Szolnok Megyei Néplap, 1976. augusztus (27. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-01 / 181. szám

1976. augusztus 1. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Kisújszállási ingek a Szovjetuniónak Naponta hét—nyolcezer, „pillangó” anyagból készülő férfiinget varrnak, vasalnak, csoma­golnak a Férfifehérnemű Gyár kisújszállási üzemében. Az ingek hatvan százalékát a Szov­jetunióba exportálják, a többivel pedig a hazai vásárlók igényeit elégítik ki HARMINCÉVES A FORINT A r ■ w I f /. ff" Az uj pénz készítői Az Állami Pénzverdében, Halmai Győző műszaki igaz­gató szobájában, a jó pénz megteremtőivel beszélgetünk. Gonda Lajos 1974-ig volt a Pénzverő főmérnöke, s mint ilyen, nagy szerepet ját­szott abban, hogy a jó pénz időben megjelenhessen. — A pénz értéke napról napra romlott — idézi most fel a három évtized előtti idő­szakot —, szinte óráról-órára változott a munkások, az al­kalmazottak bére, s úgyszól­ván óránként közölték: ennyi meg ennyi százezer pengő, később pedig adópengő az órabér. Jól emlékszem: az első magyar—szovjet keres­kedelmi tárgyalások végén, 1945. augusztusban jött létre az a megállapodás, amely ré­vén lehetővé vált, hogy a sta­bilizáció alapját képező új pénz alapanyagát é* egyéb kellékeit a Szovjetunió ba­ráti gesztussal rendelkezésre bocsássa. Ötforintos, ezüstből Az infláció 1945—46-ban mind félelmetesebb mérete­ket öltött, és csak a munkás­ság hitt a kommunisták ígé­retében: megállítják a dol­gozókat mind kegyetlenebből sújtó pénzromlást! Ezt ter­mészetesen a Pénzverő dol­gozói is a maguk bőrén érez­ték, s ezért kettőzött erővel dolgoztak, hogy a kommunis­ták által 1946. augusztus 1-re meghirdetett új pénz forga­lomban hozásához elegendő érme legyen. Mint érdékessé­get említem, hogy a forint értékállóságának támogatá­sára a Nyugatról visszahozott ezüstből — ha kis mennyi­ségben is — ezüst ötforintos verését is elrendelték. Ez volt az a bizonyos Kossuth-pénz, melynek szélét „Munka a nemzeti jólét alapja” felirat díszítette. Forgalomba azon­ban csak töredéke került, mert közben a világpiacon az ezüst ára lényegesen meg­emelkedett, s az ötforintos ér­téke hamarosan 8 forint kö­rül alakult... Mint emléke­zetes, az augusztus elsején forgalomba hozott forint pénzrendszer érméit a Kos- suth-címer díszítette, a Ma­gyar Népköztársaság akkori címere. Arra is jól emlékszem, hogy 1946 július végén jelentős esemény színhelye volt a Pénzverő. A köztársasági el­nök, a miniszterelnök, a kor­mány tagjai, a koalícióba tö­mörült pártok, vezetői láto­gattak el hozzánk, hogy meg­tekintsék a forint verését; ez volt az új pénz megjelenésé­vel kapcsolatos egyetlen ün­nepélyes aktus. Pesti Sándor, 56 éves pénz­verdéi munkás 1946-ban is a vésnökségen dolgozott, a kétforintost csinálta. — Nekünk is nagyon érde­künk volt, hogy mielőbb ki­jöjjön a forint — mondja most visszaemlékezve. — Csúnya adópengős világ volt, s bizony az a kevéske füstölt- hús, bab és kukoricakása, amit a stabilizáció előtti hó­napokban több-kevesebb rendszerességgel kaptunk, rendkívül egyhangúvá tette az étrendünket. Emlékszem, a hukorieakását már annyira untuk, hogy egyszer-egyszer elkeseredésünkben a kony­háról jövet a gyár udvarán „el is ültettük”,- egyszerűen kiborítottuk. A vésnökség vezetője Re­ményi József szobrászművész volt, az egyforintost pedig Iván István tervezte. Az érem- és plakettművészetben egyébként mindketten mara­dandót alkottak a továbbiak­ban. Emberfeletti hajrával — Miből csinálták a fo­rintot? — Jó, hogy kérdezi, ez kü­lön kuriózum, s jól jelzi a rendkívüli állapotokat. Az első kiadású forintok a Mát- ra-vidéki Centrálé háború­ban megrongálódott, lesza­kadt távvezetékének alumí­niumhuzalából készültek; ezt olvasztották be, s ebből lett forint. Különösen az utolsó két hét telt emberfeletti haj­rával, a legutolsó héten pe­dig szinte haza sem tudtunk menni a gyárból, összesen tizennégy gép járt állandóan, kettő csak azért nem, hogy ha valamelyik lerobban, rög­tön be lehessen állítani a tartalékgépet. — Az infláció méreteire emlékszik? Huszonkilenc nulla — Ügy hiszem, akik azt az időszakot átéltük, ezt egysze­rűen nem tudjuk elfelejteni. Az őrületes tempóban fel­gyorsult inflációnak talán csak a dicstelen végét idé­zem fel: az 1946. augusztus elsején bevezetésre került új forint 406 ezer kvadrillió pen­gővel (a 4-es szám után 29 nulla következik) volt egyen­lő. Arra is emlékszem, hogy mi, a Pénzverő dolgozói kap­tuk meg elsőként forintban a fizetésünket, úgy érzem, nem érdemtelen jutalmaként an­nak a hősies erőfeszítésnek, amellyel az új pénz megje­lenését segítettük. Augusztus elsején délután mindenki ott maradt az üzemben — meg­vártuk az első forintfizetést! A magam részéről 40—40 fo­rintot a bal- illetve a jobb- zsebembe süllyesztettem, ra­gyogó fényes egy- és kétfo­rintosokban. Ügy vonultunk át a környékbeli vendéglőbe, mint a diadalmas hadvezé­rek. Ott külön azért fogad­tak bennünket nagy ováció­val, mert a pincérek a nap folyamán tízforintossal már találkoztak, de váltópénzzel nem, s megjelenésünkig egy­szerűen nem tudtak vissza­adni a vendégeknek. A műszaki igazgató jóvol­tából hozzájutottam annak a huszonhárom pénzverdéi dol­gozónak a nevéhez is, akik jelenleg is az üzemben dol­goznak, a vállalati kollektí­va megbecsült, kitüntetett tagjaiként. Állítsunk emléket a három évtized előtti nagy­szerű helytállásnak azzal is, hogy névsoruknak helyt adunk: Babos Imre, Bugyi József, Bulat János, Csanádi Sándor, Dudás Ferenc, Földvári An- talné, Hargitai József, Hrova- tin Ernő, Jánosi Dénes, Les­ték Sándor, Lontai István, Mülbacher Márton, Örtel Andrásné, Páloik Kálmán, Pesti Sándor, Szalay Gyula, Szavcsák Ferencné, Szikszai István, Szirmai Józsefné, Tomesányi László, Ungvári László, Werner Vilmos, Wol- czán Ferencné. Űjlaki László Helsinkiről - egy év múltán Irta: Púja Frigyes külügyminiszter Ma egy esztendeje annak- hor az---------—------------------— európai es az é szak-amerikai országok vezetői Helsinkiben, a biztonsági és együttműködési értekezleten aláírták a konferencia két és fél esztendő megfeszített munkájával kidolgozott záróok­mányát. A nemzetközi közvélemény — így hazánké is — méltán nevezte történelmi je­lentőségűnek ezt az aktust. A napóleoni há­borúkat követő bécsi kongresszus óta ez volt az első eset, hogy Európa vezetői értekezletre ültek össze a kontinens problémáinak megbe­szélése céljából. A történelemben pedig elő­ször fordult elő, hogy az európai szocialista és tőkésországok, valamint az Egyesült Álla­mok és Kanada vezetői tárgyalóasztalhoz ül­tek, s a békére és biztonságra nézve rendkí­vül fontos okmányt írták alá. A helsinki do­kumentum meggyőzően bizonyította: a nem­zetközi életben megkezdődött pozitív fordulat a hidegháborúból a békés egymás mellett élés, a szocialista és a tőkésországok gyümöl­csöző együttműködése felé — reális tény. A konferencia azonban nemcsak jelzés volt, ha­nem sokkal több ennél; maga is visszahatott a nemzetközi légkörre, javította azt, újabb feltételeket teremtve ezzel az enyhülés folya­matának elmélyüléséhez. Az eseményt követően sok vezető államférfi nyilatkozott pozitívan a záróokmány aláírásá­ról, s szinte minden részt vevő állam kormá­nya elkötelezte magát annak végrehajtása mellett. Állást foglalt a záróokmány maradék­talan megvalósításáért pártunk és kormá­nyunk és az országgyűlés külügyi bizottsága is. Ezeknek az állásfoglalásoknak az alapján országunkban számos intézkedés történt a zá­róokmány végrehajtása érdekében. A Helsinkiben kidolgozott megállapodás alapján pártunk és kormányunk igen nagy figyelmet szentelt a záróokmány széles körű megismertetésére. Két folyóiratban publikál­ták a záróokmány teljes szövegét, s könyv­alakiban is kiadták, nagy példányszámban. Fontos ennek a ténynek a hangsúlyozása, mert jó néhány tőkésország kormánya, amely­nek a képviselője az értekezlet második sza­kaszában szinte naponta síkraszállt a záróok­mány minél szélesebb körű publikálása mel­lett, nem sokat tett azért, hogy a dolgozó nép megismerje e dokumentum teljes szövegét. Mindjárt az illetékes szervek döntése után megkezdődött országunkban a záróokmány végrehajtásának megszervezése. Megállapítot­tuk, hogy melyek azok a területek, amelyeken egyoldalú intézkedésekre van szükség, s me­lyek azok a kérdések, amelyek a kétoldalú kapcsolatok szférájába tartoznak és csak ott oldhatók meg, s miről kell tárgyalni nemzet­közi értekezleteken, a nemzetközi szervezetek­ben. Ennek alapján foglaltunk állást a már elő­terjesztett javaslatok ügyében. Így például be­jelentettük, hogy támogatjuk a szovjet kor­mánynak a környezetvédelem, az energiakér­dés és a közlekedés problémáinak össz-euró- pai méretű megoldására tett javaslatait. A kétoldalú szférába tartozó kérdésekben pedig javaslatokat dolgoztunk ki, amelyeket rész­ben már átadtunk, részben a jövőben fogunk eljuttatni a tőkésországok kormányainak. Rövid egy esztendő alatt összegyűlt tapasz­talataink alkalmasak arra, hogy néhány kö­vetkeztetést máris levonjunk. Most már nyilvánvaló, hogy a záróokmány rendelkezéseinek végrehajtása sok éves erőfe­szítést, közös, összehapgolt munkát feltételez. Nincs tehát igazuk azoknak a nyugati propa­gandistáknak, akik szüntelenül a záróokmány végrehajtását kérik számon a szocialista or­szágoktól, annál inkább nincs, mert a szoci­alista országok általában előbbre tartanak eb­ben a kérdésben, mint a tőkésországok. A záróokmány egységes egész; nem lehet egyes részeit kiragadni és azok végrehajtását követelni, más részeit viszont elhanyagolni, vagy feledésbe borítani. Nem érthetünk egyet azokkal a nyugati törekvésekkel, amelyek csupán a záróokmány harmadik „kosara”, ezen belül is csupán néhány pont iránt tanú­sítanak érdeklődést, ezek megvalósítását mint­egy próbakőnek tekintik, miközben „nagyvo­nalúan” elfeledkeznek a záróokmány többi, nem kevésbé fontos részeiről. Mi a magunk részéről például igen lényegesnek tartjuk az első „kosarat”, az államok együttműködésé­nek elveit, vagy a második „kosarat”, azaz a gazdasági együttműködés fejlesztését. Meggyőződésünk, hogy a záróokmány vég­rehajtásában messzemenően figyelembe kell venni a kölcsönösséget, azaz azt a szempontot, hogy egyik fél se kerüljön hátrányos helyzet­be. Ennek kapcsán meg kell említeni, hogy a Magyar Népköztársaság és néhány nyugat-eu­rópai ország kulturális kapcsolatai rovásunk­ra egyoldalúságot mutatnak. Végre Nyugat- Európában is meg kellene érteni, hogy az ál­lamközi kulturális kapcsolatok fejlesztése nem tekinthető üzleti vállalkozásnak, az európai országok kulturális kincseinek egy­mással való megismertetéséért áldozatokat is kell hozni, ahogyan azt a szocialista országok teszik. Helsinki szellemével összeegyeztethetetlen, hogy a tőkésországok szélsőséges körei, de olykor egyes mértéktartó tényezői is még mindig hajlamosak arra, hogy megkíséreljék a beavatkozást a szocialista országok belső ügyeibe. A helsinki dokumentum azonban nem lehet menlevél a szocializmus elleni tá­madásokra, gyümölcsöző államközi együtt­működés csak ennek a nagyon fontos elvnek a tiszteletben tartása alapján képzelhető el. Végül az eddigi munka fontos tapasztalata, hogy a tőkésországok propagandája elferdíti a szocialista országok álláspontját az ideoló­giai küzdelemről. A mi felfogásunk mindig is az volt, hogy a békés egymás mellett élés nem szünteti meg az ideológiai harcot a két kibékíthetetlenül ellentétes társadalmi rend­szer között. Márpedig egyes tőkés politikusok nem kevesebbet követelnek a szocialista or­szágoktól, mint azt, hogy szüntessék meg az ideológiai harcot. Egyik-másik nyugati politi­kus olyan messzire megy, hogy azt állítja: a szocialista országok nézete az ideológiai harc szükségességéről ellentétben áll az enyhülés­sel. Ez nem egyéb szemforgatásnál. A tőkés propaganda, miközben az ideológiai küzde­lem megszüntetésének szükségességét hangsú­lyozza, erőteljesen fokozza az ideológiai har­cot a szocialista országok, s általában a szo­cializmus, a kommunizmus ellen; sőt politi­kai kampányokat is folytat, rágalmak özönét zúdítva a szocialista országokra. A tőkés pro­paganda tehát szándékosan ködösít. Helsinkiben a biztonsági és együttműködési értekezlet résztvevői megállapodtak abban, hogy országaik képviselői 1977-ben Belgrád- ban újra találkoznak. A záróokmány ezzel kapcsolatos rendelkezéseiből kiindulva mi úgy gondoljuk, hogy a belgrádi találkozó —a záróokmány végrehajtásának egyik közbeeső állomása — akkor végezhet eredményes mun­kát, ha alkotó szellem és együttműködési készség hatja át. Szükséges ezt hangsúlyozni, mert vannak olyan elképzelések, amelyek el­lenkező irányba mutatnak. A belgrádi talál­kozónak, véleményünk szerint, nem lehet más feladata, mint az, hogy a helsinki záróok­mány keretén belül maradva, építő szellem­ben felmérje az eddig megtett utat, s körvo­nalazza azokat az intézkedéseket, amelyeket a résztvevők tenni terveznek a záróokmány végrehajtása érdekében. Semmiképpen sem lenne szerencsés, ha valaki a záróokmány ke­reteit meghaladó problémákat akarná a talál­kozó napirendjére tűzetni. Ilyen kérdések megtárgyalására ez a találkozó nem hivatott. Egy év számvetése azt mutatja, hogy -nincs igazuk azok­nak, akik lekicsinylik a záróokmány végre­hajtásában elért eredményeket, és — sanda mészáros módjára — a szocialista országokat vádolják. Ezeknek a manővereknek megha­tározott céljuk van; ez is része az enyhülés elleni támadásnak. Biztosak vagyunk azonban abban, hogy a szocialista országok, a haladó mozgalmak, az európai néptömegek, a tőkés­országok reálisan gondolkodó vezetői együt­tesen elég erősek ahhoz, hogy meghiúsítsák a Helsinki szelleme ellen ágáló szélsőséges körök mesterkedéseit, s a záróokmányok végre­hajtásával segítsék a béke és a biztonság to­vábbi megszilárdítását Európában. A tiszaföldvári Lenin Tsz 176 hek­táros tábláján már a tavaszi vetésű növényeknek ké­szítik elő a talajt. A jó időben leara­tott kalászosok he. lyén majd borsót termelnek

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom