Szolnok Megyei Néplap, 1976. augusztus (27. évfolyam, 181-205. szám)
1976-08-31 / 205. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1976. augusztus 31. Kutatóintézet a jövö táplálékáért Nem is olyan régen, alig két hónapja, hogy az Alföld nagy folyójának titkait kutató akadémiai csoportból, a Szegedi Tiszakutató Munka- közösségről írtunk, s bizonyára akad még olvasóink közt, aki emlékszik arra a tiszafüredi pedagógusra, akiről megírtuk, hogy a napi oktatómunkája mellett halfau- nisztikai kutatásokat végez a Tiszán, s maga is tagja a munkaközösségnek. A Tisza- kutatók, s a füredi halbiológus tanár közös ötletforrása egy Szolnok megyén kívüli kisváros, Szarvas már-már világhírű intézete (nem nagy túlzás ha azt mondjuk: a nagyvilágban híresebb, mint idehaza), a Hal tenyésztési Kutatóintézet. Induljunk egy kis sétára, pillantsunk be a haltenyésztés boszorkánykonyhájába. Egyáltalán, nézzük meg mire jó egy intézet, mit kell a hal- tenyésztésben kutatni. Nem tudjuk mi azt anélkül is? Elvégre vannak már halastavaink. takarmányra tátognak a kopoltyús jószágok és bizony lassan háziállatként emberhez szoktak a pontyok, s eszik a jó kukoricát... Nos, hogy jó-e, az már nem is olyan egyértelmű. A disznónak minden bizonnyal, de a pontynak! Megállapították ugyanis a kutatók, hogy a tisztán kukoricával etetett pontyok zsírjának zsínsavösz- szetétele a legkevésbé a balatoni pontyéhoz hasonlít, legnagyobb hasonlóságot vit- szont a vándorpatkányéval mutat. (Furcsa? A patkányra mindenesetre hízelgő.) S, hogy mindezt hogyan lehet kimutatni? Vegyelem- zéssel, amely kiterjed egyrészt arra a táplálékra, amelyet a hal megeszik, másrészt magára a halra — a hal hízására, zsírjára, amivé a felvett táplálékot alakítja. Ez például egy a sok kutatási cél közül. Szarvason a zsírsav-elemzés után a fehérjék vizsgálatára helyezték a hangsúlyt. Miiből lesz a halfehérje? Ahhoz, hogy megtudjuk, miből lesz, először is meg kell ismernünk, miből van! Any- nyit tudunk mindenképpen — hisz az iskolában is megtanították —, hogy az állatok, növények testét felépítő fehérjék aminósavakból állnak, s hogy az óriás molekulában különböző sorrendben követik egymást, s ami a legfontosabb: attól a meghatározott rendszertől lesz a ponty fehérje a pontyé, amely soha semmikor más élőlényben azonos módon nem állt össze. Adva van hát egy fél marék apróra vágott halhús, a feladat pedig, hogy felderítsük a fehérje összetételét. Ä képen látható szekrény nagyságú műszer huszonötezer dollárt érő aminósav-anali- zátor, amely a közel kéthetes munkával előkészített néhány dekányi mintából a kromatográfia egyszerű elvén alapuló elektronikus rendszerével kimutatja az aminósavak mennyiségét, minőségét, sorrendjüket, egyszóval azt, amitől ponty a ponty. A most folyó fehérjeelemzési kísérletek végső célja annak megállapítása, hogy a táplálékban lévő aminósavakból milyen mennyiségre van szüksége az állatnak. Azt persze lehetetlen ellenőrizni, hogy a tóban összekapkodott algák, apró rákok mennyi fehérjét adnak az állatoknak, így hát ezzel nem is próbálkoznak. Próbálkoznak viszont olyan táplálékkal, amelynek minden grammját laboratóriumban ellenőrzött recept szerint állítják össze — pati- kamériegen. A kísérleti teszt-eledelt aztán úgy keverik, hogy egy, a létfenntartáshoz elengedhetetlen (eszenciális) aminó- sav hiányzik belőle. Az ilyen hiányos ételen tengődő hal vagy elpusztul, vagy lassan fejlődik. A következő kísérleti állat a vizsgálandó anyagból többet, az utána lévő még többet kap, s végül lesz egy olyan összetételű táplélék, amelytől a legoptimálisabban fejlődik az állat, s ha a következő többet is kap, mégsem mutat nagyobb változást. Ezzel meghatározták, hogy a táplálék egy alkotó eleméből mennyi az adott halfaj igénye. Ha pedig azt tudják, mi sem könnyebb, mint elkészíteni egy olyan táoot. amely minden tápanyagból a legmegfelelőbb mennyiséget tartalmazza, s ne egyen a ponty kukoricát, ha az mit sem használ, de ne egyen azért, sem, mert fölösleges ráfizetés ... Dr. Oláh Jánosné biológus, az aminósav analizátornál Miközben a kutatók a vegy- élemzések százaival a halfajok étrendjének összeállításán fáradoznak, megkezdődtek az előkészületek a hal- tápgyár építéséhez. Itt keverik majd állati és növényi tápanyagokból azokat a tápokat, amelyek az állatok igényeinek a legmegfelelőbbek. Az itt készült „üzemi koszt” nem nevel majd patkányzsírt a ponty bőre alatt, s nem költünk majd egy fillért sem fölöslegesen adagolt táplálékra. Haltápgyár. Most még, amikor a tógazdaságokban lapátszám zúdítják az ocsut, búzát, a kukoricát a tavakba, bizony hihetetlenül hangzik. A kutatóintézet ezzel a beruházással a gyakorlatot Kukorica helyett üzemi koszt” szolgálja: ha elkészül, beválik, s kikísérletezik a megfelelő technológiát, a nagy tógazdaságok mellé felépítik ennek a mását. A Magyarországon alkalmazott módszer pedig egyben .nemzetközi modell is lesz. Szarvason ugyanis a haltenyésztési kutatások eredményei a FAO-program eredményei is. A világszervezet a fejlődő országok fehérje ellátásának megoldását az édesvízi haltenyésztéstől várja, s erre dolgoztak ki hosz- szú távú kutatási programot. Ebbe kapcsolódott be Magyarország az évtized elején. S miért épp hazánk lett a FAO-program elindítója? Egyrészt, mert a magyar szákemberek eddigi sikerei ismertté tették nevünket. (Wajhárovich Elek profesz- szor nyolc éve járja a világot, s Nepál után most Vene, zuelában szervezi a haltenyésztést.) Másrészt pedig azért, mert természetes vizeinkben, halastavainkban azok a halfajok élnek, azokat tenyésztjük, melyek az említett országokban is megélnek és sikerrel tenyészthetők. Mint dr. Csávás Imre, a Haltenyésztési Kutatóintézet osztályvezetője, a FAO-pro- ject igazgatója elmondta, a szarvasihoz hasonló intézetek rendszerét építik ki a jövőben a Föld három pontján regionális kutatóintézeti szerepkörrel, Szarvas mellett tehát a „szomszéd” intézet Indiában, a másik Nigériában, a harmadik pedig Brazíliában lesz. De térjünk visz- sza a haltápgyárhoz. Ez, s még jó néhány beruházás a FAO támogatásából valósult meg, mintegy 270 ezer dollárértékben. A félmilliós gazdálkodási alapból a speciális gépek, berendezések mellett a szakemberek utazására, cseréjére is jut. A FAO-program 1974-es indulása óta megfordult itt szakember a világ négy tájáról. Jelenleg japán tanácsadó szervezi az anyahaltenyésztési kutatásokat — ugyanakkor az intézet kutatói kétszer jártak világkörüli úton tapasztalatot gyűjteni. Nem mindegy, hogy az állat milyen vízben él, s természetes, az ember beavatkozásának azt a célt kell szolgálnia, hogy a halnak a legjobb életfeltételt biztosítsa. Ki kell hát dolgozni azokat a vízminőségi jellemzőket, amelyek közvetve a legnagyobb mennyiségű halnak biztosítják a létfeltételeket. A szarvasi kutatómunka egyik területe a hidrobiológia. A hidrobiológus meghatározza, „mit csináljunk” a vízzel, hogy a haltermelést legjobban szolgálja. A második kutatási terület szakembere azt vizsgálja, mit eszik, s a táplálékot hogyan hasznosítja az állat. A szakterület a táplálkozásfiziológia, amelynek kulisszatitkaiba az elején bepillantottunk. Nem szentségtörés arra gondolni, vajon a ma élő halfajoknál nem lenne alkalmasabb - a halhústermelésre. A háziállattá szelídített állatokat háziállat módjára szelektálják, keresztezik, szaporodásukat vizsgálják a genetikusok. Az alapos kutatásokhoz tartozik a halegészségügy is. A termelést segíti a másik három kutatási szakterület: halszaporítás, előnevelés, a termelési technológia és végül (ahol a Tisza-kutatáshoz kapcsolódik az intézet) a természetes vizek kutatásai. S most következzék egy kis ízelítő. Hús a vízben és a viz fölött Az intézet alapítója, az azóta elhunyt Szalony Mihály kezdeményezte a vetésforgó mintájára „vizesforgónak” nevezett halhústermelési módszert. A lényege, hogy ott ahol a kutyának sem kell a rossz szikes föld — no és víz is van — aranybányát nyissunk pár mázsa hal, néhány száz kacsa és egy kis lelemény segítségével. Megépül a halastó, betelepítik hallal, a tó mellé kacsákat telepítenek. A kettő között szoros a kölcsönhatás. A kacsa trágyázza a vizet, amely tápanyagban feldúsul, s megnövekedik. a szervesanyag produkciója — több alga lesz a vizében. A több alga jobb életfeltételt, táplálékot biztosít a maga- sabbrendű állatoknak, amelyek pedig fehérjedús táplálékul szolgálnak a halaknak — amelyek azonban takarmányt is kapnak. Egyszercsak — mert a. rendszer nem örökéletű — az egyensúly felbomlik, elöregszik a tó. Ekkor mit tehetnek, lecsapolják, kiszárítják. A tófenék szántóföld lesz, terem benne lucerna. A lucerna javítja a talajszerkezetet és a tápanyagtartalmat: nitrogént köt a talajba. A nitrogén segíti a növények növekedését így hát a rizsét is. Ez követi a lucernát. Ezt pedig újra halastó . . . Az eddigi tapasztalatok szerint az öt-hat éves halkacsa rendszerrel hektáronként 40 mázsa hús termelhető. A pillangóst termő tófenék 60—80 mázsa szénát ad, s a nitrogéndús talajon nőtt rizs 8—10 mázsával többet, mint amelyet más növény után vetettek. Magyar- országon jelenleg mintegy hat hektár kimerült halastó áll szárazon. Kecsegtető vicsege és társai Az egyik legfinomabb húsú halunk a tokfélék családjába tartozó — s a Tiszában egyre fogyatkozó — kecsege összeházasodott az édesvizekbe felvándorló óriás rokonával, a vizával, s szaporodó- képes hibrid jött létre a párosításból: vicsege. Az eddigi megfigyelések arra utalnak, jó eredménnyel kecsegtet a vicsege. Az ízletes hal jól tenyészthető — csak meg kell találni a módját, mint ahogy a többi nemes halnál is, így a harcsánál, angolnánál, fogassüllőnél. Mint dr. Müller Ferenc igazgató elmondta, a különböző haltartási technológiák egész sorát kísérletezik Szaivason. Az egyik különleges módszer a ketreces haltartás. Üsző és lebegő ketrecekben halastavi telepítéshez képest 150-szer es mennyiségű halat tartanak benne intenzív takarmányozással. Egy 4x4 méteres ketrecben az idényben 5—6 mázsa súlygyarapodás is elérhető. Ez a módszer például kiválóan alkalmas lenne a kiskörei vízlépcső tározótavában — a bögében — ott, ahol a halászatot amúgy is nehezítenék a tófenéken maradt fatuskók. A mai hektáronkénti tíz mázsás termeléshez képest fantasztikus rekordot eredményező ketreces módszernél egyszerűbb, de ugyancsak hatásos tartásmódokat vizsgálnak, s alkalmaznak sikerrel a szarvasiak. A holtágak intenzív hasznosítását például a fehér busa növényevő hal és kacsa telepítésével érik el. Takarmányozás nélkül a holtágból 13 mázsát termeltek hektáronként. A holtág , hasznosításának másik módja az úgynevezett átfolyásos rendszer, amikor a ráccsal zárt holtágban állandó vízcserét biztosítanak. Itt a halastavinak 40-szere- sét telepítik a vízbe, levegőztető berendezéssel és össz- etetőkkel látják el. Az eredmény: a tíz helyett száz mázsás átlag. Mindez a jövő. A jelen még a tíz mázsás átlag, azaz, hogy ez rövidesen a múlté. A bikali halgazdaságban a szarvasi módszer a gyakorlatban majd háromszorosát hozta az előző évinek. Ügy hívják: polikultúrás termelés ... A módszer az eddigi hagyományos ponty-busa-amur tömeghaltenyésztés továbbIgriczi Zsigmond Fotó: Nagy Zsolt Dr. Müller Ferenc igazgató egy fejlett pontyot vizsgál fejlesztése. A lényege, hogy a takarmányozáson túl a víz produkcióját megnövelik, biológiai égyensúlyát felborítják foszfor és nitrogén műtrágya hozzáadásával. A megbolygatott rendszer „túltermelése” (mint a kacsák alkalmazásánál) a halakban hasznosul. Természetesen több halban, ugyanis itt is jóval a hagyományos létszám fölött telepítenek halat a tóba. A kísérleti gazdaságban negyven, a bikali tógazdaságban 27 mázsát termeltek. Ez volt az első alkalmazott kutatási eredmény. Várjuk a következőket. .
