Szolnok Megyei Néplap, 1976. augusztus (27. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-25 / 200. szám

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1976. augusztus 25. Ellentámadásban a hazafias érák A jobboldal két hete lövi Bejrútot — Dzsunblatt sajtóértekezlete Az elnöki megbízott meggyilkolása után először történt li­banoni-amerikai hivatalos kapcsolatfelvétel. A képen: két amerikai diplomata a front-ország egyik bunkerjében Fran- gié távozó elnökkel és Chamoun miniszterrel tanácskozik Libanonban folytatódnak a heves összecsapások egyrész­ről a nemzeti hazafias erők és a Palesztin Ellenállási Mozgalom, másrészről , a jobboldali keresztény alaku­latok között A legkeményebb harcokat a hegyvidéki Aintu- ra, Mtein és Szánni n térségé­ből jelentették, ahol a haza­fias erők és a Palesztin El­lenállási Mozgalom egységes többhelyütt eredményes el­lentámadásba lendültek. A jobboldali alakulatok to­vábbra is mindent arra össz­pontosítanak, hogy áttörjék Tripoli védelmi vonalát. He­ves .ellenállásba ütközve, a jobboldaliak tüzérségi fegy­verekkel és aknavetőkkel barbár támadást indítottak a város ellen. A jobboldali keresztény egységek már második hete nap mint nap tüzérséggel és aknavetőkkel lövik Bejrút sűrűn lakott nyugati öveze­teit. A támadások következ­tében tömegesen pusztulnak a polgári lakosok és a város­rész élete teljes egészében megbénult. Kárnál DzsumbJat. a hala­dó szocialista párt elnöke ki­jelentette, hogy az ország nemzeti hazafias erői folytat­ják a fegyveres harcot a jobboldali keresztény erők ellen, amelyek Izraellel, a re­akciós arab rezsimekkel és az imperialista országokkal szövetkezve igyekeznek meg­semmisítő csapást mérni a palesztin ellenállási mozga­lomra, s megpróbálják fel­számolni Libanon haladó erőit. Genfben tartottak a leszerelésről a 8vájci kanferenciavárosban, Genfben. Délelőtt tartották meg a genfi leszerelési bizott­ság 723. hivatalos ülését. Ezen Schlaich nagykövet, az NSZK küldöttségéinek veze­tője szólalt fel. Méltatta a vegyi fegyverek betiltásának kérdésével foglalkozó szakér­tői munkacsoport tevékeny­ségét. Délután a leszerelési bi­zottság munkacsoportja nem A legutóbbi órákban’ két, fegyver-eladással kap­csolatos hírt repítettek világgá a távirati irodák. Az egyik az, hogy aláírták a megállapodást a General Dy­namics amerikai monopólium és a Belga Állami Hadiipari Vállalat, a Fabrique Natio­nal között. A másik hír sze­rint Bernhard holland királyi herceg szerepét nem sikerült teljesen tisztázni a Lockheed- monopólium és a hollapd hadsereg közötti üzletkötést illetően. Az első hír háttere: az öl­döklő „repülőgép-csatában” az amerikai F—16-os győzött a francia Mirage és a svéd Daab felett. Ez az emléke­zetes megrendelés kapta „az évszázad üzlete” nevet, hi­szen összesen háromszázöt- ven(!) repülőgépről van szó és egyedül a kis belgium száz darabot rendelt, de — egy ígéret fejében. Washing­ton akkor kötelezettséget vállalt, hogy a gyártásból munkát juttat a belga ipar­nak is. Ez „visszatéríti” a költségek egy részét — hang­zottak az akkori derűlátó prognózisok. Aztán az illetékes amerikai szervek memóriája hirtelen megromlott, nem akartak tudni, semmiről. Arról sem, hogy eredetileg belga gép­puskát akartak venni az amerikai páncélosokhoz. A brüsszeli kormány kénytelen volt — a közvélemény nyo­mására — látványosan em­lékeztetni Washingtont ezek­re a nem is olyan régi dol­gokra. Így született végre meg a General Dynamics és Bejrúti sajtóértekezletén Dzsumblatt sürgette az Arab Ligát, hogy tegyen eleget Li­banonnal kapcsolatos határo­zatának, majd felszólította a világ békeszerető országait, hogy nyújtsanak támogatást a libanoni nemzeti mozga­lomnak. Tekintettel arra, hogy a jobboldali erők kiszélesítet­ték a katonai akciókat, a Pa­lesztinái Felszabadítási Szer­vezet elrendelte a palesztin ifjúság mozgósítását. Líbia tegnap azzal vádolta Egyiptomot, hogy maga szer­vezte meg a Boeing—737-es típusú utasszállító repülőgép hivatalos tanácskozáson foly­tatta a természeti környezet katonai célú megváltoztatá­sának eltiltására vonatkozó szovjet—amerikai 'közös ter­vezet szövegszerkesztését. A genfi „leszerelési menet­rend” szerint szerdán a kör­nyezeti hadviselés eltiltásá­nak szerződés-tervezetéről tárgyalnak a ‘ delegátusok nem hivatalos ülésen, csütör­tökön pedig valószínűleg sor kerül a nyári szakasz záróta­nácskozására. a Fabrique National egyez­ménye ... S ha már a páncélosoknál tartunk, a jelek szerint már folyik a harc az évszázad' újabb üzletéért. Annak kell eldőlnie, milyen tanktípusból rendel hatalmas mennyiséget a NATO tagországainak egész sora (egyedül az Egye­sült Államok például 3300(1) darabot. Pillanatnyilag két modell van versenyben: a nyugat-német Leopárd—2 és az amerikai XM—1. Was­hington korábban formálisan elkötelezte magát arra, hogy ..egypnlő feltételek mellett, pártatlanul” vizsgálja meg néhány hét múlva a model­leket. Bonnban azonban mind­jobban kétségbe vonják az egyenlő feltételeket. Az NSZK sajtója elkeseredetten jelenti, hogy az amerikai tör­vényhozásban megindult a kulisszák mögötti „munka” az illetékes amerikai hon­atyák meggyúrására. B izony nehéz elképzelni, hogy az amerikai had­ügyminisztérium — a mammut-monopóliumokkal talán legszorosabban össze­fonódott intézmény — kül­földi tankot vegyen. Ehhez — mondta gúnyosan egy gaz­dasági kommentátor a CBS televízióban — túlságosan sok pénzről van szó. A fegy­verkereskedelem veszélyes üzletág; kormányfőket buk­tat meg, királyi hercegeket hoz kínos helyzetbe és néha alaposan próbára teszi Was­hington NATO-partnereinek türelmét. hétfői eltérítését, s a műve­letet az egyiptomi titkosszol­gálat emberei hajtották vég­re. Több tízezer egyiptomi vo­nult fel tegnap Kairó főutcá­in, hogy támogatásáról bizto­sítsa Szádat elnököt, akinek újabb hatéves időszakra szó­ló jelöléséről ma dönt az egyiptomi nemzetgyűlés. Az 1973-as háború óta legna­gyobb szabású demonstráció résztvevői a parlament épü­lete elé vonultak, s ott „tá­mogatási dokumentumokat” nyújtottak át Szajed Marei- nek, a nemzetgyűlés elnöké­nek. A hoMtalaj-miirták Moszkvában A szovjet központi tele­vízió többmillió nézőjének szemelóttóra vették át hét­főn este Moszkvában a Vernadszkij-ről elnevezett Geokémiai és Analitikai Kutató Intézet vezető tu­dományos munkatársai a Luna-24 automatikus űrál­lomás küldeményét, ame­lyet a szibériai olajvidék egyik központja - Szurgut város - környékéről repü­lőgéppel szállítottak a fő­városba. A repülőtérről a holdtalaj-mintákat tartal­mazó ládát a lenin-he- gyi akadémiai intézetbe vitték és ott a ládában lé­vő acéltartályt vakuum- kamrába helyezték. A kamra teljes légtelenitése és hélium-gázzal való fel- töltése után a tartályt ro­bot-műszerek segítségével szerdán nyitják fel. Madrid Az alkotiDányrelorm vitája Tegnap úiabb ülést tartott a spanyol kormány. A mi­niszterek. akik az idén nem mehettek a szokásos augusz­tusi szabadságra, folytatták a népszavazásra bocsátandó alkotmányreform kérdésé­nek vitáját. Mint ismeretes­sé vált, az ülésen komoly el­lentétek merültek fel az egyes miniszterek között. A Fuerza Nueva fasiszta szervezet egyik vezetője, Mariano Sanchez Covisa ki­jelentette: nem tűri, hogy támadják a Franco alapítot­ta rendszer alapjait. Hozzá­fűzte: bármilyen népszava­zás csakis az érvényes tör­vények keretei között en­gedhető meg. Az általános szavazásra bocsátott terve­zetekét előzőleg a cortesnek jóvá kell hagynia. Felipe Gonzalez, a Spa­nyol Szocialista Munkáspárt főtitkára arra figyelmezte­tett, hogy az ellenzék boi- kottália és népcsalásnak minősíti majd a népszava­zást. ha a hatóságok nem biztosítják a jogokat vala­mennyi demokratikus szer­vezet számára. Két tanácskozás a leszerelésről Tegnap két tanácskozást Veszélyes üzletág a síSz-2i Magyar—izlandi kapcsolatok Hazánk 1955-ben vette fel Izlanddal a diplomáciai kap­csolatot, de már 1950-ben alá­írták az első árucsereforgal­mi jegyzőkönyvet, amelyet 1953-ban 10 évre szóló meg­állapodás követett. Országa­ink 1963-ban kereskedelmi és fizetési megállapodást kö­töttek, és ezt 1970-ig évente automatikusan meghosszabbí­tották. A jelenleg érvényes hosszúlejáratú kereskedelmi és fizetési megállapodás 1970- ben született. Diplomáciai kapcsolatainkat 1966-ban emeltük nagyköveti szintre. Kétoldalú kapcsolataink fejlődését nagyban előmoz­dította az 1975 májusában Reykjavikban lezajlott első miniszterhelyettesi szintű konzultáció, amelynek vi­szonzásaként 1975 októberé­ben hazánkba látogatott az izlandi külügyminisztérium főtitkára. Einar Agustsson személyében ezúttal első íz­ben kerül sor izlandi külügy­miniszter magyarországi lá­togatására. A két ország közötti áru­csere a 60-as évek elején ör­vendetesen fellendült, 1971— 75 között azonban visszaesett. A magyar exportban első­sorban textíliák, világítótes­tek, zöldség- és gyümölcs- termékek szerepelnek. Iz­landiból halat, halszárma2é- kokat, és kovakövet impor­tálunk. Ez évben a magyar kivitel növekvő tendenciát mutat, az eddiginél több textilt, bútort és egyéb ter­méket szállítunk a szigetor­szágba. Kereskedelmi kap­csolataink fejlesztésére, vala­mint egymás piaci lehetősé­geinek jobb megismerésére ez év júniusában a magyar és az izlandi kereskedelmi kamara megállapodott az együttműködés bővítésében. Kulturális kapcsolataink is örvendetesen fellendültek az elmúlt évékben. A felszaba­dulás óta számos izlandi mű jelent meg hazánkban, és el­sősorban a Nobel-díjas Hall- dor Laxness alkotásai váltak népszerűvé a magyar közön­ség körében. Izlandban Er- land Timart cég gondozásá­ban kerültek forgalomba a magyar irodalom termésének javából ízelítőt adó alkotá­sok. Kínai lobbyk a colomból kulisszák mögött Csapás a maoisták politikájára Befejezéséhez közeledik a Szaljut—5 orbitális tudo­mányos állomás személyze­tének űrrepülése. A kitűzött programot teljes egészében végrehajtották. A tudomá­nyos és műszaki kísérletek során minőségileg új ered­ményekre jutottak. Hétfőn az infravörös te­leszkóppal befejezték az utolsó kísérletet is. A sze­mélyzet két tagja megkezd­te az űrállomás átállítását automata repülési rendszer­re, valamint a Szojuz—21 szállító űrhajó felkészítését a Földre való visszatéréshez. Lapzártakor érkezett a hír, hogy negyvennyolc napos re­pülés után tegnap este Földet ért a Szojuz—21, fedélzetén Borisz Volinov és Vitalij Zso- lobov űrhajósokkal. Budapest — Moszkva Meggyorsul a vonatközlekedés Az évtized végére várha­tóan számottevően lerövidül majd Budapest és Moszkva között a vasúti utazás idő­tartama. Amint arról Alek- szander Golovatij vasútügyi miniszterhelyettes moszkvai sajtótájékoztatóján beszá­molt. Lvovtól Csapig nagy­szabású építkezések kezdőd­tek már az elmúlt években, s a munkák legkésőbb 1980- ra befejeződnek, A nagy be­ruházási program: a máso­dik ifágánypár megépítése az ukrajnai várostól a Szor- jetunió nyugati határáig. A feladat nem egyszerű, hi­szen a Kárpátok hegyvonu­latain és völgyein keresztül vezet majd a vasútvonal. Szakemberek a nehézségek érzékeltetésére nemegyszer a Bajkál—amuri vasútvo­nalhoz hasonlítják ezt a be­ruházást. A tervek szerint az elkészült szakaszt azonnal villamosítják, hogy megte­remtődjenek a feltételek a legkorszerűbb villanymoz­donyok munkábaállításához. Alekszander Golovatij be­számolt arról is. hogy a Szovjetunióba sikeresen foly­nak az új, nagyteljesítmé­nyű villanymozdonyok kí­sérletei. A próbapályán az új mozdony óránként 210 ki­lométeres sebességgel futott, ami több mint a tervezők elképzelése volt. Elkészültek az expressz sebességhez szükséges személyvagonok is, s a próbajáratok rövide­sen ezekkel folytatódnak. Az új vonin, amely már a jövő század igényeit is ki­elégíti, első útját feltehetően a Moszkva—Leningrád sza­kaszon teszi majd meg. SZÓFIA Todor Zsivkov, a BKP KB első titkára, a bolgár Állam­tanács elnöke tegnap Várná­ban fogadta Alvaro Cunhalt, a Portugál Kommunista Párt főtitkárát. Az elvtársi lég­körben lezajlott találkozón a két testvérpárt vezetője vé­leményt cserélt a nemzetközi politika, valamint a nemzet­közi kommunista és munkás- mozgalom időszerű kérdései­ről. A teljes nézetazonosság jegyében lezajlott megbeszé­lésen jelen volt Dimitr Szta- nisev, a BKP KB külügyi osztályának vezetője is. A ta­lálkozó után Todor Zsivkov ebédet adott Alvaro Cunhal tiszteletére. BELGRAD A szovjet katonai küldött­ség tegnap hazautazott Belg- rádból. A delegáció Szergej Gorskov flottatengemagy, a szovjet hadiflotta parancsno­ka, honvédelmi miniszterhe­lyettes vezetésével a jugo­szláv nemzetvédelmi minisz­térium vendégeként hivatalos baráti látogatást tett Jugo­szláviában. A colomboi csúcstalál­kozó határozatai helyre­hozhatatlan csapást mér­tek a maoisták gondosan előkészített politikájára, amely arra irányul, hogy beférközzenek az el nem kötelezett országok sorai­ba, és saját hegemonisz- tikus érdekeinek rendeljék alá a mozgalmat, - Írja a TASZSZ hírmagyarázója a colomboi értekezletről. Peking, fáradtságot és anyagi eszközöket nem kí­mélve. igyekezett megnyer­ni az el nem kötelezettek néhány politikusát, hogy raj­tuk keresztül befolyásolhas­sák a mozgalom orientáció­ját. A kínai lobby és a pe­kingi diplomaták kulisszák mögötti tevékenysége elle­nére azonban a konferencia dokumentumaiban egyetlen maoista eszme sem jutott érvényre. Ugyancsak a maoisták ve­resége tükröződik a konfe­rencia politikai nyilatkoza­tának abból a megállapítá­sából, hogy a nemzetközi helyzetet a népeknek a po­litikai és gazdasági függet­lenségért, a békéért és a ha­ladásért, valamint nemzet­közi politikai és gazdasági rendért vívott harca jellem­zi az önrendelkezés, az igaz­ságosság. az egyenjogúság és a békés egymás mellett élés elvei alapján. A nyilatkozat BERLIN Dr. Erich Bielka osztrák külügyminiszter tegnap Ber­linben folytatta megbeszélé­seit Oskar Fischerrel, az NDK külügyminiszterével és más vezető személyiségekkel. MAPUTO A dél-afrikai Johannesburg külvárosában Sowetoban má­sodik napja tart a színesbőrű munkások sztrájkja. A mun- kabeszüntetők ezzel tiltakoz­nak a dél-afrikai rezsim faj­üldöző politikája ellen. A sowetoi munkások mintegy 80 százaléka tegnáp sem ment be munkahelyére. A egyértelműen leszögezi, hogy az el nem kötelezettek leg­fontosabb feladata az impe­rializmus elleni harc. Ilymó- don teljesen elvetették a maoistáknak azt a meghatá­rozását, amely szerint ko­runkat a háború elkerülhe­tetlensége jellemzi. Meghiú­sultak Pekingnek azok a kí­sérletei is, hogy csökkentse az el nem kötelezettek moz­galmának nntiimperialista beállítottságát. ' Nem sike­rült a kínai vezetésnek be­mocskolnia a nemzetközi fe­szültség enyhülési folyama­tát. amelyben jelentős hely illeti meg az európai biz­tonsági és együttműködési értekezlet záródokumentu­mát. A colomboi konferen­cia üdvözölte ezeket a ha­tározatokat és síkraszállt amellett, hogy az enyhülés folyamatát a föld más tér­ségeire is kiterjesszék — hangsúlyozza a TASZSZ kommentárja. A colomboi értekezlet résztvevői Peking sugalma* zása nélkül állapították meg, hogy kik az ellenségei, és kik a barátai az el nem kö­telezett országoknak. A szó­noki emelvényről a delegá­tusok nagyra értékelték a Szovjetunió és a szocialista országok szerepét a népek­nek politikai és gazdasági függetlenséggéért, az impe­rializmus, a gyarmatosítás és a neokolonializmus ellen vívott harcában — szögezi le végezetül a TASZSZ. dél-afrikai rendőrség és a különleges alakulatok attól tartva, hogy a színesbőrűek munkabeszünetése láncreak­ciót vált ki más dél-afrikai négeriakta településeken, tel­jesen elzárta a külvilágtól Sowetót. PHENJAN A Nodong Színműn című phenjani napilap kedden kö­zölte, hogy újabb amerikai haditengerészeti különítmény indult a koreai vizek felé. köztük van az Enterprise ne­vű repülőgépanyahajó. A kü­lönítmény az Egyesült Álla­mokból, egy haditengerészeti támaszpontról indult. PÁRIZS A francia televízió —, amely állami hírközlő szerv — tegnap esti híradójában meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt az értesülést közölte, hogy Jacques Chirac miniszterelnök a kormány mai ülésén előreláthatólag lemond.

Next

/
Oldalképek
Tartalom