Szolnok Megyei Néplap, 1976. július (27. évfolyam, 154-180. szám)
1976-07-11 / 163. szám
n SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1976. JfiHus 11, Kockás Sándor Á közép-európai közíró B álint György 1906. július 9-én született Budapesten ... A Nyugatban már 1925—26-ban megjelent két verse, majd egy novellája. 1933. után bontakozott ki pályájának nagy és termékeny korszaka. Hat gsztendőt ölel fel ez a korszak: 1939 elejéig, amikor még viszonylag zavartalanul, az adott körülmények lehetőségeihez igazodva lehetett alkotni. Maga a periódus sötét és nyomasztó volt: Hitler hatalomrajutásától a második világháború kitörését megelőző hónapokig. Bálint azonban megtalálta a kor elsötétedő valósága elleni tiltakozás eszközeit és módjait. Világnézeti előrelépését még az 1930 körüli társadalmi polarizálódás érlelte, s (tó ekkor széles körben hódító forradalmi illúziók inspirálták. A nemzetközi reakció, a fasizmus előretörése azonban nem riasztotta meg, sőt elmélyítette meggyőződését, és fokozta öntudatát, harci kedvét. A korral szembeni ellenállás, a valóság illúziót- lan szemlélete és az új távlatok keresése művészetének és kritikusi koncepciójának új tartalmat és szenvedélyesen kimunkált, fegyelmezett formai igényt adott. Mindennapjait az újságírás, a rendszeres irodalmi munka határozta meg. A Pesti Naplónak állandó munkatársa volt, de többször publikált a Magyarország és Az Eest hasábjain is. Írásait a kor reprezentatív folyóiratai is közölték: így a Nyugat, a Szép Szó, a Világirodalmi Szemle, de legotthonosabb az 1935-ben megindult Gondolatnál volt, amely 1936-tól az 1937-ben bekövetkezett megszűnéséig az illegális kommunista párt közvetett irányítása és befolyása mellett működött... A korról, amelyben élt, szinte lehetetlen volt nem szatírát írnia. Azt mondogatták az emberek, hogy „Hitler tisztességes ember”. Bálint nem vitázik velük, csak megjegyzi: „Azoknak, akiket agyonlőnek, felrobbantanak, vagy rabszolgává teszfiek, meglehetősen mindegy, hogy akik ezt tették vele, egyénileg korrekt úriemberek, és sohasem lopnak ezüstkanalat”. (Részletek) Heinrich Böll APRÓHIRDETÉSEK Bálint György Járkálj csak, halálraítéli! M eg Jobber ten veszek őfra meg újra a kezembe egy verseskötetet Címe: Járkálj csak. halálraítélt; szerzője: Radnóti Miklós. Nem tudok szabadulni ettől a verseskö- tettől — de nem esztétikai okokból, vagy legalábbis nemcsak fi yenekből Ez a könyv többet ad nekem az irodalmi örömnél — talán tiem is örömöt, hanem valami nyugtalan, bonyolult érzést amiben öröm is van, de egyben kin is. Az a kínos érzés, amit akkor érez az ember, amikor valakitől nyíltan meghallja a saját titkos érzéseit es gondolatait. Én nem mertem határozottan bevallani nmgamnak —- 6 világosan es kegyetlenül kimondja. Remélem, hogy talán nem is igaz, talán csak képzelődtem, egyre sokasodó lelki vereségeim hatása alatt: most aztán jött ez a verseskötet, és kertelés nélkül megállapította a diagnózist. Igen, mondta valamennyien halálraítéltek vagyunk. Az ítéletet már régein kihirdették, jogerős, csak: meg a végrehaj tás időpontja bizonytalan. Mit tehetünk addig? Járkálj csak, halálraítélt. Más költő is irt már a lialálról, mindegyik írt róla. Schopenhauer szerint e halál nagy „múzsavezetö”. De rendszerint akkor írtak róla, ha vágyódtak utána. A magyar költészeten például — a középkori Halál himnusz-tál Ady-ig — hol hangosan, hol fojtottan végigvonul a halálvágj'. Végre is mindnyájunk öntudata mélyén ott lappang egész szerényen és rendszerint észrevétlenül a megsemmisülés vágya. De most nem erről van szó. Mi, aikik ma élünk és gondolkozunk, nemcsak ritka, ködös-romantikus pillanatainkban gon dulunk a halálra. Sokkal gyakrabban, és ekkor a legerősebben, amikor éppen a legjobban érezzük magunkat. Ezt árulják el Radnőtf Miklós versel. Igazán nem bánatra hajló költő. Lázadó temperamentum, szereti az életet. Izét megtalálja még a proletárok eledelében is, ódát ír nyári táplálékukról, a szilváról és a diny- nyéróL „Ó ének; dicsérjen két gyümölcs* olcsó vacsorák dísze, kilós eledel.” Imádja a megfogható valóságot, a természetet, boldoggá tudja tenni nemcsak a szerelem, hanem egy tavaszi pocsolya a mezőn, mókus futása a nyári erdőben, vagy a „tücsökugrás kicsi zaja” Kevés egészségesebb költőt ismerek ma — mégis mindig eszébe jut a halál. A legváratlanabb helyzetek emlékeztetik rá ó, ez a kert fa aludni s halni készül, gyümölcsöt rak a súlyos ősz elé. Sötétedik. Halálos kört röpül Köröttem egy elkésett szőke méh. S fiatal férfi, te! rád milyen halál vár? Bogárnyi zajjal szán golyó feléd, vagy hangos bomba túr « földbe és megtépett- hússal hullsz majd szerteszét? így ír egy kertben, melyben boldog perceket tölt. Így ír, mikor napjai eredményét méri le, mikor egy táj szépségét élvezi, '.mikor szeret. Bármi történjék, a halálmotívum mindig visszatér. Semmi esetre sem mint vá'gy, nem is mindig szorongás, hanem mint kemény, szinte tárgyilagos bizonyosság. Mondom, ezt érzem magam is régóta, csak nem mertem kimondani, reméltem, talán a letagadás segít. És ezt érzik, azt hiszem, nagyon sokan a mr nemzedékünkből. Éljük' az életet, ahogy, lehet, munkába, gondolatokba, érzésekbe fogunk: ás közben tudjuk, hogy mindez csak ideiglenes, talán már holnap, de legkésőbb holnapután jön valami: „bogárnyi zajjal” és kérlel- hetelen biztonsággal. Gyakran jut eszünkbe a Halál himnusza: „Elmegyek meghalni, mert a halál bizony, de a halálnak órájánál semmi bizonytalanabb.” Ez. az érzés, melyet nagyon sokán rejtegetünk, és melyet Radnóti most njdlvánosságra hozott, távol van az érzelgős, kispolgári pacifizmustól. Nem halálfélelem : egyszerűen csak haláltudat. A halált tudomásul vesszük, beiktatjuk a napi életünkbe, számolunk vele és ha bekövetkezik, nem fogunk meglepődni. Ezek a versek minden nyavalygás és ellágjnrlás nélkül szólnak róla, csaknem szigorú hangon állapítják meg Halálra ítéltek bennünket, egyelőre haladékot kaptunk, addig mindenesetre élünk, ahogy tudunk, 'sőt, néha még a jövőre is gondolunk, amely nyilván nem lesz a miénk, de kétségtelenül eljön: „mart fagy készül itt, utána hull a hó majd” — de aztán „egy hajnalon az új fű kidugja tőrét.” Addig pedig járkáljunk csak, amíg lehet Tudjuk, hogy nem sokáig lehet de ez nem kedvetleníthet el, nem mondhatjuk, hogy nem érdemes. Mennél rövidebb ideig lehet, annál inkább érdemes. ... tisztán Síj te most, mint a széljárta havasok lakói, és oly büntelen, mint jámbor, régi képeken pöttömnyi gyermek Jézusok. S oly keményen is mint a sok sebtől vérző, nagy farkasok. Hát igen: tisztán, vagy kevésbé tisztán, keményen vagy kevésbé keményen, de nagyjából mindenesetre így. 1936. „ MEGGYES LÁSZLÓ RAJZA K eresek egy lányt, keresek egy sápadt, fekete hajú, melankóliára hajló, va- lószfnűtlesnül nagy és 6ötét szemű tízéves kislánjrt Nem alaptalanul állítom, hogy szép. Ismerem születési helyét, születésének idejét, gyermek- és ifjúkora állomásait Düren, Heinsberg, talán Palenberg is, meg Aachen... Egy bizonyos évben, az 1897- es esztendőben keresem a kislányt. Úton van. Düren és Golzheim között az országúton; vagy Golzheimből menet, vagy Dürenből jövet, nem tudom. Düren felé üres mosdótállal halad, ha visz- szafelé jön, teli mosdótál répát cipel. Düren és Golzheim között 7 km a távolság, a kislánynak tehát 14 km-t kell megtennie. Nem tudom, mennjd idő alatt járhatja meg egy tízéves kislány ezt az utat. Tételezzük föl. hogy menet és jövet Is leteszi a tálat, hogy megpihentesse fáradt karjait? Nem tudom, hány font répát hoz, így a rokonoktól, vagy az ismerősöktől, azt sem, hogy ingyen-e vagy csali olcsóbban. Három óra? Négy vagy hat? Azt sem tudom, mennyit spórol meg ezzel. Tíz pfen- ninget? Harmincat, vagy csak hetet? A kislány úton van, és én keresem. Mariának hívják, néhány évtizeddel később pedig édesanyám lett. Ez már nem érdekes, anyámról tudok egyet s mást, e kislányról azonban semmit. Nyolcvanöt év múltán gyakran hajtok Golzheimen keresztül; Golzheim előtt gyorsan, Golzheimen át néha a megengedettnél sebesebben, Golzheimen túl viszonylag ismét gyorsan. Kocsival.. Mondjuk százassal. A hét kilométert három-négy, legfeljebb hat perc alatt teszem meg; attól függ. menynyi mezőgazdasági járművet kell kikerülnöm, hogyan tudok előzni, milyen az ellen- forgalom. Hat percnél tovább semmiképp sem tart. Ha addig haladnék tovább, míg a kislány gyalogol, három óra múlva Darmstadba, hat óra múlva'valahova Augsburg és München közé érnék, s a kislány még mindig a? úton volna. Vajon, hányszor gyalogolta végig ezt az utat? Egyszer? Többször több éven keresztül ? Vajon hogy hívták az. embereket, akiktől a répát hordta, hogy 7 vagy 30 pfenniget spóroljon? Nem tudom. Vajon nyolcvanöt év múltán nem lát-e a kislanj' ugyanezen az úton kocsikat közlekedni s egyikben a saját fiát? Lát-e vajon engem? Én nem látom, noha mindegyre kitekintek, hogy észrevegyem. Szigoré édesanyja van, öt lánjdest- vére, két bátyja, és enyhén szólva könnj'elmű édesapja, aki nem kéreti magát az ivasban. Mennyibe kerülhet egy üveg sör, mennyibe egy konyak? Bizonyára többe, mint amennyit a kislány három-hatórai gyaloglással az üres és a tele mosdótállal megspórol. Olyan szívesen beszélnék vele, megpróbálnám kivallatni, hogy mi a véleménye minderről. Két- három fényképről ismerem a kislány édesanyjának ke- serű, savanykás arcát. Nehány anekdotát is hallottam róla. A rém'regényék klasz- S2dkue gyamoltalanj álhoz hasonlított* földbirtokokkal, házakkal, egy másik történet szerint sörfőzdével csapták be. A keserű arcon; látszik még, hogy valaha szép lehetett. Klasszikus csalódottság a 'klasszikus arcon. Katolikus volt, erős janzenista színezettel. örömleien, puritán, templomjáró, elkeseredett Olyan szívesen szóba átl- nék az országúton haladó kislánnyal. Nem édesanyámmal, vele sokszor beszélgettem. De e tízéves kislánynyal soha. Mit gondol, mit érez, mit tud, mit vallana be. rejtegetne a többiek elől? Vajon mit gondol enyhén szólva könnyelmű apjáról, alki két perc alatt többet megiszik, mint amennyit ő a három-hatórás gyaloglással „szerez” vagy megspórol ? Nyolcvanöt év múltán olyan szívesen fölborítanám az időrendet, összezavarnám, hogy szóba állhassak a kislány- hyal. Fölvenném a kocsiba, de 5, lehet, inkább az országúton maradna, mint hogy keserű, savanyú édesanyjához siessen, akinek spórolnia, spórolnia kell, piert ott a másik, aki mindent elherdál. Bizonyára sokat mesélhetne öt lánjdestvéréről, két báty- tyáról, .enyhén szólva iköny- nyelmű, elkapatott apjáról. Ez azonban nem érdekel engem. A kislánjd; magát keresem, aki később egyszer édesanyám lett A mit kigondolhatnék, amit elképzelhetnék, amit kikerekíthetnék, untat, mert tudom, ezt hogyan szokták csinálni. Jól. Rosszul. Kevésbé rosszul. Kevésbé jóL Meglehetős, meghatározott bizonyos valószínűséggel. Egy kicsit részrehajlóan: így vagy úgy. Irodalom. Nem ezt akarom. Egy tízéves kislányt keresek, akiről semmit sem tudok. Nyolcvanöt év után ugyanazon az országúton haladok, és nem látom, nem hallom, semmit sem tudóik róla. Sok mindent elképzelhetnék, majd mindent, de — mondtam már — engem ez nem érdekel. Egy tízéves kislányt keresek, keresek egy melankóliára hajló, sápadt, sötét tekintetű kislányt, akinek'a szemében mégis any- nyi öröm csillog. Nem az emlékeit kutatom, másoknak róla szóló emlékeit sem; őt maga! keresem. ■ Keresek egy valószínűleg rőthajú. sovány, szeplős, tízéves fiúcskát, aki 1880-ban Essenben a Schawanenkamp utcából minden reggel, az iskola felé tart. Victornak hívják és sok évvel később édesapám lett. Apámról tudok egyet s mást. e tízéves fiúcskáról, azonban semmit. Ismerek néhány róla szóló anekdotát, néhány emlékét is. meg másoknak róla 'szóló emlékeit, de őt magát nem ismerem. Olyan szívesen fölborítanám az időrendet, 'hogy néhány percig élőben lássam magam előtt. Palatábláját, vagy füzetét szeretném látni, tízóraiját és zsebkendőjét azt, hogy vajon már abban az időben szemüveget viselt-e? Van, ami átmentő- dött róla, hozzá lehetne képzelni, kombinálni, és meglehetős. vagy bizonyos vagy éppen meghatározott valószínűséggel zsánerképet rajzolni a valószínűség vörös, hajú, sovány fiúcskáról, aki / a Kruppművek fala mentén az iskolába siet. Ismerem a környezetet, elég sok részletet Is, de nem a fiú emlékeire vagyok kíváncsi, mások róla 6zóló emlékeire sem, őt magát akarom, a szemébe szeretnék nézni, zsebkendőjét, tízóraiját, füzetét vagy palatábláját látni. A fiút Victornak hívják, és később egyszer apám lett. Magamat keresem tízévesen, amint kerékpárral haladok az iskola felé Nem emlékeimet, másoknak rólam szóló emlékeit sem. Feleségemet keresem tízévesen, gyermekeimet, barátaimat, lánytestvéreimet. Szeretném ezt az átkozott kronológiát fölborítani, egyikét 1923-ban, a másikat 1933-ban, vagy 1917-ben látni, iskolába menet, az utcán játszva, vagy a templomban a gyóntatószékben. Szeretnem a tízévesek összes gyónásait végighallgatni; sole mindent ed tudok képzelni, csaknem mindent: az egyiket tízévesen, romibadőlt ingatlanam 1957-ben, a másikat tízévesen 1953-ban, az iskola udvarán, a harmadikat tízévesen 1960-ban egy parkban. Még sok mindent tudnak róluk, sokan emlékeznek még sok mindenre, különböző perspektívák, értelmezési lehetőségek adottak, fényképek. környezetrészletek állnak rendelkezésemre, iskolai bizonyítványok, katonakönyvek, imakötnyvek, gyermekrajzok, levelek, még naplótöredékek is; föl lehetne használni őket, kibővíteni meglehetős, megközelíthető, a bizonyosság határát súroló valószínűséggel pedig elő lehetne adni. En mégis inkább nedves szemüket szeretném látni, kezemet szájuk elé tartani, hogy lélegzetüket erezzem, a tízórait szeretném látni, amibe az egyik, az almát, amibe a másik harapott 1930-ban, vagy 1935Jben, a labdát a kezükben, a krétarajzokat a kockaköveken, a mosdótálat szeretném szemügyre venni, amelyben Maria a répát hordta, a valószínűség vöröshajú, tízéves sovány, szeplős Victor nevű fiúcska iskoláját. Nem a múlhatatlant akarom, a jelent akarom, ami elmúlt. Nem az elmesélted nem is az igazit, és nem is az örökkévalót. A múlt jelenét akarom. Ott kiszállni és szóba elegyedni, ahol és amikor akarok. A Leipziger Strassei-i ugrókö- ' teleit szeretném és a kenyeret, amit a Machäbar utcai iskola udvarán ettem meg; a krétarajzokat a Teuton utca járdáján, a fűrészport a Schwanenkamp utcai udvaron; a sört* ami a Pletzger út köveire ömlött, amit korsóban hoztak azért, hogy az öreg egyszer otthon maradjon; A Kreuznacher utcai golyókat A z almát, amelybe egy kislány 1940-ben harapott, vágj' a másikat, amelyet egy másik kislány 1935-ben ültetett. Nem emlékül, nem anekdotaforrásként, non kirakatfétisként, nem, mert ez valamikor valóban volt, nincs többé, és nem is lesz soha. Elhullt hajszálaimat szerein ém újra. BOB FERENC fordítása Nyerges András Bármire Mire vágyódom? Haragodra1 Hangodra, melyben düh lobognod Kedves szavadra. Sértettségre. Bármire, Ami hozzám érne. Valamire! Amiben más van. Csak unop közönyöd ne lássam1 Miért nem, tudsz rám kiabálni? Emberségesebb volna bármi, mint e bosszús érdektelenség, ahogy nézel: mit akar ez még? Óvod magad: kín meg nem érint. Szép arcod sóbálvánnyá bénít. Mit akarsz? Befagyni magadba? Legyek arcod halotti maszkja? Soós Zoltán Szerelmes mondóka • Őrizem a parazsad, őrizem a parazsat, Parázs őriz engem, csonttá Jagyott lobogók csend-iszonyata alatt melenget hitemben. Ha kelt, izzít: láng vagyok, perzsel, izzít: láng vagyok, holnap tornyos máglya; Vas kát ám, csepp asszonyom, Parazsam szikrát kapott titkos boldogsága!
