Szolnok Megyei Néplap, 1976. július (27. évfolyam, 154-180. szám)

1976-07-22 / 172. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1976. július 22. ' 45 éve alakult a Kolumbiai KP Az onyliis feivMÉsésÉ eleniedhetetSeEi köveieltüéiiye a liasfgFiesiktatés Befejezőül a Iiécsi tárgyalások 111. plenáris ülése Az osztrák fővárosban tegnap befejeződött a közép- európai fegyveres erők és fegyverzetek kölcsönös csök­kentéséről folyó konferencia kilencedik fordulója. A Hof­burg nemzetközi konferen­ciatermében zárt ajtók mö­gött tanácskozott 19 állam küldöttsége. Az újabb tár­gyalási ’ szakasz befejeztével kommünikét nem adtak ki. Ugyanakkor az álláspontok ismertetésére nemzetközi sajtótájékoztatót rendeztek. Mint hivatalosan bejelen­tették: a tegnapi tanácskozá­son. amely az érdemi mun­ka kezdetétől számítva a 111. plenáris ülés volt, C. M. Rose nagykövet aa angol küldöttség vezetője elnökölt. A nyári szünet előtti utol­só plenáris tárgyaláson két felszólalás hangzott el Stan­ley K. Resor nagykövet, az Egyesült Államok küldöttsé­gének vezetője és O. Hlesz- tov nagykövet, a Szovjetunió delegációjának vezetője fog­lalta össze a kilencedik for­duló munkájának tapaszta­latait és fejtette ki kormá­nyának a témával kapcsola­tos álláspontját. A sajtótájékoztatón .szo­cialista részről Slawomir Dabrowa nagykövet, a len­gyel küldöttség vezető j e tárgyszerűnek és fontosnak nevezte a kilencedik szakasz munkáját. Kifejtette, hogy a közel három év óta tartó tanácskozáson a tárgyalófe­lek megismerték és alapve­tően értik agymás álláspont­ját. A szocialista részről ezeknek a tárgyalásoknak nagy jelentőséget tulajdoní­tanak, mert az enyhülés folytatásának elengedhetet­len követelménye a katonai enyhülés megvalósítása a kontinens szívében. Ennek tudatában a szocialista or­szágok az idén két alkalom­A Szaljut—5 orbitális tu­dományos űrállpmáson teg­nap Borisz Volinov és Vitalij Zsolobov űrhajós a 13. és a 14. munkanap repülési progra­mot teljesítve újabb tudo­mányos kísérletekbe kezdett, illetve folytatta a korábban, megkezdett megfigyeléseket. Kézi színképelemző készü­lék seítségével a kozmonau­ták színkép-felvételt készí­tettek a Föld nappali látha­táráról, hogy megvizsgálják a légkör optikailag aktív al­kotó részeinek függőleges irányú eloszlását A Viking—1 leszállóegysé­ge által a földre továbbított adatok bizonyítják, hogy a Mars légkörében megtalál­ható az élet kialakulása szempontjából kulcsfontos­ságú nitrogén. A tudósok há­rom százalékra becsülik a nitrogén arányát a Vörös bolygó légkörében. (Ez az arány a Föld esetében 78 százalék.) Földi megfigyelések és űr­mal terjesztettek elő nagy jelentőségű és fontos javas­latokat a mielőbbi elóbbre- haladás megvalósítása érde­kében. A február 19-én, majd pedig június 10-én elő­terjesztett kiegészítő javas­latok bizonyítják, hogy a Varsói Szerződés tagállamai részéről megvan a készség a szóbaníorgó térségben a katonai erők csökkentésére. Kitért többek között arra, hogy a kiegészítő indtva- nyok már tartalmazzák a NATO-országok korábbi igé­nyeinek több elemét is. Ezekhez tartozik például az, hogy-a Varsói Szerződés tag­államai Közép-Európában levő fegyveres erői összlét- számára vonatkozó és ezen belül a szárazföldi csapatok­ra vonatkozó számbeli ada­taikat közölték a NATO-vaL Elvárták volna, hogy a nyu­gati országok is megteszik ezt a lépést, de a nyugati katonai közösség mindmáig nem ismertette hasonló ada­tait. Dabrowá nagykövet ezzel összefüggésben rámutatott arra: ha elmaradás tapasz­talható a bécsi tárgyalások menetében, akkor ezért a felelősség a NATQ-államok- ra hárul. Bírálta a nyugat­európai NATO-államok és Kanada magatartását, ezek az országok ugyanis elzár­kóztak attól, hogy kötelezett­séget vállaljanak az úgyne­vezett második szakasz meg­valósítandó csökkentésben való részvételre. A NATO-országok részé­ről a holland küldöttség ve­zetője, De Vos Van Steen- wijk nagykövet tájékoztató­jában ismételten síkraszállt az egyenlőtlen aránvú csök­kentés végrehajtásáért. Ez — mint ismeretes — ellentétes a kölcsönösen elfogadott alapelvekkel. Ezek szerint Befejezték a július 18-án kezdett biológiai kísérletet és az ennek során kicsíráz­tatott vetőmagvakat konzer­válták. A továbbiakban eze­ket a földre szállítják majd, hogy elvégezzék a kísérlet eredményeinek laboratóriu­mi elemzését. Az űrállomás fedélzetén több másfajta ve­tőmag is van. Ezeket a mun­ka következő szakaszaiban csízáztatják majd ki, hogy meghatározhassák, mennyi­re függenek a növekedési folyamatok a vetőmagvak­nak a világűrben eltöltött idejétől. hajókról készített felvételek alapján korábban is feltéte­lezték a nitrogén jelenlétét, a feltételezés azonban mind­eddig nem volt bizonyítható. A most kapott adatokból kitűnik, hogy a Mars légkö­rében argon is található; a nemesgáz aránya másfél szá­zalék. Ez a tény arra utal, hogy a bolygó forró belsejé­ből valamikor gázkitörések játszódhattak le. ugyanis a csökkentést úgy kell megvalósítani, hogy egyik fél biztonsága se szen­vedjen csorbát. A NATO asszimetrikus csökkentésre vonatkozó javaslata viszont azt kívánná meg, hogy a szo­cialista országok nagyobb mértékben vegyék ki részü­ket a csökkentésből, és ezzel hátrányosabb helyzetbe ke­rülnének. A tájékoztató végén közöl­ték, hogy a résztvevő álla­mok beleegyezésével szep­tember 27-ig nyári szünetet tartanak. A tizedik forduló munkáját szeptember végén rendezendő plenáris üléssel kezdik. Hafez Asszad szíriai elnök kedden háromórás beszédet mondott a damaszkuszi egyetemen tartott nagygyű-» lésen. Védelmezte Szíria Li­banonnal kapcsolatos állás­pontját és kijelentette, hogy a szíriai csapatok a paleszti­nok kérése ellenére sem haj­landók kivonulni Libanon- ből.„Sohasem leszünk haj­landók eleget tenni a palesz- tínaiak olyan kérésének, hogy vonuljunk ki Libanon­ból — mondotta. — Csak Libanon elnökére, minisz­terelnökére vagy parlament­jének elnökére hallgatunk, amennyiben a kivonulásra kérnek fel bennünket. Ugyanezt viszont soha sem fogadjuk el a palesztinok­tól” — mondotta. A szíriai elnök a PFSZ vezetőségét, a libanoni bal­oldalt, személy szerint Ká­rnál Dzsumblattot marasz­talta el a „harcok fokozódó kiterjedéséért”. Azt mondot­ta, „semmi köze a valóság­hoz annak a vádnak”, hogy Szíria libanoni beavatkozása az ország felosztását szolgá­ló amerikai—izraeli—szíriai terv részét képezné. Asszad szerint az Egyesült Államok arra figyelmeztette Szíriát, hogy Izrael be fog avatkozni Libanonban. „Ezt elutasítjuk. Libanonnal kap­csolatos álláspontunk nem veszi tekintetbe, mit fos ten­ni Izrael és mit nem. Készek Mario Soares, Portugália kijelölt miniszterelnöke „de­rűlátó” és „elégedett” a poli­tikai pártok képviselőivel folytatott megbeszéléseivel — jelentette az AFP. Soares tegnap újságírók­nak kijelentette: „véleménye szerint máris elérte a maga elé tűzött célt, azt, hogy Tegnapra virradó éjszaka hatalmas erejű robbanás rázta meg az Angolai Népi Felszabadítási Mozgalom (MPLA) háromemeletes lisz- s zabon i épületét. Az anyagi kár tetemes, de személyi sé­rülés nem történt, miután a képviselet már hónapok óta elhagyatott, Angola má­jusban megszakította a dip­lomáciai kapcsolatot Por­Kolumbia városaiban és falvaiban ezekben a napok­ban ünnepük a Kolumbiai Kommunista Párt megala­kításának 46. évfordulóját. Az ebből az alkalomból Bo­gotában tartott többezres nagygyűlésen beszédet mon­dott Gilberto Vieira, a Ko­lumbiai KP Központi Bi­zottságának főtitkára. Vieira a párt eddig megtett útjáról beszélt A nemzetközi kom­munista és munkásmozga­lom helyzetével kapcsolat­ban hangsúlyozta, hogy füg­getlenül azoknak a hazug­ságaitól és rágalmaitól, akik szakadást akarnák előidézni a mozgalomban, az élet az egység erősödését mutatja. A párt évfordulója alkal­mából nagygyűléseket, elő­adásokat és koncerteket tar­tanak az ország városaiban és falvaiban. vagyunk arra, hogy szembe­nézzünk Izraellel, nemcsak Libanonban, hanem bármely arab országokban” — jelen­tette ki a szíriai elnök. Hírügynökségek jelentet­ték, hogy tegnap háromtagú Palesztinái küldöttség érke­zett Bejrutból Damaszkusz­ba, élén Faruk Kadduvival, a PFSZ politikai osztályá­nak vezetőjével. A delegá­ciót elkísérte Dzsallud líbiai miniszterelnök is, aki eluta­zása előtt Bejrútban Jasszer Arafattal, a PFSZ Végrehaj- jó Bizottságának elnökével tárgyalt. A Palesztinái küldöttség damaszkuszi látogatásának az a célja, hogy kidolgozzák az esetleges szíriai—palesz­tin csúcstalálkozó napirend­jét. Tegnap egyébként ismét összeomlott Bejrútban a szembenálló felek között kedden elfogadott részleges tűzszünet. A bejrúti Teli Zaatar menekülttábor térsé­gében és a főváros más pont­jain heves harcok folytak. A részleges tűzszünet közép­európai idő szerint 7 órától 14 óráig tartott volna, és a Teli Zaatar tábor területéről ez idő alatt kellett volna el­szállítani a többszáz sebe­sültet. A vöröskereszt e"-dk kocsija meg is érkezett a tá­bor környékére, de a harcok miatt kénytelen volt vissza­fordulni. kormánya körül széles körű egyetértés jöjjön létre”. A kijelölt miniszterelnök az ország szakszervezeti ve­zetőivel kedden folytatott eszmecseréjéről szólva han­goztatta, tárgyalópartnerei részéről „megértést” tapasz­talt a megalakítandó szocia­lista kisebbségi kormány irányában. tugáliával, mert a volt anya­országban egyre elviselhe­tetlenebb terror nehezedett Angola képviselőire és kü­lönböző politikai erők nyíl­tan ellenséges kampányt folytattak Angola ellen. A múlt hónapban hasonló bombamerénylet rongálta meg Lisszabonban a portu- gál-mozambiki baráti társa­ság székházát. A Püsrto Rico-i tilkos megállapodásról A Francié KP tiltakozása Hírek a világűrből ÍBÉmányos kísérletek A Marson lehetséges az élei Szíria egyelőre nem vonni ki Hanoii Rokliaaás LisszaMan Soares derülátó' Megölték Anglia dublini nagykövetéi Az FKP Politikai Bizott­sága nyilatkozatban tiltako­zott a Puerto Rico-i találko- •: >n kötött titkos megállapo­dás ellen. A nyilatkozat hangsúlyozza, hogy az olasz belügyekbe történő tűrhetet­len beavatkozás leleplezte, milyen összeesküvést szőnek a nemzeti függetlenség ellen. A demokratikus ás hazafias erők felháborodása azonban megmutatta: elmúltak azok ez idők, amikor a nemzetkö­zi reakció megakadályozha­tott egy népet abban, hogy kiszabaduljon a nagytőke hegemóniája alól. A francia nép — akárcsak az olasz nép és Nyugat-Európa más népei — diadalra juttathat­ja a társadalmi haladás és a demokrácia politikáját Az FKP Központi Bizott­ságának titkársága üzenetet intézett az Olasz Kommu­nista Párt Központi Bizott­ságához. Testvéri szolidari­tásáról biztosította az olasz kommunistákat, e közölte: a francia demokraták és ha­zafiak nemet mondanak a népek szabadsága ellen irá­nyuló új szent szövetségnek. Terroristák távirányított aknája tegnap délelőtt fel­robbantotta a dublini angol nagykövet gépkocsiját. A nagykövet, Christopher T. E. Exart-Briggs, a helyszínen meghalt. Meghalt az észak- írországi ügyekkel foglalko­zó brit miniszterhelyettes titkárnője is. Londonban James Calla­ghan minszterelnök telefo­non megbeszélést folytatott ír kollégájával, Liam Cos- grave-vel a helyzetről, amely minden bizonnyal feszültté tesz; Nagy-Britannia és egy­kori birtoka, Írország viszo­nyát. Utoljára négy évvel ezelőtt történt támadás Írországban az angol diplomáciai képvi­selet ellen. Akkor felgyúj­tották a nagykövetséget a Londonderry-i vérengzés el­len tiltakozó tüntetők. Magyar vezetők udvozlo tavirafa Edward Gierek elvtársnak, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának, l Henryk Jablonski elvtársnak, a Lengyel Népköztársaság Államtanácsa elnökének, Piotr Jaroszewicz elvtársnak, a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsa elnökének, VARSÓ Kedves Elvtársak! A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, a Magyar Nép- köztársaság Minisztertanácsa, a magyar nép és a magunk nevé­ben szívből jövő jókívánságainkat és forró elvtársi üdvözletün­ket küldjük Önöknek, s a testvéri Lengyel Népköztársaság dolgozó népének Lengyelország újjászületésének 32. évfor­dulója alkalmából. Népünk nagy tisztelettel és elismeréssel tekint azokra a nagyszerű eredményekre, amelyeket a baráti lengyel nép kipróbált élcsapatának, a Lengyel Egyesült Munkáspártnak a vezetésével a szocializmus építésében, a lengyel társada­lom és népgazdaság gyors ütemű fejlesztésében elért. Cse­lekvő hozzájárulásuk a szocialista világrendszer erősítésé­hez, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom egysé­géhez, erőfeszítéseik a békéért és a biztonságért kivívta a haladó és békeszerető világ elismerését. örömmel állapíthatjuk meg, hogy népeinket ma a marxizmus—leninizmus és a proletár internacionalizmus eszméin nyugvó testvéri barátság és a közös szocialista cé­lok széttéphetetlen szálai fűzik egymáshoz. Meggyőződé­sünk, hogy országaink, pártjaink és népeink testvéri szö­vetsége, együttműködése közös szándékainknak megfelelően tovább erősödik országaink és a szocialista közösség javára. Nagy nemzeti ünnepükön, Lengyelország újjászületésé­nek 32. évfordulóján szívből kívánunk Önöknek és a Len­gyel Népköztársaság népének további sikereket a szocializ­mus építésben, a Lengyel Egyesült Munkáspárt VII. kongresszusa határozatainak megvalósításában. Budapest, 1976. július 22. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Lázár György, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Lengyelország 32 éve Gyorsított szocialista fejlődés A lengyelä 22-e alkalmából kérdések tolulnak az újságíró tolla alá. Mindenekelőtt a legfonto­sabb : hogyan dolgoznak és él­nek a lengyelek 1976 dere­kán? Ahhoz, hogy erre a kérdésre válaszolhassunk, vissza kell térnünk az 1971. decemberi napokhoz. A LEMP VI. kongresszusának emelvényéről akkor hangzott el először a kijelentés: min­den feltétel megvan, ahhoz, hogy ezt az évtizedet Len­gyelországban a gyorsított szocialista fejlődés, a továb­bi szocialista átalakulások időszakává tegyük. Már két évvel később, 1973-ban a LEMP I. országos pártérte­kezlete leszögezte, hogy a VI. kongresszus határozatainak megvalósításában sikereket értünk el, s hogy az ötéves terv előirányzatait célszerű emelni. Tavaly decemberben a LEMP VII. kongresszusa megvonta a hetvenes évek első felének mérlegét és meg­fogalmazta a gyorsított szoci­alista fejlődés további programját 1980-ig. Az évet ezzel a jelszóval köszöntöt­tük: nem veszíthetünk egyet­len napot, egyetlen órát sem! Néhány adattal illuszrálhat- juk, hogyan gyorsult a tempó: már az első évnegyedben az ipari termelés 12 százalékkal volt magasabb az előző év hasonló időszakánál: a- ter­melékenység 12.5 százalékkal. Növekedett a lakosság pénz­jövedelme. A szocialista szektorban az előző év azonos időszakához mérten a névle­ges bérek 8,4 százalékkal, a lakosság jövedelme pedig 7,3 százalékkal emelkedett. A népi Lengyel ország fej­lődésének történelmileg nagyon fontos szakaszába érkezett. A VI. pártkongresz- szus leszögezte, hogy Len gvel- ország feladata a fejlett szocialista társadalom lehető leggyorsabban felépítése. Olyan társadalomé, amely teljes mértékben élvezi a szocialista rend teremtette előnyöket; amely képzett és művelt, termelékenyen és gaz­daságosan dolgozik, jól, kul­túráltan él és szoros kapcso­latban áll a többi szocialista ország népeivel. VII. kongresszus határo­zata kimondja: 1980-ig a reál­bérek 16—18 százalékkal emelkednek, felépül legalább 1 millió 525 ezer lakás, a nemzeti jövedelem 40—42 százalékkal emelkedik, a nemzeti jövedelem képzésé­ben az ipar részesedése eléri a 62 százalékot. A mezőgazda- sági össztermelésnek 15—16 százalékkal, a vágóhústerme- léisnek 16—18 százalékkal kell növekednie. Ennek ered­ményeképpen az élelmiszer- ellátás 35—36 százalékkal fog emelkedni. A számokból már kibonta­kozik a hetvenes évek Lengyelországának képe. Az adatok természetesen csupán az érem egyik oldalát mutat­ják, másik a lengyel táj és ebben a tájban mindenekelőtt az ember. Tavaly megszüle­tett a 34 milliomodik lengyel állampolgár. Elblagban szüle­tett, abban a városban, amely a múlt években a korszerű ipar egyik központjává vált. A szocialista szektorban dol­gozó 11,7 millió ember közül csaknem 10 millió a népi Lengyelországban szerezte szakképzettségét és kezdte meg munkáját, 1980-ra a fő­iskolát végzettek száma meg fogja közelíteni a 900 ezret, a mérnököké pedig a ne­gyedmilliót Lengyelország s termelési ütemével akar bekerülni a világ leg­első tíz állama közé,» erre törekszik harmonikus társa­dalmi—gazdasági fejlődésé­vel is. Az átalakulások nem kerülnek ki egyetlen iparágat, falut, egyetlen családot sem. A fejlődést különféleképpen lehet mérni, egyebek között az emberi törekvések kielé­gítésének fokával is. 1978-ban a népi Lengyelországban ez a mérték meggyőző. Jerzy Kochanski

Next

/
Oldalképek
Tartalom