Szolnok Megyei Néplap, 1976. május (27. évfolyam, 103-127. szám)
1976-05-15 / 114. szám
1976. május 15. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 KARCAGI TÉGLÁSOK Törökszentmiklós Űj üzemcsarnokot avattak Egy fiatalasszony szavai megragadtak bennem. Ezt mondta: „Magam sem tudom miért, de ha azt a szót hallom béke, nekem mindig téglák jutnak az eszembe. Szép, vörösre égetett téglák, amelyekből gyárat épít az ember, égbe nyúló kéményekkel, meg házakat. Takaros családi otthonokat.” így éreznek-e vajon azok, akik verejtékes munkával agyagból, vízzel-tűzzel „varázsolják” elő a téglákat? A vezérlőpultos Állunk a vezérlőpultnál. Fodor Péter megnyomott egy gombot, a kemence előtti zsilipkamra nehéz ajtaját mintha szellemkezek emelték volna a magasba, aztán a hidraulika könnyedén, hangtalanul becsúsztatta a kocsin levő sök tonnányi szárított téglát a kamrába. Az ajtó újra lezárult. Fodor Péter sokat mondóan rámnézett. — Csodálatos — válaszoltam a ki nem mondott kérdésére. — Mintha nem is téglagyárban volnék. — Azért még itt is előfordul, hogy pajszerozni kell. Olyankor káromkodunk, mert a jót hamar megszokja az ember. — Hamar? — Huszonkét esztendeje dolgozom itt. Voltam kocsitoló legény, kulis, bágeres, dolgoztam a kemencéknél. Sokszor azt hittem megszakadok, mert a régi gyárban csak az emberi munkaerő létezett. Aztán elkezdték építeni ezt az újat. Csak néztük. mi lesz. Amikor fölszerelték a vezérlőpultot, nem mertem a közelébe se menni. Féltem tőle. Hát még, amikor megtudtam, hogy én leszek a kezelője. Nem akartam vállalni. Tanfolyamra küldtek és most itt vagyok. Februárban kezdtük az üzempróbákat. — És elégedett? — Lehet itt elégedetlen az ember? Én most ezzel a gombnyomogatással éppen annyit keresek, mint amikor kézzel toltam a kocsikat, a sok mázsányi téglával. Megtalálom a számításom. — Annak idején sem gondolt arra, hogy itt hagyja? — Én itt lettem ember, ebben a gyárban, az itteni munkások között. Itt hagyni nem lett volna könnyű. A léces Nagyon vékony, őszes, kékszemű asszony a léces. Nem volt könnyű élete. Bizonyság rá az arcát átszövő sok-sok apró ránc, agyondolgozott keze. Még a háború alatt kezdte itt a munkát: hordta a nyerstéglát, beleadva fiatalsága minden erejét. A tégla szívta el az egészségét. Annak adta arca pirosát. Mit kapott cserébe? — Most már nem végezhetek nehéz munkát, ezért lettem léces. Azért ez is fontos ám — mondta Kiss Imréné. — így is megkeresek 2100 forintot egy hónapban. Még öt évem van a nyugdíjig. — Mit adott magának ez a gyár? — Kenyeret, nyugalmat. Nehgz munkát, de abból nevelhettem föl a gyerekeimet. Ebben a gyárban telt el a fiatalságom. És most itt dolgozik egy gyerekem, meg az egyik vejem. — Szabad idő? — Az unokáké. Én szoktam vigyázni a kicsikre. Az anyám kis házában lakom a fiamékkal együtt. Ünnepeken együtt a család. Tudja, milyen megnyugvás az, amikor látom, hogy szépen, nyugodtan élnek? Hogy nem kell félniük a holnaptól, hogy mindenük megvan. Érdemes volt mindent vállalni értük. Mosolygó, barna fiatalember Bíró Károly. Nagyapja itt kubikolt a téglagyárban. Mondják olyan szegény ember volt, hogy sokszor egy falat kenyér sem akadt a házánál. Agyagot talicská- zott, kínnal, verejtékkel pirkadattól, szürkületig. Itt dolgozik az apja is. ö pedig már 15 éves korában beállt a téglahordóik közé. Még nincs 30 éves, de már „öreg” gyárinak számít. — Mi a különbség a régi. meg az új gyár között? — A különbség? Régen hat- van-hetven fokos melegben dolgoztunk a kemencéknél és kézzel toltuk a kocsit 100 méterre is a sok-sok mázsányi nyerstéglával. Most? Gombnyomásra megy minden. Ezzel a tolópaddal 8 óra alatt 50—60 ezer téglát szállítok a kemencéhez, 150 tonnát mozgatok meg egv műszak alatt. És kézzel nem emelek egy dekát se. Így öröm dolgozni. — Gondja azért csak van? — Nem annyi mint apámnak volt. Nagyapámról nem is beszélve. Havonta 3 500 forintot keresek, a feleségem 1900-at. Tisztességesen megélünk ebből a pénzből. Három éve építettünk egy 3 szobás családi házat, vettünk 22 ezerért egy szobabútort is. Tudja mi a gondom? Volt egy ócska Moszkvicsom. Eladtam, a legújabb Zsigulit szeretném megvenni. Arra gyűjtünk. Mondtam, mit mondott az a fiatalasszony a békéről, meg a tégláról. Rámnézett: — Nagyon szép gondolat. Ügy igaz, hogy ilyen modern gyár mint a ’miénk, vagy mint az én házam, csak békében épülhet. Ha tőlem kérdezné mi a béke, lehet, hogy én is ezt mondanám. Meg azt, hogy a béke a nyugalom, a jó megélhetés, egy jó focimeccs, egy kirándulás a feleségemmel, az ötesztendős kislányunkkal. A párttitkárnö Bizonyára sokan mondták már ennek a vékony, barnahajú, meleg barnaszemű asszonynak, hogy szép és kedves. Fiatal, mégis őriz háborús emléket: a világégés elvitte az apját. Az anyja egyedül maradt három kicsivel. Mosni járt, meg vasalni, — térítőkét hímezett néhány forintért, hogy tudjon miből enni adni a gyerekeinek. így aztán Erzsiké, 16 évesen, — hisz másutt akkor nem volt munkaalkalom Karcagon — beállt a téglagyárba. — Az akkori művezetőm azt mondta, amikor meglátott „ez se lesz itt holnap” Hamar férjhez ment Kereszti Miklóshoz — a férje hivatásos katona — és szült két gyereket. — Az első gyerekkel csak négyhónapos terhes korom.g dolgozhattam, az uram nem engedte tovább. A második gyerekemmel már 5 hónapig hivatalosan otthon maradtam. Tudja milyen nagy dolog volt az akkor? Higgye el a régi téglagyári asszonyokat megtanította az élet arra, hogy becsüljék a pénzít, amit munkájukkal kerestek. Százszorosán megkínlódtak érte. — És ma? — Ebben az új gyárban a munka többségét gépék végzik, de a szalagról a nyerstéglát még mindig kézzel kell leszedniük az asszonyoknak. Ennek a munkafolyamatnak a gépesítéséhez újabb 20—25 millió kellene. Reméljük egyszer erre is sor kerül. A másik gyárunkban, ahol művezető vagyok még a régi módon dolgozunk. Kell a tégla, nem állhatunk le. — Ma például mi volt a gondja? — Ma? Nem volt elég a létszám. Tudja, törvény szerint ma egy 15 éves gyerek nem foglalkoztatható 8 órán át anyagmozgatással. Ügy kellett szervezni a munkát, hogy más feladatuk is legyen mert dolgoznak még nálunk ilyen korúak is néhányan. Mint párttitkárnak? Nem csak ma, általában az foglalkoztat, hogyan tudom a különböző párthatározatokat úgy megismertetni az emberekkel, hogy jól megértsék azokat, mert csak úgy tudják végrehajtani. A gyárvezető — Mit mondjak? Itt nőttem fel ebben a gyárban. Az anyám itt volt cseréprakó asszony, az apám kemencés. ök lettek az első nyugdíjasaink. Én is itt kezdtem 14 éves koromban, most 51 vagyok. A magamfajtákkal próbáltuk itt a háború után megindítani a munkát, mert kellett a tégla. Közben kiemeltek, de mégiscsak visszajöttem. Ide húzott a szívem, mert én együtt éltem, lélegeztem ezzel a gyárral, ebben a téglaáradatban nőttem fel. Mi valamikor nagyon szegény emberek voltunk. Amikor apámmal munka után megmosakodtunk, lefeküdtünk, még álmodni sem tudtunk. Aztán. A kezem alatt lett itt a megye egyik legrosz- szabb, legelhanyagoltabb téglagyárából modem, korszerű nagyüzem. És ahogy változott az» üzem, úgy változott az emberek élete is. Beszélt magyarázott Mo- nori Elek és közben a gazda büszkeségével mutatta a hatalmas alagút kemencét, az új gyárat, melyet 60 millió forintért építettek. Azt mondta: „Az idén meg kell lenni a 35 millió téglának, mert mindenhol várják az építőanyagot.” Varga Viktória Évek óta tervszerűen bővül és korszerűsödik a Háziipari Szövetkezet telephelye. Két évvel ezelőtt adtak át egy új üzemrészt a szövetkezet udvarán, amellyel megszüntették az eddigi zsúfoltságot. Tavaly száz négyzetméter alapterületű raktárt és szociális helyiséget építettek, s az idén ismét gazdagodtak: — megkezdődött a termelés egy újabb üzemcsarnokban, amely a gépekkel együtt kétmillió forintba került. Az új üzemcsarnok átadásával lehetőség nyílt arra, hogy a szövetkezet tovább bővítse a termelését és új piacokat keressen. A régi partnerek természetesen megmaradnak. A Szovjetunióba évek óta szállítanak gyermekruhát, az idén mintegy 150 ezret küldenek a baráti országba. A tőkés országok közül Svájccal tartanak kereskedelmi kapcsolatot. Hosszú ideje több millió forint értékű perzsaszőnyeget készítenek a svájci cégeknek. A tervek szerint júniusban érkeznék meg azok a gépek, amelyekkel több ezer női pongyolát, és egyéb női ruhákat készítenek, és exportálnak majd Hollandiába. A szövetkezet idei terve meghaladja a 18 millió forintot, s ebből az összegből több mint ötven százalék, összesen 12 miliő forint az export. Biztonsági övék sorozatban Elkészültek az autóbuszokba beépítendő biztonsági övék mintadarabjai a soproni autófelszerelési vállalatnál. Magyarországon egyedül ez a vállalat gyárt biztonsági öveket. Az új típusú öv sikeres gyártmány- fejlesztés és kísérleti sorozat eredménye. Ezeket az öveket tehergépkocsikban és kamionokban is lehet alkalmazni. A közönség az idei BNV-n ismerkedhetik meg velük. A normál személygépkocsiba való biztonsági öveket már nagy sorozatban gyártja a soproni vállalat. A gyár rendelkezik olyan kapacitással, hogy ellássa a növekvő hazai igényeket. Ezenkívül exportra is gyártanak — egyelőre kisebb tételekben — biztonsági öveket. Tovább folytatják a kísérleteket is. A fejlesztési programban automata biztonsági övék gyártása is szerepel. Ezek az övék nagyobb mozgási lehetőséget biztosítanak a kocsik vezetőinek és utasainak, és ütközés esetén automatikusan bekapcsolnak. Épül a tiszafüredi Vegyesipari Szövetkezet autószervize és üzemcsarnoka. A szövet kezet közel 40 millió forintot költ a szerviz létrehozására Heti jegyietünk Összhang Tervkészítések időszaka. És a takarékosság? — kérdezem megyénk egyik gyárának vezetőjét. Ja, az is van. Arra külön terv készült. Külön terv. Mert kellett. Mert a vállalatokat kötelezték rá. lm, hát elkészült a takarékossági terv is. Tavaly ebből és ebből „ennyit és ennyit használtunk — az idén ennyivel kevesebbet. Tavaly ennyi és ennyi volt selejt, most csökkentjük: valamennyivel. Anyag, energia. Van egy termelési-technológiai-gazdálkodási terv és van egy takarékossági. Mintha a termelés, technológia, gazdálkodás, valamint a takarékosság külön dolog lenne. És mintha a takarékosság egyenlő lenne a pazarlás megszüntetésével. Kérdem a műszaki vezetőt, ismeri-e az idei tervet. Hogyne, mondja. Mi állítottuk össze. No. és ezen belül, megítélése szerint, mi az, amit a takarékosabb gazdálkodásért kell tenniük? Ja, sok minden, de hát az nem a mi dolgunk. Azt a tervet az energetikus, az anyaggazdálkodók készítik. Értem. Illetve nem értem. Hiszen az igazi takarékosság a mindenütt jelenlevő, a mindennapos takarékosság. Ha más töri a fejét azon, mit és hogyan kell ebben az évben termelni és más találja ki, hol. miben lehet takarékoskodni, akkor, meglehet „adminisztra- tíve” rendben van a dolog (hiszen, ha ellenőrzik meglehet mutatni: itt a takarékossági terv!), ám az igazi, a tartalékokat feltáró takarékosság elmarad. Igen, a tartalékok. Sokat szólunk mostanában erről. Legalább annyit, mint a takarékosságról. Mintha két külör* dolog lenne. Mintha a termelési terv, a tartalékok feltárása és a takarékosság külön-külön vágányon is' futhatna. Pedig nem futhat. A takarékosságnak, az igazinak csak akkor 'van realitása, ha a vállalati terv minden fejezete tartalmazza, meghatározza a takarékossági lehetőségek végrehajtásának módját. Ha a mindennapi tevékenységet megszabó tervnek szerves része a takarékosság. Ügy is mondhatnám: ha maga a terv szemlélete takarékos. S ha mindezek után a tervből a takarékosabb gazdálkodást szolgáló intézkedéseket még külön összefoglalják — azaz külön takarékossági terv is készül — az nem baj. Az csak jó. Hiszen a termelési terv legkényesebb pontjaira irányítja a figyelmet. Ha a kettő — termelés és takarékosság — között megvan az összhang. Még egyszer: az összhang. T. P. Szinte minden hektáron Iparszerű technológiával Cukorrépa-termesztési helyzetkép Szolnok megye mezőgazdasági üzemeitől 16 500 hektár cukorrépa vetését várta el a népgazdaság, a termelőszövetkezetek és az állami gazdaságok ennél többet vetve több mint 17 500 hektárról takaríthatják majd be a fontos ipari nö- ivényt.: Az üzemek szinte minden hektárt iparszerű technológia 'előírása szerint művelnek. Legnagyobb területtel, több mint 9 ezer hektárral a Héki Állami Gazdaság zárt rendszere dicsekedhet, de jelentős azon gazdaságok száma is, amelyek a nádudvari KITE technológiáját választották. Nem meglepő tehát az a tény, hogy a megye mező- gazdasági üzemei — szigorúan betartva a zárt rendszerek előírásait — jól előkészítették a talajt tavaly ősszel és felkészülten várták a tavaszt. Az igaz, hogy az elmúlt évben egyetlen hektár cukorrépának szánt föld sem maradt szántatlan. de az időjárás mégis próbára tette a gépparkot és a szakemberek türelmét. A márciusi fagy és havazás miatt csak két héttel később indulhattak el a vetőgépek, pedig a szükségest, korszerűen kikészített egycsírájú, koptatott vetőmag már jóval előbb a gazdaságok rendelkezésére állt. A modem berendezésnek köszönhető, hogy ennek ellenére két hét alatt — április 20-ra — földbe került a cukorrépa. Ekkor kellett volna az eső, de az jórészt elmaradt, s í<”' a csapadékszegény április egyenetlen kelést hozott. A cukorrépatáblákra jellemző, a kettős kelés —a néhány milliméter csapadék hatására egyes növények erősen, mások kevésbé fejlődtek — és az optimális 90—100 ezerhez ké- , pest kevés, hektáronkénti 65—95 ezer tő van. A területek nagy része elgyomosodott. Ennek szintén a csapadékhiány az oka, mert a mai vegyszerek csak akkor tudják igazán kifejteni hatásukat, ha az eső bemossa a földbe. Az üzemek viszont csak akkor várhatnak jó termést, ha a táblákról kiirtják a gyomokat. Az eddigiekből arra lehet következtetni, hogy az idén rosszabb hozamokra számíthatunk, mint tavaly? Nem! A répa ugyanis szereti a meleget és ezért a most uralkodó időjárás fejlődésének nagyon kedvez. Az elmúlt esztendő megyei termésátlaga . hektáronként 367 mázsa répa volt, most ennél legalább 10 százalékkal jobb hozamokat várnak az üzemek. De nem is a mennyiségi növekedés a fontos, hanem inkább a minőség: a cukortartalom. Hogy milyen lesz az idei répa cukortartalma, arra most még jósolni sem lehet. Az viszont bizonyos, hogy a termelőszövetkezetek és az állami gazdaságok eddig mindent megtettek azért, hogy az idei év sikeresebb legyen a tavalyinál. B. Ä. Vajgyár épül Zalaegerszegen A Zala megyei Tejipari Vállalat zalaegerszegi központi telephelyén korszerű berendezések felállításával új vajgyárat létesítenek. Ez év második felében állítják termelésbe azt az NDK- gyártmányú vajgyártó berendezést amely megduplázza a zalai tejipar vaj- gyártó kapacitását. Üzembehelyezése után évenként 180 vagon vajat tudnak gyártani Zalaegerszegen. A berendezés technológiája lehetővé teszi, hogy a jelenlegi termelés dupláját, fele any- nyi emberrel oldják meg.
