Szolnok Megyei Néplap, 1976. május (27. évfolyam, 103-127. szám)
1976-05-09 / 109. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK ! Arg: 1 forint ÖtXVH. évf. 103 az. 1976. május 9.x vasárnap MEGY El T A MACS LAPJA Okleveles év után Milliárdos értékesítés, hetvenezer (éle alkatrész flz RGROXER tervei Megkezdődött a KISZ IX. kongresszusa Tegnap az Építők Rózsa Ferenc székházában megkezdődött a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség IX. kongresszusa. Az ünnepi díszbe öltöztetett teremben az emelvény fölött felirat hirdette a tanácskozás jelmondatát: „Forradalmi feladatunk és történelmi felelősségünk a fejlett szocialista társadalom építése”. Elfoglalták helyüket az ifjúsági szövetség 800 ezres tagságának képviselői: 907 küldött, akik a közönség szolgálatával, feladataik becsületes megoldásával, példamutató helytállással érdemelték ki a megtisztelő megbízatást. A 350 meghívott között ott voltak politikai, gazdasági, kulturális életünk ismert személyiségei, az MSZMP Központi Bizottsága, az Elnöki Tanács és a kormány több tagja, s meghívót kaptak a kongresszusra munkásmozgalom veteránjai, az ifjúsági mozgalom egykori vezetői is. Pontban három órakor kezdetét vette az ifjúsági szövetség legmagasabb fórumának tanácskozása. Borbély Gábor. a KISZ Központi Bizottságának titkára köszöntötte a küldötteket, s az! elnökség tagjait. Az elnökségben foglalt helyet Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Lázár György, a kormány elnöke, dr. Maróthy László, a KISZ Központi Bizottságának első titkára, Óvári Miklós, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Pullai Árpád, az MSZMP Központi Bizottságának titkára. Az elnökségben foglalt helyet Jevgenyij Mihajlovics Tyezsalnyikov, a Lenini Komszomol Központi Bizottságának első titkára’ a küldöttség vezetője, Pjotr Iljics Klimuk, űrhajós ezredes, a Szovjetunió kétszeres hőse, a Lenini Komszomol delegációjának tagja, Pietro Lapiccírella, a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség elnöke, a DÍVSZ delegációjának vezetője, Pusan Vicák, a Nemzetközi Diákszövetség elnöke, küldöttségének vezetője is. Borbély Gábor megnyitó beszédében hangsúlyozta: — a Magyar Kommunista Ifjúsági Mozgalom történetének újabb fontos állomásához érkezett: megkezdi munkáját szövetségünk IX. kongresszusa. — A VIII. kongresszusunk óta eltelt időben fájdalmas veszteség, érte pártunkat és ifjúsági szövetségünket. Alkotó ereje teljében távozott el közülünk Komócsin Zoltán elvtárs, a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő alakja, ifjúsági szövetségünk alapító tagja és volt első titkára. Élete,' munkássága, harca követendő példa a ma ifjúkommunistái számára is. Emlékét kegyelettel megőrizzük. A kongresszus egyperces néma felállással adózott Komócsin Zoltán emlékének. Ezután Borbély Gábor javaslatára a küldöttek elfogadták a kongresszus napirendjét: 1. A Központi Bizottság beszámolója, javaslata a IX. kongresszus határozatára és a módosított szervezeti szabályzatra. Előadó: dr. Maróthy László. 2. A Központi Pénzügyi Ellenőrző Bizottság jelentése. Előadó: dr Forró János, a KPEB titkára. 3. A Központi Bizottság és a Központi Pénzügyi Ellenőrző Bizottság megválasztása. A küldöttek ezt követően megállapították a kongresszus ügyrendjét: a Központi Bizottság beszámolóját, illetve a beterjesztett dokumentumokat plenáris és szekcióüléseken vitatják meg. A szekciókban folytatott vita eredményét a szerkesztő bizottság — a kongresszusi vita tapasztalatairól összeállított jelentésének részeként — terjeszti a kongresszus plenáris ülése elé. Megválasztották a különböző munkabizottságokat, azok vezetőit, a szekcióülések elnökeit és tagjait. Az elfogadott napirendnek megfelelően ezután dr. Maróthy László terjesztette elő a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség' Központi Bizottságának kongresszusi beszámolóját. Ifjúságunk a szocialista Magyarország tettre kész ifjú nemzedéke Or. Maróthy László terjesztette elő a kongresszusi beszámolót — Forradalmi feladatunk és történelmi felelősségünk a fejlett szocialista társadalom építése; ez a jelszó, amit a kongresszusi terem falára írtunk, tennivalóinkat foglalja össze — kezdte beszédét dr. Martóthy László. Mi egy történelmi vállalkozás részesei vagyunk: népünk állandóan gyarapodó tudásával és erejével építi a fejlett szocialista társadalom magas épületét A ház még nincs kész, de miközben tovább emelkedik, már valamennyien otthonosan lakjuk. Pártunk XI. kongresszusa meghatározta közvetlen teendőinket, és programnyilatkozatában tudományos előrelátással felvázolta, mit kell termünk hosszabb távon, hogy társadalmi viszonyaink fokozatos fejlesztésében kibontakozzon a fejlett szocialista társadalom. Szövetségünk IX. kongresszusára vár az a feladat, hogy az elmúlt évek tapasztalatainak elemzésével és pártunk útmutatásával választ adjon a hogyanra, kijelölje a KISZ és a magyar ifjúság tennivalóit a következő öt esztendőre. — Ifjúságunk napról-napra tetteivel bizonyítja, hogy jól érzi magát épülő szocialista társadalmunkban, magáénak vallja pártunk politikáját, teljesíti hazafias, internacionalista kötelességeit. A fiatalok túlnyomó — Pártunk XI. kongresz- szusa egész népünk elismerését kifejezve állapította meg, hogy: a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség betölti társadalmi, politkiai szerepét”. Ebben az egyetlen mondatban sűrűsödik mindaz, ami a két kongresszus közötti időszak legnagyobb eredménye számunkra: a fiatalság egyre jobban kibontakozó öntevékenységgel többet ad a társadalomnak és többet is kap tőle; egyaránt részese a jogoknak és a felelősségnek, a munkának és a javaknak. többsége becsülettel dolgozik és tanul, alkot és cselekszik a munkahelyén, az iskolában, a közéletben. Köztük is élenjáró szerepet tölt be Kommunista Ifjúsági Szövetségünk nyolcszázezres tagsága, amely 27 ezer alapszervezetben tevékenykedik, tanulmányozza a marxizmus—leninizmust, igyekszik példát mutatni pártunk politikájának megvalósításában. — Központi Bizottságunk most nyugodt lelkiismerettel jelentheti: a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség, a magyar ifjúság végrahaj- totta a VIII. konrgesszus határozatait! Megvalósítottuk a jelszót: jobb munkával, nagyobb tudással vettünk részt a szocialista Magyarország építésében! E megállapítás mögött arany- fedezetként áll a negyedik ötéves terv sikeres teljesítése: a pártkongresszusi és felszabadulási munkaverseny sikere; az 1974-es „nehéz ősszel” vívott győzelmes ütközet; minden harmadik szocialista brigádtag, aki fiatal; csaknem 200 ezer építőtáborozó diák; az ifjúság ötvenmillió forintjából épülő ezerszemélyes szakmunkásképző intézet a Vietnami Demokratikus Köztársaságban ; sikeres részvételünk a X. világifjúsági és diáktalálkozón, és a feledhetetlen I. magyar—szovjet ifjúsági barátság fesztivál. — Egész ifjúságunk nevében kijelenthetjük: készen állunk az újabb feladatok teljesítésére, pártunk programjának megvalósítására, szocialista viszonyaink továbbfejlesztésére. — Jóleső érzéssel mondhatjuk el, hogy lcedvező tár- sadalmi légkörben, népünk bizalmát és szer etetőt élvezve készülhettünk szövetségünk IX. kongresszusára. Szervezeteink a VIII. kongresszus határozatainak végrehajtásán dolgozva híven követték a párt által kijelölt irányvonalat. Központi Bizotságunk a két kongresszus között, 1974 áprilisában önkritikusan és kritikusan ellenőrizte a határozatok végrehajtását. Igyekeztünk és igyekszünk választ adni azokra a kérdésekre, amelyeket a magyar társadalom fejlődése, a szocialista építés mindennapi gyakorlata, és a KISZ-tagság, az ifjúság igénye vetett fel. Azóta újabb két év telt el, Központi Bizottságunk összegezte a VIII. kongresszus óta végzett négy és fél esztendős munka legfontosabb tapasztalatait. Vitára bocsátotta kongresszusi levelét, a határozat tervezetét és a szervezeti szabály- ■ zat módosítására tett javaslatait. _— Tagságunk nagy felelősséggel és aktivitással tárgyalta meg a Központi Bizottság javaslatait és kérdéseit, több mint egynegyede fűzött hozzá hasznos észrevételeket. A dokumentumok tíz és százezrek közreműködésével jutottak el jelenlegi szövetségükben a küldöttek kezeihez. Felhívásunkra több mint egymillió fiatal és idősebb ember vett részt önként, jószívvel a kongresz- szusi kommunista műszakokban április 24-én és 25-én. A művészet hivatásos és öntevékeny művelői számos alkotással és műsorral köszöntötték kongresszusainkat. Sikeresen zajlottak le az edzett ifjúságért sport- mozgalom aranyjelvényeseinek megyei versenyei és országos döntői. Mindezek nagyszerű bizonyítékai annak, hogy a KISZ-tagok nemcsak értékeltek és tervezte)?, nemcsak vitatkoztak és választottak, hanem — törekvéseinknek megfelelően — egész tevékenységünk fellendítésével, munkával készültek szövetségünk IX. kongresszusára. — A KISZ-tagok, a magyar fiatalok döntő többsége tevékenyen részt vett a IV. ötéves terv sikeres végrehajtásában, helytállt a „gazdasági épílőnaunka külöribö- .ző területein, e'őre nem látható, rendkívüli feladatokat is teljesített. A foglalkoztatottak mintegy 40 százaléka fiatal, így munkájuk meny- • nyisége és minősége nagyot nyom a latba miként népünk erkölcsi, politikai egységének alakulásában, ifjúságunk körében is meghatái-ozó a munkásosztály szemlélete, politikai magatartása és fegyelme. Az ifjúmunkások gondolkodásában, tevékenységében egyre inkább jellemzővé válnak társadalmunk vezető osztályának pozitív vonásai. A becsületes munka, a rend, az ésszerűség igénye, és az osztályhűség, az a munkásosztályra jellemző magatartás, amely mindig kész áldozatot hozni, többet vállalni, és példát mutatni. Az állami és szövetkezeti tulajdon megszilárdulása, a mezőgazdasági termelés gépesítése és kemizálá&a, az iparszerű termelési rendszerek egyre közelebb hozzák egymáshoz a munkások és a földeken, az állattenyész(Folytatás a 2. oldalon.) A Mezőgazdasági Ellátó Vállalat — az AGROKER — tavalyi értékesítési forgalma rekord eredményt hozott: 1 milliárd 688 millió forinttal, az előző évinél 21 százalékkal jobb eredménnyel zárták . a tervidőszak utolsó évét. Legjobban a mezőgazdasági gépértékesítés fejlődött, pedig nem kis gondot jelentett a vállalatnál a vásárlók igényeinek kielégítése. Különösen az idénykezdések előtt sok a megrendelés, s ez bizony feszített szervezési, szállítási gondot jelent az AGROKER-nek. A tervszerű munkát bizonyos mértékben akadályozza ez az évenként visszatérő igény-hullámzás, annál is inkább, mert a külföldi és a hazai gépgyártók folyamatosan .szállítják a termelőeszközöket. Fokozott figyelmet fordítottak a kiemelt feladatokra. 1975-ben már 12 termelési rendszer működött megyénkben. a rendszerekhez tartozó gazdaságok gép- és anyagigényének kielégítése széles-, körű koordinációt kívánt Időben biztosították a gabonakombájnokat, az önjáró zöldtakarmány-be takarítókat. a zöldségtermesztés gépeit. a cukorrépaíeiező és szedő gépsorokat. Volt elegendő K—700-as és Rába- Steiger, traktor, hiányoztak viszont az erőgépekhez kapcsolódó munkagépek, az ekék, a boronák és a növényvédőgépek. Hatnapos baráti látogatása után tegnap elutazott megyénkből az észt pártküldöttség; Vaino Kari Genri- hovics, az Észt Kommunista Párt Központi Bizottsága titkára — a küldöttség vezetője —, Vares Kalle Ottovics• az Észt Kommunista Párt Központi Bizottságának osztályvezető helyettese; Pillér Pavel Julinsovics, az Észt v Kommunista Párt KohtlaMa már több mint 70 ezer féle gépalkatrész van forgalomban. Tavaly 7,1 százalékkal nőtt az alkatrész- értékesítés. Volt azonban, amit hiába kerestek a vásárlók, egyes alkatrészek hiánya akadályozta a munkát. A műtrágya-értékesítés a megyében elérte az országos átlagot. Az őszi alapműtrágyázásához megfelelő minőségű és mennyiségű tápanyag állt a mezőgazdasági üzemek rendelkezésére. Ugyancsak növekedett az építési anyagok, a könnyű- szerkezetes épületvázak, az idomacélok eladása, felhasználása. Az idei esztendő indulását az eltelt négy hónapot sok nehézség kísérte. A gazdaságok közül csak kevesen jelentették be igényüket, ezért a vállalat már most különböző intézkedési tervet készített. Képezik a leendő kombájnvezetőket, s garanciális ellátást csak akkor nyújtanak, ha a gépet szakképzett vezető irányítja. A mezőgazdaságban egyógy gép kéthetes kiesése is jelentős veszteség lehet — gondoljunk az aratásra —, ezért a garanciális javítások fejlesztése minden eddiginél nagyobb feladatot jelent a vállalatnak. Az AGROKER Vállalat dolgozói tavalyi eredményeik alapján miniszteri dicsérő oklevélben részesültek. jarvai városi bizottságának másodtitkára; Klusnyikova Manefd Alekszejeva, a nar- vai „Krengolszkaja Manufaktúra” textilipari kombinát kézműipari üzemének párttitkára, a delegáció tagjai. A vendégek búcsúztatásán a Ferihegyi repülőtéren megjelent Barta László, a megyei pártbizottság osztályvezetője. A KISZ vendégeinek koszorúzása a Hősök terén Tegnap délelőtt a KISZ IX. kongresszusára érkezett 30. külföldi delegáció, valamint a DÍVSZ és az.NDSZ küldöttségének tagjai koszorúzási ünnepségen róták le kegyeletüket a Magyar Hősök Emlékművénél. Részt vett az ünnepségen Borbély Gábor a KISZ Központi Bizottságának titkára. Ezt követően az ifjú kommunisták tanácskozásának külföldi résztvevői ellátogattak a budapesti Vásárvárosba és megtekintették az Alkotó Ifjúság országos kiállítást. Emléktábla szovjet hősöknek A törökszentmiklósi temetőben emléktáblát avattak a második világháborúban, a városért folyó harcokban elesett szovjet katonák emlékére. Az ünnepségen, amelyet a közelgő győzelem napja alkalmából rendeztek, reszt veitek a város párt-, állami és gazdálkodási egységeinek vezetői, az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet alakulatok képviselői. A hősökről, harcuk jelentőségéről Fehér Miklós, a váA nap híreiből rosi tanács elnöke emlékezett meg beszédében. Ezután az új emléktáblát elhelyezték a városi pártbizottság, a tanács, a szovjet vendégek, a törökszentmiklósi ÁFÉSZ, és a Szolnok megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat koszorúit. Székely Mihály zenei napok „A Jászság és a zene kapcsolata" címmel tegnap vetélkedőt tartottak Jászalsószent- györgyön a községi művelődési házban. A Székely Mihály zenei napok programjaként rendezett vetélkedőn nyolc csoportklub és több szocialista brigád vett részt. A vetélkedő témája: Székely Mihály művei. Rácz Aladár élete és munkássága volt. A zsűri a jók között is a legjobbaknak találta a jászálsó- szentgyörgyi községi művelődési ház ifjúsági klubját és a tanítóképző főiskola csapatát. Gazdag zenei ismeretekről •tett tanúságot válaszaival a Lehel Vezér Gimnázium KISZ-klubjának. a jászberényi városi szövetkezet ifjúsági klubjának csapata, a v.e- gvesipari szolgáltató vállalat Március 21. szocialista brigádja. A nap programja Jászberényben a Székely Mihály Általános Iskolában folytató- dott. Ott került sor a zenei napok ünnepélyes megnyitójára. Beszédet mondott Kárpáti József tanácselnök, a Világhírű énekesre emléke- z.ett dr. Keresztúri Dezső, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. író, kritikus, majd díszelőadással zárult a nyitány. Egy mondatban — Tanácsi küldöttség utazott tegnap dr. Gonda György megyei tanácselnök vezetésével Vas megyéből Ausztriába. — Tegnap a fasizmus felett aratott győzelem 31. évfordulója alkalmából az Országos Béketanács koszorúzási ünnepséget rendezett Budapesten, a Szabadság téri Szovjet Hősi Emlékműnél. — Tegnap magyar küldöttség utazott a nemzetközi PEN május 9. és 14. között Hágában megrendezendő végrehajtó bizottsági ülésére c$-JfjCrekaszlM konferenciojaró. Egyre jolihan kibontakozó öntevékenység Elutazott a észt psrlkiliitség /