Szolnok Megyei Néplap, 1976. május (27. évfolyam, 103-127. szám)
1976-05-22 / 120. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK 1 Ara: 80 fillér XXVII. cvf. ISO. sz. 1976. május 22., szombat Folytatta munkáját az NSZEP kongresszusa B kermányfű beszéde az ötéves terv irányelveiről* a népgazdaság fejlesztéséről Ä Német Saoci&Bsta Egy- ségpárt IX. kongresszusa tegnap délelőtt folytatta munkáját Az üléssn, amelyen Alfred Neumann, a NSZEP KB Politikai Bizottságának tagja elnökölt, Horst Sinder- mann, az NSZEP KB Politikai Bizottságának tagja, az NDK miniszterelnöke tartott előadói beszédet az NSZEP IX. kongresszusának az,NDK népgazdaságának fejlesztésére és az 1976—80-as évekre érvényes ötéves tervre vonatkozó irányelviedről. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a VIII. és a IX. pártkongresszus között lévő időszak az NDK fejlődésének legeredményesebb szakasza, s ez szilárd alap ahhoz, hogy a jövőre még igényesebb célokat tűzzenek ki, mine ahogyan az az NSZEP Központi Bizottsága áital országos vitára bocsátott irányelvekben meg is történt Az 1971—75-ös népgazdasági fejlődésről szólva, Sinder- marm kiemelte annak a je(Folyta tás a 2. oldalon.) aláírták az új magyar-szovjet ötéves kiitiráiis és iudomáiyos együttműködési munkatervet Tegnap a Kulturális Kapcsolatok Intézetében dr. Rosta Endre, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének elnöke és V. I. Pavlov, a Szovjetunió budapesti rendkívüli és meghatalmazott nagykövete aláírta az országaink között, 1976—80. évre szóló kulturális és tudományos együttműködési munkatervet. Amint beszédében dr. Rosta Endre hangsúlyozta: a dokumentum mindenekelőtt együttműködésünk hatékonyságának továbbnövelé- eét, az egyes szervezetek, intézmények közvetlen kapcsolatának további erősödését tűzi ki célul. Válaszában V. I Pavlov kifejezte meggyőződését, hogy a most aláírt terv hozzájárul népeink eszmei és ■ kulturális közeledéséhez, a Szovjetunió és a Magyar Népköztársaság közötti ba■ rátság további erősödéséhez, a tudomány és a kultúra szerepének növekedéséhez, a szocialista életforma, a munkához való új viszony alakításában, a szocialista erkölcs fejlesztésében. A munkaterv aláírásánál megjelent dr. Komidesz Mihály, az MSZMP Központi. Bizottsága tudományos, közoktatási és kulturális osztályának vezetője, Marjai József külügyminisztériumi államtitkár, dr. Molnár Ferenc kulturális minisztériumi állam,titkár, dr. Hanga Mária oktatásügyi miniszterhelyettes, Nagy Richard, a Magyar Televízió elnöke, politikai, társadalmi és kulturális életünk számos kiemelkedő személyisége, a Szovjetunió budapesti nagykövetségének több vezető beosztású diplomatája. A két ország oktatási minisztériumai a társadalomtudományok oktatása terén megvalósuló együttműködés továbbfejlesztése céljából évente találkozókat és konzultációkat rendeznek a tapasztalatcserével, a tudományos kutatások szervezési kérdéseivel, a társadalomtudományokat oktató tanárok képzésével, a tanuló ifjúság kommunista nevelésével kapcsolatos kérdésekről. Tovább nő az elkövetkező években a szakemberek, kutatók, aspiránsok cseréje. Különösen gazdag a munkaterv művészetekkel foglalkozó fejezete: 1980-ban Magyarországon ünnepük meg a szovjet kultúra napjait, a magyar kultúra napjait pedig a Szovjetunióban. Szovjet művészek vendégeskednek nálunk, többek között a budapesti művészeti heteken, a Bartók Béla szemináriumon, a debreceni kóru&fesztiválon, az idei pécsi felnőtt bábfesztiválon, míg a hazai kultúra színeit képviselik művészeink a nemzetközi Csajkovszkij versenyen, a nemzetközi balettversenyen, és a szovjet amatőr népitáncegyüttesek fesztiválján. A munkaterv előírása értelmében Magyarország látja vendégül a lett Állami Opera balettegyüttesét, a moszkvai Állami Fii-; harmónia kamarazenekarát, a moszkvai Gorkij Színházat, a grúziai Állami Énekes Táncegyüttest. Ohroszcov bábszínházát, a Nagyszínház balettegyüttesét, a moszkvai Drámai Színházat, a lenin- grád-i Gorkij színházat, és számos más neves társulatot, együttest. Hazánkból a Szovjetunióban vendégeskedik többek között a MRT szimfonikus zenekara, a budapesti Nemzeti Színház és a fővárosi Operettszínház, az Állami Hangversenyzenekar, az Állami Bábszínház, a Magyar Állami Operaira z, a Madách Színház együttese. Elutazott a lengyel külkereskedelmi miniszter Dr. Jirzy Olszegski lengyel külkereskedelmi és tengergazdálkodási miniszter tegnap délután elutazott Budapestről. *A minisztert fogadta dr. Szekér Gyula miniszterelnök-helyettes, valamint dr. Biró József külkereskedelmi miniszter, akikkel tárgyalást folytatott a két ország közötti gazdasági kérdésekről. Szovjet küldöttség járt Magyarországon Az európai biztonság és együttműködés magyar nemzeti bizottságának meghívására május 16—21 között hivatalos látogatást tett hazánkban az európai biztonság és együttműködés szovjet bizottságának küldöttsége A. L. Narodcsinszkij akadémikusnak, a Szovjetunió Történelme Intézete igazgatójának vezetésével. A küldöttség megbeszéléseket folytatott a magyar nemzeti bizottság, valamint az Országos Béketanács vezető tisztségviselőivel. A szovjet küldöttség pénUkeu elutazott hazánkból. Honvédelmi nap Szolnokon A Magyar Honvédelmi Szövetség vezetőinek országos tanácskozását hétfőn és kedden tartják Szolnokon, a tiszaligeti Sportcsarnokban. A tanácskozást megelőzően, vasárnap délelőtt 9 órától, honvédelmi napot rendeznek a Tiszaligetben. A programban repülő-, helikopter-, ejtőernyős-, köny- nvűbúvár-. hajómodellező-, rádiótechnikai és lövészbemutató szerepel. Az ejtőernyős számok között kerül sor Hüse Károly ötezredik ugrására. A délután négy óráig tartó műsorban folyamatosan bemutatják a gépjárművezetés oktatását, továbbá honvédelmi és MHSZ- témájú filmeket vetítenek. Sarlós István látogatása a XVI. kerületben Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja. a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára vétUekm látogatást tett • XVI. kerületben. Részt vett a látogatáson Závori László, a budapesti pártbizottság osztályvezetője. A vendégeket a kerületi pártbizottságon Somogyi József, a kerületi pártbizottság első titkára és Tódika László, a kerületi tanács glnöke fogadta, majd a párt-végrehajtóbizottság részvételével tájékoztatást adtak a kerület helyzetéről, az ötödik ötéves terv kerületfejlesztési tervéről, feladatairól. Ezután megtekintették a Baross Gábor utcai Általános Iskolát és az épülő centenáriumi lakótelepet. A látogatás kerületi aktiva- értekezlettel zárult, ahol Sarlós István időszerű politikai kérdésekről adott tájékoztatást. Jelentkezés NDK-beR munkára A Magyar Népköztársaság, valamint a Német Demokratikus Köztársaság kormánya közötti megállapodás értelmében az idén is lehetőség nyílik magyar fiatalok külföldi munkavállalására. Jelentkezéseket a fővárosban Szovjet kormánynyilatkozat (2. OLDAL) Párt- és állami vezetik látogatása a vásárváros!®! Tegnap párt- és állami vezetők keresték fel a Budapesti Nemzetközi Vásárt, a BNV-re látogatott Lo- sonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Lázár György, a Minisztertanács elnöke, Fock Jenő, Huszár István, a Minisztertanács elnökhelyettese, az Országos Tervhivatal elnöke, dr. Maróthy László, a KISZ Központi Bizottságának első titkára. Nemes Dezső, az MSZMP KB Politikai főiskolájának rektora, Óvári Miklós, az MSZMP Központi Bizottságának titkára. a Politikai Bizottság tagjai, és Győri Imre, a Központi Bizottság titkára. A vendégeket dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter és Földes László, a Hungexpo vezérigazgatója fogadta, majd körsétát tettek a vásáronA vendégek nagy elismeréssel szóltak a látottakról. Tegnap a BNV-n a Budapesti Nemzetközi Vásárok történetében először KGST- napot tartottak abból az alkalomból, hogy öt évvel ezelőtt fogadták el a tagországok a szocialista gazdasági integráció komplex programját. A KGST-napon több szocialista ország kiállítói sajtótájékoztatót tartottak, ismertették a vásáron látható újdonságaikat és azok üzleti lehetőségeit A céltudatos munka eredménye Kiváló szövetkezet az úfszászi Szabadság Andrikó Miklós, a megyei pártbizottság első titkára átadja a kitüntetésről szóló oklevelet Lovász Dánielnek, a termelőszövetkezet elnökének Ünnepélyes közgyűlést tartott tegnap délelőtt az újszászi Szabadság Termelő- szövetkezet tagsága a nagyközségi tanács művelődési háza zsúfolásig megtöltött nagytermében. Az ünnepi eseményen megjelent Andrikó Miklós, a Szolnok megyei pártbizottság első titkára és Nádas József a járási pártbizottság első titkára. A vezetőség nevében Lovász Dániel, a tsz elnöke számolt be az elmúlt időszakban végzett munkáról, és vázolta az ötödik ötéves terv feladatait. Elmondta, hogy eredményes esztendőket hagyott maga mögött a szövetkezet tagsága. A célok megvalósulásában nagy része van annak, hogy a gazdaság dolgozóinak 82 százaléka szak- és betanított munkás, s mintegy 60 százalékuk szocialista brigádban dolgozik. Nincs különbség a nők és a férfiak jömájus 21-tol fogadnak el a VIII. kér Baross utca 124. szám alatti Dél-budapesti Munkaerőgazdálkodási Hivatalban. Ebben az esztendőben mintegy 700 fiatal jelentkezhet NDK-beli munkára — mondta a városházán Kővári László osztályvezető, összesen 315 — esztergályos, forgácsoló, lakatos, műszerész, villanyszerelő, autószerelő, szakács, vegyipari és nyomdaipari — szakmunkás, továbbá 385, betanítást igénylő különböző munkakörbe — gépgyárba, kohászatba, elektromos-, textil-, és vegyiparba — helyezkedhet el szakképzetlen férfi és nő. Egy mondatban — Balatonfüreden, az Annabella Szálló nagytermében tegnap megkezdődött az Országos Erdészeti Egyesület kétnapos közgyűlése— Tegnap Siófokon befejeződött a KGST atomenergia békés célokra felhasználásával foglalkozó tanácskozása. — A Vetőmagtermeltető és Értékesítő Vállalat vezetősége és szakszervezeti bizottsága tegnap Nyíregyházán rendezte meg a vállalati szocialista brigádvezetők hetedik országos tanácskozását vedelnie között, valameny- nyien úgy keresnek, ahogyan munkájuk után megérdemlik. A fiatalokat is megbecsülik, erre utal az is. hogy a korábbi évek tizenhét dolgozójával szemben most már több mint százan tartoznak ebbe a korosztályba. Mindez a szövetkezet gazdálkodásán is meglátszik. Az üzem összes vagyona 1968 és 1975 között két és félszeresére nőtt, a termelési érték megduplázódott, és egy átlagos tízórás műszak tavaly már 102 forint helyett 160 forintot ért. Kialakították a termelés optimális szerkezetét, a műszaki fejlesztésre több mint 70 millió forintot költöttek az elmúlt évek során. A növénytermesztés termésátlagai — például a hektáronként több mint 44 mázsás búza, a 70 mázsás kukorica és az 500 mázsás cukorrépa — országosan is elismerést érdemelnek. Az állattenyésztés is fejlődött, de itt jóval több teendő akad, mint a növénytermesztésben. Ez csendült ki Andrikó Miklós felszólalásából is. A megyei pártbizottság első titkára meleg szavakkal köszöntötte a szövetkezet tagságát, tolmácsolta a megyei pártbizottság elismerését. Beszélt a szövetkezet eredményeiről. de azt is hozzáfűzte. hogy a gazdaság „fél- lábon nem állhat”, az állattenyésztésnek is tel kell zárkóznia a növénytermeőztés mellé. Az ésszerű, takarékos gazdálkodással az is elérhető lesz, hogy a lényegesen szerényebb jövedelemből fedezni tudják a termelőszövetkezet fejlődését megalapozó beruházásokat Meg akarják szüntetni a gazdaság szociális, kulturális és munkahelyi körülményeiben ma még fellelhető hiányosságokat is. Fekete-fehér öltözőket építenek, biztosítják a közétkeztetést, munkaruhát adnak a dolgozóknak, a legjobbak közül egyre többen jutnak el üdülni. S mindezt úgy, hogy a tagok évi 2500 órás munkaidejére eső átlagos jövedelem 1980- ra elérje a 45—50 ezer forintot. A célok szépek, s megvalósításukra alap a hosszú évek tudatos munkájának eredményeként kapott kiváló cím, amelyről az oklevelet Andrikó Miklós, a megyei pártbizottság első titkára adta át a szövetkezet elnökének. A mezőgazdaság kiváló dolgozója kitüntetést öten. Lovász Dániel, Bátyai János, Bene István. Káló Lászióné és Varga János vehették át, Az ünnepség befejezéseként a tagság megválasztotta a tsz új vezetőségét. A szövetkezet elnöke ismét Lovász Dániel lett & JL