Szolnok Megyei Néplap, 1976. április (27. évfolyam, 78-102. szám)

1976-04-11 / 87. szám

1*7«. április 11. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 KERESKEDŐKRŐL — KÖZVETLENÜL Oktatás a vályogházban Biztos jöuöjíiic van a „kistiszcisoBcnsBlc” Egy év után a martfűi cipőgyár mezőtúri özemében 1975. február elsején néhány hetes előkészítés, mérle­gelés után született meg a határozat: a szövetkezet attól kezdve a martfűi Tisza Cipőgyár mezőtúri gyáraként mű­ködik. A hatezres létszámú nagyüzem vállalta a 2ö7 mező­túri cipőipari dolgozó munkafeltételeinek megteremtését, a szövetkezet üzemházának, a gépek nagy többségének meg­váltását. Szakemcberek e t, gépeket küldenek Mezőtúrra. IV. Az udvaron diákok beszél­getnek. A kereskedelmi szak­munkásképző iskolát keresem — készségesen útbaigazíta­nak. — Az a sárga vályogház az iskola — int az épület felé az egyik megtermett fiatal­ember. — Ha ugyan iskolá­nak lehet nevezni... Ninas egy normális tanterem. Ami van, azokat sem lehet ren­desen fűteni. Ha begyújta­nak a vaskályhákba, megful­ladunk a széngáztól. A múlt­kor is két srác rosszul lett.. . — A padlón olyan rések vannak, hogy a fél karom be­lefér — folytatja egy copfos lány. — Néha attól félek, hogy egy csapat egér masíro­zik keresztül a tantermen. A padokra is régen mondták már, hogy szépek... Nem le­het rendes ruhába eljönni az iskolába, mert vagy elszakad, vagy annyira összekoszoló­dik, hogy nem ismerünk rá... A kis csapathoz csatlakozik egy fiatal tanárnő is, alti vé­gigkalauzol, az iskolán. A kí­vülről sem bizalomgerjesztő épület belülről még lehango­lóbb. A falon méteres dara­bokban valósággal rothad a festék. Az olajos padlón ve­szélyes járkálni — soha nem lehet tudni, mikor bilién meg valamelyik korhadt deszka. A kormos vaskályhák csövei bármelyik pillanatban szét­eshetnek. A termek levegője — enyhén szólva — elhasz­nált. Erre azt mondhatnánk, hogy ablak is van a világon — szellőztessenek. Igen ám... ha van ... Mert tanítanak olyan osztályban is, ahol egy­általán nincs ablak. Sehol egy csap, ahol kezet moshat­nának, a diákok. A mellékhe­lyiségekről jobb nem be­szélni. ... Ilyen körülmények között tanulnak a megye jö­vendő kereskedői! A cseppet sem szívderítő „séta” után keresem meg Barta Lászlót, a szolnoki Ke­reskedelmi Szakmunkáskép­ző Iskola igazgatóját. — Láttam, megnézte az is­kolánkat — mondja, s köz­ben iratait rendezgeti. — El­keserítő körülmények között tanulnak a gyerekeink. Per­sze, a kereskedelmi iskolának még soha nem volt állandó helye. Amióta csak létezik — immáron huszonkét éve — mindig „albérletbe” kénysze­rült. Adott otthont már a Dé­libáb. a Beloiannisz, a Má­tyás király úti általános is­kola. Több mint tíz évig a bőripari szövetkezettel szem­ben levő épületben — azóta már lebontották — tanítot­tunk. És most itt vagyunk a Petőfi úton ... — Hány termük van"! Majdnem húsz éve annak, hogy Szolnokon munkához látott egy üzem, amelyet akkor az ország legnagyobb keltetőállomásaként emle­gettek. Dolgozóinak legfon­tosabb feladata az volt, hogy élénkítsék a megyében a baromfitenyésztés iránti régi kedvet és ellássák a háztáji gazdaságokat napos csibével. Azóta sok minden megváltozott, his_zen a Ba­romfikeltető és Termelő Termelőszövetkezeti Közös Vállalathoz már öt üzem tartozik, más’ík öt keltetőt pedig bérelnek. Évente 16 millió naposállat kerül ki ezekből az üzemekből. Az igazán jelentős fellen­dülés 1968-ban kezdődött. Kihasználták a megnöveke­dett lehetőségeket és a har­madik ötéves terv végére már nyolcvan százalékkal nagyobb kapacitással dolgoz­tak. Ez azt eredményezte, hogy 1968-tól napjainkig megháromszorozódott a ter­melés. Különösen számotte- , vő volt a fejlődés az elmúlt ötéves tervben — 1971-ben jött létre a termelőszövetke­— Ot, kettőt pedig a 633-as szakmunkásképzővel közösen használunk. — Hányán tanulnak jelen­leg? — Szolnokon tizenhét osz­tályban mintegy ötszáz gye­rek. Ezenkívül körülbelül há­romszázötvenen felnőtt tanu­lónk is van, akik különböző tanfolyamokon, tovaDbképzé- seken szerzik meg a szak­munkás bizonyítványt. — öt saját, két bérelt tan­terem, több mint nyolcszáz ember! Hogyan tudják elhe­lyezni őket? — Sakkozni kell egy kicsit, mire összeállítjuk a heti óra­rendet. Itt délelőtt, délután, sőt még este is „nagyüzem” van. Kénytelenek vágyunk minden zugot kihasználni. Nem akarok panasznapot tar­tani, de kikívánkozik belő­lem: a mi gyerekeink is sze­retnének szakköröket alakí­tani, tanulószobát létrehozni, KISZ-fbglalkozásokat, ren­dezvényeket tarlani. Szeret­nének — de hol? Ha valami ünnepséget akarunk rendez­ni, valahol kibérelünk egy termet... Mi, tanárok is szű­kén vagyunk. Már tizenegy pedagógus tanít, öt szakokta­tónk is van, plusz az igazga­tó és a helyettes. A gondok után a jövő ke­reskedőire terelődik a szó. — Kik jelentkeznek keres­kedőnek? — A tévhit szerint csak azok a gyerekek jönnek hoz­zánk, akiket máshová nem vesznek fel. Valóban igaz, hogy nem a kitűnő tanulók jelentkeznek ide, ám nem is a legrosszabbak. A felvételin általában kiderül, hogy ki miért akar kereskedő lenni. Azokat vesszük fel elsősor­ban, akiknél látjuk az igye­kezetét, azt, hogy van érzé­kük a szakmához. Egy esz­tendőben kétszáz tanulót ve­hetünk fel, de mindig több­szörös a jelentkezés. — Mennyien morzsolódnak le? — Általában pem sokan. Szeptembertől mostanáig húsz-huszonöten választottak más pályát. — Melyik a „legrhenöbb* szak? — Legtöbben ruházati el­adónak és felszolgálónak je­lentkeznek. Tavaly például a huszonöt ruházati eladói helyre száz jelentkező közui választottunk. De olyan sza­kok is vannak, ahol nincs meg a létszám. Ugyancsak ta­valy, szakácsnak harminc gyereket vehettünk volna fel, de mindössze huszonhét je­lentkezett. Nem tehetünk mást, átirányítjuk a tanuló­kat az egyik szakról a má­sikra. Ez mind azért törté­nik. mert nem ismerik a le­hetőségeket, a szakmát, a munkát. Részben a mi hi­zeti közös vállalat — amikor összesen 59 millió 67 ezer csibeegységnek megfelelő naposállatot adtak el. Nem véletlen, hogy használni kell a keltetőállomásokon dolgo­zók számára ismerős fogal­mat a „csibeegységet”, hi­szen mosí már nemcsak csirkét keltetnek ezek az üzemek, hanem libát, ka— csat, pulykát és gyön­gyöst is, s az egységes szá­mításnak ez az elfogadott mértékegysége. Természetesen a fő profil továbbra is a csirkekeltetés. Az üzemeket, a termelőszö­vetkezetek látják el tény ész- tojással, a keltetők pedig huszonegy nap után az igé­nyek szerint szállítják a gazdaságokba a húshibride­ket, a háztájiba pedig a kettős hasznosítású — tojás, húscsirkéket. Űjabban azon­ban a háztájiban gazdál­kodók is szívesen tarta­nak húscsirkéket, s ezért 1976. első negyedévében a vállalat az 1 millió 500 ezer kettős hasznosítású baromfin túl 620 ezer húshibridet is eladott számukra. Ugyancsak bánkból, de az iskolai pálya­választási munkán is van még javítani való. — Hányán végeznek éven­te? — Szolnokon átlagban száz-százhúszan. Karcagon és Jászberényben száz körül. Az, idén százhat fiatal kap szak­munkás bizonyítványt a me­gyeszékhelyen. — A jövőben milyen vál­tozás várható az oktatásban és a körülményekben? — Nagy nehezen felépült az új kereskedelmi szakkö­zépiskola, de azt ne kérdez­ze hogy mikor költözhetünk. Nem tudok semmi biztatót mondani, még a kollégáim­nak sem ... Mindennap meg­nézem, mennyit haladtak a szerelők, de nem sok válto­zást látok. Pedig a felszere­lésre, a berendezésre már tavaly megkaptuk a 2 millió forintot. Gyorsan megvettünk mindent, azzal a jelszóval, hátha a 75—7G-cs tanévet már ott kezdhetjük. Nem si­került. Most a drága bútoro­kat, szemléltető eszközöket öt helyen , raktározzuk. A vízügyi szakközépiskola a mi dolgaink miatt nem tudja használni a tanműhelyét. Ha arra gondolok, hogy a 2 mil­lió forintos berendezésből csak öt százalék megy tönk­re, altkor is 100 ezer forint a kárunk. Sürgősen kellene ez az új iskola, azért is, mert jövőre már több tanulót kell felven­nünk. Így a teljes létszám nyolcszáz fölé emelkedik majd. Nem is számolva a fel­nőtt tanulókkal. Több peda­gógusra van szükség. Leg­alább 30 tagú nevelőgárdá­val kell számolnunk. Ha ma­radunk, hol fog itt elférni ennyi ember? Szeptembertől bevezetjük az új oktatási rendet. Ez azt jelenti, hogy az első és má­sodéves hallgatók egy héten háromszor, a harmadikosok pedig kétszer járnak iskolá­id a többi napot a munka- he.lvükön töltik. Nagyobb hangsúlyt kap a gyakorlati oktatás. Várjuk, hogy az ok­tatási kabinetek elkészülje­nek (vagyis a tanműhelyek, ahol a kereskedőtanulók gya­korolhatják a szakmát). Szeptemberig két élelmisze­res és egy vegyesiparcikkes kabinetben kezdjük meg az oktatást. Kellene még egy vendéglátóipari és egy ruhá­zati is, akkor teljes lenne a kabinet-rendszerünk. — Ha három kívánságát teljesítenénk, mik lennének azok? — Készüljön el végre az új iskola .. . költözzünk be mi­nél előbb... a harmadikra már nincs is szükség ... (folytatjuk Szekeres Edit kielégítették a kisgazdasá­gok igényeit libából és ka­csából is, az előbbiből 30 ezret, az utóbbiból pedig 250 ezret vásároltak a ház­táji állattartók. • A számok azt mutatják, hogy a 'termelési kedv ja­vulóban van. de ez nem is baj, hiszen Pallai Sándorné, a vállalat igazgatónője el­mondta, hogy ennél jóval nagyobb /kívánalmaknak is eleget* tudnak tenni. A ház­tájiban gazdálkodóknak csak be kell jelenteni igényeiket a helyi ÁFÉSZ-eknél és a keltetőállomásokon, s három hét múlva megkapják a kért szállítmányt. A válla­lattól származó naposcsibék vérvételezett. garantáltan egészséges, egyfajtájú álla­tok, ellentétben a piacokon vásárolhatókkal, amelyek tulajdonságai ismeretlenek és bizony sokszor fele is el­pusztulhat tífuszban. És az sem utolsó szempont, hogy a . piacokon tíz forintot is kémek egy naposcsibéért, a vállalat pedig hat forintért adja darabját. B. A, 1976. március. A mezőtú­ri leányvállalat üzemcsar­noka tágas, verőfényes, tiszta és levegős. A közelmúltban a Szovjetunióban tudósok és cipőipari szakemberek meg­tervezték az ideális cipőipari munkahely modelljét — fekvést, méreteket, világí­tást, áttekinthetőséget, gép- elhelyezést stb. figyelembe véve — s kiderült, hogy a mezőtúri cipőüzem csarnoka mindenben megfelel a mo­dellnek. Az épületben egy varró­körön szovjet exportra fel­sőrészeket varnak a lány ok­asszony ok. A befejező mun­kálatokat Martfűn végzik. Jelenleg kétszázötvenen dolgoznak a mezőtúri válla­latnál. önálló pártalapszer- vezetük, KISZ-bizottságuk van, a szakszervezet az anyaüzem bizottságának ré­szeként — főbizalmi irányí­tásával — működik. A szo­cialista munkaverseny és a brigád mozgalom tavaly in­dult. Jelenleg hat brigád dolgozik a gyárban. A vállalati eredmény ér­tékelésekor kiderült, hogy a mezőtúriak 1975. február 1­Vallomás helyett Három fiatal, három olyan fiatal, akinek az életkora még a húszat sem éri el. Három olyan • fiatal beszél önmagáról, az életéről, aki valamivel kitűnik hasonló korú társai közül. Akik sze­rint terveiknek, elképzelé­seiknek végrehajtása már „csak” akarat és lelkesedés, becsületes és odaadó munka dolga. . Ezt akarom ■— Merész álmokat dédel­getek — kezdte Antonyák István, a 605-ös számú Ipa­ri Szakmunkáské'pző Intézet második éves villanyszerelő tanulója. — Vágyam a szakmunkásvizsga, majd az érettségi után jelentkezni a Színművészeti Főiskolára. Már 4—5 évvel ezelőtt ked­vencem. vagy talán inkább a mindenem volt az irodalom. Helytelen lépésnek könyvel­hetem el, hogy jelentkeztem a szegedi Gépipari Szakkö­zépiskolába. Ott azQfiban csak egy évig bú’tam a „fe­kete bárányságot”, igaz, né­ha tanulni is kellett volna. A szomszéd gyerek — egy Békés megyei kisközségben éltem — hívott Szolnokra, és én jöttem. Most végre azt csinálhatom és azt tanulha­tom, ami érdekel: itt van lehetőségem, hogy önmagam mutassam. Sokat barkácso­lok, emellett a többi szabad időmet az irodalom tölti ki. Tagja vagyok a Híd irodal­mi színpadnak, és különböző ünnepségeken is szerepelge­tek. A Verseghy diáknapo­kon arany oklevéllel jutal­maztak, míg a területi és a megyei versmondóversenyen egyaránt a negyedik helyet szereztem meg. Most az or­szágos versenyt várom, ami nagyon jó alkalom lesz szá­momra lemérni, hogy hol is tartok. Kicsit izgága alkat vagyok, és mindig csak azt teszem, amihez kedvet ér­zek. Szüleim ezért egy kicsit aggódnak is értem, bennem pedig most már megvan az tői december 31-ig túltelje­sítették éves tervüket. Orosz Attila, a mezőtúri üzem főművezetője — innen a harmincon — naponként utazik Martfűről Mezőtúr­ra. Karmadmagával bízták meg, hogy indítsa, szervezze a munkát. Nem titkolja egy év után sem, hogy nehéz hetek, hónapok teltek el, s a jó szándék, a nagy tenni- akarás mellett még mindig Ivan rengeteg apróbb-na- gyobb tenni és intézni való. Szívesen beszél ő is, később mások is a változásról, az eltelt egy év „adományai­ról”. A műhelyben a mun­kások pedig egyéni életük, szűkebb környezetük válto­zásáról szóltak. Szarka Antalné régi szak­munkás. Fiatal lányként ke­rült a szakmába, húsz évvel ezelőtt^ maszeknál dolgozott. Megtanult minden szakmai fogást. Aztán kilenc éve , a Dózsa Termelőszövetkezethez került. Rossz emléke az 1974-es év. Ö is, mint mun­katársai bizonytalanná vált, izgult, hogy azt a három évet, ami a i\yugdíjához kell, lesz-e módja, alkalma a „csak azért is”,' és nem tá­gítok. Ha eredeti tervem mégsem sikerül, akkor is megpróbálom az életemet úgy alakítani, hogy mun­kámmal megháláljam a tár­sadalomnak. amit kaptam: hogy tanulhattam és nyugod­tan élhetek. Molnár Erzsébetnek, a 633. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet végzős női fodrász tanulójának a sorsa is ha­sonlóképpen kezdődött, mint Antonyák Istváné. — Nehezen indult be a gépezet. Két évet kínlódtam végig a közgazdaságiban, de a matek... Az utolsó pillanat­ban azután — már szeptem­ber közepe volt — a szüleim tanácsára női fodrásznak je­lentkeztem. És egyáltalán nem bántam meg. A tavalyi alföldi fodrászversenyen fel­figyeltek rám: első lettem az ifjúsági kategóriában. Nem­régen volt a szakma kiváló tanulója verseny, és én itt sem vallottam szégyent. A megyében a legjobbnak bi­zonyultam és az utána követ­kező országos döntőt soha­sem felejtem el. Ha nem lá­zas betegen versenvzem, akkor talán még első is, le­hetek, de úgy érzem, ered­mény a második helyezés is. Becsületesen dolgozni — Tavaly jutalomképpen barátságvonattal a Szovjet­unióban voltam. Néhány nappal ezelőtt pedig három­évi jeles tanulmányi ered­ményemért és jó közösségi munkám elismeréséül, — amire nem is számítottam — a munkaügyi miniszter di­csérő oklevelét kaptam. Úgy érzem, ezekután szinte kö­telező számomra a bizonyí­tás. Még nagyon sok fod­rászversenyen szeretnék részt venni és jó helyezése­ket elérni. Természetesen a legfontosabbat, a „hétközna­pi” munkámat sem fogom elhanyagolni. A munkahelye. szakmájában ledolgozni. A Tisza Cipőgyárhoz csatolás­ról az a véleménye, hogy a lehető legokosabb elgondo­lás volt Szonda Imréné, KtSZ­korosztálvú asszony. Első munkahelye ez az üzem, a szövetkezetben öt éve dol­gozik. Ügy volt, hogy elmegy egy évvel ezelőtt, mert „őzt nem lehetett sokáig bírni! Bejött az ember, aztán ha­za. .. Pedig szerettem volna dolgozni, a fizetés sem mindegy... és olyan szomo­rú otthon kicsomagolni a tízórait. .Most boldog, és terved vannak. Szeptember­től tanul a Mezőtúrra kihe­lyezett cipőipari szakmun­kásképzőben. A gyermek- gondozási segélyen levő só­gornőjét is rábeszélte a ta­nulásra. Egy-egy mondatban ki­egészítik az egy év alatti változások sorát: „Kúpunk már OTP-kölcsönt, kezdhet­jük a házat, vehetünk bú­tort. Igen, újdonság ez is, hisz a szövtkezet utolsó két évében szóba sem álltak ve­lünk kölcsönügyben... — Megoldódott az üzemi étke­zés. .. én is brigádban dol­gozom. .. és van munkánk, csak győzzük...” Van nyugalmuk, biztos jövőjük a mezőtúri „kisti- szásoknak”. > T Sz. E. men ugyancsak szeretnék jól helytállni és becsülete­sen dolgozni. Nehéz volt de szerettem — Nem tudtam, hogy az ember mint biológiai vagy mint társadalmi lény érde­kel jobban — mondta be­szélgetésünk elején Vincze Erzsébet, a szolnoki, Varga Katalin Gimnázium 4. b. osztályos tanulója. — Az előbbi mellett döntöttem, és a gimnázium fizikai tagoza­tát választottam. Ma már azonban egészen másként vélekedem, és Debrecenben szeretnék tovább tanulni tör­ténelem—pedagógia szakon. A választásomban sokat se­gített az iskolában végzett mozgalmi munka. Már az el­ső év végén a gimnázium KISZ-titkára voltam. Az el­ső hónapokban még csupán ösztönösen cselekedtem, vitt előre a lelkesedés, a hév, a lendület. Később már egyre gyűltek a tapasztalatok, és sokat is tanultam nővérem pedagógia és filozófia köny­veiből. Előfordult, hogy egy egész nyári szünetet „végig­olvastam”. Sok szabad időm elment a munkámra, de na­gyon érdekelt, szerettem csinálni. — Első nagy élményem az általam szervezett chilei szo­lidaritási gyűlés volt. Olyan jó . volt érezni, látni, hogy beszédemmel sikerült tűzbe hozni a résztvevőket. Később is nagyszerű érzés- volt szá­momra, mikor a felsőbb osztályosok többször fordul­tak hozzám, hogy mozgalmi munkájukhoz segítséget kér­jenek, és én tudtam nekik tanácsot adni. Ilyenkor jöt­tem rá, hogy nem volt hiá­bavaló a sok tanulás. Nem lepnének bizalommal irán­tam. ha történelem és világ­nézet órákon nem lennék „jó fej”; s valószínűleg az országos középiskolai tanul­mányi versenyben sem ve­hettem volna részt „ilyen klassz” történelempályázat­tal. ami a meg3Tében az első három közé került. — gajdos —. Naposcsibe minden mennyiségben A minőséget is garantálják Fiatalok önmagukról

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom