Szolnok Megyei Néplap, 1976. március (27. évfolyam, 52-77. szám)

1976-03-28 / 75. szám

emvsots. mégtö képéa# I ■ m i.. r r-Jn-r/'h im «»Mii Ä Rákóczi nyomában. ■ m ÜSmflfcor TI. Rákóczi Ferenc 'hosszas töprengés után zász­lót bontott, óriási tettre vál­lalkozott. Háborút kezdett egy olyan országban, ahol ép- pencsak véget ért a 150 évig tartó török hódoltság. Az or­szág különböző részein kü­lönféleképpen fogadták hires ^Recrudescuntf’-ját. Szobiak. Megyénkben n legtöbbet; a Jöbbágyí szolgáltatásoktól való szabadulást az akkor Heves-Külső-Szolnok megye területéhez tartozó jobbágyi részeknek ígérte a fejedelem. Szolnok lakossága a török kivonulása után (1695-ben) vagy el­pusztult, vagy a tö­rökkel együtt elhagy­ta a felgyújtott tele­pítést Csak 1696-tól kezdett kamarai bir­tokként polgári lakó­iakkal újra népesül­té, akiknek zömét le­• szerelt és elbocsájtott i katonák alkották. La- | kői 1702-ben szerző­dést kötöttek a klncs­i tárral, és szerződéses t jobbágyokként fizet­* téb adójukat. Nem sokáig. Ugyanis rö­t vtddel a szabadság- f. harc megindulása r után, 1703 szeptembe­rében a kuruc csapa­tok már a Közép-Ti- sza mellékén jártak. A Borbély Balázs és Deák Ferenc kuruc kapitányok vezette felkelő sereg körül­zárta és tíznapi ost­rom után bevette Szolnok várát, mely a további események alatt a Rákóczi olda­lán harcoló seregek fontos bázisa lett. A vár és a vái$ps «elfoglalását követően Alimásy János alis­pán felhívására He- ves-Külső-Szolnok Vármegye rendjrf csatlakoztak a fejedelem mozgalmához. A főleg kelet! országrésze­ken diadalmaskodó kuruc csapatok leverésére nem sok­kal a szabadságharc megin­dulása után az uralkodóház a hűséges, és mindig készsé­gesnek, ellenünk kijátszható­nak bizonyuló délvidéki rác csapatokat mozgósította, ame­lyek 1703-ban betörtek a Du- na-Tisza közé és pusztítva, rabolva nyomultak előre az Alíöldön. Az árokszállási Dó­sa Mátyás nevű kuruc ka­tona is ezekben a harcokban esett eL Szóbelileg tett vég­rendelete foganatosításakor, csak a harcok elülte' után, 1715-ben foglalták írásba ha­lálának körülményeit. Ez egyben a rácok betörésének leírása is. „Kurucok' Halas városára beszállóitok, kiknek is a Szá­va melléki svábok és a bács­kai ráczság, úgy a szegedi katonaság utánnok jővén, a városon kívül napkeletről a kurucok eleibe menvén meg- ütköztenek, és a kurucok megverettetvén, elesett ben- nök: 234, kiket mind a sze­gedi generális parancsolatja, mind a kuruc tisztek akaraty- tya szerint összehordtak a vá­ros lakói és egy nagy verem­ben eltemetetvén; egy szép halmocska emelkedett teme­tésekből, melyet a mai napig Kuruchalomnak neveztek, kétségkívül a maradéknál is megmarad azon neve. Ezen harc után rárohant a ráczság szegény magyar nem­zetünkre, s a Duna-Tisza közt minden nemű jószágot, lovat, ökröt, teheneket, juhokat el­hajtogatta és felprédálgatta, ágy hogy Halas városának semmi jószága, nem marad­na, még a fejős juhokat is el­hajtották, úgy hogy csak fe­léből becsülvén a kárt, töb­MányokJ Áriám Rákóczi-portréja 1711-ből bet vallott Halas városa 70.000 tallér kárnál”, A rác betörésről szóló le­írás azonban nemcsak az em­lített Duna-Tisza közi terü­leteket és településeket súj­totta. 1704 márciusában a b- szakürti jobbágyok Rákóczi­hoz írott panaszlevele egyik részletéből kiderül, hogy me­gyei területeinkre is átcsap­tak, s a Tisza bal partján Is hasonlóan szomorú emlékük maradt „...a ráczolc is igen megrontottak bennünket, sze­kereinket, ökreinké£ egyéb portékáinkkal együtt, halászó eszközeinket, gyalmainkat is elvitték az aradi rácok...” A kuruc csapatok azonban, annak ellenére, hogy ellen­támadásokat vezettek a be­törő rác csapatok ellen, nem ezen a területen vívták a szabadságharc szempontjá­ból jelentős csatáikat, hanem a felvidéki és erdélyi része­ken. Ez is volt talán az oka, hogy a betörések többször is megismétlődhettek a nyolc esztendő folyamán. Eltérés mindössze annyi volt közöt­tük, hogy a pusztítások szín­tere változott, s tevődött át CJIIOV1M FERENC RAJZA J -----------------------------------------­h ói a nagykunsági, hot a ti­szazugi, némely esetekben pedig a Jászsági területékre. De hogy mennyire nem vol­tak itt a védelemre, a rácok­kal való megütközésre, a tá­madások megelőzésére ko­moly csapatok, mutatja a te­rület középpontjának, Szol­noknak esete is. Szolnok 1706-ban a* „Er­dély felől nagy haderővel” Eger felé nyomuló Rabrrtin tábornok kezére került, mi­után a kurucok kivonultak a városból. Rabutin megszáll­va a várat, leromboltatta bástyáit és megsemmisítette az összes erődítményeket. Nem sokáig hagyta azonban a fejedelem az ellenség kezén ezt a hadi szál­lítások szempontjából is alapvető fontossá­gú vízi átkelőhelyet 1706 szeptemberében már Károlyi Sándor kuruc generális a vá­ros birtokosa, aki naplójában is meg­örökíti birtoklásáért folytatott véres küz­delmeit „Voltam Szolnok­nak a Zagyva és Ti­sza között. Pusztítot­tam, égettem az vá­rat, várost urunk pa­rancsolatjából”. Eze­ket a napokat a Habsburgok oldaláról és szempontjából ítélkező ferences ren­di szerzetesek is meg­örökítették háztörté­nelmükben, a kuruc csapatok számlájára írva minden kegyet­lenkedést és pusztu­lást ^Az 1706-ík évben a lázadók veszett dűhvel magát a rend­házat is elfoglalták és iszonyú, könnyeket fakasztó gyilkosságot követtek el. A főnö­köt széféből kiragad­ván nyomorult mó­don szétvagdalták... Azután a templom­ban és rendházon töl­tötték dühöket és a feldíszített orgonával együtt tűz által pusztították eL” A sorokat elfogultan papír­ra vető krónikás alapján azonban hiába írta későbbi rendtartása, Karkecz Alajos, hogy „A Rákóczi-féle áram idejében történt kegyetlenség miatt rombadőlt Szolnok négy évig maradt szerencsét­len helyzetében”, mert saját magának ellentmondva jegy­zi meg egy másik helyen, „1706-ban Rákóczi egy rende­letet boesájtott ki, amelyben meghagyja, hogy Szolnokon alkalmas hely tűzessék ki re­formátus imaház és papiak építésére valamely birtokos nélküli házban". Amelyből nyilvánvaló, hogy a kuruc idő nemcsak pusztulást ho­zott a későbbi megyeszék­helyre. De tudomásunk van arról is, hogy a fejedelem 1710-ben a lerombolt várbeli részek javítását is elrendel­te, s a védöművek nagy ré­szét helyreállíttatta. A szabadságharc kimenete­lét döntően befolyásolta, hogy mennyire tudták a harcoló katonák élelmezését, ruháza­tát, fegyverzetét biztosítani. A csaták kimenetelét és Rá­kóczi bukását is ennek aka­dozása, a kimerült tartalékok, az örökös hadi szolgáltatá­sokba belefáradt lakosok fá­sultsága idézte elő. Hiába erősítette meg alföldi hadmű­veleteinek bázisául a szolno­ki várat 1710-ben a fejede­lem, csillaga ekkor már ha­nyatlóban volt, hadai egyre kisebb területre szorultak. 1710 októberében Osajághi Imre várparancsnok szabad elvonulása fejében a császá­riaknak átadta Szolnok vá­rosát Egri Mária (A sorozat második részét kő­vetkező vasárnapi számunkban Közölj ukj Székely Dezső: Csankó Lajos: Régi szereiéin Ha pacsirta-szád enni kés, terített asztal tenyerem, rajta a könny, a só, a vér: a mindennapi, szeretetni Bényei József: Viola Pár évtizeddel a föld teljes felfordulása előtt a tavasz reménykedő mámorában néhány műemlék-akácfa alatt egy gázoktól szédült viola összeütközött a gépkorszakktü A robbanás után tlapokig esőként hullt az anyacsavar csak a viola maradt sértetlen fölállt leporótta magái s fütyörészve nekiindult egy következő ezerévnek Ez ngye szép sőt gyönyörű költőknek és hoMh&rosdkndk bár belőle egyetlen szó sem Igaz Keresem, régi szeretőmet, a boldogítómat és szívenverőmet, csak álmomban 05 régi szeretőmet, aki életem volt és a temetőm lett Keresem, keresem régi szeretőmet, a siratgatómat és kinevetőmet, aki az élet vett, teli intelemmel, aki régen áldott altatgató csenddé^ aki volt a másik tiszta, jó világom, aki melegítő fény volt a világon, keresem, keresem ifjúságom benne, s mi rajta játék vdtt, most buü rá szívemen. Ml benne játék caí^—j> ó de mégis élet, a gyermekszerelmdk a sírig elérnek, velünk járnak mindig és reánk találnak, égve magasztalnak életnek-halálnak. Bába Mihály? Gyűjtögetők Tisztesiem . ________ és tiszte­lem ma is az egyszerű em­berek gyűjtögető nemes szenvedélyét, de hadd te­gyem hozzá rögtön: har­mincesztendős országjárá­som során a gyűjtögetők két típusával ismerkedtem meg. Az egyik —r kevés szót akarok erről ejteni — az önző, zsugori, harácsoló tí­pus. aki féltve őrzi össze­gyűjtögetett, vélt vagy való­di kincsét: pipatóriumot pénzérméket lámpákat, ko- lompokat, csengőket elfelej­tett régi szerszámokat, fara­gott botokat leveleket, meg­sárgult iratokat stb. és csak hosszas rimánkodásra haj­landó megmutatni az érdek­lődőknek. De akad olyan is, mint például a hajdudoro- gi, aki állítólag igen sok ritka, régi iratokat őriz, ám ridegen elzárkózik attól, hogy valaki beletekintsen. Ismertem olyan gyűjtögetőt is, akit milliomosnak véltek a faluban, mert örökké arról beszélt mennyit is ér egy- egy megszerzett de aztán soha többé nem látható tárgya. Amikor meghalt minden a rokonság martalé­ka lett, széthurcolták, elkó­tyavetyélték. Mit ér akkor a gyűjte­mény, ha a közösségnek nincs haszna belőle? Beszéljünk azonban in­kább a gyűjtögetők másik típusáról, az olyan emberek­ről, mint Sárospatakon Jó­nás bácsiék, akik boldogan mutatják meg csodálatos szí­nű tányérok százait. Pitva­ruk, konyhájuk valóságos kis múzeum. Esztendőkkel ezelőtt He­ves községben meglátogat­tam Rozgonyi István arany­diplomás, nyugdíjas igazga­tó-tanítót, aki magyar—tör­ténelem szakos tanári diplo­mával akkor éppen a nehe­zen tanuló, nehéz körülmé­nyek között élő gyerekedet tanította betűvetésre. Az is­kola látogatása után elkísért Hegedűs Béla barátjához, a talán négy elemi osztályt végzett kosárfonóhoz, aki rozoga házában döbbenetes mennyiségű muzeális értékű anyagot gyűjtögetett össze az elmúlt hat évtized alatt. Mind, mind Árpád Heves nevű vitéze által telepített Heves község területén, hatá­rában rejtőzött — mutatott körbe a kőbaltákra, a szarmata, avar, szkíta hamvvedrekre, sarkantyúkra, kardokra, csatabárdokra, lán­cos-buzogányokra. törők pisztolyokra. De az öreg ko­sárfonó megőrizte palatáblá­ját, régi Iskolai könyveit is, összegyűjtötte a környék népviseletének legszebb ru­hadarabjait,: szoknyákat, rék- liket, mellényeket, főkötőket, lajbikat Az előszoba-kony- ha-pitvarban fából faragott szúette szobrok, díszes szek­rények, a falon a mennyeze­tig népi díszítésű tányérok százai tanúskodnak gyűjtö­gető szenvedélyéről. A cifra- nyelű ostornak, faragott bo­toknak, kolompoknak. cse­réppipáknak, stb. számát sem tudta. Hegedűs Béla nyugdíjas kosárfonó szakembereket megszégyenítően tájékozó­dott az elmúlt évezredek, évszázadok történetében, mert a napi munkája mel­lett, gyűjtögetés közben szüntelenül tanult. Egyetlen vágya volt mindig, hogy holta után ne kallódjon el gyűjtménye. Hosszú harc __________________ után tel­jesült kívánsága, a község vezetői múzeumot építtettek, ahol Béla bácsi az őr — Ön­zője, gondozója saját gyűj­teményének a Falumúzeum­ban. Sokszor megkísértették: százasokat, ezreseket ígér­tek egy-egy becsesebb tárgyért, de soha egyetlen egytől sem vált meg, pedig akkor még nem tudta, hogy gyűjteménye a község mú­zeumának alapja lesz, vagy még pontosabban: nem tud­ta, hogy ő lesz Heves köz­ség Falumúzeumának meg­alapítója. Nem vált meg ér­tékes tárgyaitól akkor sem. amikor' magyar és külföldi múzeológusok pénzzel és né­mi hírnévvel kecsegtették. M ég egy történetet szeret­nék elmondani a közösségi érdeket szem előtt tartó gyűjtőkről, akiknek az a vá­gyuk, hogy gyűjteményüket mások is szemlélhessék, hogy gyűjteményük másoknak, a fiataloknak is okulásul szol­gáljon. A nemzet < történetének lapjaira többször is felje­gyezték Isaszeg nevét. Az 1848-as szabadságharcról Isa­szeg neve említése, nélkül lehetetlen beszélni. S talán éppen a történelem, a sza­badságharc története iránti szeretet késztette Szathmáry Zoltán isaszegi hentest arra, hogy összegyűjtse a szabad­ságharccal kapcsolatos emlé­keket. ö is hat évtizedet ál­dozott erre. A „bogaras” hentest jól ismerték a falu­ban, s ha az eke valamit ki­fcrdftott a tóidból, — vitték el, őt értesítették. Ilyenkor bizony megtörtént, hogy a mészárszékben ma­gányosan árválkodott a tő­ke, a húsvágó bárd- Gondos ember volt, pontosan felje­gyezte azoknak a neveid akik „kincset” találtak. Nél­küle már padlást sem taka­rítottak. így került birtoká­ba égy 1812-ben kézzel írott daloskönyv — ritka mint a fehér holló —. s büszke ar­ra, hogy már tanulmánykö­tetet írtak erről a kéziratról; Nem féltette, nem rejtette el, így vált közismertté, közkinccsé. Mint minden, amit hatvan év alatt gyűj­tögetett. Felépült a Falu­múzeum, őt bízták meg a ve­zetésével Lelkeseb}} szakér­tőre nem is bízhatták vol­na. Félti, őrzi az összegyűj­tött tárgyakat, de mindig mindenkor nyitva áll a kis múzeum a látogató előtt, készségesen magyaráz, ami­kor látogatóit végig vezeti a kis múzeumban. Hasonlóképpen született a dunapataji, és még oly sok falumúzeum az országban. Csak tiszteletet, elismerést érdemelnek azok az embe­rek, akik időt, pénzt, fárad­ságot nem kímélve gyűjtö­gették össze a múzeális ér­tékű tárgyakat, hogy azokat közkinccsé tegyék. De hogyan lehetne köz- kinccsé tenni annak a több­ezer egyszerű embernek a kisebb-nagyobb gyűjtemé­nyét amiről vajmi keveset tudunk? Van erre megoldás? Igen. Igaz, némi figyelmet követel a megyei tanácsok népműveléssel foglalkozó munka társaitól Mit lehetne tenni, mit kel­lene tenni? járáson­Megyénftént, ként össze kellene hívni ezeket a minden áldozatra kész gyűjtőket, és gyűjte­ményük legszebb darabjai­ból közös kiállítást rendez­ni. Kettős haszna lenne en­nek! Először: a gyűjtők éreznék, hogy nem volt hiá­bavaló fáradozásuk, hogy számon tartják őket, figye­lemmel kísérik igen hasznos hobbyjukat. Másodszor: köz­kinccsé válhatnának az ed­digi vitrinekben, szekrények­ben, szobasarkokban rejtőz­ködő ritka tárgyak. A közös kiállítás megren­dezése megérné a fárado­zást, s talán ösztönözné azo­kat is, akik féltve őrzik, rej­tegetik gyűjteményüket

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom