Szolnok Megyei Néplap, 1976. március (27. évfolyam, 52-77. szám)

1976-03-28 / 75. szám

1976. március 28. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP B Százötven éve született WiihelB Liebknecht Bemutató hidraulikus alkatrészekből Olajat — hálóval Százötven £6„WL^ egy nyugat^émetországi vá­rosban, Giesseriben megszü­letett Wilhelm Liebknecht, Németország proletáiiusának kiváló vezetője, „a forrada­lom katonája”. Liebknecht eszmei -politi­kai arculatának kialakulása azokban az 1848-as forradia- dalom előtti éveikben tör­tént, amelyekben a fiatal európai értelmiség színe- java a fennálló társadalmi rend radikális átalakításá­nak a módját kereste. 1848—1849 tapasztalatai pe­dig őt is, mint annyi más forradalmárt, arról győzték meg, hogy a demokratikus köztársaságért Németország­ban a munkások tudnak iga­zán harcolni. A forradalom utóvédharcalnak idején En­gels már ismerte, Marx tu­dott róla. Tizenkét esztendőt töltött Londonban, harcos­társa. tanítványa és barátja lett Marxnak. Amikor 1862- ben hazatért, már- tapasztalt, haroedzett és elméletileg alaposan felkészült szocialis­ta forradalmár volt Az osztályharc legfomto- sabb kérdése ebben az idő- bam: egy egységes német nemzeti állam létrehozása. A hatvanas évek elején á porosz nemesek és földbirto­kosok rászánták magukat, hogy a porosz dinaszitia ve­zetésével, felülről, a feudális maradványok minél teljesebb megőrzésével megvalósítják az egységes Németországot A német liberális burzsoázia természete és viszonylagos fejletlensége folytán a mun­kásosztály volt az egyetlen erő, amelynek érdeke követ­kezetes harcot diktált azért, hogy az egységes Németor­szág a nép forradalmi har­cának eredményeként, alul­ról és demokrafbjfcus köztár­saság formájában valósuljon meg. Liebknecht és Bebel, mint a német munkásmoz­Á Borsodi Sörgyár fisza- fOredi kirendeltsége két új terméket küldött ezen a hé­ten a füredi és a füredkör- myéki üzletekbe. A maguk módján ünnepük a „sörö­sök” a Rákóczi-évfordulót: az egyik most piacra került új italuk a „Rákóczi-sör” ne­vet kapta. Minőségi, világos sör ez, ínyenceknek való. A második újdonság: a ^borsodi ásványvíz” valószí­nűleg hamarosan népszerű lesz a fogyasztók körében, hiszen azon kívül, hogy kel­lemes ízű, a benne oldott ás­galom elismert vezetői, a munkásszervezetek'ben vég­zett felvilágosító és szervező munkával híveket szereztek és jelentős számú aktivistát állítottak a forradalmi marx­ista munkiáspölitika mellé. Az önfeláldozó agitációs, propaganda és szervező mun­ka első gyümölcsét az eisen- achi kongresszus (1869) hoz­ta meg. Megalakult a Szo- ciáldeonakrata Munkáspárt. De a fiatal, aránylag kicsiny marxista pártot meg kellett erősíteni és meg kellett vé­deni forradalmi irányvona­lát Liebknechté az érdem nagy része, hogy pártja a század végére a legnagyobb, legerősebb szocialista mun­káspárt lett támogatója és tanítómestere a világ szo­cialistáinak. De ehhez addig­ra meg 'kellett tömi a ri­vális opportunista lassalleá- nus munkáspárt befolyását, ki kellett állni a német rendőrállaimnak a szocialis- taellenes törvény alapján indított hajszáját és vissza kellett verni az anarchisták­nak és a revizionistáknak a párt; marxista irányvonala edlen irányuló támadását Liebknecht mindezekben a harcokban kitűnően megállta a helyét és mindvégig az első sorokban küzdött. Liebknecht, Marx és Engels között vol­tak nézeteltérések a mozga­lom egyes problémáinak megítélésében,, de ezek soha­sem vezettek szakításra, mert Liebknecht akkor is a famadaflmd marxista tömeg- pánt kiailakítását és megterő- sítését tartotta szem előtt, «műkor a helyzet megítélé­sében és a feladatok kijelö­lésében a mesterek állás­pontjától eltérően, foglalt ál­lást Liebknecht örökség» a forradalmi szodaüsták, kom­munisták öröksége. Béki Ernő vámyl sók által kedvezően befolyásolja a gyomomaűkö- dést További jó tulajdonsá­ga, hogy „az alkohol gyo­morra gyakorolt káros hatá­sát közömbösíti, a másnapos állapotot megakadályozza” — hirdeti a címke. A véletlen hozta, hogy egy­szerre került ki a gyárból ez a két áru, ám ha meggon­doljuk nem is volna rossz, rendszert csinálni belőle. Egy új szeszféleség — egy új „anfezesz”. Kereskedő, vá­sárló egyaránt jói járna. A Gépipari Tudományos Egyesület a DANFÖSS A/S dán vállalat részére magyar- országi bemutató körutat szervez. Ennek keretében holnap délelőtt Szolnokon az OKGT Nagyalföldi Kutató és Feltáró Üzem munkásszálló­ja előtti parkban lesz bemu­tató. Az érdeklődők megnéz­hetik a DanJoss hidraulikus alkatrészek teljes skáláját, mint például az ORBIT hid­raulikus motort és a nagy gépjárműveken alkalmazható dupla ORBITROL hidrauli­kus kormányberendezést A 9-től 13-ig nyitvatartó bemutató, megközelíthető a 3 és az M/20 autóbuszokkal. fi jobbnál is jobban A korábbi években jól, ta­valy annál is jobban dolgoz­tak a MÁV jászkiséri Építő- gépjavító Üzemében. Mind­ezt bizonyítja a napokban ki­fizetésre kerülő nyereségré­szesedés. Az üzemiben az 1974. évi termelés-gazdálkodás ered­ményeként tavaly 19 és fél napnak megfelelő nyereséget fizettek kb Az 1975. évi mun­káért 21,4 napnak megfelelő összeget kapnak a dolgozók. Tavalyi tervüket a jászki- séri üzem dolgozói 7 száza­lékkal túlteljesítették. Ki­emelkedő eredményeket ér- ~tek el az anyag- és energia­takarékosságban. A tőkés im­portból származó gépalkatré­szeket. saját gyártású alkat­részekkel helyettesítették. Jersey kabátok^ Abádszalókról A Kézműipari Vállalat ahádszalóki telepén három évvel ezelőtt készült ei az első ruha. Az akkori hetven dolgozóból álló létszám az­óta — a tavalyi bővítés kö­vetkeztében — megduplázó­dott. Tavaly összesen 66 ezer, különböző típusú ruha ké­szült a telepein: jersey ru­hák, kosztümök, szoknyák, háló- és fürdőruhák. Eb­ben az évben is nagy fel­adatok megoldása vár az üzem dolgozóira. Ezek kö­zül kiemelkedik a 20 ezer, szovjet exportra kerülő jer­sey kabát gyártása, ezt a mennyiséget november vé­géig kell megvarrniuk. Az első negyedévi tervet — há­romezer kabát — március vége előtt teljesítették. Az idén tovább javulnak a termelés technikai feltételei: az idáig használt, régi típu­sú Csepel villanyvarrógépek helyett, több modem Texi- ma gépet kapnak. A cím olvastán senki ne gondoljon az egyszeri mesé­re, amelyben az ügyefogyott legényke a tó vizét szitával akarta kimerni. Ha már min­denképpen hasonlatot aka­runk keresni: sokkal inkább hasonlít ez a háló az igazira, Nos ez a háló, pontosabban hálótervezési módszer olyan átgondolt és összehangolt szervezési hálózat, amellyel, ha ügyesen „forgatják”, al­kalmazzák valóban olajat le­het „fogni”. A Nagyalföldi Kutató és Feltáró Üzemben dolgozták ki — számítástech­nikai szakemberek bevonásá­val — a műszakiak, a szerve­zők. A hálótervet — amely egy csomó számítás után pre­cízen megadja a szénhidro­génkutató és feltáró fúrások különböző műveleteinek, a berendezések ellátásának programját — a kidolgozott módszer szerint számítógép készíti majd. A szakemberek Annak külön hangsúlyozá­sára, milyen jelentősége van a hazai kőolaj- és földgáz- kutatásnak, úgy gondolom nincs szükség. A Dunán in­neni országrész szénhidro­génmezőinek feltárásáért, új mezők kutatásáért felelős Nagyalföldi Kutató és Feltá­ró üzem szervezettsége, s et­től függő munkája viszont alapvetően meghatározhatja, hogyan gazdálkodunk, gaz­dálkodhatunk a készletekkeL Ebből a szemszögből néz­ve vizsgálta az elmúlt héten az Olajipari Pártbizottság végrehajtó bizottsága az NKFÜ üzem- és munkaszer­vezését — ekkor került szó­ba az új, az év közepén Sze­ged térségében már beveze­tésre kerülő hálóterves ter­melésirányítás. Az üzemnek természetesen nem ez az egyetlen próbálko­zása a kutatás intenzívebbé tételére. Sző esett arról is, hogy felülvizsgálták a belső Szőke, mosolygós fiatal­ember arca. Kertváros. Iz­zad. Kukoricát cipel Háziál­latokat etet, majd tesz-vesz a ház körül. Hazarohan. Kőt kisfia kö­rűi ugrál ja, ujjonganak. Fe­lesége elmerülve a házimun- kábam, az asztalon tankönyv (jászberényi Tanítóképző In­tézet.) Néhány szót váltanak, a fiatalember elsiet. Kórház. A fiatalember be­számolót tart: „Megetettem a jószágokat, már otthon is voltam, a gyerekeik jól van­nak. Hát édesanyám ? És édesapám? Már másfél hó­napja itt...” Hazafelé Igyekszik a sö­tétben. A neonlámpák fény­udvarában látszik, hogy zu­hog a hA Gépelt papírlap: „Az 1975. évi FMKT (fiatal műszakiak, közgazdászok tanácsa) pályá­zatot a bíráló bizottság ér­tékelte. A beérkezett pá­lyaművek közül az első ka­tegóriáiba javasoljuk Boros Béla és Zsilka Sándor kö­zösen készített munkáját. _ A fiatalember moodja: — Másodszor is elnyertük a KISZ KB Vörös Vándor­zászlaját, de nehogy azt gondoljátok, hogy a cél a zászló harmadszori, azaz vég­leges elnyerése, dehogy, ez csak következmény lehet, mert olyan színvonalú mun­ka a célunk, amelyet ismét el lehet ismerni a zászlóval. amellyel, ha ügyesen forgat­ják, vizeink kincsét halász­hatják le. A föld mélyének fekete kincse, a kőolaj egy igazi há­lóból természetesen éppen úgy kicsurogna, mint szitá­ból a víz. Mégis, akkor ho­gyan kerül a háló az olajba? dolga ezután az lesz, hogy az egy-egy tevékenységre meg­adott határidőket pontosan tartsák, hogy egyik művelet­hez várakozás nélkül kap­csolódhassák a másik, hogy gép, szerszám anyag akkor és épp akkor legyen ott, amikor kell. Csupán egyetlen példa. A lefúrt kútban különböző — geofizikai, kútvizsgálati — méréseket kelj végezni. Ha a fúróberendezés csak néhány órát vár a ’ mérőcsoportra, már akkor is forintok ezreit veszítik el, nem beszélve azokról a „méterekről” ame­lyeket az álló berendező« nem fúrhat le. mechanizmust szabályozó utasításokat, előírásokat, igyekeztek felmérni a külön­böző üzemi főfolyamatok szervezettségét — kimutatni hol vannak ezek gyenge pontjai Ennek feltárása már azért is nagyon időszerű volt, mert a tavalyi 200 ezer méteres fú­rási tervvel szemben az idén, gyakorlatilag változatlan szá­mú fúróberendezéssel, átla­gosan mélyebb kutakat kell fúrni, összesen 229 ezer mé­tert. Ezt a tervet — amely egyben több kőolaj és föld­gáz termelését is jelentheti — csak akkor tudjiák végre­hajtani, ha az úgynevezett belső tartalékokat, s ezen be­lül a szervezettség fokozásá­ban rejlő tartalékokat is fel­tárják. összetett, bonyolult fel­adat ez, hiszen maga a kuta­tás, annak ellátása, kiszolgá­lása is meglehetősen bonyo­lult. Részletesen minden in­ért! ték? Hogy mi lenne ez a munka? Benne van az ak­cióprogramban, amely vál­tozatlanul term elés cen trikus, ezt nem kell magyarázni. Lé­nyegesen nagyobb szerepet számunk ebben a mozgalmi évben a sajátosan kiszes ter­melési mozgalmaknak, ami­lyen pL az „Alkotó ifjúság”, az FMKT, a védnökség. „ Fiaitat arcok köröskörűi. Hallgatják a fiatalembert. — Jobban kelt törődnünk az ifjú szakmunkásokkal, fi­zikai dolgozókkal! Volt már fiatal földmunkagépkezelők vetélkedője^ most tavasszal rendezzük a kiváló hajós ve­télkedőt, de ez... ez kevés. Ha csak a szakmájában ki­váló valaki, az kevés, hi­szen ott van a közélet, a po­litika ... Szóval kidolgozunk egy olyan szélesebb körű versenyfelhívást, amely ösz- szefogja a sokféle szakmái ú ifjúmunkás réteget a KÖTI- VIZIG-nél, s még az idén a kiváló ifjúmunkás címért versenyeznek. * Egy motorszerelő munkás olajosam, kezében szerszám, a háttérben gépet — Ismerem a Zsilka Sa­nyit, hogyne ismerném. Érettségi után nálunk kez­dett dolgoznL Motorszerelő­ként A VlZIG-nél szeren­csére a kezdő technikusok­nak nem adnak rögtön író­asztalt. Állítom, hogy Sanyit is a motorszerelés fogta meg tézkedésről nincs lehetőség szólni, ám példaként néhá­nyat érdemes megemlíteni. Sikerült például az üzem­ben az eszközgazdálkodást jelentősen megjavítani. Jobb lett az anyagellátás, is, bár ezen a téren vannak még ten­nivalók. A „termelési főfo­lyamat” vagyis a fúrások elő­készítése és kivitelezése a tervezéstől a kutak lemélyí­téséig, kivizsgálásáig, szintén javult, bár a műszaki irányí­tásban még mindig tapasz­talható szervezetlenség. Ki­dolgozták és ügyrendileg is elhatárolták az egyes válla­lati szervezetek feladatait, valamint azt, hogy az irányí­tóknak kitől milyen Informá­ciót kell kapniuk — de a gya­korlatban ezek üdvös hatása ma még kevéssé érzékelhető. Ugrásszerűen A hálótervezésre alapuló termelésirányítás épp ezen hivatott segítem. Kísérlet­képp tavaly ősszel már há­rom algyői fúrási ponton a módszert kipróbálták, kiter­jedt alkalmazásához méltán fűznek nagy reményeket Az irányítás korszerűsítése, tudományos alapokra helye­zése, az átgondoltabb, terv­szerűbb koordináció várha­tóan ugrásszerűen növelni fogja a munka produktivitá­sát A termelésirányítás új rendszerének sikere azonban — erre a végrehajtó bizottság is külön felhívta a figyel­met — attól függ, hogy a ter­vek diktálta tennivalókat mennyire precízen hajtják végre. A szénhidrogénkutatás és termelés — jól ismert okok 'miatt — figyelmünk előtéré-, be került A kutatás inten­zitásának növelésére az or­szág a korábbiaknál is töb­bet áldoz. Ennek felelőssé­gét minden, az olajbányá­szatban dolgozó szakember­nek éreznie kell. A munka jó megszervezése — ezt. hangsú­lyozta a végrehajtó bizottság is — nem a szervezési osz­tály feladata, hanem minden vezetőé, minden szakemberé. — trömböczky — a vizes szakma számára. Föl­vették egyetemre, minden nyáron itt dolgozott, azt hi­szem innen kért témát a. -I ma, hogy is nevezik?... A dípiamatervéhez. Ide jött gépészmérnöknek, azután munka mellett csinálta a KISZ-t, most pedig a KISZ bizottságunk függetlenített titkára. Síkság Egy lakókocsi előtt Ifjúmunkások sorakoznak fel katonásan. Ifjú Gárda egyen­ruhában. A sor eleje már fe­szesen áll, mintha parancsot várnának, hátrább még ke­resik helyüket, egy fiú most szalad a sor felé, az utolsó pedig most lép ki a lakóko- csibóL Oldalt puskákat szed­nek le egy autóról. Kezdődik az Ifjú Gárda raj kiképzése. A fiatalember magyaráz va­lakinek. — Ezek a fiúk itt laknak a lakókocsiban. A „vizes" szakmában nincs ilyen raj az országban. A fiatalember mosolygói arca. Szaíbódik, azután... — Mit mondjak? Zsilka Sándor a nevem, 28 éves va­gyok, szolnoki születésű. Itt is lakom. Nagyon szeretem a gépész szakmát és az if­júsági mozgalmat Hát eny- oyiis Körmendi Lajos j Oláh Barnabás, a tiszafüredi Vegyesipari Szövetkezei forgácsoló szakmunkása DSÖL 63-as kábelsodró-leadóállvány alkatrészét készíti A szövetkezet a Diósgyőri Gépgyár­ral kooperálva évről-évre jelentős mennyiségű alkatrészt gyárt kábelsodró gépekhez, amelynek a KGST-n belül Magyarország & ^proíílgazdája^ Sor, ásványvíz Tiszafüredről Precíz program szerint A gyenge pontok feltárása Egy fiatalember arcai

Next

/
Oldalképek
Tartalom