Szolnok Megyei Néplap, 1976. március (27. évfolyam, 52-77. szám)
1976-03-16 / 64. szám
SZOLNOK MEGVET NfiPLAP Wti HtíGMÍfll f* 2X. M&APÍVIr Könyvpárbal Dicséretes dolog, hogy a rádió időről időre brigádvetélkedőket rendez. Okos erőmérés ez, mert bár mikrofon elé csak a legjobbak kerülnek — tömegeket mozgat meg, egy-egy ilyen „akció” tömegek kulturálódását szolgálja, tanít, nevel, most épp a szép szó szeretetére. A Könyvpárbajt, a saocia- lista brigádok irodalmi vetélkedőjét hallgatva az ember meggyőződhet róla mennyit, mennyi mindent tudnak a „párbajozók” és kimondatlanul is megérzi, mennyi felkészülés, tanulás yan mögöttük. Csakhogy , — nem költői a kérdés — vajon mit is tanulnak meg? Nos, ez már esem olyan megnyugtató. Sok periférikus, agyat és ülőfe- fet egyaránt megerőltető .„tudást” kellett felhalmaz- nduk a vetélkedő brigádoknak, ha minden kérdésre kimerítően válaszolni akartak. Az esetlegességiek, már-már kuriózumok nélkül — mármint ezek tudása nélkül — lm szeretheti bárki az irodaimat, Sőt, abban sem vagyok biztos, hogy a vetélkedő célját illetően nem tíklaitnak-e ki a nem a lényegre — vagyis nem az i Irodalmi művek mondandójára — koncentráló kérdé- risek. Nekünfc ugyarss művelt Sértsd: művet értő) emberekre, munkásokra van szük- »«égünk elsősorban — nem „filoszokra”. Semmi tragédiái nincs abban, ha egy brigád tag nem tudja, melyik koszorús költőnk, vagy írónk hepp je volt felemás •■cipőket hordani. Tudom, a példa túlzás — de néhány . kérdés bizony már-már eh- 'tíez hasonlítotit.' Okosabban kéHenéfc tehát Bzerkeszteni mindazt, ami egy-egy ilyen vetélkedőn elhangzik. Nem adatokra, esetlegességekre kérdezni, sokkal inkább a lényeges, valóban „tudni illik” dol- gokra. Ha tudiniillik ezt tesszük, ekkor egyrészt a műsor nem hoz kellemetlen helyzetbe egyetlen résztvevőt sem (nem restelkedik a „delikvens” azért, mert azt hiszi, neki tudnia kellene azt is, amit legjobb meggyőződésem szerint nem is kellene tudnia). Most, a Könyvpárbaj szerdai adásában szerencsére a zsűri (dr. Bíró Györgyné, Domokos Mátyás, Hársing bajos, Maróti László és Ne- meskiürty István — mert érdemes nevüket is említeni) sokszor mentették meg eléggé nem becsülhető humanitással a helyzetet. Ök a válaszokból valóban azt mérték le, mennyire érzi-érti a brigád az adott művet, s nem vették szigorúan, ha tételesen nem ^stimmeltek” az adatok. Szerencsére. A még szerencsésebb az lett volna, ha maga a műsor szerkesztője is eleve így állítja össze a kérdéseket, ebben segíti a asüriit. Szavakban Bizonyára nem véletlen: éppen a nőnapon töltött egy órát Kettesben Eötvös Gá- boméval a Fővárosi Nagycirkusz igazgatójával^ Szilágyi János. Az interjú erénye az igazgatónő érezhető őszintesége — s ez a riporter érdeme is. Szilágyié, aki most — s reméljük ez tendencia — kevésbé rámenős, tapintatosabb, anélkül, hogy ezzel fontos kérdéseket megkerülne. Befejeződött a Játékmester kerestetik, az Ifjúsági Rádió vetélkedője. A sikeres sorozat, lévén vetélkedő, még meggyőzőbb lehetett volna, ha a jelöltek a döntőben nem csupán műsoruk egy-egy részletével szerepelnek a rádióban Így a hallgató — maga is amatőr „zsűritag” — elbizonytalanodott, nem tudta, csak hitte : az egész műsort ismerő, a sorrendet eldöntő zsűrinek bizonyéra i”aza van. — trömbüczky —; TUDOMÁNY—TECHNIKA Mitől döglik a vízibolha ? Avagy biológiai tesztkísérletelc Szolnokon Daphnia pulex, civil nevén közönséges vízibolha csendesen éldegélt tulajdonképpen mindenhol, ahol csak egy kis tavacska, vagy akár egy maradandóbb pocsolya hullámzott, mert a vízibolha- nemzetség nem túl igényes, még a számunkra oly drága oxigén iránt sem. Sokfelé előfordul ez a milliméteres ágascsápú rákocska, és talán soha az életben többre nem viszi, mint hogy akváriumi halaink kedvenc szárított eledele legyen, ha nem kezdjük el szennyezni a vizeinket. Pontosabban mérgezni, mert a piszkos víz sem árt a Daphnianak, de a toxikus anyagokra bizony érzékeny. Olyannyira érzékeny ez az egyébként cseppet sem finnyás állatfaj, hogy minden más gerinctelen vízi állatot felülmúl. Így esett hát, hogy Daphnia pulexna és unoka- testvére D. pulex az első alig észrevehető mérgező víz- szennyezésnél tüntetőén meg- döglöttek és ezzel bevonultak a tudományos életbe. Indikátorok, szennyezésjelzők lettek. Szennyvízvízsgélatok sikerrel Az elv rendkívül egyszerűt ha a vizsgált vízbe beletett vízibolha továbbra is vígan evez a csápjaival (mert azzal úszik és nem a lábaival), akkor a vizsgált minta nem tartalmaz mérgező anyagot. Ha igen. akkor a bolha többé nem evez. Ezt a tulajdonságéi felismerve a kutatók egyre gyakrabban használták az úgynevezett biológiai tesztkísérletekhez külföldön. Hazánkban a haltáplálékból tesztállattá előlépett Daph- niát a VITUKI (Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet) munkatársai alkalmazták először méreganyag kimutatására — szennyvíznél. A Daphnia teszt időközben a KGST vízminőség kutatási szabványtervezetében is helyet kapott, s az előbb említett intézet erre a módszerre már nemcsak kísérleti, hanem gyakorlati hasznosításban is támaszkodik. A szennyvíz toxicitás vizsgálata nyomán a Szolnok megyei KÖJÁL mikrobiológusa dr. Csépai Ferenc kikísérletezte ennek az ivóvíz toxicitás észlelésében alkalmazható módszerét. A kísérlet célja az volt: birja-e a vízibolha azt a Tisza-vizet, amit mi megiszunk. (Lehet tippelni.) Tesztbolha eszményi vízben A KÖJÁL kutatási feladatai közt vezető helyen szerepelt a Tisza-víz vizsgálata annál is inkább, mert a folyót a várost ellátó szolnoki felszíni vízmű fölött jócskán érhetik szennyező hatások — számos. egészségre káros anyag bejutásávál. Ezek kimutatására volt szükség a tesztkísérletek elkezdésére. Ehhez pedig először is vízibolha kellett, de nem akármilyen: átnevelt tesztbolha! A pocsolyából .kifogott állatokat először is hozzászoktatták a laboratóriumi körülményekhez, mégpedig ahhoz a vízhez (vízminőséghez), amely bizonyíthatóan mentes mindenféle káros anyagtól, eszményien tiszta, egyszóval épp olyan, amilyet az egészségünket védő kutató elképzel számunkra. Mindezt pedig aktívszenes szűréssel állították elő csapvízből, s az ilyen vízben táplálék nélkül egy hétig is kibírják az állatok. Lett tehát tesztbolha eszményi vízben, jöhetett a kísérlet: ha a szupertiszta vízhez szokott jószágokat beletesszük a „nyers” Tisza- vízbe. és 48 óra úszkálás után megszámoljuk, hogy hány él még. megkapjuk, van-e a vízben toxikus anyag, vagy sem? Mi isszuk, a Daphnia nem A kísérletet folytatni lehet: nemcsak a mederből vett vizet vizsgáljuk, hanem a csapból folyót ja, és mindkettő mellé odaállítjuk a kontroli-lombikot. Vízibolha itt — vízibolha ott. , Csak éppen nem egyformák. Dr. Csépai Ferenc sok száz tesztkísérletében a Ti- sza-vízbe helyezett indikátor állatoknak több mint a fele örök nyugalomba helyezett lett Az arány, a fokozatosság észlelhető volt A „nyers” vízben a kritikus 48 órának néha töredéke is elég volt a tesztállatok pusztulásához. A tisztított csapvízben tovább bírták, de azért nem ritkán mégis az értékelési időn belül megdöglöttek — attól a víztől, amit mi iszunk. Mielőtt azonban bárki is élhatározná, hogy ezentúl csak ... (mindent csak nem vizet) iszik, hadd nyugtassuk meg az érdeklődőket. Kétségtelen. hogy ez a biológiai teszt több alkalommal is kimutathatja egészségkárosító anyag jelenlétét az ivóvízben, mégsem kell meghúzni a vészharangot. Éppen azért mert a tesztállatok rendkívül érzékenyek a kritikus szennyezőanyagokra, olyan csekély koncentrációra is reagálnak, ami az emberre nézve még hatástalan. A jelenlegi Daphnia kísérletek egy későbbi értékelési, számítási rendszer alapjait teremthetik meg. Modellkísérletek halakkal Á Daphniák a kis mennyiségű anyagokat jelzik. De mi történik, ha a vízbe tömény, mérgező vegyület kerül. Vajon milyen hatása lesz az élő szervezetre? Ezekre is keresi a választ a vízitoxikológiai laboratórium vezetője, dr. Csépai Ferenc — növényvédőszer mérgezési modellkísérletekkel. Az akváriumban úszkáló pontynak látszólag semmi baja. Nyugodtan bökdösi az üvegfalat, s fogalma sincs róla, hogy a vizet megmérgezték a gyomirtó Gramo- xonnal. Egy másik társának Anthio idegméreg csöpögött az akváriumába, de még ő sem „ideges”. Kifogják, felboncolják, s az egyiknek a veséjéről készül metszet,, az „idegesnek” 'az agyáról. Á mikroszkóp árulkodik. A gyomirtószerrel kezelt állat veséjének képe eltér az egészséges vesemetszeten láthatótól: a vesesejtek körüli érhálózat feltűnően megfestődött. Az agyról készült metszet is eltér a normálistól. A megbetegített hal agysejtjei „féloldalasait” lettek. A jellegzetesen festődé sejtalkotórészek a normálistól eltérően egy oldalra húzódtak. A modellkísérletek eredményéből következik: ha az ismert vegyszer ismert szövettani elváltozást okoz, nem lesz nehéz a kifogott hal szöveteinek kórképéből a vízszennyező anyagra következtetni. Mindezek kísérletek — de „bevetésre” készek, mert a vizeket éri szennyezés. Ezt persze már a vizibolha rég felfedezte. Biológiai szenzáció Fofosziiitstizáis Március 2-án jelentette be San Francisco-ban az University of California egy kutatócsoportja, hogy a Holttengerből származó olyan bíborbaktériumot fedezett fel, amely a napfény energiájának a megkötésére képes. A megkötött napfényenergia segítségével táplálékká, illetve testét felépítő szerves anyaggá alakítja át a környező vízből felvett anyagokat. Ezzel megdöntötték azt a korábbi tudományos megállapítást, hoqy a napenergia csak a zöld növényi klo- rofil segítségével köthető meg. Az már korábban is ismert volt, hogy ezeknek a szervezeteknek a plazmájában bíborszínű festékanyag, ún. bakteriopurpurim található. A bakteriopurpurin a zöldes színű bakterioklorinból és a piros színű bakteriocritrin- böl áll. A fénynek az eddigi elképzelések szerint is volt szerepe a baktériumok anyagcseréjében, ez azonban teljesen más mechanizmus szerint játszódott le. Szervesanyag képzésüket ezért kemoszintézisnek nevezték. Ha kimondjuk egy-egy ismert vadon élő ■ állat, vagy növény nevét, önkéntelenül hozzáképzeljük annak környezetét. Menynyire természetes például, hogy az elefántról az afrikai szavanna, a császárpingvinről az Antarktisz, az őzről akár a Szolnok megyei -szántóföldek juthatnak eszünkbe, a házi verébről meg szinte az egész világ. Magyarországtól Argentínáig, az USA- tól Dél-Afrikáig. Növények közül is jócskán sorolhatnánk az egyértelmű gondolattársításokat eredményező neveket, mint például az orchidea, a 'datolyapálma, vagy épp a kamillavirág (orvosi székfű). Az élőlények alkalmazkodtak környezetükhöz, s míg egyikük a nagy tűrőképességének köszönhetően sokféle környezeti tényezőt, el tud viselni és megél ott (mint a háziveréb is), addig mások pedig olyannyira hozzáidomultak egy-egy környezeti adottsághoz, hogy másutt elő sem fordulnak. A tengeri korallok között van olyan faj, amely csak a 23,5 fokos tengervízben él meg. Más állatok a táplálékra specializálódtak. A közismert ausztráliai koala medve (a teddy mackó) például nem hajlandó mást enni, csak eukaliptuszlevelet. A növények. közt se szeri, se száma azoknak, amelyek csak a laza vagy csak a kötött talajt kedvelik, esetleg mások a savanyú, ismét mások a lúgos, vagy a meszes talajban érzik jól magukat. Mindez annyira jellemző, hogy az ismert igényű élőlények árulkodnak a környezet minőségéről. a Kunságból Nem nehéz belátni: ha tudja valaki, hogy a Kunságban előforduló bárány- paréj, vagy a kékeslila sóvirág a szikes, a szikesedő talajokat kedveli, akkor, ha másutt találkozik ezekkel, a kunságihoz hasonló talajra gondolhat. Mint ahogy magától értetődően a kamilla- virágért sem megy senki a tiszazugi homoki szőlők közé. A talaj jelző növények sorában egészen különleges érzékenvségűek is találhatók. Az afrikai kobaltlelőhelyeket például speciális növények jelzik. Az egyik még a tudományos nevében is őrzi ezt: faíterbaktérinn Az új felfedezés valószínűvé teszi, hogy ezek a szervezetek kemo- és fotoszintézisre egyaránt képesek. Képünk: A holt-tengeri bíborbaktérium elektronmikroszkópos felvétele. Silene cobalticola. Alacsőnyabbrendű növények a baktériumok. Köztük olyan is előfordul, amelynek jelenlétéből (mert ismert, hogy metánkedvelő) kőolajlelőhelyekre következtethetnek. Az élőlények és környezetük : kölcsönhatását vizsgáló tudományős ’ megfigyelések tapasztalatai a mindennapi gyakorlatba is bevonultak. Vizeinket" példáűl épp a bennük élő növényt és állati szervezetek jelenléte vagy hiánya, valamint azok számszerű előfordulása alapján tudják minősíteni. > PapecsáHca a szennyvízben Az iskolai biológiai órák közismert egysejtűje a papucsállatka. Szertárakban, laboratóriumokban tenyésztik is. A gyerekek is tudják, minél több szerves szennyezőanyag van a vízben, annál jobb a kis csillés jószágnak. Csinálnak hát szennyvizet. Logikusan következik ebből, hogy ha a szabadban levő vízben papucsállatkát találnak, akkor az éppen olyan piszkos, mint a lombikban gyártott szennyvíz. Az ilyenben társul mellé több jellemző faj mellett a Coli baktériumok több faja, de előfordul a méhekkel együtt a virágokra röpködő közönséges herelégy lárvája is. A hidrobiológusok az ilyen együttesnek létfeltételt adó víznek a nagyon piszkos fokozatpt jelző poliszaprób minősítést adják. A tisztább vizet ugyancsak az élőlény- együttes „leltárja” alapján több fokozatban jellemzik. Az elc^binél kevésbé piszkos vízben már a kovamoszatok nagy faj száma a meghatározó. A Nitzschia palea nevű kovaalga mellett kékmosza- tok is megtalálhatók, mint a fonalas Oscillatoria formoza. Ezt a fokozatot alfamezoszd- prób víznek mondják. Bétamezoszaprób minősítésű a Tisza. Jellemző fajai között a zöldalgákat is szá- montartják, mint például a Sceneöesmus quadricauda négy sejtből álló telepeit, s ezt a tisztasági fokot jelző állat a tiszavirág is. Még van a folyóban. Hogy fogyatkozik? Ebből is következtetnek a biológusok — az élővilág nyomclvasói. írta és összeállította: Igriczi Zsigmond Kiiisió állattalak, a iegsíta Az UNESCO egyik tanulmánya szerint a világon 276 emlősállatot, 180 hüllőt, s 435 madár- cs halfajt fenyeget a kipusztulás veszélye. Indiában már csak alig 1800 bengáii tigris él, s Angolában lassan ritkaság számba megy az óriás antilop. Kipusztulás fenyegeti az orángutánt is, csupán Szumátra és Borneo egyes vidékein lehet még nyomukra bukkanni ezeknek az emberszabású majmoknak. Több évtizeddel ezelőtt még nagyszámú jaguár népesítette be az Amazonas vidéki őserdőket, ma viszont csak elvétve találhatók meg ott e Kiacslsafélék. Ráadásul a fogságban nagyon nehéz szaporodásra bírni ezeket az állatokat. Ezért számít ritkaságnak a képen látható kis leopárdnak a tallinni állatkertben való világra jövetele. Pedig lehet, hogy később majd a rezervátumokra és az állatkerte&re vár a feladat, hogy az egyes kipusztuló állatfajok minél több egyedét megmentsék az utókor számára. Ehhez azonban az eddiginél jobban kellene ismerni minden faj biológiáját. A szakembereknek mihamarabb el kell sajátítaniuk az állatok életmódjára, a fajon belüli egyedek egymás közti kapcsolataira, a szokásaira és szükségleteire vonatkozó összes — természeti tapasztalatokon alapuló — ismereteket. Csak ezek birtokában képzelhető el a fogságban élő állatok sikeres tenyésztése. Myomolwasas az älöBiiiäfgK&öi
