Szolnok Megyei Néplap, 1976. március (27. évfolyam, 52-77. szám)

1976-03-11 / 60. szám

1976. március Ili SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Egy serleg gazdára talált Ászfa li tenisz Március 20: az NB l-es Vívás Áz első találatok Az ellenfél egyelőre a szúrópárna Tizenhét évig vándorolt vitrinről vitrinre a díszes trófea, mígnem a közelmúlt­ban végleg otthonra, talált. A vándordíj „Odüsszeája” 1959-ben kezdődött, amik or­is a megyei TST vándordíját alapított az R—1 Posta- galambsport Egyesület tag­jai számára. A versenyki­írás meglehetősen nehezen teljesíthető megkötést tar­talmazott: azé lesz a serleg, aki az évek során ötször nyeri el megszakításokkal, vagy „mesterhármast” telje­sítve három egymásután! esztendőben bizonyul a leg­jobbnak. A galambászok kézről kéz­re adták a serleget, mígnem Pásztor • Róbert 1973-ban annyira beleszeretett a tisz­teletdíjba, hogy többé nem is adta ki a kezéből.. . A közelmúltban a szolno­ki Fenyő étterem külön he­lyiségében gyűltek össze a galambS'Port hívei baráti eszmecserére, ahol ünne­pélyes külsőségek között ad­ták át a fiatal tenyésztőnek és versenyzőnek a jól kiér­demelt trófeát. Szedlák Jó­zsef, az egyesület elnöke is­mertette Pásztor Róbert ver­senyzői múltját a jelenlevők­kel. — Fiatal barátunk sikere nem véletlen: azonkívül, hogy imádja a sportágát, olykor jelentős anyagi áldo­zatoktól sem riad vissza, ha a galambászatot kell nép­szerűsíteni. Ezzel magyaráz­ható, hogy az egyesületi si- kereken túl az országos baj- noltság második versenykör­zetében is 6 lett a legjobb. Arra pedig már csak a leg- megszá\ílottabbak képesek — amit Pásztor Róbert nem egyszer megtett — hogy oly­kor tucatnyi galambot is szétoszt sporttársai között, így szerezvén újabb híveket a galamb sportnak. A kezdetről így nyilatko­zott a fiatal sportember: — Jeskó Sándor bácsi volt az, aki megfertőzött a ga­lambszeretet vírusaival — de soha kellemesebb kóroko­zót nem kívánok senkinek. Tízéves koromban tele kap­tam az első galambpárt, és mert édesapám is lelkes ba­rátja e kényes, ám csoda­szép madaraknak, nem volt megállás mindaddig, míg a versenyeztetésben is nem vittem valamire. Sokra vitte: három éven keresztül ő bizonyult az R— l-es kategória legjobbjának, s példájával bebizonyította, hogy a sport széles skáláján mindenki találhat magának hasznos és szórakoztató idő­töltést, ha a kitartáshoz hoz­záértés is párosul. csapatbajnokság rajtja A Magyar Asztalitenisz Szövetség elkészítette az NB I-es férfi csapatbajnokság tavaszi idényének párosítá­sát, mely szerint a bajnok­ság március 20-tól június 13- ig tart. Megyénk újonc NB I-es csapata, a Honvéd Ki­lián FSE március 21-én ha­zai környezetben kezd a BSE ellen, A Honvéd Kilián FSE sorsolása: Március 21: Hon­véd Kilián FSE—BSE, Ápri­lis 11: Honvéd Kilián FSE— Postás SE. Április 24: Ganz- MÁVAG—H. Kilián FSE. Április 25: VM Közért—Ki­lián FSE. Május 9: £í._ Kilián FSE—BVSC. Május 15: Bp. Spartacus—Kilián FSE. Má­jus 23: Pécsi MSC—Kilián FSE. Május 30: H. Kilián FSE—Kaposvár. Június 2: Cegléd—Kilián FSE. Június 6: H. Kilián FSE—Szondy SE. Június 13: Csepel SC— Honvéd Kilián FSE. Esemény Röplabda női NB I: Lehel SC—Újpesti Dózsa, Jászbe­rény Hűtőgépgyár sportcsar­noka, 16. A Szolnoki városi vívó szakszövetség a MÁV SE Véső ufoai csarnokában ren­dezte meg a városi úttörő bajnokságot. A MÁV SE vívóisfcoláiból negyvenötén, fiú-leány tőr és kardszámok­ban csaptak össze. A hete­dik-nyolcadik osztályosoknál fiú tőrben Csikány (Ságváiri körúti Ált. Isk.), Mosonyi és Márton (Beloiannisz úti Alt. Isk.), leány tőrben Csík (Beloiannisz úti Ált. Isk.), Pozsonyi (Költői A. úti Ált. Isk.), kardban pedig Szabó (Költői A. úti Ált. Isk.) és Ragó (Újvárosi Ált. Isk.) bizonyították a legtöbb te­hetséget. Az ötödik-hatodik osztályosoknál fiú tőrben Nagy (Ságvári krt. Ált Isk.), leány tőrben Pusztai (Újvá­rosi Ált. Isk.), kardban pe­dig Banczik és Hegman (Kassai úti Ált. Isk.) emel­kedett ki. Több mint húsz kezdő há­romtusában — pontozásos értékeléssel — vetélkedett. Lábmunkában, elméleti kér­désekben és párnára való szúrással adtak számot fej­lődésükről. Vetélkedő ked­vük, lelkesedésük és tetsze­tős mozgásuk azt igazolja, hogy a sportot — ha még já­tékosan is — érdemes korán elkezdeni. Eredmények, VII.—VIII. osztályosok, fiú tőr: 1. Csi­kány (Ságvári krt. Ált. Isk.), 2. Mosonyi, 3. Márton (Be­loiannisz úti Ált. Isk.). Le­ány tőr: 1. Csík (Beloiannisz Vasárnap Tiszaigaron négyszáz néző előtt játszot­ták le a Felszabadulási Lab­úti Ált. Isk.), 2. Pozsonyi (Költői úti Á. I.), 3. Vadker­ti (Kassai úti Á. IJ.Kard: 1. Szabó (Költői úti Á. I.), 2. Ragó (Újvárosi Á. I.), V.— VI. osztályosok; fiú tőr: 1. Nagy (Ságvári krt. Á. I.)v 2. Kiss (Rákóczi úti Á. I.), 3. Magyart (Ságvári krt. Ä. I.). Leány tőr: 1. Pusztai, 2. szesítette a csapatot, majd Nagy Imre, a járási sport­felügyelőség vezetője átadta Feigl (Újvárosi Á. I.). Kard: 1. Bancziik, 2. Hegmann, 3. Hidasi (mind Kassai úti Á. 1.). Kezdők háromtusája: I. csoport: 1. Orosz (Költői út), 2. Pótári (Ságvári krt.), II. csoport: 1. Trömböcaki, 2. Bugyik (Beloiannisz út). III. csoport: A. Boasó, 2. Kurucz (Abonyi út). Labdarúgás .v megyei labdarúgó szak- szövetség elnöke, Kiss Sán­dor egészségügyi okok miatt lemondott. Az elnöki teen­dők ellátásával ideiglenesen Csendes Antalt a szakszöveg - ség elnökhelyettesét bízták meg. Tavaszvárás az evezősöknél Egy „nyári” kép a Dezséri—Gudmon kettősről. A jövőben elválnak útjaik ... Labdarúgó Felszabadulási Kupa Tiszaigar nyerte ■ / r • | ■! - rf. a járási dontot Különös „betegség” lett úrrá a Szolnoki Vízügy-Dó- zsa evezőseinél — a „lapát­éhség”. A téli időszakban le­futott sok-száz kilométer és a felemelt sok-sok tonna után vágyakozva figyelik a zajló Tiszát, s várják a jó időt, hogy végre vízre száll­hassanak. Saéthéztünk, hogy mi újság a szakosztályban: hogyan töltötték a telet, milyen re­ményekkel várják a tavaszt. A szárazföldi alapozást no­vemberben két csoportban kezdték. Ignácz István edző irányítja a munkát, a sport- iskolásokkal pedig dr. C6á- 6zi Ferenc foglalkozik. A versenyzők minden napot ki­használtak általános erőfej­lesztésre, az állóképesség nö­velésére. Az elmúlt idényben ered­ményesen szerepelt Puskár Éva és Molnár Rozália ki­vált a keretből — Debrecen­ben főiskolán tanulnak to­vább. Távozásukkal jelen­tős veszteség érte a szakosz­tályt. Némileg enyhíti a gondokat, hogy a Bp. Hon­véd kitűnő versenyzője, Szeghö Tamás Szolnokon kezdte meg mérnöki pálya­futását és átigazolt a Vízt ügy-Dózsához. A szakvezetők azt tervezik, hogy Gudmon- nal evez majd kétpárevezős­ben, valamint az ifjúsági Csendessel és Szabolcsival kiegészítve négyesben száll vízre. Ez a csapat képezi majd a férfi keret gerincét Nagy igyekezettel készül az ifjúsági egység a Csabai —Szombathelyi kettős is. A felnőtt férfi keret már­cius 6-án ugyan vízreszállt, ám a hirtelen ismét téliesre fordult időjárás miatt to­vábbra is maradnak a súly­zóknál, a futásnál — és to­vább fokozódik vágyódásuk a víz után. A Szigligeti Színház Szolnokon este 7 órakor: Karnyóné-Elektra (Pethes bérlet). MOZI Szolnok Vörös Csillag: Csillag a földön (másfélszeres hely­áron) , Tallinn: Folytassa Kleó (14). Tisza: A metró emberei. Szandaszöllős Terv: szünnap. Jászberény Lehel: Vörös Rek­viem (14). Kisújszállás Ady: Ne féljetek a szerelemtől. Kunhe­gyes Szabadság: Hugó, a víziló. Kunszentmárton Körös: A sakál napja (14). Mezőtúr Dózsa: Bűn­tény a Via Venetón (16), Szabad­ság: Aranyvadászok (14, felemelt helyáron) Béke: szünnap. Tisza­füred Tisza: Elszakadás (16). Tö- rökszentmiklós Dózsa: Csoda Milánóban (filmbarátok műsora), Hunyadi: Madárijesztő (16). Túrkeve Vörös Csillag: Ezeregy kéz. RÁDIÓ SZOLNOKI STÜDtO 17.00: Műsorismertetés, hírek. — 17.03: Hétközben... Zenés ri­portműsor. Szerkesztő: Sóskúti Júlia. — 18.00: Alfcldi krónika — 18.15: Sanzonok. — 18.28: Hír­összefoglaló, műsorelőzetes. KOSSUTH: 8.27: Dél-dunántúli néodalok. — 8.50: Harsam a kürtszó! — 0.20: Zenekari muzsika. — Köz­ben: 10.05: Iskolarádió. — 10.30: A zenekari muzsika folytatása. — 11.24: Két otthon között... A versenyzők és vezetők reménykednek, hogy a zord idő csak átmeneti lesz, és ha némi késéssel is, megkezdhe­tik a vízi alapozást. A Ma­gyar Evezős Szövetség június 26—27-re országos minősítő versenyt írt ki Szolnokra, ezt megelőzően pedig május elején már felmérő verse­nyeken vesznek részt a szak­osztály tagjai. Riport. — 11.39: Rákóczi. Dra­matizált epizódok Laczkó Géza regényéből. III. rész. — 12.35: Melódiakoktél. — Közben: 13.15: Népművelők fóruma. Riport. — 13.30: A Melódiakoktél folytatá­sa. — 14.00: Mindenki könyvtára. Csingiz Ajtmatov: A versenyló halála. — 14.30: Kóruspódium. — 14.36: A KISZ Központi Művész- együttes rajkózenekara játszik, Lendvai Csócsi József vezetésé­vel. — 15.10 • Vidám operettket­tősök. — 15.28: Ezeregy délután. Tudod-e? — 16.00: A világgaz­daság hírei. — 16.05: Zenekari muzsika. — 16.49: Az élő nép­dal. — 17.05: Körmikrofon. — 17.31: A Luzerni Énekkar hang­versenye az 1975. évi Luzerni Zenei Heteken. — 18.15: Kriti­kusok fóruma. — 18.25: Üj köny­vek. — 19.15: Az Ifjúsági Rádió­színpad bemutatója Azok a ko­rai fagyok. Iván Bongvin hang­játéka. — 19.51: A Protest Song nagy előadói. ITT. rész. Joan Baez. — 20.41 : Utrv Anna cs Mindszenti (Ödön nótafelvételei­ből. — 21.08: Metronóm. Gaz­daságpolitikai magazin, — 21.28: Verdi-cikius. XXTTT. rész. A ka­lóz. — Három felvon.ásos opera. — Közben: 22.15: Jelentés a Ma- g varország—Ausztria i égkorong VB mérkőzésről. — 22.20: Az oneraközvetítés folvtatása. — 23.36: Tánczöne Varsóból, Prágá­ból és Szófiából. PETŐFI: 8.05: Fúvószene. — 8.33: Kim Borg énekel. — P53: 'Zenés já­tékokból. — 9.23: Délelőtti torna. darúgó Kupa tiszafüredi já­rási döntőjét. Az elsőségért Tiszaigar és Tiszabura csa­pata mérkőzött. A járási bajnokságban szereplő ti­szai garuaik l:0-ás félidő után valósággal lelépték megyei II. osztályú ellenfelüket, s végül 6:0-ra győztek. A kis­község sportszerető közönsé­ge óriási ünneplésben ré­Munkahelyi testnevelés. — 9.33: Maradj velem, mert beestele­dett!” Itáliai számvetés. — 10.00: A zene hullámhosszán. — Kb. 10.55—11.00: Édes anyanyelvűnk. — 11.55: Ifjúsági könyvespolc. — 12.00: Kecskés Sándor klari­nétozik, Járóka Sándor népi ze­nekara játszik. — 12.33: Miskolci stúdiónk jelentkezik. — 12.53: Romantikus zongoramuzsika. — 13.33: Az Alekszandrov együttes műsorából. — 14.00: Válogatott perceink . . . Szél Júlia váloga­tása az elmúlt hónap legsikere­sebb aktuális műsoraiból. Szer­kesztő: Szél Júlia. Közben: 14.30— 14.35: Hírek. Körzeti idő­járás. — 15.30—15.35: Hírek. — 16.30— 16.33: Hírek. — 17.00: Az Ifjúsági Rádió órája. Székely Endre—Csanádi Imre: Esztendő. — 17.23: Mesélő Magyarország: Tatabánya. Szente Pál összeállí­tása. Közreműködik: Békés Ri­ta. Csíkos Gábor. Lote Attila, Olsavszkv Éva és Somogyvári Rudolf. Szerkesztő: Padisák Mi­hály. Zenei munkatárs: Kutassy Ferenc. Rendező: Kővárv Kata­lin. _ 17.53: Kadosa Pál: Kis szvit. — 18.00: Harminc perc rock. — 18.38: Hétvégi pa­noráma. — 20.33: A 04, 05. 07 jelenti. Balesetek. tűzesetek, bűnügyek. — 21.00: Rádiószín­ház. Butik. Gyárfás Miklós rá- diókomédiáia. — 21.53: Sanzo­nok magvar költők verseire. — 22.33: A hanglemezbolt könnyű­zenei újdonságai. — 23.00: Ver­bunkosok. népdalok a kupát és 'az oklevelet, va­lamint a meccslabdát a já­tékosoknak. A harmadik he­lyért — élőm órk ozásként — \e játszott Ti&aaderzs—Tisza- szentimre találkozót .a tisza- derzsiek lelkesebb játékuk­kal 2:1-re nyerték. A jáirási döntő végeredménye: 1. Ti- sziai-gar, 2. Tiszabura, 3. Ti- szaderzs, 4. Tiszaszesntimre. TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR: 8.00: Tévétorna (ism.). — 8.05: Iskolatévé. Földrajz. (Ált. isk. 8. oszt.) Állattenyésztésünk. — 9.00: Énekeljünk együtt! A tá­bori konyha. — 9.05: Környezet- ismeret. (Ált. isk. 4. oszt.). Ka­pásnövények — 13.05: Iskola­tévé. Földrajz (ism.). — 14.00: Énekeljünk együtt! (ism.). — 14.05: Környezetismeret (ism.). '— 15.30: Ház a sziklák alatt. Magyar film. — 17.03: Hírek. — 17.10: Tízen Túliak Társasága. — 18.00: Reklámműsor — 18.05: Telesport. — 18.30: Ipari kalei­doszkóp. II/2. — 19.10: Reklám­műsor. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Idő­sebbek is elkezdhetik. Tévétorna. — 20.05: A flamandok titka. Ma­gyarul beszélő francia tévéfilm­sorozat. IV/2. rész (színes). — 21.05: Jogi esetek. — 21.45: Déry Tibor: A portugál királylány. Tévéfilm (ism.). — 22.35: Tv­híradó. 3. — 22.43: Tv-tükör. 2. MŰSOR: 20.00: Műhely. Társadalomtudo­mányi Figyelő. — 20.45: Figyelje a programot. Scí-fi-játék. — 21.10: Tv-híradó. 2. — 21.30: Klasszikusok tévéfilmen. Taras- cori Tartarin. Magvarul beszélő olasz filmsorozat. IV. (befejező) rész: Tartarin az Alpokban. BUKAREST: 15.00: Tskola-tv. — 15.30: Angol nvelvoktatás. — 17.55: Férfi ké­ri1 ab da Kárpáti Kuoa,. Romá­nia—Bulgária. — 13.20: A leg’ri- sebhe’-nek. — 18.20: Tv-híradó. — 19.00: Tv-objektív. — 19.25: Román filmbemutató. — 20.55: Szólista est. Győzelem az angolok ellen Magyarország—Anglia utánpótlás EB mérkőzés 3:0 (1:0) Üllői út 16 000 néző. Vezet­te: Favre (svájci). Magyarország: Gujdár —1 Paróczay, Bálint, Rab, Lu­kács — Nyilasi. Ebedli, Zom- bori — Pusztai, Szabó, Vára- di, Anglia: Wallington — Gid- man, Thompson, Dodd, Ken­nedy — Hudson. Towers, G. Francis — T. Francis, Green- hoff, Johnson. A 17. percben Ebedli be­adását fejelte ki Dodd, majd Thompson hibáját Pusztai •nem vette észre, s így egy nagy lehetőség kimaradt. A magyar utánpótlás válogatott a 19. percben veztéshez ju­tott. Egy jobboldali szabad­rúgást, a kaputól 25 m-re Ebedli Váradi elé gurított, a Vasas csatára nagy erővel a jobb alsó sarkot célozta meg, az angol kapus rosszul öklözött és Nyilasi „elegáns” mozdulattal a léc alá emelt (1:0). • Az 57. percben Váradit Fe­kete váltotta fél. s két perc­cel később már részt vett a második gól előkészítésében: Szabótól kapta a labdát, visz- szaadta a ferencvárosi játé­kostársának. aki laposan a jobb alsó sarokba' lőtt (2:0). A 63. percben Ebedli ezúttal a jobboldalról adott be, Wallington kiejtette a labdát és Nyilasi könnyeden a háló­ba lőtt (3:0). A lényeg viszont az. hogy a magyar csaoat szép és megérdemelt győzel­met aratott. vj — SZÍNHÁZ MAI MŰSOR

Next

/
Oldalképek
Tartalom