Szolnok Megyei Néplap, 1976. március (27. évfolyam, 52-77. szám)
1976-03-11 / 60. szám
© S»>fc*rOK MEGYEI NÉPLAP rm. ff. Nem minden úton zavartalan a forgalom Az UTlHFORM jelentése 1976. MÁRCIUS 11. CSÜTÖRTÖK SZILÁRD NAPJA A Nap kél: 6.06, nyugszik: 17.43 órakor. A Hold kél: 12.23, nyugszik: 2.47 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: az ország keleti leién túlnyomóan borult idő lesz, még ismétlődő gyenge havazással, esővel. Máshol változóan felhős, párás idő várható, valószínűleg csapadék nélkül. Az pszakias szél több alkalommal megélénkül, helyenként átmenetileg megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 1 — plusz 5 fok között várható. Óbudai Hajúgyár Száznegyven évvel ezelőtt, 1836. március 11-én kezdett üzemelni az óbudai Hajógyár, a főváros egyik legrégibb ipari létesítménye. Születésének körülményeiről talán annyit, hogy az osztrák tőke tulajdonában levő Dunagőzhajózasi Társaság a Duna Óbudai-szigetén 1835- ben téli kikötőt létesített, majd egy évvel később hajógyárat. A gyáralapitás célja az volt, hogy a Társaság hajóit itt javíthassák meg, illetve újonnan is építhessen hajókat. Ebben az üzemben állították fel az első nagyobb magyarországi gőzgépet is es még 1836-ban vízre bocsátották az első itt készült hajót, az Árpád gőzöst. Az 1848-as szabadságharcot megelőzően már mintegy ezer munkás dolgozott a gyárban; a munkáslétszám télen mindig nagyobb volt, mint nyáron, mert ilyenkor javították a télire bevontatott vízi járműveket Az Óbudai Hajógyár az Osztrák—Magyar Monarchia egész területére kiterjedő jelentőségre tett szert, s bár — mint említettük — osztrák társaságnak dolgozott, igen jelentős szerepe volt a főváros ipari fejlődésében. Speciális helyzete következtében az abszolutizmus idején is tovább fejlődött és 1858-ban már mintegy 1800 munkást foglalkoztatott, 1874-ben pedig 2400-at. A nagymúltú üzem napjainkban a Magyar Hajó- és Darugyár óbudai gyáregységeként működik. A szomszéd kerítése A falugyűlésekről nem hiányoztak a derűs pillanatok sem. Az alábbi történet a tiszafüredi járás egyik kis településén tartott falugyűlésről való. Az egyik felszólaló szóvá tette, hogy ő hiába teszi rendbe a kerítését, ha a szomszédé évek óta lóg. düledezik, lyukas, tövét fölveri a gyom. Így a szomszéd kerítése, úgy a szomszéd kerítése... Egyetértő bólogat ás. — Hát miért nem figyelmezteti a szomszédját? — veti közbe az elnöklő tanácsi vezető. — Hiszen azt teszem — hangzik a válasz. ;— Végül is kié á szomszéd kerítés? — kérdi az elnök. — Az bizony éppen a tanácsházáé . „ — MARTFŰN, a Tisza Cipőgyár KISZ fiataljai ma tartják küldöttgyűlésüket. Este hét órakor a gyár művelődési központjában a KISZ Központi Művész- együttese ad műsort a küldötteknek. — „EZER ÉV táncban és zenében” címmel, három hangversenyből álló sorozat kezdődött Karcagon. Ennek keretében ma este hét órakor az ifjúsági klubban a Budapesti Fúvósötös vendégszerepei. Közreműködik Molnár Lajos és Hargittay Zsuzsa (tánc), valamint Jenéi Zoltán (műsorismertető). — AZ OLAJELLÁTÁS javítása érdekében 100 hektoliteres tartály érkezett Tisza- jenőre az ÁFÉSZ TÜZÉP- telepére. A lakosság folyamatos ellátását biztosító tartályt rövidesen üzembe helyezik és tervezik a telep bővítését is. — BŐVÍTIK, korszerűsítik a nagyiváni óvodát. A mintegy 800 ezer forint értékű felújítás befejezése után az óvoda fogadni tudja az összes, három évet betöltött nagyiváni gyereket. — NÉPFRONTGYÜLÉS. A Hazafias Népfront szolnoki IX. körzeti bizottsága ma fél hatkor az A boává úti iskoláiban tartja gyűlését. — AKCIÓT indított a Tallinn körzeti iskolában egy kis könyvtár létesítésére a szolnoki Papírgyár 6-os KISZ alapszervezete. Felhívással fordult a gyár többi alapszervezetéhez, hogy támogassák kezdeményezését. A 6-os alapszervezet már tartott egy kommunista műszakot és a keresetből 3 ezer forintot felajánlott a könyvtár létesítésére. Visszatért a tél. Kutyaszán Új kiállítás a Postamúzeumban Bell ősmodelljétől a videotelefonig a távbeszélő fejlődésének valamennyi fontosabb állomását bemutatja a Postamúzeum új kiállítása, amelyet az első telefonösszeköttetés megteremtésének 100. évfordulója alkalmából szerdán Horn Dezső közlekedés- és postaügyi miniszter- helyettes, a Posta vezérigazgatója ünnepélyesen nyitott meg. Az április 30-ig nyitvatar- tó kiállítással az emberek közötti békés érintkezés egyik legnépszerűbb technikai eszközéről, a telefonról, annak megalkotóiról, fejlesztőiről, gyártóiról, a világot átfogó telefonszolgálat, sokmilliónyi dolgozójáról kíván megemlékezni a Posta. Értesítjük a lakosságot, hogy Szolnok Város Tanácsa tisztségviselőinek 1976. március lt-i fogadónapja a tisztségviselők halaszthatatlan elfoglaltsága miatt elmarad. Az ügyféifogdás a városi tanács vb-oszíá!vain az ügv- félfogadási rend szerint reggel 8 órától du, 16.30 óráig zavartalanul folyik. SZOLNOK. VÁROSI TANÁCS VB-TÍTKASSAű — JÁSZSÁGI települések címerei és pecsétjei címmel, kiállítás nyílik március 15- én a jászfényszartii művelődési házban. A kiállítás anyagát az Országos Levéltár segítségével, a nagyközségi honismereti és fotószak- kör közreműködésével állították össze. — ÜLÉST tart a Hazafias Népfront Szolnok városi Elnöksége holnap délután két órakor a Barátság klubban. Értékeli az ifjúságpolitikai határozatok végrehajtását, a KISZ-szel való együttműködést. — „TÁV ASZHIVOG ATÓ” címmel, Faragó Laura ad műsoros dalestet holnap 19 órakor Kunmadarason, a művelődési központban. Közreműködik Adrovitc István gitárművész és Domonkos Imre szerkesztő műsorvezető. — TERMÉKBEMUTATÓ nyíl$ tegnap Túrkevén, a sütő üzem Rákóczi út 4. szám alatti kultúrtermében. A bemutatón többek között kenyér-, péksütemény és kalácsféléket, tartós sütőipari termékeket, dúsított péksüteményeket és édesipari lisztes készítményeiket láthatnak az érdeklődők. — NÉPSZERŰ a téliesített cserkeszőlői fürdő. Vasárnaponként általában ötszázan keresik fék — A TISZAFÜREDI Háziipari Szövetkezetben az idén 20 millió 140 ezer forint értékű termék előállítását tervezik. A tőkés exportra kerülő fonott bútorokból 14 millió 250 ezer forint értékűt készítenek, csaknem egymillió forinttal többet, mint tavaly. a szolnoki utcán Több mint nyolcszáz résztvevő A jászberényi Bercsényi útd Általános Iskolában tegnap megtartott népfrontgyűléssel befejeződtek a HNF körzeti bizottságokat újjáválasztó rendezvényei. A négy gyűlésből álló rendezvénysorozatnak több mint nyolcszáz résztvevője volt Tervtörvény hat nyelven Az V. ötéves tervtörvény teljes szövegét, orosz, angol,' német francia, spanyol és olasz nyelven közzétette a Magyar Kereskedelmi Kamara kiadásában megjelenő HUNGAROPRESS című kő- nyomatos sajtóbulletin. A kiadványt külföldi gazdasági és műszaki szaklapok, valamint olyan napilapok szerkesztőségei kapják, amelyeknek jelentős gazdasági rovatuk is van. Ezenkívül a HUNGAROPRESS eljut . a magyar külképviseletekhez és a Budapesten működő külföldi diplomáciai képviseletekhez is. Ifjúsági rendezvények Tiszafüreden Mozgalmas nap a niőveSoilési központban Tiszafüreden ma két alkalommal lebben szét a művelődési központ színpadánakj függönye. Előbb délután két órakor a nagyközség óvodai és alsótagozatos iskolásai számára az Állami Bábszínház mutatja be az „Ezüstfurulya” című báb-mesejátékot. Este 17 órai kezdettel! pedig az idei utolsó ifjúsági bérleti hangversenyt élvezhetik a tiszafüredi zenekedvelő fiatalok. A hangversenyt az Egyetemi KISZ Együttes adja, Tóth Béla karnagy vezetésével. Műsorukon népszerű kórusművek szerepelnek. Hacsaturján „Spartacusa" filmen Megfilmesítették Aram Ha- csaturjánnak, a világhírű szovjet—örmény zeneszerzőnek „Spartacus” című balettjét, amely 1968 óta megy a moszkvai Bolsoj Színházban. A balett főszerepeit a szovjet koreográfia kiemelkedő mesterei alakítják: Vlagyimir Vasziljev, Marisz Liepa, Natalia Besszmertnova és Nyina Tyímofejeva. Ök láthatók a filmen is, amelyet a Moszfilm stúdiójában készítettek, s amelynek rendezője Vlagyim Gyerbenyev. A filmművészet mesterei mind gyakrabban fordáinak érdeklődéssel a Bolsoj Színház legkiemelkedőbb produkciói felé. Tavaly filmesítet- ték meg Adolphe Adam „Giselle” valamint Rogyion Scsedrin „Anna Karenina” című balettjét. Kitüntették az alkotókat A Szolnok Városi Tanács megrendelésére készített „Képek egy város életéről” című film alkotóit — a rendező és operatőr Gaál István, Herczenik Miklós és Zsombolyai János operatőrt, valamint Jankovics Márta gyártásvezetőt —• A Filmfő- igazgatóság művészeti nívó- díjban részesítette. A filmet először tavaly, augusztus 18- án. Szolnokon 900. évfordulóján mutatták be s azóta többször vetítették a város filmszínházai ban. Miniszteri rendelet Az érvényes nemzetközi egyezménnyel összhangban, az új KRESZ követelményeit figyelembe véve a közúti közlekedést érintő újabb rendeletet adott ki a közlekedés- és postaügyi miniszter. A Magyar Közlöny 15. számában ■ megjelent rendelet a közúti forgalmi rend kialakítását és a közúti jelzések elhelyezését szabályozza. Külön paragrafus szól részletesen a gyalogosok védelmében: szabályozza és ösztönzi a kijelölt gyalogosátkelőhelyek telepítését és előírja lakott területeken az átkelőhelyek megfelelő kivilágítását és jelzését, lakott területeken kívül pedig az átkelőhelyeknél a sebességkorlátozás elrendelését. A járművek forgalmára vonatkozó tilalmak és korlátozások — például a járművek méretével, súlyával' és terhelésével, valamint sebességével kapcsolatos korlátozások — között — új szabályozás a környezet, védelmében elrendelt behajtási tilalom, és az. hogy a várakozási tilalom a közérdekű rakodáshoz szükséges helyeken is elrendelhető. Újdonság az is. hogy ezentúl, a korábbi viták elkerülése érdekében. a tiltott útszakaszoknak nemcsak az elejét, hanem a végét is táblával — Ti villa! — jelzik. Ilyenre van már példa a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium előtt. Felhívja a rendelet a fievelmet arra 1s, hogy a megállási és a várakozási tilalom elrendelésénél gondoskodni kell arról, hogv a tiltott terület közelében elesendő várakozóhely álüon rendelkezésre. Eddig külön jogszabály foglalkozott a vasúti átjárók forgalmi rendiével, biztosításával, most az e^ész szabályozást ebbe ?( forgalmi renöoiefbe éní- t°tt.éi<. s az 1972-ben kiadott rendelkezés hatályát vesztette. Az előírás szerint egyebek között új vasúti átjáró csak rendkívüli esetben, s csak a közlekedés- és postaügyi miniszter Az országos közutak általában járhatók. A fő közlekedési utak sok helyütt vizesek, latyakosak és helyenként csúszósak. Az alsóbbrendű utak az ország nagy részében havasak, hókásásak és sok helyütt síkosak. Az éjszakai hóesés következtében Bács-Kiskup megyében az alsóbbrendű utak személygépkocsival nehezen járhatók. Borsod megyében a havazás és az erős szél következtében a Sátoraljaújhely — Zemplén — Agárdi úton a Bodrogközben 30—40 cm magas átfúvások keletkeztek, de az út járható. A Tiszántúlon, Baranya és Heves megyékben jelenleg is havazik. Borsod, Bács-Kiskun és Heves megyékben a hóréteg vastagsága eléri a 15—20 cm-t. A hóeltakarításban és a síkosság elleni védekezésben mintegy 350 munkagép vesz részt• * * Kisújszálláson, a Széchenyi és József Attila Út kereszteződésében, reggel nyolc óra Kinek kell rösleikednie? Már egy hete, hogy ezt a levelet a táskámban hurcolom, nosza, beugróm a szolnoki 1-es postára — bélyegért. Az egyetlen ablak előtt — ahol bélyeget adnak — hosszú sor kígyózik. Sebaj, valaki nyilván a célból, hogy a dolgozó ne fárassza magát negyedórákat egy vacak kis bélyegért, automatákat — négyet! — szereltetett fel a postán. Első automata. Bedobom a forintot tekerem a kart — semmi. Második, bedobom, tekerem — semmi. Harmadik, tekerem — semmi. Negyedik — semmi. Közben a sor már elnézően mosolyog konok próbálkozásaimon — én meg röstelkedem. De tényleg, nekem kell röstelked- nem? Egy biztos az automatának nem, azok működnek. Mind a négy becsületesen visszaadta — a forintot. — tépé — engedélyével létesíthető. Jelenleg a vasúti átjáróknál többféle biztosító jelzőberendezést használnak, a rendelet szerint a jövőben a fénysorompó lesz általános, új jelzőberendezés felszerelésénél már Ilyet kell alkalmazni. Szabályozták a sorompók lezárási idejét is. A vegyes rendelkezések az utak ideiglenes lezárásával, a fprgalmi rend megváltoztatásával kapcsolatos teendőket tartalmazzák. intézkednek a közúti jelzések nyilvántartásáról s a rendelet végrehajtásának részhatáridőiről. Meghatározták például, hogy hol. mikor, milyen szervek állíthatnak fel jelzőőrt. Korábban a balesetvédelem érdekében gyakorlatilag csak a köztisztasági dolgozók és a vasúti pályamunkások használtak feltűnő, narancspiros színű védőmellényt: ennek viselését a rendelet kötelezővé teszi az úttesten vagy közvetlenül közelében dolgozó valamennyi út-, közműépítési fenntartási vagy hasonló munkát végzők száméra. A rendelet általánosságban már kihirdetésekor életbe lépett, végrehajtására — azért, hogy Időt adjanak a technikai és műszaki feltételek megteremtéséhez — különböző határidőket állapítottak meg. Az előírt szabványos védőmellény használata az érintett dolgozók számára 1977. január 1-től kötelező. A rendeletben meghatározott forgalmi rendet gyakorlatilag egész Budapesten. a vidéki városokban és az országos főutakon 1977. december 31-ig, minden egvéb helyen egy évvel később, 1978. december 31-lg kell kialakítani. A rendeletben előírt megvilágított vagy fénj-visszaverő felületű jelzőtáblák alkalmazása lakott területek főútvonalain 1977. december 31-től. másutt 1989. december 31-től kötelező: a rendelkezésnek nem megfelelő jelzőtáblákat eddig az Időpontig kell kicserélni. előtt Vincze István (Karcag, Baross u. 41.), a karcagi Magyar—Bolgár Barátság Tsz BE 0?—27 forgalmi rendszámú személygépkocsijával Budapest felé haladva a havas úton rosszul választotta meg a sebességet. A kijelölt gyalogátkelőhelyen elütötte Kiss Lukácsné (Kisújszállás, Széchenyi u. 62/a.) gyalogost, aki nyolc napon túl gyógyuló, nem életveszélyes sérülést szenvedett. Karcag és Kunmadaras között, a hatos kilométerkőnél, Lendvai Imre (Tiszaőrs, Vö- rösmarthy u. 42/a.), az ID 81—47 forgalmi rendszámú személygépkocsijával nem az útviszonyoknak megfelelően közlekedett A havas úton. elvesztette uralmát a jármű felett és az árokban lévő fának ütközött. A baleset következtében a gépkocsiban uitazó Nagy Józsefné tiszaiga- ri lakos nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, a járműben mintegy 10 ezer forint anyagi kár keletkezett A rendőrség mindkét baleset ügyében vizsgálatot indított Tovább emelkedik az influenzás megbetegedések száma Az elmúlt héten országszerte tovább emelkedett az influenzaszerű megbetegedések száma, s újabb 67 ezer beteg fordult orvosihoz: kisebb részük az influenzára jellemző magas lázzal és végtagfájdalmakkal, többségük pedig hőemelkedéssel, hörghuruttal. A megbetegedések száma azonban továbbra sem emelkedik olyan ütemben, mint az influenza- járványos időszakokban. Budapesten például több mint 12 ezer új esetet észleltek, de kifejezett járvány a fővárosban sem alakult ki. A mind gyakoribbá váló hurutos felsőlégúti, illetve tnfluenzaszerű megbetegedések miatt — a kórházban ápoltak védelme érdekében / több megyében részleges kórházlátogatási tilalom van érvényben. Szabolcs megyében pedig minden kórház valamennyi osztályán változatlanul szünetel a betegek látogatása. Az Egészségügyi Világszervezet jelentései szerint az in- fluenziavírus Victoria nevű változata — amelyet hazánkban eddig 37 esetben mutattak ki — világszerte terjedőben van. Így Dánia, Finnország. Franciaország és Nagy- Britannia egész területén alakultak 1 ki járványgócok, s emelkedett a megbetegedések száma Romániában, Jugoszláviában, Olaszországban, Belgiumban, Lengyelországban és az NDK-ban is. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja. / Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093, 12-320, 12-069, 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat *001 Szolnok. Pí. 105 Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés díja egy hónapra 20,— formt. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: minden postahivatalnál és a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, Vörös Csillag u. 28. Felelős vezető: Gombkötő Béla A közúti forgalmi rend kialakításáról és a közúti jelzések elhelyezéséről