Szolnok Megyei Néplap, 1976. március (27. évfolyam, 52-77. szám)
1976-03-06 / 56. szám
a SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP V 197«. március B. 1976. MÁRCIUS 6. SZOMBAT LEONÓRA NAPJA A Nap kél: 6.18, nyugszik: 17.36 órakor. A Hold kél: 8.21, nyugszik: 23.21 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: Időnként borultságig megnövekvő felhőzet, többfelé havazással. Elénk, helyenként erős északi, északkeleti szél. A derültebb szélvédettebb helyeken kevéssel mínusz 3, plusz 2 fok közötti hőmérséklet Barcsay Ábrahám Százhetven évvel ezelőtt, 1806. március 6-án halt meg — 64 éves korában — Barcsay Ábrahám testőríró, a magyar felvilágosodás költészetének első jelentős képviselője. Erdélyi nemes család sarja, egyik őse, Barcsay Ákos, Erdély fejedelme volt. A nagyenyedi kollégiumban tanult. 1762-ben bécsi testőr lett. Nyugalomba vonulása után részt vett a megélénkülő erdélyi politikai életben; a Martinovics-pert követően egy titkos társasági tagsága miatt rövid időre le is tartóztatták. A legműveltebb költő volt a testőrírók közül. A felvilágosodás eszméinek hatására felismerte a változás szükségességét: „Nem lehet világnak egymódon állása. Ebben áll nemzetek fő-boldogulása” — írta egyik versében. Felismerte, hogy a társadalmi változáshoz a tudományok és különösképpen a természettudományok fejlődése is szükséges. Orczy Lőrinczhez írt költői levelében (Tudományok nevekedé- téről...) az újkor hatalmas technikai vívmányait dicsérte. Jól ismerte a francia felvilágosodás világnézeti célkitűzéseit, de látta a polgári fejlődésnek önmagában rejlő ellentmondásait, a korai kapitalizmus visszásságait is, melyek közt — mini irta — „semmi sem áll ellent nyereség árjának”, — FORRÖLEVEGÖS Lueemaszárító kezdi meg a működését augusztusban a kunhegyes! Kunság Népe Tsz-ben. Az óránként 15 tonna teljesítményű, 8 millió forint értékű berendezés összeszerelését áprilisban kezdik meg. — A M EZÖGAZDASAGI könyvhónap során a karcagi Állami Gazdaság tilalmast központjában tegnap előadás hangzott el a háztáji gazdálkodás jelentőségétől. Délelőtt a könyvesbolt dolgozói a művelődési teremben mezőgazdasági kiadványokból kiállítással egybekötött vásárt tartottak. — MUNKÁS-MŰVÉSZ találkozót rendeznek ma este hét órakor Kisújszálláson, a Nagykun Tsz klubjában. Az est vendége Bálint András színművész. — SÜTŐÜZEMET terveznek Kunszentmártonba a SZÖVTERV szakemberei. A 18 millió forint értékű új üzemet jövőre kezdik építeni, és 1978. második felében adják át. — FENNÁLLÁSÁNAK ötödik évfordulóját ünnepli Szolnokon a Béke klub. Holnap délután öt órakor Zakár Zoltán, a Hazafias Népfront városi elnöke mond köszöntét, utána a klub közösségének átadja a városi tanács Társadalmi Munkáért kitüntető plakett arány fokozatát, — A FEGYVERNEK és Vidéke Takarékszövetkezetben tavaly a betétállomány a tervezett 3.7 millió forint helyeit több mint 6 millió forinttal nőtt, cs ezzel meghaladta a 23 millió fo- r’fi tot. Szovjet—magyar tévés kapcsolatok Kiprifilm a Pravdáiéi 1976-ban még szorosabbá válik a Magyar Televízió és a szovjet APN hírügynökség együttműködése. A tavalyinál több, átfogóbb tematikájú koprodukció forgatását tervezik, amelyek között egyaránt helyet kapnak a Szovjetunió iparáról, lakosságának életéről, nem utolsósorban pedig kultúrájáról szóló filmek is. Amint Balogh Judit, a televízió „Horizont” szerkesztőségének vezetője elmondta az MTI tudósítójának, a dokumen- tum-filmosztály riportfilm forgatását kezdi meg — együttműködve a szovjet kollegákkal — az SZKP sajtóorgánumáról, a Pravdáról. A szovjet—magyar tévéskapcsolatok színességének másik jó példája a Szabadidő című közös produkció, Művészeti csoportodnak!Naptár 1976 A Rákóezi-ünnepségek megrendezését segíti a Naptár 1976. című kötet, a Népművelési Propaganda Irodának a napokban megjelenő kiadványa. II. Rákóczi Ferencről, illetve a szabadság- harcról írt verseket, valamint kórusműveket, kis jeleneteket tartalmaz. Ez a kötet Hriszto Botev emlékműsort is közöl a bolgár forradalmi költő születésének 100. évfordulója / alkalmából. Verdi születésénfek 150. évfordulóját ünneplő kultúr- csoportoknak pedig Verdiről szóló irodalmi alkotásokat, zeneműveket, ad kézhez. amelyben a szabad időt, mint szociális tényezőt vizsgálják a kérdés szakemberei. A „Karrier” című koprodukció a szó szocialista értelmezésére vállalkozik, konkrét példákon nyomon kísérve, mit is jelent nálunk a „karrier”. Sugár András szerkesztő- riporter nemcsak a Szovjetunióban és hazánkban, más országokban is arra volt kíváncsi, milyen a szovjet áruk fogadtatása, a Szovjetunió milyen helyet foglal el a világpiacon. Az első olyan tévé-produkció, amelyet nemcsak a Magyar Televízió és az APN készit közösen, hanem több szocialista ország tévéállomása is, az Orenburg című film. ÖnklszoSgáló benzinkút A rendelkezésre álló eszközök jobb kihasználása érdekében az AFOR létrehozza még az idén az első önki- szolgáló üzemanyagtöltő állomást, s ha a tapasztalatok kedvezőek, akkor a következő években kibővítik az önkiszolgálási formát Először a különösebb beruházást nem igénylő, úgynevezett sé- tálókasszás önkiszolgáló töltőállomást hozzák létre, ahol a kútkezelő lényegében a pénzbeszedő szerepét tölti be, és az első időszakban tanácsot ad /az önkiszolgáláshoz. A zt mondta a " szerkesztő, írjak valami egészen különös, fantasztikus történetet Szolnokról A szerkesztő szava Isten szava, gondoltam én, és töp- rengőre áXlitottam magam. Aztán még töprengőbbre, mert semmi jó nem jutott eszembe. illetve, ami kipattant az agyamból, használhatatlan volt. Itt van például az a sztori. amelyben egy orvos a vádens levágott ujjai helyére egy tehén tőgy- bimbóit operálta, s azóta a beteg feji a kezefejét... Gyenge, állapítottam meg. hiszen a mai plasztikai sebészet nagyobb bravúrra is képes. Ez nem fan<ns-t'-- kus. mindenki elhiszi. Mint ahorry, art a kítaláciot is. amelyben egy kungyalui rádióamatőr úttörő üzenetet vett a Tau- Cetiről, hogy „Pista, a lottót ne feledd r. Semmi fantasztikum. A rdsra görbült szájjal mondtam a pénztárosnőnek, hogy viszontlátásra (amit persze már nem is gonnyitottam, kedves nejem olyan ijedten nézett rám, mintha azt hinné, én vagyok a mohácsi vész. Szegény özvegy feleségem, mondtam és csak azért nem dőltem a kardomba, mert akkortájt nem volt. Vége, feladom. Nincs ötletem. Kirúgnak, fiam. mert nincs fantasztikum. Semmi nem jutott eszembe, és velem sem történt semmi, Csőd. (Tessék, itt a tej.) — Hurrá, van témád! — kiáltott fel ekkor nejem. — Miféle témám? — A tej! Itt van előtted, nem látod? — Nem. Nincs ezen semmi különös. Két zacskó tej. Semmi baja. még csak nem is folyik. — Nem folyik! Fantasztikus! — izsé — FANTASZTIKUS Tau-Celín is lehelnek gondos feleségek, nem7 Bánatos lettem, s azon gondolkodtam. beadom a felmondásom. * elmegyek a Szolnok városi Tanács V. B. útfenntartó üzeme úttisztító részlegéhez napi- dijas gyalogmunkásnak, Szomo- rúan indultam hazafelé. ér, savanyú képpel tértem be a környék egyetlen '■ legjobb ABC áru házába, és világ - fájdalmas arccal vásároltam két zacskó tejet, és sídoltam komolyan), majd az utca üde szénmonoxidos levegőjén magamhoz térve még néhány reménytelen kísérletet tettem a fantasztikum előbányászá- sára. Gondoltam, hogy dialógust írok a rittyentge- tős blelienyének. a krampogős pat- varccal vívott szócsatájáról. esetleg áltudósítást arról, hogyan szólalt fel a hürtyögő a termelési értekezleten ... Nem tetszett. Amikor otthon beAz előző időszakhoz képest naponta háromszor több személygépkocsit tudnak befesteni a szolnoki AFIT-telep új festőcsarnokában, amelynek műszaki áladása tegnap volt. Fmelett a minőség nagymérvű javulására is számítanak a srakemberek. A csarnokban a soproni AFIT által készített korszerű festőberendezést áll'tolták fel, amely két részből áll: az egészségvédő berendezésekkel is felszerelt festőfülkéből és a szárítófülkéből, ahol óránként 180 ezer kalóriái teljesítményű thermogenerátorok biztosítják a befestett kocsik szárításához szükséges 79—110 fokos levegőt. A csarnokot, amely hazánkban elsőként készült ilyen komplett festőberendezéssel, több mint 3,5 millió forintos költséggel építették. Felvételünkön egy Zsiguli személyautó látható az előkészítő részlegben, ahol egyidőben 6 gépkocsi előkészítését — kitíelcs, csiszolás — tudják elvégezni. Onnan kér ül majd azután tovább az autó a festő és a szárítófülkébe Visszatéri a lé! Tegnap reggelre ismét fehérbe öltözött a főváros, és országszerte visszatért a tél. Az elmúlt napok tavaazias, 15—17 fokos meleg időjárása után már két napja sarkvidéki léghullámok árasztották el a Kárpát-medencét. Péntek éjszaka néhány fokkal hidegebb levegő áramlott hazánk területe fölé, és ez okozta az éjszakai elszórt havazásokat. Reggel a Meteorológiai Intézet budai állomásán mérték a legmagasabb hószintet. 6 cm-t Egyébként a legtöbb hó is a főváros környékén hullott, ezért Budapesten délelőtt lelassult a közlekedés. A kora reggeli órákban országszerte mínusz 5. mínusz 9 fok volt a hőmérséklet, a Kékestetőn mínusz 14 fokot mértek, s Budaörs és környékén mínusz 12 fokra süllyedt a hőmérő higanyszála. A Meteorológiai Intézet tájékoztatása szerint a hét végén nem várható lényeges időjárási változás, az évszakhoz képest továbbra is hideg marad az idő, s néhány helyen futó havazásra is számítani lehet. LoitánverSszámok A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Hahóton megtartott 10. heti lottósorsoláson a következő nyerőszámokat'húzták ki: 7,26,32,81,65. Fásítási Sráiü Március 10—április 10. között rendezik meg az országos fásítási hónapot. Ebben az időszakban az erdőgazdaságok, állami gazdaságok és a tsz-ek többezer hektáron telepítenek erdőt, de igen jelentős az a fásítás is, amit a különböző társadalmi szervek. ' intézmények, iskolák végeznek. Az idén 7000 hektárra kerül új erdő. Ebből ezer hektárnyi erdősítést, fásítást a 7.öldövezetekbe. illetve a városok, lakótelepülések belső parkjaiba terveznek. Az idei tavaszon látnak hozzá a budapesti zöldövezet fejlesztéséhez, a következő hetekben 80 hektárra telepítenek fát. Ezzel egy- időben kiemelt fásítás kezdődik Debrecen, Szeged es Szolnok térségében, ahol szintén levegőjavító, szélfogó zöldövezetet alakítanak ki az erdőmérnökök. Az erdőtelepítéshez, fásításhoz szükséges fa- és cserje csemeték, suhángok, sorfák az eriészeti csem:te-kér- tr-kben megfelelő mennyiségben állnak a vásárlók rendelkezésére. Az állami szervek, közületek igényeit az állami erdőrendezőségek elégítik ki. A magánosok legalább 500 helyen vásárolhatlak csemetét &a oraágbao. Pályázati A Szolnok Megyei Tanács VB Művelődésügyi Osztálya és a Mezőtúr Városi Tanács VB Művelődésügyi Osztálya IPARMŰVÉSZETI ÉS NÉPI DÍSZÍTŐMŰVÉSZETI PÁLYÁZATOT hirdet amatőrök részére. A meghirdető szervek a pályázattal fejleszteni kívánják az amatőr művészeti mozgalom színvonalát. A pályázatra kizárólag olyan személyek és kollektívák alkotásai küldhetők be, akik nem tagjai a Müyészeti Alapnak. A beküldhető alkotások száma és műfaja nem korlátozott. A pályaművek beküldési határideje: 1976. április 10. Cím: 5400 Mezőtúr, Városi Művelődési Központ Petőfi u. 5. A pályaművek visszaszállításáról a rendező szervek nem tudnak gondoskodni. Szabad szemmel látható a West üstökös Tegnap reggel az ország több vidékéről jelentették, hogy hajnalban üstököst láttak az égbolton. Az Uránia Csillagvizsgálóban dr. Kulin György elmondta, hogy az 1975 N-West nevű üstökösről van szó, amelyet 1975. novemben 5-én az európai déli megfigyelő obszervatórium dél-amerikai állomásán Richard West csillagász figyelt meg először. Az újonnan felfedezett üstökös ez év február 25-én ért napközeibe. A.z északi féltekén március eleje óta lehet szabad szemmel megfigyelni. Hazánk felett először március 2-án látták az üstököst. A Meteorológiai Intézet kékestetői állomásán pénteken hajnalban 4 órától 6 óra 10 percig követték útját. Március ) 5-ig a hajnali órákban a keleti égbolton látható utálta kis távcsővel április közepéig követhető az üstökös, amely egyre korábban kel, figyelésére egyre nagyobb a lehetőség, bár fénye fokozatosan csökken. Sataétarjánbsn is CrsssLsr-CiSzpest Több mint 200 millió forintos költséggel 6000 állomás kapacitású c $ 'sbarteleíonközpontot létesítenek •Salgótarjánban. A négyszintes épület kivitelezését 'még ebben a hónapban megkezdek. A szereléshez előre lóiba tó!:: g a jövő év végén latnak hozza a posta szakemberei. Az üzembe helyezést T- amellyel Salgótarján is bekapcsolódik az cr-szágos táv- hívásos telefonhálózatba — 1979 tavaszára tervet felhívás Pályadíjak a két ágazatban külön-külön: 1 db I. díj 3000 Ft 1 db II. díj 2000 Ft 1 db III. díj 1000 Ft A művek elbírálását a Népművelési Intézet és a meghirdető szervek képviselőiből álló bizottság végzi. A. bíráló .bizottság fenntartja annak jogát, hogy a díjakzt visszatartsa vagy megosztva adományozza. A beérkező pályaművek mennyiségétől és színvonalától függően a meghirdető szervek részéről külön díjak adományozására is sör kerülhet. A zsűri által elfogadott alkotásokat 1976. május hónapban a mezőtúri kiállítási csarnokban mutatjuk be. MEZŐTÚR VÁROSI TANÁCS VB Művelődésügyi Osztálya SZOLNOK MEGYEI TANÁCS VB Művelődésügyi Osztálya Oéneh Mákéról A budapesti Mezőgazdasági Gépgyár makói gyára szovjet megrendelésre zokl- borsócsépiő-gépek szállítását kezdte meg. Az idén folyamatosan 160 komplett berendezést készítenek a szovjet mezőgazdasági üzemek számára. A cséplőkhöz olyan berendezés is tartozik, ame’ y nehéz fizikai munkától, az etetéstől kíméli meg az embert. Utótisztító is tartozik hozzájuk, a konzervipar lehat a gazdaságoktól már közvei.l':- nül feldolgozható termébe': ki csépelt és tisztított borsószemeket kap. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok mpgyel Tanács lapja. Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Tel'e’fon: 13-W3. n 320. 12-059. 11-932 Telex: 23 357 tndex-azám: 25 069 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat W01 Szolnok. Pí. 105 Igazgató: Virágh Iván . Telefon: 12-094 Az előfizetés díja egy hónapra 20.— forint. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: minden postahivatalnál és a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, Vörös Csillag u. 28. Felelős vezető: Gombkötő Bála *