Szolnok Megyei Néplap, 1976. március (27. évfolyam, 52-77. szám)
1976-03-07 / 57. szám
n realitások programja z évszázadnak, amelyben élünk, történelmileg az a legfontosabb jellemzője, hogy a gyenge és elmaradott cári Oroszország helyén, a Föld egyhatodán megszületett az új világ, a szocializmus első országa; hogy ez elképesztően rövid idő alatt gazdaságilag erős, katonailag legyőzhetetlen nagyhatalom lett; hogy létrejöttével gyökere- I sen változtak meg a nemzetközi viszonyok, új feltételek születtek a forradalmi és nemzeti felszabadító mozgalmak győzelméhez. Mindabban, tehát ami a múlt hat évtizedben lényeges haladás a világban, benne van az SZKP, a szovjet kommunisták, a szovjet nép erőfeszítése, harca, a Szovjetunió léte és az egész emberiség sorsára ható szerepe. A most véget ért XXV. pártkongresszus híven példázta, hogy ezt a szerepet mély felelősségérzettel vállalják a Szovjetunió kommunistái. A kongresszus, amikor valamely nemzetközi kérdésben állást foglalt, nemcsak a konkrét problémát tette mérlegre, hanem számításba vette valamennyi összefüggését is, tudván: döntésével nem csupán saját hazája sorsára és kapcsolataira gyakorol hatást, hanem az egész szocialista közösségre, a haladó és függetlenségi politikát követő országokra, a nemzetközi kommunista és forradalmi mozgalomra, a békéért harcoló erőkre. Közös harcról van tehát szó és a nemzetközi kommunista mozgalom mindegyik osztagának kötelessége vállalni a közös felelősségből reá jutó részt. Enélkül az utóbbi esztendők nemzetközi haladása nem lett volna lehetséges. Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára is ezt húzta alá a Közponii Bizottság beszámolójában; „Szoros együttműködésünk legfőbb alapja, éltetője és irányító, szervező ereje a szocialista országok kommunista pártjainak megbonthatatlan harci szövetsége, világnézeti egysége, a célok és az akarat közössége”. Nem hallgatott azonban arról sem, hogy „egyes pártok számos kérdésben külön nézeteket vallanak”. Mégis, a tényeknek megfelelően mutathatott rá arra, hogy az alapvető irányzat, a szocialista országok és pártjaik politikai, gazdasági, katonai és ideológiai összeforrottságának erősödése, amely nemcsak nem mond ellent e pártok és országok egyenjogúságának, önállóságuk tiszteletben tartásának, hanem egyenesen feltételezi azt. A kongresszus ebben az internacionalista összefogásban jelölte meg a szocializmus, a haladás erőinek a múlt években elért sikerei alapvető forrását. Ez fontos tényezője volt az SZKP XXIV. kongresszusán elhatározott békeprogram megvalósulásának. Az 1971 óta elért, akárcsak legfontosabb eredmények felsorolása is derűlátással töltheti el a béke és.' . a haladás minden hívét, hiszen ebben a periódusban bontakozott ki a fordulat a hidegháborúból a nemzetközi enyhülés irányába. Erre az időszakra jut a vietnami népnek a testvéri szocialista országok támogatásával kivívott győzelme az amerikai imperialisták és délkelet-ázsiai csatlósaik felett. Ez idő alatt törték át Latin-Amerika haladó erői a Kuba elleni politikai és gazdasági blokádot. E bben az időszakban történt meg egyrészt az NDK teljes nemzetközi jogi elismerése, másrészt — ami ezzel együtt kellett, hogy járjon — az NSZK hivatalosan elfogadta a második világháború következtében kialakult európai határokat. A Szovjetunió diplomáciájának oroszlánrésze volt abban, hogy végre összeült és sikerrel zárult az európai biztonsági értekezlet, amelynek az erőszaktól való kollektív lemondásra épülő záródokumentumát 33 európai és két észak-amerikai állam-, illetve kormányfő írta alá. S végül: nemzetközi sikersorozat azzal az emlékezetes győzelemmel zárult, amelyet Angola népe a külföldi intervenció és a belső szakadár erők felett a szocialista országok segítségével aratott. Mindezek ellenére az SZKP XXV. kongresszusát, akárcsak más kérdésekben, a nemzetközi helyzet megítélésében is józan mértéktartás jellemezte. Leonyid Brezsnyev szükségesnek tartotta hangsúlyozni; a Szovjetunió nem ringatja magát sem abban az illúzióban, hogy az imperializmus most már elgyengül, sem abban, hogy osztálytermészete megváltozott volna. A nemzetközi reakció mindent elkövet, hogy a kapitalizmus jelenlegi válságának terheit ^hárítsa a dolgozó osztályokra, a nemrég függetlenné vált és még gyönge országokra, s hogy a nemzetközi viszonyok megrontásával, új feszültségek kiprovokálásával vezesse le a válság következményeként a tőkésországokban támadt új és régi ellentmondásokat. Ezzel összefüggésben az SZKP KB főtitkára szólt arról a negatív fejleményről is, hogy a maoista vezetés nyíltan szembefordul a szocialista államok többségével, és ma már az imperializmus fontos tartaléka lett. A maoizmus — mutatott rá — a marxizmus—leninizmus ellenségévé vált és szembekerült a népek érdekével. A program, amelyet a kongresszus az SZKP nemzetközi tevékenysége számára adott, az eddigi sikerekből, az adott realitásokból indul ki és azt a gondolatot állítja a középpontba, hogy a nemzetközi enyhülésben eddig elért eredményeket katonai enyhülésnek kell követniök. Meg kell állítani a fegyverkezési hajszát, az új, az eddiginél is pusz- títóbb fegyverfajták kifejlesztését. Küzdeni kell a Helsinkiben elfogadott záródokumentum ajánlásainak valóra váltásáért. Mindent el kell követni a leszerelési világértekezlet mielőbbi megtartásáért. A kongresszus olyan világért szólít küzdelembe, amely elveti a gyarmati és faji elnyomás minden formáját, és amelyben még kedvezőbbek lesznek a feltételek a békéért, a szabadságért, a függetlenségért és valamennyi nép teljes egyenjogúságáért vívott harchoz. em kétséges, hogy ez a kongresszus a béke és a haladás erői számára világszerte újabb nemzetközi sikerek forrása lesz. A XXV. kongresszus nemzetközi anyagát tanulmányozván a büszkeség és a szolidaritás eszesétől eltelve, számunkra is irányadó program birtokában nézhetünk a jövő esztendők elé. Sx. L MA: Virág helyett Megemlékezés a nemzetközi nőnapról Milliárdok, forintok és ami mögöttük meghúzódik Elemző írás a műszaki ellenőrök munkájáról 3. oldal Mesterházi Lajos 60 éves Részletek a Férfikor című regényéből 4. oldal A falu hangja Jegyzetek Tiszainokáról a falugyűlés tükrében Hétköznapi csodatevők Riport női sorsokról 5. oldal Március 18-ra Összehívták az országgyűlést A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa az Alkotmány 22. paragrafus (2) bekezdése alapján az országgyűlést 1976. március 18.. csütörtök délelőtt 11 órára összehívta. Az ülésszakon a kormány várhatóan előterjeszti a honvédelem, valamint az emberi környezet védelmének törvényjavaslatát, a kohó- és gépipari miniszter pedig beszámol a tárca felkészüléséről, az V. ötéves terv és az 1976. évi terv végrehajtására, különös tekintettel a gépipar, valamint a közúti járműfejlesztési program végrehajtásának helyzetére. Gáspár Sándor hazaérkezett Jugoszláviából Gáspár Sádornak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a SZOT főtitkárának vezetésével Jugoszláviában járt szakszervezeti küldöttsége visszaérkezett Budapestre. A küldöttséget a Keleti-pályaudvaron Gál László, a SZOT titkára fogadta. Lázár György a Borsod megyei képviselőcsoport ülésén Szombaton Miskolcon, az MHSZ Székhazában tartotta együttes ülését a Borsod megyei képviselő csoport, valamint a Hazafias Népfront Borsod megyei elnöksége. Az ülésen részt vett Lázár György, a Politikai Bizottság tagja, a Minisztertanács elnöke. Nőnapi ünnepségek A 66. nemzetközi nőnapról Szolnok megyében is bensőséges ünnepségeken emlékeznek meg. A Hazafias Népfront nőbizottságai Karcagon, Tiszafüreden, Tisza- szentimrén, Kunmadarason, Kunszentmártonban magyar—szovjet nőtalálkozókat rendeznek. A két testvéri nép képviselői a béke cs barátság jegyében folytatnak eszmecserét, méltatják az SZKP XXV, kongresszusának törHazaindult Moszkvából a Kádár János vezette magyar pártküldöttség Moszkvából tegnap hazautazott a Magyar Szocialista Munkáspárt küldöttsége, amely Kádár Jánosnak, az MSZMP Központi Bizottsága első titkárának vezetésével részt vett az SZKP XXV. kongresz- szusának munkájában. Moszkva Kijevi pályaudvarán Jwfi Andropov és Dmitrij Usztyinov. az SZKP KB Politikai Bizottságának tagjai. Konsz- tantyin Katusev. az SZKP KB titkára és más hivatalos személyiségek búcsúztatták a küldöttséget Ugyanannyi pénzből hosszabb út Közút 80 miüiéért — Új Zagyva-híd Újszászon Milliók KRESZ~táblákra, jelzőberendezésekre A KPM szolnoki Igazgatóságán hetek óta tart a megfeszített munka. Minden irodában lázas számolgatás, készülnek a grafikonok, a kimutatások, a statisztikák. Lassan „összeáll” a kép. Még néhány nap, és végleg készen lesz a következő öt év munkaterve. Szívesen gondodnak vissza az elmúlt esztendőkre is, hiszen sok szép, de nehéz feladatot kaptak és oldottak meg. Elkészült 625 millió forintért a 4-es fő közlekedési út. Arra külön is büszkék, hogy a szolnoki szakasz — a Barátság-felüljárótól a Tiszaiadig — gyorsan, alig egy esztendő alatt készült el. A másik nagy műn Ica a kunszentmártoni Körös-híd építése volt. Elkészült még több száz kilométer új út, néhány híd és felüljáró. Ennyit a múltról, térjünk vissza a jelenbe. Az igazgatóságnak az V. ötéves terv időszakában 1 milliárd 150 millió forintból — ugyanannyiból, mint a IV. ötéves terviben — kell gazdálkodnia. A megye útjait ismerve még 3 milliárd forint is kevés lenne a rendbehozásához, a felújításhoz, az új utak és létesítmények építéséhez. A nap híreiből ténelmi jelentőségét, amely új fejezetet nyitott a nők életében is. Kisújszálláson külön ünnepségeken köszöntik a népfrontszervek a nyugdíjas asszonyokat. Túr- kevén, Szolnokon a nők világkongresszusának jelszavával „Egyenjogúság, fejlődés, béke” emlékeznek meg a nemzetközi nőnapról. Magyar—kínai árucsereforgalmi egyezmény A két ország külkereskedelmi delegációi között lefolytatott tárgyalások eredményeként tegnap Pekíng- ben aláírták az 1976. évre szóló magyar—kínai árucsereforgalmi és, fizetési egyezményt. Az egyezmény a két ország közötti kereskedelmi forgalom növekedését irányozza elő. Befejeződtek a felvételik A tavalyinál mintegy 300- zal több, összesen 2900 képesítés nélküli pedagógus kezdi meg tanulmányait szeptemberben a tanár- és tanítóképző főiskolák, valamint az óvónőképző intézetek esti és levelező tagoaaJelenleg a megye 1300- kilométer hosszú úthálózatából — ennyi van a KPM szolnoki igazgatóságának a fennhatósága alatt — 700 kilométer korszerűtlen és mindössze 3 méter széles. (A mai követelményeknek megfelelő 6 méterrel szemben!) A szűkös anyagi lehetőségek miatt nagyon oda kell figyelni, hogy hol mit újítanak, korszerűsítenek. Általában minden útszakasz három követelménynek kell, hogy megfeleljen: — szélesség, teherbírás, tervezési sebesség. Ha minden korszerűsítés esetében figyelembe veszik ezt a három paramétert., akkor a külterületi utak rekonstrukciója 8—10 millióba, a belterültei szakaszoké pedig 50—60 millió forintba kerül. Éppen ezért gazdaságosabb „móctszert” dolgozott ki. a szolnoki igazgatóság. Az utak felújításánál a pályaszélességről és a teherbírásról nem mondhatnak le, így ahol nem fontos ott az átkelési szakaszok közműútópítése elmarad. Ezzel a „módszerrel” néhány millió forintot megtakaríthatnak. Eddig 1 kilométeres szakasz burkolatának, felújítása. korszerűsítése 110 millió forintba került, ezután már csak 2 millióba. negyedik ötéves tervben 87 kilométer új út épült, korszerűsítésre több mint tán. Befejeződtek a képesítés nélküliek felvételi vizsgái a pedagógusképző intézményekben, a jelentkezettek az eredményekről ezekben a napokban kapják meg az értesítést. KISZ-küldöttgyűlések a Jászságban A jászberényi janisban megkezdődtek a Jászság ifjú kommunistáinak küldöttgyűlései. Az eseménysorozat március 13-ig tart. ez idő alatt 18 küldöttgyűlésen számolnak be a KlSZ-bizottsá- gok a KISZ VIIL kongresz- szusa határozatainak végrehajtásáról, és választják meg a leendő KISZ-bizoitságokat. Tegnap Jászfényszarun a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség nagyközségi bizottsága tartotta meg küldöttgyűlését Egy mondatban — MáreSns 15-én, hétfőn este fél nyolckor az Egészségügyi Minisztérium ad otthont a népszerű rádiós sajtókonferencia újabb adásának. — Tudományos emléküléssel fejeződnek be március 12-én a Türr Istvánról születésének 1.50. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezések a legendás gari- baldista tábornok szülővárosában. Baján. _ DÓD millió forintot. oJtv» r megerősítésre — 288,6 kilométeren — 215 mffliot fordítottak. Az elkövetkezendő öt évben megerősítésre 5 50 mtHiót, útszélesítésre, felújításra 440 milliót, költenek» korszerűsítésre pedig mindössze 200 millió forint marad. Kouszerűsüésre erntk OS kerül sor ebben az ötéves tervben, ahol a toldoKgaáás- sal-foldozgatással már nem érnek célt, és a közlekedés biztonsága is megkíván,)» a felújítási munkáikat, — ilyen például a toíxücezentmi klosir 46-os számú út. Az igazgatóság azt tervezi, hogy olyan utal épít, amely megkerüli a várost. A további tervekben szerepel. hogy a 31-es jászjákó- habni út előtti hidat is korszerűsítik, mert két teherautó sem fél- el egymás mellett. Itt már tölbb halálos baleset is történt. .Jászberényiben két hidat újítanak fel: együk a Szolnok felől jövet érintett híd,, a másik pedig az, amelyiket Hatvan felől Tnenet elhagyunk. y A megyében az elkövetkezendő esztendőkben mintegy 800 ezer négyzetméternyi útfelületet szélesítenek, ezzel körülbelül 350—400 kilométerrel csökkenni fog a 3—4 méter széles utak hosz- sza. Szélesítik majd a Be- senysaög — Tiszasüly, Tisza- süly — Kőtelek, Fegyvernek — Tiszafüred — Abádszalók, valamint a Túr ke ve — Kun- csorba útszakaszokat Ha az utak elkészülnek, kellenek új KRESZ-táb- lák. jelzőberendezések. Erre a célra az ötödik ötéves tervben 40—50 millió forintot szánnak. A korszerűbb útépítési munka modernebb gépeket igényel. Míg 1970-ben 31 millió forintot költöttak gépek vásárlására, tavaly már ez az összeg meghaladta az 53 milliót. Az igazgatóság az öt év alatt 25—30 millió forintot tartalékol gépfelúirtásra. A KPM központja a 19 igazgatóság részére 1 milliard forintot ad új gépek vásárlására. A munka fettételei sokat változtak az. öt év alatt, ezután. is változnak. , A megyeszékhelyen 30 millió forintért új javító bázis épült, A* adrtrí.nisBfcráriiós munkát végző dolgozók is jobb körülmények között dói* ''oz'xa.' - naik ezután, hiezsn még ebben az évben elkészül Szn1- nokon, a Petőfi utcán a KPM megvei igazgatóságának székhaza. Sí. K