Szolnok Megyei Néplap, 1976. március (27. évfolyam, 52-77. szám)
1976-03-27 / 74. szám
e SZOLNOK MEGVET NÉPLAP 1976. március 97. Jászberényben Munkáslakások terven felül 1976. MÁRCIUS 27. SZOMBAT HAJNALKA NAPJA A Nap kél: 5.33 — nyugszik: 18.06 órakor. A Hold kél: 3.50 — nyugszik 15.09 órakor VARHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: változóan felhőé ég, szórványos kisebb esőkkel. Mérsékelt, sokfelé megélénkülő déli, délnyugati, a Dunántúlon később nyugati, északnyugatira forduló és megerősödő szél. A várható legmagasabb nappv’i hőmérséklet szombaton: 11—16 fok közölt. Ludwig Mies van der Rahe Kilencven évvel ezelőtt, 1S86. március 27-én született — és 1069-ben, S3 éves korában halt meg — Ludwig Mies van der Rohe német építész, a modern architektúra egyik legnagyobb hatású képviselője. Az egykori patinás német császári koronázóvárosban, Aachenben született, s már fiatalon építészeti tanulmányokat folytatott Előbb Berlinben működött, majd 1921- ben Liszickij-jel együtt megalapította az úgynevezett G (Gestaltung)-csoportot, ezt követően pedig Dessauban a Bauhaus (az 1919-ben Gropius által szervezett művészeti iskola) vezetője lelt. s e minőségében 1933-ig tevékenykedett. Később — 1938-ban — áttelepült az Egyesült Államokba és■ Chicagóban az Illinois Institute of Technology építészeti fakultásának lett az igazgatója. Művészetéé. erős racionalizmus, a modern anyagok, szerkezetek logikus felhasználása, a funkciók tiszta megoldása jellemzi. A Bauhaus elveiből indult. de páratlan tiszta lo- gl kájú, kristályszerkezetéi műveiben túlhaladta a funkcionalizmus merevségét. Fontosabb müvei közül említést érdemel a Karl Liebknecht és Rosa Luxemburg emlékmű; ezt 1926-ban állították fel Berlinben, de később a nácik lerombolták. Üj típusú lakóházai Weissen- hofsicdlungban, Stuttgartban, Brnóban, továbbá több amerikai városban állnak. Nagy felhőkarcoló üzlethá- rakat is létesített, továbbá modern stílusú vállalati székhazakat. Védett barlang Védetté nyilvánították a Fejér megyei Csákvár határában feltárt „Báracháza” revü barlangot. A Vértes- begvség egyedülálló képződményében 1925-ben jégkori á Hatmaradványokat, így őselefántok, őslovak, antilopok, gazellák, gyapjasorr- szarvúak, barlangi medvék, zsiráfok és kardfogú tigrisek csontmaradványait találták meg. A barlangból 40— 50 ezer éves emberi település maradványai is előkerültek, többek között koponya, valamint használati eszközök és mammutagyarból készített csont-ékszerek. A védett barlangot idegen- forgalmi - ismer sftarjésztö múzeummá építik ki, s az értékesebb leletek gipszmásolá- tait. bemutatják a látogatóknak. — FELAJÁNLÁS. Jászla- dány lakói az idén több mint 3 millió forint értékű társadalmi munkát ajánlottak fel a belterületi utak karbantartásához. a belvízelvezető árkok építéséhez, a vízhálózat bővítéséhez és egy tornaterem létrehozásához. — A BERLINI Transzformátorgyárból négytagú szakcsoport látogatott a napokban a GANZ Villamossági Müvek szolnoki gyárába. Az öt éve tártó együttműködés a technológiai folyamatok, valamint az új műszaki megoldások cseréjét szolgálja. A kapcsolatok keretében kölcsönösen beszámolnak a gyártás területén elért műszaki eredményekről és műszaki változásokról. — MOTORKERÉKPÁR vezetése előtt szeszes italt fogyasztott Moha József (Szolnok, Beloiannisz u. 18. 1/2). A szolnoki járási-városi Rendőrkapitányság szabálysértési előadója 1800 forintra bírságolta. — KISÚJSZÁLLÁSON az idén 600 ezer forint költséggel 2,5 kilométer hosszú vízhálózatot építenek. A város lakossága 50 ezer forint értékű társadalmi munkával járul az építéshez. — SOK GÉPET vásárolt tavaly a fegyvemeki Vörös Csillag Tsz. Beszereztek többek között öt kombájnt is az NDK-ból, így indokolttá vált a kombájnszérü bővítése. A gazdaság erre a célra egymillió forintot költ. Az építést még az idén befejezik. — Engem úgy hívnak, hogy Borza János és négy éve attakom a mezőtúri szociális otthonban, mert nem akarok a gyerekek terhére lenni. Megvan nekem mindenem itt, meg hát a mesterségem is csinálhatom, élek, mint hal a vízben. Amúgy a tanult szakmám nekem géplakatos, csak hát nem éltem meg belőle. Ez még a válság idején volt, tudja, úgy mondták, hogy gazdasági válság, és azt jelentette, hogy nem volt munka. No, én kijártam a rákospalotai erdőbe husángot A Balatonnál megkötötték a szerződéseket a fizetőven- déglátó szolgálat bérbe vehető nyaraló-szobáira. Siófok, Balatonföldvár, Balaton- füred. Balatonalmádi és Balatongyörök villában minden nyáron törzsvendégként járnak vissza az osztrák, az NDK-beli, a lengyel és a csehszlovák vendégek. A kedveltebb nyaralóhelyeken egyes külföldi utazási irodák — VÍZMÜTÁRSULATOT szerveznek Csépán és ezzel régi gond oldódik meg a községben. A tervek szerint a gépház, a hálózat és a hidroglóbus mintegy 15 millió forintba kerül. A vízmű előreláthatólag 1980-ra készül el. — FELEDÉKENYSÉG. Szonokon, a februári gépko- csi-nyereménybetct sorsoláskor kihúzott Wartburg személygépkocsiért még nem jelentkezett a nyertes. Az OTP tájékoztatása szerint ameny- nyiben máig nem jelenti be nyercményigényét a szerencsés ismeretlen, már csak az autó árát kaphatja meg. —- VIDÁM gyermekműsort rendeznek holnap délután három órakor a Pelikán Szálló presszójában. A műsorban egy bábművész és két humorista is szórakoztatja a gyerekeket. — TÁNCHÁZ lesz ma este hét órakor Jászberényben, a Tanítóképző Főiskola nagytermében. Muzsikál a Sebő együttes, táncot tanítanak a Bartók Béla Tánc- együttes tagjai. — HÉTVÉGI HÁZAT épít az Alumíniumárugyár a tiszafüredi strandon. A nagy méretű faházban a gyár vendégszállást rendez be, amely alkalmas lesz dolgozók üdültetésére is. — A BUDAPESTI Skorpió együttes ad hangversenyt a Ságvári Endre megyei Művelődési Központ színháztermében ma este hét órakor. A műsorban közreműködik Délhúsa Gjon. vágni kapanyelnek, mert azt azért mégis csak vélték. Vágom a fát, pucolom. Egyszercsak eltanálom. hogy görbe késsel kéne héjazni. Megcsinálom, hát látom ám, milyen jól göndörözi a forgácsot. Olyanformán, mintha virágszirom lenne. Próbálkoztam. Azóta ezt csinálom. Krizantémot fából. Huszonkilenc óta. Nyáron megyünk az otthonnal a Balatonra üdülni, ott is faragok. Megvan a zsebpénz. Jó nekem itt, hagynak dolgozni. Csinálom a művirágokat — ecetfából már élőire kibéreltek tóbbszáz szobát. A Balaton környékén és az üdülövidékhez számítható idegenforgalmi helyeken, körülbelül ötven kisebb-na- gyobb településen a nemrég megkötött, illetve megújított szerződések szerint az idén már egyszerre több mint 42 090 vendég elhelyezéséről gondoskodhatnak a szolgálat vezetői. Illyés Gyula: Testvérek Színházi est Tiszafüreden Illyés Gyula DŐzsa-drámá- ját, a Testvéreket mutatja be a Déryné Színház vasárnap (28-án), este 7 órai kezdettel Tiszafüreden a művelődési központban. A fennállása 25. évfordulóját most ünneplő Déryné Színház által, az utóbbi években, színre vitt darabok közül a „Testvérek” volt az égjük legnagyobb siker. Barcmyó Sándor kiállítása Baranyó Sándor, szolnoki festőművész alkotásaiból nyílik kiállítás ma délelőtt 11 órakor Debrecenben, a Kossuth úton levő művelődési házban. A tárlaton a művész utóbbi három évben fesett, több mint negyven képét láthatja a közönség. A kiállítás április 9-ig tekinthető meg, naponta 10—18 óráig. Népművészet húsz országba Belgiumtól Ausztráliáig mintegy 20 tőkés országba szállítanak az idén magyar népiművészeti alkotásokat. Az exportra kerülő szövetkezeti termékek értéke a tervek szerint mintegy 2,5 millió dollár lesz és további csaknem félmillió dollár azoknak a népművészeti és háziipari alkotásoknak, emléktárgyaknak az értéke, amelyeket a hazánkba látogató nyugati turisták vásárolnak meg. Tasacskazás a takarnáníellálásról A háztáji és a kisegítő gazdaságok t ak a r rn á n y ellátásáról, a folyamatos, zavartalan szállítás biztonságáról tartottak megbeszélést a Szolnok megyei Gabonafe’.vásórló és Feldolgozó Vállalat szervezésében Törökszentmiklóson. A tájékoztatóra meghívták az ellátást végző kiskereskedelmi, vállalati és ÁFÉSZ-dol- gozók, valamint a felhasználásban érdekelt szervek — a megyei pártbizottság, a megyei tanács, az Állat forgalmi Vállalat, a Barnevál, a MÉSZÖV és a TESZÖV — képviselőit is. Áprilistól Építési tanácsadás Az 1976. január elsején életbe lépett új hitelfeltételek közvetlenül érintik az építkezni szándékozókat. A tiszafüredi Nagyközségi Tanács és az OTP helyi fiókja a kölcsönnel építkezők jobb tájékoztatása érdekében április 14-től kéthetenként tanácsadó ügyeletet tart. Ezeken a napokon építkezéssel, tervezéssel, kivitelezéssel, pénzügyi és hitelezési kérdésekkel kapcsolatban adnak felvilágosítást a tanács és az OTP illetékes szakemberei. Úttörők vetélkedője Tegnap a karcagi Győirífy István Általános Iskolában II. Rákóczi Ferenc születésének 300. évfordulója tiszteletére úttörő vetélkedőt rendeztek. Előzőleg az iskola 160-as számú II. Rákóczi Ferenc úttörő csapata felvette a megye hasonló nevű 14 úttörőcsapatával a kapcsolatot. A helytörténeti kutatással foglalkozó rajok Rákóczi korabeli történelmi tablókat készítettek, gyűjtőmunkájuk eredményeképpen az iskola folyosóján jubileumi csapatfalat emeltek. A tegnap délutáni dönlo- ben hat úttörőraj 10--10 versenyzőié vetélkedett aZ\ iskola nagvtermében. A legjobban szereplő úttörők és rajok konyvjutalhiat kaptak. Fontos — a munkáslakásépítést, a szakemberek letelepítését segítő — együttműködési megállapodás jött létre a Jászberényi Városi Tanács, a Jászsági Állami Gazdaság, az Aprítógépgyár és az OTP Szolnok megyei Igazgatósága között A munkáslakás -építés gyorsítása érdekében a városi tanács az év elején szerződést kötött a takarékpénztárral. Megállapodtak abban, hogy az ötödik ötéves terv folyamán a tervezett 323 OTP- lakáson felül Jászberényben további 300 társasházi lakást építenek. A házak építésére a Korcsolya, a Pesti, a Vörösmarty utak által határolt területet jelölték ki. A városi tanács vállalta, hogy gondoskodik a terület kialakításáról, közművesítéséről, a takarékpénztár pedig, hogy saját beruházásban felépíti a házakat és kulcsátadással értékesíti. A szerződés folytatása a napokban aláírt együttműködési megállapodás. Az Aprítógépgyár 100 lakás területéA lói ló nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Szentendrén megtartott 13. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 33, 58, 64, 68, 11 A március 29-i tárgvnye- remény-sorsoláson a 11. játékhét szelvényei vesznek részt Magyar olajipari szakemberek Kozei-Kelelen Az Országos Földtani Kutatófúró Vállalattól újabb szakemberek indultak Közel-Keletre, hogy eleget tegyenek az eddigi legnagyobb volumenű szíriai megbízásnak. A várpalotai központtal működő, az egész országot behálózó nagy vállalat egyébként 8 évvel ezelőtt kezdte meg kutatófúrásait a közel-keleti országokban. Munkájuk elismerését mutatja. hogy évről évre több megrendelést kaptak, és ebben az esztendőben munkájuk értéke már eléri az egymillió dollárt. Szíriában 6200 méternyi kutatófúrásra vállalkoztak. Tizenhárom fúróberendezést állítanak fel és az NDK-beli és román szakemberek állal felépített!' új cementgyárak környékén keresik az alapanyagokatEVencfläsrsegi feBhisfäs Az elmúlt napokban az enyhe tavaszi esős idő hatására megyénk közútjait egyes helyeken a földútról, udvarból a közútra kihajtó jármüvek nagy mértékben besározták, ezzel balesetveszélyes körülményeket teremtettek. A Szolnok megyei Rendőr- főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a gazdasági szervek vezetőinek, és a járművezetők figyelmét, hogy akadályozzák meg a sárfelbordásl, a jármüvek kerekeit tisztítsák le mielőtt a szilárd burkolatú útra felhajtanának, a beszennyezett úttestet pedig tisztítsák meg. Szolnok megyei P rndőrfökapKánysdg Közlekedésrendészeti osztálya nek közművesítés: — lakásonként 60 ezer forint — költségeit vállalta. Ezzel a 100 lakás vevőkijelölési jogát megszerezte. Hasonló feltételek mellett nyerte el 30 lakásra a vevőkijelölési jogot a Jászsági Állami Gazdaság. A gyár és az állami gaz-’ daság munkásainak lakásellátását javítja vállalásával. A kijelölt munkáscsa ládák részére biztosítják a lakás- vásárlás kedvezményeit, a munkáltatói támogatást. A szociálpolitikai kedvezménynyel, az állami dotációval csökkentett lakásár 20 százalékát adják lakásépítési alapjukból, kamatmentesen 15 évi visszafizetés mellett. A kijelölt családok 10 százalékos előtörlesztéssel járulnak hozzá a vásárláshoz. A három- vagy többgyermekes családokat részben vagy teljes egészében mentesítik az előtörlesztés alól. Hasonló feltételek mellett rövidesen újabb megállapodást írnak alá a Hűtőgépgyárral 190 munkáslakás építésére. Újdonság! Húsvéti körút Bulgáriában A bulgáriai üdüléseik után az idén is nagy az érdeklődés, az utazási irodáknál már most sok a jelentkező a tavaszi-nyári utakra. A programok között több újdonság is szerepel. A Budapest Tourist például húsvéti körutat indít, a 15 napos autóbusz úton Szófia, Burgasz, Nesze- bar, és más helyek nevezetességeivel ismerkedhetnek a résztvevők kedvezményes szezon eleji áron. Több mint • ezren vesznek részt az utazási iroda szervezésében a nyári albenai. burgaszi üdülésen. A Volán Tourist a kamcsiai bungalow-telepen, közvetlenül a Fekete-tenger partján foglalt helyeiket a nyári szezonra, az egyéni turistáknak pedig albenán a fizetővendég-szolgálatban biztosít szállást. Legnagyobb sikere előreláthatóan az idén is annak a csooortos üdülésnek lesz. amelynek programjában két napos hajókiránduláson Is/.tambu'ba is ellátogatnak a résztvevők. Busszal gázéit Jászapáti belterületén Budai Károly 24 éves gépkocsi- vezető, helyi lakos egy gyári autóbusszal halálra gázolta Lajkó Károly 72 éves nyugdíjas, helyi lakos kerékpárost. A körülmények tisztázására vizsgálat indult A Magyar Szolcialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Fábián Péter Fős zerkesztó - helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093, 12-320, 12-069, 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 060 Kiadja a Szol not megyei lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. Pf. 105 igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés díja egy hónapra 20,— forint. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: minden postahivatalnál éa a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, Vörös Csillag u. 28. Felelős vezető: Gombkötő Béla Krizantémok fából Fizeiüvendég-szolgálat 42 ezer nyaralónak