Szolnok Megyei Néplap, 1976. február (27. évfolyam, 27-51. szám)
1976-02-10 / 34. szám
2 SZOLNOK MEGVET NÉPLAP 1978. február 18. Véget ért az FKP kongresszusa Marchais: „Politikai hatalmat a dolgozóknak” Vasárnap a párt vezető szerveinek újraválasztásával és Georges Marchais zárószavával véget ért az FKP XXII. kongresszusa. A küldöttek megválasztották a 121 tagú új Központi Bizottságot, majd az ülést felfüggesztették, s közben az újonnan megválasztott Központi Bizottság tanácskozott. Az ülés után Gaston Plissonnier bejelentette, hogy a Központi Bizottság ismét Georges Marchais-t választotta meg a párt főtitkárává. Rét héttel az SZKP kongresszusa előtt Milliók vesznek részt az előkészületekbe! Csökkentették a bányászéit munkaidejét Ezután Georges Marchais mondott záróbeszédet Mindenekelőtt megköszönte a külföldi testvérpártok és felszabadító mozgalmak képviselőinek kongresszusi részvételét Kijelentette: itt-tar- tózkodásuk alatt meggyőződhettek arról, hogy a francia kommunistákat az internacionalizmus forró érzelmei fűtik. „Biztosítjuk pártjaikat és mozgalmaikat — mondotta Marchais a külföldi küldöttségek felé fordulva —. hogy e szolidaritásunkat semmi sem fogja megcáfolni- Pártunk mindig határozottan vállalni fogja nemzetközi kötelezettségeit.” Marchais ezután hangsúlyozta: az egész közvélemény azért kísérte olyan nagy figyelemmel a kongresszus munkáját, mert a tanácskozás középpontjában az egész francia társadalmat foglalkoztató nagy kérdések álltak. A tőkés rendszer egyre inkább a bomlás jeleit mutatja, s a nagyburzsoázia már csak'« nélkülözés és az igazságtalanság perspektíváit tárhatja a nép elé. A kommunisták nem hisznek a nyomor végzetszerüségében, hanem azt mondják a népC—T38-W katoeaf szMgéprt Az Egyesült Aflamok fegyverek és más hadfelszerelés szállítására készül Egyiptomnak, mert „Szadat elnöknek fel kell tudnia mutatnia valamit, amit Washingtonhoz fűződő kapcsolatainak köszönhet" — jelentette vasárnap New York Times. A lap szerint Ford elnök és Kissinger külügyminiszter „megértést matatott” Szadat igényei iránt, amikor az őszi washingtoni látogatásán közölte: légelhárító- és harckocsi elhárító rakétákat, vadászgépeket, őrhaj ókat, radarberendezéseket szeretne a többi között vásárolni. Eljeöemzo, hogy a tömegek nem csupán a legfontosabb állami kérdések végleges eldöntésében vesznek részt — végeredményben más or®zá- gokban is rendeznek népszavazásokat —, hanem magának a döntésnek az előkészítésében is. S ebben még a sok ezier kiváló szakértő stem pótolhatja a dolgozók milliódnak alkotó kezdeményezőkészségét, tapasztalatát A Trud című szovjet szak- szervezeti lapnak a tervezet vitájáról nyitott rovatában nek: megvan a lehetőség arra, hogy emberhez méltó életet éljen. Ehhez azonban a társadalom megváltoztatására van szükség, köztulajdonba kell venni a gazdaság döntő elemeit, a politikai hatalmat, a dolgozó népnek — amelynek lüktető szíve a munkásosztály — kell a kezébe vennie. A francia kommunisták e kongresszuson az ország sajátosságainak megfelelő, demokratikus utat javasoltak a szocializmus felé a francia népnek, olyan utat, amely megfelel a francia realitásoknak — mondotta a főtitkár. A továbbiakban rámutatott: a francia kommunisták — hagyományaikhoz híven — most is az első sorokban küzdenek a nemzeti függetlenség és a szuverenitás védelméért. a leghatározottabban szembehelyezkednek azzal. hogy egy új. atlantista jellegű „Német-római Szent Birodalomba” olvasszák be Franciaországot. Most az a feladat vár rájuk, hogy megnyerjék a dolgozók millióit. Ezt elsősorban azzal érhetik el, ha élére állnak mindennapi küzdelmeiknek, a nyomor és az igazságtalanság elleni harcuknak. Ki kell bongóként hat „C—130-as” típusú óriási katonai szállítógépet kapna Egyiptom 30—40 millió dollár készpénzfizetés ellenében. (A számla rendezését Szaud-Arábia ígérte). A kérdésben még nőm született végleges döntés, mert a kormány meg akarja szerezni a kongresszus támogatását (Annak vétójoga van nagyobb értékű külföldi katonai szállítások felett). Egy vezető kormánytisztviselő szerint a Fehér Ház azzal érvel majd a törvényhozásnál: „Izraelnek annyival több hadianyagot szállítunk, hogy nem borul fel az egyensúly”. egy hónap alatt több mint száz írás jelenít meg. A cikkeket nagyrészt, munkások írták, de a szerzők között találhatók miniszterek, pártmunkások, tanácsi dolgozók, vállalatvezetők, nyugdíjasok, orvosok, tanárok is. A legtöbb hozzászóló a saját és közvetlen közössége tapasztalatai alapján igyekszik ki- egiészíteni a kongresszusi dokumentumot. „A vita — őszinte beszélgetés — írta a Trudban V. Szmimov, a Balti Hajógyár szerelője — azokról a tartatakoztatni a széles körű népi tömörülést, s meg kell erősíteni a baloldali pártok egységét, amely ennek a tömörülésnek a tengelye, és „igazi harci szövetséggé kell változtatni. Ezzel készítjük elő annak feltételeit, hogy holnap — amikor majd részt veszünk az ország ügyeinek irányításában — azért munkálkodhassunk, hogy továbbfejleszthessük a demokráciát, amíg az ki nem teljesedik a szocializmusban” — fejezte be beszédét Marchais. Vasárnap délután a Le Bourget repülőtér melletti kiállítási csarnokokban ünnepséget rendeztek az FKP XXII. kongresszusa tiszteletére, amelyen mintegy kétszázezren vettek részt. Az ünnepségen Georges Marchais, az FKP főtitkára mondott beszédet. Hangsúlyozta, hogy a kongresszus történelmi jelentőségű volt, mert bátor és realista távlatokat nyújt a francia nép számára, s megmutatja, hogyan lehet kijuttatni az országot a válságból, hogyan lehet igazságos és szabad társadalmat teremteni. Marchais rámutatott, hogy a kongresszus egyhangúlag állást foglalt a szocializmushoz vezető demokratikus út mellett Aláhúzta, hogy a nép nagy többségének egyetértésével kell megteremteni azt az új társadalmat amely ben a dolgozó nép gyakorolja majd a politikai hatalmat Tv-mlerié Jasszer Arafat, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet VB elnöke — az amerikai tv által vele Beirutban készített interjúban — a libanoni fejleményekkel foglalkozva leszögezte, hogy a polgárháború nem keresztények és muzulmánok közötti konfliktus, hanem hazafias csoportok és elszigetelődési politikát szorgalmazó csoportok közötti harc volt A libanoni problémát súlyosbította az az összeesküvés, amelyet az imperialista hatalmak az amerikai központi hírszerző hivatal (Cl A) és a cionisták támogatásával szőttek Libanon, a paleszti- naiak és az arab országok eltek óikról, amelyeket még bátrabban kell kiaknázni, s azokról a hiányosságokról, amelyeket nem szabad magunkkal vinni az új ötéves tervbe.” A sajtó nemcsak a tervezethez fűződő javaslatokat, észrevételeket, megjegyzéseket közli naponta, hanem beszámol arról is, amit már a népgazdasági terv sikeres teljesítéséért tesznek. Így például a Trud egész oldalt szentelt a Mosakvics- gépkocsi’gyár muinkásgyűlósé- nek, amelyen a részt vevőle javasolták a gazdasági és műszaki vezetésnek, valamint a szakszervezeti bizottságnak: mielőbb gyorsítsák meg az új gyártási módszerek bevezetését, mert már a XXV. kongresszus előtti napokban szeretnének hozzálátni az új típusú gépkocsik sorozatgyártásához. Waldheim Ausztráliában Kurt Waldheim ENSZ-fő- fitkár tegnap Sidney-ből megérkezve Canberrába azonnal megkezdte tárgyalásait Andrew Peacock ausztráliai külügyminiszterrel. Külügyi források szerint a kelet-ümori helyzetet vitatják meg. Ezt megelőzően Sidney-ben Waldheim tanácskozott Vitorrio Wins- peare Giucciardival, az ENSZ-főtitkár külön timori megbízottjával. Waldheim hivatalos ausztráliai látogatása három napig tart. Hetvenezres lüntetés A spanyol hatóságok minden tiltó rendelkezése és a rendőrség szinte teljes állományának felvonultatás ellenére a katalán demokratikus ellenzék megtartotta a vasárnapra meghirdetett tüntetést Barcelonában. Hírügynökségi beszámolók szerint a város több pontján sokezer tüntető gyűlt össze és indult el a városközpont felé, eközben szabadságot és amnesztiát, valamint autonómiát követelő jelszavakat kiáltozott A meneteket a városi lakosság támogató sorfala kisérte, a megrekedt gépkocsik vezetői pedig az „amnesztia” szó ritmusára nyomkodott kürtökkel fejezték ki szolidaritásukat a tüntetőkkel. A rendőri alakulatok könnygázgránátokkal, füstbombákkal és gumilövedékkel támadtak a menetelőkre, több helyen szemtől szemben is összecsaptak a felvonulók a rendőrökkel. A megmozdulásban becslés szerint mintegy hetvenezer ember v»tt részt len — hangsúlyozta a PFSZ vezetője. Ezzel összefüggésben rámutatott, hogy semmiféle nézetkülönbség sincs közte valamint Libanon népe és kormánya között. A PFSZ VB elnöke elmarasztalta az Egyesült Államokat, amiért katonai segélyt nyújt az izraelieknek, s ezzel ..új háború előkészítésére ösztönzi őket”. A PFSZ célkitűzésével kapcsolatos kérdésre azt válaszolta: „célom és népem célja olyan demokratikus és íele- kezeten kívüli palesztin állam létrehozása, amelyben békében élhetnek a keresztények, a zsidók és a mohamedánok”. „Az SZKP KB kongresz- szusi dokumentumtervezetének az Oroszországi Föderációval foglalkozó fejezetébe vegyék be a következő sorokat: „Különös gondot kell fordítani a gyógyfürdői-sza- natóriUTm hálózat fejlesztésére az Uraiban, Szibériában és a Távol-Keleten. Meg kell szervezni a gyógyfürdőhelyi komplex kutatásokat a Baj- kál—Amur vasútvonal menti övezetben” — egészíti ki a tervezetet J. Szergejernko moszkvai mérnök. A Kijev területi Október kolhozban pártnapon vitatták meg az SZKP KB dokumentumát. A felszólalók fölhívták a figyelmet arra, hogy gyorsított ütemben kell meghonosítani a gabonafélék, elsősorban a kukorica nagy terméshozamú fajtáit. A szovjet emberek az élet minden területén okos gazda módjára elemzik és egészítik ki a pártdoku meritumot, egyénenként és közösségben készülnek az onszág életének nagy eseményére, az SZKP XXV. kongresz- szusára. (APN—KS) A XXV. szovjet pártkongresszus előkészületeinek menetéről folytatott baráti beszélgetést tegnap Moszkvában Mihail Zimjanyin, a Pravda főszerkesztője a szo- coialista országok és a nyugati kommunista sajtó tudósítóival. Zimjanyin, aki tagja az SZKP Központi Bizottságának, elmondotta, hogy a kongresszust megelőző országos tanácskozássorozat folyamán, mely ezen a héten az Ukrán Kommunista Párt kongresszusával ér véget, a kommunisták rengeteg javaslattal ötlettel, bíráló megjegyzéssel járultak hozzá a legmagasabb pártfórumon megvitatásra kerülő anyagok végleges formába öntéséhez. Ezeket az anyagokat, az SZKP Központi Bizottságának plénumán hagyják jóvá, közvetlenül a kongresszus megnyitása előtt. A párt és az ország feladatairól, a tizedik ötéves terv fő irányairól szóló vitában gyakorlatilag az egész ország részt vesz. A beszámoló és vezetőségválasztó taggyűlések, pártértekezletek és köztársasági pártkongresszusok egyik fontos tapasztalata a Pravda fő- szerkesztője szerint annak megállapítása volt, hogy az utóbbi években a párt sorai főként a munkásosztályból származó új párttagok révén erősödtek. Az SZKP tagjainak száma jelenleg meghaladja a 15 milliót, a pontos ßngslai jelentés Az ADN hírügynökség vasárnapi tudósítása az Angolai Népi Köztársaság nemzeti hadseregének újabb sikereiről számol be. Az ország legészakibb részén felszabadították Santo Antonio do Zaire kikötővárost Délen felszabadították a fővárostól 550 kilométerre fekvő Alto Hama városát, amely két stratégiai fontosságú útvonal keresztőződésénél található. Felszabadult Angola második legnagyobb városa Hu- ambo is. A TASZSZ hírügynökség arról számol be, hogy noha a harcok még dúlnak, az angolai nép hozzálátott a nemzetgazdaság helyreállításáA nyugatnémet jobboldal megtízszerezett erőfeszítésekkel igyekszik szétrobbantani a nyugatnémet kormánykoalíciót és a szabad demokrata párt leválasztásával nyeregbe juttatni a CDU-t. A most kibontakozó belpolitikái erőpróba fő szírdere Alsó-Szászország, ahol a tartománygyűlésben nyilvánvalóan megvásárolt szavazatokkal első ízben kereszténydemokrata miniszterelnököt választottak a múlt héten. . MINDÉ MOSZKVA Moszkvában tegnap aláírták a Szovjetunió és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság árucseréi Grgalimá és fizetési megállapodását az 1976-tól 1980-ig terjedő időszakra. BERLIN Erich Honeoker, az. NSZEP első titkára tegnap fogadta Berlinben Fuad Nasszert. a Jordániái Kommunista Párt első titkárát HAVANNA Kuba tovább erősíti kapcsolatait a latin-amerikai országokkal. Ennek jegyében tárgyalás-sorozat kezdődött taglétszámot magán a kongresszuson közük. Minden esetre a két pártkongresszus közötti időszakban felvett új párttagok több mint ötven százaléka a munkásosztályból került ki. A Pravda szerkesztőségében lazaj lőtt baráti találkozó során közölték, hogy tekintettel az SZKP XXV. kongresszusa iránt megnyilvánuló óriási érdeklődésre, február 19-én, öt nappal a kongresz- szus megnyitása előtt, a moszkvai Inturiszt szálló épületében nemzetközi sajtó- központot nyitnak meg. A délelőtti és délutáni ülésekről naponta kétszer sajtóértekezleten tájékoztatják az újságírókat. * • • Az SZKP Központi Bizottsága és a szovjet kormány határozatot hozott a bányászok munkaidejének további csökkentéséről és egyéb kedvezmények bevezetéséről. A tegnap nyilvánosságra hozott határozat értelmében a szénbányák és palabányák különlegesen nehéz körülmények között, földalatti munkahelyeken dolgozó munkásainak heti munkaidejét 30 órára, a vájárok munkaidejét 35 órára csökkentik. A párt- és kormányhatározat intézkedéseket tartalmaz a bányászok fizetésének eddiginél nagyobb mértékű növelésére is. hoz. A kormány — a hallatlan nehézségek ellenére — gondoskodik a lakosság élelmiszer-ellátásáról A cikkíró beszámol arról, hogy az Egyesült Államok és több nyugat-európai ország gazdasági blokádot szervezett a fiatal köztársaság ellen. Az Európai Gazdasági Közösségek országaiban zárolták az angolai letéteket és nem szállítják a már kifizetett árukat, melyeknek többsége dél-afrikai kikötőkben vesztegel. Az Egyesült Államok megszüntette angolai kávévásárlásait és a Gulf Oil társaság abbahagyta a kőolaj feltárását Kabinda északangolai tartományban. Tegnap Emst Albrecht miniszterelnök vezetésével tanácskozásra ült össze az al- só-szászországi tartomány- gyűlés keresztén y den: o':—fi frakciójának a vcze‘ A tanácskozás célja az kereszténydemokrata kormánylista összeállítása. A helyzet eléggé kritikusnak látszik, mert az FDP ingadozik és elképzelhető, hogy enged a jobboldali nyomásnak. NFELÖL azzal a hetven tagú kolumbiai delegációval, amely szombaton érkezett Havannába. SZÓFIA Szófiában bolgár—török földművelésügyi megállapodást kötöttek. A dokumentumot bolgár részről G an cső Knsztey földművelésügyi és élelmiszeripari miniszter, török réséről pedig Korkut özal földművelésügyi miniszter írta alá. LAGOS Lagosból Abudasube teszik át Nigéria fővárosát Abud- zsu — kis város az afrikai ország középső részén. Amerikai fegyverek Egyiptomnak Össznépi szavazás Szovjetunió-szerte folyik az SZKP KB „A népgazdaság-fejlesztés 1976—80. évi fő irányvonalai” című kongresszusi dokumentumtervezetének össznépi megvitatása, amelyet a múlt év december 14-én közölt a sajtó. A lapok hasábjain, a rádió és a tv adásaiban, a párt-, Komszomol- és szakszervezeti taggyűléseken a dolgozók alapjában véve helyeslik a nagyszerű tervezetet, egyúttal javaslataikkal kiegészítik, megjegyzéseket fűznek hozzá. A szovjet demokráciára Arafat a libanoni problémákról Újabb városok szabadultak fel Hémet Szövetségi Köztársaság Vesié’yleii a kormánykoalíció