Szolnok Megyei Néplap, 1976. február (27. évfolyam, 27-51. szám)

1976-02-08 / 33. szám

n.

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

107«. téortiSt i:

A Felmérő «szambát

reggel kezdte meg a munkáját a XII. D. 4-es lépcsőházban — az előzetes értesítésben jelzett napon. Amikar délután a VII. emelet 53-ba beosöngetett, a lakó már várta. Ezt a nagyobbik szoba aszitalára készített konyak és sajtos keksz is mutatta. A Felmérő kirakta színes golyóstol- iait, szétteregétté a kérdőíveket és elkezdte a felmérést.

— Szóval, Boldog Bódog. Stimmel?

— Így hívnak.

— Céhével vagy simán?

— Ahogy a személyiben vem: csak gével.

— Tehát, mimt fonetikusan.

— Hogy tetszik mondani ? — Eredeti név, meg kell adni. A két végződés összecseng, mint a tiszta rím.

— Ez eddig még valahogy nem jutott eszembe.

— Talán nem a legszerencsésebb.

Mivelhogy azonosak a magánhangzók.

— Én már megszoktam. Negyven éve hordom.

— Aha. Mänst Jártam, Boldog úx az oroszlán jegyében született.

— Lehetségesnek éppen lehetséges.

— Ez faktum.

— És izé... milyen saesiv pcsntból jöhet ez számításba?

— Ö, semmi. Bolond dolog: egyeseik szierimft az.

orosziáin jegyében született emberek erőszakosak és antiszociálisak- Bősze, az asztrológia. tézisei nem feltétlenül helytállóak, de azért lehet bennük valami. -.

Bo-Bo töltött a konyakból és a Felmérő elé rakta a kekszes tányért .

— Maga nem iszik, Bo4- dog úx?

— Nem szoktam. Valahogy ágy alakult.

— Bezony. Magyar konyakot nem is érdemes.

— Meglehet Nem vagyok a dologban jártas. Ért engem __ s .

— Na, Jobb hdyne te lebet tenni a pénzt. Pláne ott, ahol bevés van ... Hát akkor csirio! Az új lakásra!

— Köszönöm.

— Mindnyájuk egészségi rei

— F.y. igazán szép öntől.

Nagyon köszönöm.

— Hatan, két saoháben. Ezt nevezem! Nincs szebb, mint a családi összetartás.

— Kicsit szűkös a lakás. De eddig ez se volt örültünk, amikor hozzájutottunk. — Bezony. Nagy öröm. e — Tíz évig vártunk,

í — Szép teljesítmény.

— Elmúlt Most már minden rendben van. Nem is akartuk eShinini.

— Mit?

— A lakást Szóval, sast, hogy megvan a kiutalás.

— Ha egy csomó pénzibe kerül is, de megéri. Ez sízent — Hitelbe van.

— Nagy előny. Bár önmagam részéről viszolygok mindenféle hiteltől. Rátelepszik az emberre, nyomasztja, megalázza. Már az én nézetem szerint, ha megengedi. Nyilván beteges valami ez nálam. Ügy vagyok, hogy sose tudhatni előre, mi történik, mi adja elő magát. Mondjuk, megbetegszem. Mondjuk. leszázalékolnak. Vagy beüt a famíliában egy haláleset A feleségemé, mondjuk ... Máris fuccs az egésznek. Mert nincs kö- nyőrület: a részletet fizetni kell. Bezony. De erre nem szabad gondolni.

— Ez már igaz. Nem jó az ördögöt a falra festeni. Mindig muszály bízni az embernek.

— Ez már beszéd. A bizakodás a boldogság alapja. Ügy is, mint a bódogságé. Érti... Ez nem valami szójáték. A kettő ugyanazt jeleníti. Csakhogy a bódog régies.

— Nahát, ezt én nem te

tudtam.

— Pardon. De ha már itt tartunk, véleményem szerint a Bálint, a Dávid, az András vagy tesziem azt, a László hannorukuöabb lett volna.

Boldog Bálint — ez egészen

kifogástalanul hangzik, nem igaz?

— Nekem az apám is Bódog volt. Tőle örököltem

— És most hol vannak

— Kik?

— A kedves szülei.

— Ez is a kérdések közé tartozik?

— Ü6que. Már úgy értem, hogy leginkább mivel töltik az idejüket?

— A papa meg a marna a gyerekekkel sétálnak. A feleségemnek meg van egy másodállása. Nekem is lenne dolgom, csak azért tartózkodók a lakásban, mert jönni tetszett Hát ez van leginkább.

— Színház? Mozi? Képtár? Egyéb?

— Nem mondhatnám.

«— Bizonyos fokig természetes.

ni egy tévét

—- Kénem, az én megbízatásom aligha jogosít felárrá, hogy bármilyen tanácsot adjak. Nekem a műsor specie! nem tetszik.

— Azért az már mégis valami. Már a helyét is kinéztem. Jól elférne itt Van neki hely. Az öregék is szeretnék. Meg a gyerekek.

— Micsodát?

— Hogy legyen tévé. Mégiscsak bejön a nagyvilág.

— Minden tiszteletem az idős embereké. Én aztán megértem az ön álláspontját

— Hát sző se róla.

— Még akkor is tisztein! ke®. őket, ha olyanok, amilyenek. önzők és mogorváik leginkább. Bezony. örökösen duzzognak, rakosgatnak, pepecselnek. Kész pokollá teszik a többiek életét

— Lekopogom, iítt egészen másként festenek a dolgok.

— Az szerencse. Igazán nagy szerencse. Mindjárt gondoltaim. Ezt, ugye, megérzi az ember. Bezzeg más helyeken! Mert ahogy ésn informálva vagyok ... Mondom, nekem általában egészen más tapasztalataim vannak. Sokmiindent megtudok, ahogy a lakásokat járom. Többet is megtudok, mint szeretnék. A legtöbb helyen baj van velük. A természetük teszt Túlságosain lefoglalják őket a saját kis gondolataik. Az emlékeiken rágódnak, a betegségükkel foglalkoznak meg ilyesmi.

Bo-Bo rövid tépelödés után a saját poharába is töltött a konyakból. Az első korty után heves köhögőroham fogta el, de azért végül is fenékig kiitta az egészet. A felmérő egy bögre vizet hozott a konyhából.

— Tudja, Boldog űr, jó,

jeges szódavíz lenne az igazi.

— El tudom képzelni.

— Így jár az ember ezzel a kommersz konyakkal. Vagy köhögésre ingerli vagy feljön az orrába. A torkát mindenképpen megcsavarja ... Azért megteszi ez is, nem mondom. Megteszi, ha más nincs éppen kéznél. De ha választani lehet, akkor inkább lemondok az effélékről. Szeretem a delikatesz dolgokat.

— Ami jó, az jó.

— A negyediken, képzelje, ginnel kínáltak. Gordon ginnek Mintha tudták volna, hogy az a kedvencem. Ivott már Gordon gint? Én otthon is leginkább azt szoktam inni. Kertes házban lakom, tudja, van egy jókora teraszom, odakészítem az üveget, a szódát, a citromot, a jeget, szóval, ami kell, és aztán szép csendesen, szor- dinÓ6an iszogatok. Nem ám

úgy, hogy mindent bele. És nem. kell a szomszédok po- fáját néznem, csak láltat látok, virá- goskertet meg bokrokat. Egészen más, mint egy városi falanszterben.

— Nem is jó az a vad ívászaiti Az sehol se jó.

— Ebben egyetértünk, Boldog úr. Általában, azt hiszem, ön nagyon egészségesen. józanul gondolkodik. Megérdemelné, hogy sínre kerüljön az éLete, Boldog úr. Szívből kívánom.

— Köszönöm. Alakulgat

— Idővel, majd ha ezt itt megunja, bizonyára összevág a családnak egy tágas lakást Ahogy nézem, képes arra, hogy egy rendes lakást összevágjon- Mert az a fajta, aki a gyerekeire is gondoL Igazam van?

T- Nagyon te.

— Bár ezek a házak papír szerint csak ötven évre épültek, de ki a fene hiszi el, hogy csak addig fogják bírni.

— ötven évet tetszett mondani ?

— Bezony. De hol van az

még...

— Szó se róla. Amfoáreiég gyorsan múlik az idő. Veszettül gyorsan.

— Bezony. Élni be®, amíg lehet

A Felmérő befejezte a felmérést, elrakta színes golyós- toEai't és gondosan összehajtogatta a kérdőíveket. Felállt az asztaltól.

— Sajnálom, Boldog űr, hogy tovább be® mennem. Igazán kellemesen éreztem itt magam Sok szerencsét, Boldog úr.

— Hálásan köszönöm Hasonlókat kívánok.

Bo-Bo bezárta az elösaobaajtóit, ivott egy kortyot és az ablaknál állva sokáig gyönyörködött a lakótelep szép, galambszürke: házadban.

Könyvjelző

Galgóczi Erzsébet:

Bizonyíték nincs

„Egy sikkasztó személye, valljuk be, nem túlságosan érdekes...” — mondja a címadó novella egyik szereplője. — „Sokkal figyelemre érdemesebb az a társadalmi, emberi közeg amelyben a sikkasztást elkövetik. Ez a Ráfiügy. ., hallatlanul érdekes tanulságokat kínál. Hogy csak néhányat említsek: káderpolitikánk hiányosságai, a futtatott” emberek helyzete, a külső és belső ellenőrzés lazasága, vagy hiánya, a megfélemlített vagy korrumpált beosztottak...”

A nyomozó őrnagy szavai nemcsak a kötet egyik leg*- jobb írásának problématiká- ját érzékeltetik, hanem Galgóczi Erzsébet írói arculatára is utalnak. Hiszen kezdettől fogva úgy ábrázolta a művész az emberi jellemek és sorsok alakulását, hogy közben minduntalan választ keresett arra is: miért és hogyan következhetett be egy- egy torzulás vagy dráma. Elsősorban a vidéki élet, az átalakulóban levő magyar falu gondjait sűríti ezekbe az alkotásokba, amelyekben mindeddig jelentős szerepe van a tragédiának.

A legutóbbi megjelent „Bizonyíték nincs" című kötet tulajdonképpen folytatásnak tekinthető. A nyolc novellát és egy tévéjátékot tartalmazó könyvben is életközeli és súlyos témák szerepelnek.

Gyermekkori élményből táplálkozik „Az eltévedt lovas". Mindössze arról szól ez a történet, hogy a könyvmoly kamaszlány életébe hogyan tör be a nagy irodalom. Negyvennégy őszén munkaszolgálatosok érkeznek a faluba, s egy sovány fiatalember Ady kötetet kínál egy igazi tojásrántottáért. Az író azonban itt se tud belefeledkezni a személyesség varázsába. Mert a titokzatos versekkel való ismerkedés leírása után az utolsó mondattal már mindnyájunk ügyére, történelmünkre kérdez: „De ki lehetett az a fiatalember?”

Ez a valóságtisztelet jellemzi a kötet valamennyi darabját. Játszódjék a történet a múltban, vagy a jelenben, levegőben vagy földön, az írói alapanyag változatlan marad. Ezeket az írásokat is falusi és onnan elszármazott emberek népesítik be, akik olykor tehetetlenül és tudatlanul szenvednek.

Szarom Pál

NAGYMAROS. BOKROS LÁSZLÓ RAJZA

— Így valahogy. Olyanformán gondolom, hogy lassacpPINTÉR TAMÁS

Á felmérő

kán majd egyenesbe jövünk ... Szóval, akarok venSZÁLAI CSABA:

Megbeszélt

jel

ködöt durrant a kúp

Bemászok gyomvidékem sárga kráterébe állam alá lóbált dudvaporfüstölőkkel, —> érzem, erőmből herdálhatok.

Hörcsögök oltárán közeleg őszi lánctalp, gránátos testőr tengeri csörömpöl mellettem tovább:

hű csatlósi had, —

megnyílt az ég, besurran toprongyos verébcsapat

A mecénás felelőssége

fi tanácsok művészetpártoló tevékenységéről

él ma már Magyarországon. abban a hitben tanácsi testület vagy tanácsi vezető, hogy a művésapártolási tevékenység kimerülhet évente egykét szobor, festmény megvásárlásában, a könyvtár fenntartásában, műsoros est rendezésében. Másfél-két évtizeddel ’ezelőtt nem volt ritka ez a tévhit. Szó se róla: mecénások, megrendelők, művészpártolők voltak a tanácsok akkor is — ha másként nem, „hivatali kötelességből” olykor —, de a maihoz hasonló átfogó, megtervezett tartalmában művel 5- déspolitikai élvekkel szabályozott tevékenységet csak elvétve folytattak.

Felesleges volna bizonyítani, hogy ez a helyzet alapjaiban megváltozott. A művelődésre — pontosabban: művészeti teljesítmények finanszírozására — fordított összegek megtalálhatók a statisztikai évkönyvekben, s egy-egy területi tanácsnak a saját munkájáról beterjesztett jelentéseiben, beszámolóiban. Fon tosabb érméi a művészetpártoló tevékenység szellemiségéről szólni.

A tanácsoknak — kiválta városi, még inkább a megyei tanácsoknak, de a kisebbeknek is bizonyos értelemben — meg kellett ta- nuiniok a távlatokban való gondolkodást. Mindenekelőtt azt, hogy tartalmas művészeti közéletet (amelyeket produkciók követnek) nem lehet létrehozni tanácsi rendeltekkel, sőt pusztán anyagi eszközökkel sem. Ahhoz kell egy bizonyos többlet: a kultúra iránti fogékonyság, az alkotást tisztelő légkör, s kell — nem utolsó sorban — biztos világnézet, ítélet és ízlés. S kell iskolázottság, konkrét ismeret, szákmai tudás.

Említsünk egy-két példát mondanivalónk szemléltetésére.

Tatabányán a Bányász Szakszervezet és a Szénbányászati Tröszt áldozatkészségéből, ösztönzéséből jött létre az évék óta ismert, gyakori vendégszereplésein külföldöm is megbecsüléssel fogadott Bányász Szín,pad együttese. De mára megszületésénél is ott bábáskodott a helyi tanács, s azóta is folyamatosan segíti a munkáját, mert világos előtte, hogy ez az együttes Komárom megyének egyik fontos, közvéleményt, közgondolkodást alakító fóruma. Veszprém város szimfonikus zenekara a hasonló „súlycsoportú’* európai együttesek élvonalába tartozik. Minden egyes produkciójának előkészítésében — a maga eszközeivel — részt vesz a városi tanács. Hódmezővásárhely művésztelepe — de említhetnénk itt Szolnokot, Sárospatakot, Debrecent vagy Kecskemétet is — a helyi

fejlődőt

Ezek az eredmények aligha jöhettek volna létre a tanácsi apparátusok ■—■ itt elsősorban a művelődési osztályokra gondolunk — szakembereinek mind magasabb felkészültsége nélkül. Ez a minőségbeli változás az elmúlt egy-másfél évtized vívmánya. A tanácsok művelődési ágazataiban dolgozó előadók jód tudják ma már, hogy egy-egy táj, város szellemi arca nem alakítható ki művészet nélkül —, s tudják azt is, hogy itt az eredmények nem máról holnapra születnek. Csak türelmes, szívós és értelmes munka nyomán.

Áldozatkészséget, támogatást is ’ említettünk az imént. Igen, a tanácsokra ma már valóban jellemző, hogy művelődési terveket hatalmas — örömmel vállalt

— áldozatok árán valósítanak meg gyakran; nem kímélnek pénzt, energiát. Ez az áldozatkészség azonban nem tévesztendő össze a nagylelkűséggel. Ez az áldozatkészség ugyanis: kötelező.

Kötelező, — mert amióta a tanácsok a területükön működő valamennyi kulturális intézmény gazdái lettek, egészséges működésükért felelősek. S ez nemcsak költségvetési tétel: ez a felelősség más — magasabb

— erkölcsi, politikai kategória.

Felelősek az alkotó légkör biztosításáért, s felelősek a művészi alkotómunka feltételeinek megteremtéséért. Ez utóbbi meghatározás körül az elmúlt esztendőkben volt vita is: vajon ez mű- vészlakásokait, alkotóházak fenntartását, rendszeres vásárlásokat jelent-e pusztán vagy más, nehezebben meghatározható tevékenységeit is?

Jelent! — s talán mindenek előtt — azt a bizonyos „mást” is. Ami egyébként korántsem valami titokzatos dolog. Figyelem, odaadás, megértés —, talán így összegezhetnénk.

Egy-egy területi tanácsnak ma már eleven, hatékony, jól képzett közművelődési apparátus van a kezében. Szakértőén, felkészülten tudják irányítani a sokszínű és a kultúra, a művészet valamennyi ágazatának terjesztésére létrehozott könyvtári, múzeumi, oktatási, ismeretterjesztési hálózatok

A művészetpártolás a gyakorlatban is tágabb értelmet nyert. Nem egy-egy művész pártolásáról, egy- egy alkotással való foglalkozásról van már szó. Hanem arról, hogy e művészetpártoló tevékenység száz- és százezrek gondolkodásának formálója ízlésének emelője lett azáltal, hogy a művészet értékes alkotásait közvetíti.

A tanácsok mecénásn, mfl- vésizebpáirtoió szerepének ez a társadalmi célja, értelme,

f