Szolnok Megyei Néplap, 1976. február (27. évfolyam, 27-51. szám)
1976-02-26 / 48. szám
1978. ftfcruSr Ä SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Brezsnyev beszéde után Kulcsár István moszkvai telefontudósítása Ezekben a napok ban innen, a szovjet fővárosból, a Kreml Kongresszusi Palotájából, a tanácskozás' sajtóközpontjából indulnak útinak azok a jelentések, amelyek néhány óra múltán a világlapok első oldalán öles címek alatt jelennek meg. A világ Moszkvára f i- gyeL A figyelem érthető: a Központi Bizottság beszámolója tömör, marxista értelmezését adja a nemzetközi helyzetnek, a XXIV. kongresszus óba végbement folyamatoknak úgy, ahogyan azt a Szovjetunió Kommunista Pártja értékeli; a beszámoló egyben kijelöli a Szovjetunió feladatait a kül- és belpolitikában. Márpedig a Szovjetunió világ- hatalom, és szövetségeseivel, a többi szocialista országgal, a világ haladó erőivel együtt meghatározó hatással van az egész világpolitikára. A megnyitó napján elhangzott beszámoló első része a XXIV. kongresszuson elfogadott békeprogram megvalósulását méri fel, és n további nemzetközi feladatokat jelöli ki. A Leonyid Brezsnyev előadói beszédéből kialakuló kép is meggyőzően mutatja: az 1971-ben kitűzött világpolitikai célok nagy része megvalósult, vagy megvalósulóban van. Helsinkiben a békés egymás mellett élés pormáit magában foglaló záróokmány elfogadásával sikeresen fejeződött be az európai biztonsági és együttműködési értekezlet; tért nyert az enyhülés légköre. I Javultak és egészében véve kielégítően fejlődnek a Szovjetunió és az Egyesült Államok, valamint a többi vezető tőkés hatalmak kapcsolatai. Lényeges lépések történtek a gyarmati uralom teljes fölszámolása felé vezető úton, fontos leszerelési határozatok születtek. Azok a komikrét külpolitikai feládatok, amelyeket a Központi Bizottság beszámolója megfogalmaz, egyenesen következnek a XXIV. kongresszuson jóváhagyott békeprogramból, és azoknak mintegy szerves folytatását képezik. Közülük is kiemelkedik az az elgondolás, hogy a világ országai kössenek egyetemes megállapodást, amelyben kötelezik magúkat, hogy lemondanak az erőszak alkalmazásáról a nemzetközi gyakorlatban. Az európai biztonsági értekezlet záróokmánya tartalmazza ezt a gondolatot, de csak a földrész vonatkozásában. A most indítványozott szerződés világméretű lenne és kötelező nemzetközi-jogi erővel bírna. Új •fontos részleteket tudott meg a világ Leonyid Brezsnyev beszámolójából a szovjet—amerikai fegyver- zetkorlátozási, továbbá a közép-európai kölcsönös haderő- és fegyverzetcsökkentési lágyulásokról. Eszerint a Szovjetunió javasolta az Egyesült ' Államoknak, hogy ne csak a már meglévő hadászati fegyverrendszerek számát korlátozzák, hanem állapodjanak meg az új, az eddigieknél is pusztítóik fegyverfaj ták kifejlesztésének és gyártá- sánaik eltiltásában is. Ilyen például a B—1 típusú, amerikai szuperszonikus távolsági bombázó és a nukleáris töltettel ellátott, ballisztikus rakétákat hordozó Trident-atamtengaralatt j á- ró, illetve ezek szovjet megfelelői. Bár amerikai részről a javaslat elutasításra talált, szovjet részről továbbra is fenntartják azt. A Varsói Szerződés tagállamainak a bécsi tárgyalásokon előterjesztett javaslata — mint a beszámolóból kitűnik — figyelembe veszd a nyugati elképzeléseket, és — anélkül, hogy elvit engedményt tenne — még egy lépéssel megy elébük. Eszerint a közép-európai hadászati térségben a haderő- és fegyverzetcsokkentés az idén csak az amerikai és a szovjet erőkre terjedne ki, míg a többi érdekelt egyelőre a jelenlegi létszámot fagyasztaná be hagy azmtán 1977— 78-ban ők is csökkentsék csapataik létszámát és fegyverzetét A XXV. kongresszus az első olyan nagy horderejű tanácskozás, amely megfelelő időbeli rálátással és megfelelő szinten értékelheti a szocialista országok gazdasági együttműködését, a komplex integrációs program 1971-es elfogadása óta. Ä Központi Bizottság beszámolójának fontos megállapítása: a komplex program realizálása , céljából folyó munka eredményeképpen jelentősen megnőtt a szocialista országok gazdasági együttműködése, népgazdaságuk egyre nagyobb mértékben képes kiegészíteni egymást A szovjet külgazdasági kapcsolatok természetesen nem kis mértékben függnék össze a szovjet népgazdaság hazai feladataival, amelyek ugyancsak nagy helyet1 kaptak a beszámolóban. Mivel az 1976—80. évi népgazdaság-fejlesztési terv fő irányait a kongresszus külön napirendi pontként fogja tárgyain), a Központi Bizottság nyugodt alaphangú, az eredményeket joggal kidomborító, de egyben önkritikus hangvételű beszámolója a sarkallatos kérdésekre helyezte a hangsúlyt a párt gazdasági stratégiáját határozta meg. A kulcsszavak: a termelés hatékonyságának növelése a minőség javítása, a tudományos-műszaki haladás meggyorsítása, a gazdaságirányítás további tökéletesítése. A szociális-gazdasági feladatok középpontjában — s a XXV. kongresszus ebben is a XXIV. kongresszus vonalát folytatja —, továbbra is a szovjet emberék életszínvonalának emelése, munka- és életkörülményeik további javítása, az egészségügy, az oktatás fejlesztése, az új ember formálása áll. 11 kongresszus hazai és külföldi visszhangja Miután Leonyid Brezsnyev főtitkár előadói beszédéből — sajtó, a rádió, a televízió révén is — ismertté vált az SZKP Központi Bizottságának beszámolója: tovább fokozódott hazánkban a figyelem, a közérdeklődés az SZKP XXV. kongresszusa iránt Se szeri, se száma azoknak a táviratoknak, leveleknek. amelyeket Magyarországról a legkülönbözőbb munkahelyi kollektívák küldenek köszöntésül Moszkvába, a kongresszusnak. Amint a megnyitás napján a vállalatoknál, intézményeknél szerte az országban röpgyűlésekkel üdvözölték a nagy eseményt, tegnap hasonló formában, de már a Brezsnyev-beszéd ismeretében, annak gondolataihoz kapcsolódva rendezhettek, rendeztek ilyen összejöveteleket: a brigádok, az együtt dolgozó kisebb kollektívák. Elemezték, részleteiben is megbeszélték a beszámolót a világhelyzetről és az SZKP nemzetközi“ tevékenységéről, a szovjet népgazdaságnak az utóbbi időszakban elért eredményeiről. A gazdaságpolitika fő feladatairól, a párt küldetéséről, vezető szerepéről. Kollektívájuk közös foglalkozásainak időszerű formát választottak a KISZ-fia- tálok a délmagyarországi magas- és mélyépítő vállalat szakmunkástanuló-otthonában : elhatározták, hogy az alapszervezet tagjai naponta közösen tekintik meg a Moszkvából közvetített tv- beszámolókat a XXV. kongresszusról. s azután a KISZ- oktatás keretében külön foglalkozásokon tanulmányozzák majd a kongresszus határozatait is. Kongresszust köszöntő levelükben a 22 ezer hektáron gazdálkodó Bólyi Állami Gazdaság dolgozói arról írnak, hogy a szovjet emberek munkája is benne van saját sikereikben, eredményeikben, hiszen kiváló mezőgazdasági gépek és más munkaeszközök, vetőmagvak érkeznek hozzájuk a Szovjetunióból. , Kubában is megkülönböztetett figyelem kíséri az SZKP XXV. kongresszusának munkáját A rádió, első kommentárjában kiemelte: „a szovjet párt azért ért el kiemelkedő sikereket a kommunizmus » építésében, mert hű maradt a lenini elvekhez”. A Kranma, a kubai párt központi lapja, moszkvai tudósításában megállapította: „az SZKP. a szovjet nép a béke fenntartásáért, az enyhülésért folytatott küzdelemben kiemelkedő és maradandó szerepet vállalt”. A lengyel, az NDK. a bolgár, a román és a csehszlovák sajtó hasábjain is vezető helyet foglaltak el az SZKP XXV. kongresszusáról küldött tudósítások. A lengyel televízió és a rádió egyenes adásban közvetítette a kongresszus megnyitó ülését A kommentárok az SZKP Központi Bizottsága beszámolójának külpolitikával foglalkozó részét méltatják. A Trybuna Ludu, a LEMP KB lapja rámutat: „az SZKP XXV. kongresszusa iránt világszerte megnyilvánuló érdekődés logikus következménye annak a meghatározó szerepnek, amelyet & Szovjetunió a jelenlegi és a jövő világkép alakításában játszik. A Neues Deutschland tegnapi száma teljes terjedelemben ismertette az SZKP főtitkárának kongresszusi beszámolóját: címben kiemelte, hogy „Leonyid Brezsnyev megvonta Lenin pártjának és a szovjet népnek a XXIV. kongresszus óta elért világtörténelmi sikerei mérlegét és felvázolta a bel- és a külpolitika jövendő feladatait.” Bulgáriában a referátumhoz fűzött kommentárjában a Trud, a szakszervezetek központi lapja szerkesztőségi cikkben leszögezi: Leonyid Brezsnyev beszámolója mélyrehatóan és tudományosan elemezte a nemzetközi kapcsolatok fejlődését és a Szovjetunió belső helyzetét. A beszámolót a sokoldalúság és a tudományos megalapozottság jellemezte. Az SZKP KB főtitkára továbbfejlesztette a párt XXIV. kongresszusán elfogadott békeprogramot Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP KB főtitkárának az SZKP XXV. kongresszusán elmondott beszédét hatamas érdeklődéssel fogadták a nyugati világban is. Politikai és közéleti személyiségek különös figyelmet szenteltek annak a beszámolóban előterjesztett programnak, amely a békéért és a nemzetközi együttműködésért, a szabadságért és a népek függetlenségéért vívott harc folytatására irányul. A belga, a holland ás a luxembourgi rádió- és tv- állomásck híradásaikban vezető helyen foglalkoztak a Szovjetunió Kommunista Pártja XXV. kongresszusával, Leonyid Breasnyev előadói bestédével. Öanepségek Csehszlovákiában 28 éve győzött a pioletárdikiatúra Huszár István Hevannábsn Huszár Istvánnak, a Minisztertanács elnökhelyettesének, az Országos Tervhivatal elnökének vezetésével megérkezett Kubába az a küldöttség, amely a két ország közötti öt évre sziló tervegyeztető tárgyaláson vesz részt Tegnap hajnalban a Jósé Marti repültőóren dr. Osval- do Dorticos államelnök, a tervbizottság elnöke, Belar- mino Sastilla miniszterelnök-helyettes és dr. Merük Vilmos havannai magyar nagykövet fogadta a vendégeket Tegnap délután megkezdődtek Havannában a hivatalos tárgyalások. Kairó—Riíad párbeszéd Anvar Szadat egyiptomi államfő tovább tanácskozott Khaled Ibn Abdul Aziz szaud-arábiai királlyal. A megbeszéléseken áttekintették a közel-kelet és általában az arab világban fennálló helyzetet, továbbá az egyiptomi—szaud-arábiai kétoldalú kapcsolatokat Szadat ma fejezi be ötnapos látogatását. Szaud-Ará- biában, majd Omanba utazik. A spanyol dolgozók a tömeges elbocsátások és a rendőrségi megtorlás ellenére országszerte tovább folytatják megmozdulásaikat Katalániában több mint 120 ezren szüntették be a munkát. Tovább sztrájkolnak a barcelonai építőrnun- kásak, Sabadell iparvárosban pedig gyakorlatilag megbénult az élet, miután a város textilgyárainak 40 ezer dolgozója tiltakozó sztrájkot “kezdett A saba- delli utcákon felvonult munkások" tömegét a rendőrség brutálisan szétverte és számos tüntetőt Letartóztatott Eldaz vároisában halálos áldozatot követelt a rendőrök brutális akciója. Az áldozat egy ismert szakszervezeti aktivista, akit korábban már többször letartóztattak és felelősségre vontak politikai tevékenységéért Kínai fegyverek Ciliiének Az Expreso című perui lap nyilvánosságra hozta, hogy a kínai vezetés „válogatott fegyvereket” ajánlott föl a Pinochet-rezsimnek. A lap közölte annak a levélnek a kópiáját, is amelyet Kína santiagói nagykövete küldött októberben a chilei Külügyminisztériumnak. A levélben a kínai nagykövet „megfelelő időpont” kijelölését kérte a chilei Külügyminisztériumtól a két ország képviselőiből álló vegyesbizottság tárgyalásaira, valamint azt, hogy a chilei fél „rögzítse a kívánt fegyverfajtákra vonatkozó műszaki részleteket”. BRÜSSZEL Jövő heti tanácsülésükön tárgyalják meg az EGK tagállamok külügyminiszterei a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának legutóbb átnyújtott levelét és tárgyalási ajánlatát Mint ismeretes, a szocialista országok tárgyalások megkezdését javasolták a két gazdasági szervezet, illetve azok tagállamai között GENE Tegnap Genfben megtartották a stratégiai fegyverek korlátozásairól szóló tárgyalásokon részvevő szovjet és amerikai küldöttség soron- következő találkozóját BÁLI A Délkelet-ázsiai Országok Szövetségéhez (ASEAN) tar-, tozó országok állam- és 1948. február 25-én a dolgozó tömegek fellépésére vereséget szenvedtek Csehszlovákiában a fejlődés visszafordítására törekvő reakciós erők, a hatalom véglegesen a munkásosztály kezébe került A rekació feletti győzelem 28. évfordulójáról tegnap országszerte megemlékeztek Cseh-; A múlt vasárnapi népszavazáson óriási többséggel elfogadott szocialista alkotmány tegnap életbe lépett Havannában a tömegszervezetek képviselőinek részvételével megtartott nagygyűlésen Bias Roca, a párt Politikai Bizottságának tagja, az alkotmányt előkészítő bizottság elnöke olvasta fel a forradalmi kormány nyilatkozatát, amellyel hatályon kívül helyezte az 1940-es alkotmányt, a többször módosított alaptörvényt, és érvényben lévőnek nyilvánította az A szövetségi tanács munkaés szociálpolitikai bizottságában a kereszténydemokrata kormányzatú tartományok képviselői elutasították a lengyel—nyugatnémet megállapodásokat. A bizottságban 5:5 arányú „döntetlen” alakult ki, miután a saarvidéki külFebruár 21—22-én Ho SÍ Minh városban megtartotta első megbeszélését a vietnami egységes válásztási bizottság, amelyben a két országrészt 11—11 tag képviseli. A tanácskozást Nguyen Huu Tho, a DIFK tanácsadó testületének elnöke nyitotta meg. ismertette a bizottság összetételét és az április Henry Kissinger, az Egyesült Államok külügyminisztere befejezte Latin-Ameri- kában tett nyolcnapos körút-' ját és közép-európai idő szerint tegnap hajnalban visszaérkezett Washingtonba. Körútja utolsó mozzanataként két órát töltött Guatemalában, ahol néhány perces sajtótájékoztatóján — bizkormányfői tegnap Ball szigetéről hazaándultak. A kedden befejeződött délkelet-ázsiai regionális szervezet nyolc és féléves történetének első csúcskonferenciája volt SANTIAGO DE CHILE Michael Kervin, Kanada santiagói konzulja közölte, hogy az elmúlt egy év alatt mintegy háromszáz chilei vándorolt ki Kanadába a nagykövetség segítségével. Szlovákiában. Prágában megkoszorúzták Klement Gott- wald sírját és emlékművét majd a Fucik-parkban levő sportcsarnokban ünnepélyes nagygyűlés tartottak, amelyen Josef Koreák, a CSKP KB elnökségének tagja, a Cseh Szocialista Köztársaság kormányának elnöke mondott beszédet amerikai földrész első szocialista alkotmányát. Raul Castro, a Kubai Kommunista Párt másodtitkára, a forradalmi kormány első mi- niszterelnökhelyettese a nagygyűlésen elmondott beszédében hangsúlyozta: „A kubai nép évszázados vágya vált valóra azzal, hogy a függetlenségi háború kezdetének 81. évfordulóján új szocialista alkotmány lépett életbe, amely kimondja, hogy minden hatalom a dolgozó né- pe. I dött tartózkodott A bizottsági szavazás eredménye sejtetni engedi, hogy a szövetségi tanács március 12-én el fogja utasítani a megállapodások törvényerőre emelését A Bundesrat külügyi bizottsága március 10-én foglalkozik a szerződésekkel. 25-re kiírt választásokkal kapcsolatos tennivalókat Az egységes bizottság elnökévé Troung Chinh-t a VDK nemzetgyűlése állandó bizottságának elnökét, helyettes elnökévé pedig Pharn Hung-ot, a Vietnami Dolgozók Pártja déli szekciójának titkárát választották meg. A bizottság főtitkári tisztét Tran Dinh Tri tölti be. tonsági okokból — háromméteres „senki földje” választotta el az újságíróktól. Kissingert Brazílián kívül mindenütt Washington-elle- nes tüntetések fogadták. Két halott. 30 sebesült, csaknem száz letartóztatott, soha nem tapasztalt biztonsági intézkedések — így hangzik a körút gyorsmérlege. Kervin szerint a Kanadába készülő chilei menekültek utolsó csoportja a jövő héten hagyja el a nagykövetséget WASHINGTON A Fehér Ház bejelentette, hogy Ford elnök elfogadta Joseph J. Sisco közel-keleti ügyekkel foglalkozó külügyminiszterhelyettes lemondását Sisoo júliusig marad hivatalában és ősztől kezdve a washingtoni egyetem elnöke lesz. ALGÍR Francois Mitterrand, a Francia Szocialista Párt első titkára az algériai nem-^ zeti felszabadítás! front" (FLN) meghívására Algírba érkezett Mitterrand-t algériai tartózkodása során Bu- mediea ektffc is fogadja, j £ Etette lépett az új alkotmány Vietnam Előkészítetek az egységes választásokra Kissioger befejezte taiia-amerikai körútját Rét báláit, 38 sebesült a gyorsmérleg A szövetségi tanács A lengyel—NSZK szerződés elutasítása