Szolnok Megyei Néplap, 1976. január (27. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-04 / 3. szám
n SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1976. január 4. Új könyvek GYÓRFFY LÁSZLÓ NAGYKORÚSÁG A SZEKRÉNYBEN HEGEDŰS GÉZA: — Utálom a hazugságot — Tudom. — Akkor miért nem mondod meg neki? — Neon lehet ilyen hirtelen. — Mn az, hogy ilyen hirtelen ? Egy félév, az neked hirtelen? Semmi közötök már egymáshoz. — Hét végén mégis hazajön. A saját otthonaiba, ha nem tudnád. — Persze, lefürdBr, megza- báija, amit főztél neki, aztán neked esik, te meg_ — Ezt hagyd, nagyon kérlek, ezt hagyd! ' — Miért, talán nem így van? — Nem. — Aztán az asz- szomy gyorsan hozzátette: — Nem mindig. — Úgy gondolod, hogy néha előbb eszik, aztán fürdik és csak utána™ Vagy fürdik, rád fekszik, ás csak aztán eszik. — Félelmetesen ocsmányul tudsz beszélni. — Utálom a hazugságokat. Mondd meg neki, hogy velem akarsz élni. — Veled? — Miért? Nem? — Ha ez ilyen egyszerű lenne. — Egyszerű, vagy nem egyszerű, de már eldöntötted. Vagy nem? — Csacsi vagy, Iván. Es szeretlek, mert egy aranyos kölyök vagy. — Ne kölyközz és ne becézz! — Persze, mert ezt utálod, ha így beszélek, igaz ? — Pontosan. — Bocsáss meg, elfelejtettem, hogy holnap már nagykorú leszel. Holnaptól kezdve aztán... Mindjárt másként megy a dolog, nem mintha eddig rosszul ment volna. — Ne hülyéskedj! Szeretnék veled komolyan beszélni. — De én ilyen korán reggel nem tudok komolyan beszelni. — Eldöntötted már, hogy™ — Semmit sem döntöttem el, Iván. És ne erőszakoskodj ! Szeretnék másképpen élni, csak ezt mondtam, de™ — De? \ — De ez nem olyan egyszerű. — Utálom a bizonytalanságot, érted? Az asszony feljebb csúszott az ágyban, hátát a falnak támasztotta. Iván is így ült. A rádióból pontos időjelzés hallatszott: — Hat óra tizennyolc perc. — Nagyon jól tudom, miért védekezel azzal, hegy nem ilyen egyszerű — mondta Iván, miközben a rádió felől szaxofonnyeker- gés áradt szét a szobáiban. — Félsz, hogy nekem még négy évig tanulnom kelL Pedig ösztöndíjat is kapnék az egyetemen. Menza is van a világon. És a tanulás mellett is csinálhatnék egyet s mást. Te is keresel, hát nem halnánk éhen. — Éhen nem halnánk, de nem élnék úgy, mint most. — Félted a kényelmedet, mi? — Ezt sürgősen hagyd abba! Egyáltalán nem erről van szó. — Akkor ml bajod? — Félek, Iván, félek, hogy túl fiatal vagy hozzám. Érted? — Tiszta röhej! Az a nyomorult hét év? Rögtön elered az agyvizem. A huszonöt éveddel lennél te túl öreg hozzám? — Nem azzal. Csak azpal, hogy utálod a hazugságot, én pedig már öt éve asszony vagyok. — Na és? — öt éve feleség, egy éve titkárnő, és ezt a lakást mi kaptuk. Mi és nem én. Ha pedig elválok. vagy nékem vagy a férjemnek albérletbe kell menni. És ez nem olyan egyszerű, ahogy te elképzeled. És kisváros. Ha egy nőnek, aki olyan helyen dolgozik, minit én, fölborul a magánélete, Jobb, ha eltűnik innen. —*• Hát akikor elmegyünk. — Hova te szerencsétlen? Itt biztos felvesznek az egyetemre. És te is örülsz, hogy idejöhetsz, itt legalább nyugalom van, mindig ezt mondod, nem úgy, mint nálatok, ahol apádók folyton egymás haját tépik. — Nem azért jövök hozzád. — Tudom, nem ezért. De ez is számít. Egész idő ailatt nem néztek egymásra, mintha magukban beszélnének. Most az asszony Iván felé fordult. A fiú a padlóra nézett, a táskarádióra : „A pontos idő hat óra huszonhat perc”. — Elkésel — mondta Iván, és az asszony kibújt a paplan alóL p- ijsp I — Lehetőleg menj be a gimnáziumba, mert aztán megint imáik egy szép levelet az apádéknjaik —mondta az asszony és a kapkodva főzött forró feketét apró kortyokban szürcsölgetve kiitta egy kék porcelán csészéből, arcát odatartotta a fiúnak, aztán csak az előszobaajtó csattamása hallatszott utána. Iván maga maradt. Hallgatta az időjárás-jelentést és úgy nézett szét a szobában, mintha most lenne itt először. Pedig fél éve, hetenként kétszer, legtöbbször itt ébredt. Kikászálódott: az ágyból, nézegette az asszony ruháit, pongyoláját, a fürdőszobában a fogkeféjét, kréméit, és úgy ment az iskolába, mintha szívességből még befejezné ezt az utolsó évet. Ügy is érezte. „Tiszta röhej — gondolta az egyik unalmas órán — ha tudnék, hogy együtt élek egy nővel Majdnem együtt élek” — javította magát akkor. Feküdt az ágyban és úgy nézett szét, mintha először lenne itt. Nézte a világos- barna könyvespolcot, fölötte egy ló fényképével. — „A Józsika akasztotta oda — gondolta. — Saját tenyésztése. Az ő gazdaságából került a versenypályára. Sok versenyt nyert. Józsika úgy látszik büszke volt rá és odaakasztotta. A nejére is büszke volt, őt meg beültette ebbe a lakásba. Azt hitte Józsika, így minden a helyén lesz. A hét végén majd hazajár, megnézi a fényképet a falon, a feleségét az ágyban, leteszi a százasoíkat, és visszautazik a csodálatos gazdaságába.” A lófényképről megint a fotelokra nézett. Az egyiknek a támláján ott hevert az inge. Kiterítve, tisztán. Az asszony mosta ki tegnap este. A fürdőszobába indult, amikor hirtelen a bejárati ajtó felől csoszogást hallott és kulcszörgést. — Sohasem tudom, melyik a lakáskulcsom — dörmög- te egy férfi és női kuncogás hallatszott a kulcszörgés közben. Iván berohant a szobába. Egy pillanatra olyan ideges lett, hogy legszívesebben kiugrott volna az ablakon. „Harmadik emeletről ezt nem nagyon lehet” — gondolta. — „Hazajött a férje. Csütörtök van: Nem lehet a férje.” — Kézbe kapta az ingét, nadrágját, a cipőjét meg berúgta az ágy alá „Mégis a férje, a Józsika, csak neki lehet kulcsa. Nővel jött. Egy nő is van vele.” — Odarohant a szekrényhez, félretolta a ruhákat, kabátokat, alájuk kuporodott, és behúzta az ajtót. Visszatartott lélegzettel ült a naftalin szagú kabátok és ruhák alatt. Bejöttek a szobába. Rettenetesen félt. Tudta, a férfi, legalább egy fejjel magasabb, mint ő és húsz kilóval nehezebb. Görcsbe merevedve törte a fejét valami hazugságon, ha kinyitnák a szekrényt Tátott szájjal, nagyon lassan lélegzett — piyan sötét van Itt, ’ Mackó, mint egy barlangban — hallatszott a nő hangja, és közvetlen utána ablaknyitás, vászanredőny-csatta- nás. „Nővel van — próbálta Iván nyugtatni magát a szekrényben. — Megcsalja Irént. Nője van. Tudta, hogy Irén ilyenkor már nincs itthon, és... Ha megver, biztos lehet benne, hogy elmondom, kivel volt itt. És akkor majd Irén is válni akar. Biztos, hogy elválik. Én kapok két pofont, de ők elválnak, és akkor../’ A fülében szinte hallotta, ahogy ver a szíve. Hirtelen arra gondolt, hogy megfulladhat. Hogy nem lesz elég levegője Ahogy a naftalin szagú, sötét, meleg csöndben gubbasztott, már csak arra tudott gondolni, hogy megfullad. Hogy kinyitja majd az ajtót, mert nem bírja tovább. — Ne őrülj meg Mackó! — hallotta a nőt és utána reccsent a dívány. — Várj még! Várj egy pillanatra... — Egy óra múlva visszajön a sofőr. — Mondtam, hogy jöjjünk a te kocsiddal. — Rossz. Csak holnapra csinálják meg. — Örültek vagyunk... Este úgyis átjöttél volna. Mikor mondod meg már a nagyokos, művelt feleségednek ? — Már tudja. Még gondolkodik a váláson, azt mondta. — Nem igaz. — Nem szoktam neked hazudni, de úgysem válik el, mogmondtam előre. — Én pedig azt mondtam™ beléfojtották a többit. Csönd lett. Aztán reccsent a dívány. Ivánt a düh és a szégyen fojtogatta. „Szóval átvertek™ Szóval tudta, hogy szeretője van, nekem mégis azt mondta, nem olyan egyszerű. Ennék egy padlót dörgölő nagyokos feleség kell, annak a szerencsétlennek meg._ Félti a padlóját meg ezeket a rohadt, naftalin szagú ruháit... Átvert... De nagy szemetek ezek!... Csak kibirjam, míg elmennek. Talán egy óra alatt nem fulladok meg.” Lehajtotta a fejét, tenyerét óvatosan a fülére szorította. „Az úristenit! Holnap nagykorú leszek, és közben megfulladok egy 6zékrényben. Nem mehetek ki. Óvatosan kell lélegezni. Nyugodtan, lassan. Csak nehogy megfulladjak™ Az Európa Könyvkiadó új könyvei közt mindenekelőtt említést érdemel Wiliam Humphrey „Akkor és ott” című elbeszéléskötete, Alek- szandr Jasin regénye, a „Szegény árva”, a Századok — emberek sorozat új kötete, a „Brutus és a köztársaság végnapjai”. Gérard Walter tollából. Mohan Rakesh regénye a „Tétova árnyak”. A kiadó a magyar—csehszlovák közös könyvkiadási egyezmény keretében, a- pozsonyi Madách Kiadóval együttes gondozásban jelentette meg Vincent Sikula elbeszéléskötetét. melynek címe „Nyár derekán”, továbbá Pavol Hviezdoszlav verseskötetét, a „Véres szonet- tek”-et. Sokadik kiadásban látott napvilágot a Magyar- országon is népszerű Martin Andersen Nexö szép regénye, a „Ditte. az ember lánya”. Fordulatos, realista regény az „örvény”. Jósé Eustasio Rivera könyve. Az Akadémiai Kiadó újdonságai közül megemlítendő a Néprajzi tanulmányok sorozatának új kötete. ,n\ magyar nép táji-történeti tagolódása” Kása László és Filep Antal munkája. A Pszichológia a gyakorlatban sorozat friss kötete az „ősi és népi játékok élményiefolyása és jelentőségük”, Justné Kéry Hedvig tanulmánya. Űjabb értékes tanulmánykötet jelent meg Janus Pannonius- rólj, Kovács Sándor és a nemrég7 elhunyt Kardos Tibor szerkesztésében. A humanizmus és reformáció nagy témaköréhez kapcsolódik Bálint Sándor tanulmánykötete, a „Szeged reneszánszkori műveltsége”. Az Apollo könyvtár 6. kötete az „Et- ruszko-korinthosi vázafestészet”, Szilágyi János György munkája. A Gondolat Könyvkiadó is sok új könyvvel jelentkezett a közelmúltban. Blaise Cend- rars izgalmas életrajzi visz- szaemlékezéseit tartalmazza „A villámsújtotta ember”. A Gondolat zsebkönyvek legújabb kötete a „Van-e élet a Földön kívül?” (Johann Dorschner tollából). Napóleon népes családja a császár tündöklése és bukása szerint alakuló sorsát dolgozta fel David Stacton regényes könyve, „A Bonaparték”. Az Etikai gondolkodók sorozat friss kötete közkinccsé teszi Arisztotelész két híres munkáját; az egyik az „Eudé- moszi etika”, a másik a „Nagy etika”. (A kötet utószavát Heller Ágnes írta.) Fontos kézikönyv a „Természettudományi Kisenciklopé-r dia”, a legkorszerűbb ismeretekkel. Számomra Kf,,* tus volt a helyes és becsül- nivaló emberi magatartás modellje. A Római Köztársaság mesákbevesző korai történetének látványos vitéz- ségű Mucius Scaevolái. a Pun Háborúk korának okosan bátor hadvezető állam- férfiai jelentették a követendő erények példatárát. Onnét. tőlük nyílt azután kilátás — ahogy ismeretek gyarapodásával teltek-múltak az évek — a korábbi görög évszázadokra és a későbbi történelmi évezredekre. Azt hiszem, ezeknek a hajdani római hősöknek köszönhetem, hogy a történelemben nemcsak az izgalmas esemény, hanem az ember is, a történelmi alak is érdekelt, aki egyszerre terméke és alakítója a történelemnek. Hozzájuk mértem szándékaimat és tetteimet. Majd egyre jobban melléjük sorakoztak az embarteremtette példázatok: a mítoszok és eposzok hősei, a tragédiák emberóriásai. A klasszikusok és a romantikusok; rajzolták elém az erények római hőstörténeteknél is elevenebb példáit. Kisfiú koromban olyan szerettem volna lenni, mint Mucius Scaevola, kamaszkoromban olyan, mint Napóleon, ifjúkoromban már Be- rend Ivánhoz kívántam hasonlatossá lenni. Az internáló táborok megalázó szörnyűségei közepette a klasszikus rabokra — Monte Chris- tóra, Jean Valjeanra. Ráby Mátyásra — gondoltam újra meg újra: az ő példázatos lelki erejük segített, hogy ép lélekkel elviseljem, amit oly sokan nem tudtak elviselni. Hozzájuk akartam hű lenni, amikor képességeim szerint részt veszek a mi szocializmusunk alakításában. Az én számomra Marx nemcsak tudatformáló tudós és Lenin nemcsak történelmet formáló államférfiú, hanem emberi magatartások példaképei is. Az én számomra a Kuruc Háború, a Szabadság- harc. a Tanácsköztársaság nemcsak tanulságos történelmi tény, hanem cselekvésre lelkesítő hőstörtónet. Az én számomra a mi nemzeti történelmünk egyben mítosz. amelynek alakjai mércét adnak az én cselekedeteim megértéséhez is. Hp oíjnítii korábban nőt- US dlíl'jjy tön növekedtem, később érettem, majd élemedtem, példázatokká váltak körülöttem a megismert emberek is: erények és bűnök illusztrációja volt mindiglen is a világom. Kezdetben a szülői szó. a szülői értékítélet formálta erények és hibák hordozóivá az ismerősöket. Azóta is tisztelem azokat az ismerősöket, akiknek szentség a kimondott szó, akinek ígéretére biztosan lehet tervezni. Anyám úgy ítélte meg az ismerősöket, hogy jó vagy rossz, emberek. Jó volt az, aki mindig készen állt segíteni, ha mások rászorultak; rossz volt az önző, akit nem érdekelt mások baja-gondja, vagy éppen örülni tudott kárvallottak kárán. Anyám nevelt jó-pártivá. Azt hiszem itt formálódott az az igényem mások szolgálatára, amely idővel a szocializmushoz vezetett. Valahol ott kezdődött, hogy egyszer ráébredtem: aki mások rovására él, az rossz ember, tehát a kizsákmányoló, az elnyomó. a hódító — rossz ember. Talán azért történhetett így, mert körül voltam véve biztonságot adó szeretettel. Szüleim nagyon határozott, nagyon fegyelmezett, saját szabályaik szerint következetesen élő, de nagyon derűs és nagyon szelíd emberek voltak. Én pedig szelíd szeretette szelíd szeretettel válaszoltam, és belenőttem értékrendjükbe. hogy onnét növekedjem tovább. Tanáraim nagyobbik része pedig — szerencsémre úgy esett —*• kitűnő tanítók voltak, a kultúra és az emberség megszállottjai. És milyen erkölcsi tartásra, amelyet a szülői háztól meg az iskolától kaptam! Milyen nagy szükségem volt az erény ama példaképeire, akiket a történelem és az irodalom adott! Hiszen olyan korban nőttem ifjúból férfivá, amikor a gyűlölet eláradt, és oly sok ember — sajnos nem egy személyes ismerős — nem tudta megállni a jóság, a tisztesség és a kultúra adta erényeszmények próbáját Aljasságok és gyilkosságok áradatává torzult a világ. Az erény megcsúfoltatott Nem egy jóbarátom magasztosult nemzeti mitológiánk szoborcsamokába. Budapesti utcákon járok, amelyek az ő neveiket viselik. Szembenéztem már szoborral, aki eleven korában egy asztalnál ült velem, nem egyszer kiskocsma, vagy kávéház asztalánál, ahol szépről, jóról, helyes emberi magatartásról esett szó. ök is mércét adnak, hogy erényesnek tudhassam magamat Körülvesznek az emlékezetben élők; nélkülük oly tájékozatlan volnék, mint a szélvészdobálta hajó. amely elvesztette iránytűjét. Emlékezés nélkül nincsen erény: a példák, amelyeket a megtanult hajdankorok, az átélt mondák, eposzok, drámák, regények, a jelképpé vált halottak adnak, együtt formálják ki az erkölcsi ítélőerőt. És csak ennek a birtokában élhetünk úgy, hogy becsülni tudjuk énnenma- gunkát Nem lehet úgy élni, hogy az ember ne becsülje magamagát. És csakis úgy becsülheti, ha életének, cselekedeteinek célja nem sajátmaga. Csak az lehet jó, aki mások javára él; csak az lehet tisztességes, aki tekintettel van másokra; csak az tudhatja erényesnek magát, aki mások elismerésében ismerheti fel a maga értékét Ki ne kívánna hírt, dicsőséget. szépségekkel teljes, emberhez méltó, gyönyörűségeket adó életet? Ez az önzés a nagy mozgatóerő. De mit érne mindez, ha közben nem tudjuk becsülni magunkat? Ha amit az élet adott, nem azért adta, mert erkölcsi eszményeink szerint tudtunk és tudunk élni? Lehet-e nagyszerűbb megelégedés az önzésnek, mint ha tudjuk, hogy mások szolgálatában értük el azt. amit elértünk? Hess szerelem;/, önmegtagadóan gyakorolja. Az aszkéta erénye kegyetlen erény. Én azt szeretem, ha az örömért tudunk erényesek lenni, és mások öröme ébreszti megérdemelt örömeinket. Azt hiszem ez az erény teljessége MEGGYES LÁSZLÓ RAJZA i
