Szolnok Megyei Néplap, 1976. január (27. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-22 / 18. szám

0 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1976, Jamttár 22. Ötvenéves a szolnoki Tisza Szálló gyógyfürdő 1976. JANUÁR 22., CSÜTÖRTÖK VINCE NAPJA A Nap kél: 7.23, nyugszik: 16.28 órakor. A Hold kél: 23.27, nyugszik: 9.4? órakor. PÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: felhőátvonulások, futó esővel, záporral, helyenként hózáporral. Az időnként erős nyugati, északnyugati szelet viharos lökések kísérik. Vár­ható legmagasabb nappali hőmérséklet ma: 2—6 fok között. Francis Bacon Négy száztizenöt évvel ez­előtt, í56J. január 22-én szü­letett — és 65 éves korában, 1626-ban halt meg — Fran­cis Bacon angol filozófus, ahogy Marx jellemezte „az angol materializmus és min­den modem kísérleti tudo­mány igazi ősapja", Bacon tanítása a születő­ben levő kapitalista társa­dalom új követelményeinek felelt meg. Novum Orga­num című művében a sko- iaszUika által elferdített arisztotelészi módszertan he­lyett új módszert igyekezett adni a tudományoknak. Sze­rinte a tudomány kísérleti jellegű; feladata, hogy raci­onálisan dolgozza fel az ér­zékiét által nyújtott adato­kat. A megismerésnek ez a módszere az indukció, amely­nek elméletileg az addig el­ért legjobb megoldását adta és feltárta szerves alkotóré­szei — a megfigyelés, az összehasonlítás, az elemzés, c kísérlet, az általánosítás — fontosságát. A modern kísérleti tudo­mányok gyakorlatában ké­sőbb általánossá vált Bacon induktív munkamódszere, ö hirdette meg egyébként el­sőnek a tudomány szoros összefüggését az emberi szükségletek kielégítésével, a termelés gyakorlatával és sürgette e kapcsolat még szorosabbá tételét. tJj At­lantisz című utópisztikus Írá­sában az újkori filozófusok közt elsőnek lépett fel a termelő erők fejlesztésének programjával. Az volt az el­ve, hogy a természetet tör­vényeinek megismerésével győzhetjük le, jelszava pe­dig ez: „A tudás hatalomig S tárgyalóteremből Leütötték ­Ugyancsak nehéz dolga volt a Szolnok megyei Bíró­ságnak, amikor Beszteri István ‘(Jászfedsőszentgyörgy Kossuth u. 26.) ügyét tár­gyalta, s amelyben a vád Beszteri István ellen két­rendbeli emberölés kísérlete volt. A nehézséget az okoz­ta, hogy a sértettek és a ta­núk, sőt a vádlott is egy­mástól igen eltérő, elfogult vallomásokat tettek, hogy egymást mind jobban „be­feketítsék”. Végül is a bíró­ság bizonyítási eljárás után a következőket állapította meg. Beszteri István a község határában felkereste apját, aki lányával Beszteri Má­riával és vejével Farkas Bé-. Iával a paprikaföldjükön dolgozott. Beszteri István haragban volt a családjával, és ennek köszönhetően rö- Yideseai a régi sérelmek fet« — AZ ÚJ KÖZLEKEDÉSI szabályokkal ismerkednek holnap este hat órakor a me­gyei művelődési központ és a Hazafias 'Népfront Béke klubjának tagjai Szolnokon, a Bokányi Dezső úti klub- helyiségben. — NÉPSZERŰEK Karca­gon a Déryné Művelődési Központ által rendezett gyer­mekműsorok. Tavaly a film­vetítéseket, a bábelőadásokat és a gyermekszínház műso­rait csaknem nyolcezer gyer­mek nézte végig. — KUNMADARASON, a szocialista brigádvezetők klubjában, a szocialista bri­gádok vállalásairól és egyéb feladatairól hangzik el elő­adás holnap este fél hétkor. Iró-olvasó találkozó Tegnap délután Molnár Gábor hóval találkoztak a szolnoki Járműjavító Vál­lalat útleírásokat kedvelő dolgozói. Először az F. Bede László ifjúsági klub ipari ta­nulói, majd a szocialista bri­gádklub több mint száz tag­ja nézte meg az író déJ-ame- rikiai útjáról készült filmet, és hallgatta meg előadását. Molnár Gábor nem először jár a Járműjavító művelődé­si házában, így az érdeklő­dők részletesen megismerik írói munkásságát, vadászél­ményeit. Gyakorlott orvos A beteg panaszkodik üzemi orvosának: — Egész éjszaka nem hunyom le a szemem. Csak izzadok, forgoló­dom az ágyban s állan­dó félelemérzésem van.„ — És mennyi a leltár­hiánya? — szakítja fél­be az orvos. bícskázott hánytorgatásával vita, majd veszekedés keletkezett apa és fia, illetve a közbeszóló lánytestvér között. Az egy­re durvábbá váló vitába a sógor, Farkas Béla rövid szóváltás után drasztikus módon beavatkozott: kapá­val leütötte Beszteri Istvánt, aki földre rogyott az ütés­től. A testvér és a sógor sarkon fordult, otthagyta a leütött férfit. Ezután Beszteri főiocsúd­va dühében bicskát rántott és hátulról leszúrta Beszteri Máriát és Farkas Bélát akik súlyos sérülést szenvedtek. A családi vitának bírói ítélet lett a vége: Beszteri Istvánt a Szolnok megyei Bíróság kétrendbeli, erős felindulásban elkövetett em­berölés bűntettének kísérle­téért 5 évi szabadságvesz­tésre ítélte. Az ítélet nem jogerős. — A TERVEK szerint új AFIT-telepet építenek Ti- szaföldváron. A hely kijelö­lése folyamatban van, a 40 millió forint értékű beruhá­zás építését jövőre fejezik be. — LAKOTT területen te­hergépkocsival túllépte a megengedett sebességet Hor­váth László (Szolnok, Kun Béla krt. 11. VI./10). A szol­noki járási-városi Rendőr- kapitányság szabálysértési előadója 2 ezer forintra bün­tette. — HOGYAN közlekedjünk ma? címmel hangzik cl elő­adás ma este hat órakor Me­zőtúron. a városi művelődési központban, a KIOSZ cso­port részére. Iz Alföld déli részén Megduplázódik az idegenforgalom A nemrégiben elkészült délalföldi „idegenforgalmi mérleg” adatai szerint egy év alatt öt határállomáson egymillió hatszázezer külföl­di érkezett a területre. Sze­geden például csali a szabad­téri játékok időszakában fél­millió vendéget fogadtak. Az idegenforgalmi intézőbizott­ság prognózisa szerint a te­rület idegentorgáhna a kö­vetkező öt évben megduplá­zódik. A turisták —, s egy­ben a helybeli lakosság kul­turált ellátása, étkeztetése, szórakoztatása jórészt a Csongrád megyei Vendéglátó Vállalatra háruL A vállalat vezet® tervet dolgoztak ki, hogyan oldják meg a nagy feladatot úgy, hogy az adminisztráció ész- szerűsítésével, gépesítésével a vendéglői, éttermi dolgozók­nak több idejük maradjon a tényleges vendégfogadásra. Kevés filmet gyártanak az olaszok Olaszországban egyre ke­vesebb film készül: 1975-ben az országban 179 filmet gyár­tottak, vagy .is 61-gyei keve­sebbet, mint 1974-ben, és 98- cal kevesebbet, mint három esztendővel korábban. A jel­zett adatokat az ANICA, az olasz filmesek produceri és filmforgalmazód társasága tette közzé. Szakmai körök véleménye szerint 1976 sem fog javulást hozni: az a tény, hogy kará­csonyra pénzügyi okokból felfüggesztették Fellini film­jének forgatását, azt mutat­ja, hogy súlyos bajokkal küszködik Olaszországban a „hetedik művészet”. Szerkesztőségi közlemény Saját gépkocsival rendel­kező nyugdíjasokat, esti el­foglaltsággal azonnali ha­tállyal felveszünk Fizetés megegyezés szerint. -f- gép­kocsi átalány térítést bizto­sítunk. Jelentkezni: a válla­lat főkönyvelőjénél, Szolnok, Irodaház I emelet. Tanácstagi beszámolók Szolnokon ma a következő tanácstagok tartanak beszá­molót: Meggyes László, TI- TÁSZ kultúrterem. 17.30, Bodnár Lajos, Délibáb úti iskola, 18 óra. A megürese­dett 42. sz. választókerület­ben Kukri Béla, a városi tanács elnöke tartja a beszá­molót a Nyúl utcai iskolában, 17 órakor. Honvédelmi vetélkedő Tegnap rendezték meg az Alumíniumgyár tiszafüredi gyáregységében az üzem fér­fi dolgozói számára kiírt há­romfordulós, honvédelmi-ka­tonapolitikai témáikat feldol­gozó vetélkedő első forduló­ját A vetélkedőre benevezett csaknem harminc versenyző az első forduló feladatait si­keresen oldotta meg. (Tudósítónktól) A 35 éves Schneider Pált a Szolnok megyei Sütőipari Vállalat tmk-vezetőjét egy­szer már elítélték ittas ál­lapotban való járművezetés miatt. Most hasonló ok kö­vetkeztében került ismét összeütközésbe a Büntető- törvénykönyvvaL Verőcemaroson, a Vén Duna vendéglőben vacsorá­zott, és három nagy-fröccsőt is megivott. Közepes alko­holos befolyásoltság állapo­tába került. Ez nem zavarta őt abban, hogy — este ki­lenc óra tájban — 'beüljön Trabant kocsijába és részt vegyen a közúti forgalom­ban. Bódult állapotában nem kapcsolta be a kocsi világí­tását. Nem volt szerencséje, mert rend őr járőrrel találko­zott. Jelzéssel íigyefaieztet­Valamennyi közút járható A közúti igazgatóságok ma reggeli jelentései szerint az országban valamennyi közút járható annak ellenére, hogy az észak-keleti területen teg­napra virradó éjszaka hava­zott A hóréteg vastagsága Borsod megyében 10—15, Szabolcs-Szatmár megyében 3—5 centiméter. Encs-Hidas- németi és Gönc térségében 40—250 centiméteres hóaka­dályok keletkeztek, ezeket azonban a reggeli órákban sikerült megszüntetni. A hóeltaikarítás munkájában Borsod megyében 66 hóekés, só- és hoinofeszórógép vett részt Latyakosak és helyen­ként síkosaik még Hajdú-Bi- har megye alsóbbrendű út­jai, valamint egyes utak a Mátrában, elsősorban a Pász­tó—Galyatető—Mátraháza út A síkosság ellen ezeken a helyeken is teljes erővel vé­dekeznek. A Mátrában a köd miatt a látótávolság erősen korlátozott; 40—60 méter. Panoráma út Visegrádon elkészült a fel­legvárhoz vezető panoráma út folytatása, a Kisvillámat, Sibriik-dombot érintő sza­kasz, amely a nagyközség határában csatlakozik a ll­es műúthoz. Az új útvonal olyan körutazásra ad lehető­séget, hogy az ide látogatók megtekinthetik a visegrádi hegység legszebb tájait, így például az apátkúti völgyet, a Magda-forrást, az ördög- malmi vízesést, a fellegvá­rát, a Nagyvillámot, a Sib- rik-dombon nemrégen feltárt várispánsági központ rom­jait, valamint felkereshetik a legszebb látványt nyújtó ki­látóhelyeket. Az idén meg­nyíló körúton a Pest me­gyei idegenforgalmi hivatal autóbuszokat indít, amelyek­ről idegenvezetők kalauzolá­sával tekinthetik meg az ér­deklődők a táj . természeti szépségeit és történelmi ne­vezetességeit (Tudósítónktól) A szolnoki Tisza Szálló impozáns épületében ötven évvel ezelőtt, 1926-ban nyi­totta meg Írapuját az Alföld egyik híres gyógyfürdője. A fürdő vizét a csaknem ezer méter mélységből feltörő, peroenként 850 liter, 52 Cel­sius fok meleg hévíz bizto­sítja. A forrásvíz vegyi ösz- szetételét tekintve alkalikus, de jelentős mennyiségű jo- didot is tartalmaz, így a reumatikus és mozgásszervi betegségek gyógyítására, ivókúra formájában a gyo­morsav közömbösítésére és az epebántalmak gyógyítá­sára kitünően alkalmas. A jubiláló gyógyfürdő a megye valamennyi termál- vizű fürdője közül gyógyá­ték, hogy álljon meg. Schnei­der megállás helyett rákap­csolt és menekülni próbált. Angyal-filmekre emlékez­tető üldözés következett, főúton, mellékutcákon át. A szirénázó, kékfényes jármű mindenütt a nyomában. Mi­kor zsákutcába került, ki­ugrott és gyalog próbált menekülni, de elfogták. Közlekedési vétség vádjá­val állították, a bíróság elé. Védekezésül elmondta, hogy a menekülést félelmében kí­sérelte meg. Tettét megbán­ta. A váci Járásbíróság bün- tetőtanáasa tízezer forint pénzbüntetésre ítélte és öt évre eltiltotta a járműveze­téstől. A Pest megyei Bíró­ság másodfokon jóváhagyta az ítéletet, így az jogerős. — papp — Vendég-vadak a Blikkben A «ord télj időjárás, az utóbbi napokban hullott hó vándorlásra késztette a Bükk nemesvadáll omány át. özek, szarvasok, sót vad­disznók százainak nyomai mutatják a vonulás irányát A vadak elsősorban az ete­tők körüli erdőrészeket száll­ták meg. A sziklás, szinte megköze­líthetetlen karsztvidékre hú­zódtak az 1930-as években meghonosított korzikai vad- juhok, a muflonok. Azokon a sziklaszirteken tanyáznak, amelyek a déli órákban nap­sütést kapnak. Az aggteleki barlangvidék­hez tartozó 6zelcepusztai re­zervátumban „vendég** va­dakat is megfigyeltek az er­dészek. A Magyar Üjságírök Országos Szövetségének Elnöksége és a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága pályázatot hirdet olyan tehet­séges fiatalok felkutatására, akik alkalmasak az újságírói mun­kára. A pályázaton részt vehet min­den tizennyolc és harminc év közötti KlSZ-tag, aki vonzalmat érez az újságírói pálya iránt, de eddig még nem publikált rend­szeresen újságban és az előző pályázatokon nem ért el helye­zést. A pályaművek tükrözzék szo­cialista énítőmunkánkat; ezen belül elsősorban az ifi óság hely­zetéről. az ifjúságpolitikai kér­désekről szóló írásokat látnánk szívesen, de foglalkozhatnak a kül- és beloolitikával, a népgaz­daság, a kultúra és a snort idő­szerű eseményeivel, problémái­val. Pálvázni az újságírás valamely műfajához frioort, interjú, kri­tika, cikk stb.j tartozó, még nem oublikált írássál lehet. Az írásokat généivé. h*rom pél­dányban kell .beküldeni. A pályázathoz részletes önélet­rajzot is kérünk mellékelni. A pályázat díjai: 1 db I. dí1 Soon.— Ft 2 db TT. etil 2000.— Ft 3 db T7T. dí1 1000,— Ft A KT^KR különdíja lO^O,— Ft A MTJOSZ különdíia 1000.— Ft A fenti díjakon kívül néhány kitűnő pályázat elismerő okle­velet kan. Beküldési határidő 1976. áp­rilis 15. Eredményhirdetés 1976. május 31-én. Cím: 1369 Budapest, Népköz- társaság útja 191. 5. POB 365, szati célokra a legteljeseb­ben igénybe vett egység. Szolgáltatásai kiterjednek fizikoterápiás, reumatoló­giai szakkezelésekre- Ott lát­ják el többek között a moz­gásszervi betegségben szen­vedő alföldi olajbányászok egy részének speciális gyó­gyítását is. A múlt évben a fürdő épületében kezdte meg működését hazánk első vidéki parodontológiai szak­rendelője. A mintegy 1 mil­lió forint költséggel kialakí­tott, korszerűen felszerelt rendelőben ugyancsak a ter­mészetes gyógyvízzel, száj- zuharmyal is gyógyítják az íny és szájbetegségben szen­vedőket Tíz kezelőegysége naponta száznyolcvan bete­get tud ellátni. A család legkisebb tagja A székesfehérvári VIDEO­TON Gyárban megkezdő­dött a hazai számitógép- csalad legkisebb tagjának, az R—5 jelű, irodai számító­gépnek gyártáselőkészítése. Az új berendezést a svéd Saab céggel kooperációban gyártják majd a VIDEOTON tahi gyáregységebem. Az asz­tali kivitelű irodai számító­gépet elsősorban bankokban, takarék pénztárakban a be­tétállomány adminisztrálásá­ra használhatják, de raktári és kisebb gyári alfcatrész- nyilvántamtásra is alkalmas. A magyar—svéd kooperáció­ban készülő R—5-ös kis-szá- mítógépből az időn a nullr- széria kerül ki, a sorozat- gyártás előreláthatóan 1977 elejém kezdődik. Eszperantó kongresszus Komlón 1976. mozgalmas évnek ígérkezik a baranyai eszpe- rantisták számára. A Ma­gyar Eszperantó Szövetség pécsi területi bizottsága most készítette el idei prog­ramját, amelyben több or­szágos és nemzetközi jelen­tőségű esemény szerepel. Ezek közül is kiemelkedik a 26. magyar eszperantó kongresszus, amelyet Kom­lón rendeznek meg. A me­cseki bányászváros az idén ünnepli várossá alakulásá­nak negyedszázados jubileu­mát és ebből az alkalom­ból látja vendégül — június­ban — a nemzetközi nyelv magyar barátait. Az eszpe­rantó világszövetség febru­ár utolsó hetét a barátság nemzetközi hétévé nyilvání­totta, s ennek megfelelőéin a baranyai eszoerantisták is a népek közötti egyetértés és közlekedés ügyének szente­lik ezt az időszakot A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093, 12-320, 12-069, 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. Pf. 105 Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés díja egy hónapra 20,— forint. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: minden postahivatalnál és a kézbesítőknéL Szolnoki Nyomda vállalat Szolnok, Vörös Csillag u. 28. Megbízott felelős vezető: Eiesmayer József Szállításra várnak a jászkiséri Zománcipari Szövetkezet lábasai Súlyos ítélet - közlekedési vétségért i

Next

/
Oldalképek
Tartalom