Szolnok Megyei Néplap, 1975. december (26. évfolyam, 282-305. szám)
1975-12-03 / 283. szám
a SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1975. DECEMBER 3. SZERDA FERENC NAPJA A Nap kél: 7.12 — nyugszik: 15.54 órakor. A Hold kél: 7.25,, nyugszik: 16.30 órakor. Várható időjárás ma estit;: Változóan felhős, párás idő, legfeljebb a Dunántúlon elszórtan kisebb esővel. Mérsékelt, napközben néhány helyen megélénkülő déli szél. Hajnalban és reggel helyenként ködképződés. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 5—plusz 10 fok között. ZMiKXMiUM &60ST0N Száz évvel ezelőtt, 1875. december 3-án született Móron és 12 éve, 1963 októberében halt meg — 88 éves korában — Zimmermann Ágoston Kossuth-dijas akadémikus, az Allatorvostudományi' Egyetem professzora, nemzetközi hírű anatómus. Állatorvosi tanulmányait 1895-ben Budapesten fejezte be, s már a következő évtől az akkori Állatorvosi Akadémia tanársegédje lett. 1910- ben a budapesti egyetem bölcsészkarán magántanári képesítést szerzett az összehasonlító anatómiából és az Állatorvosi Főiskolán az anatómiai tanszék professzorává nevezték ki. Ezzel párhuzamosan meghívták a budapesti egyetem állattani tanszékének vezetésére is. Hosszabb időn át szerkesztette az Állatorvosi Lapokat. 1933-ban az Állatorvosi Főiskola, 1939— 40-ben az Állatorvosi Főiskolával bővült József nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektora volt; 1946- ban vonult nyugalomba. Hosszú időn át betöltötte a Természettudományi Társulat elnöki tisztét. Oktatói munkája mellett nagy érdeme, hogy az anatómiát az egyszerű leíró kereteken túl az értelmező tudomány magaslatára emelte. Jelentős tudományos szakírói tevékenysége is. Néhány fontosabb műve: Fejlődéstan, A házinyúl természetrajza és hasznosítása, Háziállatok anatómiája. A Képlop KRESZ ionfelyama (8.) B z új KÍÍESZ-ben több új jelzőtáblát találunk. Ez nem azt jelenti, hogy több jelzőtábla lesz az utakon, hanem azt, hogy több a választási lehetőség a forgalom szabályozása, a pontosabb tájékoztatás érdekében- A jelzőtáblák alatt kiegészítő táblák adnak útmutatást a jelzések értelmezésére. Az egyes táblák teljesen újak, míg másoknál az értelmezés tekintetében, találunk módosítást. Megjegyzendő, hogy a táblák kizárólag olyanok, amelyek a nemzetközi egyezményekben szerepelnek. — ÍRÓ-OLVASÓ találkozó Martfűn. A politikai könyvhónap keretében Sütz István a Portugália szegfűvel című könyv írója ma délután fél háromkor találkozik olvasóival a Tisza Cipőgyár művelődési központjában. — HATMILLIÓ forint értékű munkát végez a tervek szerint jövőre a jászberényi Városi Tanács költségvetési üzeme. Többek között befejezi a fedett piac építését, csatornát, utat és szállodát épít a városban. — VÄLOGATÄS a zeneirodalom remekeiből címmel négyrészes zenei Sorozatot indított a Ságvári Endre megyei Művelődési Központ általános iskolásoknak. Ez. úttal ma délután 3 órakor a sorozat második előadására kerül sor Szolnokon, a Komarov teremben. A foglalkozás címe: Zene és természet. Műsoron: Smetana: Moldvája szerepek — ÖCSÖDÖN vasárnap országos állat- és kirakodóvásárt tartanak. — HUSZONÖT éves a szakszervezeti munkavédelmi felügyelet. Az évforduló alkalmából ma jubileumi ülést rendez a Szakszervezetek Megyei Tanácsa. — JANUÁRBAN vehetik birtokukba a szolnoki MÁV Járműjavító Üzem dolgozói az új, 1300 személyes fürdőt és öltözőt. Az építést a Szolnok megyei ÁÉV végzi, a beruházás költségei meghaladják a 20 millió forintot. — ÜJ MŰVELŐDÉSI hi* épül Tiszaszöllősön a tanács és a helyi termelőszövetkezet beruházásában. Átadására a jövő nyáron kerül sor. — AZ IDÉN tizenkét utcában ültettek fákat az abád- szalokiak társadalmi munkában A facsemetéket — ösz- szesen 2000-et — a községi tanács adta. — A KOMPLEX matematika tanítását elősegítő sorozat 4. előadását tartják holnap délután egy órakor a ti- szaföldvári művelődési házban. Az előadó, Szilassi Lajos, a Szegedi Tanárképző Főiskola tanára lesz. Magyar híd Jugoszláviának Százhúszezer tekerccsel több A tervezettnél mitegy 120 ezer tekerccsel több fedéllemez elkészítésével, fennállása óta legeredményesebb esztendejét zárja az idén Jászalsószentgyörgyön az ÁFÉSZ fedéllemezgyártó üzeme. Éves tervüket jelentősen túlteljesítették: 23 millió forint értékben 380 ezer tekercs fedéllemez helyett ösz- szesen 500 ezer tekercset gyártanak. Ezt az eredményt az üzem új technológiák bevezetésével. az év közben üzembe helyezett sima fedéllemez- gyártó szalaggal érte el. Az új gyártási módszer előnye, hogy amíg a régi szalagon egy 8 órás műszakban öt ember, 4 — 500 tekercset készített, a sima fedéllemez szalagról 'ugyanannyi idő alatt 1500 tekercs kerül le. Az új gyártási módszer igazolta létjogosultságát. Az üzemben a jövőben a hagyo- régi gépek átépítését. A korszerűbb gyártási módszerekkel a jászalsószentgyörgyi üzemek a jövőben a hagyományos kátránypapír mellett alufóliás, üvegszálas, és vastag fedéllemez is készül majd. Kedden elkészült a jugoszláviai Smederovónál épülő magyar gyártmányú Duna- híd utolsó, úgynevezett ártéri nyílása a Ganz-MÁVAG mátranováki gyáregységében. Az ez idő szerint leghosz- szabb — ezerkétszáz méteres közúti Duna-híd gyártásából a mátranováki üzemre az egyik négyszáz méteres, ezerötszáz tonna súlyú ártéri szakasz hárult. Megérkeztek az első fenyőfák a szolnoki, piacra Hangverseny az ifjúságnak GsfcaS©sg*i®©l&sr*csík Így vagy úgy, de naponta hirt adunk a gépkocsi- vezetőkről. ' Ittasan vezetett... Cserbenhagyta áldozatát..'. Nem az útviszonyoknak megfelelően hajtott... és így tovább. Persze nem kerül be az újságokba. Például a gyalogos, aki... Megyénk egyik nagyközségében történt: vak ember állt az út szélén fehér bottal, erősen hallgatózott. Autók jöttek-mentek. Amikor éppen nem hallatszott az autózúgás, az idős, világtalan ember nekiindult. Kerékpárosok cikáztak körülötte — őket nem hallotta. És persze a fürge személygépkocsik is ott termettek mielőtt átért > volna a túloldalra. A férfi tanácstalanul megállt Az úrvezető nem volt rest lecsavami ablakát és kiszólni : miért flangál az út közepén ? ... Azután a vak em. bér ismét nekiindult, átment az úton, egy árkon, orgonasövényen, mígnem járdára lelt. Az egész jelenetet legalább 30 ember figyelte érdeklődve a szemközti autóbusz megállóból,' és senki sem mozdult. Mostanában egyre több szó esik az új KRESZ-ről. Lapunkban is sorozat indult ismertetésére. Csak azt ne higgyük, hogy mindez kizárólag a közlekedési szakemberekre és a gépjárművezetőkre tartozik. Az új KRESZ- nek a gyalogosokhoz is van szava. Jóllehet nem minden passzus vonatkozik rájuk, de az egésznek a szelleme igen. K. L Az új jelzőtáblákról Az elsőbbség új táblái: szabályozás A jövőben a „Körforgalom” jelzőtáblát önállóan, az elsőbbség adásra vonatkozó tábla nélkül is elhelyezhetik. Ilyen esetekben a körforgalomban haladók a jobbkéz szabály értelmében elsőbbséget kell hogy cyűjanak a betorkolló útról erkező járműveknek. A körforgalmat keresztező villamosnak “ilyen esetekben is elsőbbséget kell biztosítani. „A szembejövő forgalom elsőbbsége” piros körben fehér alapon felfelé mutató piros, lefelé mutató fekete nyíl.” ..Elsőbbség a szembejövő forge,lommal szentben”, (négyzet alakú táblán kék alapon lefelé mutató piros, felfelé mutató fehér nyíl), amelyeket'végig belátható útszűkületben (egyiket az egyik, másikat a másik végén) helyezhetik eL A jövőben a „Kötelező legkisebb sebesség” jelzőtábla hatályát kizárólag az új köralakú, „Kötelező legkisebb sebesség vége” (kék alapon piros átlóval) tábla oldja fel. Ezentúl a kétkerekű kerékpárokon kívül a kétkerekű segédmotoros kerékpárok is a „Kerékpárút” jelzőtáblával jelzett utakon kötelesek haladni — ahol ilyen/ van. Más járművek közlekedése viszont tilos a kerékpárúton! Jersey ruhák, kosztümök Abádszalókról Három évvel ezelőt kezdődött meg a termelés a Kéz- műiprai Vállalat abádszaló- ki telepén. Akkor mindössze hetven dolgozója volt a kis üzemnek. Ez a szám az idei bővítés eredményeként — 130-ra nőtt. Majdnem kizárólag női betanított munkások alkotják a telep munkásgárdáját. Jó körülmények között, ebben az évben havonta átlag másfél — kétmillió forint értéket állítottak elő, többnyire exportra készülő jersey ruhákból, kosztümökből, szoknyákból, hálóruhákból. Novemberben például 6000 kosztüm és 2000 hálóing készült. Tűz SsirjáiÉan Tűz ütött ki tegnapelőtt a déli órákban Vineze Bálint, Surján I. dűlő 21. szám alatti lakos gazdasági udvarán. A tüzet a család kisfia okozta. Me,".gyújtotta az udvaron lévő szalmaka/.lat, ahonnan a tűz átterjedt a közeli szénára és a felhalmozott ép i- letfára. A szolnoki tűzoltók és a törökszentmiklósi önkéntesek rövidesen eloltották a tüzet. Az anyagi kár mintegy 20 ezer forint A környezet védelméért A Szolnoki Szimfőnikus Zenekar az Országos Filharmónia rendezésében ma 15 és 16.30-kor hangversenyt ad az ifjúságnak a megyei művelődési házban. A műsoron Beethoven Coriolan nyitánya. D-dur hegedűversenye és VIII. szimfóniája szerepel. Közreműködik Bálint Mária hegedűművész, vezényel Báli József. ' Előadás o járás propagandistáinak Gölöncsér József, az Állami Egyházügyi Hivatal osztályvezetője tartott tegnap előadást a tiszafüredi járás községi párttitkárai és alap- szervézeti propagandistái számára. „Az állam és az egyház viszonya” címmel megtartott előadás fontos ideológiai kérdések • tisztázásához adott nagy segítséget. Az előadás után több,— a témához kapcsolódó — aktuális kérdést is megvitattak. Hepatitisz elleni vakcina Állatokon sikerrel kísérleteztek ki két, májgyulladás elleni, vakcinát. A vakcinák kidolgozásában elsősorban Baruch Blumberg No'oel- díjas orvos működött közre. A vírusos májgyulladás évente 600 000 amerikait sújt Az Egyesült Államokban megkezdték az új vakcinákkal a kísérletezést önkéntes kísérleti alanyokon. GépkoEsIsorszáaiík A Merkur Autószalon jelentése a gépkocsis őrszámok állásáról: Trabant Limousine 2.400 Trabant Limousine Special 2.200 Trabant Kombi 16.686 Wartburg de Luxe »33.090 Wartburg Limousine 35.753 Trabant Hycomat ) 3.721 Skoda 100 73.374 Zsiguli — Budapest 74.211 Debrecen 32.235 Polski Fiat 1500 10.453 Skoda 110 L 5.113 Skoda 100 L 6.928 Zsiguli Kombi 6.478 Dácia 7.417 Zaporozsec 23,059 Wartburg Tourist * 3.472 Zsiguli 2103 2.097 A csimpánzok tapintása Az atlantai Yerkes Primate Centerben több száz majmot tenyésztenek. Felfedezték, hogy a csimpánzok tapintás útján is felismerik azt a tárgyat, amelyet korábban csak láttak, vagy fordítva. Mind ez ideig azt hitték, hogy a tapintás kizárólag az ember sajátja. Eddigi munkájáról készített számvetést Jászberényben, az idén áprilisban alakult környezetvédelmi bizottság. Számos intézkedéssel segítette a környezetvédelmj feladatok megvalósítását. Jár vaslatára a tejüzem most folyó bővítése, rekonstrukciója során olyan gyártási eljárásokat vezetnek be, amelyekkel megszüntetik az üzem által eddig okozott levegőszennyeződést. Kiemelt feladatként foglalkoztak a bizottság tagjai a növény védőszer-raktárak ellenőrzésével. Űj raktárak építését javasolták például a Kossuth és Lenin Tsz-ben. A bizottság kezdeményezésére kitiltottak a város központjából, a főútvonalakról a zajos járműveket. A városban a természetes környezet regenerálását szolgáló akciót indítottak. A Vörös Csillag Tsz ennek hatására 2 eZer facsemete kiültetését és 5 évig tartó gondozását vállalta. Az ÉDOSZ szakszervezeti bizottsága által meghirdetett szocialista brigádok szellemi vetélkedőjót rendezték meg Karcagon, a Sütőipari Vállalat művelődési termében. A vetélkedőn a tiszafüredi, kisújszállási, karcagi és fégyver- neki hűtőipari dolgozók versenyzői küzdöttek a területi döntőbe jutást jelentő első helyért. A hét fordulós irodalmi, gazdaságpolitikai, sport- és szakmai kérdéscsoportok megoldásában a karcagi Sőwy Sándor szocialista brigádja került ki győztesen, a szintén karcagi összetartás és Münnich Ferenc brigád előtt.’ A Magyar Szolcialista Munkáspárt Szolnok ipegyei Bizottsága ' és a Szolnok megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Fábián Péter főszerkesztő-helyette* Lazányi Angéla Telefon: 12-093, 12-320, 12-06«, 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. Pf. 105 Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 (Az előfizetés díja egyí hónapra 20,— forint. Terjeszti a Magyar Po^ta. Előfizethető: minden postahivatalnál és a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, Vörös Csillag u. 28. Felelős vezető: Kozák Ferenc Briiádvetéira Karcagon