Szolnok Megyei Néplap, 1975. december (26. évfolyam, 282-305. szám)

1975-12-04 / 284. szám

flisMó illés az MSZHF Szelnek megyei Bizefiságáiiak else titkára Üfásl tartott a megyei pártbizottság Vállalták, túlteljesítették Kongresszusi munkaverseny a Ganz Villamossági Müvek szoünoki gyárában Tegnap ülést tartott a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága. A megyei pártbizottság első napirendként személyi kér­désben döntött. Az ülésen részt vett és fel­szólalt 1’ullai Árpád, az MSZMP KB titkára, aki a Politikai Bizottság és a me­gyei párt-vegréhajtóbizoltság Ot nemzetközi szövetség és szervezet és több mint E-0 ország különböző irány­zatú szakszervezeteinek kép­viselői jelezték, hogy részt vesznek a magyar szakszer­vezetek hétfőn kezdődő XXIII. kongresszusán. Jelen lesznek a lran.gresz- szuson a szakszervezeti vi­lágszövetség, a Latin-ameri­kai Egység Konigreszus, az Afrikai Szalrszarvezeti Egy- t égszarv ezet, az Arab Szak- szervezetek Nemzetközi Szö­vetsége és a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet magas szintű képviselőn állásfoglalása alapján java­solta, hogy a megyei párt- bizottság hívja be sorába tagként Andrikó Miklós elvtársat, az MSZMP KB ipari, mezőgazdasági és köz­lekedési osztályának helyet­tes vezetőjét, és válassza meg a végrehajtó bizottság tagjának, az MSZMP Szol­A szocialista országokból V. I. Prohorowiak a Szak- szervezetek Központi Taná­csa. titkárának vezetésével a Szovjetunió. Miso Misevnek, a Szaicszervezetek Központi Tanácsa elnökének vezetésé­vel a bolgár, Karel Hoffman- nak a Forradalmi Szakszer­vezeti Mozgalom Közpqnti Tanácsa elnöksége elnöké­nek vezetésével a csehszlo­vák, Harry Tischnek a Sza­bad Német Szakszervezeti Szövetség elnökének vezeté­sével az NDK, valamint a jugoszláv, a lengyel, a ro­mán, a KNDK-beÜ, a kubai, nők megyei Bizottsága első titkárának. A pártbizottság a javasla­tot titkos szavazással, egy- riangúan elfogadta. A pártbizottság ezután tá­jékoztatót kapott az MSZMP KB 1975. november 16—27-i üléséről. A napirend előadó­ja Szekeres László, a megyei pártbizottság ' titkára volt. a mongol, a VDK-belí és a Dél-vietnami Köztársasági- beli szakszervezeti delegá­ciók jelezték érkezésüket Az európai tőkés orszá­gokból Budapestre várják a francia CGT, a finn (SAK), a Német Szövetségi Köztár- saság-beli (DGB), az olasz jCGIL, UIL és CISL), az osztrák (ÖGB), valamint a ciprusi, az ír, a luxemburgi, a portugál, a skót, a spa­nyol (illegális) szakszervezet, valamint a keresztény irány­zatú (CEDT) francia kül­döttséget MA: A munka, ai élet sűrűjében A pártcsoportok tevékenységéről Csak kisiklás volt... Gondok, tervek rizisteimesztásben 3. oldal A tettek emberei A sorozat hatodik részének címe: Nem bátorság kell Kisnővérek 14 éves kortól Űj képzési forrpa a szolnoki egészségügyi szakáskolában 5. oldal Hetvenötezer Zsiguli alkatrészekért Szerződéskötés Moszkvában Moszkvában, a magyar ke­reskedelmi kirendeltségen tegnap aláírták a magyar es szovjet külkereskedeLmi vál­lalatok 1976. évi gépkocsi export-import szerződéseit és az 1980-ig szóló Z&iguli-ko- operációs megállapodást. Az 1976-ra szóló szerződés értelmében a Szovjetunióból jövőre 33 ezer személygép­kocsit és négyezer tehergép­kocsit hozunk be. A magyar export legjelentősebb tétele 3200 Ikarus autóbusz. A most aláírt szerződésen kívül további hétszáz Ikarus buszt szállítunk a szocialista or­szágok közreműködésével épülő arenburgi gázvezeték építőinek. Fontos exportté­telünk a pótalkatrészek ki­vitele és a Zsiguli kocsikba beépítendő részegységek, szállítása. Autóbusz expor­tunk jelentékenyen kibővül az ideihez képest, amikor összesen 5900 Ikarust szállí­tottunk a Szovjetunióba. A másik, ugyancsak tegnap aláírt megállapodás a mind­két ország számára rendkí­vül hatékonynak és előnyös­nek bizonyult Zsiguli-koope- ráció újabb ötéves meghosz- 3Kábítását jelenti. A szerző­dés értelmében 1976.—1980- ban összesen 75 ezer Zsiguli gépkocsit kapunk 110 millió rubel értékben ugyanilyen értékű beépítendő alkatrész éjs részegység ellen tétel ekánt. Importáljuk a Togliatti autó­gyár valamennyi jelenleg gyártott gépkocsitípusát, köztük lövőre először a VÁZ—210H jelzésű 1300 köbcentis változatot Negyvenkét szocialista bri­gád csaknem 400 dolgozó, az összlétszámnak mintegy kétharmada: ennyien Vesz­nek részt a Ganz Villamos- sági Művek szolnoki hegesz­tett gázszerkezetek gyárában a kongresszusi munkaver­senyben. A brigádok az év elején vállalták többek kö­zött a termelési terv 8 szá­zalékos túlteljesítését, és a selejt — ami már tavaly is a megengedett határon belül volt — további 50 százalékos csökkentését. Nos, amit vállaltak teljesí­tenek. Jó munkájuk jellem­zésére álljon itt néhány adat a háremnegyedév eredmé­nyeiről. Termelési tervüket már október végén 15,4 százalék­kal teljesítették túl- Az össz­termelés ilyen mérvű emel­kedését szinte kizárólag a munkatermelékenység növe­lése szülte. A .gyárban az idén a 6elejt a teljes terme­lési értéknek mindössze 0,t százalékát teszi ki, ami nem éri el az 50 ezer forintot sem. Az anyag- és energia taka­rékosság területén is jó ered­ményekről leltei beszámolni. Az összes megtakarítás meg­haladja az egymillió-száz­ezer forintot. Ebből különö­Finnország nemzeti ünne­pe alkalmából szerdán ün­nepi estet rendezett Szolno­kon, a Barátság klub-ban a Hazafias Népfront városi bi­zottsága és a Magyar—Finn Baráti Kör. A bensőséges összejövetelen Máté Jánosné a Hazafias Népfront megyei titkárságának munkatársa tartott megemlékezést. Be­szélt Szolnok és a finnorszá­gi Riihimäki több mint egy évtiziedes testvérvárosi' kap­csolatáról, az együttműkö­dés eredményeiről. Az ün­nepségen a szolnoki ÁFÉSZ sen nagy összeget — mintegy 450 ezer forintot — tesz ki a vi 1 lamosenergi a- fedi aszni alá s csökkentése. Az üzemben át­tértek a lángvágásnál a ne­hezen beszerezhető axjgén használatáról a földgáz, al­kalmazására. ezzel csaknem 100 ezer forintot sikerült megtákarftaniok. Társadalmi munka? Itt sem kell szégyenkezniük a szocialista brigádoknak. Köz­reműködtek a tiszaiig éli sportcsarnok építésében — hegesztettek, ami több száz­ezer forint értékű munkai jelent. A műszeripari szak- középiskóMban — ahol a gyárból sok szakmunkás to- v ábbíanul •—* a kazánház át­alakításánál és a fútőszerke- zelek szerelésénél játszottak nagy szerepeit. Abonyban, egy hatgyermekes dolgozo- juiknak építették családi há­zat közös összefogássá L Ezenkívül több szolnoki is­kola és óvoda részére végez­tek különböző munkákat A Ganz Villamossági Mű­vek szeptember közepére tel­jesítette negyedik ötéves ter­vét. A szolnoki gyár szoci­alista brigádjai révén jelen­tős mértékben kivette részét e szép eredmény eléréséből. Kodály kórusa is közremű­ködött, firm dalokat és nép­dalokat adott elő. A Finn Köztársaság buda­pesti nagykövetsége a bará­ti ország nemzeti ünnepe al­kalmából december 6-án fo­gadást ad a követség épüle­tében. Az ünnepi aktusra meghívást kaptak a testvér- városi kapcsolatokat ápoló magyar városok tanácsának elnökei, így jelen lesz Szol­nok képviselője is, aki átad­ja a 909 éves megyeszékhely üdvözletét, jókívánságait a baráti finn népnek. NDK oKtaléliipont a mezőtúri főiskolán Andrikó Miklós elvtárs 1928-ban tCis­várdan született, munkás családból szár­mazik. Felsőfokú tanulmányait a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen folytatta, ahol közgazdász oklevelet szer­zett. 1952-től 1955-ig a Belkereskedelmi Mi­nisztériumban főelőadóként dolgozott. A pártnak 1953 óta tagja. Elvégezte a Párt- főiskolát. 1955-től 1964-ig a kommunista ifjúsági mozgalomban dolgozott különböző felelős beosztásokban. Budapesten az V. kerületi KISZ Bizottság titkára, majd 195r-től 1964-ig a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának osztály- vezetője volt. A Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottsága apparátusába 1964-ben került, munkatársként. A későbbiek során alosztályvezetőként, majd a Szolnok me­gyei pártbizottság első titkárának történt megválasztásáig a Központi Bizottság ipari, mezőgazdasági és közlekedési osz­tálya helyettes vezetőjeként dolgozott. Andrikó Miklós elvtárs családos, két gyermeke van. Vendelek a szakszervezeti koipssziison — Gajdos — Magyar—finn barátsági est Szolnokon Kádár János távirata Leonyid Brezsnyevhrz Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára táviratban üdvözölte L. I. Brezsnyevet, a Szov­jetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának fő­titkárát abból az alkalomból, hogy a Béke Világtanács Joliot Curie emlékéremmel tüntette ki. Tanácskozott a megyei kéovise'őcsoport Tegnap a Hűtőgéogyárbsn tanácskozott az országgyűlé­si képviselők Szolnok megyei csoportja. A tanácskozáson Gorjanc Ignác, állami dí­jas vezérigazgató, Jászberény országgyűlési képviselője tá­jékoztatta a résztvevőket a megye* képviselőcsoport 1971—75 között végzett mun­kájáról. Ezután Gócaa József or­szággyűlési képviselő tartott tájékoztatót az országgyűlés következő ülésével kapcso- 'atos tennivalódról, majd dr. Hegedűs Lajos a megyei tanács elnöke, a képviselő­csoport vezetője ismertette a csoport. 1978. évi munka- tervét. Megvitatta a jelen­lévők különböző szervezési, működési és ügyrendi kér­déseket is. Az ülép végén a képviselők megtekintették a Hűtőgépgyárak 25 éves « munkavédelmi felügyelet Az évforduló alkalmából tegnap ünnepséget rendezett a Szakszervezetek Szolnok niegyel Tanácsa Szolnokon a Komarov teremben. Papp Lajos, az SZMT tit­kára tartott ÜTineni beszé­det, maid a megyében dol­gozó több száz társadalmi aktíva közül hatvannégyen kaptak önzetlen, áldozatkész munkájuk elismeréséül ok­levelet és jubileumi emlék- jetvényt. A legkiválóbbak pénzjutalomban is részesül­lek. Előadás a gazdasági szabályozóit változásáról A gazdasági szabályozó rendszer módosításáról és annak várható hatásairól tartott tegnap előadást Szol­nokon a Közgazdasági Tár­saság klubjában a szakem­bereknek dr. Szikszai Béla, az MSZMP Központi Bizott­sága gazdaságpolitikai osz­tályának alo6ztály vezető je. Vb-ülés Jászszentandréson A telekv;zdálkodásról, a kislakásépítés elősegítésére tett intézkedésekről tárgyalt tegnapi ülésén többek kö­zött a jászszentandrási köz­ségi Tanács Végrehajtó Bi­zottsága. Megállapította, hogy a településen jelentős intézke­dések segítették a lakosság házépítését: így például a tanács 60 telket, a Haladás Tsz 61 csereingatlant érté­kesített. Soron kívül a rész­letfizetési kedvezménnyel kaptak telket az építkező nagycsaládosok. Egy mondatban — Szerdán a lengyel Nép­köztársaság budapesti nagy- kövességén baráti hangulatú találkozón dr. Stefan Jed- rychewski nagyikövet a Leytgyel kultúráért" ér­demérmet adta át Elbert Já­nos műfordítónak. — Budapesten tanácskozik az Intranszmas magyar— bolgár társaság igazgató ta­nácsa, amelyre Jordan Cve- tapov gépipari minszterhe- Ivettes vezetésével bolgár delegáció érkezett hazánkba. (Tudósítónktól1 Az NDK gyártmányú me­zőgazdasági gépeik, gabona- és szálastakarmány-betakarí- tó eszközök egyre nagyobb szerepet kapnak hazánk, így Szolnok megye mezőgazdasa­gában is. Az importgépek számának növekedése adta az ötletet az NDK-beli Fortschritt kombinátnaik, hogy a debreceni Agrártudo­mány^ Egyetem mezőtúri mezőgazdasági gépészeti fő­iskolai karán — a tanüzem­ben létesítendő márkaszer­vizhez kapcsolódóan ?— spe­ciális oktatóközpontot hoz­zon létre. A főiskolai kar vezetősége örömmel adott helyt a ké­résnek, hiszen így a nappali és a levelező tagozatos hall­gatókat és a különböző tan­folyamok résztvevőit maga­sabb technikai színvonalon tudják oktatni. Az együtt­működéssel — az AGROT- RÖSZT megbízásából — az ország egész területére ga­ranciális szerelőket képeznek ki, ezenkívül az üzemi gép­kezelőket és szerelőket is fel­készítik a magasabb techno­lógiai színvonalú NDK ga­bona- és szálastakarmány- betakarító gépek javítására, karbantartására. Az oktatóbázis felszereltsé­ge megfelel az egyetemi szin­tű oktatás követelményeinek, a tan üzemein kívül szemi­náriumi és bemutató gyakor­ló helyiség is van. A gyakor­ló teremben a gépek főda­rabjairól készült metszetek, makettek, a betakarítás munkafolyamatát, munlka- szervezésá kérdéseit ábrázoló képek kaptak helyet. Az ok­tatási tematikát a főiskolai kar és a Fortschritt kombi­nát közösen dolgozza ki, A szemléltető, gyakorló anya­got a gépek fejlődésének, to­vábbi korszerűsödésének megfelelően folyamatosan ki­cserélik. A tegnapi üzembe- helyezési ünnepségen a bará­ti ország gépgyártó üzemé­nek szakemberei is részt vettek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom