Szolnok Megyei Néplap, 1975. december (26. évfolyam, 282-305. szám)
1975-12-16 / 294. szám
B SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1975. deoemüber 16. Fotókiállítás Jászkiséren % Vasárnap délelőtt ízléses, a termelőszövetkezeti paraszt- ember életét, munkáját, a téesz-ekben az utóbbi években bekövetkezett nagyfokú gépesítést bemutató fotókiállítást nyitott meg a jászkiséri művelődési házban Gócza József, a Lenin Tsz elnöke, országgyűlési képviselő. A kiállítás a Nagykunsági, valamint a Középtiszavidéki és Jászsági Termelő- szövetkezetek Területi Szövetsége, az Űj Barázda szerkesztő bizottsága által meghirdetett fotó- és diapályázatra beküldött anyagot mutatja be. A megnyitón dr. Boros Ottóné, a megyei pártbizottság osztályvezetője nyújtotta át a pályázat zsűrije nevében a díjakat. Két kategóriában okleveleket és két első, két második és két harmadik díjként összesen 12 ezer forintot adott át a győzteseknek. Képünkön: részlet a kiállításból. Könyvtárat avattak Abádszalókon 1975, DECEMBER 16., KEDD ETELKA NAPJA A Nap kél: 7.25 nyugszik: 15.53 órakor. A Hold kél: 14.27 nyugszik: 5.03 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: változóan felhős, párás idő, legfeljebb nyugaton és északon néhány helyen kisebb havazással, hószállin- gózással, mérsékelt, változó irányú, időnként megélénkülő délnyugati, nyugati szél. A hajnali és a reggeli órákban helyenként köd. Várható legmagasabb nappali hőmérsékletmínusz 1, plusz 4 fok között. TÁVOLABBI KILÁTÁSOK péntek reggelig: eleinte változóan, később erősen felhős idő, sokfelé eső, havas eső, havazás. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet mínusz 2, mínusz 7 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 1, plusz 4 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 40 százalékán várható az időszak második felében. líjÉsáoi klub Töriszenluiiklóson A törökszentmiklósi ÁFÉSZ fiataljai a közelmúltban ifjúsági kluböt alakítottak. A jelenleg negyven tagú klub célja a szövetkezetben dolgozó fiatalok erkölcsi, politikai, világnézeti nevelése, a szabad idő kultúrált eltöltésének segítése. A fiatalok kezdeményezését a szövetkezet vezetősége örömmel fogadta és jelentős anyagi támogatást adott a klub berendezéséhez. A fiatalok már készítik a programot is. Közös kirándulásokat, színház- és mozilátogatásokat terveznek, írókat, művészeket hívnak meg, és vetélkedőket szerveznek. 1 Néplap KRESZ iaifilysEa 07.) R3 árhuzamos közlekedés- ■ nél lényeges eltérést találunk a régi és az új KRESZ között Mások a szabályok, ha a menetirány szerinti jobb oldalon kettő, vagy kettőnél több forgalmi sáv van. Megjegyzendő. hogy az autóbusz — forgalmi sáv ebből a szempontból nem tekintendő forgalmi sávnak. A szabályok két forgalmi sáv esetén: A belső forgalmi sávban történő előzés befejezése után vissza kell térni a külső forgalmi sávba. Ha azonban személygépkocsival, vagy — lakott területen belül — távolsági vagy gyorsjáratú autóbusszal a vezető több járművet kíván előzni, megmaradhat a belső sávban, féltővé, hogy ezzel a mögötte gyorsabban haladó járművek közlekedését nem akodálvoz- za. Ha azonban a forgalom olyan sűrű, hogy a külső 6ávba visszatérni nem lehet, — TISZAFÜREDEN az ipari szövetkezet csaknem 49 millió forint költséggel épülő autószerviz vázlatszerkezetének szerelését megkezdte a karcagi Nagykunsági Építőipari Szövetkezet. A hatalmas csarnok vázszerkezete a hónap végére elkészüL — ELKÉSZÜLT Szolmdkan b Ságvári körúti szolgáöt.ató- ház, amelyban a Minőseid Szabó Szövetkezet részlege, üvegező és képketretező műhely, valamint bemutatóterem kap helyet Az 1,7 millió forint értékű létesítmény műszaki átadása pénteken kezdődik. Már most a szokásosnak kétszerese a levél- és cső-' magforgailom, amely az ünnepek előtti napokban még tovább növekszik — közölte hétfői tájékoztatóján Juhari Istváwné a Posta vezérigazgató-helyettese, aki bemutatta az újságíróknak az ország legnagyobb postai gócpontját, a keleti pályaudvari postahivatalok munkáját. Elmondotta, hogy a hét végére az ünnep előtti napokra 3 millió levél és csaknem százezer csomag továbbításával számolnak a keleti postakombinátban. Ismertette azokat az intézkedéseket is, amelyek a forgalom miinél zavartalanabb lebonyolítását szolgálják. Szokás szerint korábbam már tegnap megkezdték a decemberben esedékes nyugdíj-utalványok kifizetését, 1 millió 750 ezer Fehérbe öltözött aiükk A novemberi „tél” után vasárnapra ismét fehérbe öltözött a Bükk. A hajnalra megközelítőleg tíz centiméteres hó borította a Bükkfennsikot Igen sokan keresték fel a Bánkút környékén társadalmi munkában kialakított „síparadicsomot”. A három sífelvonó kora reggeltől alkonyaiig forgalomban volt, nemcsak a felnőttek hanem a részükre kialakított lesiklópályán sok gyermek hódolt a téli sport örömeinek. a belső forgalmi sávban folyamatosan is haladhat. A belső sávban — a fentebb jelzett járművekkel — a külsőben elszórtan közlekedő járműveket is meg lehet előzni. A szabályok kettőnél több forgalmi sáv esetén: A két forgalmi sáv esetén ismertetett szabályokat úgy kell alkalmazni, hogy a két jobb szélső sávban előzni, illetve párhuzamosan közlekedni mindenfajta járművel ugyanúgy szabad, mint ahogyan azt a két forgalmi sávval rendelkező úttesten a személygépkocsik számára a szabályok megengedik. A harmadik és további belső sávokra ráhajtani azonban — a balra kanyarodós esetét kivéve csak személygépkocsival szabad. Lakott területen belül, ha a forgalmi sávok útburkolati jellel vannak jelölve, személygépkocsival a belső forgalmi sávokban is szabad haladni, ha ezzel a gyorsabban haladókat nem akadályozza. A forgalmi sávokat azonban — a gyorsabb előrehaladás érdekében — kis távolságon belül változtatni tilos. Ha a forgalm sűrűsége miatt a forgalmi sávokban ösz- szefüggő járműoszlopok alakultak ki, sávot változtatni csak abban az esetben szabad, ha a vezető bekanyaro- dásra vagy megállásra készül fel. Az autóbusz forgalmi sávot — a menetrend szerint közlekedő autóbuszokat és — „MIT CSINÁLJUNK 76-ban?” — címmel közvé- leménytkuta'iást rendes holnap esti foglalkozásán a kunmadaras! ipairi szövetkezet pinceklubja. A beérkezett vélemények alapján ál- lítjáik majd össze a jövő évi programot — SZOLNOKON vasárnap országos autó- és motorvásárt tartanak. — A NÉPZENE és a népművészét kapcsolatát ismerteti Gulyás Éva muzeológus a tiszaföldvári művelődési ház bejáró dolgozók klubjában. Az előadás ma este hat óraikor kezdődik. nyugdíjas kapja kézhez az ünnepek előtt a pénzét. Megerősítették és 375 rendkívüli járattal bővítették a vasúti postoiszállítást, s a csomag kézbesítés gyorsítására a 750 saját kocsihoz több mint 400 teherautót béreltek a csúcsidőszakra. n alífríaS m sikere Pardubícében (Tudósítónktól) A csehszlovákiai Pardubi- cében december 10.. 11. és 12-én rendezték meg az V. Nemzetközi Amatőrfilmfesz- tivólt. A szocialista országok alkotóinak jelentős seregszemléjén a szolnoki amatőr és dokumentációs filmstúdió tagjainak műveiből három 16 milliméteres film vett részt. A benevezett filmalkotásokat három kategóriában vetítették. A szolnoki filmeket a harmadik, a szociális és népművészeti kategóriában vetítették szép sikerrel. Kántor Sándornak, a Népművészet mesterének életéről, munkájáról készített 16 perces film, Rónyai Balázs munkája az értékes III. díjat nyerte el. A Tisza Tánc- együttesről készült „Kútfő” című kisfilm elismerő oklevélben részesült. A fesztiválon egyébként három tematikában kilenc díjat ítélt oda a nemzetközi zsűri. trolibuszokat kivéve — reggel 7 órától este 19 óráig más járművek csak bekanya- rodásra való felkészülés céljából vehetik igénybe. Ha a párhuzamos közleke- désű úton az „Előzni tilos” tábla az „Útszűkület” táblával együtt van kitéve, vissza kell térni a szélső sávba. Az autópályán és autóúton csak olyan gépjárművel, illetve gépjárműből és pótkocsiból álló jármű-szerelvénnyel szabad közlekedni, amely sík úton legalább 60 km óra sebességgel képes közlekedni. Megállni (csak műszaki hiba miatt,) a leálló sávon vagy útpadkán szabad, de onnan is mielőbb el kell a járművet távolítani. Autópályán és a legalább két forgalmi sávval rendelkező autóúton a párhuzamos közlekedés szabályait kell alkalmazni. Autópályán szombaton és munkaszüneti napot megelőző napon 12 órától vasárnap és munkaszüneti nap 24 óráig csak személygépkocsival, autóbusszal és motorkerékpárral szabad közlekedni. A párhuzamos közlekedésre vonatkozó szabályok alkalmazása szempontjából az úttestnek a villamospálya által elfoglalt része nem minősül forgalmi sávnak. Párhuzamos közlekedésű úton, ha a forgalmi sávok útburkolati jellel jelölve vannak, a villamospályára — a bekanvarodást és megfordulást kivéve — ráhajtani tilos. Karácséin Dísztárgyak részletre is Naponta több ezer ember áll meg a szolnoiki Aba No- vák-tarem kirakata előtt, csodálja a képző- és ipar- művészeti tárgyakat. A városban sokan költöznek modem, de kisméretű lakásba, a világos bútorokhoz jól illenek a kerámia, ötvös kiegészítő díszítmények, tálak, dobozok., vázák, festmények. Bár az egyedi és luxustár- gyaknsik, elég borsos áruk van, sokan vásárolnak itt a kiskeresetűék közül is. Ez azért lehetséges, mert OTP- hitellevél nélkül, húsz százalékos befizetéssel havi részletre lehet bármit venni, 200 forint értéktől felfelé. Legkeresettebbek a díszdobozok, az ötvös fali tálak, a kerámia kávéskészletek, a tv-bsztaTkák, a kis gurulós kínálóasztalok. Ilyenkor, téli időszakban keresett cikkek ?z asztali- és fali karos lámpák, vörösrézből és kovácsolt vasból. A világos dohányzó asztalon jól mutatnak a kis selyem szettek. Az üzletbe kerülő valamennyi dísztárgy iparművész zsűrizett darabja, egyedi munka. KecssS^sStida, furulya Népi együttes alakult a jászladányi szövetkezeti vegyeskar . mellett. Az idén szép sikereket elért vegyes- kar és a József Attila ifjúsági klub lelkes fiatal tagjai még az év elején elhatározták. hogy a társadalmi ünnepek műsorainak színvonalasabbá tétele érdekében a vegyeskar mellé népi zenekart szerveznek. A fiatalok az év folyamán megtanultak játszani az eredeti népi hangszereken — citerán, hegedűn, furulyán és köcsögdudán. EPCosszul wőBasztottci meg a sebességet Vasárnap délelőtt fél likőr, Szolnok belterületén, a Besenyszög felé vezető' úton Bartus Mihály (Diós. Gyár u. 82.). a CB 61—06 forgalmi rendszámú személygépkocsit nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezette. Letért az úttest jobb oldalára, majd hirtelen fékezett és a gépkocsi áttért a bal oldalra, ahol elütötte a vele szembe kerékpáron szabályosan közlekedő Lázár Béla, Szolnok, Alcsi-puszta 52 Ú. szám alatti lakost. A baleset következtében Lázár Béla és Bartus Mihály nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett, a járművekben mintegy 3000 forint anyagi kár keletkezett. A rendőrség a baleset ügyében büntető eljárást indít A „vádlottak padján” két 18—19 éves fiatalember ült, Kiss István és Garaguly Pál. Mögöttük az ebédlő asztalainál munkatársaik, a túrke- vei A FIT dolgozói. A két fiatalember október 23-án este sűrű ködben indult motorkerékpárral Túr- ke véről Ecsegí alvóra. Velük tartott Kiss pótutasalként Ábrahám István, az AFIT villanyszerelője is. Jogosítványa egyiküknek sem volt. A hideg ellen röviditalokkal „védekeztek”. Visszafelé Áb- raihám vezetett. A csúszós úton elvesztette uralmát a jármű fölött, s egy útszéld betonoszlopnak hajtott. Ábrahám István nem jelenhetett meg a tárgyaláson —■ lábtörése ágyba kényszarí- tötte. Gíaraguly 3 ezier forint pénz- büntetést kapott, Kiss István büintat.ésáről egyelőre nem döntöttek. Szervezetében 8 ezreléknél több alkohol volt a baleset estéjén, ezért ellene bűnügyi eljárás indul. A rendőrségi szabálysértési eljárások többségén csak Tegnap, a késő délutáni órákban ünnepségre került sor Abádszalókon. Ünnepélyes külsőségekkel felavatták a felújított községi könyvtárat, amelynek alapterületét az előzőnek tízszeresére növelték. Az abádszalóki Jé] tize! a tizenkettes A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint az 50. fogadási héten 13-as és 13 plusz 1 találatos szelvény nem volt. A nyeremények a nyere- ményilleték levonása után a következők: 12 találatos 60 darab, nyereményük egyenként 26 093; 11 találatos szelvény 977 darab, nyereményük egyenként 641 forint; a 10 találatosok száma 9050 darab, nyereményük egyenként 104 forint. — A közölt adatok tájékoztató jellegűek. Jelentkezzenek a károsultak! Urban Mihály karcagi lakos ellen büntető eljárás indult csalás, sikkasztás miatt. Az állampolgárok hiszékenységét kihasználva különböző tárgyakat és á javításukért járó pénzt átvette, ezután eltűnt. A hatóságok kérik a károsultakat, hogy jelentkezzenek a karcagi rendőrkapitányság 10-es számú szobájában. az előadó és a „bűnös” jelenik meg. Szűk szobában négyszemközt hangsak el az ítélet, s hírét a szabálysértők nem ktirtölik világgá Mélységesen hallgatnak arról, hogy ittasain vezettek, verekedtek, vagy garázdálkodtak. A munkahelyükön legtöbbször csak nébányan tudnak a dologról. A rendőrség éppen a szű- ikebb környezet, a munkahelyi kollektíva nevelő erejére számít, amikor nyilvánosan folytait ja le a tárgyalást. Talán a kiszabott pénzbüntetésnél is nagyobb visszatartó erő, ha a vétkeseknek közvetlen munkatársai is szemtől szembe megmondják a véleményüket... Példák igazolják, hogy a nyíltszíni tárgyalások hatásosan segítik a megelőző munkát. A büntetés, a szá- gyenérzet, hogy sokan tudhatnak a dologiról, meggondolásra készteti az embereket — szabálysértőket és egyszerű résztvevőket egyaránt. T. K. L. könyvtár felújításához a fel- szabadulási könyvtárpályázaton elnyert 115 ezer forinton kívül összesen: 120 ezer forinttal járult hozzá az abádszalóki Nagyközségi Tanács. Sok mindenre jutott a több mint 200 ezer forintból. Bővítésre, festésre, új parkettára, új polcokra, berendezésre. Zenehallgatáshoz 15 ezer forintért vásároltak eszközöket, 35 ezer forintért — az évi rendes 40 ezer forinton felül — a könyvállományt bővítették. Az avátóünnepségen Juhász István, az abádszalóki Községi Tanács elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd Nánási László az Elnöki Tanács tagja, a • tiszafüredi járás országgyűlési képviselője mondott avatóbeszédet. Nánási László után Lengyel Boldizsár, a megyei tanács vb művelődési osztályának vezetőhelyettese Somogyi Árpád szobrászművész Veres Péter portréját ajándékozta a megyei tanács nevében a könyvtárnak. Az uj abádszalóki kulturális létesítmény avatóünnepsége Győrvári János és Daridai Róbert miskolci művészek „Hazám” című versösszeállí- tásával ért véget. Óriás szarvasgomba ajándékba Az albai szarvasgombatermelők, ez idei legszebb példányát, egy 350 grammos óriás szarvasgombát Enrico Berlinguernek ajándékozták. Az ajándék mellé csatolt kísérőlevélben felkérték, támogassa a parlamentben a szarvasgomba-tenyésztők érdekeit A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes Lazányi Angéla Telefon: 12-093, 12-320, 12-069, 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. Pf. 105 Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés díja egy hónapra 20,— forint. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: minden postahivatalnál és a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, Vörös Csillag u. 28. Felelős vezető: Kozák Ferenc sí nipuff&üissi&gst Párhuzamos közlekedés Nyilvános tárgyalás a munkahelyen 1 ¥