Szolnok Megyei Néplap, 1975. november (26. évfolyam, 257-281. szám)

1975-11-10 / 263. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1975. november 10. Világszerte ünnepségek október évfordulójáé a nagy (Folytatás az 1. oldalról) zaflas és internacionalista kötelességük teljesítésére. Hangsúlyozta: a Szovjet­unió a XXIV. pártkongresz- szuson elfogadott békeprog­ram következetes megvalósí­tásának útján halad, a szo­cialista országok összehan­golt politikája, valamennyi békeerő állhatatos küzdelme eredményeként a nemzetközi helyzet a feszültség további enyhülésének útján fejlődik. Emlékeztetett az európai biz­tonsági és együttműködési értekezlet sikeres befejezé­sére. Megemlékezett a viet­nami, a laoszi és a kambod­zsai nép dicső győzelmeiről, majd méltatta a portugál fasizmus megdöntésének je­lentőségét. Ugyanakkor alá­húzta: a béke, a demokrácia és a szocializmus javára vál­tozó erőviszonyok közepette is működnék a világban ag­resszív, imperialista erők is, amelyek makacsul ellenzik a feszültség enyhülését és fo­kozzák a fegyverkezési haj­szát Beszéde befejező részében Grecsko marsall elmondta: a lenini békepolitika foly­tatása mellett a kommunista párt és a szovjet kormány , szüntelenül gondoskodik az ország védelmi erejének nö­veléséről, a magasfokú éber­ség szellemében neveli a szovjet embereket Az ezer főből álló össze­vont katonazenekar a be­széd után eljátszotta a szov­jet himnuszt és megkezdő­dött a díszszemle. Elen a győzelem zászlói haladtak, legelői azt a lo­bogót vitték. amelyet a szovjet harcosok 30 évvel ezelőtt a berlini Reichstag- ra tűztek ki. A szokásos rendben a gyalog vonuló alakulatok menetét a kato­nai akadémiák és tiszti is­kolák diszegységei nyitották meg. s a különböző fegy­vernemek képviselői után a Kreml-őrség díszszázada zárta. A gépesített hadoszlopok felvonulását hagyományosan a tamanyi gárdahadosztály páncélozott járművei nyi­tottak meg, majd a tüzér­ségi és a rakétatechnika díszszemléje következett. Csupa védelmi fegyver. S itt megszakadt a díszszem­lék évek óta megszökött ha­gyománya: nem vonultak fel a záróképként megszo­kott nagy erejű támadó­fegyverek, az interkontinen­tális-ballisztikus stratégiai rakéták, a hadászati fegyve­rek. Valamennyi külföldi megfigyelő egyetért abban, hogy ennek jelképes jelen­tősége van: a Szovjetunió növekvő diplomáciai erőfeszítéseket tesz a hadászati fegyver- rendszerek korlátozására, újabb típusok kifejlesztésé­nek nemzetközi egyezmé­nyekkel történő megakadá­lyozására. Ezután a hatalmas teret sportolók, majd Moszkva dolgozói vették birtokba, kétórás impozáns felvonu­lásukra magukkal hozták a termelési eredményeket hirdető tábláikat, s a ne­hány hónap múlva sorra ke­rülő XXV. kongresszust méltató üdvözlő jelszavakat. ünnepet, ezt ünnepi tűzijá­ték követte. Ugyancsak díszsortűzzel és tűzijátékkal emlékeztek meg az évfordu­lóról a szövetségi köztársa­ságok fővárosaiban valamint a hős városokban. Megemlékezései: küllőidül) Világszerte megemlékeztek november 7-én a Nagv Ok­tóberi Szocialista Forrada­lom 58. évfordulójáról a dolgozók. A szocialista országokban mindenütt ünnepségeket, koszorúzásokat tartottak. Szófiában ünnepi felvonu­lással köszöntötték s a Bol­gár Népköztársaság váro­saiban nagygyűléseken. új létesítmények felavatásával emlékeztek meg az évfor­dulóról. Bukarestben ünne­pi nagygyűlést tartottak. Románia különböző váro­saiban csütörtök délután és este rendeztek ünnepi gyű­léseket. Lisszabonban a San Luis színházban rendeztek csü­törtök este ünnepséget, s pénteken Cunhal, a PKB főtitkára 15 ezer ember előtt nagygyűlésen méltatta világtörténelmi esemény jelentőségét. Tokiótól Limáig, Helsinki­től Nicosiáig, a világ számos pontján rendeztek ünnepi gyűléseket tartottak megem­lékezéseket. Feszültség Portugáliában ENSZ-kőzgyOSés Biztosítsák a palesztin nép jogait Az Egyesült Nemzetek Szervezetének nemcsak az a kötelessége, hogy ismételten megerősítse a palesztin nép jogait — beleértve az önren­delkezési és az államalakítá­si jogot is — hanem határo­zottan el kell ítélnie mind­azokat, alak elszabotálják az ezzel kapcsolatos ENSZ-ha- tározatck megvalósítását. Ezt a megállapítást tükrözi az a határozat-ter vezet, amelyet 50-nél több állam — köztük a Szovjetunió — képviselői terjesztettek a közgyűlés elé a palesztin kérdésről folyta­tott vita végső szakaszában. A Francia KP februáriján farija kongresszusát Párizsban a hét végén ta­nácskozást tartottak a Fran­cia Kommunista Párt párt- bizottságainak körzeti bizott­ságainak első titkárai. Gaston Plissonnier, a PB tagja bejelentette, hogy a párt február 4. és 8. között megrendezésre kerülő 22. kongresszusán 1500 küldött vesz majd részt. A testvér­pártok és a felszabadító moz­galmak küldöttei nagygyű­léseken és más tömegmeg­mozdulásokon is jelen lesz­nek Párizsban és a nagyobb vidéki városokban. A kong­resszust követően százezres tömegtüntetést tartanak, amelynek során beszédet mond a párt főtitkára is. Brezsnyev pohárkcszőntője Éberségre szilit tel a kommunista párt Ünnepi fogadás a Kremlben Pénteken este Moszkvá­ban a Kreml Kongresszusi Palotájában a szovjet kor­mány ünnepi fogadást adott az Októberi Forradalom 53. évfordulója alkalmából. Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának fő­titkára mondott pohárkö­szöntőt Az ünnepségen meg­jelent Nyikolaj Podgomij, Alekszej Koszigin. valamint a Szovjetunió számos más kiemelkedő politikai és köz­életi személyisége. Le Duan, a VDP KB első titkára, J. Amedo Alvarez, az Argen­tin Kommunista Párt főtit­kára, Rodney Arismendi, az Uruguay Kommunista Part KB első titkára. Brezsnyev pohárköszöntő­jében a többi között hang­súlyozta: a párt és nép egy­sége. a célkitűzések tiszta­sága és erkölcsi ereje, a Szovjetunió államának há­taiméi, megbonthatatlan szö­vetsége a testvéri szocia­lista országokkal, a béke­szerető haladó erőkkel — mindez együtt —, kellőkép­pen szavatolja a további sikereket a kommunizmus építésében, a szabadságért. RÓMA Rómában megkezdte mun­káját az ENSZ mezőgazda- sági -és élelmezésügyi szer­vezete (FAO) konferenciájá­nak 48. ülésszaka. Az ülés­szakon résztvevő magyar küldöttséget dr. Romany Pál mezőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszter vezeti. PRAGA Lubomir Strougal, csehsz­lovák kormányfő a közeli napokban Jacques Shirak francia miniszterelnök meg­hívására hivatalos látogatás­ra Franciaországba utazik. TUNISZ Valéry Giscard d'Estaing francia köztársasági elnök tegnap visszaérkezett Párizs­ba háromnapos hivatalos tu­néziai látogatásáról. , a tartós világbékéért vívott harcban. Méltatta a szovjet dolgo­zók munkasikereit, akiket az az akarat hat át, hogy eredményesen befejezzék az ötéves tervet. méltón fogadják a párt XXV. kongresszusát. Kiemelte: a békepolitika sikerei, a szo­cialista közösség összefogá­sa, a nemzetközi együttmű­ködése jegyében ünnepelték a forradalom évfordulóját. A délelőtti díszszemle bizo­nyította. hogy a szovjet nép békés munkáját a fegyveres erők lebírhatatlan katonai ereje biztosítja. Az ország többi városá­ban, falujában dolgozók ez­rei és ezrei nyilvánították ki összeforrottságukat a le­nini párttal, a szovjet kor­mánnyal, bizonyították: büszkék mindarra, amjt él- értek és készen állnak a munka frontján kivívandó újabb győzelmekre. $■ November 7-én este Moszkvában 30 tüzérségi díszsortüz köszöntötte az BONN Hans Friderichs nyugatné­met gazdaságügyi miniszter tegnap négynapos hivatalos látogatásra Irakba és Kuva- itba utazott. KAIRÓ Tegnap hazaérkezett a Franciaországot, az Egyesült Államokat és Nagy-Britan- niát magában foglaló nyuga­ti körútjáról Szadat egyipto­mi elnök. -J Portugáliában a reakció kiterjedt szervezkedése, a terrorakciók és a provokáci­ók miatt második napja ké­szültségben tartják a fegyve­res erők COPCON-nak alá­rendelt valamennyi alakula­tát. Mozgósították aktivistái­kat a baloldali pártok is. Lisszabonban szombaton és tegnap délelőtt újabb pokol­gépes merényleteket hajtot­tak végre, feltehetően szél­sőjobboldali elemek. A Portugál Kommunista Párt Központi Bizottságának Politikai Bizottsága tegnap reggel nyilvánosságra hozott felhívásában „háromnapos teljes éberségre” szólította fel a dolgozókat. „A tények­ből arra lehet következtetni, hogy" az ellenforradalmi erők — Angola november 11-én esedékes függetlensége kiki­áltásának közeledtével — súlyos zavart akarnak provo­kálni az országban. Szélsőséges elemek provo­kációja miatt félbeszakítot­ták azt a lisszaboni tünte­tést, amelyet a Portugál Szocialista Párt és a Demok­ratikus Néppárt szervezett tegnap este Azevedo tenger­nagy ideiglenes kormányá­nak támogatására. Miközben a portugál kor­mányfő beszédet intézett az egybegyűltekhez, a mintegy százezer főnyi tömeg köze­pén — pártállásukra nézve ismeretlen — tüntetők egy csoportja máglyát rakott zászlókból és papírokból, má­sok pedig könnygázgránáto­kat hajítottak az egybegyűl­tek közé. A tömeg egy része pánikszerűen menekült a Piaca Do Cornemció-ról, a tüntetés színhelyéről. Köz­ben lövések dördültek el, nem tudni, ki adta le őket. Az egymást taposó emberek közül többtucat többé-ke- vésbé súlyosan megsérült. Politikai foglyok szakara bocsátása Abu Mohamed Szajem bangladesi államfő elrendel­te. hogy bocsássanak szaba­MADRID Franco tábornok állapotá­ban a tegnap reggel kiadott jelentés szerint, nem követ­kezett be lényeges változás. A madridi La Paz-kórház- ban végrehajtott műtét után a belső vérzés megszűnt, a trombózis nem fejlődik to­vább, a szívműködés — az orvosok szerint — kielégítő. LUANDA Luandában, Angola fővá­rosában már folynak az elő­készületek a volt portugál gyarmat függetlenségének holnapra tervezett kikiáltá­sára. Tegnap fellobogózták a fővárost. Nigériából, Bissau- Guineából és Timorból már megérkeztek a küldöttségek. Az ünnepségekre 50 ország­ból várnak delegációkat dón öt politikai foglyot akiket még 1974-ben. Mud- zsibur Rahman sejk elnök­sége idején tartóztattak le. A bangladesi rádió beje­lentette, hogy a daccai re­pülőteret megnyitották a nemzetközi forgalom szá­mára. A repülőteret egy hete, a katonai puccs nap­ján zárták le. A marokkói békemenet visszafordul II, Hasszán marokkói ki­rály tegnap este rádió és tv- beszédbeh jelentette be, hogy a marokkói békemenet elérte célját. Felszólította a béke­menet önkénteseit, hogy tér­jenek vissza Marokkóba. Az uralkodó azt is közölte, hogy hétfőn visszatér Marrakech- be és felújítja a tárgyaláso­kat Nyugat-Szahara jövőjé­ről. Jelezte azt az elhatáro­zását, hogy Marokkó és Spa­nyolország kapcsolatait, új szilárd alaoekra kívánja he­lyezni. / Találkozók a Kremlben Moszkvában bejelentet­ték, hogy Leonyid Brezsnyev, az SzíCP KB főtitkára talál­kozott Rodney Arismendivel, az Uruguayi Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkárával. A szívélyes légkörben le­zajlott megbeszélésen a fe­lek véleményt, cseréltek az SZKP és az Uruguayi KP kapcsolatainak fejlődésé­ről. Leonyid Brezsnyev talál­kozott Jeronimo Amedo Al- varezzel, az Argentin Kom­munista Párt KB főtitkára­Le Doan [frakkéban val is. A megbeszélésen vé­leményt cseréltek a két párt közötti kapcsolatok fejlesz­tésének kérdéseiről, a nem­zetközi kommunista és mun­kásmozgalom egységének kérdéseiről, a nemzetközi kommunista és munkásmoz­galom egységének erősítésé­ről. Az érintett kérdésekben a két párt azonos nézeteket vall. A megbeszéléseken részt vett Borisz Ponomarjov. az SZK P KB Politikai Bizottságának póttagja, a Központi Bizott­ság ti tlcára is. Lengyelországban, tegnap Krakkóba utazott Jozef Tejchma miniszterelnök­helyettes társaságában. Le Duan Krakkóból még a nap folyamán továbbutazott Za­kopanéba. Stíled ma a Szovjeiuniia utazik Walter Scheel nyugatné­met államfő a ma kezdődő Szovjetunióbeli látogatása a két ország közti kölcsönös megértést szolgálja. A nyu­gatnémet sajtó ezt a gondo­latot megfogalmazva hang­súlyozza, hogy első alkalom­mal látogat az ENSZ állam­fője a Szovjetunióba Ez újabb bizonyítéka annak, hogy a szovjet—nyugatné­met kapcsolatok minőségileg új szakaszba léptek, amelyet a folyamatos politikai kon- 7”itációk — így a legmaga­sabb szintű találkozók is — jellemeznek. Érvényes fojadaSom Harminc évvel ezelőtt, október végén — november elején, fiatal küldöttek' ta­lálkoztak, hogy éppencsak túljutva a szörnyű háborún, a népek legfontosabb ügyé­ről, a béke megőrzéséről ta­nácskozzanak. Londonban, az Albert Hallban hangzot­tak el az eskü szavai: a vi­lágégést túlélt ifjú nemze­dék fogadta meg, hogy őrzi az emberiség nyugalmát, bé­kéjét, hogy mindent meg­tesz a harmadik világháború veszélyének elhárításáért. Az akkori delegátusok szí­vesen emlékeznek a har­minc évvel ezelőtti londoni napokra, nem felejtették az elszántságot és azt, hogy milyen könnyen megértették egymást a különböző nyelven beszélő, nemrég még egy­mással szembenállított nem­zetek lányai, fiai. Az eskü megtartásáért alapították a Demokratikus Ifjúsági Vi­lágszövetséget, amelynek most november 10-én ünne­peljük a születésnapját. A DÍVSZ három évtize­dének története magában foglalja mindazt, ami a vi­lágban azóta történt, hiszen a szervezet, mindenkor a haladásért elkötelezetten, élénken reagált jelenünk minden fontos eseményére. Legnagyobb demonstárció a világifjúsági találkozók. Ne­künk különösen emlékeze­tes: a második, amelynek Budapest volt a házigazdája s amelyen a zakatolás vált a legnépszerűbb tánccá; a moszkvai, amikor a magyar küldöttséget Kádár János is meglátogató; a helsinki, amelyen igen kemény vi­tákra is sor került. És jog­gal nevezhetjük történelmi jelentőségűnek a berlini fesz­tiválokat. A harmadikra a hidegháború rossz emlékű időszakában, került sor. Nyu­gaton a házigazdákra a rá­galmak özönét zúdították, a szocialista országokról rém­híreket terjesztettek, ijesz- tésként emlegették a vas­függönyt. A tizediken az NDK fővárosát az államok döntő többsége elfogadta már — az enyhülés idősza- kábah érkeztünk, a tárgya­lások, az európai biztonsági konferencia előkészületeinek időszakába. A hidegháború évei a DÍVSZ életében is nyomot hagytak. Néhány nyugat európai • szervezet a DÍVSZ felszámolásával próbáikor zott. Kiváltak a szövetség­ből. Megalakították ellen- szervezetüket, persze de­mokratikus jelszavakkal, ám kevéssé demokratikus cé­lokkal. Az ifjúsági világszö­vetség ezt az időszakot is következetesen küzdötte vé­gig. Megerősödve került ki a vitákból. Központi iro­dája szocialista országba, történetesen hazánkba, Bu­dapestre költözött. És folytatta küzdelmét a gyarmatosUás, a neokolo- nializmus * ellen, a népek függetlenségéért, szabadságá­ért. Kezdettől ellenezte a koreai háborút, magáénak vallotta az „el a kezekkel Koreától” jelszót. A szövet­ség kongresszusain a világ- politika legfontosabb kérdé­seire adandó válaszokról döntött. Negyedik kongresz- szusán, 1956-ban, a bandun- gi konferencia gyarmatosí- tás-eilenes nyilatkozatának emlékére, április 24-ét a gyarmati ifjúság napjává nyilvánítják. (Három évvel ezelőtt a DÍVSZ Irodája úgy döntött, hogy ezentúl ápri­lis 24. az ifjúság nemzetközi szolidaritásának napja.) Az utóbbi években mind erősebbé válik a DÍVSZ tag- szervezeteinek antiimperia­lista égysége, általánossá vált a X. VIT jelszava, az antiimperialista egység, szo­lidaritás, béke barátság. A legutóbbi, a várnai konfe­rencián már a XI. a ha­vannai fesztivál jelszavát fo­gadták el, amely a berlini gondolat folytatásaként, az antiimperialista egységre, a szolidaritásra, a békeharcra szólít fel a haladásért foly­tatandó küzdelem keretében. R világ haladó ifjúsá­gának tiltakozása hozzájá­rult Vietnam békéjéhez, Angela Davis szabadonbo- csátásához. A DÍVSZ szer­vezésében, az európai biz­tonsági konferenciát meg­előzően, ifjúsági tanácskozá­sok zajlottak, ezek ugyan­csak szorgalmazták a hel­sinki dokumentumok mi­előbbi elfogadását. A DÍVSZ programja mind sz.élesebb körben talál elismerésre, az utóbbi években szociálde­mokrata, kereszténydemok­rata és egyéb ifjúsági szer­vezetek is közeledtek a szö­vetséghez, számos közös ak­ció bizonyítja, hogy a jelen és a jövő kérdéseire az if­júság nagy része azonos el­vek alapján keresi a választ, Le Duan, a Vietnami Dol­gozók Pártja Központi Bi­zottságának első titkára, alá a Vietnami Dolgozók Pártja és a VDK kormánya küldött­ségének élén tartózkodik

Next

/
Oldalképek
Tartalom