Szolnok Megyei Néplap, 1975. szeptember (26. évfolyam, 205-229. szám)

1975-09-02 / 205. szám

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1975, szeptember T, 4­Korok és iskolák Hogyan lehet a legeredményesebben megoldani a felsőok­tatási intézményekbe való felvételt? Andrej Kolmogorov akadémikus Moszkvában, Mihail Lavrentyev Novoszibirszk- ben tíz évvel ezelőtt érdekes kísérletbe fogtak: megalakí­tották az ifjú matematikusok iskoláját. Az egyetem mellett szervezett matematikai iskolák végzősei kitűnően vizsgáztak a felvételin és mint egyetemi hallgatók is kitartóknak bizo­nyultak. Zubcov fotóriporter izgalmas pillanatot kapott lencsevégre: Lavrentyev, a Szovjet Tudományos Akadémia szibériai osztályának elnöke a novoszibirszki egyetem mellett alakult fizika-matematikai iskola tanulóival ismer­teti meg egy új műszer működésének titkait Gerincferdüléses diákok BUDAPEST Átlag vasárnap Az átlag szó a magyar nyelvben valami elmarasz­taló mellékízt kapott, igaz­ságtalanul, hiszen lehet va­lami átlagosan jó is, mint a rádió vasárnapi műsora az elmúlt héten. A mindig ugyanabban az időben je­lentkező, megszokott adások mellett ugyanis jónéhány olyan akadt, amely felhívta magára a figyelmet, és — reméljük nem véletlen — mintha a különböző adókon elhangzó műsorok között is nagyobb lenne az összhang. A nap, legalábbis a dél­előtt, vidáman kezdődött. Nádasi László 50 éves szer­zői jubileuma alkalmából a Rádió Kabarészínháza kü­lönkiadással adózott. A Za- csek mindent tud! című mű­sor valóban szinte már el­felejtett kedves emlékeket, figurákat idézett fel, nem utolsósorban a kitűnő ko­mikus, Benedek Tibor hang­ját is hallhattuk. Az iskolába készülő gye­rekeknek az Ifjúsági Rádió irodalmi összeállítással ked­veskedett, volt még Rádió­lexikon, ismét érdekessé­gekkel, s egy politikai té­májú rádiójáték Kazimiers' Brandys kisregényéből, az Interjú Ballmeyer tábor­nokkal. (Bár a regényt nem volt szerencsém olvasni, ha az is olyan kusza, mint a belőle készült hangjáték, aligha emiatt lett világhírű a szerző.) A világlíra sorozatában Frederico Garcia Lorca szó­lalt meg, volt sportközvetí­tés, népdal és nóta, köny- nyűzene — most szerencsére nem minden —, hanem csu­pán mértéktartó mennyiség­ben —, s végül este egy fi­gyelemre méltó színházi közvetítés Veszprémből: Ka­rinthy Ferenc Hetvenes évek című drámája. A Petőfi-rádió délelőttje a szinte már megszokott, Miska bácsi lemezesládájá­tól a Vasárnapi koktélig majd ebéd után, a már-már kötelező mesehangjátékig, amely ezúttal Móra Ferenc csodálatos meséit fogta cso­korba igényesen, a kor han­gulatát érzékeltető előadás­móddal. A mindig változatos Tás­karádió után ismét egy so­rozat: Jelenidőben... Most Ernőd Pál „Szeszgyárosok” című riportját hallottuk, s erről érdemes kissé többet beszélni. A maszek szeszgyártókról, a pálinkafőzés körüli bo­nyodalmakról szól a műsor, egyértelműen bizonyítja: van még mit tenni, mert a kotyvalék-pálinka nem­csak gyors meggazdagodást jelent egyeseknek, hanem mint jelenség társadalmi problémát is rejt magában. Tisztázatlan, nem ritkán egészségtelen az a nedű, amelyet hajnali vonatokon, zugkimérésekben árulnak — megszületéséért valóban le­hetne többet tenni. Ernőd Pál riportja szinte példája le­hetne annak, hogyan kell egy problémát földeríteni, sokoldalúan bemutatni, s légül a megoldásra is rá­mutatni. Nagy Piroska Hetedhét országon át című összeállí­tása most halványabbra si­került a tőle megszokottnál, bizonyítva, hogy a megszó­laltatott ember láttató ereje nem elég szuggesztív, úti­élménye nem válik a hall­gató élményévé is. A Petőfin az est zenével telt, s ez így jó is, hiszen ugyanakkor a Kossuthon prózai műsor futott — a harmadik műsort pedig nem lehet minden készüléken fogni. Aki mégis ezt az adót hallgatta, az szintén nem panaszkodhatott, az elmúlt vasárnapra. Itt arányaiban természetesen sokkal több a zene, s ez most egyensúly­ban is volt a másik két adó műsorszerkezetével. S még egy örvendetes dolog: egyre több a sztereo-adás, a pró­zai is.- •— trőmböczky— _ Az oktatás hagyományai az időszámítás előtti évekbe nyúlnak vissza. Talán keve­sen tudják, hogy a sumérek- nél az időszámítás előtti 3. évezredben már állami tá­mogatást élvező iskolák mű­ködtek, ahol képzett alkal­mazottak tanítottak. Az is­kola élén a tábla házának atyja állt (rangja megfelelt a későbbi iskolamesterének). A szöveget puha agyag­táblára, ékírással rótták, amit azután kiégettek. Az ilyen táblákból összeállított „tankönyvek” sokszínűek, ér­dekesek voltak. Ixást-olva- sást, matematikát, geometri­át és a csillagászat alapisme­retéit tanították ezekben az iskolákban. Persze szó sem volt általános tankötelezett­ségről, de még arról sem, hogy az tanulhatott, aki akart. A módosabb emberek gyarapították ismereteiket az egykori iskolákban, s azok, akiknek későbbi hiva­tásához szükség volt valame­lyes képzettségre (például írnokoknak). Több ismeret, nagyobb tempó A régi korok embere ugyancsak elcsodálkozna, ha betekinthetne egy mai iskola falai közé. De talán még azok is, akik egy évszázaddal ez­előtt koptatták valamelyik tanintézet padjait. Napjaink gyermekeinek sokszorosan nagyobb ismeretanyagot kell „magukba szippantaniuk” né­hány év leforgása alatt, mint elődeinknek bármelyik korban. S ez csak a technika sokféle vívmánya segítségé­vel oldható meg, a szépen nyomott tankönyvtől az is­kolatelevízió adásait a tan­termekbe juttató készüléke­kig. Ingó villám a Ausztriában, Salzburg szö­vetségi tartományban a kis­iskolás tanulókat „ingó-vil- lám”-okkal látták el, a biz­tonságosabb közlekedés ér­dekében. A háromszögletű ingó vil­lám olyan, mint a kerékpár macskaszeme; amikor egy Milyen hatással vannak a serdülőkorú fiúkra a televí­zióban látható erőszakos cse­lekmények? Vajon a televí­zió érzéketlenebbé teszi-e őket a világban körülöttük tapasztalható erőszak iránt? Ilyen kérdésekre keres vá­laszt a londoni közgazdasági főiskola felmérésekkel fog­lalkozó kutatási központjá­nak most induló hároméves vizsgálata. Az első évben 12—17 éves fiúból két, A würzburgi (NSZK) egye­tem pszichológiai intézeté­ben a hangos gondolkodás hatását vizsgálták a gyer­mekek tanulási képességére. Két óvodából 30 négyéves fiút és leányt választottak ki, és intelligenciavizsgálat után két — intelligencia, kor és nem szempontjából egyenlő — csoportra osztották őket: egy kísérleti és kontroll (el­lenőrző) csoportra. Mindkét csoportot néhány hétig dél­előttönként egy órán át kü­lönböző játékokkal foglalkoz­tatták: kirakójátékokkal, gyúrójátékokkal, képmesék- keL A kísérleti csoportok tagjait játék közben folyton arra figyelmeztették, hogy Ismerve napjaink lehetősé­geit és adottságait, joggal tehetjük fel a kérdést, hogy vajon mit hoz a jövő az ok­tatástechnika terén, milyen körülmények között fognak tanulni az utódaink? A jövő iskolájára a gépesí­tett tanulóhely lesz a jellem­ző, a televízióval, vetítővá­szonnal, mikrofonnal, fül­hallgatóval felszerelt hang­szigetelt fülke, ahol jófor­mán szórakozássá válik a ta­nulás. A tanárokat — bizo­nyos mértékig — elektronikus „asszisztensek” fogják he­lyettesíteni. A „tanárpótló” gép számítógéppel készített tanprogramja jól igazodik majd az egyes diákok egyéni tanulási tempójához, ritmu­sához. A diák a feladott anyagot lépésről lépésre sa­játítja el és csak akkor kezd hozzá a következő feladat­hoz, ha az előzőt már helye­sen megoldotta. A beépített ellenőrzőkérdések megakadá­lyozzák, hogy a tanuló be­csapja önmagát. Azt hihetnénk, hogy leg­alább az anyag számonkéré­sét, a feleltetést tanárok fog­ják végezni, pedig nem így lesz. Rájuk csupán a gépi úton lebonyolított vizsgázta­tás eredményének a kiérté­kelése hárul majd, és termé­szetesen azoknak a számító- gépes vizsga-porgramoknak az összeállítása, amelyekkel a tanulók felkészültségét le­mérik. Bizonyos, hogy a vizsgáztatógép kevésbé lesz szubjektív, mint a feleltető tanár. Ha a tanár meg tud szaba­dulni a pedagógusi „apró­munka” egy részétől, több ideje marad a nevelő felada­tok ellátására, jobban tud majd törődni az egyes diá­kokkal és a diákcsoportok­kal. Lehetősége lesz rá, hogy jobban elmélyítse az ismeret­gyermekeken gépkocsi fényszórókévéje éri, felvillan, és figyelmezteti a vezetőt az előtte haladó gyer­mekre. A gyermek iskolatás­kájáról vagy kabátjáról ló­gatják le, úgy, hogy elölről és hátulról egyformán érhes­se a fény. E „stopplámpa” ingaszerű mozgása a hatást még növeli. egyenként ezer főből álló csoportot olyanokból válo­gatják össze, akik nagyszá­mú erőszakos cselekménye­ket tartalmazó televízióadást néznek, a másikat pedig olyanokból, akik jóval ke­vesebb erőszakos cselek­ményt látnak a televízióban. Azért fiúkat válogatnak mindkét csoportba, mert a közérdeklődés kifejezetten az erőszaknak a fiúgyermekek­re tett hatására kiváncsi. hangosan mondják, amit csi­nálnak, vagy amit a játék­kal kapcsolatban gondolnak. A másik, a kontrollcsoport gyermekeit erre senki sem ösztönözte. A négyhetes játékidőszak befejezése után ismét meg­vizsgálták a gyermekek in­telligenciáját, és megállapí­tották, hogy az „intelligen­ciahányados” abban a cso­portban, amely játék közben hangosan gondolkodott, két­séget kizáróan magasabb volt, mint a másik csoport­ban. Ez a kísérleti eredmény is azt bizonyítja, hogy a gondolkozás és a tanulás fo­lyamata a hangos fogalma­zással megkönnyíthető, meg­gyorsítható. anyagot, és hogy speciális problémákkal is foglalkoz­hasson. II környezet is fontos Ma még sok iskolát bemu­tathatnánk, ahol — takaré­kossági okokból — gyengécs­ke világítás mellett folyik, a tanulás. S azt sem állíthat­nánk, hogy a levegőellátás, a pormentes környezet, a meg­felelő fűtés (és hűtés) vonat­kozásában minden rendben van az iskoláinkban. Pedig ezek is mind elsőrendű „munkafeltételek”. A jövő iskoláiban nyilván e kérdése­ket is megfelelően megold­ják. Csaknem bizonyos, hogy az iskolákban még sok évtized múltán sem lehet majd le­mondani a „jó öreg” iskola­tábláról és a krétáról. A táb­la azonban nem komor, ál- mosító fekete színű lesz — annak ugyanis nyomasztó pszichológiai hatása van a diákra —, hanem például zöld színű. Ha már szóba került a fe­kete tábla nyomasztó színe, hadd szóljunk néhány szót a színek egyéb hatásairól is. A tanulók csak akkor tud­nak intenzíven részt venni az oktatásban, ha szorongás­tól, kedvetlenségtől és gátlá­soktól mentesek, vagyis ha jól és biztonságban érzik ma­gukat. A tantermek színezé­sét tehát úgy kell kiképezni, hogy a tanulókra kellemes hatást gyakoroljon. A lágy tónusú pasztell színekkel kell „operálni”, akár úgy is, hogy minden egyes falfelületet más színűre festenek; kerül­ni kell a fehéret és a szürkét, azok ugyanis sem optikai, sem pszichológiai szempont­ból nem kedvezőek olyan helyiségekben, ahol nagy szorgalommal, figyelem össz­pontosításával kell szellemi munkát végezni. Ősz van. Űjabb tanév kezdete. És sok-sok elsős kis­gyermeknek egy egészen új világ, az iskola első napjai. Mi minden új vár rájuk, mi­re vigyázzon a szülő — erről beszélgettünk dr. Kozéki Bé­lával, a Magyar Tudomá­nyos Akadémia Pszichológiai Intézete pedagógiai-pszicho­lógiai osztályának tudomá­nyos munkatársával. A komoly címen kívül a pszichológus azért is érintett a témában, mivel neki magá­nak is az idén indul először iskolába a kislánya. — Az ember születésétől kezdve néhány igen komoly fordulópont teszi próbára. Ilyenek például a születés maga, azután a beszéd, vagy a felegyenesedés, a járás kezdete. Az iskola is hason­lóan komoly fordulat — kezdi Kozéki dr. — És ennél a fordulópontnál a szülő két komoly hibát követhet el: nem veszi elég komolyan — vagy túlértékeli, és a gyere­ket sokkal komolyabb „meg­rázkódtatásra” próbálja fel­készíteni, mint amilyen va­lóban vár rá... Pedig az át­lagosan, jól nevelt gyerekre az átlagosan jól működő is­kolában semmi komolyabb megrázkódtatás nem vár. — Mégis, akkor mik azok az új körülmények, amelyek miatt ez az esemény is for­dulópont az életben? — Azért akad néhány. Rögtön az első: a gyermek a családi környezetből valami másba kerül. Felelősség, önállóság. Az iskolában a gyerek, az el­ső napok után maga megy. Már a közlekedésnél is önál­lóságot kell tanulnia. És ha Bécsi iskolaorvosok széles körű felmérést készítettek, amelyből — többek között — az is kiderült, hogy a ta­nulmányok elkezdésekor a kisdiákok 18 százalékánál lehet megállapítani gerinc­ferdülést. Megdöbbenéssel ta­pasztalták, hogy a tanulmá­nyok befejezéséig 55 száza­lékra növekedett a gerinc­ferdülések száma a diákok­nál. Köztudott, hogy az írás közbeni helytelen testtartás előidézheti a gerincferdülést, de nem ilyen túlzott mér­tékben. A további okokat keresve rájöttek arra, hogy a nehéz iskolatáska is „lu­das” a gerincferdülések elő­idézésében. Annak siilya ugyanis könyvekkel, füzetek­kel, írószerekkel megrakva késik, ő a felelős, nem a szü­lő, aki esetleg korábban nya­kába véve futott vele az ovi­ba, bölcsibe, ami a gyerek­nek csupán szórakozás volt, legfeljebb a szülőt „hordták le érte”. Az iskolában, a gye­rekek között: a gyereknek magának kell a helyét, kap­csolatait megtalálni, kialakí­tani. Az óvodában, vagy ott­hon eddig ritkán kapott fel­adatot a gyerek. És ha kapott is, de nem teljesítette, ezért a gyereket személyesen nem­igen vonták felelősségre. Az iskolában viszont, ha a ka­pott feladatot nem teljesíti, annak már következményei vannak. Azután az újabb fordulat: eddiv a gyerek saját rokon- szenve, vagy a szülői irányí­tás alapján választotta meg gyerektársait. * Az iskolában viszont az adott csoportban, osztályban véletlenszerűen összekerült, esetleg nem is szimpatikus gyerekkel kell együttműködnie, például, ha közös feladatot kapnak. Sűrűsödnek a fordulópon­tok: a gyerek megtanul ol­vasni. És ezzel egycsapásra megnyílik előtte az önálló is­meretszerzés lehetősége, nincs ebben többé kizáróla­gosan a szülőre utalva. Pél­dául, ha esti mese nélkül nem tud elaludni, és a szülő nem ér rá mesélni, rávezet­heti a gyereket: „Te is tudsz már olvasni, hidd el, sokkal érdekesebb, ha a mesés­könyvből keresel és olvasol egy mesét magadnak...” — Persze, nem „lerázni” és uta­sítani kell a gyereket az ilyesmire, hanem mint saját új képességét, dicsérni... „He utaltassuk meg”. Szívesen megy-e a gyerek a „suliba” vagy sem? Jól ér­6—8 kilót tesz ki, de sok­szor a 9—10 kilót is eléri vagy meghaladja. Mindez azért veszélyes, mert a te­temes teher fejlődésben levő gyermekek egyoldalú terhe­lését idézi elő. Helyes tehát, ha a kis­gyermekek — ameddig csak lehet — hátitáskában viszik magukkal az iskolai felsze­relést. Később viszont, ami­kor már aktatáskával „illik” iskolába járni, mindig csak a legszükségesebb dolgokat vigyék magukkal a tanulók (talán nem is olyan rossz az a „lezser” szokás, hogy vé­kony, könnyű szatyorral mennek az iskolába a tanu­lók, így legalább az 1—2 kg súlyú táska cipelésétől meg­menekülnek) . zi-e ott magát? Igen fontos kérdések ezek — és sajnos, sokszor nem a gyereken múlnak. Rossz felnőtt-szokás, hogy a rá hallgató gyerekkel bármit meg tud utáltatni. Ezért ne „ijesztgessük” a gyereket az iskolával! A szülő feladata: a gyermek számára természetes ese­ményként készítse fel az is- kolába-járásra, és azt tuda­tosítsa benne, hogy ott sem „csodajó”, sem „csodarossz” dolgok nem várnak rá! Ez már csak azért is fon­tos, mert a gyermeknek, mint minden embernek, alapvonása a ragaszkodás megszokott környezetéhez. És mivel az iskola igencsak új környezet, • hogy ez a ra­gaszkodás és a változás szembekerülése ne okozzon törést, otthon, lelkileg kell elkezdeni a gyermek felké­szítését e változásra. Mond­hatni, úgy jó, ha a gyerek „belenő” az iskolábajárás gondolatába. És még egy szempont. A szülő ne „tervezze” hiúság­ból, presztízsből a gyerek iskolai baráti kapcsolatait, hagyja, hogy azokat saját maga alakítsa ki. És ne óv- ju az iskoláskorú gyereket a „széltől is,” hagyjuk ugrálni, szaladgálni, mászni — mert a sportban ügyetlen, nehezen mozgó gyerek az élénk több- sé" között az első pillanat­ban, de legkésőbb egy-két hét múlva a „perifériára” kerül... Érdekesek a pszichológus tanácsai — most már a szü­lőkön múlik, hogy be is tartsák azokat! Sz. 3. RÖVID HÍREK Talán a legkomolyabb küszöb Első napok az iskolában Á televízió és az erőszak Á „hangos gondolkozás11 előmozdítja a tanulást

Next

/
Oldalképek
Tartalom