Szolnok Megyei Néplap, 1975. szeptember (26. évfolyam, 205-229. szám)
1975-09-02 / 205. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1975, szeptember T, 4Korok és iskolák Hogyan lehet a legeredményesebben megoldani a felsőoktatási intézményekbe való felvételt? Andrej Kolmogorov akadémikus Moszkvában, Mihail Lavrentyev Novoszibirszk- ben tíz évvel ezelőtt érdekes kísérletbe fogtak: megalakították az ifjú matematikusok iskoláját. Az egyetem mellett szervezett matematikai iskolák végzősei kitűnően vizsgáztak a felvételin és mint egyetemi hallgatók is kitartóknak bizonyultak. Zubcov fotóriporter izgalmas pillanatot kapott lencsevégre: Lavrentyev, a Szovjet Tudományos Akadémia szibériai osztályának elnöke a novoszibirszki egyetem mellett alakult fizika-matematikai iskola tanulóival ismerteti meg egy új műszer működésének titkait Gerincferdüléses diákok BUDAPEST Átlag vasárnap Az átlag szó a magyar nyelvben valami elmarasztaló mellékízt kapott, igazságtalanul, hiszen lehet valami átlagosan jó is, mint a rádió vasárnapi műsora az elmúlt héten. A mindig ugyanabban az időben jelentkező, megszokott adások mellett ugyanis jónéhány olyan akadt, amely felhívta magára a figyelmet, és — reméljük nem véletlen — mintha a különböző adókon elhangzó műsorok között is nagyobb lenne az összhang. A nap, legalábbis a délelőtt, vidáman kezdődött. Nádasi László 50 éves szerzői jubileuma alkalmából a Rádió Kabarészínháza különkiadással adózott. A Za- csek mindent tud! című műsor valóban szinte már elfelejtett kedves emlékeket, figurákat idézett fel, nem utolsósorban a kitűnő komikus, Benedek Tibor hangját is hallhattuk. Az iskolába készülő gyerekeknek az Ifjúsági Rádió irodalmi összeállítással kedveskedett, volt még Rádiólexikon, ismét érdekességekkel, s egy politikai témájú rádiójáték Kazimiers' Brandys kisregényéből, az Interjú Ballmeyer tábornokkal. (Bár a regényt nem volt szerencsém olvasni, ha az is olyan kusza, mint a belőle készült hangjáték, aligha emiatt lett világhírű a szerző.) A világlíra sorozatában Frederico Garcia Lorca szólalt meg, volt sportközvetítés, népdal és nóta, köny- nyűzene — most szerencsére nem minden —, hanem csupán mértéktartó mennyiségben —, s végül este egy figyelemre méltó színházi közvetítés Veszprémből: Karinthy Ferenc Hetvenes évek című drámája. A Petőfi-rádió délelőttje a szinte már megszokott, Miska bácsi lemezesládájától a Vasárnapi koktélig majd ebéd után, a már-már kötelező mesehangjátékig, amely ezúttal Móra Ferenc csodálatos meséit fogta csokorba igényesen, a kor hangulatát érzékeltető előadásmóddal. A mindig változatos Táskarádió után ismét egy sorozat: Jelenidőben... Most Ernőd Pál „Szeszgyárosok” című riportját hallottuk, s erről érdemes kissé többet beszélni. A maszek szeszgyártókról, a pálinkafőzés körüli bonyodalmakról szól a műsor, egyértelműen bizonyítja: van még mit tenni, mert a kotyvalék-pálinka nemcsak gyors meggazdagodást jelent egyeseknek, hanem mint jelenség társadalmi problémát is rejt magában. Tisztázatlan, nem ritkán egészségtelen az a nedű, amelyet hajnali vonatokon, zugkimérésekben árulnak — megszületéséért valóban lehetne többet tenni. Ernőd Pál riportja szinte példája lehetne annak, hogyan kell egy problémát földeríteni, sokoldalúan bemutatni, s légül a megoldásra is rámutatni. Nagy Piroska Hetedhét országon át című összeállítása most halványabbra sikerült a tőle megszokottnál, bizonyítva, hogy a megszólaltatott ember láttató ereje nem elég szuggesztív, útiélménye nem válik a hallgató élményévé is. A Petőfin az est zenével telt, s ez így jó is, hiszen ugyanakkor a Kossuthon prózai műsor futott — a harmadik műsort pedig nem lehet minden készüléken fogni. Aki mégis ezt az adót hallgatta, az szintén nem panaszkodhatott, az elmúlt vasárnapra. Itt arányaiban természetesen sokkal több a zene, s ez most egyensúlyban is volt a másik két adó műsorszerkezetével. S még egy örvendetes dolog: egyre több a sztereo-adás, a prózai is.- •— trőmböczky— _ Az oktatás hagyományai az időszámítás előtti évekbe nyúlnak vissza. Talán kevesen tudják, hogy a sumérek- nél az időszámítás előtti 3. évezredben már állami támogatást élvező iskolák működtek, ahol képzett alkalmazottak tanítottak. Az iskola élén a tábla házának atyja állt (rangja megfelelt a későbbi iskolamesterének). A szöveget puha agyagtáblára, ékírással rótták, amit azután kiégettek. Az ilyen táblákból összeállított „tankönyvek” sokszínűek, érdekesek voltak. Ixást-olva- sást, matematikát, geometriát és a csillagászat alapismeretéit tanították ezekben az iskolákban. Persze szó sem volt általános tankötelezettségről, de még arról sem, hogy az tanulhatott, aki akart. A módosabb emberek gyarapították ismereteiket az egykori iskolákban, s azok, akiknek későbbi hivatásához szükség volt valamelyes képzettségre (például írnokoknak). Több ismeret, nagyobb tempó A régi korok embere ugyancsak elcsodálkozna, ha betekinthetne egy mai iskola falai közé. De talán még azok is, akik egy évszázaddal ezelőtt koptatták valamelyik tanintézet padjait. Napjaink gyermekeinek sokszorosan nagyobb ismeretanyagot kell „magukba szippantaniuk” néhány év leforgása alatt, mint elődeinknek bármelyik korban. S ez csak a technika sokféle vívmánya segítségével oldható meg, a szépen nyomott tankönyvtől az iskolatelevízió adásait a tantermekbe juttató készülékekig. Ingó villám a Ausztriában, Salzburg szövetségi tartományban a kisiskolás tanulókat „ingó-vil- lám”-okkal látták el, a biztonságosabb közlekedés érdekében. A háromszögletű ingó villám olyan, mint a kerékpár macskaszeme; amikor egy Milyen hatással vannak a serdülőkorú fiúkra a televízióban látható erőszakos cselekmények? Vajon a televízió érzéketlenebbé teszi-e őket a világban körülöttük tapasztalható erőszak iránt? Ilyen kérdésekre keres választ a londoni közgazdasági főiskola felmérésekkel foglalkozó kutatási központjának most induló hároméves vizsgálata. Az első évben 12—17 éves fiúból két, A würzburgi (NSZK) egyetem pszichológiai intézetében a hangos gondolkodás hatását vizsgálták a gyermekek tanulási képességére. Két óvodából 30 négyéves fiút és leányt választottak ki, és intelligenciavizsgálat után két — intelligencia, kor és nem szempontjából egyenlő — csoportra osztották őket: egy kísérleti és kontroll (ellenőrző) csoportra. Mindkét csoportot néhány hétig délelőttönként egy órán át különböző játékokkal foglalkoztatták: kirakójátékokkal, gyúrójátékokkal, képmesék- keL A kísérleti csoportok tagjait játék közben folyton arra figyelmeztették, hogy Ismerve napjaink lehetőségeit és adottságait, joggal tehetjük fel a kérdést, hogy vajon mit hoz a jövő az oktatástechnika terén, milyen körülmények között fognak tanulni az utódaink? A jövő iskolájára a gépesített tanulóhely lesz a jellemző, a televízióval, vetítővászonnal, mikrofonnal, fülhallgatóval felszerelt hangszigetelt fülke, ahol jóformán szórakozássá válik a tanulás. A tanárokat — bizonyos mértékig — elektronikus „asszisztensek” fogják helyettesíteni. A „tanárpótló” gép számítógéppel készített tanprogramja jól igazodik majd az egyes diákok egyéni tanulási tempójához, ritmusához. A diák a feladott anyagot lépésről lépésre sajátítja el és csak akkor kezd hozzá a következő feladathoz, ha az előzőt már helyesen megoldotta. A beépített ellenőrzőkérdések megakadályozzák, hogy a tanuló becsapja önmagát. Azt hihetnénk, hogy legalább az anyag számonkérését, a feleltetést tanárok fogják végezni, pedig nem így lesz. Rájuk csupán a gépi úton lebonyolított vizsgáztatás eredményének a kiértékelése hárul majd, és természetesen azoknak a számító- gépes vizsga-porgramoknak az összeállítása, amelyekkel a tanulók felkészültségét lemérik. Bizonyos, hogy a vizsgáztatógép kevésbé lesz szubjektív, mint a feleltető tanár. Ha a tanár meg tud szabadulni a pedagógusi „aprómunka” egy részétől, több ideje marad a nevelő feladatok ellátására, jobban tud majd törődni az egyes diákokkal és a diákcsoportokkal. Lehetősége lesz rá, hogy jobban elmélyítse az ismeretgyermekeken gépkocsi fényszórókévéje éri, felvillan, és figyelmezteti a vezetőt az előtte haladó gyermekre. A gyermek iskolatáskájáról vagy kabátjáról lógatják le, úgy, hogy elölről és hátulról egyformán érhesse a fény. E „stopplámpa” ingaszerű mozgása a hatást még növeli. egyenként ezer főből álló csoportot olyanokból válogatják össze, akik nagyszámú erőszakos cselekményeket tartalmazó televízióadást néznek, a másikat pedig olyanokból, akik jóval kevesebb erőszakos cselekményt látnak a televízióban. Azért fiúkat válogatnak mindkét csoportba, mert a közérdeklődés kifejezetten az erőszaknak a fiúgyermekekre tett hatására kiváncsi. hangosan mondják, amit csinálnak, vagy amit a játékkal kapcsolatban gondolnak. A másik, a kontrollcsoport gyermekeit erre senki sem ösztönözte. A négyhetes játékidőszak befejezése után ismét megvizsgálták a gyermekek intelligenciáját, és megállapították, hogy az „intelligenciahányados” abban a csoportban, amely játék közben hangosan gondolkodott, kétséget kizáróan magasabb volt, mint a másik csoportban. Ez a kísérleti eredmény is azt bizonyítja, hogy a gondolkozás és a tanulás folyamata a hangos fogalmazással megkönnyíthető, meggyorsítható. anyagot, és hogy speciális problémákkal is foglalkozhasson. II környezet is fontos Ma még sok iskolát bemutathatnánk, ahol — takarékossági okokból — gyengécske világítás mellett folyik, a tanulás. S azt sem állíthatnánk, hogy a levegőellátás, a pormentes környezet, a megfelelő fűtés (és hűtés) vonatkozásában minden rendben van az iskoláinkban. Pedig ezek is mind elsőrendű „munkafeltételek”. A jövő iskoláiban nyilván e kérdéseket is megfelelően megoldják. Csaknem bizonyos, hogy az iskolákban még sok évtized múltán sem lehet majd lemondani a „jó öreg” iskolatábláról és a krétáról. A tábla azonban nem komor, ál- mosító fekete színű lesz — annak ugyanis nyomasztó pszichológiai hatása van a diákra —, hanem például zöld színű. Ha már szóba került a fekete tábla nyomasztó színe, hadd szóljunk néhány szót a színek egyéb hatásairól is. A tanulók csak akkor tudnak intenzíven részt venni az oktatásban, ha szorongástól, kedvetlenségtől és gátlásoktól mentesek, vagyis ha jól és biztonságban érzik magukat. A tantermek színezését tehát úgy kell kiképezni, hogy a tanulókra kellemes hatást gyakoroljon. A lágy tónusú pasztell színekkel kell „operálni”, akár úgy is, hogy minden egyes falfelületet más színűre festenek; kerülni kell a fehéret és a szürkét, azok ugyanis sem optikai, sem pszichológiai szempontból nem kedvezőek olyan helyiségekben, ahol nagy szorgalommal, figyelem összpontosításával kell szellemi munkát végezni. Ősz van. Űjabb tanév kezdete. És sok-sok elsős kisgyermeknek egy egészen új világ, az iskola első napjai. Mi minden új vár rájuk, mire vigyázzon a szülő — erről beszélgettünk dr. Kozéki Bélával, a Magyar Tudományos Akadémia Pszichológiai Intézete pedagógiai-pszichológiai osztályának tudományos munkatársával. A komoly címen kívül a pszichológus azért is érintett a témában, mivel neki magának is az idén indul először iskolába a kislánya. — Az ember születésétől kezdve néhány igen komoly fordulópont teszi próbára. Ilyenek például a születés maga, azután a beszéd, vagy a felegyenesedés, a járás kezdete. Az iskola is hasonlóan komoly fordulat — kezdi Kozéki dr. — És ennél a fordulópontnál a szülő két komoly hibát követhet el: nem veszi elég komolyan — vagy túlértékeli, és a gyereket sokkal komolyabb „megrázkódtatásra” próbálja felkészíteni, mint amilyen valóban vár rá... Pedig az átlagosan, jól nevelt gyerekre az átlagosan jól működő iskolában semmi komolyabb megrázkódtatás nem vár. — Mégis, akkor mik azok az új körülmények, amelyek miatt ez az esemény is fordulópont az életben? — Azért akad néhány. Rögtön az első: a gyermek a családi környezetből valami másba kerül. Felelősség, önállóság. Az iskolában a gyerek, az első napok után maga megy. Már a közlekedésnél is önállóságot kell tanulnia. És ha Bécsi iskolaorvosok széles körű felmérést készítettek, amelyből — többek között — az is kiderült, hogy a tanulmányok elkezdésekor a kisdiákok 18 százalékánál lehet megállapítani gerincferdülést. Megdöbbenéssel tapasztalták, hogy a tanulmányok befejezéséig 55 százalékra növekedett a gerincferdülések száma a diákoknál. Köztudott, hogy az írás közbeni helytelen testtartás előidézheti a gerincferdülést, de nem ilyen túlzott mértékben. A további okokat keresve rájöttek arra, hogy a nehéz iskolatáska is „ludas” a gerincferdülések előidézésében. Annak siilya ugyanis könyvekkel, füzetekkel, írószerekkel megrakva késik, ő a felelős, nem a szülő, aki esetleg korábban nyakába véve futott vele az oviba, bölcsibe, ami a gyereknek csupán szórakozás volt, legfeljebb a szülőt „hordták le érte”. Az iskolában, a gyerekek között: a gyereknek magának kell a helyét, kapcsolatait megtalálni, kialakítani. Az óvodában, vagy otthon eddig ritkán kapott feladatot a gyerek. És ha kapott is, de nem teljesítette, ezért a gyereket személyesen nemigen vonták felelősségre. Az iskolában viszont, ha a kapott feladatot nem teljesíti, annak már következményei vannak. Azután az újabb fordulat: eddiv a gyerek saját rokon- szenve, vagy a szülői irányítás alapján választotta meg gyerektársait. * Az iskolában viszont az adott csoportban, osztályban véletlenszerűen összekerült, esetleg nem is szimpatikus gyerekkel kell együttműködnie, például, ha közös feladatot kapnak. Sűrűsödnek a fordulópontok: a gyerek megtanul olvasni. És ezzel egycsapásra megnyílik előtte az önálló ismeretszerzés lehetősége, nincs ebben többé kizárólagosan a szülőre utalva. Például, ha esti mese nélkül nem tud elaludni, és a szülő nem ér rá mesélni, rávezetheti a gyereket: „Te is tudsz már olvasni, hidd el, sokkal érdekesebb, ha a meséskönyvből keresel és olvasol egy mesét magadnak...” — Persze, nem „lerázni” és utasítani kell a gyereket az ilyesmire, hanem mint saját új képességét, dicsérni... „He utaltassuk meg”. Szívesen megy-e a gyerek a „suliba” vagy sem? Jól ér6—8 kilót tesz ki, de sokszor a 9—10 kilót is eléri vagy meghaladja. Mindez azért veszélyes, mert a tetemes teher fejlődésben levő gyermekek egyoldalú terhelését idézi elő. Helyes tehát, ha a kisgyermekek — ameddig csak lehet — hátitáskában viszik magukkal az iskolai felszerelést. Később viszont, amikor már aktatáskával „illik” iskolába járni, mindig csak a legszükségesebb dolgokat vigyék magukkal a tanulók (talán nem is olyan rossz az a „lezser” szokás, hogy vékony, könnyű szatyorral mennek az iskolába a tanulók, így legalább az 1—2 kg súlyú táska cipelésétől megmenekülnek) . zi-e ott magát? Igen fontos kérdések ezek — és sajnos, sokszor nem a gyereken múlnak. Rossz felnőtt-szokás, hogy a rá hallgató gyerekkel bármit meg tud utáltatni. Ezért ne „ijesztgessük” a gyereket az iskolával! A szülő feladata: a gyermek számára természetes eseményként készítse fel az is- kolába-járásra, és azt tudatosítsa benne, hogy ott sem „csodajó”, sem „csodarossz” dolgok nem várnak rá! Ez már csak azért is fontos, mert a gyermeknek, mint minden embernek, alapvonása a ragaszkodás megszokott környezetéhez. És mivel az iskola igencsak új környezet, • hogy ez a ragaszkodás és a változás szembekerülése ne okozzon törést, otthon, lelkileg kell elkezdeni a gyermek felkészítését e változásra. Mondhatni, úgy jó, ha a gyerek „belenő” az iskolábajárás gondolatába. És még egy szempont. A szülő ne „tervezze” hiúságból, presztízsből a gyerek iskolai baráti kapcsolatait, hagyja, hogy azokat saját maga alakítsa ki. És ne óv- ju az iskoláskorú gyereket a „széltől is,” hagyjuk ugrálni, szaladgálni, mászni — mert a sportban ügyetlen, nehezen mozgó gyerek az élénk több- sé" között az első pillanatban, de legkésőbb egy-két hét múlva a „perifériára” kerül... Érdekesek a pszichológus tanácsai — most már a szülőkön múlik, hogy be is tartsák azokat! Sz. 3. RÖVID HÍREK Talán a legkomolyabb küszöb Első napok az iskolában Á televízió és az erőszak Á „hangos gondolkozás11 előmozdítja a tanulást
