Szolnok Megyei Néplap, 1975. július (26. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-05 / 156. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1975. július 5.' Megtartotta alakuló ülését az új országgyűlés (Folytatás az 1. oldalról.) tegei jutottak képviselethez. Így például a munkásosz­tályhoz tartozó fizikai foglal­kozású és a termelést köz­vetlenül irányító dolgozók száma 67, a termelőszövetke­zeti parasztsághoz tartozó fizikai, foglalkozású és köz­vetlenül a termelésirányítás­ban dolgozó tagok és alkal­mazottak száma 14. A szel­lemi foglalkozásúak közül 20 képviselő dolgozik ipari és mezőgazdasági mérnökként; az egyetemi tanárok száma 12, az orvosoké 10, a pedagó­gusoké 24, a jogász és köz­gazdász képzettséggel 35 képviselő rendelkezik, és 7 alkotó művész. A mandátumvizsgáló bi­zottság elnöke végül hozzá­tette, hogy az országgyűlés 352 tagja közül 137-en új képviselők. S ezután kérte az országgyűlést, hogy a ki­osztott névjegyzékben felso­rolt képviselőket igazoltnak jelentsék ki. Az országgyűlés a mandá­tumvizsgáló bizottság jelen­tését elfogadta és a kiosz­tott névjegyzékben felsorolt képviselőket igazoltnak je­lentette ki. Az országgyűlés tisztségviselői Dr. Peííta László ezután közölte az országgyűléssel, hogy az MSZMP Központi Bizottságától és a Hazafias Népfront Országos Tanácsá­tól együttes javaslat érke­zett az országgyűlés tisztség- viselőire. A javaslatot — amelyet Pávai Mária kör­jegyző ismertetett — az or­szággyűlés egyhangúlag el­fogadta, s az országgyűlés tisztségviselőivé a követke­zőket választották; Az országgyűlés elnöke: Apró Antal; alelnökei: Péter János, Rajjal Sarolta és Inokai János. Jegyzői: Bar­iba István, Fehér Zsuzsanna, dr. Pesta László, Pólyák Já­nos, dr. Prieszol Olga és Szviridov Ivánné. A korelnökség ezzel eleget tett feladatának. Az országgyűlés ezután Ap­ró Antal elnökletével foly­tatta munkáját; az ország- gyűlés új elnöke megtartotta székfoglalóját. Apró Antal székfoglaló beszéde — Az országgyűlés most megválasztott tisztségviselői, az elnökök, a jegyzők, s a magam nevében őszinte kö­szönetét mondok azért a ki­tüntető bizalomért, amellyel e tisztségünkbe választottak bennünket — mondotta Ap­ró Antal. — Igyekezni fo­gunk a legjobb tudásunk sze­rint megfelelni a bizalmuk­nak, és önökkel együtt hoz­zájárulni ahhoz, hogy a leg­felsőbb államhatalmi és nép- képviseleti testületünk ebben a ciklusban is — amely ép­pen a tizedik felszabadulá­sunk óta — jól töltse be al­kotmányos funkcióit. Leg­főbb törekvésünk, hogy or­szággyűlésünk eredményesen működjék közre. Egész né­pünk, szocialista hazánk ja­vára annak a politikának a megvalósításában, amelyet pártunk XI. kongresszusa meghatározott és amelyet a választások során a választó- polgárok milliói egységesen támogattak. Enegedjék meg, tisztelt képviselőtársaim, hogy az új országgyűlés első munka­napja alkalmából üdvözöl­jem mindnyájukat a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottsága, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa és az országgyűlés tisztségvi­selői nevében. Az önök sze­mélyében köszöntjük azt a több mint 7,5 millió válasz­tópolgárt. akik egyértelmű igennel válaszoltak a Haza­fias Népfront választási fel­hívására. szavazatukkal hi­tet tettek a fejlett szocia­lista társadalom építésének nagy nemzeti programja mellett s annak jó szolgá­latára öt évre szóló képvi­selői megbízatást adtak ne­künk. A június 15-i országgyű­lési képviselőválasztások eredménye azt bizonyítja, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt XI. kongresszu­sának állásfoglalásai, célki­tűzései teljes mértékben ta­lálkoznak a lakosság helyes­lésével. Párttagok és párton- kívüliek, materialista világ­nézetet vallók és hívők, tár­sadalmunk legszélesebb ré­tegei személyes tapasztalata­ik alapján győződtek meg róla, hogy pártunk politikája az egész nép javát szolgálja. A dolgozó tömegek nem­csak egyetértenek szocialis­ta céljainkkal, hanem készek dolgozni és harcolni megva­lósításukért. Eddigi sikere­inknek is ez a széles körű nemzeti egyetértés volt a forrása. A jövőben is ezt az egységet kell védeni, erősí­teni. így további előrehala­dásunkban bizton számítha­tunk egész népünk cselekvő támogatására, fegyelmezett, ió munkájára. A most megválasztott or­szággyűlés előtt megtisztelő feladatok állnak. Az egy évvel hosszabbá vált cik­lusban most első ízben nem­csak, hogy törvényt hozunk az új ötéves tervről, hanem a terv sikeres megvalósítá­sának folyamatos ellenőrzé­se egybeesik képviselői meg­bízatásunk idejével. Az öt­éves országgyűlési ciklus a XI. pártkongresszus határo­zatai végrehajtásának idő­szaka is. Ezért újabb jelen­tős törvényeket kell majd hoznunk, amelyek elősegítik a fejlett szocialista társada­lom építését. A törvényho­zásban továbbra is növel­nünk kell a társadalmi nyil­vánosságot. Szükséges, hogy még jobban hasznosítsuk az állampolgárok és a társadal­mi szervek észrevételeit, ja­vaslatait. Tisztelt Országgyűlés! Országgyűlésünk külpoliti­kai tevékenységében a jövő­ben. is az a törekvés, hogy erősítsük kapcsolatainkat a testvéri szocialista országok­kal, tovább erősítsük barát­ságunkat, együttműködésün­ket felszabadítónkkal, a Szovjetunióval. A tőkés országokhoz fűző­dő kapcsolatainkban a két világrendszer békés egymás mellett élésének lenini elve vezérel bennünket. A szo­cialista országok ennek az elvnek a szellemében kezde­ményezték és támogatják az európai biztonsági és együttműködési konferencia mielőbbi megtartását. Azt kí­vánjuk elérni, hogy földré­szünkön kölcsönösen előnyös megállapodások biztosítsák a szocialista és a tőkés orszá­gok politikai, gazdasági és kulturális együttműködését. Támogatjuk a különböző társadalmi berendezkedésű országok közötti együttmű­ködést. A jövőben is azon leszünk, hogy országgyű’ji sünk nemzetközi kapcsolatai tovább szélesedjenek más ál­lamok legfőbb törvényhozó testületéivel. Elnöki megnyitómban rö­viden utaltam országgyűlé­sünk fontosabb feladataira, Ügy gondolom, egyetértenek velem: nekünk, képviselők­nek, az országgyűlés tagjai­nak úgy kell dolgoznunk a következő 5 évben, hogy mi­nél hatékonyabban segítsük a XI. pártkongresszus hatá­rozatának a megvalósítását, hazánk további felvirágozta­tását. a dolgozó ember szol­gálatát. Ehhez a szocialista r-szágépítő munkához — amelynek mi. képviselők ak­tív részesei leszünk — sok sikert, erőt. jó egészséget kí­vánok képviselőtársaimnak. Apró Antal ezután beje­lentette, hogy az Elnöki Ta­nács a legutóbbi ülésszak óta alkotott törvényerejű rende­letekről szóló jelentését — az Az elnök ezután közölte, hogy az alkotmány 29. parag­rafusának (1) bekezdése alap­ján az országgyűlés feladata, hogy megválassza a Népköz- társaság Elnöki Tanácsának elnökét, két helyettes elnö­két, titkárát és 17 tagját. Er­re vonatkozóan a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottsága és a Hazafi­as Népfront Országos Taná­csa együttes javaslatot ter­jesztett elő. A javaslatot — amelyet dr. Prieszol Olga jegyző ismertetett — az or­szággyűlés egyhangúlag elfo­gadta. A Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke: Losonczi Pál; az Elnöki Tanács helyettes elnökei: Gáspár Sándor, dr. Trautmann Rezső; az Elnöki Tanács titkára: Cseterki Lajos; az Elnöki Tanács tagjai: dr. Bartha Tibor, Bodonyi Pálné, Borbély Gábor, Győré Sándor, dr. Horváth Richárd, alkotmány rendelkezéseinek megfelelően — bemutatta, amelyet a képviselők között kiosztottak. A jelentést az országgyűlés egyhangúlag tudomásul vette’ Katona Imre, Kádár János, Kállai Gyula, Kárpáti Márta, Nánási László, Németh Ká­roly, dr. Ortutay Gyula, dr. Petri Gábor, Pióker Ignác, Somogyi Józsej, Úszta Gyula, Vass Istvánná. Az elnök ezután bejelentet­te: a Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsától javaslat érkezett az országgyűlés ál­landó bizottságainak tagjaira. Az indítványt a képviselők írásban kézhez kapták. Az országgyűlés a bizottságok tagjaira tett javaslatot egy­hangúlag megszavazta. Elnöki bejelentésként hangzott el, hogy az ország- gyűlés bizottságai — az ülés­szak szünetében — megtar­tották alakuló üléseiket, megválasztották elnöküket és titkárukat, s ugyancsak meg­tartotta alakuló ülését és megválasztotta vezetőségét az Interparlamentáris Unió ma­gyar csoportja. Az ország- gyűlés a bejelentést tudomá­sul vette. ván, Erdei Lászlóné, D. Káldy Zoltán, Kállai Gyula, Kelen Béla, dr. Lukács János, Ná­nási László, dr. Németh Pál, Novics János, Pethő Tibor, Réger Antal, Sebesi László­né, Stock János, Tausz János. A mezőgazdasági bizottság elnöke dr. Bélák Sándor, tit­kára Kovács István, tagok: dr. Cselőtei László, Farkas Pál, Horváth László, Kasó József, Mateovics József, dr. Molnár Béla, dr. Molnár Fri­gyes, Palóczi Lajosné, Papp Gy. Lászlóné, K. Papp Jó­zsef, dr. Pál István, dr. Schmidt Ernő, Szabó István, Szemerits Ferencné, dr. Tar Imre, Vadkerti Miklósné, Varga Sándor, Vaskó Mi­hály, Vass József. A szociális és egészségügyi bizottság elnöke: dr. Pesta László, titkára dr. Kaposvá­ri Júlia. Tagok: dr. Déváid József, Fiala Tivadarné,. dr. Kiss István, Klenovics Imre, Koczmann Ferencné, Kosz- tolánczi Jánosné, Orbán Jó­zsef, dr. Palotai Sándor, Pe­thő István, dr. Radnai Éva, Rauscher Györgyné, dr. Schnitzler József, dr. Szent- kereszty Tamás, Takács Im- réné, Tóth Géza, dr. Tóth János, dr. Vámos Marietta. A terv- és költségvetési bizottság elnöke: dr. Bognár József, titkára Horváth La­jos, tagok: Cservenka Fe­rencné, Csörgits József, Ka­tona Imre, Klabuzai Miklós, dr. Kovács Gábor, Kurucz Márton, Marton János, Nics János, dr. Novák Béla, Nyers Rezső, Ollári István, Pályi Sándorné, dr. Pethő Ferenc, Pióker Ignác, Sas Kálmán, dr. Szabó Kálmán, Szomszéd Gy. István, dr. Técsi János, Varga Gyula. A mentelmi és összeférhe­tetlenségi bizottság elnöke: Sándor József, titkára: dr. Mátay Pál, tagok: Bodonyi Pálné, Bozsó Lászlóné, Gás­pár Istvánné (Szabolcs), Klaukó Mátyás, Kollár Jó­zsef, Szűcs János, Varga Ist­ván, Varga Zsigmond, Vár­helyi József. Az Interparlamentáris Unió magyar csoportja elnöke: Barcs Sándor, alelnökök: dr. Bartha Tibor, Kelen Béla, Nagy Miklós, tagok: Bodo­nyi Pálné, dr. Bognár Jó­zsef, Darvasi István, dr. Gonda György, dr. Ortutay Gyula, dr. Pesta László, Pe­thő Tibor, Réger Antal, Si­mon István, Szabó István, dr. Vida Miklós. A kormány megválasztása Bejelentette Apró Antal, hogy a Népköztársaság Elnö­ki Tanácsa megtartotta első ülését, s a Népköztársaság Minisztertanácsának, vala­mint a Népköztársaság Leg­felsőbb Bírósága elnökének és a legfőbb ügyésznek a megválasztása tárgyában — az MSZMP Központi Bizott­ságával és a Hazafias Nép­front Országos Tanácsával egyetértésben — átiratot in­tézett az országgyűléshez. Az Elnöki Tanács személyi ja­vaslatát az országgyűlés egy­hangúlag elfogadta. A Népköztársaság Elnöki Tanácsának megválasztása Az országgyűlés állandó bizottságai A Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke: LÁZÁR GYÖRGY. A Minisztertanács elnökhelyettesei: ACZÉL GYÖRGY, BORBÁNDI JÁNOS, HAVASI FERENC, HUSZÁR ISTVÁN, SZEKÉR GYULA. Belkereskedelmi miniszter: SZURDI ISTVÁN; belügyminiszter: BENKEI ANDRÁS: egészségügyi miniszter: DR. SCHULTHEISZ EMIL; építésügyi és városfejlesztési miniszter: BONDOR JÓZSEF; honvédelmi miniszter: CZINEGE LAJOS; igazságügy miniszter: DR. KOROM MIHÁLY; kohó- és gépipari miniszter: NEMESLAKI TIVADAR; könnyűipari miniszter: KESERŰ JÁNOSNÉ; közlekedés- és postaügyi miniszter: RÖDÖNYI KÁROLY; kulturális miniszter: DR. ORBÁN LÁSZLÓ: külkereskedelmi miniszter: DR. BÍRÓ JÓZSEF; külügyminiszter: PÚJA FRIGY’ES: mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter: DR. ROMANY Pál; munkaügyi miniszter: KARAKAS LÁSZLÓ; nehézipari miniszter: DR. SIMON PÁL; oktatási miniszter: DR. POLINSZKY KÁROLY; pénzügyminiszter: FALU VÉGI LAJOS; az Országos Tervhivatal elnöke: HUSZÁR ISTVÁN. Az építési és közlekedési bizottság elnöke Gyarmati János, titkára Tóth István, tagok: Cserna Sándor, Da­radics Ferenc, Gócza József, dr. Hegedűs Lajos, Jeszensz- szki Gábor, Juratovics Ala­dár, Koltay Nándorné, Mar- janek József, Peták Tibor, Riss Jenő, Ruisz József, Si­mon Gábor, Skaliczki Ká- rolyné, Szabó Imre, dr. Szi­lágyi Gábor, Szilágyi Sán­dor, Varga B. István. A honvédelmi bizottság el­nöke Pap János, titkára Mó- rocz Lajos, tagok: dr. Amb­rus István, Bolvári Józsefné, Borbély Gábor, Boza József, Csömör Ferenc, Halasi La­josné, Kalló István, Krasz- nai Károlyné, Mérten Lajos, Szalai Istvánné, Takács Im­re, Úszta Gyula, Zolnai László. Az ipari bizottság elntfce Gorjanc Ignác, titkára Ko­vács Sándor, tagok: dr. Bod­nár Ferenc, Csapó Jánosné, Fáik Miklós, Hargitai Ágnes, Hevér Lajos, Jazbinsek Vil­mos, Kangyalka Antal, Kar- kus Sándor, Kovács Károly, Lombos Ferenc, Méhes La­jos, Péterii Ferenc, Sőrés István, Szépvölgyi Zoltán, Szigeti István, Tollár József, dr. Vida Miklós, Vilmányi Mária, Weiszböck Rezsőné. A jogi, igazgatási és igaz­ságügyi bizottság elnöke dr. Gonda György, titkára dr. Antalffy György, tagok: Bar- ta László, dr. Bodogán Já­nos, Czeglédi Lászlóné, dr. Földvári József, dr. Gajdócsi István, Győré Sándor, S. Hegedűs László, Hegyi Im­re, dr. Juhász Tibor, dr. Nezvál Ferenc, dr. Prieszol Olga, Simaházi Sándor, Szé­les Lajos, Szokola Károlyné dr., Szűcs Gábor, Vallyon Aladárné, Venéczi János. A kereskedelmi bizottság elnöke Palkó Sándor, titká­ra Ispánovits Márton, tagok: Balogh László, Bollók Jó­zsefné, Czégai Valéria, Gaj­dos János, Hosszú László, Kertész Sándorné, dr. Ko­mócsin Mihály, Korpái Já­nosné, Kovács Istvánné, dr. Molnár Endre, Mráz Tibor, Nagypataki Imre, dr. Novák Pálné, Rózsa Ernő, dr. Sza­bó József, Teleki Istvánné, dr. Udvardi Károlyné. A kulturális bizottság elnö­ke dr. Ortutay Gyula, tit­kára Salamon Hugóné, ta­gok: Bánáti Gézáné, dr. Csendes Béláné, Géczi János, dr. Guba Sándor, Gyurkó László, Horváth Miklós, Ká­li Ferenc, dr. Király István, Lakos Zoltánná, Mándics Mihály, Németh István (Ba­ranya), Palásti Józsefné, Pá- jer Imre, Petrovics Emil, Ra­dies Győzőné, Simon István, Somogyi József, Spisák And­rás, Szászi Gábor. A külügyi bizottság elnö­ke Gyenes András, titkára Nagy Miklós, tagok: Barcs Sándor, dr. Bartha Tibor, Boros Béla, Brutyó János, Csillik András, Darvasi Ist­Ugyancsak a Népköztársa­ság Elnöki Tanácsának javas­latára az országgyűlés dr. Szakács Ödönt a Népköztár­saság Legfelsőbb Bírósága el­nökének, dr. Szíjártó Károlyt a Népköztársaság legfőbb ügyészének megválasztotta. Az eskütétel után folytató­dott a plenáris ülés: Lázár György, a kormány elnöke emelkedett szólásra. — Engedjék meg. hogy a kormány tagjai és a magam nevében köszönetét mond­Apró Antal felkérte a kor­mány tagjait, valamint a Leg­felsőbb Bíróság elnökét és a legfőbb ügyészt, hogy tegyék le a hivatali esküt. Az es­kütétel idejére az elnök az ülést felfüggesztette. jak a bizalomért — kezdte beszédét. Biztosithatom önö­ket, mindannyiunkat az a szándék tölt el, hogy felelős megbízatásunknak lelkiisme­retesen és legjobb tudásunk szerint eleget tegyünk, híven szolgálva népünket, méltóak legyünk a megtisztelő biza­lomra. Az országgyűlési választá­sokkal belpolitikai életünk nagy fontosságú és esemé­nyekben bővelkedő időszaka zárult le. Pártunk XI. kong­resszusa, hazánk felszabadu­lásának 30. évfordulója, majd a választások előkészítő sza­kasza jó alkalmat adott ar­ra, hogy felmérve a megtett utat. összegezzük eredmé­nyeinket, számba vegyük fel­adatainkat, és népünk elé tárjuk a fejlett szocialista társadalom felépítésének lel­kesítő programját. Az a tény, hogy a válasz­tások napján hét és fél mil­lió állampolgár mondott igent a Hazafias Népfront prog­ramjára és jelöltjeire, meg­győzően tanúskodik arról, hogy népünk nagyra becsüli és értékeli a gazdasági és kulturális építőmunka ered­ményeit, ismételten bizalmat szavaz a csaknem kétévtize- des kipróbált politikának. Lázár György felszólalása Az új parlament ülésszakán Fock Jenő. Biszku Béla és Kádár János (Folytatás a 3 oldalonX

Next

/
Oldalképek
Tartalom