Szolnok Megyei Néplap, 1975. július (26. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-23 / 171. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1975. július 23. Lengyelországi hétköznapok (2.) Á Csapláros-tcmszék Az NDK-ban Tizenöt éves a szolidaritási bizottság Hétfőn Berlinben ünnepi gyűlésen emlékeztek meg az NDK szolidaritási bizottsága megalakulásának 15. évfordulójáról. Az ünnepségen felolvasták az NSZEP KB üdvözletét, melyet Erich Ho- neeker, az NSZEP KB első titkára írt alá. Hermann Axen, az NSZEP KB tagja, a KB titkára az Államtanács elnökének nevében magas kitüntetést — a Népek Barátságának Csillaga arany érdemrendet nyújtotta át a bizottságnak. Az NDK szolidaritási bizottsága 1960. július 22-én jött létre azzal a feladattal, hogy egyeztesse mindazokat s szolidaritási akciókat, amelyekkel az NDK társadalmi szervezetei, intézményei, az ország nép- segíti az imperializmus, a gyarmati rendszer és a neokolonializmus ellen küzdő népeket. A vád hamis Megvádolt kubai diplomaták A kubai külügyminisztérium részletes, mindenre kiterjedő vizsgálatot folytatott annak megállapítása érdekében, vajon a francia belügyminisztérium által tíz nappal ezelőtt kiutasított három kubai diplomata ellen emelt vád, miszerint „kapcsolatot tartottak fenn terrorszervezetekkel”, helytálló-e. Mint a kubai külügyminisztérium hétfőn este nyilvánosságra hozott közleménye rámutat, az alapos vizsgálat megállapította, hogy sem a kiutasított diplomatáknak, sem a párizsi nagykövetség más dolgozóinak semmiféle kapcsolatuk sem volt a terroristákkal. Semmiféle olyan tevékenységet sem folytattak, ami félremagyarázható lenne, illetve a francia törvényekbe ütközne. Az ellenük felhozott vádak hamisak és teljes egészükben rágalmazó jellegűek. Varsó óvárosában, múlt százatd eleji épülettömbben (egyáltalán: megmaradt belőle valami a fasiszta pusztítás következtében?) egy második emeleti folyosó szobáiban húzódik meg az Uni- wersytet, a Varsói Egyetem magyar tanszéke. Huszonhárom esztendővel ezelőtt alakult a magyar kultúra, történelem, irodalom, nyelvtudomány e szerény és mégis oly sokat tevő műhelye, a magyar tanszék. Vezetője Csapiáras István professzor, irodalomtörténész. •— Kávét vagy teát? — kérdi a professzor. — Mindkettőt bekészítettem. Én teát iszom — teszi hozzá —, inkább üdít, mint a fekete. — Professzor úr, mindig ilyen későig benn marad az egyebemen? Hiszen a vizsgákon már rég túljutottak a haügatók — kezdem a beszélgetést, és zsebórámat elővéve mutatom: jócskán elmúlt iél hat. — T.ud maga nyüzsgésben dolgozni? — kérdez vissza. — Nézze csak, a szobám is a folyosó -végén van, a legcsöndesebb zugban. Itt jól lehet búvárkodni, nyugodtan elmélyedhetek hallgatóim dolgozataiban, tanulmányaiban, no meg a sajátomban is, hiszen sűrű a mi munkánk. Az ősszel a varsói Magyar Kulturális inbézettfel Vörösmar- ty-ülésszakot szervezünk, otthonról a többi között Horváth Károly professzort hívtuk meg... Jómagam a Szózat lengyelországi hatásáról kívánok elmélkedni. A jövő tavasszal a Rákóczi évfordulóról emlékezünk meg. Közben a Magvetőnek válogatom kiadásra eddigi tanulmányaim egy csokrát és készülök a rövidesen sorra kerülő finn-ugor kongresszusra. .. — De elnézését — szabadkozik —, aligha erre kíváncsi, tessék, kérdezzen! — javasolja és kortyol a gőzölgő teából. — Hogyan bírja ezt a fölsorolni is sok munkát? S emellett az oktatás, a tanszék vezetése, vizsgáztatás. .. . — Az ember legyen mindig friss; a rendszeres mozgás sok energiát ad. Szenvedélyem például az úszás. — Kérem, mutassa be olvasóinknak a tanszéket! — Mint említettem, ötvenkettőben alakultunk. Másodévenként ötven magisztert, doktori címmel végző hallgatót „produkálunk”. Most is három évfolyam, első, harmadik és ötödik vizsgázott a széken, ahol ül. Hetven hallgatónk zöme első éves. Húszezer kötetes könyvtárunk van, az egyik leggazdagabb a külföldön működő magyar tanszékek bibliotékái között. Bármire szükségünk van, készséggel segít a varsói magyar intézet a beszerzésben, kölcsönöznek az otthoni egyetemi és közkönyvtárak. Jómagam is szenvedélyes könyvgyűjtő vagyok. — Hol helyezkednek el azok a fiatalok, akik itt, a tanszéken szerzik meg a diplomájukat? — Részben itt maradnak, szép számmal szépirodalmi fordítók, tolmácsok, külkereskedők, diplomaták, újságírók lesznek. Dolgoznak egykori tanítványaink a két ország kulturális intézeteiben, az idegenforgalomban és még sok helyütt. A maga kísérője — Weronika Zielinska — ugyancsak kedves tanítványom volt. Szóval Vera jóformán anyanyelvi szinten beszél magyarul. Hja, köny- nyű néki! Hazajár Budapestre, a papa, mama a követségen dolgozik... — Professzor úr, a lexikonból tudom, hogy igen régen eljegyezte magát a lengyelekkel, hiszen a harmincas évek végén már vaskos tanulmánya jelent meg A lengyel sors és nemzettudat a magyar irodalomban címmel. Miért éppen ezt választotta? Hiszen ön irodalomtörténész és francia nyelvtanár elsősorban! — Valóban átnyergeltem, hiszen a pécsi egyetemen tanársegéd koromban a ma- gyar-farncia kulturális és irodalmi kapcsolatok izgattak. Harminchétben a keszthelyi nyári egyetemen döbbentem rá, hogy mi, magyarok, ugyancsak keveset tudunk a lengyelségről, holott büszkén hangoztatjuk hagyományos barátságunkat a lengyel néppel. Voltak közös királyaink, határaink. Közel érezzük magunkhoz a lengyeleket, aztán ha megkérdeznénk az utca emberét: mit tud Lengyelországról, történelméről, irodalmáról, zenéjéről, népéről — bizony — rövid lenné a válasz. Látja, ezért nyergeltem át, hogy a magam szerény igyekezetével segítsek föltárni régi és újabb keletű kapcsolatainkat mindkét nemzet, nép szolgálatában. Meg aztán: jött egy lengyel lány, a feleségem. Huszonhét esztendeje élek itt, Lengyelországban. No, de aligha azért jött, hogy rólam írjon. Mi érdekli még? — A tanszék jövője, a terveik. — Rövidesen átszervezik a Varsói Egyetemet, a magyar tanszék az orosz és szláv filológiai karhoz kerül. Hetvenhétre szeretném megszervezni a finn filológiát. Tervem a tájékoztató szolgálat megszervezése, hogy tudjuk: mit írnak rólunk, hogyan vélekednek munkánkról itthon és odahaza, mi új jelenik meg a szakterületünkön, szorosabbra fűzhessük kapcsolatainkat a más országokban működő magyar tanszékekkel. .. — Professzor úr, köszönöm a beszélgetést! Kulcsár László (Következik: „A reformon csak nyerni szabad”) ' A FŐKONSTRUKTŐR LÁNYA Egy orvosnő vallomása Natalja Koroljova, a boldog anya gyermekei ölelése közben SZEMÉLYESEN nem ismertem, nem volt alkalmam vele találkozni, de már sok mindent tudtam róla: nagy nevű sebész, a múlt évben lett állami díjas, a szovjet űrhajók főkontsruktőrének a lánya, s négy gyermek anyja. Natalja Koroljovának hívják. A kísérleti sebészeti klinikán dolgozik. De nem a munkahelyén találkoztam vele, egy vasárnapi kiránduláson ismerkedtünk meg közelebbről. .. Kora reggel indultunk az erdőbe, gombázni. Natalja már a kocsiban ül és sürgeti gyerekeit. Szemügyre veszem a legendás hírű „fő konstruktőr” unokáit: Andrej bukkan fel elsőként. Tizenegy éves, s nagyon hasonlít az anyjára, épp oly sötét a haja, szeme. Szerjozsa boltozatos, magas homlokával a nagyapjára ütött. A véletlen műve volt, hogy éppen azon a helyen haladtunk el, ahol negyven évvel ezelőtt, kísérletezték ki az első, cseppfolyós üzemanyaggal működő rakétát, a mai űrhajó ősét. A kísérletező mérnökök élén már akkor a huszonhatéves Szergej Korol jov állt. Natalja az erdőben teljesen gondtalannak látszik. Nagyszerűen ért hozzá, hogyan kapcsolódjon ki, mikor itt a pihenés ideje. Sötétkék melegítőjében oly fiatalosnak hat, az ember azt hinné a testvéreivel és nem a gyerekeivel járja az erdőt. Egészen másként látom Natalja Koroljovát, az orvosnőt: energikus, céltudatos, szigorú. Rendkívül súlyos betegek fekszenek az osztályán: vészes kór támadta meg a tüdejüket, garatjukat, légcsövüket. Egyeseket csak mesterséges légzéssel tartanak életben, mások egy korty vizet alig bírnak lenyelni. Ha az orvosnő, reggel bemegy a műtőbe, sokszor délután kerül ki onnan, rengeteg időt tölt a műtét után a beteg ágyánál, s amellett a rendelőben is konzultál. — Koroljova a jobb ke?em jelenti ki Mihail Perel- man, professzor, a tüdősebészeti osztály vezetője, neves specialista, szintén állami díjas. Közösen készült tudományos munkáért részesültek ebben a magas kormánykitüntetésben, első ízben alkalmazták a légcső megbetegedésénél a sebészeti beavatkozást. NATALJA Koroljova tudományos munkatársként kezdte pályafutását a klinikán és már úgyszólván az első műtétnél asszisztált, s végigcsinálta mind a százharminc ilyen természetű sebészeti beavatkozást. Persze ez alatt az idő alatt Koroljova is előre lépett, ma már ennek az osztálynak helyettes vezetője. — A sebészet sajátos, semmiképpen sem női hivatás — jegyzem meg. — Miként történt mégis, hogy ezt a pályát választotta? — Nekem személy szerint nem idegen a sebészet. Anyám is ezt a pályát választotta. Emlékszem, kislány koromban sokat futkostam a Botkin-kórházban. Itt dolgozott, mint osztályvezető. Nehéz idők jártak akkor, traumatológiai járvány tombolt, így nevezte el Nyikolaj Pirogov, a neves orosz sebész a háborút. Csodáltam édesanyámat, milyen fáradhatatlanul dolgozott... Az orvosnak azonban nem könnyű a dolga — magyarázza Natalja. — Ha el is végezte a munkáját, s hazajön, nem tud kikapcsolódni egészen, gondolatai ott járnak a klinikán, a betegeinél. — Magának, Koroljova elvtársnő, négy gyereke van. Mondja meg őszintén, sose gondolt arra, hogy otthagyja a munkáját? — Hogy én ott hagyjam a munkámat? — döbben meg az orvosnő. Csakis így képzelem el az életemet. Anyám már jócskán benne van a korban, de ma is a legjobban attól fél, hogy egy napon meg kell majd válnia a kórháztól. A CSALÁD nagyon sok erőt nyújt a munkámhoz. A munkám pedig — fejezi be Natalja —, életem értelme, vagyis a kettő kiegészíti egymást, el nem választható. Julia Sisina, orvos (APN—KS) Saigon! szemtanúk Saigon 11. kerületi' népi forradalmi bizottsága elnök- helyettesének a vendége vagyok. Vo Quok Thiong, a kerület régi lakosa, aki idős kora ellenére is rendkívül energikus ember, az épület bejáratánál fogad. A lakosság támogatása A beszélgetés során elmondja, hogy ebben a kerületben a lakosság főképp olyan szegényekből tevődött össze, akik a harcok alatt húzódtak ide a környező falvakból. A lakosság fele munkanélküli volt, a családok többsége éhezett. Az elnökhelyettes elmondja, hogy a kerületi bizottság már a felszabadító csapatok saigoni bevonulása előtt megszervezte a lakosság felkelését. Tran Van Tra vezérezredessel, a saigoni katonaiközigazgatási bizottság elnökével a Függetlenségi Palotában találkoztam, idézem szavait; amelyekkel a Függetlenségi Palotában fordult hozzám: „Saigon felszabadításában sok kerület lakossága is részt vett. Mi tehát nemcsak katonai, hanem politikai erőre is támaszkodhattunk. Ez a széles tömegtámogatás teszi lehetővé most a forradalmi hatalom szerveinek, hogy lépésről lépésre, a helyzet gondos mérlegelésével oldja meg a bonyolult feladatokat.” A kerületi bizottságnál Az ötvenesztendős Le Ngok Lien, volt motorkerékpárgyári munkás, most a kerület tíz tömbbizalmijának egyike, a következőkre emlékezik vissza: — Az illegális központtól parancsot kaptunk a felkelésre. Részletesen megvitattuk az akciótervet a kerületben levő ellenséges objektumok elfoglalására. A jel az akcióra az volt, amikor a repülőteret lőni kezdték. A felkelők kimentek az utcákra és elkezdték a demoralizált katonák leszerelését, az épületekre kitűzték a DNFF zászlóit. Egy csoporttal behatoltam a rádió épületébe, ahol nem találtunk ellenállásra. Az őrszemek levetették egyenruhájukat és elhagyták őrhelyüket. Eközben a felszabadítók tankjai begördültek a negyedbe. E beszélgetések után ellá- -togattam egy rizsosztó helyre a Van Dien utcába. Meglepett, milyen rend uralkodik itt. A bizottság tagjai konzervdobozzal mérik a rizsadagokat és öntik az emberek zsákjaiba. Lányok sürgölődnek, segítenek ai élelmiszerjegyek nyilvántartásában. A legjobban rászoruló 26 000 személy már megkapta az öt kilogrammos fejadagját — ingyen. Az egyik kisegítő lány szerényen megjegyzi: ez bizony nem sok, de legalább megmenti az embereket az éhenpusztu- lástól. A kerületi bizottság már sokat tett, de még több a gond. Meg kell erősíteni a fegyveres polgári osztagokat, biztosítani kell a foglalkoztatást. A kerületi üzemekben már megszervezték a munkát, de ezek az üzemek csupán kisebb feldolgozó létesítmények, amelyek csak néhány ezer embernek tudnak kenyeret adni. A volt őrnagy álláspontja Nguyen Van Csungot, a saigoni hadsereg 38 éves volt őrnagyát, aki az egyik tartomány katonai apparátusában a toborzóirodát vezette, a győzelem ezen a poszton találta. Hallgassuk meg, mit mond a továbbiakról: — Április 30-án Minh tábornoktól parancsot kaptunk a fegyverletételre. Magasabb rangú tisztjeink addigra már megléptek. Segédtisztem rádiókapcsolatra lépett a Felszabadítás! Front egyik közeli stábjával. Néhány óra múlva át is adtuk nekik támaszpontunkat. A tartományi bizottságnál nyilvántartásba vettek és azt javasolták, hogy az ideiglenes forradalmi kormány politikájának tunulmányozása végett menjek gyorstanfolyamra. Május közepén engedélyt kaptam, hogy hazatérjek Saigonba, a családomhoz. További utamat szabadon választhatom meg. A volt őrnagy elmondta még, hogy nagyon félt a „Vietkong bejövetelétől”. Most már, bár nincs teljes áttekintése a jelenlegi helyzetről, tudja, hogy a jelenlegi társadalomban szociális igazság lesz. Mi, lesz tovább? — kérdezte, és nyomban válaszolt is: „Mindenkivel együtt építem az új Vietnamot”. O. Trofimova Fo lutsattőcSra o Be a letartöztcafsisoSfc A havannai rádió a chilei helyzetről A Havannai Rádió hétfő esti híradása szerint Chilében folytatódnak a letartóztatások. Mint a Chilei Szocialista Párt legfrissebb nyilatkozata rámutat, a junta titkosrendőrsége letartóztatta a párt Politikai Bizottságának két tagját: Exequiel Ponce valparaisói szakszervezeti vezetőt és Ricardo Lagos diákvezért. A szocialista párt nyilatkozata a Chilében és az ország határain kívül Dokumentumok a szemétben Titkos adatokat tartalmazó dokumentumokat dobál a szemétbe Kissinger amerikai külügyminiszter és felesége. A Kissinger-házaspár szemétládáit a National Enquiren című hetilap egyik munkatársa kutatta át. A lap által ismertetett dokumentumok közül az egyik a Kissinger őrzésére kirendelt ügynökök pontos számát és többük nevét tartalmazza. A National Enquiren bejelentette, hogy további dokumentumok tanulmányozása még folyik harcoló hazafiakat az egység további fokozására szólítja fel. Chiléből érkezett az a hír is, amely az escudo újabb, az idén immár 14. leértékeléséről számol be. A mostani devalváció 3,6 százalékos. A Chilei Nemzeti 'Bank egyébként megkezdte az előkészületeket az új pénznem, a peso szeptember elejére tervezett bevezetésére.
