Szolnok Megyei Néplap, 1975. július (26. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-16 / 165. szám
V SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 1975. júHus 15 x Gépóriások közöl! Jugoszláviába, az obrovácl timföldgyárhoz készülő for- gókemence egyik fődarabjának megmunkálása (Fent) A jászberényi Aprítógépgyárban a nagyteljesítményű hajtóműveket modern automata fogazógépek gyártják (Balra) A másoló, automata hegesztővel lemezekből alkatrészeket vágnak (Lent) A galambriasztó ember A jól megtermett emberen nyári zsávoly, az ujjas leszorult a nagy melegben.-i- Szolgálati ruha — veszi észre pillantásomat Kiss Sándor. — Szolgálati, akárcsak a kutya — int a hatalmas farkaskutya felé. — Sokat megy a vagyonőr? — Nekem 3 ezer holdat kell naponta körülszaladnom itt a kunhegyesi határban. Heten vagyunk ilyen hivatalban a Kunság Népe Tsz-ben, felosztottuk a területet. A hatvanadik évemet nyűvöm, de jól bírom a napi 30—40, néha 50 kilométernyi kerékpározást. — Ha eső van? — Ameddig a kövesút tart, karikázok, utána meg gyalogolok. Főleg az állattenyésztő telepek környékét cserkészem, meg a méregraktárét ... De ha valaminek a szezonja van, ott vagyok. Most a 100 hold borsón a szemem. Nagyon lepik a galambok. Tudja, közel van a község, néha ezren is ösz- szegyűlnek. Mi meg riasztjuk őket, nehogy elpocsékolják a termésL _ ^ _ — A puskát mire használja? — Most galambijesztésre. De meg-megszólítgatok vele kóbor kutyát és rókát is. Korán reggel megyek, egyik úton le, másikon fel. Este kerülök elő ... — Akkor vacsora, tévé ...? '■— Igen, a híradót nagyon szeretem, de van más is. Szombaton például hazajöttem, mosdottam, haraptam valamit, egyenruhába vágtam magam, mentem szolgálatba. Merthogy munkásör is vagyok. Vasárnap este leadtam a szolgálatot, hétfőn reggel megint nyakamba vettem a kunhegyesi határt. Beszédes ember. Szóra szó, kiderül, hogy az apja cseléd volt Kenderesen a Horthy- birtokon, Kiss Sándor oft született, két évig cselédke- dett is, azután fordult a világ. A 36 éves fia kombájnos a Kunság Népe Tsz-ben, most arat, két szép leányunoka is van. Mutatja a házát Kiss Sándor; ősszel vakolták, nagyobb ablakot tettek, hadd jöjjön ott is a világosság. Egy hónap múlva pedig jön a mester és kőporozza a falakat. Odabent tévé, háztartási gépek, a hűvös verandán hellyel kínál a vagyonőr felesége, majd kiszalad, valamit tesz-vssz a jószágok körül. Kiss Sándor közben mesél, a téesz jutalomból elküldte a Szovjetunióba, nekilódult a repülő, emelkedett, hű, de piszkos magasan voltunk ... Jóízűen, komótosan beszél. Nem nyugtalan a borsó miatt? Nem fél a vagyonőr, hogy elemeinek valamit? — Akad aki azt hiszi, hogv ha borsószezon van, abból megélhet. Vagy ősszel a kukoricából. De kevés már az ilyen. Még hat esztendeje bizony sok bajom volt, jobban nyitva kellett tartani a szememet mert felmarkoltak volna ezt-azt a közösből. Mostanra valahogy az öntudat is több lett, nem csak az anyagi tehetség. Körmendi Lajos Elindult az Orenburg! gázvezeték magyar építőinek első csoportja ünnepélyes búcsúztatás Budapesten Nagy nemzeti ünnepeink színhelyéről, a Dózsa György úti felvonulási útvonalról, a Lenin szobortól indult él az a csaknem 30 gépkocsiból álló járműkonvoj, amely az orenbur- gi gázvezetéképítők első magyar csoportját vitte a Szovjetunióba. A 21-es Állami Építőipari Vállalat, a Közmű- és Mélyépítő Vállalat, az Építőipari Szállítási Vállalat és a Petrolkémia Beruházási Vállalat 70 dolgozója utazott el kedden ezzel a gépkocsi-karavánnal, amely az éjszakai pihenőt már Munkácson tölti és szerdán érkezik meg Bogorodcsániba, ahol a szovjet szakemberek fogadják ünnepélyesen az első magyar építőcsoportot. Dr. Halász Tibor a nehézipari miniszterhelyettes, a kormánybizottság alelnöke búcsúztatta a magyar építők első csoportját. Ott volt az ünnepségen Padányi Mihály építésügyi és városfejlesztési miniszterhelyettes. Pásztor Gabriella, a KISZ KB titkára és dr. Jandek Géza, a SZOT osztályvezetője. A búcsúztató beszédben dr. Halász Tibor méltatta — a szocialista integráció alapján megvalósuló fontos KGST közös beruházás, a világ legnagyobb, — 2750 kilométer hosszú és 1420 milliméter belső átmérőjű — földgázvezeték jelentőségét, amelynek építésére múlt év júniusában kötött egyezményt hét szocialista ország — Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, az NDK, Románia és a Szovjetunió. Az Ural-menti orenburgi földgázmező kincse már 1978 őszétől eljut a felhasználókhoz, s 1980-tól pedig évente 15.5 milliárd köbméter földgázt szállít a hét szocialista országnak, ebből évi 2.8 milliárd köbmétert — jelenlegi hazai termelésünk több mint felét — Magyarországnak. A végleges építési munka- megosztás szerint az Oren- burgtól induló első gázvezetékszakasz teljes kiépítését kérésünkre a Szovjetunió átvállalta tőlünk. Az érdekelt országok közül ugyanis a szovjet ipar rendelkezik a legkorszerűbb felszereléssel és a legtöbb tapasztalattal ilyen nagy gázvezeték építésében. Magyarországnak nagyon kedvező, hogy határainkhoz jóval közelebb, a Kárpátokban levő ötödik szakaszon végezheti el építési feladatát: Husztnál, Bogorodcsáninál, Guszjátyinnál az orenburgi vezeték, és Bobrkán pedig egy meglevő szovjet gázvezeték mellett nagy kompresz- szorállomás létesítését, a hozzá tartozó lakótelepekkel, szociális és kulturális építményekkel együtt. A magyar építők főhadi- ' szállását, a létesítményi fő- igazgatóságot Ivano-Fran- kovszk városban rendezik be, s e centrumban és három \ építési telephelyen már július 1-én megkezdte az előkészítő munkálatokat a vezetők és a tervezők 50 tagú csoportja. Az egészségügyi ellátás megszervezésére július 8-án utaztak el a Szovjetunióba a vezető orvosok, s a Bogorodcsániba indult első magyar építőcsoportot szerdán követi a 22-es Állami Építőipari Vállalat és az ÉPFU 70 dolgozója, akik Guszjatyinba utaznak, majd e hónap végén, augusztus elején érkeznek meg a harmadik telephelyre, Husztra, a Kelet-magyarországi Közmű- és Mélyépítő Vállalat és az ÉPFU dolgozói. Az első magyar csoportok elhelyezéséről a szovjet partnerek gondoskodtak, de a további előkészületi munkákat, a kompresszorállomások építőtáborainak kialakítását már a magyar csoportok végzik el. SZIGORÚBBAN VANNAK EMBEREK akik e szó hallatán — szigorúság — valósággal megborzadnak. Ha meg a gazdasági élettel kapcsolatosan hallják a kifejezést, könnyen fölülnek azoknak a híreszteléseknek, amelyek egy idő óta az irányítás megkemé- nyedését, a politika merevedését „jósolják”. Pedig a szigorúbb, fegyelmezettebb gazdálkodás, termelés szükségességével azokat a — összességükben milliárdos károkat okozó — „.lezserségeket” tagadjuk, amelyeket a párt Központi Bizottságának üléséről kiadott közlemény tömören így összegez: „.. .lassú az előrehaladás a termelési szerkezet átalakításban, továbbra sem kielégítő a munkaidő és a termelőberendezések kihasználása, a készlet- és anyaggazdálkodás. A tervezettnél nagyobb a fogyasztás és a beruházások növekedése”. A fegyelmezett jó munka szükségességét eddig is gyakran hangoztattuk; sokan tartották is magukat a nagyon egyszerű és igaz intelemhez, hogy minél hatékonyabban termelünk, annál jobb lesz az élet. Mostanában a nemzetközi gazdasági folyamatok a tőkés világban kialakult infláció, értékesítési nehézségek késztetnek bennünket, hogy még jobban odafigyeljünk gyengéinkre a gazdálkodásban. Az említett közlemény néhány idézett sora e gyengéink közül a leginkább figyelemre méltókat említi. A külső kedvezőtlen hatások és belső fegyelmezetlenségünk vezetett oda, hogy a tervezettnél kisebb volt a bevételünk a tőkés piacon, viszont többet költöttünk. Nem csupán azért történt ez így, mert a tőkések kevesebbet vásárolnak és jobban meggondolják, mit vegyenek tőlünk; hanem azért, mert olyan árucikkeket is gyártunk, amelyeket nehéz vagy egyáltalán nem lehet eladni: termékeink egy része gazdaságtalan, magyarul, nagyon drága: nehezen megszerzett valutánkkal meg túl könnyen bánunk, néha haszontalanságokra költjük vagy a készleteket gyarapítjuk. Túl könnyelműek vagyunk' erőnk és eszközeink kihasználásában, de gavallérok a fizetéssel, ráérősek a beruházások megvalósításában... Bizonyára akadnak, akik méltatlankodva kikérik maguknak, hogy ezekről a dolgokról, gondokról így, többes számban beszéljünk, mondván: azok érdemlik a fejmosást, akik a gondokért felelősek, nem mi, mindannyian, önmagunk mentségére könnyen találunk magyarázatot; és azt a bizonyos szigorúságot is általában más esetében tartjuk helyénvalónak. Mert példát mindannyiunk tud, hogy a nagyobb fegyelem, a nagyobb szigorúság bizony nem ártana. Bosszankodunk, ha látjuk, tehetetlen a főnök a mellettünk lazsálóval szemben, mert fél, megsértődik a lógós és odébb áll, ha fegyelmezni akarja. De magunk is hamar méltatlankodunk, ha úgy érezzük szoros a munka és mást se hallunk: „verjünk rá, emberek”. Dühbe gurulunk, ha azt halljuk, megint elhalasztották az átadási határidőt annál a lakóháznál, amelyben a mi lakásunk is lesz, s szigorú szemmel látni véljük: egy ember dolgozik csak, öt körülállja. De nem különösen bánt bennünket a dolog, ha a mi ki- sebb-nagyobb lezserségünk is része annak a késésnek, ami egy gyár építését késlelteti. Szidjuk az ipar és a kereskedelem minden felelősét, ha nem kapjuk meg a boltban azt az árut, amit keresünk; viszont nyugodt határozottsággal kijelentjük, hogy „.szó se lehet róla”, ha három műszakba akarnak bennünket beosztani, hogy jobban kihasználják a drága gépet, berendezést, amelyen egy, mások által keresett árucikket gyártanak. Lehetne, de kár volna tovább sorolni a hasonló példákat, amelyekre megértő bocsánattal azt szoktuk mondani: emberek vagyunk... Meg azt, hogy „baj van még az öntudattal.” Csakhogy a nagyobb fegyelem, a szigorúbb gazdálkodás a szocializmusban nem csupán — sőt, nem elsősorban — öntudat kérdése. Ki hogyan szokta, úgy dolgozik, úgy gazdálkodik. Ahogy engedték, ahogy engedik. Ha hiányzik az értelmes és célszerű szigorúság, könnyedén vehetünk komoly dolgokat is: termelést, hatékonyságot, készlet- és anyaggazdálkodást, termelésszerkezetet, beruházási határidőt. A gondolkodásunk is rááll, hogy ez a természetes: minek „kínozzuk” magunkat, ha másként is lehet. Ha engedik. A főnök, a vállalat, a tröszt, a minisztérium... Fegyelmet, szigorúbb rendet tartani a munkában, a gazdálkodásban — mindenekelőtt vezetői felelősség. Mert tehetetlenség, rossz vezetői gyakorlat elnézni a lógást, csak azért hátha kilép, akit joggal ráncba akarunk szedni. Ha mindenütt inkább szabadulni akarnának a munkahelyi vezetők ezektől a létszámtöltelékektől, mint megtartani őket, jobb eredményre vezetne. Tehetetlenség, rossz szervezés megengedni az „egy csinálja, öt nézi” gyakorlatot. Vezetője válogatja — a művezetőtől a vezérigazgatóig, a csoportvezetőtől a tsz-elnökig — lehet-e alkudni a munkán: ki mit vállal, mikor, mennyiért vállal, mikor és hogyan tartja a határidőt. .. Mindenekelőtt szervezés dolga, nem kell-e a munkásnak kényszerűségből támasztania a falat, elvesztegetnie a drága időt; aztán meg „mindegy hogyan, csak meglegyen” sietséggel összecsapni a munkát. Könnyű végigvezetni a láncolatot a legkisebb lazaságtól, nemtörődömségtől a milliókat veszejtő beruházási, szerkezetváltoztatási mulasztásig. Szigorúbban kell megítélnünk minden cselekedetünket, minden elmulasztott lehetőséget, minden újabbal tetézett gondot. NINCS OKUNK a nekikeseredésre, a „mindent rosszul csinálunk, lassan csinálunk” igazságtalan önmarcangolásra, mert sikereink 'nagyobbak gondjainknál. Azonban szükség van arra, hogy szigorúbbak legyünk önmagunkhoz. Ezért is, mert erre késztet, kényszerít benünket a világgazdaság sok kedvezőtlen hatása: meg azért is, mert magunknak teszünk jót vele. F. F.
