Szolnok Megyei Néplap, 1975. június (26. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-01 / 127. szám
< SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1975. Júphis 1. ZENEKULTÚRÁNK HARMINC ÉVE Kórusmozgalom (4-.) r É tvágytalanul vagyunk gazdagok. Néha már ' unjuk, amink van. Így i“s kezdhetném, de ez az indítás siránkozás'1 volna. Hadd mondjam el a legegyszerűbben : néhány hónapja két Mikszáth-kötet került a könyvesboltokba — száz olyan Mikszáth karcolattal, amelyek eddig még sohasem jelentek meg könyvben, még a légbővebb gyűjteményekben, legtágabb sorozatokban sem. Száz ismeretlen . Mikszáth-írás, és tudtommal még senki nem írt róluk. A meglepődés szavaival még senki nem adta tovább a könyveket. Annyi feltűnést sem keltettek, mint egy madár szárnycsapása. Pedig csak a borostyánkő őrzi meg olyan híven az apró, ősvilági lényeket, mint ezek a Mikszáth-karcolatok a maguk ősvilágát: egy petróleumlámpákkal világított nagy hodályt a régi Sándor utcában, 1882 és 1883 fordulóján. A hodályt, melyben örökös viharok dúlnak, a falak meg-megremegnek a rekedt kiáltásoktól, s mintha két vérig sértett tábor nagy ököltusákra készülne: a félkörben elhelyezett padok fölött kidagadt, máj foltos arcok száz színben játszanak. De amint a rekedt kiáltozok kilépnek a folyosóra, kedélyesen egymásba karolnak, cigarettára, szivarra gyújtanak, hébe-hóba még makrapipa is akad — és „hatalmas füstmacskák gomolyodnak, s ebben a nagy füstben érnek meg azok az eszmék, amik ismét füstté lesznek, az örök füst itten a szignum”. A régi Parlament ez a borostyánkőbe szorult ősvilág. A kor: a sántikáló „generális”, Tisza Kálmán kora. Mikszáth parlamenti karcolataiból régebben három kötet is megjelent már: a Club és folyosó, az Ország- gyűlési karcolatok és A tisztelt Házból. Inkább kedves, jórészt évődő, csak néha karmos, többnyire ártatlan (vagy legalábbis ártatlanságot mímelő) írások. De ennek a mostanában megjelent két kötetnek tépőfogai vannak. A Pestre visszakerülő még mindig fiatal Mikszáth szólal meg itt, a szűz hang, az első émely, a szivarfüst mögé el nem búvó, támadó kedv. Tegyünk próbát Könnyű-e valakinek, ismerősnek, szemtől szembe, az arcába mondani: nem kevesebbet — azt, hogy eladta magát? Mikszáth megteszi. Napilapokban meg- jelenő karcolatéban beszámol a kultuszminiszter, Trefort Ágoston pisztolypárbajáról. Ellenfele az egyik függetlenségi képviselő, Hermann Ottó, a néprajztudós. De Mikszáth a veszélyesebb ellenfél, — ő golyó helyett egy hasonlatot röpít a miniszter felé: „Hermann golyója éppen a Trefort jobb karját súrolta volna, ha volna neki jobb karja. A papoknál hagyja, azok használják nyúllábnak.” S mert akkor még sokan tudták mire használják a nyúl- lábat, mindenki megtudhatta: a piszkot töröltetik el a miniszterrel, a sokféle piszkot. De azt sem könnyű közölni valakivel, hogy buta. Mikszáth kíméletlén. Széljegyzetekkel kíséri a Pesti Hírlapban a középiskolai törvényjavaslat viharzó képviselőházi vitáját — többek között így: „Még gróf And- rássy Manónak is támadt eszméje, ami annyira lelkesedésbe hozta Móricz Palit, hogy fölvackolódott a helyéről, s átment meleg kézszorítással üdvözölni a nemes grófot, akivel az a csoda történt, hogy öt valóságosan megérthető szót kimakogott.” Erkölcsbíró? Az is. Nem tudja elhallgatni, hogy Pod- maniczky "Frigyes, a hórihor- gas, pepitaruhás báró, az Operaház intendása (akiről Krúdy Gyula jóval később több finom, megbocsátó portrét rajzolt) mire használja intendánsi hatalmát. Mik- száthot ingerelte, hogy amilyen határozott a báró a balerinák között, éppen olyan gyáva a képviselői padban. Egy nagy szavazás előtt — írja róla Mikszáth — kínos álom szorongatja a bárót hajnaltájt. Álmában kiáltozik és hörög. „Olyan hangosan kiáltozott, hogy az inas bejött, és felköltötte. — Méltóságos uram, mél- tóságos uram! — No, mi baj? Mi történt? — Valami baja van méltóságodnak? — Nekem? — szólt eszmélkedve. — Háromszor tetszett nemet kiáltani. — ö, ez rossz ómen! Rossz ómen! Mindig óvakodtam ettől a szótól. Soha ébren ezt a szót ki nem ejtem. Nem jó szó ez! Tapasztalhatták a balerinák is. Jaj nekik, ha nemet mondanak.” Gyúnyolódik, s elég nyersen. Például a híres Péchy család Péchy Jenőjével, a képviselővel : „Cérnavékonyságú hang. Egy szabólegény a karzaton szinte az ujjaival kapkod utána, s alkalmasint mindjárt tűbe húzná... Kölcsey Ferenc óta ilyen pipogya hang nem figuráit a diétákon. De Kölcseyt mégis meghallották. Talán a fülek voltak jobbak abban a korban, vagy hogy talán, mert bizony nem lehetetlen az is, Péchy Jenő mondataiban van hiba. Kölcsey vakon beszélt, Péchy Jenő pedig vakon úgy vétetik, mintha már beszélt volna, még mielőtt beszélt.” G únyolódik? Már-már kötekedik. De mi mást tehetne? Bele kell kötnie az üres fejeket fennen hordozó üres emberekbe. S mennyi itt az üres fej! — „Közeledem a büfé felé, hát hallok onnan valamilyen rettenetes rossz magyarságod valamilyen kive- hetetlen akcentust, roppant siránkozó, panaszkodó árnyalatban. Ki lehet az? Ki más, ha nem gróf Hunyadi László. Az az egy ember van itt csak, aki még nem tud magyarul.” És miért kímélné a minisz-' terelnököt? A fiatal Mikszáth még nem alkuszik meg vele. Öt is a büfében írja le — egyik felszólalása előtt Tisza Kálmán éppen egy pohárka édes likőrt hajt fel: „Azt mondják, bort nem iszik ő- excellenciája. Mert a borban igazság van.” Ez persze csak évődés, ártatlan oldalba lökés. De nem tudná becsülni magát, ha nem szólna gorombább hangon is. A költségvetést tárgyalják, s Mikszáth egy merész szójátékot röpít fel a Pesti Hírlapban megjelenő karcolatéban. Mivel tömi be Tisza Kálmán kormányé az évi deficitet? Mikszáth felelete: ,Egy kis haza árulással.” Hazaárulással, azaz az állami javak eladásával, kiárusításával, bérbeadásával. Ezzel a toldalékkal persze nem komoly a vád, csak merész szójáték. És a karcolat írója a magyarázó toldalékot már a következő mondatban elhelyezi. — Mégis — merész játék. A szóval is és a valósággal is. De merész lehetett, és mindent merhetett, hiszen levetkőztetve ismerte őket, a t. Ház hőseit. Ismerte őket még szilvafakorukból, s tudta a titkaikat. Azt a legutolsót is, hogyan kerültek a Sándor utcai hodályba. Hogyan tolakodott a legtöbbje hívatlanul és nagyon kevés tehetséggel az ország ügyeit eldöntő hatalmi állásokba. Regényeiben, elbeszéléseiben sebezve-gúnyolódva megírta több képviselőválasztás történetét. De volt olyan nyersanyaga is, amit prózájának józan, egészséges realizmusa kivetett a regényekből. Ezek az élmények és csattanók a karcolatokban rekedtek, csak itt olvashatók. Talán a legmerészebb lélektani fogás és otrombaság (már-már szürrealista kísérlet) egy Hunyady gróf megválasztása valamelyik tiszántúli kerületben. Egyetlen mondat az elhangzott kortesbeszédekből: „íme barátaim, ő az a Hunyady László, akit a németek lefejeztek Budán, a Szent György téren. Válasszátok meg!” De a nehezen feledhető fogások közé tartozik Gyulai Pál megbuktatása is Kolozsvárott. Mikszáth megint csak a hangulatteremtő kortesbeszédekből idézi: „Gyulait nem kell követni, ő vesztette el Solferinónál az ütközetet.” És a nyílt voksolás nagyüzemében Gyulai megbukik. Mindez cinikus nyíltsággal folyik. A kor mértéktartó monog- ráíusának, Gratz Gusztávnak mentegető, szerény ösz- szefoglalása: „Az az évtized, mely a hetvenes évek politikai bonyodalmainak elintézése után lefolyt, az úgynevezett Tisza-éra, az újabbko- ri Magyarország történetének legnyugodtabb korszaka volt. A társadalmi osztály, melyet Tisza és pártja képviselt, és amelynek ő titpikus reprezentánsa volt, nem is akart komoly reformokat, sőt valójában irtózott tőlük, mert féltette a maga befolyását és hatalmát.” A negyedik útjáról hazatérő Gulliverként élhetett Mikszáth a t. Ház-ban, karcola- tainak hősei között, később már maga is képviselőként — Gulliverként, aki irtózva fordul el embertársai szagától. A Politikai szagok-ról szóló karcolatában nyíltan vall erről az irtózatról: „Tetszés szerint cserélhetünk szagokat. Az esetek csodálatosak. Hogy milyen balzsammal kell bedörzsölni egy népszerűtlen testet, hogy az újra kellemes legyen, mélységes titok. Lehetséges, hogy magától illan el a rossz szag, mint a kámfor. De honnan támad akkor a jó illat? Az is magától? Vagy éppen a rossz szagtól?” Olvasom, olvasom Mikszáth ismeretlen karcolatait — mert mind ismeretlen, hiszen mindegyik kilencven évvel ezelőtt jelent meg. s azóta soha. Ismeretlen írások, mert forgatja-e valaki a Pesti Hírlap 1883-ban megjelent, töredező, elsárgult számait? Kíváncsian tartom a fény felé a karcolatok borostyánkőtestét, s míg azt lesem, milyen titkokat rejtenek még — tetszésemet egy latin szó fejezi ki leghívebben: az ambivalencia. Igen: az önmagával feleselő tetszés. Mert megejtő ez a nyíltság, a szókimondás, az üres fejek kikopogtatása. Nyers és ragyogó a stílus. De valamelyest aggasztó is. Aggasztó volna, ha ma is így vitáznánk; ha ilyen nyersen szólna a közéleti kritika — az igazság hamarosan befullad az eldurvulásokba. De mégis Mikszáthtal tartok, mert vele kell tartanom, amikor csontjáig metszi azt az egykor volt világot. A z ismeretlen karcolatok két kötete a szinte észrevétlenül megjelenő, piros táblájú, folyamatos kritikai Mikszáth kiadás hatvanötödik és hatvanhetedik kötete. És a borostyánkőről még azt kell elmondanom: értékét tisztasága szabja meg. A kisebb darabokat az ezüst árával mérik, de a félkilós tömböket már az aranyéval. • • • 65 éve, 1910. május 28-án halt meg Mikszáth Kálmán. A munkáskórusok a második világháborút megelőző években jelentős részt vállaltak a Kommunista Párt politikai és kulturális feladataiból. A kórusvezetők az örök művészeti értékek befogadására, az emberibb, kulturáltabb élet igényére és harcos politikai hitvallásra nevelték dalosaikat. Érthető, hogy az együttesek csendőri megfigyelés alatt álltak, munkájukat gyakran akadályozták a hivatalos szervek, s nemegyszer illegalitásba is kellett vonulniuk. A magyar kóruskultúra szabad felvirágzásának nyitánya: 1945. január 28. Budán még folytak a harcok, amikor a Magyar Színházban az MKP „Szabadság”- matinét tartott, amelyen Kállai Gyula mondott bevezetőt, s többek között Major Tamás és Gobbi Hilda is közreműködött. A jelenlevő n.ünkásdalosok Kodály: A magyarokhoz című kórusművét énekelték és Berzsenyi Dániel szavai új értelmet, megvilágítást nyertek: „Szabad nép tesz csuda dolgokat!”. 1947-ben Orosházán tartották az első szabad dalosünnepélyt, több mint félszáz fővárosi és vidéki kórus részvételével. Ugyanebben az évben a Vásárhelyi Zoltán által vezetett munkáskórus a skóciai Llangol- lenben rendezett kórusversenyen első díjat nyert. Azóta együtteseink számos díjat hoznak a világ különböző rangos kórusversenyeiről. A hatvanas években ismét új erőre kapott az amatőr kórusmozgalom. 1961-ben rendeztek először Debrecenben kórusfesztivált, amely azóta is a legjobb európai és hazai együttesek reprezentatív seregszemléje, születő új művek ihlelője és fóruma. Megismerkedhetnek itt együtteseink a különböző nemzetek kórusművészetével, s itt hangzanak el a Debrecen Város Tanácsa által erre az alkalomra megrendelt kortárs magyar kórusművek. Szintén az új kórusművek műhelye a kétévenként rendezett váci Dunakanyar dalostalálkozó, Pécsett a kamarakórusok országos fóruma alakult, Veszprémben pedig a nemzetközi Éneklő Hét rendezvények adnak méltó alkalmat a kórusok találkozására, kölcsönös tapasztalatcseréjére. A régi nagymúltú munkáskórusok mellett az utóbbi években szárnyra kapott az ifjúmunkások, a szakmunkástanulók éneklési kedve. Sok új csoport alakult, átvehetik majd a stafétabotot a régiektől, amelyek jelentős része — sajnálatos módon — az elöregedés problémáival küzd. A tavalyi minősítőn először vehettek részt az ifjúmunkások kórusai, sőt megrendezhették a szakmunkástanulók ' első országos kórusfesztiválját. Hat város területi elődöntője után Karcagon három napon át csaknem másfélezer fiatal ' énekelt. A Magyar Rádió Éneklő Ifjúság mozgalma az iskolai kórusok szakmai fejlődését, egészséges versengését segíti elő. A Kóruspódium adássorozataiban pedig a legjobb) felnőtt-kórusok mutatkozhatnak be. A munkáskórusok nagy ünnepi seregszemléje az Országos Vándor Sándor fesztivál, amejy idén is megrendezésre kerül. A2: utóbbi években pedig a televízió Röpülj páva népdal- versenyének jóvoltából örvendetes fejlődésnek indiaiak a paraszténekkarok is. Kórusaink nemzetközi sikerein túl egyik legfontosabb itthoni elismerése, hogy néhány éve részt vállalnak: a hivatásos hangversenyéletben is. Számos nagysikerű produkció, zeneakadémiai vagy rádiókoncert tanulsága, hogy a legjobb kórusok hivatásos szólisták, hangszeres muzsikusok és együttesek mellett is megállják helyüket, sőt egy-egy ilyen ünnepi alkalom szárnyakat adl a dalosoknak s fontps állomása lehet további fejlődésüknek. Érdemes tehát a helyi kórusokra alapítva kiszélesíteni a hangversenyéletet. A felhangzó közös ének Kodály szavait példázza: „Aki zenével indul az életbe, az; életnek olyan kincsét kapja ezzel, ami átsegíti sok bajon. A zene az élet szépségét, s ami benne érték, azt mind meghatványozza.” Korda Agnes Würtz Adóm illusztrációi József Attila versekhez (A kötet a könyvhétre Jelenik meg.) József Attila töredék „Mama” „Fiatalasszonyok éneke” „Mondd mit érlel...” Illés Endre: II KÉPVISELŐ (lUlíkszüth Kálmán) *
