Szolnok Megyei Néplap, 1975. április (26. évfolyam, 77-100. szám)

1975-04-13 / 86. szám

1975. április 13. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Tavasz a földeken S zeszélyes szél fod­rozza a folyót. A parti nádasban kis- kócsag tollászkodik. Békára vadászik a méltóságteljes lép­tű gólya, a búzatáblákon nyulak kergetőznek. Az er­dőszélen nedves orrú őzcsa­pat ácsorog, a fára rakott .fészkekben varjak veszeked­nek. Az cirokból hirtelen fá- eánkakas burran fel, a vi­rágokat méhek döngik kö­rül. Igaz, néha még neki­keseredik az idő, meg-meg- ered az eső, de ha kisüt a nap, a határban gyaloglóra bizony rámelegszik a kabát. Tavasz van. Kicsit makran­cos, de mégiscsak szép ta­vasz. Csak a szél ne fújjon Egyre erősebben .dübörög :a motor, gyorsabban forog a propeller. A gép döcögve megindul, éles berregés hal­latszik. piros lámpa gyullad, és a Z—34-es Cmelák típu­sú repülő a levegőbe emel­kedik. Tóth Sándor, a MÉM .repülőgépes-szolgálat piló­tája most mar felülről látja Jászsági Állami Gazdaság búzaföldjeit. Fehér esőként hull a műtrágya. — Nitrogén fejtrágyát szó­runk a növényre. Az őszi nagy adag után csak kis dó­zist kap a búza, ezért hívjuk magunk között ezt a munkát etetgetésnek. — Mikor kezdődött a mai nap? — Reggel gyomok ellen permeteztünk. Azt pedig csak csendes időben lehet csinálni, mert különben nagy kárt okozhatunk. Napfelkel­te előtt egy fél órával még nyugodt a levegő, akkor a legjobb indulpi. Ma két fel­szállás után abba kellett hagyni a gyomirtást, mert nagyon feltámadt a szél. — De a lévegő tiszta. — A pára még nem szállt fel igazán. Szép időben a Mátráig is ellátni, de ilyen­kor is élmény a munka. Szinte jólesik a szemnek a tarka hatáy., most már nem­csak a szántóföldek barnáll- nak. Csak a szél ne fújjon, mert akkor nem tudunk dol­gozni. Nem véletlenül haj­togatom 'állandóan ezt, hi­szen hetekre megállíthat ben­nünket. — Történt már ilyen? — Hogyne! Tavaly az áp­rilisnak csak a felét tudtuk kihasználni. Remélem az idei jobban sikerül. . — Ez ä hónap és a követ­kező könnyebb, de június­ban 483 anyajuh ellik meg. Akkor megint lesz miért sza­ladgálni. — Mikor jöttek ki a le­gelőre? * — Április 4-én hajtottuk ki a nyájat. Akkorra már le­választottuk tőlük, a kisbá- rányokat — mert ázok egy másik falkában vannak — és ahógy nyírtuk őket, úgy jöttek kifelé. — Szép ez a vidéke — Az bizony! Nagyon sze­retek itt lenni. Ráadásul a „Templomzug” a gazdaság A zöldellő búzatábla fe­lett vegyszer szagát érezni. Nemsokára feltűnik a trak­tor is, mögötte a szórófejek ontják a permetet. A vezető­fülkéből Szász Oszkár, az ör- ménvesi Üj Élet Termelőszö­vetkezet dolgozója száll ki. — Mi ellen védekeznek? — Dikonirttal írtjuk a gyo­mot — Fúj a szét — Ha jobban nekiveselke­dik, megállunk. Lehetne jobb idő, az* biztos, de muszáj csinálni, mert felnő a búza, és nagyobb lesz a taposási kár. Hamarabb kellett vol­na kezdeni, de az eső is köz­bevágott. Ha vizes a gyom, nem tud megtapadni rajta a vegyszer, kisebb lesz a ha­tása. legjobb állattartó helye: ret­tentő nagy a legelő, csak győzzön enni a jószág. A szállásunk is szép. De győ­ződjön meg róla, nézzük meg! A szobában szól a rádió. Az asztalon kávéscsészék, a tűzhelyen Ínycsiklandó illa­tokat araszt a bogrács. — Készül az ebéd? — Egy kis tarhonyaleves. Meg is kóstolom, mert az én gyomromban már elha­rangozták a delet. Jó egy kis főtt étel, nem ehet örök­ké szalonnát, meg kenyeret az ember. — Szép ez a tábla. — Amilyen rossz volt a vetés, olyan szépen zöldell most. Pedig ez a leghitvá­nyabb. — Az idén milyen termés­re számit? — Olyan 28—30 mázsára. — Hektáronként? — Holdanként Egy hek­tárra biztos több jut majd, mint 40 mázsa. Ezt a szö­vetkezet átlagában mondom. — Miből gondolja? — A sorokon ugyan lát­szik, hogy lágyba vetették a magot, de nem az a fontos, hogy zsinór egyenesek legye­nek. A tőállomány megvan, a vegyszerrel kap levéltrá­gyát, ha valami katasztrófa riem jön közbe, — márpedig miért jönne — akkor jó ter­mésre van kilátás. Ez ilyen világ Le kell ellenőrizni, hogy jól vet-e a gép Száz év múlva bor lesz benne Jó termés várható Tíszagyenda határában pi­ros MTZ húzza a vetőgépet A traktor oldalán fehér be­tűkkel ez áll: Petőfi Mg. Tsz Tiszabő. — Eltévedtek? —1 Már hogy tévedtünk volna el? — nevet Bordás János. — Mindig mi vetjük nekik a cukorrépát. — Miért? — Nincs ilyen jó gépük, nálunk pedig nem számít fáradságnak kisegíteni a má­sikat. Meg a terület , sem nagy, csak 28 hektár. — Maguk többet vetnek? — Sokkal! — nyomja meg' a szót Szabó Gyula trakto­ros. Tiszabőn 170 hektár ré­pa lesz. — Zárt rendszerben ter­melik? — A hékiben. Foglalkoz­nánk vele nagyobb területen !s, de ahhoz már komolyabb ..épet kell venni. Jövőre ta- 'án az is meglesz, csak olyan ész be ne üssön, mint a múlt évben. Sokat kínlód­tunk a répával is. De biza­kodik az ember; hátha az idén már minden jól megy. Tegnap délután, amikor vet­ni kezdtünk csúnya idő volt, de mára szépnek mutatko­zik. — Megijedt, mert elhoz­tam a nagykabátot — veszi vissza a szót Bordás János. — Ha süt a nap, a faros­nak is jól megy dolga, nem fázik. — De hiszen ezen a vető­gépen nincsen hely a faros számára! — Nincs hát! Ez amolyan újmódi farosság. Nem kell a vetőgép hátulján zötykölőd- ni, hanem amikor fordul a traktor, le kell ellenőrizni, hogy jól kerül-e földbe a mag. Hiába, sokkal köny- nyebb már a mi munkánk is. — Mióta szövetkezeti ta­gok? — Én’ 1959 óta, de Gyula ott nevelkedett. Először me­zei munkás volt, aztán elvé­gezte a traktoros iskolát, már a szerelői papírja is megvan. Ez ilyen világ, fia­talember, haladni kell! Ne­kem, öreg embernek elhi­heti. A juhász és a kandalló Kopaszra nyírt juhnyáj ,iik össze a tűrkevei Vö- és Csillag Tsz legelőjén. — Nem sajnálja az a «yapját, pláne ilyen meleg­ben — mondja Szűcs István, a juhász. — Én 'sem bánom, hogy túl vagyunk a nyírá­son, mert nagy munka ám az. — Most több idő jut pi­henésére ? Komáromi Pál, a kunhe- gyesi Kunság Népe Terme­lőszövetkezet tagja a faülte­tés technikáját magyarázza. — Lenyomjuk a földbe a csemeteültető furkót. Az asszonyok beleteszik a luk­ba a csemetét, aztán meg­nyomjuk a furkóval a föl­det, a másik oldalról ráta­posunk a sarkunkkal, és kész. — Milyen fát ültetnek? — Tölgyet. — És ezek a vékony nyár­fák? — Közéjük kerül a tölgy csemete. Mire fa lesz be­lőle, addigra a nyárfákat már régen kitermelték. A tölgy még így is sűrű, de úgy kell annak lenni, mert különben nem nyurgul fel a fa. Mikorra megnő, ezek­ből is kivágják minden má­sodikat és utána lesz itt iga­zi tölgyerdő. ■ — Aztán egyszer az öreg erdőért is eljön a fűrész — szól közbe Botos Gábor. — Száz év múlva olyan fák lesznek itt, ho«v csak né­gyen érik körül. Abból aztán csinálhatnak ágyat, sifont, hordót. A háztájiban Az országút mellett szabá­lyos kis parcellák, szélükön karó jelzi a tulajdonost. Az egyik közepén házaspár, László József és felesége, hajladozik: egy kapavágás, egy burgonya. — Mikor szánták rá magu­kat az ültetésre? — Nem sokat gondolkod­tunk rajta, hiszen a krumpli már szépen kicsírázott, itt a helye a földben! — mondja az asszony. — Ma itthon maradtam, mert javítják a gépemet, si­mítja meg ősz haját László József. — Máskülönben trak­toros vagyok az alattyáni— jásztelki Tolbuchin Termelő- szövetkezetben. — Nem is vagy itthon, csak ilyenkor — néz rá az asszony. — Tavajy is elültet­tük és csak a beszállításánál segítettél. Igaz, több munkád van, mint nekem a kertészet­ben. — Szintén a szövetkezet­ben dolgozik? — Nyáron igen, télen csak a ház körül. — Mit Vetettek még ide, a háztájiba? — Mindent, amire otthon' szükség lehet. Zöldséget, bor­sót, babot, de számítok bele paradicsomot és uborkát is. — Tavaly mennyit ter­mett ez a föld? — A múlt évben jól meg­adta: 12 zsák krumplit és az egész évi zöldséget. Az idén is beérnénk ennyiveL Jegyzetek az elmúlt hétről Egy tudományos ülés után Mint tegnapi ’lapszámunkban hírül adtuk, fel- szabadulásunk 30. évfordulója jegyében tudományos emlékülést rendeztek Szolnokon. Az ilyen' jeliegű tanácskozások azért is figyelmet és elismerést' érde­melnek, mert országunk jó részéhez viszonyítva a szellemi életben van a legtöbb pótolni valónk. A tudomány és a kultúra — a képzőművészet kivételével — még úgy sem virágzott ezen a tájon, mint hazánk más területein. Hiányzott az a szellemi tőke, amely alapot szolgáltatott volna tudományos kincsestárunk megteremtéséhez. Hogyan is lett volna, olyan elmaradott környezetben, melyben minden kilen­cedik, tizedik ember Írástudatlan volt. Akinek meg lett volna a lehetősége a tanulásra, aki anyagiakkal segíthette volna az itteni szellemi életet, annak Szol­nok csak pénztárca feltöltő, átmeneti szállás volt. Egyszerű a következtetés: ha az itteni vezető rétesnek az általános műveltség gyarapítása sem volt érdeke, hogyan lett volna akkor a politikai változást sürgető társadalomtudománv művelése. Ráadásul az élesztő erőt jelentő munkásság kialakulása Szolnok megyében szinte az utóbbi évtizedekig késett. A gyár- jellegű iparban foglalkoztatott munkások száma pél­dául a II. világháború kezdetén még a háromezret sem érte el. A megyei pártbizottság oktatási igazgatósága tehát klasszikusaink tanainak hirdetésén túl nagy űrt pótol, jó ügyet szolgál, amikor a megye politikai életével foglalkozik, s ebben a témakörben tudományos ütést ! rendez. Jól szolgálja ezzel pártunk politikáiét, annak biztosítékául, hogy az anyagi javakkal együtt szellemi értékeink is minden vonatkozásban gyarapodjanak. Demizson, só és g szemlélet Ha n,em is minden hájjal, de mindenfajta pré- I miummal megkent, anyagbeszerző barátunk azt a fel­adatot kanta, hogy a föld alól is, de kerítsen legalább néhány tonna hengerelt acéllemezt. Nosza, neki is lódul a fővárosnak, de előbb, a megígért prémium terhére, két demizson vöröset is bepakol a saroglyába — s mert ő ismeri a dörgést, meg is szerzi az anyagot. Az anyagszerzők (s nem beszerzők, az előbbi ugyanis kifejezőbb), nos az anvagszerzők demizsonos, csúszópénzes, ..ha te ezt szerzel, én azt. szerzek” jel­igéjű manipulációi — tisztelet a tisztességes kivétel­nek — nem ritkák manapság. Mondják, rákénysze­rülnek. s ebben van is némi igazság. Igazgató, főmér­nök. főkönwelö elvtárs sokhelyütt ugyanis csak akkor nyugodt, -ha dugig a raktár, pláne ma, ebben az „anya«Ínséges” világban. így aztán úgy jár a gyanútlan vállalat, mint a negyvenes évek végének szelid honnolgára. aki sót akart vásárolni, de nem volt ső, mert a többiek — attól való félelmükben Cno meg rémhírekkel traktál- tan\ hogy nem lesz só — telekrakták a spejzban a stelázsit. Ha a nagy stelázsin. a vállalati raktárakban ténvleg csak annvi anyag, készlet lesz, a.mennvi a biztonságos termeléshez — tervezhetően, kiszámíthat tóan — kell. ,akkor nem lesz szükség erkölcstelen anyagbeszerzői mesterkedésekre, nem porosodik a pol­cokon az anyag az egyik üzemben, míg a másikban a munkás már nagyon csúnyákat mond, mert gépe áll any/ghtény miatt. A probléma természetesen nem ilven e«vszern. Bizonyítja ezt. hogy az anyag- és készletgazdálkodás szövevényes gondjairól az elmúlt hétrti Szolnokon három napig tanácskoztak az ország szakemberei. Most. megannyi teendő közül csupán e«v bizonyos szemléletről, megváltoztatásának szükségéről szólok, arról, hogy nem elég egv gyár. esv üzem érdekeit \ nézni. Van ennél fontosabb is. Mindnpnviunk érdeke. T. P. A MAGYAR HAJÓ- ÉS DA RÜGY Aß tiszafüredi gyár­egységében készítik a Portál-daruk „lelkét”: a járószer­kezetet. A képünkön látható öítonnás daru-járószerkezete­ket a Szovjetunióba exportál." tk

Next

/
Oldalképek
Tartalom