Szolnok Megyei Néplap, 1975. április (26. évfolyam, 77-100. szám)
1975-04-27 / 98. szám
© SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1975. április 27. Lengve! kohászati termékek 35 országira Lengyelországtól több mint harmincöt ország vásárol vas- és acélkohászati termékeket. A szocialista országokon kívül importálja őket az Egyesült Államok, az NSZK, a Benelux-államok, Svájc, Ausztria, Norvégia, Argentína stb. A legnagyobb vásárló a Szovjetunió, amely ebben az ágban' a lengyel export egészének kb. 40 százalékát veszi át. Lengyelország évente kb. 1.2 millió tonna hengerelt kohászati terméket és több tízezer tonna acélcsövet exportál. ugyanakkor külföldről többfajta kohóterméket, vastartalmú nyersanyagot és sűrítményt hoz be — elsősorban a KGST-országolcból. A tervek szerint 1980-ban a lengyel acéltermelés el fogja érni a mintegy 23 millió tonnát. A kohóipar fejlesztésével párhuzamosan, rendszeresen bővül a kohóipari termékek választéka is. Szófia lakossága Szófia lakossága-1880-ban, az első népszámlálás idején 20 856 fő volt: 12 368 férfi és 8188 nő. Harminc év múltán már 102 312-en éltek a bolgár fővárosban. Az 1944 szeptember 9-i szocialista forradalmat követően Szófia lakosságának száma rohhamosan nöyekedett. AZ 1946-ban végzett népszámlálás adatai szerint már 436 623 főre emelkedett a szófiaiak száma. Jelenleg pedig 1 055 100-an élnek a bolgár fővárosban, ami négyzetkilométerenként 1015 fős átlagsűrűséget jelent. A férfiak és a nők aranya 1000:995. Európa biztonsága 11 szocialista országok — köztük hazánk —* készek elvi. engedmények nélkül, rugalmas magatartással elősegíteni a megegyezést minden kérdésben, amely az európai biztonság alapelveit, az államok közötú együttműködést érinti. Azért dolgozunk, hogy mielőbb sor kerüljön Helsinkiben az európai biztonsági értekezlet leg- felsőbb szakaszára, a legfelsőbb szinten és földrészünkön egy új, jobb korszak kezdődjön. — Ezekkel a szavakkal foglalta össze a , magyar külpolitika „alapállását” Kádár János a Központi Bizottságnak a XX. kongresszuson mondott beszámolójában. Genfben ez a magatartás a mindennapos politikai harc közepette érvényesül. A Rue de Lausanne végén, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet régi székházában dolgozik az európai biztonsági értekezlet. Van valami jelképes abban, hogy nem valamilyen pompás konferencia-teremben, hanem éppen a munkaügyi szervezet viszonylag kopár tárgyalótermeiben folyik a megbeszélés. Mert itt rendkívül kemény munka folyik, bár a kívülálló számára „csupán” kifejezésekről, vesszőkről folyik a vita. Közelről nézve ez a birkózás szinte szürkének tűnik. Pedig nem kisebb dologról van szó, mint arról, hogy a modern történelemben először létrehozzanak egy politikai magatartási kódexet földrészünk országai között. Az európai biztonsági értekezlettel kapcsolatban éppen ezért a türelem a leglényegesebb. Már a konferencia első szakaszában, Helsinkiben megszületett az alapelveket leszögező „Kék könyv”. Genfben 1973. szeptember óta — tehát másfél esztendeje — vitáznak 35 ország küldöttségei arról, hogy miképpen kell tartalommal kitölteni a Helsinkiben meghatározott kereteket ! Ma már elmondhatjuk, hogy a Szovjetuniónak és a szocialista országoknak a konferencia nyári, legmagasabb szintű lezárására vonatkozó igénye reálissá vált. Ez nem mindig volt így. Hiszen 1969-ben a „Budapesti Felhívás” után még azért is harcot kellett folytatni, hogy a konferencia gondolatát egyáltalán elfogadtassák a vezető tőkés országokkal. Azt az igényt pedig, hogy az európai magatartás-kódex fontosságának megfelelően csúcstalálkozó zárja le a konferenciát — csak alig néhány hónapja fogadták el ugyanezek az országok. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy a munka Genfben befejeződött volna. Hiszen a nyári csúcskonferencia gondolatának felbukkanása erőteljesebb tevékenységre ösztönözte azokat az erőket, amelyek az utolsó pillanatokban is nehézségeket akarnak gördíteni a megegyezés útjába. A harc tehát Genfben nem ért véget, sőt ideiglenesen még élesedhet is, — de ez már csak utóvéd-harc. A leglényegesebb, hogy a politikai magatartási kódex 'alapvető „tízparancsolatát” tartalmazó tíz alapelvből kilencet elfogadtak. Ebből nyolc már március vége felé készen állott. így a magatartási kódex szerves részévé vált az államok szuverén egyenlősége; lemondás az erőszakról és az erőszakkal való fenyegetőzésről; a határok sérthetetlensége; az államok területi épsége; a viták békés rendezése; a belügyekbe való be nem avatkozás; az emberi jogok tiszteletben tartása; a népek önrendelkezési joga. Március és április fordulóján meg voltaképpen két kérdéskomplexum körül folyt a vita. Az egyik a határok békés megváltoztatásának lehetősége. E mögött a kérdéskomplexum mögött valójában az NSZK és bizonyos NATO-körök ama törekvése húzódott meg, hogy a már létrejött két- és többoldalú nemzetközi egyezmények ellenére „nyitottnak” tekintsék a két német állam jövőbeli kapcsolatainak kérdését. Hosszas vita után végül olyan megállapodás született, hogy a békés határmódosítás lehetősége az államok szuverén egyenlőségének alapelvénél kerüljön be az okmányba. Nyitott még, de megoldáshoz közeledik az úgynevezett „bizalomépítő intézkedések” problémaköre, amely ugyancsak a legfontosabb politikai napirendhez tartozik. Itt lényegében összekapcsolták az európai biztonság politikai alaoelvsit bizonyos katonai jellegű bizalomépítő intézkedésekkel. Pontosabban: a nagy hadgyakorlatok előrejelzésének ügyével. Miután a biztonsági értekezlet nem foglalkozik katonai kérdésekkel és ez az egyetlen lényeges nont, ahol kifejezetten katonai intézkedéseket igénvlő döntésre volt szükség — a vita érthető módon igen heves volt. Ismét olyan helyzet alakult ki, hogy nem az elv, hanem annak megfogalmazása volt a vita tárgya. A nagy hadgyakorlatok előrejelzésével elvben mindenki egyetértett. Ugyanakkor egyes nyugati küldöttségek olvan szélsőséges megfogalmazásra törekedtek, amely már-már a katonai hírszerzés igényeinek kielégítését jelentette volna, aztán olyan kompromisz- szum körvonala bontakozott ki, hogy a nemzetközi határok viszonylagos közelségében és valóban jelentős erőkkel végrehajtott hadgyakorlatokat kell előrejelezni. A politikai nani rendhez kénest, amely kilencven százalékban már elfogadott határozatokat tartalmaz, — másodlagos fontosságú a többi kérdéskomplexum (gazdasági együttműködés; kulturális, tájékoztatási, emberi kapcsolatok; az értekezlet intézményesítése) vitája. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy itt ne tárgyalnánk rendkívül lényeges és fontos kérdésekről. Kiderül azonban, hogy az első, a politikai kérdéseket tartalmazó napirendben való előrehaladástól függ az, ami a második, a harmadik, negyedik napirendi pont megbeszélésein történik! Túlzott t!erií!á!£s és iilúziókerge- tés nélkül is megállapítható, hogy befejezéséhez közeledik az európai kontinens biztonsági kódexének létrehozása, amely lehetőséget ad a szilárd biztonsági rendszer megalkotásához. A szemünk előtt kibontakozó eredmény azért vált lehetségessé, mert a Szovjetunió és a szocialista országok hajlékony és megegyezésre kész magatartást tanúsítottak, — anélkül, hogy a európai népek közösségének érdekeit sér- szocializmust és szélesebb értelemben az tő elvi engedményeket tettek volna. (—i—e.) A Nurcki Vízieröniű építése a Vahs folyón Energiatermelő óriás a Valis folyón 2,7 millió kilowatt tervezett teljesítménnyel Közép-» Ázsia legnagyobb vízi erőművé épül Tádzsikisztán hegy ei között, a Vahs folyón. Már elkészült a sebes folyón egy 300 méteres gát, valamint üzembe helyezték a vízierőmű három, egyenként 300 ezer kilowatt teljesítményű aggregátját. A Nurcki Vizierőmű első egysége eddig több mint 3 milliárd kilowattóra elektromos energiát termelt. Jelenleg két, összesen 600 ezer kilowatt teljesítményű aggregát üzembe helyezéséhez végzik az előkészítő munkálatokat. Ezek már 1976-ban megkezdik az elektromos energiaszolgáltatást. Ugyanakkor helyezik üzembe itt a Déi-Tadzsik területitermelő komplexum két leg- fqntosabb objektumát, a Tadzsik Alumíniumgyárat és a Javani Elektrokémiai Kombinátot. A Vahs folyón létesített vízügyi csomópont jelentős szerepet játszik a terület öntözésében is. 1973—74-ben Tádzsikisztán, Üzbegisztán és Türkménia mezőgazdasága több mint 1 milliárd- kob1- méter vizet kapott a Nureki víztárolótól a gyapot és más mezőgazdasági kultúrák öntözéséhez. A vízügyi létesítmény, építésének befejezése után, a terület földművelőinek évente négy és fél milliárd köbméter öntözővizet biztosít. Szovjet gépek a pápai textilgyárba Félautomata szovjet gépekkel korszerűsítik a pápai textilgyárat. Az első két szovjet gépet már felállították, üzembe helyezték, és 1975-ben további 46 korszerű gépet szerelnek fel a régi, elavult 50—60 éves berendezések helyére. A gyár már elkészítette a modern gépeknek megfelelő termékek mintakollekcióját, amelynek máris keresett kelméje a szuper íarmeranyag, amely elődénél lényegesen jobb minőségű és formatar- tóbb termék. Száz évig akartak élni Az anya egyik fia fényképé vei A hasztaszija Kuprija- £j^ nova, belorusz asz- szony öt fiát kísérte kl a frontra az elmúlt világháborúban. Egyikük ezeket írta édesanyjának: „Feltétlenül visszatérek hozzád, anyám... Felépítünk egy új házat és száz évig élünk majd benne...* Kuprijanova megérte ezt a kort. Három évvel ezelőtt Zsogyino. a gépkocsigyártók neves belorusz városa ünnepelte a köztiszteletben örvendő lakosa 100. születésnapját. Törékeny kis alakja szinte elveszett a virágcsokrok tengerében, amint a színpadon helyet foglalt. A jelenlevők állva üdvözölték. Sokan jöttek el. hogy felkö- szöntsék: számos belorusz város lakosa, lett vendégek. Ivan Bagramjan, a Szovjetunió marsallja, Alekszandr Pokriskin, a légierők marsall ja. a Szovjetunió háromszoros hőse. Csak az öt fiú nem volt jelen. Levelek maradtak meg a harctérről, s egy maroknyi föld sírjukról, — onnan, ahol elestek: belorusz, lett és lengyel földről. ...Nyikolaj volt az első gyereke. Majd sorra következtek a többiek: Alekszandr, Anna leánya. Sztye- pan, Mihail, Vlagyimir és végül a legkisebb Pjotr. A háború kitörésekor már mind felnőttek voltak. Anna és három fivére a családi hagyományhoz híven, a kolhozban dolgoztak, a földet művelték. Velük tartott az anyjuk is. Vlagyimir vasutas volt. Alekszandr Szibériába utazott. Csak Petya, a legkisebb járt még az iskolába. Az idősebb fiúk családot alapítottak, házat építettek. Vasárnaponként valamennyien összejöttek. Sokáig elüldögéltek együtt, terveiket szövögették. Ilyenkor Anasz- taszija Kuprijanova úgy érezte, nincs nálánál boldogabb anya a világon. S egyszer csak mindennek vége szakadt: 1941. júniusában a fasiszta Németország megtámadta a Szovjetuniót. A Kuprijanovok mind partizánok lettek. így is nevezték őket: a „Kuprijanov szakasz”. Olga Szigyelnyikova, idős tanítónő, aki annak idején szintén a partizánalakulatban vett részt, így emlékezik vissza azokra az időkre: — Anasztaszija Fominyics- na nemcsak a saját gyermekeivel törődött, hanem az egész partizánosztaggal. Főzött nekünk, mosott ránk, javította a ruháinkat. Egyszóval igazi hősi anyánk volt ez a szerény, csendes asz- szony. Elsőként Mihail vesztette el életét. Felderítő harcostársaival indult bevetésre, váratlanul meglepte őket az ellenség. Amikor látták, hogy bekerítették és élve akarják őket elfogni, gránátot hajított a lába alá. Az anya hősként viselte el a csapást. Magába roskadt, de könnyeit senki sem látta. Attól kezdve talán valamivel hosszabban búcsúzott gyermekeitől, mikor harci feladat teljesítésére indultak. Akkor sem sírt, mikor egymás után búcsúztatta a harctérre vonuló fiait. A Belorusziát felszabadító szovjet csapatokkal együtt indultak tovább. Az 1944-es év borzalmas volt számára. Nyikolaj és Sztyepan Varsó alatt esett el. Az anyát ledöntötte a fájdalom, úgy érezte, nem éli túl, megöli a szívfájdalom. De ott feküdt az asztalkán, egy kis levél a frontról. Petya írta. Az a levél volt az, amelyben ígérte, visszatér, felépítenek egy új házat és száz évig fognak élni. Ivan Jaszinszkij. a Genetikai és Citológiai Intézet tudós titkára. Petya egykori harcostársa és földije így emlékezik vissza: — Több ízben is támadásba lendültünk, de az ellenséges tűz minden alkalommal visszavetett bennünket. Látszott, hogy zászlóaljunk nem tud megbirkózni a feladattal. S ekkor Petya, aki mellettem hasalt egy gránáttölcsérben, hirtelen felugrott és a kísérődre vetette magát. Mellével befedte a lö- rést. Mi pedig támadásba lendültünk. A kísérődnél temettük el Petyát, egy magas tölgyfa alatt. Hamvait később átvitték egy katonai temetőbe. Vlagyimir folytatta a harcot az ellenséggel. De ő sem élte túl sokkal fivérét, belehalt sérüléseibe... Anasztaszija Kuprijanova házában szinte mindennapos vendégek az úttörők. Iskolájuk Pjotr Kuprijanov. a Szovjetunió hőse nevét vette fel. De sokan keresik fel Lettországból is, ahol a hős elesett. Nemrégen Anasztaszija Kuprijanovához szobrászok kopogtak be. Zsogyino városában szoborművet állítanak a hős anya tiszteletére. Házához közel egy bronzkompozíció örökíti meg fiai hőstettét. Az emlékmű ez évben készül el, amikor a nők nemzetközi évét, valamint a fasiszta Németország felett aratott győzelem 30. évfordulóját ünnepük. Andrej Zaszpickij szobrász, a mű egyik alkotója a következőket mondja: — Szoborcsoportot formálunk meg, amely a frontra vonuló fiaitól búcsúzó anyát ábrázol. Ez egy hős belorusz anyának állít emlékművet. Alkotásunkkal tükrözni. akarjuk valamiképpen azt is. hogy Küprijanovához hasonlóan több mint 16000 belorusz nő állta meg hősiesen helyét a fronton, a partizánalakulatokban. Mindegyik emlékeztet valamiben Anasztaszija Kuprijanovára. A szobormű tehát nemcsak őt örökíti meg... Jurij SzapozskiW
