Szolnok Megyei Néplap, 1975. április (26. évfolyam, 77-100. szám)
1975-04-20 / 92. szám
I e SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1975. április 28. Á Forrá szerkesztőségében A kecskeméti sajótház harmadik emelete a .Forrás szerkesztőségének otthona. Igaz, e birodalom csak társbérlet, hisz a Forrás ajtajával szemben egy másik műhely, az írószövetség Duna—• Tisza közi csoportjának irodája nyílik. Szembenállásról, társbérlők közt szokásos perpatvarról persze itt szó sincs, bizonyítja ezt az is, hogy Zám Tibor, az írócsoport vezetője a folyóirat rovatvezetője is egyben. Zám Tibor épp a Forrás- ' Pál „vendégeskedik”. Bizonyára egy szerkesztőségi megbeszélést zavarok meg: «Kám Hatvani Dániel főszer- /kesztővel és Goór Imre szer* li tesztével beszélget. — A május—júniusi szám- . rőt vitatkozunk — fogadnak. A legérdekesebb anyag talán Sárközi György eddig 'ismeretlen regény töredéke, a ■•Gályarabok lesz. Ugyancsak kuriózum Veres Péter Juhász Gyuláról szóló esszéje, mely ■ az író hagyatékából került 1 elő. Bakos Rózsa az iskolai versenyekről és versengésekről ír, Szegő László ta- /nulmánya pedig a cigány nyelvű irodalom történetével foglalkozik. A versrovat > hat fiatal költő — Benke ihászló, Horvai Miklós, Gulyás Imre, Szilágyi Zoltán, '•■Besze Imre, és Katona Judit i— írását mutatja be. ” — Egyre több fiatal, tn- rítfuíó tehetséggel találkozunk « Forrás oldalain. A kezdők röptetése* tudatos szer- ékesztői célkitűzés? — Igen. Kecskeméten kettes „hivatásos tollforgató” ■él. Az írócsoportnak például •mindössze hat tagja van, s ez egy folyóirathoz bizony kevés .,. Tisztán szépirodalmi koncepciójú lapot lehetetlen szerkeszteni. Minden 'vidéki fórumnak az a legna- ;gyobb gondja, hogy a helyi szolgálaton tyíl milyen sajátos szerepet vállaljon az ország életében. Hírt adni a ■ tájegység örömeiről, gondjairól — ez lehet a legfonA véletlen megkímélt bennünket attól, hogy lopjunk, ezért elmondhatom, hogyan lettünk majdnem tolvajok. Az alkalmat erre egy fekete bőrtokba bújtatott, elegáns, /ezüst fogantyús esernyő adta, amely az önkiszolgáló étterem egyik asztalán hevert, és várta azt az embert, «ki elég erős lesz ahhoz, hogy a beléje nevelt gátlásokat legyőzze és ót, az elhagyatottat magához vegye. Bár kopott farmeromhoz, •nagykockás ingemhez egyáltalán nem illet e jobb embereknek. való használati tárgy, /láttára nagyot dobbant a -szívem. Ez lett’ volna életem •első esernyője. Sajnos, há- írom másik szív is dobbant ugyanakkor a ráadásul női keblekben. Tudván azt, milyen eszántak szoktak lenni a gyöngébb nemhez tartozók, ha szemet vetnek valamire, igen kevés eséllyel ültem le negyediknek ahhoz az asztalhoz, amelyen az elhagyott esernyő hevert. Hogy tisztában legyek asztaltársaimmal, illetve ellenfeleimmel, nemcsak nevet adtam nekik, hanem egzisztenciájukat, lelki világukat is elképzeltem magamnak. Tőlem jobbra az öreg hölgyet jobbnapokat látott, de ma már tengődő úriasz- szonynak néztem, aki fegyelmezetten tudja titkolni érzelmeit, és minden helyzetben tud viselkedni. Most is. Ügy tesz, mintha nem látná az esernyőt. Csak a levest kanalazó reszkető kéz árulja el, hogy a lélekbe sujkolt valláserkölcsi tilalmak milyen nehéz csatát’ yívnak a kísértessél. tosgbb feladat. Mi emellett célul tűztük a pályakezdők segítését. Ezt szolgálta legutóbbi, felszabadulási pályázatunk is. A nyertesek — Mészáros István, Plánky Gyula, Csató Károly és a többiek — néhány év múlva a szerkesztőség erősségei lehetnek. — A jövő nemzedékéről már szó esett, szóljunk hát a jelen közreműködőiről is. Kik ma a folyóirat munkatársai? — A két főállású szerkesztő mellett a rovatvezetők félállásban dolgoznak. Rajjal Sarolta a vers, Szekér Endre főszerkesztő-helyettes a kritikai és a tanulmány, Zám Tibor a szépprózai és a szociográfiai rovat gondozója. Goór Imre a szerkesztői feladatok ellátása mellett a művészeti rovatot is vezeti, míg a folyóirat főmunkatársa Buda Ferenc. Mint említettük, szerzőgárdánk az ország egész területéről verbuválódik, így Szolnok megyei szerzőink is vannak. Szolnok 900. évfordulóját az ő segítségükkel ünnepeljük majd. A szeptemberben megjelenő összeállítás szerzői: Keresztes Ágnes, Bistey András, Petri Csató Ferenc, Huh István és Sz. Lukács Imre lesznek. — Szakmai és olvasói körökben egyaránt az a vélemény, hogy a Forrás legfőbb erőssége a szocográfia. Hogy látják mindezt a szerkesztők? — Való igaz. szociográfiai rovatunk meghatározza a lap egészét. Hogy miért? A táj sokarcúsága, változatossága szinte kényszerítő erővel hat.t. Ügy véljük, „Való világ” című szociográfiai rovatunk jónéhány országos, sőt határon túli érdeklődést kiváltó írást produkált már. Ilyen volt például a penész- leki riport anyagának közlése, Varga Mihály mada- rasi riportja, vagy Zám Tibor írása a tiltott pálinka- főzésről. Szubkultúra, tanyavilág, folklór — foglalhatAz Emilia nénivel szemben kanalazó lány rikító pizsamakosztümjében, hullámos szélű, fehér-vászon kalapjában többnek akar látszani, mint amennyi. Valójában dízőz, segédszínész, manöken vagy valami hasonló. És nem Denise, mint ahogy magát nevezteti, hanem Erzsi. Viselkedése magabiztos, agresszív. Gátlásai vagy nincsenek, vagy kihívó modorával leplezi, hogy vannak. Szemérmetlenül nézi az esernyőt, mintha máris az övé volna. A vele szemben ülő szőke — legyen ő Judit — menyasszony vagy fiatalasszony: ujján még nem kopott meg a a karikagyűrű. Kék-selyem munkaköpenyéről ítélve bolti eladó vagy adminisztrátor lehet. Felületes pillantásra egy a tucatból, többszöri odanézésre viszont olyan sejtelmet ébreszt, hogy testiekben is, lelkiekben is több, mint amennyinek látszik. Vágyakozó tekintete ritkán, de szemérmes gyönyörrel simítja végig az esernyőt, amelyet bizonyára nem is magának akar megszerezni, hanem a vőlegényének vagy a férjének, névnapi meglepetésül. Később, a kísértés múltán nagyon fogja szégyellni magát. Szégyene csak akkor lesz nagyobb, ha a szerencse neki juttatja e tárgyat, amelyért mindnyáján csatázunk. nánk össze címszavakban a folyóirat három legfontosabb érdeklődési körét. — Januártól kezdve új köntösben jelenik meg a Forrás. A korszerűbb címlap tartalmi változásra is utal? — Természetesen. Mondanivalónk lényegi súlyát ezentúl a szépirodalom, a szociográfia és a művészet hármas oszlopára helyezzük. Mindezzel kifejezzük azt a törekvésünket, hogy a Forrást a valóságfeltáró irodalom fontos hazai műhelyévé tegyük. Ennek érdekében nemcsak több és jobb szociográfiát kívánunk közreadni, de az év első felében megindítjuk a szociagrá- íus írókkal készített interjú- sorozatunkat is. Hirtelen eszembejut, nem érdeklődtem még az alapadatok — folyóirattörténet, példányszám, előfizetők — iránt. — A Forrás 1969 márciusi első számát két folyóiratkísérlet előzte meg. Az egyik, a Löwy Ödön szerkesztette .„Alföld” mindössze négy számot ért meg, aztán anyagiak hiányában megbukott. A „Kiskunság” több-kevesebb rendszerességgel 1955- től kezdve jelentkezett — a Forrás tulajdonnképpen ennek a jogutódja. — 1973 végéig kéthavonta jelentünk meg, azóta évente tízszer. Egy-egy szám 3000—3500 példányban fogy el — a legtöbb Kecskeméten és Budapesten. Nagy örömünkre több mint ezerkétszáz rendszeres előfizetőnk van. Ebből is érezzük, hogy az eltelt hat év alatt az olvasók megszerették a folyóiratot. Ha nyomdai okok miatt késik egy kiadás, már cseng a telefonunk. Az olvasók keresik a Forrást... Kaphat egy szerkesztőség ennél nagyobb dicséretet? Hérész Dezső Denise-Erzslnek mintha szőrös volna a torka: viharos gyorsasággal kezdi kanalazni a forró levest. Bizonyára arra spekulál, hogy a bisztrók, talponállók lé-löty- tyein szerzett gyorsevő képességével diadalt arat fölöttünk, ég győzelme jutalmául hóna alá csaphatja az esernyőt... Hajlamos vagyok elfogadni a kihívást, Judit szintén, bár az első kanálmenet után könnybe lábad a szeme. Emilia néni méltóságon alulinak tartja ezt az erőszakos harcmodort. Végül őt követjük Judittal: kavargatunk, kevergetünk, mígnem a paprikás lé zsírkarikákká sűrűsödik kanalunkon. Denise-Erzsi lassít, bevár bennünket. Kénytelen belátni, hogy taccsra tettük. A második fogásnál magamhoz ragadom a kezdeményezést. Apróra vágom a húst, bekeverem a főzelékbe. kenyeret morzsálok rá, s azt is bedolgozom, majd jól megmerítem a kanalat, s hegyéről úgy szívom, szür- csölöm be a masszát, mint aki műfogsor nélkül táplálkozik szobája magányában. Az ellenfeleket egy percre megzavarja a sportszerűtlen viselkedés. Judit, mintha helyettem is szégyenkeznék, mélyen a tányérjára hajol, Denise-Erzsi kerekre nyíló szemében borzadály tükrö- ■ződik, Emilia néni szétnéz az étteremben mintha keresné az asztalt, ahová átülhetne. Végül úrrá lesz a pánikon: leteszi az evőeszközöket és Ne vígy minket a kísértésbe GOÓR IMRE RAJZA DIÓSZEGI BALÁZS FESTMÉNYE mereven néz a semmibe. Ä másik két asztaltárs Ugyanúgy cselekszik, összefogásuk láttán nem merem tovább feszíteni a húrt. A mellettünk levő asztalnál másodszor cserélődnek ki a vendégek, mire mi is eljutunk a fogpiszkálóig. Eközben a kivárás taktikája érvényesül. Emília néni meg én ráérünk, Denise-Erzsi azért marad, mert a randevújáról már lekésett. Juditnak pedig mindegy: a főnök így is úgy is letolja a késésért. Piszkálgatjuk hát a fogunkat, és leírhatatlan helyekre kívánjuk egymást. A helyzetet Judit próbálja túllendíteni a holtpontról: vizet tölt a pohárba, de mellé is löttyint, s a dédelgetett holmit — hogy ne érje kár — maga mellé húzza. Most — a dolgok rendje szerint — ő ellene fognánk össze. Szinte hallom hangtalan felhördülésünket. .. De akkor asztalunkhoz lép egy idegen nő és se bű, se bá, átnyúl a fejem felett,' kiemeli az esernyőt a szemünk kereszttüzéből. Ellejt az asztalok közt, ki az ajtón, hamisítatlan tulajdonosi biztonsággal, s azzal a szilárd hittel, hogy az emberi becsületesség minden kisértést legyőz. Nem ábrándíthattuk ki. Emilia néni titokban keresztet vetett, Denise-Erzsi pedig káromkodott magában. Judit arra gondolt, hogy nyakkendőt vesz a vőlegényének. En meg valami magvas és felemelő erkölcsi tanulságon törtem a fejem, de azon kívül, hogy alkalom szüli a tolvajt, semmi sem jutott az eszmbe. Zám Tibor Hatvani Dániel:-r Aznak a tanyák Áznak a tanyák. Kétszázévet nádereszről csurog a víz, A szél csak korhadt bütyköt érez a táj tapintásában is. Mire a rossz homokba pottyan, az eső megrozsdásodík. Nem fényük itt a lét. Fagy ottan szállong a szilvás lombokig. Néhány szőlősor itt az álom. Izzadtság-fürtök csüngenek. Kapavágásnyi sors, - a számon ized már ntegkeseredett. Táskás, új nemzedéked reggel bét kilométert bandukol s olvassa kialvatlan szemmels az égbe űrhajó hatol. Végenincs vágyak kanyarognak dübörgő városok felé, - a dülöútlal elsáncolt had e vergődéses földeké. Ázott betonján duplázódnak a jjjvő reflektorai, - jó lesz hát tapogatódzónak mozdulni, aztán - szállani. Kapavágásnyi sors, a néped kinéz a vertfalak mögül, átkozza a gubancos fészket s a csendnek hagyja örökül, jajong a gémeskút spványan, múltjában elzsugorodott, az ólak. csipás ablakában ® paprikafüzér imbolyog. Áznak a tanyák. Kétszázéves nádereszről csurog a víz. Felhők ütődnek fenn a fényhez, hová sövények láza visz a jól megművelt. holnapokba. . . Ma még a mécs lángja szipog s néznek a könnyes ablakokra termőre fordult csillagok.
