Szolnok Megyei Néplap, 1975. április (26. évfolyam, 77-100. szám)

1975-04-19 / 91. szám

e SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1975. április 19: 1975. ÁPRILIS 19. SZOMBAT EMMA NAPJA A Nap kél 4.50, nyugszik 18.38 órakor. A Hold kél 10.57, nyugszik 1.01 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: változóan felhős idő, szórványosan futó esővel, egy-két helyen zivatarral. Mérsékelt, időnként meg­élénkülő keleti, délkeleti szél. A nappali felmelegedés kissé'erősödik. Legmagasabb nappali hőmérséklet 14—19 fok között. Gázon Gyula Kilencven évvel ezelőtt, 1S85. i ilis 19-én született a néhány évvel ezelőtt elhunyt Gázon Gyula Kossuth-díjas színművész, kiváló művész. Magán színiiskolát végzett s különböző vidéki társula­tokhoz, majd több év után Nagyváradra került. Nagy Endre onnan szerződtette kabarétársulatához. A kaba­ré változatos műsorában a fiatal, széphangú színész ha­mar feltűnést keltett jóízű, egyéni rajzú figuráival. A következő években a Nép­opera színpadán játszott több sikeres operett humoros szerepében. Ezután felvált­va működött operett-, és ka­barészínpadokon, majd 1919- ben a Király Színház tagja lett. (Egyidejűleg Muskátli kabaré néven rövid életű színpadot szervezett, ahol már későbbi felesége, Berky Lili volt a primadonna.) Bármilyen népszerűséget is szerzett az operett- és ka­baré-színpadokon, művészi becsvágya a dráma felé von­zotta. Így került 1927-ben a Belvárosi Színházhoz, s azon túl igazi művészi feladatát a prózai drámákban és vígjá­tékokban találta meg. 1935- ben a Nemzeti Színházhoz szerződtették komikus szere­pekre; a kényszerű hallgatás éveit nem számítva, végig ott is maradt. Főbb szerepei: GQbbo (Shakespeare: A ve­lencei kalmár); Szilvái Tó­dor (Szigligeti: Liliomfi); Hoffen (Gaál: A peleskei nó­tárius); Lombai (Kisfaludy: Csalódások); Vackor (Shakes­peare: Szentivánéji álom). A le tó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint az Ózdon megtartott 16. heti lottósorsoláson a következő számokat húz­ták ki: 4, 37, 62, 72, 85. Szolnok megyei néplap A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Támogatják a lakásvásárlást A Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat vezetősé­ge, a munkáslakás-építési akció keretében, huszonnégy dolgozójának lakásvásárlását több mint 730 ezer forinttal segíti. Az egy év múlva át­adásra kerülő szövetkezeti lakások építését a dolgozók társadalmi munkával is gyor­sítják. Barátság vonat a Szovjetunióba Béke és barátság vonat in­dult tegnap Dunaújvárosból a Szovjetunióba. A vonat 310 utasa baráti találkozókon vesz részt a szovjet nagy­üzemekben, megtekinti Ki- jev, Moszkva és Leningrad nevezeté sségeit. Kellős tizbalál Újszászon Csütörtökön, a kora esti órákban eddig ismeretlen okok miatt tűz keletkezett Fekete Gyula (Űjszász, Mun­kásőr út 28.). lakásán. Feke­te Gyula, valamint három­éves Borbála nevű lánya, eddig tisztázatlan körülmé­nyek között, a tűzben lelte halálát. A tűz körülményeinek és a halál okának a kivizsgálá­sát a rendőrség és a tűzol­tóság megkezdte. — A HONVÉDELMI mun­ka segítéséért emléklapot, az MHSZ megyei titkárától pe­dig tárgyjutalmat kapott Szabó István tartalékos szá­zados, a karcagi ÁFÉSZ igaz­gatóságának az elnöke, az MHSZ tanácsadó testületének tagja. A jutalmakat tegnap adta át Csordás Imre, az MHSZ Karcag városi titkára. Áz amerikai autóipar gondjai — MA KEZDŐDNEK a Szigligeti Színházban Sarka- di Imre „Elveszett paradi­csom” című darabjának pró­bái. A három főszerepet Iványi József, Csomós Mari és Piróth Gyula játssza, ren­dező Horváth Jenő. A bemu­tató május 23-án lesz. — RÖPÜLJ páva-körök és citerazenekarok találko­zója lesz ma délután öt óra­kor Törökszentmiklóson, a művelődési központ színház- termében. Részt vesznek á mezőkeresztesi, a mezőtúri, a kunhegyesi, a törökszentmik­lósi és a kisújszállási együt­tesek, vendégként közremű­ködik Pribolszky Mátyás. — BÁBOLNA típusú szá­rítóberendezést építtet saját építőbrigádjával a kenderesi November 7. Tsz. A közel hétmillió forint értékű be­ruházás a betakarítás idő­szakára már elkészül. 700 ezer Ivadékot telepítettek a tóba A Fertő tavon megkezdő­dött az angolnák tavaszi' vándorlása. A kígyótestű ha­lak előbújtak a tó helyen­ként fél méter vastag iszap­jából és újból szép számmal kerülnek a halászok hálójá­ba. A tó magyar oldalán az elmúlt napokban 20 mázsa angolnát fogtak. A győri Előre Halászati Szövetkezet az elmúlt évek gyakorlatá­hoz hasonlóan az idén is folytatta az angolna telepí­tését, Franciországból vásá­rolt ivadékkal. Tavaszi napsütésben — A GANZ Villamossági Művek szolnoki gyárában dolgozó Kilián aranykoszo­rús szocialista brigád 321 óra társadalmi munkában több mint 16 ezer forint ér­tékű szabadtéri játékot ké­szített a Vörös Csillag úton épülő jubileumi óvodának. A 900 éves évfordulóra vállal­ták a játékok felszerelését és az óvoda parkjának a rend­betételét is. Megyénk lakásgondjainak enyhítéséből egyre nagyobb szerep jut a megyei^ tanács Építési és Szerelőipari Vál­lalatának. 1 A lakás kivitelezéseknél a gyakorlatban már sikerrel alkalmazzák a Tégla- és Cserépipari Vállalat kisúj­szállási gyárának termékét, a tégla középblokkokat. Az előregyártott elemek terme­lékenyebbé teszik a főfalak gépi felhúzását, a teljes ki­vitelezést azonban még erő­sen lassítja a belső válasz­falak hagyományos módon történő, munkaigényes ki­alakítása. Pályázati felhívást tettek közzé a szolnoki, a szegedi, a debreceni, az egri tervező irodáknál, illetve a Buda­pesti LAKÓTÉR V-nél, amelynek céljául a közéo- blokkos lakásépítés belső ki­alakításának korszerű tech­nológiájára, illetve az épü­letgépészet modernizálására kértek terveket. A kezde­ményezésre hét tervező vál­lalat, illetve szövetkezet 15 munkatársa küldte el javas­latát. A szakértő bíráló bi­zottság a beérkezett pálya­művek közül a szegedi ta­nácsi Tervező Iroda munká­ját 15 ezer forinttal díjazta, a többi pályaműveket pedig megvásárolta. A tervek közül azonban egy sem volt olyan, amely önállóan megoldaná a fel­adatokat, ezért az ÉPSZER Vállalat tervbe vette, hogy szocialista együttműködési szerződést kezdeményez a Szolnok megyei Tanács Ter­vező irodájával. A szerződés alapján dolgoznák ki a gya­korlatban legjobban meg­valósítható, előregyártott belső válaszfal kialakításo­kat, illetve az épületgépé­szeti korszerűsítéseket. — ÁTÉPÍTI Szolnokon a Gólyától a Mátyás király körúti csomópontig vezető utat a KPM Szolnok megyei Közúti Igazgatósága. A régi helyett korszerű, úgyneve­zett kétrétegű hengerelt asz­faltburkolat készül. Közben a forgalmat egy sávon bo­nyolítják le A KPM dolgo­zói vállalták, hogy a május elején kezdődő munkát a vasútállomás átadására befe­jezik. fi tévé és a rádió műsorába! ajánljuk ÖREG RABLÓ, NEM VEN RABLÓ. Szovjet filmvígjáték. Emil Braginszkij és Elgar Rjazanov szerzőpáros írta ennek a mulatságos film víg játéknak a forgatókönyvét. (Ók a szerzői a nagysikerű Ma éjjel megnősülök című komédiának is, amelyet az elmúlt hetekben sugárzott a televízió.) Két öreg barátról, a nyugdíjba vonulni nem akaró nyo­mozóról és egy mérnökről szól a film. A mérnök segíteni akar barátjának. Elhatározzák, hogy közösen produkálják az évszázad bűnesetét, — amit természetesen Mjacsikov leplez majd le. El is lopják a múzeumból Rembradt önarcképét. De legnagyobb ámulatukra a hiány senkinek sem tűnik fel. Sőt, amikor másnap a tett színhelyére visszatérnek, már ott lóg a kép helyén a felirat: „restaurálás alatt”. Tettüket újabb próbálkozás követi. Egy pénzbeszedő nőt, — akibe Mjacsikov időközben szerelmes lesz — rabolnak ki. Hogy ennek a rab­lásnak milyen következményei lesznek, azt már nem áruljuk el. Nézzék meg! A filmvígjátékot 20.25 órától láthatjuk a tévében. ÁLDOZATOK TRÓJÁÉRT. A régészet múlt századi „hőskorának” ellentmondásos alakja Heinrich Schliemann. A koldusszegény porosz szatócsinas elhatározta, hogy Homérosz leírásai alapján megtalálja és feltárja Tróját. Nyelveket ta­nul, beutazza a világot, kockázatos kereskedelmi vállalkozá­sokba fog, gyarmatárut szállít Oroszországba... és negyven­éves korára milliomos lesz. Úgy érzi, most már megvalósít­hatja gyermekkori álmait. Gyárfás Endre eseményjátékát 9.00 órai kezdettel su­gározza a Kossuth adó. Színház A Szigligeti Színház Szolnokon este 7 órakor: Képzelt riport egy amerikai pop-íesztiválról (Bajor bérlet). Mozi Szolnok Vörös Csillag: A két amerikai (14), Tisza Szembesít tés, Jászberény Lehel: Nyugta­lan ifjúság (Fél helyáron!), A keresztapa másik arca (14, fel­emelt helyáron 1), Karcag Déry­né: Valahol Európában, Kisúj­szállás Ady: Két férfi a város­ban (14), Kunhegyes Szabadság: Bredow lovag nadrágja, Kun- szentmárton Körös: A halott asszony visszatér (14), Mezőtúr Dózsa: A végső szó (14), Szabad­ság : Dal a szerelemről, Béke: A férj válaszúton, Tiszafüred Tisza: Csak semmi szexet ké­rem, angolok vagyunk (14), Tö- rökszentmiklós Dózsa: A fene­vad, Hunyadi ( Elza kölykei, Túr- keve Vörös Csillag: Orpheus az alvilágban (14). Rádió SZOLNOKI RADIO: 18.00—19.00: Hétvégi kaleldosx- küp. Szerkeszti: Kutas János. KOSSUTH RADIO: 8.22: Lányok, asszonyok. — 8.42: Clivia. Részletek Dostal ope­rettjéből. — 9.00: Híres tröténe- tek — nagy egyéniségek. —10.05: Fúvósesztrád. — 10.20: Méznél édesebb szép nóták. Balassi Bá­lint versei. — j.0.30: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. A Győri Filhar­monikus zenekar hangversenye. — 12.20: Zenei anyanyelvűnk. — 12.30: A Magyar Nyelv Hete. — 12.45: Malódiakoktél. — 13.30: Naprakészen. — 13.40: Fiatalok­nak! — 14.25: Űj Zenei Üjság. — 15.05: Kis magyar néprajz. — 15.10: Örökzöld dallamok. — 16.00: 168 óra. — 17.30: A Ma­gyar üyelv Hete. — 18.00: Ének­szóval, muzsikával. — 18.10: Köz­vetítés a Vasas—Ü. Dózsa baj­noki labdarúgó-mérkőzés II. fél­idejéről. — 19.25: Az Állami Né­pi Együttes felvételeiből. — 20.00: Ne nevess korán! Vidám zenés játék a szarajevói rdáló 1-es és a Magyar Rádió 6-os stúdiójá­ból. — 22.25: A beat kedvelői­nek. — 23.10: Haydn-művek. — 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI RADIO; 8.05: Magyar Csaba táncdalai­ból. — 8.20: Nóták. — 9.45: Vá­laszolunk hallgatóinknak. — 10.00: Szabad szombat. — 12.00: Figaro házassága. Részlelek Mo­zart operájábóí. — 12.50: „Jel­képek erdején át..." — 13.03: A múltat vagy a jövőt tele­pítjük? — 13.30: Romantikus kó­rusmuzsika. — 14.00: Napraforgó. — 14.53: A schwerini Goethe Schule kórusa énekel. — 15.00: Orvosi tanácsok. — 15.05: Bach: I. brandenburgi verseny. — 15.27: Szerkesztőségi beszélgetés a Falurádióban. — 16.05: A hét műsorából. — 17.40: Milyen le­gyen a jövő kertje? — 18.05: A Magyar Rádió országos hege­dűversenye. — 20.55: Lortzing: A ' gyverkovács. Háromfelvo- í vígopera. — 23.15: Sláger- expressz. “Televízió BUDAPEST: 9.0Ű: Papírsárkány (ism.). — 9.35: A művészbejáró. Magya­rul beszélő francia film (ism.). — 11.10: Radar. Ifjúsági érdek­védelmi műsor (ism.). — 11.50: Színházi album (ism.). — 13.33: Állatokról bizalmasan. Angol filmsorozat- Így él a bütykös hattyú (ism.). — 14.00: Jégko­rong VB (színes). Csehszlovákia —Finnország mérkőzés közvetí­tése Düsseldorfból. — 16.20: Négy keréken Indiáig. NSZK filmsorozat. Vin. (befejező) rész: Bombay kapujánál. — 16.45: Reklámműsor. — 16.50: Hírek. — 16.55: Falu 1975. Gazda-e a tsz- tag? — 17.25: 1945 tele és tavasza. Szovjet dokumentumfilm. III. rész. Berlin ostroma (ism.). — 17.55: Művészeti magazin. — 18.40: Kéksapkások. ENSZ-kato- nák — békeerők. — 19.05: Rek­lámműsor. — 19.15: Cicavízió (színes). — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki. Amerikai rajzfilmsorozat. III. A szorgos zápfogorvos. — 20.25: öreg rab­ló, nem vén rabló (színes). Ma­gyarul beszélő szovjet film víg­játék. — 21.50: Tv-híradó. 2. — 22.00: Jégkorong VB (színes). Szovjetunió—Svédország mérkő­zés két harmadának közvetítése Düsseldorfból, felvételről. POZSONY: 8.to: Iránytű. — 9.00: Tv-hfr- adó. — 9.30: Fehér szépségek ár­nyékában. —9.55: Eljövök hozzá­tok. — 11.20: Felszabadítás. — 13.55: Csehszlovákia—Finnország jégkorong-mérkőzés. — 16.25: Tíz lépcsőfok az aranyhoz. — 17.25: Szovjetunió—Svédország jégko­rong-mérkőzés. — 20.00: Tv-hír­adó. — 21.50: A csendőr nősül. Francia filmvígjáétk. BUKAREST: 15.W: Népi énekek. — 16.20: Zenés műsor. — 17.00: A tv­klubja. — 18.00: „Vidám posta” címmel gyermekműsor. — 18.20: A legkisebbeknek. — 18.30: Tv- híradó. — 19.00: Tv-enciklopédia. — 19.50: Folytatásos film. — 20.40: Tv-híradó. — 20.50: A hét sportja. — 21.00: „Tíz órakor ta­lálkozunk” c. szórakoztató mű­sor. ÁFÉSZ-ek, kistenyésztők, figyelem! Április hó 22-től június 3- ig. értékesítésre Hew-Hamp- shire fajtájú naposkakast ajánl fel a hőgyészi állami gazdaság 2 Ft/db-os egység­árért. A gazdaság a megren­deléseket a beérkezések sor­rendjében jegyzi elő, az át­vétel időpontját visszaigazol­juk. Cím: Hőgyészi Állami Gazdaság, 7191 Högyész, Tol­na megye, telefon 22. Főszerkesztő: Fábián Péter Telefon: 12-093, 12-320, 12-069, 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 23 069 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. PL 105 Igazgató: Virágh Iván Telelőd: 12-994 Az előfizetés dija egy hónapra 20.— forint Terjeszti a ,Magyar Posta Előfizethető minden posta­hivatalnál és a kézbesítőknél Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok. Vörös Csillag u. 28. Felelős vezető: Kozák Ferenc Az amerikai autóiparban idén március második heté­ben volt legalacsonyabb szin­ten a foglalkoztatottság: az iparág 683 ezer munkása kö­zül 214 000 nem dolgozott. A General Motors Autógyár bejelentette, hogy március 17-én két üzemegységét egy hétre bezárja. A Chrysler Corporation ed­dig széles körű árengedmé­nyekkel próbált felülkere­kedni az értékesítési nehéz­ségeken — a jelek szerint mérsékelt sikerreL Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonok­nak, munkatársaknak és volt munkatársaknak, jó szomszédoknak, iskolatár­saknak, akik szeretett kis­fiúnk, VARGA GYURIKA temetésén részt vettek, sír­jára virágot, koszorút he­lyeztek, mély fájdalmun­kat enyhíteni igyekeztek, özv. Varga Lajosné Krámerék Szolnok, F. Bede u. 3. Köszönetnyilvánítás Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak. Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, jó jóbarátoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, valamint szomszédoknak, ismerősök­a TEMPÓ Ktsz vezetőinek és dolgozóinak, munkatár­gazdasági vezetőségének, saknak és mindazoknak, akik felejthetetlen férjem akik szeretett édesanyánk, MATYKÓ SÁNDOR özv. TAKACS ISTVANNß temetésén megjelentek, koszorúikkal, virágaikkal, részvétükkel gyászunkban fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. temetésén részt vettek, ko­szorúikkal, virágaikkal^ fáj­dalmunkat enyhíteni igye­keztek. Felesége és a gyászoló család A gyászoló család Törökszentmiklós, Diófa út Tiszaföldvár, Árvái János út 44/&­. Pályázat a lakásépítés korszerűsítésére

Next

/
Oldalképek
Tartalom