Szolnok Megyei Néplap, 1975. március (26. évfolyam, 52-76. szám)
1975-03-19 / 66. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1975.' március 19.' 9 to ELoTT Három újdonság, három televíziós bemutató; az elmúlt hét műsorából elsősorban ezt emelném ki szívesen. Egy középkori francia enekes-mese televíziós változata, Erkel Bánk bánjának zenés színházi premiere és a Döme Piroska regényéből készült Asszony a viharban című tévéfilm — róluk szeretnék szokásos módon beszámolni. A Pillantás a harcsai dombról-t ezúttal csak megemlítem, bár ez is újdonság, hisz a kétrészes dokumentumfiimnek csupán az első részét láttam; igaz, már ebből is meggyőződhettem, hogy a Bodrogközben is milyen „mélységesen mély a múltnak kútja”. Erkel Bánk bánja A televízió Zenés Színháza jól időzítette Erkel operájának bemutatóját. Éppen azon a napon sugározta, amikor Katona müve is igazán a nemzet drámája lett: március 15-énck estéjén. A korabeli feljegyzések tanúsítják, hogy 1848 március idusán, a forradalom napján, hogyan követelte színre a Bánk bánt a szabadságtól megittasult pesti nép. A tévépremier tehát emlékeztető is. És igazi zenei ősbemutató a képernyőn. Az opera televíziós megjelenítése ugyanis igazi felfedezéssel járt: a zenéhez „kapcsolódó” látványban teljesen hiteles drámát kaptunk. Nem egy kitűnő zenei felvétel képi illusztrációját — a televíziós változat egy régebbi zenei felvételre készült — nem „megképesített zenét” kaptunk, hanem igazi, őszinte mély emberi tragédiát. Vámos László rendező jól tette, hogy az operaénekeseken kívül kitűnő prózai színészeket is csatasorba állított, hogy így erősítse a játék hevét, erejét, hogy így biztosítsa az átélés természetességét. Hisz az arcokra figyelő kamerák a legkisebb hamis, áruló jelet is észreveszik, leleplezik az átélés hiányát. Igaz, Vámos Lászlónak meg kellett küzdenie bizonyos fajta ellentmondással is. Ténylegesen azzal, hogy hogyan mutassa közelről az éneklő színész arcát úgy, hogy a túlzott közelség ne eredményezze az énekléstől valamelyest eltorzult arc visszataszító bemutatását. Az ellentmondást sikerült jó érzékkel feloldania, képi modorosságok nélkül. Külön érdeme a produkciónak, hogy valamennyi közreműködő színész, a prózaiak is, rendkívül otthonosan mozogtak a zenésdráma világában. Nemcsak hitelesen játszottak, hanem hitelesen „énekeltek” is. Ez a televíziós bemutató kétségtelen népszerűséget szerzett nemzeti operánk megteremtőjének, Erkel Ferencnek. Ófrancia szépbistária Régi történet, bájos szerelmi história elevenedett meg a képernyőn szerdán este. Valahogy úgy, ahogyan év- s lázadókkal ezelőtt játszották el lovagi udvarokban. Csak ejoben a televíziós előadásban az elbűvölő énekes- ’ese érzelmességébe több ■óniát, pajkosságot csepegőitek a játékosok, az állítok bőségesen éltek a 'looses játék adta mulattass! lehetőségekkel. A két orelmes egymás utáni vá- /ódása, találkozása, elválá- i, majd újra egymásra ta- 'lása, a sok próbák után a indent feloldó gyönyörüsé- 's győzedelem,-- a szerelmsek révbe jutása mulattos formában előadva kelt elénk. Ha valamit hiá- 'olhatunk ebből a vérbő adásból, az elsősorban a mrelmi történet bensőséges, rázsos, tündökletes lirájá- k színesebb ábrázolása. A ínészek népes gárdája";ól ".esleges volna bárkit is ki- nelni, ki-ki nagy kedvvel tette a magáét, azaz játszotta szerepét. Asszony a viharban Szerelmi történetet mesél el Döme Piroska is regényében, amelyből Bencsik Imre irt forgatókönyvet és Mál- nay Levente rendezett tévéfilmet, s amelyet a kongrcsz- szus előestéjén sugárzott a televízió. A regény írója azt mondja el, hogy Anna és Mihály, egy polgári származású fiatalasszony és egy forradalmár gondolkodású magányosan élő férfi hogyan talál egymásra a mozgalomban, s hogy Anna megismerkedve a lelkesítő új eszmékkel, miként jut el maga is a közösségért való áldozatok vállalásáig. A film alkotói ragaszkodtak a regény cselekményéhez. Fejlődésrajz és egy szerelmi kapcsolat kibontakozása, ez képezi tévéfilmjük anyagát. Lépésről lépésre nyomon követhetjük, hogy a haladó gondolkodásra egyébként is hajlamos fiatalasszony, — akit családja maradi hagyományai szakítottak el férjétől —, miként jut egyre közelebb a marxista eszmék megértéséhez, a közös harc vállalásához, az illegális mozgalomhoz. A tévéfilm nem száraz rajzolata egy öntudatosodó asz- szonynak, az érzelem, a kibontakozó, majd szenvedélyes kapcsolattá erősödő szerelem forrósága járja át, bizonyítva, hogy a mozgalomban élő embernek is van szíve. Valójában Anna drámája ez, az ő világának alakulásában bontakoznak ki a drámai események. A film alkotói emberi hangvételű, pátoszmentes művet készítettek, tisztán és természetesen előadva a több síkú történetet. A kor, a háttér „a vihar” gazdagabb ábrázolása azonban további javára válhatott volna alkotásuknak. Jó lett volna többet megtudni magáról Szlávik Mihályról is, de ezek ellenére is figyelemre méltó televíziós mű az Asszony a viharban, s az esetleges jellemábrázolási gyengéit is jól ellensúlyozza a két főszerepet alakító színész elmélyült, nemesen egyszerű játéka. Piros Ildikó Annája mentes volt mindenféle sablontól: friss, modern, természetes asszonyt alaki-’ tott., Avar István magányos forradalmára •* is w, éreztetni ' tudta velünk az illegális' partmunka veszélyeit, nehézségeit és örömeit. Y. TW. Új folyóirat Magyarul a mai szovjet irodalom Áprilisban új irodalmi folyóiratot vehetnek kézbe a magyar olvasók. A szovjet irodalom csaknem 200 oldalon, 8 oldalas színes melléklettel jelenik meg; áttekintést ad a szovjet irodalom és művészet új alkotásairól, bemutatja a legkiválóbb szovjet írókat. A bemutatkozó folyóirat gazdag tartalmából is kiemelkedik a közelmúltban elhunyt, színészként, filmrendezőként és íróként egyaránt ismert Vaszilij Suksin novelláiból készült válogatás, valamint Vaszil Bikov izgalmas regénye, a háborús témájú „Farkascsorda”. A szovjet költészetet elsősorban Alekszandr Tvardovsz- kijnak, magyarra még le nem fordított versei képviselik. A prózai és költészeti anyagot kritikai cikkek sora teszi teljessé. Értesülést szerezhet a magyar olvasó a legújabb szovjet könyvekről is. A színes melléklet Kokorin festőművészt mutatja be, akinek Magyarország tájairól készült vázlatait az alkotó útirajza kommentálja. A szerkesztők gondoltak azokra is, akik az orosz nyelvet irodalmi szinten kívánják elsajátítani: részükre néhány oldalon két nyelven közük az irodalmi alkotásokat. A szovjet irodalom ismert műfordító-gárdával mutatkozik be: az első számban többek között Csanádi Imre, Garai Gábor, Hidas Antal, Illyés Gyula, Jékely Zoltán, Makai Imre, Rab Zsuzsa, Rónay György, S. Nyírő József, Weörös Sándor és Wessely László műfordításait közük. Pályázati felhívás A Magyar Televízió és a HNF budapesti bizottsága külpolitikai vetélkedőjén pályázati felhívás hangzott el, itthon, vagy külföldön személyesen átélt esemény leírására, amikor a szerző „méltán volt büszke arra, hogy szocialista hazánkba íMagyar Népköztársaság ál-' lampolgára”. A pályázat meghirdetői a felhívásban as pályamunkák terjedelmét öt* , gépelt oldalban jelölték meg. A s * w rr JOVO autóbusza A Villamosipari Kutató Intézetben elkészült az első villany, illetve diesel-meghajtású „hibrid” autóbusz. Az IKARUSZ 1K 260 tipusú városi autóbuszba beépített villamosmeghajtás nagy mértékben enyhíti a levegő szennyezettségét és a zajszintet. Ha a kísérletek és az üzemi próbák sikerrel zárulnak, akkor a jármű a BKV-nál megkezdheti a menetrendszerű üzemelést ■CcirBiif&altcasnifira a marsallbottöl Ssakmunkämk egyetemi előkészítő tanfolyama A szolnoki MÁV Járműjavító egyik pár lépésnyi irodájába öt íróasztalt zsúfoltak. Négy könyvvel, jegyzettel teli — az ötödik üres, csak egy órarend hever rajta. Gondosan vonalazott rubrikái elárulják: éppen ebédszünet van. A budapesti Műszaki Egyetem szakmunkásokat előkészítő tanfolyamának négy szolnoki hallgatója ebédel, a táblán látható kétis- meretlenes egyenlet megoldása is félbeszakadt kiérdemelték a kollektíva bizalmát. Az „úttörők” többsége ma már nappali tagozatos főiskolai, egyetemi hallgató, Vajon a négy szolnoki fiú is az lesz? Bizonyára, bár az előkészítő végső vizsgája, a tulajdonképpeni felvételi még hátra van. Igaz viszont az is, hogy Molnár Mátyás, Bors'odi Ferenc, Majoros József és Paróczai József néhány komoly erőpróbán már túljutott. Alkalmassági vizsga, felmérő dolgozatok, beszámolók tucatjai — szóval nem könnyű a „diákélet” itt sem Nem könnyű annak ellenére, hogy az üzem szinte mindenben segít. Az asztalon felejtett órarendről például kiderült az is, hogy a hallgatók héti huszonkét óra munkaidőkedvezményben részesülnek... Életem álma Főiskolára, egyetemre — érettségi nélkül. Tavaly két- szézöten, idén kétszáznegy- venheten kerültek e különleges előkészítő tanfolyam résztvevői közé. Szakmunkások, akik munkájukkal, magatartásukkal, szakmai és politikai felkészültségükkel Rendőr vagyok, nem titkárai Az asztalon fehér abrosz, piros szegfű. Néhány kedves szó a nőkről a nőkhöz, kéz- szoritás, kitüntetés. A fekete hajú, ötvenesztendős asszony ünneplőbe öltözött. Lakkcipő, elegáns sötét kosztüm. Ünnepélyes alkalom, ritka jubileum. Harmincesztendös helytállás a rendőrség kötelékében. Az elismerés: Nagy Lászióné, a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatának tulajdonosa. Zavart, zárkózott. Nehéz. szóra bírni. — Magamról mindig csak annyit mondtam, amit leírtam az önéletrajzomban is. Születtem, iskolai végzettségem, munkahelyem harminc éve a jászberényi Rendőrkapitányság. — Az emlékek, közölt kutat, elmosolyodik. — Pedig nem akartam rendőr lenni, a véletlenen múlott. Tizennyolc éves voltam, amikor édesapám bevitt a kapitányságra. Gyors- és gépírói képesítésem volt, azt mondta gépelgessek. 1345. januárját írtuk. A túlzsúfolt irodában egy asztal sarka jutott nekem. Emlékszem, késő estig dolgoztam és sírva rohantam haza. Nem megyek viszsza. Aztán mégis.,. Olyan mindenes voltam. Gépeltem, adminisztráltam, még árverési kikiáltó is voltam. Munkaidő? — Ilyet nem ismertünk. Pengős világ volt, két évig szinte ingyen dolgoztunk. Mégsem zúgolódott senki, őröltünk, hogy dolgozhattunk, hogy béke van, hogy feljöhettünk a bunkerből. Hát így kezdődött. Mikor úgy ahogy normalizálódott a helyzet, jó forinttal fizettek, gyorstalpaló tanfolyamra küldtek. Így neveztük a hathetes kiképzést. Aki tanulni akart. Pesten maradhatott. Nem tehettem. Mi lett volna az öregeimmel? Apám tizenkilences kommunista volt, évekig börtönben Ült, szabadulása után mint megbízhatatlant rendőrhatósági felügyelet alatt tartották. Az állandó rettegésbe, nélkülözésbe anyám majd' beleőrült. Huszonhat éve szívbeteg. — Hát maradtam ami voltam, segédhivatal vezető. De nehogy mártírt csináljon belőlem. Nem sajnálom, nem érzem, hogy bármit is vesztettem volna. ■— Voltak válságos pillanatok az életemben, de kinek nincsenek. 1951-ben és 54. között született a három gyermekem. A férjemmel együtt nem kerestünk any- nyit, hogy bemelegítsük a szobájukat. Ők adtak erőt, tartották bennem a lelket, hogy átvészeljem a nehéz időket, az ötvenes éveket, ötvenhatot, amikor a kapitányság előtt fegyveres su- hancok álltak, cs sohasem tudtam, mikor beléptem a kapun, hogy élve maradok-e. Nem szívesen emlékszem ezekre az időkre. Egy valami nem változott negyvenöt óta. Egy iroddfő- tiszt ma is kicsit mindenes. Nemcsak egyszerű hivatalnok. Naponta titkos anyagokat gépel, ikta-t, félresiklott életek, bűnözök aktái kerülnek a kezébe, mindenről tud ami a kapitánysághoz tartozó városban, falvakban történik. Néhány éve a polgári állományba soroltak bennünket, de én továbbra is rendőrnek érzem magam és nem titkárnőnek. K. K. Délelőttönként az üzem mérnökei korrepetálnak bennünket — mondja az első visszaérkező, Molnár Mátyás. — Matematika és fizika példákat veszünk sorra, s persze szóba kerül a Pesten hallott elméleti anyag is. Heti egy napot a Műszaki Egyetemen töltünk... — Ősztől talán többet is? — Remélem. Én hegesztő .vagyok, s a gépipari szak- középiskola levelező tagozatára jártam idáig. Három évet befejeztem, a negyediket megpróbálom átugomi. — Ha sikerül? — A közlekedési szakot választanám. — S ha nem? Akkor folytatom a szakközépiskolát. Ezzel a tanfolyammal mindéképp nyerek. Míg beszélgetünk, megérkeznek a többiek is. Borsodi Ferenc és Majoros József, a két villanyszerelő, s a géplakatos Paróczai József, aki már „házasember”. — Éelesége nem ellenzi a tanulást? — Nem. Itt dolgozik az üzemben ő is, megérti, hogy milyen óriási lehetőséget kaptam. Ha sikerül a felvételi, életem nagy álma teljesül. Szüleim elváltak, az általános iskola befejezése után nem tanulhattam. Nem tanulhatott Borsodi Ferenc sem. Heten voltak testvérek, szükség volt a keresetére. — Nagy fába vágtuk a fejszénket, tudom. Eleinte már- már azon gondolkodtam, hogy visszalépek. Nem értettem a magyarázatokat, ráadásul el-el bóbiskoltam az órán. Fárasztott a tanulás. Képzelheti, korábban egész nap az üzemben mászkáltam, most meg csak ülni, ülni. Az első hónapok voltak legnehezebbek. Azóta persze más a helyzet. Ma már természetes a lemondás, az áldozatvállalás. Holnap matek do la Mi lesz a következő óra? — kérdezném a „diákokat”, de belép a „tanár úr”, Banczik Mihály. Talán ha néhány esztendővel idősebb tanítványainál, s mint megtudom, ő is „meggürcölt” a diplomáért Levelezőn végzett. — Nehéz volt, de megérte. Ezzel vígasztalom a fiúkat is. — Elégedett a tanítványaival? — Néha már igen. Csak a magabiztosságot, a bátorságot hiányolom még. Banczik Mihály talán túlontúl szigorú, de minden bizonnyal az lesz a vizsgáztató professzor is. A tanfolyam kétszáznegyvenhét résztvevője rendkívüli lehetőséget kapott, s így rendkívüli az elvárás is. —- Minden rajtunk múlik — fogalmaz Majoros József, egy kicsit a társak nevében is. — A „marsallbot” karnyújtásnyira van... S hogy elérjék, búcsúzik az újságíró. Holnap matek dőli, elő az egyenletekkel. A kétis- meretlenes befejezésre vár... H. D. Heti Huszonkét Ara
