Szolnok Megyei Néplap, 1975. március (26. évfolyam, 52-76. szám)

1975-03-19 / 66. szám

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1975. március 19. 10 1975. MÁRCIUS 19. SZERDA JÓZSEF NAPJA A Nap kél 5.51, nyugszik 17.54 órakor. A Hold kél 8.52, nyugszik------órakor. V ÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: jobbára erősen felhős idő, többfelé ismétlődő eső­vel, délkeleten zivatarral. Nyugaton az eső időnként havasesőbe, hóba megy át. A várható legmagasabb hő­mérséklet: 5—10 fok között. Makszim Rilszkij Nyolcvan évvel ezelőtt, 1895. március 19-én szüle­tett Kijevben Makszim Rilszkij szovjet-ukrán költő és műfordító; ott is halt meg 69 éves korában, 1964-ben. Irodalmi pályafutását gyer­mekként kezdte; 12 éves ko­rában jelentek meg első ver­sei, s mindössze 15 éves volt, amikor — 1910-ben — nap­világot látott A fehér szige­teken című első versesköte­te. Az 1920-as évek elején még az úgynevezett neo­klasszikusok csoportjához tartozott, a polgári esztéti- záló szemlélet híve volt, ké­sőbb azonban egyre inkább a szovjet valóság ihlette költé­szetét Munkásságában elő­térbe került a szovjet haza- fiság, a népek barátságának témája (Ukrajna, Ének a szülőanyáról, stb.) 1 T ' Szolnok megyei néplap A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Telefon: 12-093, 12-320, »-OOt, 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 089 ’ I Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. Pf. 105 Igazgatót Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés díja egy hónapra 20,— forint Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető minden posta- hivatalnál és a kézbesítőknél Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, Vörös Csillag u. 28. Felelős vezető: [ Kozák Ferenc Forradalmi Hiúsági napok a Jászságban A jászberényi járásban teg­nap a Jászapátin megrende­zett ifjúsági fórummal foly­tatódott a forradalmi ifjúsá­gi napok rendezvénysoroza­ta. A fórumon Major Tibor a városi pártbizottság első titkára válaszolt a fiatalok kérdéseire. Gazdag programot ígérnek az ifjúsági klubokban meg­rendezendő kiállítások, Jász- boldogházán pedig az egész­napos ifjúmunkás találkozó. A hagyományoknak megfele­lően az idén is megrendezik a járás nagyközségeiben a fogadalomtételi ünnepsége­ket. A forradalmi ifjúsági na­pok jegyében csatlakoztak az üzemek, gyárak, szövetkeze­tek KISZ alapszervezeteinek fiataljai a hazánk felszaba­dulásának 30. évfordulója tiszteletére indított munka­versenyhez. Több mint két­ezer fiatal vesz részt KISZ oktatáson, nyolc ifjúsági klub nevezett be a „kiváló”, három pedig, amely már el­nyerte a jelvényt, az „arany­koszorús” ifjúsági klub pá­lyázatra. Hangverseny fiataloknak Ma a Szolnoki Szimfonikus Zenekar szakmunkástanulók­nak mutatja be műsorát Kunhegyesen és Kisújszállá­son. A műsorban — amely­ben közreműködik Tusa Er­zsébet, zongoraművésznő és Horváth László klarinétmű­vész, az Állami Hangver­senyzenekar tagja — magyar zeneszerzők művei szerepel­nek. Gépkocsisorszámok Ä Merkúr Autószalon je-' lentése a gépkocsisorszámok állásáról: Trabant Limousine 888 Trabant Limousine Special 596 Trabant Kombi 14 165 Wartburg de Luxe 26 418 Wartburg Limousine 29 148 Trabant Hycomat 2 785 Skoda 100 65 735 Skoda Sport Coupé 704 Zsiguli — Budapest 66 468 — Debrecen 23 931 Polski Fiat 1500 9 958 Skoda 110 L 4 808 Skoda 100 L 5 658 Zsiguli Kombi 6 074 Dácia 4 853 Moszkvics 35 670 Zaporozsec 21 771 Wartburg Tourist 2 166 Zsiguli 2103 / 417 KIEMELTÜK A PAPÍRMöLLADÉK LAKÓTERÜLETI ÁTUÉTELI ÁRÁT! _ ... , , wívjr ,-.***, Az újságpapír ara kilogrammonként 1,50 FJ: A színes folyóirat, és minden egyéb, papírgyártásra alkalmai i papírhulladék ára kilogrammonként t.- Ft A PfiPteLLflSÉK ÉRTÉKES Um mimrm -fóPORTCELlüLÓIT PŐTEL A páríkoüf asszss tiszteletére A Beton- és Vasbetonipari Művek kunszeritpártoni gyá­rában a végtermékeket kibo­csátó üzem 1/3-as műhelyé­nek Kossuth, Mező Imre, Bláthy Ottó, Gagarin és Bem József szocialista brigádja a XI. pártkongresszus előesté­jén, a kongresszus tiszteleté­re, kommunista műszakot tartott. Úttörőcsapatok figyelem! A mai napon mindég kis­dobos, úttörő vegyen részt a P. A. P. I. R. akcióban! Gyűjtsetek annyi tripap, amennyinek a súlya meg­egyezik a saját tankönyvei­tek, füzeteitek súlyával. Ez­zel a tettel segítsétek az 1975—76-os tanév előkészíté­sét. A bevételt javasoljuk, hogy ajánljátok fel a Vietna­mi Szakmunkásképző Intézet kollégiumának befejezésére. Befizetést a 235—98852. sz. számlaszámon tegyétek meg. A számlára írjátok fel: „VIETNAM” A tettek beszélnek! Előre! Magyar Üttörők Szövetsége Országos Tanácsa Erkélyek ÉRTESÍTJÜK kedves olva­sóinkat, hogy mai lapunkból A szerkesztőség postájából című rovatunk anyagtorlódás miatt kimaradt. — ÉLELMISZERBOLTOT építenek a mezőtúri ipartele­pen. A városi tanács 400 ezer forintot ad az anyagra, a munkát és a tervezést a város üzemei, szövetkezetei és intézményei társadalmi munkában vállalták. — A JASZÄGOI Kókal Tsz-ben az idén 390 férőhe­lyes növendék szarvasmarha­istálló építését tervezik. A beruházásra mintegy 4,5 millió forintot költenek. — ISKOLANAPOKAT szervezett a felszabadulás 30. és Szolnok 900. évfordulójá­ra, valamint a pártkongresz- szus tiszteletére a Délibáb utcai Általános Iskola igaz­gatósága, szülői munkakö­zössége és az úttörőcsapat. Az április 3-ig tartó rendez­vénysorozaton megemlékez­nek a forradalmi tavaszok­ról, a 900 éves Szolnokról, köszöntik a pártkongresszust. Nyílt tanítási órák, úttörőve- télkedők lesznek, kiállítást rendeznek és a 14 éveseknek ünnepélyesen átadják a sze­mélyi igazolványokat. — TISZA ANTAL és Béke néven a párt XI. kongresz- szusának tiszteletére két szo­cialista brigád alakult a zagyvarékasi Béke Tsz ABC áruházában. A tévé és a rádió mai műsorából ajánljuk A televízió 19.50-töl 45 perces összefoglalót ad a XI. kongresszus főbb eseményeiről. SZIVÁRVÁNY A FÖLD ALATT. Egy lányról szól az a történet. Egy lányról, aki eredendően ugyanolyan volt, mint Baglyasalján a bányászok lányai. Fiatal, teli hétköznapi ál­mokkal, vágyakkal, melyeknek minduntalan megálljt paran­csolt az akkori kor, a szegénység és az elnyomatás. Ennek a lánynak azonban nem adatott meg, hogy maradéktalanul sze­rethessen, miként a többiek, nem adatott meg neki a férj- hezmenés, a család, az anyaság keserves szép öröme sem. Lépteit nem a szerelem szavához igazította, hanem sorsából fakadt küldetéséhez. Furák Teréznek hívták. Élt: 19 eszten­dőt, meghalt: 1930-ban. Nevét, emlékezetét ma kollégium őrzi Salgótarjánban. Ezt a műsort 9.13 órától hallhatjuk a Petőfi adón. EGY PIKOLÓ VILÁGOS. Máriássy Judit írta és a nem­rég elhunyt kiváló rendező, Máriássy Félix rendezte ezt a filmet 1955-ben. A történet az ötvenes évek munkásfiatalsá­gának problémáit elemzi. Kincse Marci (Bitskey Tibor ala­kítja) egy Szondy utcai bérház fiatal munkása bevonul ka­tonának. A bevonulás napján a véletlen összehozza a lép- csöházban a két emelettel feljebb lakó Cséri Julikéval (Csé­rt Julit — Ruttkai Éva alakítja). A kislány régen tetszik Marcinak, s most a búcsú pillanatában hirtelen nekibátoro­dik, s megcsókolja. Ez a csók elég ahhoz, hogy a távoliét alatt álmokat szőjön a kislány alakja köré, hogy a kedves emlék keltette érzelmeit szerelemmé érlelje. Amikor hosszú idő után szabadságra visszajön, csalódottan látja, hogy a lány távolléte alatt züllött társaságba keveredett. Pedig Ju-' lika is megszerette Marcit, akit különbnek tart, mint új ..ba­rátait”. Juli öngyilkossági kísérletével, kishiján tragédiába fordult a történet. Életük első konfliktusa végül megoldódik. A filmet 20.35 órától láthatjuk a tévében. Színház A Szigligeti Színházban dél­után 5 és 8 órai kezdettel a Di­vattervező Vállalat műsora, Me­zőtúron este 6 órakor Yerma. Mozi Szolnok Vörös Csillag: Nyug­talan ifjúság (du., fél helyáron!), Oklahoma olaja (14, felemelt helyáron!), Tisza: A rendőrség megköszöni (16). Jászberény Lehel: Fehér farkasok. Karcag Déryné: szünnap. Kisújszállás Ady: szünnap. Kunhegyes Sza­badság: szünnap. Kunszentmár- ton Körös: Kihívás (14. felemelt helyáron!). Mezőtúr Dózsa: Volt egyszer egy zsaru (14, felemelt helyáron!), Szabadság: Vállald önmagadat. Béke: szünnap. Ti­szafüred Tisza: szünnap. Török- szentmiklós Dózsa: Végzetes aranyrögök, Hunyadi: szünnap. Túrkeve Vörös Csillag: szünnap. Rádlő Fotó: N. Zs. — GYAKORLÓ ÓVODA épül megyei támogatással Ti- szaföldváron, a gimnázium és óvónőképző szakközépis­kola szomszédságában. A százszemélyes, 9,5 millió fo­rint költséggel épülő létesít­mény jövőre készül el. A nagyközségi tanács saját fej­lesztési alapjából megkezdte a terület kisajátítását. Füri a iiiMcsskró! 1 Tegnap délután mutatták be Szolnokon, a Járműjaví­tóban Jankovits Márta és Zsombolyai János Tűziková- csok című dokumentumfilm­jét. Nézők és szereplők ezút­tal azonosok voltak, hiszen a Járműjavítóban készült a film, messze földre hírül vi- ve az ottani dolgozók átélés­sel végzett munkáját. Sike­rére mi sem jellemzőbb mint az, hogy a lipcsei fesztiválon a chilei vérengzés első nap­jait megörökítő, valamint egy vietnami film után a harma­dik díjat nyerte el. Egyetlen szó nélkül, csupán a munka buktatóinak, nehéz­ségeinek, megnyugvást adó sikereinek bemutatásával nyerte meg a nézők tetszését ez a film. Bizonyságul szol­gál arra, hogy a szürke hét­köznapokon is mennyi szép­séget rejt a munka, milyen gazdag skálán játszik az em­berek érzésvilágával. SZOLNOKI RADIO: 17.30: Műsorismertetés, hírek. — 17.40: Ítélkezett a brigád. Kó­sa Judit műsora. — 17.50: Char­les Aznavour énekel. — 18.00: Alföldi krónika: A pártkong­resszusról jelentjük. — 18.25: Zenés autóstop. Szerkeszti: For­ró Tamás. — 18.55: Hírösszefog­laló, lapelőzetes, műsorzárás. KOSSUTH RADIO: 8.22: Népdalok. — 9.00: ülés Béla művei. A vígszínházi csata. V. rész. — 10.10: „Nyitnikék”. — Kisiskolások műsora. — 11.30: A Szabó-család (ism.) — 12.00: Déli Krónika. Tanácskozik az MSZMP XI. kongresszusa. Hang­képek, tudósítások. — 12.45: Tánczenei koktél. — 13.30: Dankó Pista nótáiból. — 13.54: Vála­szolunk hallgatóinknak. — 14.09: Csokonai és a muzsika. I. rész. — 14.30: Nőkről — nőknek. — 15.10: Iskolarádió. — 15.50: Két népszerű filmdal. — 16.00: A vi­lággazdaság hírei. — 16.05: Az élő népdal. — 16.15: Kritikusok fóruma. — 16.25: Kóruspódium. — 16.37: Népszerű fúvósátiratok. — 16.49: Aktuális gazdasági jegyzet. — 17.05: Külpolitikai figyelő. — 17.20: Mozart: D-dúr hegedűverseny. — 17.45: Mi len­ne, ha . . . Közgazdasági műsor. — 18.00: Reinitz Béla arcai. IV. rész. — 18.35: A bolondos lány. Részletek Gerswin musicaljéből. — 19.00: Esti Krónika. Tanács­kozik az MSZMP XI. kong­resszusa. — 20.15: A. Kaláka­együttes felvételeiből. — 20.30: Köszöntjük a 60 éves Szvjatosz- lav Richtert. — 22.20: Sport­hírek. — 22.25: Félóra sanzon. — 22.55: Kamarazene. — 0.10: Operettdalok. PETŐFI RADIO? 8.50: Tíz perc külpolitika (ism.) — 9.03: Fúvósesztrád. — 9.13: Az Ifjúsági Rádiószínpad bemutatója: Szivárvány a föld alatt. Rádiójáték Furák Teréz- ről. Irta: Tarr Ferenc. — 10.00: A zene hullámhosszán. — 11.55: Néhány perc tudomány. — 12.00: Francia muzsika. — 12.40: Há­zunk tája. — 13.03: Zenekari muzsika. — 13.40: Orvosi taná­csok (ism.) — 14.00: Nyakkendő nélkül... — 14.30: Hírek. Kör­zeti időjárás. — 14.35: Lepsény­nél még megvolt! — 15.19: Hí­rek. — 15.22: Műsorismertetés. Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik felejthetet­len édesanyánk, özv. Bátaszéki Mátyásné temetésén megjelentek, vi­rágaikkal és megjelenésük­kel fájdalmunkat enyhíte­ni igyekeztek. A gyászoló család Szolnok Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, a Varga Katalin Nők klubjának, a Járműjavító dolgozóinak és kórusának, az Egészségügyi Szakiskola dolgozóinak, akik édesanyánk özv. AMBRUS TAMÁSNÉ temetésén megjelentek, virágaikat sírjára helyezték és fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló gyermekei Szolnok — 15.25: Közvetítés az FTC—FF Malmö KEK labdarúgó-mérkő­zésről, II. félidő. — 16.20: Budai Ilona népdalokat énekel. — 16.30: Hírek. — 16.35: Weber operáiból. — 17.00: Reklám. — 17.03: ötórai tea. — Közben: 17.30: Hírek. — 17.33—17.36: A Közönségszolgálat tájékoztatója. — 18.00: Hírek. Időjárás. — 18.05: Külpolitikai figyelő (ism.). — 18.20: Szólja­tok szép szavak! — 18.55: A for­radalmi ifjúsági napok dalaiból. — 19.07: Üj könyvek (ism.). — 19.10: Holnap közvetítjük... — 19.30: Az ,, Ali Babák” ének­együttes felvételeiből. — 19.49: Kis magyar néprajz. — 20.10: Hangtárlat. — 21.20: Népi hang­szeres muzsika. — 21.35: A köz­gazdaságtudomány műhelyeiben. A Tervgazdasági Intézet. — 21.55: Clark Terry zenekara játszik. — 22.25: Bódy József és Birkás Lillian énekel. — 23.20: Miskolci Balogh János népi zenekara ját­szik, Kutasi Katalin és Mind­szenti István nótákat énekel. Televízió BUDAPEST: ______ 8 .05: Iskolatévé. Magyar iro­dalom. (Ált. isk. 7. oszt.) Arany János élete. — 9.55: Német nyelv (Középisk. I—H—HI—IV. oszt.) Karácsonyi idő. — 10.20: Delta. Tudományos híradó (ism.). — 10.45: Egy nap fiaim életéből. Magyarul beszélő szovjet film (ism.). — 11.50: Látókör. A Tv politikai vitaestje a szocialista demokráciáról. X. rész (ism.). — 12.35: Játék a betűkkel (ism.). — 13.35: Mag7/ar irodalom (ism.). — 16.53: Hírek. — 17.00: Ferenc­város—FF Malmö labdarúgó­mérkőzés a Kupagyőztesek Európa Kupájáért. Közvetítés az Üllői úti pályáról. — A szü­netben: Reklámműsor. A Kö­zönségszolgálat tájékoztatója. — 18.40: A tánc világa. Szovjet rö­vidfilm. — 19.20: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 19.50: Ta­nácskozik az MSZMP XI. kong­resszusa. összefoglaló a tanács­kozás főbb eseményeiről. — Kb. 20.35: Egy pikoló világos. Ma­gyar film. — 21.55: Pillantás a karosai dombról. Dokumentum­film. II. rész. — 22.30: Tv­híradó. 3. 2. MŰSOR: 20.00: Zenés túra Gothában. Az NDK Televízió könnyűzenei műsora. — 21.00: Tv-híradó. 2. — 21.20: Suchon: Fantázia B—A —C—H hangokra. A Csehszlovák Rádió Szimfonikus Zenekarát vezényli Jaroslav Kromniolc. — 21.50: Bukaresti udvarházak. Ro­mán kisfilm. — 22.00: Sólyom a sasfészekben. Tévéfilm-sorozat. III. rész (ism.). POZSONY: 15.45: Hírek. — 15.50: A víz az élet forrása. — 16.20: Középisko­lások műsora. — 17.00: Tv-hír- adó. — 17.20: Fiatalok szemével. — 18.00: Esti mese. — 18.10: Autó-motor revü. — 18.40: Da­lok. -r 19.00: Tv-híradó. — 19.25: Csehszlovákia—Szovjetunió lab­darúgó-mérkőzés. — 21.50: Tv- híradó. BUKAREST: 13..70: Törökország—Románia labdarúgó-mérkőzés közvetítése Isztambulból. — 14.15: Német nyelvlecke. — 14.45: Francia nyelvoktatás. — 16.20: Növé­nyek, állatok. — 16.50: Ifjúsági fórum. — 17.50: Családi album. — 18.20: A legkisebbeknek. — 13.30: Tv-híradó. — 19.00: Gaz­dasági világszemle. — 19.10: Olasz film. A SZOLNOKI 1. POSTAHIVATAL HÍRLAP­KÉZBESÍTŐ, POSTAI KÉZBESÍTŐ ÉS TISZTVISELŐ MUNKAKÖRBE dolgozókat alkalmaz azonnali belépésseL Jelentkezés a főnöki irodában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom