Szolnok Megyei Néplap, 1975. március (26. évfolyam, 52-76. szám)

1975-03-23 / 70. szám

12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1975. március SS 1975. MÁRCIUS 23. VASÁRNAP EMŐKE NAPJA A Nap kél 5.43 — nyugszik 18.00 órakor. A Hold kél 13.12 — nyugszik 3.03 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: változóan felhős idő, valószínűleg csapadék nél­kül. Mérsékelt, időnként élénk északkeleti, keleti szél. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet ma: 5—10 fok között. Pápa József Hetvenöt évvel ezelőtt, 1900. március 23-án született és feltehetőleg 1944-ben halt mártírhalált Pápa József költő, a munkásmozgalom nagyszerű harcosa. Nehéz gyermekkora volt, már fiatalon magának kellett megkeresnie a kenyerét. Kisegítő pincér lett, s ekkor kapcsolódott be a kommu­nista mozgalomba. 1925-ben tagja leit a Magyarországi Szocialista Munkáspártnak, s irodalmi kérdésekkel kezdett foglalkozni. Fő tevékenységét az illegális Kommunisták Magyarországi Pártjában fej­tette ki. Komoly pártfelada­tokat kapott, többek között a földmunkásokkal való párt­kapcsolat megteremtését, ki­építését, Budapesten pedig üzemi sejtek létrehozását bízták rá. Illegális kommu­nista sajtótermékek terjesz­téséért hat évig volt börtön­ben. 1931-ben szabadult a hírhedt szegedi Csillag-bör­tönből. Később húga üzleté­ben dolgozott; innen hurcol­ták el munkatáborba, ahol máig felderítetlen körül­mények között — valószínű­leg 1944-ben — agyonlőtték. Modernista verseiben ki- forrot, komoly tehetségű, in­tellektuális érzékenységű költőnek mutatkozott. Költe­ményei elsősorban baloldali lapokban és a KMP legális folyóirataiban („365”, Funda­mentum, Üj Föld, 100%) je­lentek meg. — A FORRADALMI ifjú­sági napok alkalmából ifjú­sági napokat tartottak a Vo­lán 7. sz. Vállalatának fia­taljai. Csütörtökön nagygyű­lésen emlékeztek meg a há­rom tavaszi évfordulóról, pénteken szolidaritási nagy­gyűlésen. a vietnami nemzet­közi ellenőrző bizottság egyik magyar tagjának a beszámolóját hallgatták meg, ma pedig a kiváló ifjú gép­kocsivezetők záróünnepére kerül sor. Szobiok megyei néplap A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Telefon: 12-093. 12-320, 12-069, 11-932 Telex: 23 357 Tndex-szám: 25 069 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 8001 Szolnok. Pf. 105 igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés dija egy hónapra 20,— forint Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető minden posta- hivatalnál és a kézbesítőknél Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, Vörös Csillag u. 28 Felelős vezető: Kozák Ferenc — '„A GALAKTIKA TIT­KAI...” címmel dr. Kulin György professzor tart elő­adást holnap délelőtt tíz órakor Martfűn a munka és művelődés hónapja kereté­ben. Este hét órakor mun­kás—művész találkozó lesz, amelynek vendége Szirtes Adám érdemes művész és Medgyesi Mária Jászai-díjas művész. 99 négyes a lottón A 12. játékhéten 5 talála- tos szelvény nem volt, 4 ta­lálata 99 fogadónak volt, nyereményük egyenként 57 026 forint, 3 találata 8 192 fogadónak volt, nyeremé­nyük egyenként 345 forint, a 2 találatos szelvények szá­ma 212 417 db nyereményük egyenként 17 forint A nyeremények a nyere­ményilleték levonása után értendők. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. — MEGÉRKEZETT a szov­jet plazmavágó berendezés a Ganz Villamossági Mü­vek szolnoki gyárába. A rozsdamenles, ötvözött anya­gok darabolásához használt, csaknem egymillió forint ér­tékű különleges berende­zést a napokban helyezik üzembe. — A MAGYAR Jogász Szövetség Szolnok megyei szervezete a vállalati és szö­vetkezeti jogász továbbképző tanfolyam keretében „A Legfelsőbb Bíróság Munka­ügyi Kollégiumának állás- foglalásai” címmel előadást rendez kedden délután két órakor Szolnokon, a megyei tervező vállalat tanácstermé­ben. Könyvek tárlata í Hazánk felszabadulásának és Pozsony felszabadulásá­nak 30. évfordulója alkalmá­ból április 2-án magyar könyvkiállítás nyílik a bra- tislavai Tátrán Kiadó bemu­tatótermében. Az Európa Ki­adó 250 könyve a nézők elé tárja többek között a Napja­ink költészete a Lyra Mundi, a Világirodalom remekei című sorozatokat. A Magyar Helikon bibliofil osztályá­nak luxuskiadványain, a for­rásmunkák fakszimile ki­adásain kívül a tárlókban helyet kapnak a 30 év alatt megjelent szlovák és cseh szépirodalmi művek szemel­vényei is. — VÉRADÓNAPOT tar­tottak a TITÁSZ Vállalat szolnoki üzemigazgatóságán. A véradáson hatvankilen- cen 25 liter vért adtak. A véradók egy nap jutalom­szabadságot kaptak. 900 év 900 perc Holnap döntő a rádiós vetélkedőn A felszabadulás 30. és Szolnok 900. évfordulójára rendezett megyei honismere­ti rádiósvetélkedő a döntő­höz érkezett. Karcag, a kun­szentmártoni járás és SzqI- nok vetélkedik majd az első helyért. A döntőt hétfőn es­te öt órától közvetíti a Ma­gyar Rádió szolnoki stúdiója. — RANKI DEZSŐ ad hangversenyt holnap este hét órakor Szolnokon, a vá­rosi tanács nagytermében. 2 forintért kínálták. Az alma 4—11, a héjas dió 11—18 forintba került. A szárazbab literét 20 forintért, a savanyú káposzta kilóját 6—8 forintért árusították. A jászberényi piacon a csir­ke kilóját 25,50, a tyúkét 24,50- ért kínálták. Olcsóbb volt a to­jás, mint Szolnokon, darabja 1 forintba került. A burgonyát 2,80—4,50-ért lehetett vásárolni. A sárgarépa kilója 4 forintba, a petrezselyemé 8-ba került. A vö­röshagymát 5 forintért kínálták kilónként. A fejes káposzta ára 3,40, a karalábéé 3, a kelkáposz­táé 10 forint volt. A salátát 4 forintért árusították. Ugyaneny- nyibe került a zöldpaprika da­rabja és a hónapos retek cso­mója is. A zöldhagyma csomó­ját 1.80-ért. a parajt 15-ért, a sóskát 20 forintért lehetett vá­sárolni. A fokhagyma 28 forint­ba került. A gombát 60 forin­tért kínálták. A száraz bab lite­rét 22.50, a mákét 44.30-ért áru­sították. A diót 18-ért lehetett vásárolni, a savanyú káposztát 8 forintért kínálták. Az alma kilója 4—12 forintba került. Az Erkel Színház, az Opera, Salgótarján, Fehérvár, Kecske­mét közönsége derűs szcp élménnyel gazdagodik ezekben a napokban. Gyönyörködhetnek a hazánkban tartózkodó Alekszandrov-együttes nagyszerű előadásában, amelynek magyarországi premierje csütörtökön este volt az Erkel Színházban. Színház fi lévé és a rádió mai műsorából ajánljak LATIN-AMERIKA. Olasz dokumentumfilm-sorozat IV, (befejező) része. Az Indián szeme címet viseli a sorozat be­fejező filmje, amely összefoglalója, szintézise az előző ré­szeknek. Emlékeztetőül felidézi a film a sorozat legérdeke­sebb epizódjait. Képsorokat láthatunk Brazília, Peru, Chile, Bolívia, Argentína lakóinak harcairól, életük közös vonásai­ról, a forradalmi eseményekről, amelyekre sűrűn irányul a világ figyelme. A filmkockákról Che Guevara, Salvador Al- lende és Fidel Castro beszél. Az összefoglaló felidézés után megrázóan ábrázolják az olasz televíziósok az indiánok mai helyzetét. Perui, bolíviai indián településeken járunk velük — 3 az egzotikum mögött láttatják az indiánok küzdelmét létükért, fennmaradásukért. Ezt a műsort 15.10 órától láthatjuk a tévében. SZIVÁRVÁNY. Bizonyára a tavasz adta a mai műsor ötletét: a napsugárról szól. De nem éltető égitestünk ilyen­kor különösen szívesen fogadott sugarairól, hanem körünk­ben élő napsugarakról. Emberekről, aranyos gyermekekről, derűs öregekről, vigaszt hozó asszonyokról, biztonságot árasztó férfiakról. Emberekről, akik ha belépnek körünkbe, mintha csak a tavasz napsugara nyitna ránk. Közben 10.00—10.03: Hírek. Ezt a műsort 9.04 órától hallhatjuk a Kossuth adón. A Szigligeti Színház Szolnokon délelőtt 10 órakor: Öz, a nagy varázsló, délután 3 és este 7 órakor: Állítsátok meg Arturo Uit (Bartos-, Törzs-bérlet). Mozi Szolnok Vörös Csillag: Két férfi a városban, hétfő: Két férfi a városban, Tisza: Ezek a fiatalok (matiné), Zsuzsi és a varázsgyűrű (külön ifj. ea.), Titok (14), hétfő: Ludwig I—II. (Dupla öelyáron. Filmbarátok műsora!). Jászberény Lehel: A törökfejes kopja (matiné), Ri­valdafény, hétfő: Titok (14) Zsu­zsi és a varázsgyűrü (Külön ifjúsági műsor.). Karcag Déryné: Rákóczi hadnagya (matiné). A dunai hajós, hétfő: A halott asszony visszatér (14). Kisúj­szállás Ady: A szultán fogságá­ban (matiné), Szalad, szalad a külváros, hétfő: A negyedik vő­legény. Kunhegyes Szabadság: Sortűz, hétfő: Szalad, szalad a külváros. Kunszentmárton Kö­rös: Az utolsó percig, hétfő: Szerelmem Elektra (14). Mező­túr Dózsa: Elefántkirály (matiné), Negyedik vőlegény, hétfő: Az Olsen banda nagy fogása. Sza­badság: A keresztapa másik ar­ca (14. Felemelt helyáron!), hét­fő: Ludwig I—II. (Dupla hely­áron! Filmbarátok műsora!), Béke: Az ellopott vonat (du.), Idegen arcok (14), hétfő: Kis nagy ember (16, Felemelt hely­áron!). Tiszafüred Tisza: A hét kívánság (du.), Cható földje (16), hétfő: Az édes szó: Szabadság I—II. (Dupla helyáron!). Török- szentmiklós Dózsa: Az ég kul­csa (matiné), A halott asszony visszatér (14), hétfő: Rivalda­fény, Hunyadi: Sötét Torino (14), hétfő: Apacsok. Túrkeve Vörös Csillag: A banditák alkonya (14, Felemelt helyáron!), hétfő: A keresztapa másik arca (14, Felemelt helyáron). Rádió * III. * III. SZOLNOKI RADIO: VASÁRNAP 9.00— 10.00: Vasárnapi magazin. Szerkeszti: Pálréti Ágoston. (Lapszemle. — Zenés utazás Moszkvában. S. Boda András műsora. — 10.00—10-30: Szlovák műsor. (A tótkomlós! együttes bemutatása. — Tanuljunk szlo­vákul. — Lapszemle. — Csabai klubelőzetes. — Hírek.) Szer­kesztő: Zelman Ferenc. — 18.00— 18.30: Sport és muzsika. HÉTFŐ 17.00— 19.00: 900 év — 900 perc­ben. Á megyei jubileumi hon­ismereti vetélkedő döntője. A résztvevők: Szolnok, Karcag és a kunszentmártoni járás. Ripor­terek: Forró Tamás, Kutas Já­nos és Zelman Ferenc. Játék­vezető: Pálréti Ágoston. — 18.00 —18.15: Alföldi krónika. — 19.00 —19.30: Szlovák műsor (ism.). KOSSUTH RADIO: VASÁRNAP 8.05: öt kontinens hét napja. Külpolitikai negyedóra. — 8.21: Szeressetek! Horgas Béla doku­mentumműsora József Attiláról. III. rész. — 9.10: Szivárvány. — 10.25: Zenés reklámturmix. — 10.30: Vasárnapi koktél. — 12.10: Édes anyanyelvűnk. — 12.15: Jó ebédhez szól a nóta ... — 13.00: Nem azért mondom. Hámos György írása. — 13.10: Hilde Güden operettdalokat énekel. — 13.40: Bábalelte babona. — 14.00: Mi a titka? — 15.08: Pillantás a szocialista világba. — 15.33: Tánczene Berlinből. — 16.00: A Rádiószínház bemutatója: Em­lékek két szólamra. Grósz And­rás dokumentumjátéka. — 17.05: Charles Münch vezényli a Bos­toni szimfonikus zenekart. — 18.02: Világlíra. — 18.17: Színes népi muzsika. — 19.15: Mag­nósok, figyelem! (ism.). — 20.00: Maria Callas 'és Franco Corelli énekel. — 20.30: Országos zenei műveltségi verseny. — 22.10: Sporthírek. Totó. — 22.20: Ba­bavásár. Részletek Nádor Mi­hály—Kulinyi Ernő operettjéből. — 23.00: Bruckner: IX. szim­fónia. — 0.10: Dzsesszfelvéte­leinkből. Értesítjük a lakosságot, hogy a MÁV 1975. március 24—26-ig vegyszeres gyom­irtást végez a következő te­rületein: Szolnok rendező, Szolnok személypályaud­var, Öszolnok teherpályaud­var. HÉTFŐ 8.16: Mit üzen a Rádió? (ism.) — 8.15: Rigó Magda énekel. — 9.10: Budapesti tavasz. Részletek Karinthy Ferenc regényéből. I. rész. — 9.30: A hét zeneműve. — Bartók: Hegedű szólószónáta. — 10.05: Iskolarádió. — 10.30: Szimfonikus zene. — 12.35: Tánc­zenei koktél. — 13.20: Lendvai Csócsi József népi zenekara ját­szik. — 13.50: Válaszolunk hall­gatóinknak! — 14.05: Édes anya­nyelvűnk (ism.). — 14.10: Szabó Ferenc: Három dal Radnóti Mik­lós verseire. — 14.21: Sztambul rózsája. Részletek Fali operett­jéből. — 14.39: Emlékezés a fel- szabadulásra. Rádiókompozíció Füst Milán írásaiból. — 15.10: Iskolarádió. — 15.50: Tornyos György dalaiból. — ltí.OO: A vi­lággazdaság hírei. — 16.05: Gyer­mekjátékdalok. — 16.21: A ma­gunk védelmében. — 16.41: Ra­vel: Couperin emlékezete —- szvit. — 17.05: Külpolitikai fi­gyelő. — 17.20: A hét rádióhall­gatója. — 17.40: Filmklub. — 18.00: Fiatalok Vámosorosziban. — 19.30: Sporthíradó. — 19.40: A Belügyminisztérium Duna Mű­vészegyüttesének népi zenekara játszik. — 20.00: Országos zenei műveltségi verseny. Liszt és ko­ra. — 21.30: Mikrolánc. —’22.20: A1 Bano énekel. Tony Osborne zenekara játszik. — 22.40: Riport- műsor. — 23.00: Operarészletek. — 0.10: Dzsesszfelvételeinkből. PETŐFI RADIO: VASÁRNAP 7.30: Franck: Nagy .szimfoni­kus darab. — 8.00: A Magyar Rádió és Televízió gyonmekkó- rusa barokk szerzők műveiből énekel. — 8.14: Zenés hangképek a lakiteleki járás népdalköreinek találkozójáról. Riport. — 8.43: Mit hallunk? Érdekességek a jövő hét műsorából. — 9.20: „Nyitnikék” portája. — 9.50: Pierre Fournier gordonkázik. — 10.34: így éltek elődeink a szá­zadokban. III. rész. — 11.14: Arturo Toscanini vezényli az NBC szimfonikus zenekart. — 12.32: Láttuk, halottuk a kiál­lítótermekben. — 12.52: Macska­zene. Fésűs Éva mese játéka (ism.). — 14.00: Táskarádió. — 15.00: Mit üzen a Rádió? — 15.35: A Magyar Állami Opera­ház énekkara énekel. — 16.05: Liszt-zongoraművek. VI. rész. — 16.59: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. — 17.09: Verbunko­sok, nóták. — 18.05: A vasárnap sportja. Totó. — 18.50: Irodalmi kívánságműsor. A Videoton szo­cialista brigádjai részére. Köz­vetítés a székesfehérvári Vörös­marty Színházból (ism.). — 20.10: Sporthírek, totó. — 20.15: A Rádió Dalszínháza. Zeng az erdő. Farkas Ferenc daljáté­kénak rádióváltozata. — 21.12: Népdalcsokor. — 22.00: Mi újság a magyarországi operaszínpa­dokon? — 23.10: Táncdalainkból. HÉTFŐ 8.05: Nótacsokor. — 9.03: Ezer- egy délelőtt. — 10.00: A zene hullámhosszán. — 11.50: Véle­ményem szerint ... — 12.00: Ka­marazene. — 12.43: Filozófusok a közoktatásért. — 13.03: Gold­mark: Falusi lakodalom — szimfónia. — 14.00: Kettőtől ha­tig. . . — 18.05: Külpolitikai fi­gyelő (ism.). — 18.20: Kálmán Imre: Cigányprímás. — Keringő. — 18.30: A Nemzetközi Rádió­egyetem műsorából (ism.). — A felhasznált szerek em­berre, háziállatra és méhek- re veszélyesek, ezért a ke­zelt területről élelmiszert, takarmányt begyűjteni a ke­zeléstől számított 30 napig nem szabad, valamint köze­lébe méhekkel kitelepülni tilos! 19.00: Schumann: Gyermekjele­netek. — 19.19: A rock meste­rei. — 20.10: Üj könyvek (ism.). — 20.13: A Rádószínház bemuta­tója: A szivattyú. James Came­ron rádójátéka. — 20.54: Nyolc rádió nyolc dala. — 21.24:’ Gé­sák. Részletek James-Monkton operettjéből. — 21.53: Üj leme­zeinkből. — 22.30: A hét zene­műve. — Bartók: Hegedű szóló­szonáta (ism.). — 23.15: Verbun­kosok, népdalok. Televízió BUDAPEST: VASÁRNAP 9.18: Sprechen Sie Deutsch? Német nyelvtanfolyam. Rolf mesterére talál. — 9.45: People You Meet. Angol nyelvtanfolyam haladóknak. A számítógép. — 10.00: Csak gyerekeknek! Kis- film-összeállítás: 1. Alpinisták. Román kisfilm (ism.). 2. Bátor lány. NDK kisfilm (ism.). — 3. Az én utcám. Lengyel kisfilm (ism.). — 10.40: Ki játszik ilyet? Fülelünk (ism.). — 11.00: Trallala és Lallala, avagy most én jö­vök. A Budapesti Gyermekszín­ház előadása, felvételről. — 15.08: Latin-Amerika. Olasz dokumen­tumfilm-sorozat. VI. (befejező) rész: Az indián szeme. — 15.55: Reklámmüsor. — 16.05: Delta. Tudományos híradó. — 16.30: Mű­sorainkat ajánljuk! — 16.55: A látás hatalma. XIV. rész: Em­ber alkotta formák (színes). — 17.15: 25 éves a KISZ Központi Művészegyüttes. — 18.15: Ha­zánk, Magyarország. Dokumen­tumfilm-sorozat. XI. rész: Pa­letta (színes). — 18.40: A Kö­zönségszolgálat tájékoztatója. — 18.45: Esti mese. — 19.00: A Hét... — 20.00: Hírek. — 20.05: A svéd asszony. Magyarul be­szélő szovjet—svéd film. —■ 21.35: Hírek. — 21.40: Telesport: 1. Budapesti nemzetközi párbajtőr­bajnokság. Közvetítés a buda­pesti Sportcsarnokból, felvétel-, ről. 2. Sporthírek. POZSONY: VASÁRNAP 8.30: Tv-híradó. — 9.05: Kicsi­nyek műsora. — 9.55: Nagy ál­latkertek. — 10.00: Dalok. — 10.20: Sivatagon és őserdőn át. Lengyel tv-sorozat. — 1..00: Me­zőgazdasági magazin. — 12.10: Vasárnapi hangverseny. — 13.00: Tátra Kúpa. — 15.30: Ritmus, mozgás, fiatalság. — 16.20: Jan Sverma nyomdokain. — 17.00: Tv-híradó. — 17.05: Film. — 18.40: Esti mese. — 19.00: Tv- híradó. — 19.50: Költészet. — 20.00: A mi hazánk. — 21.30: Televízióval a ngyvilágban. — 21.55: Arcképcsarnok. HÉTFŐ 14.15: Pártművelődés. — 15.20: Hírek. — 15.25: Pedagógusok fó­ruma. — 16.25:. Csehszlovákia— Finnorzság jégkorongmérkőzés. Az első szünetben: Tv-híradó. A második szünetben: Esti me­se. — 19.00: Tv-híradó. — 19.30: Kultúra ’75. — 20.10: Fiaink. Tv- játék. — 21.05: Tv-hiradó. — 21.40: Pártművelődés. — 22.20: A labdarúgás hírei. BUKAREST: 7.40: Pioníroknak. — 8.35: Csip­kerózsika. Folytatásos gyermek­film. — 9.00: A falu életéből. — 3C.15: Ismeretterjesztő műsor. — 12.00: Vasárnapi album. — 15.45: Hagyományos népi építőművé­szet. — 16.10: Ifjúsági vetélke­dő. Könnyűzenei műsor. — 17.05: Folytatásos lengyel film. — 18.20: A legkisebbeknek. — 18.30: Tv- híradó. — 19.00: Francia—olasz film, Belmondóval. — 21.10: Hí­rek után sport. HÉTFŐ 15.15: Amatőrművészek fóruma. — 15.20: Magyar nyelvű adás. — 18.00: Iparművészet. — 18.20: A legkisebbeknek. — 18.30: Tv­híradó. i— 19.00: Reflektor. — 19.45: Folytatásos filmregény. „Jane Eyre”. — 20.35: Irodalmi, művészeti t v-újság. — 21.20: Folklórműsor. MiSlDET&üßiläV Gyászhír A gyászló család és a debreceni Tervező Vállalat Köszönetnyilvánítás mély fájdalommal tudatja, hogy ANTAL JÓZSEF okleveles építészmérnök, irodavezető, megyei és váró­Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik felejthetet­len édesanyánk, nagyma­si tanácstag 1975. március 19-én életének 44. évében, türelemmel viselt súlyos szenvedés után elhunyt. El­hunyta póiolhalatlan veszteség a gyászoló családnak és vállalatunknak egyaránt. A vállalat saját halottjá­mánk, testvér, j ÖZV. BODNAR JÖZSEFNfi szül. Roffa Ilona nak tekinti. Temetése 1975. március 26-án délután 3 elhunyta alkalmával fajdal­órakor lesz a debreceni köztemető I. osztályú ravata­lozójából. polgári szertartás szerint. munkát enyhíteni igyekez­tek. Emlékét kegyelettel megőrizzük. Gyászoló család A gyászoló család A debreceni Tervező Vállalat Tiszafüred Piaci szemle Jó volt az Az utóbbi napok kedvezőtlen időjárása ellenére is jó volt az árukínálat a megye piacain. Csak a tojás ára emelkedett. A primőrök közül, azonban olcsób­ban lehetett vásárolni a parajt és a sóskát, mint egy héttel korábban. A szolnoki piacon ezen a hét végén az alábbiak szerint ala­kultak az árak: az élő csirke kilóját 32, az élő tyúkét 28 fo­rintért lehetett vásárolni. A to­jás darabja 1,10—1,30-ba került. A tehéntúró literjét 26-ért„ a tejfelét 36-ért adták. A burgo­nya szabadpiaci ára 5 forint volt, de az ÁFÉSZ-nél és a MEK-nél, valamint a budapesti TAV-nál 2.90—3,70-ért árusították. A sár­garépa 5—6, a petrezselyem 8—10 forintba került. A vöröshagyma kilóját 3.80—5 forintért lehetett vásárolni. A fejes káposzta. 4—5, a kelkáposzta 10—12. a karalábé 4—6 forintba került kilónként. A primőrsaláta darabját 3—5 forintért árusították. Ugyan­ennyibe került a zöldpaprika is. A paradicsom kilója 50—100, az uborka 30 forint volt. A retek csomóját 3—4, a zöldhagymáét

Next

/
Oldalképek
Tartalom