Szolnok Megyei Néplap, 1975. március (26. évfolyam, 52-76. szám)
1975-03-25 / 71. szám
Töretlen politika — reális célok M árcius 22-én, szombaton délután fogtak kezet, most már búcsúzóul, háromnegyed millió magyar kommunista küldöttei a párt XI. kongresszusának otthont adó, a fényszórók fényében ragyogó teremben. Hétfőn találkoztak először, s azóta nemcsak ismerősökké váltak, hanem küldöttekből a felelős döntések meghozóivá- is. Hat napon át dolgoztak odaadó figyelemmel, beszámolva és érvelve, nem egy esetben vitatkozva azért a kongresszusi határozatért, amely munkánknak a következő öt esztendőben irányt szab, milliók alkotó tevékenységét tereli közös gyarapodásunk céljai szolgálatába. Az MSZMP kongresszusa nem „zárt ajtók mögött” tanácskozott, hanem a hírközlő szervek segítségével minden magyar család otthonában. Minden dolgozó a munkahelyén figyelemmel kísérhette az üléseket. Napról napra meggyőződhettünk róla, hogy a fővárosi, a megyei pártszervezetek valamennyi küldötte — valóban a nép okos gyülekezeteként — felelősen, nagy aktivitással határozott továbbfejlődésünk kérdéseiről. Március 17-én kora délután nyílt meg a kongresszus, & a küldöttéit, valamint híres közéleti személyiségek, a testvérpártok képviselőinek, közöttük Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP KB főtitkárának jelenlétében — a tv jóvoltából pedig sokszázezer figyelő szem előtt, tartotta meg Kádár János a Központi Bizottság beszámolóját. Kádár elvtárs sokoldalúan elemezte a magyar társadalmi viszonyok fejlődését, a gazdasági munka feladatait, az élet- körülmények változását, az ideológiai és kulturális múnka eredményeit, s tennivalóit, a párt tevékenységét, a tömegszervezetek munkáját és nemzetközi kapcsolatainkat. Büszkén hangoztatta, hogy a negyedszázad harcainak eredményeként kiépítettük és megvédtük a munkásosztály hatalmát, leraktuk és megszilárdítottuk a szocializmus alapjait, és most már a fejlett szocialista társadalmat építjük. Célunk tehát nem változott, a legközelebbi évek, évtizedek tennivalói, a feladatok a párt eddigi irányvonalának, gyakorlati tevékenységének megerősítését, folytatását jelentik — hangsúlyozta. A z eddigi politika iránti elkötelezettség, annak folytatására az akarat — ez nyilvánult meg a KB beszámolója és a Központi Ellenőrző Bizottság jelentése felett megnyitott vitában. A két beszámolón kívül még az elkövetkező 15—20 év tennivalóit felvázoló, s a kongresszus elé terjesztett programnyilatkozat, a párt szervezeti szabályzatának módosítására tett előterjesztés is tárgya volt az eszmecserének. Így hát bőven akadt téma, amihez a küldöttek szólhattak. Közülük száznegyvenhárman jelentkeztek felszólalásra, ötvenkilencen pedig fel is szólaltak (a többiek írásban juttatták el gondolataikat a Központi Bizottsághoz). A Vitát, a felszólalásokat valószínűleg sokszor újraél vassuk még. A felszólalók szavaiból kitűnt, hogy felelősen gondolkodó, az eredményeket és hiányosságokat egyaránt látó emberek kértek szót a párt legmagasabb fórumán. Munkakollektívájuk, lakóterületük közös örömeit, gondjait kívánták megosztani a tanácskozó testülettel. Egy ország hallgatta végig Kádár János vitazáró beszédét pénteken este. Alighanem a mindennapok bonyolult viszonyaiban segít majd jobban eligazodni az, amit a párt- politika sarkallatos pontjairól mondott: többek között arról, hogy a vezetők szolgálják legjobb tudásukkal a munkásosztály hatalmát, s hogy a munkásosztály vezetésével egész társadalmunk magasabb fokra lép; az ifjúság, de minden ember megítélésében az legyen a mérce, hogyan teljesíti kötelességeit, mit tesz le mindnyájunk asztalára .. 1 Nem üres kézzel érkeznek haza a küldöttek, mint ahogy a 750 ezres párttagság is gazdag szellemi útravalóval láthat munkához a XI. pártkongresszus után. A kongresszus határozata mindenki számára meggyőzően bizonyítja, hogy a párt folytatja töretlen politikáját, azt következetesen érvényesíti. Ez a politika teszi lehetővé, hogy a kommunisták köré gyülekezzen, alkotásra buzdító szavukra tettekkel válaszoljon a szocializmus minden híve. Ez a megerősített politika azt jelenti, hogy mint eddig, a pártnak változatlan célkitűzése: javuljon az emberek élete, általános közérzete, érjük el a munkában, a fogyasztásban, az életmódban a fejlett szocialista viszonyokat A pártkongresszus által elfogadott űj ötéves terv körvonalai, a programnyilatkozat mind-mind erre utalnak, s arra, hogy évek, évtizedek múltán még szebb lesz az ország, szellemiekben és anyagiakban gazdagabb a haza. Garancia erre az, hogy ma már milliók cselekednek a szocialista jövőért, hogy a párt, a munkásosztály vezető szerepe érvényesül, s hogy szocialista építőmunkánk hazai és nemzetközi feltételei kedvezőek. A magyar kommunisták nincsenek egyedül, őket követi öntudatos munkásosztályunk, szorgalmas parasztságunk, tehetséges értelmiségünk. De a nép sincs egyedül, vele vannak a testvéri szocialista országok dolgozói, az egyetemes haladásért küzdő világméretű erők. A XI. kongresszus végül is így fordult az ország lakosságához: „A párt tagjai, a szocializmust öntudatosan, áldozatkészen építő munkások, parasztok és értelmiségiek, a magyar dolgozók még hatékonyabb munkával gyarapítsák a szocialista építés elmúlt három évtizedében teremtett anyagi és szellemi értékeinket, erősítsék a közösségi gondolkodást, gazdagítsák társadalmunk szocialista jellegét... E cél jegyében szilárd eszmei, politikai egységben, a Szovjetunió, a szocialista országók népéinek oldalán dolgozzunk tovább a Magyar Népköztársaság felvirágoztatásán, népünk felemelkedésén!” Díszszemlére készül a néphadsereg Felszabadulási ünnepség a Tanácsakadémián Hazánk felszabadulásának 30. évfordulója alkalmából tegnap ünnepi emlékülést rendeztek a Tanácsakadémia budapesti intézetében. Dr. Nagy Ferencnek, az akadémia marxizmus—leninizmus tanszéke vezetőjének megnyitója után dr. Varga József, a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának elnökhelyettese méltatta az évforduló jelentőségét. Az ünnepségen részt vett és felszólalt Alekszander Ivanovics Ovcsanyikov vezérőrnagy, az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet déli hadseregcsoport parancsnokságának képviselője is. Katona Imre, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Budapesti Pártbizottság első titkára tegnap délelőtt megtekintette az április 4-i díszszemle előkészületeit. A látogatásra elkísérte Csémi károly altábornagy, honvédelmi államtitHeikki Tuominen finn belügyminiszter meghívására tegnap Bondor József építésügyi és városféjlesztésl miniszter vezetésével hivatalos látogatásra magyar építésügyi küldöttség utazott kár. A Budapesti Pártbizottság első titkárát Pacsek József vezérőrnagy, honvédelmi miniszterhelyettes, a díszszemle rendező parancsnoka tájékoztatta az előkészületekről, majd Katona Imre meglátogatta a díszszemlén résztvevő alegységeket. Finnországba. A delegáció öt napot tölt. Finnországban, tárgyalásokat folytat a kétoldalú építésügyi együttműködés fejlesztésének újabb lehetőségeiről. Tudósok a békéért Tegnap megkezdte ülését Budapesten a Tudományos Munkások Világszövetségének Végrehajtó Bizottsága. Az ülést Kónya Albert akadémikus nyitotta meg, aki a Magyar Tudományos Akadémia és a MTESZ nevében üdvözölte a részt vevő 15 ország tudós szerveinek képviselőit. Az E. H. S. Burhop angol fizikusnak, a jelenlegi világ- szövetség elnökének elnökletével most kezdődött végrehajtó bizottsági ülésen a szervezet eddigi munkájának értékelése mellett megvitatják a Tudományos Munkások Világszövetsége hamarosan sorra kerülő moszkvai ülésének részletes programját, amely a leszerelés kérdését tűzi napirendjére. ■ , *: * i . Bondor József Finnországba utazott MA; Már nem gőzösről álmodoznak • • • Kitüntetések a jó KISZ-munkáért * • » Nevek qz emlékműn (1.) • • • A tudomány világából • • * Budapest hullámhosszán • » * Szárnya vesztett szép szavak • • • A hétvége sporteredményei A« utolsó simításokat végzik Mezőtúr és Uszafőldvár közötti hídon, amely a Nagykunsági Főcsatorna fölött húzódik. Rövidesen itt folyik majd a főcsatornába a Tisza vize, amellyel az Alföld középső táját, a mezőhéki térséget öntözik l DOSTTÁbOK — HÍ^K ^^ TUDÓSÍ l ÁSOKr a H ÍHI K Szovjet küldöttség a fővárosban Sz. I. Brovkin, a szovjet élelmiszeripari miniszterhelyettes vezetésével tegnap küldöttség érkezett Budapestre. Az 1975—76. évi műszaki-tudományos együttműködésről tárgyalnak a Mező- gazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumban a Kazareczki Kálmán miniszterhelyettes által vezetett magyar küldöttséggel. Budapesten a finn igazságügyminiszter Dr. Korom Mihály igazságügyminiszter meghívására tegnap — küldöttség éléit — Budapestre érkezett Matti Louekoski, a Finn Köztársaság igazságügyminisztere. Az Igazságügyi Minisztériumban a finn delegáció tárgyalásokat folytat a magyar—finn igazságügyi kapcsolatok szélesítésének lehetőségeiről. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren dr. Korom Mihály fogadta. Gyáravatás Gyulán Tegnap Gyulán ünnepélyesen felavatták a budapesti Harisnyagyár rekonstruált gyulai gyárát. Az ünnepségen jelen volt Keserű Já- nosné könnyűipari miniszter. A fennállásának 75 éves évfordulóját ünneplő gyulai Textilgyárban 1972-ben kezdték meg a nagyszabású rekonstrukciót. Ennek nyomán 2800 négyzetméter alapterülettel bővült az üzem. NDK-vendég Tiszaszöllősön Tiszaszöllősre látogatott tegnap Claus Plobner, az NDK Kulturális és Tájékoztató Központ igazgatója. A vendéget a község párt-, tanácsi és gazdaságvezetői fogadták. Rövid tájékoztatást adtak Tiszaszöllős történetéről, fejlődéséről, utána a Petőfi Tsz életével, munkájával ismerkedtek, végül megtekintették a húsüzemet. Claus Plobner előadást tartott az NDK élelmiszergazdaságáról, majd az NDK életéről készült film vetítése zárta a programot. Új gazdákat kapnak a turistaházak Az OTSH az illetékes szervekkel egyetértésben úgy határozott, hogy június 30-áp megszünteti a felügyelete alá tartozó Turista Ellátó Vállalatot, s a jelenlegi 38 turistaházat áprilisban és májusban helyi vendéglátó vállalatok, szervezetek, utazási irodák és sportszervezetek kezelésébe adja át. Emlékmenet Orgoványon A forradalmi ifjúsági napok egyik legnagyobb, immár hagyományos Bács-Kis- kun megyei demonstrációját, az orgoványi tanácsköztársasági emlékmenetet vasárnap rendezte meg a megyei, a járási és városi KlSZ-bizott- ság. Már a reggeli órákban a fiatalok ezrei érkeztek Or- goványra, hogy a helybeliekkel együtt kegyelettel emlékezzenek meg a fehérterror áldozatairól. Bibliobusz Székesfehérvárott átadták azt a bibliobuszt, amelyet az Ikarusz, a székesfehérvári Bútoripari Vállalat, a Volán és a Videoton készített a kongresszus tiszteletére, a felszabadulási évfordulóra. A korszerű, panorámaablakos könyvtárbusz 2500 kötet olvasnivalót „szállít házhoz” a város új lakótelepeire, illetve a környékbeli kisebb településekre. Magyar plakát sikere Lengyelországban A győzelem 39. évfordulójára kürt lengyelországi nemzetközi plakátpdlyázaton szép magyar siker született: a világ minden részéből beküldött több ezer pályamű közül Kemény György munkája első díjat, Bakos István munkája különdíjat nyert. Egy mondatban , — Hazaérkezett Prágából a Magyar—Szovjet Baráti Társaság küldöttsége, amely Tétényi Pál akadémikusnak, a társaság alelnöké- nek vezetésével részt vett a Csehszlovák—Szovjet Baráti Társaság megalakulásának 50. évfordulója alkalmából rendezett nemzetközi tanácskozáson. — Dr. Szabó János építésügyi és városfejlesztési államtitkár vezetésével tegnap magyar építésügyi küldöttség utazott Plovdivba, a KGST építésügyi állandó bizottság számítástechnikai állandó munkacsoportjának IX. ülésére. — Az Országos Takarék- pénztár bajai városi fiókjában kifizették a lottó 10. heti öttalálatos szelvényére járó több mint két és fél millió forintos főnyereményt