Szolnok Megyei Néplap, 1975. február (26. évfolyam, 26-50. szám)

1975-02-09 / 34. (33.) szám

6

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

1979, tebmir 9:

veszélyei

ü*©is©i'#ii^I Lehel

n Kscsjonet

A TÁRSADALMI méretű Bsunkásművelőtíés céliktűzése lényegében egyidős felszabadulásunkkal. A munkásosztálynak meg kell hódítania a kultúra erődítéseit —volt a jelszó az országépítés első éveiben. Az igény ma is «gyanaz. Sőt, a tudás, a műveltség, az emberek i fejében levő világ változásának az igénye a korábbinál markánsabba»« ‘jelentkezik. Az MSZMP KB közművelődési határozata ezért hangsúlyozza — «Politikai-ideológiai, gazdasági-technikai érdekek egyaránt sürgetik a munkás művelődés következetes fejlesztését. A társadalom kulturális felmelkedése szorosan összefügg s munkásosztály műveltségi helyzetével: ai munkásművelődés ügyét ezért alapvető fontosságúnak feeE tekinteni". A határozat mindenekelőtt a szocialista brigádok, az aktív művelődé« igényekkel rendelkező munkás közösségek erőteljes segítését szorgalmazza. Ehhez keressük a célravezető módszereket, a jó ötleteket, s közösségi művelődés forrásait, t

A brigádokba® mm mär több mint egymillió ember tevékenykedik. Hatásuk túlnő az üzend környezete«« élesztőjévé, példamutató erejévé válnak a közösségi művelődésnek országosa« is, Megkapták a szocialista jelzőt, s ennek vitathatatlanul előzménye? vannak, Elfogadták a hármas célkitűzést: a »zödtaüstá "módon élni, dolgozni, és tanulni!

A brigádok tagjai 3» samskahelyükSrs már bizonyították Most a tanulásuk, művelődésük kerül előtérbe.

Ezt x célt szolgálják a kulferális vállalások is. Kérdéses azonban, hogy mennyire értékelik mindezt. A szocialista brigádoknál végzett vi2|gálódások azt bizonyítják, hogy elég sok a formális, jelentéktelen vállalkozás. Gyakran kísért a vállalások értékelésében a formalitás, * számszerűség. Az elolvasandó őt könyv, a megtekintendő két vagy három színházi bemutató, vagy még inkább, mozi és más tételes fáradalmak. A rövid távra szóló, összegszerű vállalkozások többnyire felületesek. Magukon viselik a kampány jelleg jegyeit Pedig a célkitűzés ennél sokkal többet ígér. Ebben a megfogalmaizásban azonban sokat veszít értékeiből,

MT HÄT a teendő? Elsősorban az, hogy nem szabad engedni a sablonos, .formális vállalásoknak. Tudatos, hoszszüle járatú kulturális tervek kellenek. Olyan tervek, amelyek reális lehetőségeket kínálnak; igazi műveltséget és tudást A kultúra befogadását nem tekinthetjük kampányjellegű, alkalmi feladatnak. Csakis tartalmas, mélyenszántó vállakózásnak. A jelenlegi gyakorlatban meglevő pontozási rendszert is azért kell elvetni, mert.a számok világában, a sablonos értékelésekben éppen a lényeg, a kultúra vész eL Pontozás helyett inkább minősíteni kellene a brigádokat Néhány nagyüzemben már ezt teszik.

A célhoz vezető utak persze sokfélék ‘ lehetnek. Orosházán például a városi művelődési központ mellett munkás művelődési tanács alakult Ebben valamennyi gyár és kisüzem dolgozót, szocialista brigádjai képviseltetik magukat’ A tanács tagjai a kultúra legjobb propagandistái saját munkahelyükön. Élményeikre támaszkodva mondják el munkatársaiknak, mit láttak, mit olvastak. Már az első hónapok azt bizonyítják, hogy az érdeklődés, a ügyelem keltésének ez a módszere bevált jő eszköze a munkásművelődés elősegítésének. Hasonló jellegű munkás-képviseletek már több helyütt alakultak az országban. Az eddigi tapasztalatok alapján célszerű lenne, ha mindenütt működnének kulturális bizottságok, amelyek elsődleges feladatuknak tekintenék a munkás-művelődés segítését, irányítását.

Ehhez persze arra is szükség van, hogy mindenki megértse: a termelés nem helyet«tesítheti a kultúrálődást. Két különböző terület ez, amelyek szükségszerűen kiegészítik egymást A nagyüzemek szocialista brigádjainak egy része már a magáénak tekinti ezt a nézetet A Láng Gépgyár egyik szocialista brigádjai így vallott erről; „A munkánkat mindenképpen elvégezzük, — mondták —, a kultúra, a művészet az valami egészen más dolog. Keressük a velük való találkozást”.

Az üzemek és a gyárak

gazdasági, műszaki vezetői a termelést érthetően, döntő fontosságúnak tekintik, de mindinkább tekintettel kell lenniük a művelődés kérdéseire is. Hiszen éppen ők azok, akik ösztönözhetnék, hatékonyan irányíthatnák a munkásművelődésért vívott harcot. ,De ennek elengedhetetlen féltétele, hogy ők maguk is igényeljék, értékeljék és hirdessék a kultúra fontosságát Tarthatatlan az a nézet — amely még ma is sokhelyütt uralkodik az üzemekben ■—>, miszerint a kultúra a népművelők dolga. Ellenkezőleg! A munkahelyi vezetőknek kulcsszerepük van a munkásművelődés szervezésében és segítésében.

__ A FORMALITÁS veszélyeit' sokoldalúan kell kivédeni a brigádok kulturális vállalásaiban. Művelt munkásokat akarunk, de nem rossz eszközökkel, Olyan művelt munkásokra van szükségünk, akik a szocializmus mai és holnapi fejlődésének megfelelő kulturális színvonalon élnek és gondolkodnak. Ez ma talán fontosabb minden másnál, hiszen a tudás, az érdeklődés, a kulturálódás, lényegében a jövőnk megalapozását jelenti.

Ss. B.

JN& z ember megörül a leg“ — kisebb szárazulatnak, egy villamosbelsőnek. Akár csak egy szellös peronnak, amilyen az ötvenkettesé a Marx téren. Odakinn lucskos tél. A sárga, nyirkos lég a járdáig lóg súlyosan. A járókelők lelkére tekeredik, kik úgy burkolóznak a kedvetlenségbe, akár a téli holmijukba. Odakinn a forgalom, mint a szüntelen, reménytelen szárazra, kályhaközeibe igyekvés. *

4- peronra kiskatonák csoportja tódul. Csupa gyerekarc a téli darócban. Ruha és arc kontrasztja, merev szigor és oldott lágyság összezárva, bevilágítja a nyitott peront, szétkergeti a délutáni tél szomorú, lucskos álmosságát. Mintha egy kályhácskát gyújtottak volna be itt, és piros fénnyel kezdene duruzsolni.

A sarokban az üveg fémkeretének támaszkodva derűs, őszes civil álldogál, puhán, szolid szürke kabátjában, megfelelő kalapjában, kesztyűjében és a lecsendesült élet lassan, diszkréten előlopózó kerekségeivel az áll alatt, az arc gödrös részein, s mindenütt, ahol a békés kitöltődésnek helye van. Álldogál! ez a civil, egy szolid hivatalnok, vagy nyugdíjas hivatalnok. Bajuszából, mint egy meleg téli prémből, barátságosan kimosolyog a kiskatonákra.

— Eltávozás? — kérdi.

A kiskatonák, a mamaillatű gyerekek odafordulnak, készségesek, vidámak.

— Az — mondják.

—■ Nohát, ez nagyszerű! — mosolyog az öreg civil atyai bajusza. — Nincs a katonának nagyobb öröm. Magam se voltam másképp. De régen is volt

Bólogatnak a kiskatonák illedemesen, mint nemrég az iskolában a tanáruknak. Mondanak ők is valami barátságosat, egyik is, másik is.

— És fegyveretek nincs ? — nézi őket szelíden a civil.

A gyerekek csodálkoznak.

— Minek az? Nincs háború.

— S ha valaki megtámad,

hogy védekeztek?

Nevetés. Egészséges fogsorok.

— Miért támadna?

— Mit tudom én, az utcán.

Együtt nevetnek e valószínűtlenségen, a barátságos civil és a boldog kiskatonák.

■— Az én időmben — meséli a civil — bajonétunk volt..

FAZEKAS MAGBA RAJZA

— Bajonét?

Kíváncsian hallgatják a fiuk. Egyikük a tisztelettudás határára merészkedik.

— És használni is tetszett ?

Az atyai bajusz meleg és

barátságos és elnéző. Pedig várná az timber, hogy parányit megrezzen. De nem, szokva van kicsi tiszteletlenségekhez.

— Egyszer... Bizony egyszer használtam is. — Szeme mozdul csak egy kicsit az idős úrnak, egészen icipici fénnyel; régi, ifjonti hetykeségek elkésett, kósza sugaracskája, hogy mindjárt el is meneküljön a bölcs derű csendesen fodrozó tavában.

■— Egyetlenegyszer...

kiskatonák egy csomő■ ® ban, mint az összebújt csirkék. Nem tudják, mit kérdezzenek. Egyikük azt kérdi:

— Milyen érzés lehetett?

— Hát.... — Mereng a derűs tekintet a szolid szürke kalap alatt, csak a vastag bajusz öit némileg sötétebb szint. — Háború volt. Tizennyolcban volt... Húsz lépésre az orosz állás. Barátkoz tunk, cigarettát cseréltünk. S egyszer Jött a parancs, bajonéttal kellett mennünk emberre. ..

Kell a szünet egy hosszabb lélegzet miatt, a tekintet lélegzete miatt is, hadd pihenjen meg a kiskatonákon, a mamailiatú orcákon, jóságos szelíden.

— Úgy volt... ~ s azt a derűs tekintetét visszaemeli a messzeségből a peron fémkeretének támaszkodó öregúr^ —, úgy volt, hogy akkor először használnom kell a bajonétom. Húsz lépésig volt így. Míg odaértünk az állásokhoz. .. És akkor mégis másképp fordult, ök is eldobták, meg mi is eldobtuk azt a kutya bajonétot.

villamos íellélegzik, a kiskatonák újra élénken izegnek-mozognak. A bajusz mosolyog, megkegyelmezett hallgatóságának. Ahogyan neki is megkegyelmezett a sors, egy életre szóló lelki súly erejéig.

— Persze volt más is — teszi hozzá az igazság kedvéért. — Csúnya dolog a háború. De akkor így történtrÉnnekem annyi volt a dolgom a bajonéttal, hogy eldobjam. Tizennyolcban...

— Tizenhétben volt az. — Az iménti kiskgtona mondja, csendes szemtelenséggel.

A barátságos mosoly most is csak elnézően mosolyog.

—- De jól megtanultátok a

történelmei!

Moldova György

A NAGY ZÉMON MESTER

Ezen az estén .Zémon meséit:

— Ha maguk jártak a negyvenes évek elején a népligeti vurstliban, emlékezniük kell apámra, Zémon mesterre. Bábszínházunk volt, túl a Barlangvasúton, a nézőteret^ alacsony fakorlát vette körül, be lehetett látni fölötte, előadás után a bátyám körbejárt, és aki nem dobott be semmit a tányérba, annak ráhúzott a kezére egy nádpálcávaL

Apám marionett-figurákkal dolgozott, legtöbbször három báb játszott: az Ördög, Kasperle (ez minálunk a Paprikajancsinak felel meg) és a nagy orrú, sovány arcú Faust doktor. Bábjainkat még, isten tudja, hányadik nagyapám készítette kint Németországban, ugyanis a családunk odavaló, onnan vándoroltunk át. Apám őrzött is egy régi könyvet, amely feltünteti, hogy Zémon német mester már 1700-ban bejelentkezett a bábjátékosok közé. Büszke volt német származására, de ő magyarnak érezte magát, és kezdettől fogva lenézte a ligeti sváb mutatványosokat, azt mondta róluk, hogy magyarnak, németnek egyaránt rosszak.

Az idő apámat igazolta. Ahogy beléptünk a háborúba a szovjet ellen, a ligeti céllövöldék falán megjelent Sztálin és Churchill feje, mint célpont, a Kákonyí-cirkuszban olyan kupiákat énekeltek, hogy; „Én vagyok a Dezső, én vagyok a Benő, maceszgyárban voltam kovászkeverő”, aztán a mutatványosok közül «sokan felvették a zöld inget is. Apám ezekkel nem állt szóba többé, azt tartotta, egy mutatványos ne politizáljon. Ha a vurstli kocsmájában egy zöldínges leült mellé, és poharát az övéhez koccintotta, apám felállt, és a borát kiöntötte a padlóra »

Elképzelhetik, mit érzett apám 1943 júliusában — bár elfejteném ezt a dátumot —, mikor a bátyám odaállt elé, és bejelentette, hogy jelentkezett az SS-be. Bár még nem töltötte be a tizennyolcadik évelj német származására való

tekintettel felvették. Apám a célszögverő kalapáccsal kergette végig a ligeten, az volt a bátyám szerencséje, hogy a Hungária kőrútnál át tudott ugrani egy kerítésen. Elment, soha többé nem láttuk őt, és még azt sem tudom mondani jó szívvel, hogy nyugodjon békében.

Apám bezárkózott a bódéba, egy hétig sem étellel, sem borra! nem engedett be magához, az előadások is szüneteltek, az egyik nézőtéri pádon hevertem egész nap. Végre egy vasárnap délután kijött, borostásan, fekete arcában csak a nagy szeme világított, egy darab kenyeret kért, és azt mondta: Gyuszi, megtartjuk az előadást, hozd ki a fülesládámat.

Mint már említettem, apám általában csak három bábbal' játszott, a bábnak csak a sapkája jelezte, hogy most éppen milyen szerepet alakít: ha csákót viselt, akkor katonát, ha nyúlbőrsüveget, akkor kereskedőt és így tovább. Ezeket a sapkákat tartotta apám a fülesládában. Most sokáig válogatott köztük, kiszedett egy tengerészföveget, egy páncélsis-akot, de a harmadik sapkát sehogy sem találta. Ollót és tűt fogott, egy kabátprém nyakából olyan fülvédő sapkát szabott, amilyét a ázovjet katonák viseltek akkoriban az újságok képein. Az előadás aznap este arról szólt, hogy a prémsapkás Kasperle agyonveri a tengerész Faust doktort (aki sápadt arcával és hosszú orrával ráadásul még hasonlított is Horthyhoz) és a páncél-sisakos Ördögöt, aki végig sváb dialektusban beszélt. Maguk nem mai gyerekek, maguknak nem kell magyaráznom, milyen merészség kellett ehhez 1943 rjyarán, mikor nem kellett külön protekció, hogy valaki bejusson egy frontra induló büntetőszázadba. Mai eszemmel mégis megértem apámat. Nagyon fájhatott neki, hogy őt, aki úgy lenézte a nyilasokat, az emberek most mégis közéjük számítják," mert a fia beállt az SS-be. Helyre akarta állítani a tekintélyét, ami nélkül a nagy Zémon mester nem akart élni

®ar * mutatványosok azt mondogatják, a nézőtéren csak hülyék ülnek, mégis sok ember megértette, mit akart elmón®pám a bábok verekedésével. Egy este előadás után két rerxi jött be hozzánk a bódéba, vidéki munkások voltak, iníernálótáborból szöktek meg, most szállás és étel nélkül’bolyongtak a fővárosban. Látták a bábjátékot, megértették belőle apám érzelmeit, és a segítségét kérték. Apám tudta, hogy a liget tele van detektívekkél, ezért nem tartotta nálunk a két férfit, hanem kivitte a Kerámia-telepre, tudta, hogy ott el fogják bujtatni őket.

Ezentúl apámat egyre gyakrabban keresték fel ismeretle*} emberek, üzeneteket és leveleket adtak át neki, apám eioadás után kerékpárra ült, és bekarikázott Kőbányára Valószínűleg, az ismeretlenek tanácsára .nem játszotta többé azt a szá/not, mikor a prémsapkás Kasperle megveri Hitlert es Horthyt, mégis lebukott.

1943 szeptemberének első vasárnapján három detektív jött be a színpad mögötti állásba, ahonnan apám a bábok mozgását irányította. Revolvert nyomtak az oldalába, apám egy szemvillanással elküldött engem, de a detektívek nem engedtek el. Arra Akarták kényszeríteni apámat, hogy árulja el az összekötőjét, de ezt apám, ha akarta volna, sem tudta volna megtenni. Mindig más és más összekötő jelent-/ kezett, végignézte a műsort, apám csak arról ismerte fel, hogy előadás után odajött hozzá, és egy megbeszélt mondattal megszólította. A detektívek kénytelen-kelletlen beleegyeztek, hogy apám most is végigjátszhassa a számait: a padokon és a kerítésre támaszkodva ugyanis százak nézték az előadást, és nehéz lett volna megtalálni közöttük az illetőt.

A műsor végefelé meglepődve láttam, hogy apám egy rendorsapkát vesz élő a fülesládából és az Ördög fejére teszi, ilyen szám nem szerepelt a műsorban. Kasnarelét hozta be eloszor apám a színpadra, énekelt, táncolt, aztan jelent meg a rendőrsapkás Ördög. Apám Kasperle hangján elváltotta magát: menekülj, menékülj! A detektívek nekiestek, és összevissza verték, de a nézősereg, közte az akinek apám figyelmeztetése szólt, pillanatok alatt szétoszlott.

Apámat elvitték, és nem láttam többé, valaki aki vele volt, azt meséli, hogy felakasztották -Kőhidán. Értem egyik éjszaka eljöttek a Kerámia-telepről, és elvittek magukhoz. Néha játszottam nekik, csak úgy magamfaragta bábokkal: az ördög fel akarja akasztani Kasperiét, de Kasperle becsapja őt, és egy nagy husánggal elveri-