Szolnok Megyei Néplap, 1975. február (26. évfolyam, 26-50. szám)

1975-02-09 / 34. (33.) szám

1975. február 9. SZOLNOK MEG VEI NÉPLAP 5 Megpróbálták - Csalódtak -Hazajöttek itsnrin »1 £gy nagyközség keresi a helyét Boti változót!, s aminek még változnia kell Milyen emberek élnek Jászapátin? Nem elégedhe­tünk meg olyan közhelyszerű válasszal, hogy sokfélék, hi­szen ennél többet, pontosab­bat is lehet mondani A tör­ténelemhez kell fordulni fe­leletért. — A Jászság másféle világ volt, mint az Alföld környe­ző része — mondja Sindely Mátyás a nagyközségi pártbi­zottság titkára. — Itt nem volt igazi nagybirtok, nem voltak igazán földhözragadt szegényemberek, cselédek sem. Szegénység persze volt, de az is másféle, nem olygri reménytelen, megváltoztatha­tatlan elesettséget jelentett, mint sokfelé az országban. Sok volt a kisbirtok, amiből nagyon sok munkával, de az akkori világ normái szerint tisztességesen meg lehetett élni. A földosztás itt nem je­lentett olyan nagy változást, viszonylag kevés ember ka­pott földet. A forradalmi ha­gyományok gyengébbek vol­tak, mint például a Kunság­ban, erősebb volt viszont a vallásosság. Ehhez az idő­szakhoz képest hatalmasat léptünk előre. A kisbirtokosi „öntudat”, amely gyakran gőggé fajult, nem egy konok parasztem­bert évekig távol tartott a szövetkezettől, akkor is, ami­kor a földjét már beadta. A hatvanas évek elején előfor­dult, hogy karácsonykor munkásőrök: mentek kukori­cát törni, azok pedig, akiknek a kukoricáját törték, ünnep­lőben beszélgettek a temp­lom körül mise után. — Ez a szemlélet már rég­óta .és teljes egészében a múlté. Megváltozott az élet, megváltozott az emberek gondolkodásmódja is. Gyako­ri eset, hogy egy családban van nagyipari-, szövetkezeti ipari munkás és termelőszö­vetkezeti tag. Ütköznek a vé­lemények, magatartásformák, s ez alakítja az embereket. Amire máris több keilene Kéki József, alig több mint fél éve a művelődési ház igazgatója. — Belülről kicsinosítot­ták a művelődési házat, s Ígé­ret van a külső tatarozásra is. Sajnos az úgynevezett kis­­termi foglalkozásokhoz nincs elég helyünk. A meglévő szo­bákat a zeneoktatás szinte teljesen lefoglalja. Sikerült megszüntetni a kártyázást, szeszmentessé tenni a büfét. Van fotoszakkör, szövetkeze­ti klub és hamarosan indul a barkácsszakkör. Tavaly öt­százötezer forint volt a költ­ségvetés, ebből százezret a ta­nács, ötezret az ÁFÉSZ adott, a többit itt kellett előterem­teni. — Milyen igényeket tá­masztanak a munkájával szemben? — Jó volna, ha a mostani­nál többet kívánnának. Az is­kolákra nem nagyon lehet (Tudósítónktól) A MAVOSZ Szolnok me­gyei Intéző Bizottsága tegnap tartotta megyei közgyűlését Szolnokon, a tsz-szövetség székházában. A megye 37 vadásztársaságának elnökeit, vadászmestereit dr. Pallos István, az intéző bizottság titkára tájékoztatta a terület vadgazdálkodásának jelenle­gi helyzetéről, a főbb tenni­valókról. Bevezetőben el­mondotta, hogy Szolnok me­gyében — annak ellenére, hogy a múlt évi csapadékos Időjárás, a különböző állat­­betegségek következtében nagyon sok fácán, mezei nyúl elhullott, gazdag az apróvad számítani. Van vagy százhat­van pedogógus, de alig ötöt­hatot sikerült megmozgatni egy-egy rendezvényre. — Ön is pedagógus volt, tudja azt is, hogy miért? — Tény, bevallom, én se nagyon mentem, ha hívtak. Talán az is az oka, hogy szin­te valamennyi lakás szebb, lakályosabb, mint a művelő­dési ház, s az emberek két­szer is meggondolják, elmen­­jenek-e a kényelmes ottho­nukból sokkal rosszabb, ride­gebb környezetbe. De a fia­talok is otthonülőbbek lettek. Néha valósággal könyörögni kell nekik: menjenek el ki­rándulni, minden ki van fi­zetve. A megszállónak Négy év már tekintélyes kor egy ifjúsági klub életé­ben. A jászapáti könyvtári klub már megünnepelte ne­gyedik születésnapját. — Megszállottak — mond­ta róluk valaki. Szikszai Mária könyvtáros mosolyog ezen a megjegyzé­sen. — A katonaidejüket töltők­kel együtt harmincán va­gyunk. A klub tagjai mind fizikai dolgozók. Nem meg­szállottak, csak szeretik az irodalmat, s jól érzik magu­kat egymással. A foglalkozá­sokban nincs semmi rendkí­vüli: ki-ki előadást tart a maga szakmájáról, játszunk, író—olvasó találkozókat szer­vezünk. Kétszeres kiváló, aranykoszorús klub a miénk. Az összejöveteleket a szűkös könyvtárhelyiségben, a köny­vek között tartjuk. A könyvtár, Vágó Pál egy­kori műtermében, valóban szűkösen fér. Pedig az évi beszerzési költség nem nagy: húszezer forint. Ez az állo­mány szintentartásához is kevés. Csak azért gyarapo­dott a könyvek száma, mert nem végezték el a már idő­szerűvé vált selejtezést. — öt-hatéves szakkönyve­ink a legmodernebbek közé tartoznak — mondja Szikszai Mária. — A könyvek állapo­ta egyre romlik. Legutóbb hétezerrel csökkent a köl­csönzések száma, és további csökkenés várható, ha nem frissíthetjük fel az állományt. Kétezeregyszáz olvasónk van, de a gimnázium például, úgy tudom többet költ évente a saját könyvtárára, mint a ta­nács a mienkre. Most különösen nehéz a helyzet, hiszen renoválják a könyvtár helyiségeit, s átme­netileg a helytörténeti múze­umban van a kölcsönzés. Egyébként á múzeum, Vágó Pál szülőháza, is alapos fel­újításra szorul. Az igény már megvan Sok évtizedes helyben to­­pogás után megindult a fej­lődés Jászapátin is, de szin­te a kezdet kezdetétől szen­vedélyes viták kísérik. Talán állomány. Mégis a vadásztár­saságok idei legfontosabb feladata, hogy a vadállo­mány egyensúlyát tervszerű munkával, a tervezettnél több vadszaporulattal bizto­sítsák. Ezért tovább kell erősíteni a mezőgazdasági üzemek és a vadásztársaságok együttmű­ködését. Az intéző bizottság arra törekszik, hogy a vad­létszám növeléséhez megfe­lelő segítséget adjon a társa­ságoknak. Kedvező, hogy a társaságok többsége megfele­lő anyagi alappal rendelke­zik, a szakmai hozzáértést igénylő munkához pedig megteremtik a személyi fel­tételeket A feladatok között ott kell keresnünk az okokat, hogy megszűnt a járás, Jász­apáti „szimpla” nagvközség lett? — Meg abban is — mond­ja Sindely Mátyás — hogy körül vagyunk véve adottsá­gaik miatt gyorsabban fejlő­dő településekkel. Jászbe­rényt nem Is kell magyaráz­ni, de a szemünk előtt fejlő­dött ki a jászkiséri gépjaví­tó üzem, ugrássszerűen fejlő­dött Jászárokszáilás, a szom­széd megyében járási szék­hely maradt, és dinamikusan fejlődik Heves. Az emberek ezekhez mérik Jászapáti fej­lődését. és elkeserednek, pe­dig nincs rá okuk. — Talán túl szerények va­gyunk — mondja Gazsó Jó­zsef. T- Szerények kérni és szerények, ha az eredménye­ket kell felmutatni. — A múltkor az egyik üdü­lőtelek-tulajdonos végigsé­tált a községen és megírta a Központi Bizottságnak, hogy Jászapátin így van, meg úgy van, ez sincs, az sincs, s hogy vajon miért nincs. Pedig csak a partbizottságra, vagy a ta­nácsházára kellett volna be­mennie, megmondtuk volna, miért nincs, de I sok dologról azt is, hogy lesz hamarosan. A lakosság tájékoztatása alapvetően fontos feladat. Enélkül meg sem lehet kísé­relni a téves, megalapozatlan nézetek továbbélésének meg­akadályozását. De a tájékoz­tatás nem old meg mindent önmagában. Az emberek jobb körülmények között, kényel­mesebben szeretnének élni. Azt akarják, hogy lakóhelyük minél szebb legyen. Az igényt már megfogalmazták, s fo­galmazzák gyakorta, de eze­ket a javító szándékokat, kí­vánságokat még nem sikerült megfelelő mértékben tettekké érlelni. Jászapátin a múlt év első felében 58 forint 80 fil­lér volt az egy főre jutó tár­sadalmi munka értéke, s nyolcszázhetvenöten dolgoz­tak. Máshol ennek négy-öt­szörösét is elvégzik. Társa­dalmi munkával sém lehet minden gondot megoldani, de lehet enyhíteni a gondokat. A művelődési ház tatarozá­sára például lett volna vál­lalkozó, ha a tanács anyagot biztosít. A község vezetőinek nem volna szabad szerénynek lenni, amikor kérni kell — elsősorban a lakosságtól tár­sadalmi munkát, s az üze­mektől hozzájárulást. Akiket pedig izgat a község fejlődé­se, azoknak a szavak után moét már a tetteket is vállal­niuk kellene. S végezetül „fe­lülről” is szívesebben és ha­marabb adnak oda, ahol már helyben is felmutattak vala­mit VÉGE Bistey András tartják számon, a mestersé­ges fácán és fogolyszaporí­tást, a korszerű berendezé­sekkel felszerelt abádszalóki és jászkiséri keltetőkben, fá­cánoskertekben. A terv sze­rint körülbelül 80 ezres mes­terséges szaporulatot kell el­érni, de ennél többre van szükség, hogy a múlt évben megritkult állományt pótol­hassák. Dr. Bereczki Lajos, a me­gye intéző bizottság elnöke a májusban sorrakerülő tiszt­­újítás előkészületeiről szá­molt be és felhívta a társasá­gok jelölő bizottságainak fi­gyelmét arra, hogy rátermett, megfelelő szakismeretekkel rendelkező vezetőket jelölje­nek, akik képesek lesznek majd megbirkózni az egyre növekvő feladatokkal. Kellemes lakás. Két és fél szoba összkomfort a MÁV bérházban. Friss feketekávé illata terjeng az egyszerű, ol­csó, modern bútorok között. A férfi hellyel kínál. Az asz­­szony feketét hoz. Tesz, vesz, kínos precizitással igazgatja a színes holland magazino­kat a polcokon. Zavarban van. A férj nyugodtnak lát­szik, s az az érzésem, szíve­sen is beszél a történtekről.' 1 Ensciiedeben — Tavaly július '4-én a Benelux államokba szóló út­levéllel vonatra szálltunk. Szombat volt, meleg nyári délután, mikor a holland ha­tárra értünk. Egy régóta kint élő magyar házaspár várt berniünket. Egyik kollegától kaptam a címüket. Néhány levélváltás és megegyeztünk, hogy náluk lakunk. Ügy gondoltuk, olcsóbb lesz, mint a szálloda — magyarázta Kovács László. — Egy óra múlva már Enschedeben voltunk, a 130 ezer lakosú holland varosban, ahol ven­déglátóink éltek kényelmes luxuslakásukban. Másnap a labdarúgó világbajnokság döntőjét néztük. A színes té­vében csodálatos volt jegyzi meg lelkesen. — A meccs előtt egy idegen ér­kezett. Jól öltözött, kellemes modorú fiatal férfi. Váczi Istvánnak hívták. A látogató — Egy szélhámos disszi­­dens — szól közbe ingerül­ten a felesége. — Akkor még nem tud­tunk róla semmit — legyin­tett a férfi. — Honnan sejthette, hogy Magyarországról vendégek érkeztek? — Azt mondta csak tévét nézni jött. Elhittem, miért ne hittem volna. Bár most már utólag ... Mindegy. Szó­val már a meccs alatt kezd­te mondogatni micsoda sze­rencse, hogy családostól ki­engedtek bennünket, ilyen alkalom még egyszer nem lesz, ha akarunk, kint is ma­radhatunk, élhetünk, mint Marci Hevesen. „Kereshetsz amennyit akarsz, világot lát­hatsz, lesz kocsid, luxuslaká­sod, a gyerekeidre fényes jö­vő vár.” Így beszélt, aztán elkezdett dicsekedni, hogy nézzem meg az Opel Re­kordját, már a negyedik ko­csija. Elvitt autózni, meghí­vott a lakására. > Elkábul­tam. Hát ez lehet? Eny­­nyire vinni négy esztendő alatt? És döntöttem. Mara­dunk. A mélyvíz — Hát igen, a férjem a gyors döntések embere. Sze­ret kockáztatni, mélyvízbe ugrani. Emlékszem, tíz évvel ezelőtt így kerültünk Szol­nokra is. Egyik napról a másikra elhatározta, elköl­tözünk Dorogról. Albérletre cseréltük az önálló lakásun­kat. Kész tények elé állított akkor is. Amit elhatároz, azt keresztül Is viszi. Szívós és kitartó. A MÁV-nál is ezért kerülhetett forgalomirányító tisztként felelős beosztásba. De Hollandiában is kemé­nyen dolgozott. Túlórázott. Dehát... — Kovácsné só­hajt és idegesen cigaretta után nyúl. Az ujjlenyomat — Váczi kioktatott, mit kell mondani a rendőrségen, hogy megkapjuk az ideigle­nes tartózkodási engedélyt. — És mit kellett mon­dani? — Hát, hogy jobban, sza­badabban szeretnénk élni, mert nálunk Magyarorszá­gon ... — most nehezére esik kimondani, ami akkor olyan könnyen ment. — Fényképet készítettek ró­lunk és ujjlenyomatot vet­tek, mint a bűnözőkről. — V4czi munkát is szer­zett, ott, ahol ő dolgozott. S a huszonöt fős, manufaktú­ra színvonalon • gépesített üzemben hegesztőpisztolyt nyomtak a kezembe. Nekem, aki 38 éves koromig legfel­jebb a szöget tudtam bever­ni. Eleinte keservesen ment. Látja, itt a nyoma — jobb kezén apró kis barna pöty­­tvökre mutat. — Lyukas vé­dőkesztyűt kaptam és a szik­rák ... De csináltam. Meg­fizették. A túlórával együtt 300 guldent kaptam heten­te. (2700 magyar forint.) — S a gyerekek, a fele­ség? Egyáltalán hol laktak? — Míg nem volt laká­sunk, Vácziéknál. Augusz­tusban már a nejem is dol­gozott. Egy kis textilgyár­ban cérnázóként. Mint egy süketnéma — Ne is emlékeztess rá — szakítja félbe Kovácsné. — Olyan voltam, mint egy sü­ketnéma, a törökök, olaszok, kínaiak között, mert holland nő ott alig akadt. Itthon asz­­szisztensként dolgoztam az SZTK-ban. Ott meg egész nap egy gép mellett állni... közben azon idegeskedni, mit csinálnak a gyerekek, mit esznek, esznek-e egyál­talán? Ott nincs napközi, üzemi étkezde, de még egy mosdó sem. Munka után piszkosan rohantam, hogy nyitva találjak még egy üz­letet, hogy főzhessek. Este hét órakor ebédeltünk. Az autó — Mi tagadás, a felesé­gemnek első perctől nem tetszett ez az egész. Én vi­szont eleinte jól éreztem magam. Minden sikerült. Szeptemberben már négy­szobás lakást kaptunk egy bérházban. Bútort vettünk részletre. És teljesült a régi nagy álmom, az autó. Egy használt Renault 16-os. Anél­kül, hogy egy fillér előleget is fizettem volna, részletre adta a garázstulajdonos, örült, hogy elviszem és nem rohad meg az udvarán. Egy hónap múlva már egy jobb­ra, alig használt Ford Es­­cortra cseréltem. A gyerekek — Mikor kezdődött a ki­ábrándulás? — Megvolt a lakás, a ko­csi, na és a sok fizetnivaló. Részlet részlet hátán. Rá­jöttünk, hogy mire mindent kifizetünk, legalább három évbe telik. S mi lesz a gye­rekekkel? Jártak iskolába, de csak a földrajzot, a ma­tematikát értették, úgy ahogy. Minden nap azzal jöttek haza, semmit sem ér az egész. Mintha senki se venné komolyan a tanulást, se a tanár, se a diák. A fe­leségem csak sírt, vagy le­nyelte a könnyeit. Rádöb­bentem, hogy tulajdonkép­pen egy nyomorult autó mi­att élek idegen országban, kockáztatom a gyerekek jö­vőjét. Mi lesz belőlük ott, ahol mérnökök vannak állás nélkül? örülnek, ha a Phi­lips gyárban rajzolóként dol­gozhatnak. Napról napra rosszkedvűbb, idegesebb let­tem. Rájöttem, mi csak ko­szos idegenek maradunk ott, semmire sem vihetjük. A nehéz, aljamunkát végezte­tik velünk. Döntöttem, haza­megyünk. — Az Ismerősök, a magya­rok ijesztgettek, hogy már régen elítéltek bennünket, elvettek mindenünket — ve­szi át a szót az asszony. —> De mondtam, hogy a fér­jem makacs ember. Döntött és levelet írt, Hágába a ma­gyar nagykövetségre, ahol hamarosan fogadták. — Azt mondták, csak sza­bálysértés, amit tettünk, s lia komoly az elhatározá­sunk, hazajöhetünk. Határ­idő december 31. — Novemberben irt « munkahelyére, a MÁV szol­noki Állomásfőnökségre és a Szolnok megyei Rendőr-fő­kapitányságra. — Igen. A válasz: hazajö­hetünk, nem lesz bántódá­­sunk. Ettől kezdve gyorsan pe­regtek az események. Átad­ták a lakást a bútorokká] együtt, visszavitte a jó ko­csit, helyette egy olcsó ka­rambolos Fiatot vett. És tél­­víz idején nekivágtak a több ezer kilométeres út­nak. — Csak akkor álltunk meg, mikor lerobbant a ko­csi. Zuhogó esőben toltuk. Semmi sem érdekelt, csak minél előbb hazaérjünk. Itta — A lakásunkat úgy ta­láltuk, ahogy hagytuk. Csak a virágaink pusztultak el és vastag por borított mindent. Bár bennem is por lépné már Hollandia emlékét —■ jegyzi meg szomorkásán Ko­vácsné, és ki tudja há­nyadik cigarettáját gyújtja meg. — Én már január har­­madikán dolgozhattam a ré­gi munkahelyemen. A gyere­keket is visszavették az is­kolába. Laci tizenhárom, At­tila 10 esztendős. Nem ve­szítenek évet. De hát a fér­jem ... — Én még mindig nem dolgozhatom — szól közbe idegesen a férj. — A vezér­­igazgató még nem döntött A feleségem 1500 forintos fi­zetéséből és kölcsönökből élünk. Már megpróbáltam máshol is elhelyezkedni, de mindenütt azt mondták, ha a MÁV-hoz nem vesznek vissza, ők sem alkalmaznak. Esetleg csak segédmunkás­nak. Pedig a munkahelyem­ről azt írták ... Igen, tudom, becsaptam őket. De hazajöt­tem, és dolgozni szeretnék. Ha tudtam volna, talán visz­­sza sem... — még dühös el­keseredésében sem meri ki­mondani. A jogi részét tisztázták Kovácsék ügyének. Igaz, büntetőeljárás nem indult ellenük, mert felszólításuk­ra nem került sor, a haza­térést nem tagadták meg. Amit tettek, szabálysértés. A következmény ötezer forint pénzbírság. Jónéhány esz­tendeig nem utazhatnak kül­földre. A pénz — amit az államnak felajánlott karam­bolos Fiatért kaphatnak (a használt kocsi árának húsz százaléka) a büntetést kö­rülbelül ki is futja. Látszó­lag semmit sem vesztettek. Legalábbis olyasmit nem, ami pénzben mérhető! Humánusak a törvények, a rendőri szervek, vissza­kaphatták lakásukat, ingó­ságaikat. Hogy a megtévedt Kovács Lászlót a munkahe­lyén nem fogadták tárt ka­rokkal, felelős beosztással? A bizalmat — amit Kovács László a luxuslakástól, az autótól elkábulva — olyan könnyelműen eljátszott, ne­ki kell visszaszerezni. Nem biztos, hogy könnyű lesz. Most rajta a sor. Dolgozhat. Ö maga mondta, segédmun­kásként már elhelyezkedhe­tett volna. Hollandiában nem volt finnyás. Kezébe nyomtak egy hegesztőpisz­tolyt és dolgozott. Erre itt­hon is megvan a lehetősége. . Kovács Katalin Tanácskoztak a vadászok MÁJUSBAN ÚJ VEZETŐSÉGEKET VÁLASZTANAK

Next

/
Oldalképek
Tartalom