Szolnok Megyei Néplap, 1975. február (26. évfolyam, 26-50. szám)
1975-02-23 / 46. szám
e SZOLNOK WEGTH NÉPLAP 1975. február 28. Vlado Gotovac: Magányos Orfeusz k-^B^ Mindinkább úgy tetszik felhők szavát hallom Hallásom egyre jobb Hangok érnek hozzám sok dolog hangjai Nem tudok immár visszahúzódni a csendbe f Már egy szúnyog zokogását is ki tudom mondani f Vagy egy légy fájdalmát, mely leragadva reszket < Hallásomban mindinkább eltűnik az ember f Szavai zúgásba mennek át f S az mindenből egyre-egyre jő t Tán húr nélküli óriás hegedű f Visszhangzik át a kéklő égen És szenvedélyesen felremegnek a csillagok És elhalnak és kihunynak és lehullanak f Mialatt a hideg mélységből új hangok törnek elő f Mintha dob szólítana fel alkotásra f S mindennek gontalanul válaszolnak a felhők !* S csupán a gyermekek énekelnek velük f Mindinkább úgy rémlik az eltűnő szavakat hallom t Mert bennük mind kevésbé él ez a dal <| Hallásom egyre jobb leszállhatnék a holtak világába Vlado Gotovac (1930—) jugoszláviai költő, az újabb f horvát intellektuális költészet egyik legtipikusabb képf viselője. A modern költői kifejezés keresésében elf hagyja a hagyományos ének talaját, és igyekszik a ? maga egyéni arcvonásait megteremteni. Elérzékenyü<* léseit finom gúnnyal oldja fel, ezzel fokozza a vers művészi hatását. Költeményei magyar nyelven a „Csillagpor” című antológiában jelentek meg. rxsi ^ ,rif a MEGGYES LASZLÖ RAJZA Uj könyvek A háború óta Szílassycsak Drashétől félt. Eleinte szorongásosak voltak ezek a félelmek: az igazolóbizottság előtt egyszer csak megjelenik Drashe, s széles mozdulattal azt mondja, hohó, ez az ember engem el akart vitetni a nyilasokkal... Az első évben néha kényszerképzetek támadták meg Szilassyt, nem mert bemenni egyegy eszpresszóba vagy színházba; már az ajtóban állt, mikor hirtelen eszébe jutott Drashe... hátha éppen az egyik asztalnál ÜL Vagy a mellette levő támlásszékre kerüL A Drashéval való foglalatosság később konkrétabb formát öltött. —■ Lehet, hogy nem is él már ■— jutott többször Szilassy eszébe, de azért irtózott még a gondolatától is, hogy elmenjen esetleg a Katona József utcába, s a lépcsőházban legalább a lakók névjegyzékét végigböngéssze Drashe után. Különben is annál, hogy nem él, megnyugtatóbbá vált később, hogy úgy sem ismerné meg... Eltelt azóta már egy idő, a pincei ismeretségeket hamar elfelejti az ember; különben is akkor katonaruhában voltam, bajuszom volt, elmélkedett s vigasztalta magát sokszor Szilassy. De rendesen mindig újra megijesztették a feltolakodő tények: nevezetesen az, hogy ő milyen kísérteties pontossággal emlékszik a Drashe ijedt kővér arcára, még a szürke kalapja formájára is, a ruhájára is, mintha csak tegnap történt volna. S ugyanilyen joggal elképzelhető^ hogy Drashe is emlékszik. Lassan persze sokat wstm* fett íélelmetességéből Drashe — lehet, hogy el is felejtette már az eset borzalmát, ® csak mint hőstettre emlékszik. Valahogy olyanformán, hogy a nyilasok el akarták vinni, de aztán mégsem sikerült nekik. Esetleg — gondolta Szilassy — néha még hálás is érte. Lehet, hogy kamatoztatja valahol ezt a hőstettet Esetleg, mint ellenállási érdemet S lassan így kezdett Drashéból inkább mítosz és szimbólum lenni, mint fenyegető valóság. Rádióügynök korában Szilassynak csak egyszer jutott eszébe, hogy hátha Drashéhoz csönget be, ez is a Pasaréti út végén volt s ez is csak egy percig tartott, aztán sikerült eladni egy drága készüléket negyven forint jutalékkal, s ettől kezdve a Drashétől való félelmet inkább kedvező kabalának tekintette: aznap, mikor eszébe jut, holt biztos, hogy valami szerencse éri. S ettől kezdve — az egyéb körülményektől eltekintve — aránylag nyugodt volt. így annál furcsább, érthetetlenebb és nyugtalanítóbb volt, mikor egy ködös decemberi délelottön mégis valóban ősszeakadt DrashevaL Persze mindjárt megismerték egymást, bár Drashe még jobban meghízott, alaposan meg is öregedett azóta, Szilassy pedig a századosi egyenruhája helyett kopott felöltőt hordott és félrataposott sarkú cipőt. Az autóbuszról szálltak le, Szilassy a könyökével igyekezett helyet csinálni magának: szabad kerem, szabad kérem... s alaposan oldalba nyomta azt a vastag nyakú emberkét, aki háttal sodródott neki, aztán lepréselődtek mindketten, s Szilassynak hirtelen kihagyott * szívverése: ez Drashe — Drashe pedig egy másodpercig töprengve hirtelen felderült, s ragadozó fény jelent meg a szemében: ez a százados — és mindegyik önkéntelenül nyúlt a kalapja után egy bizonytalan köszönésfélét produkálva. Elvégre négy évvel ezelőtti eset, s azóta az ember megszokhatta, hogy az ismerőseinek köszön. — Ha jól emlékszem — SHKsndta Drashe, és bizonytalanul nyújtotta a kezét Szilassy felé. Ügy is lehetett volna értelmezni, hogy kezet akar szorítani, úgy is, hogy megfogni, el ne szaladjon. Szilassy habozott egy darabig, aztán ő is nyújtotta a kezét, kínlódó félmosollyal, de Drashe ekkorára már a kabátgombját fogta meg, ami megint csaknem egyértelmű volt: félig fogva-tartás, félig kedélyeskedés. — Nem tudom —■ mondta Szilassy bizonytalanul, mert még volt egy halvány reménysugár, hátha mégse ismerte meg. — De igen, de igen —mondta Drashe, mert 6 nyerte hamarabb vissza a nyugalmát. — Találkoztunk már, emlékszem. Elég — hm, hogyismondjam — sajátos körülmények között. Szilassy kínlódott. — Nem tudom — mondta el a szokásos udvariassági formulát —, nekem is nagyon ismerős az arca. Csak nem tudom, honnan. — Ej, dehogynem. — Drashe játszadozott vele, mint macska az egérrel. Élvezte, hogy kínozhatja egy kicsit. — A Katona József utcából. Negyvennégy karácsony. Nem emlékszik? — Elégedetten nevetett, csakugyan, mint egy hőstettre visszaemlékezve: ha akkor nem ugrok ki a földszinti ablakon, s nem megyek át a sógoromékhoz, nem tudom, beszélgetnénk-e most. — Ö, dehogy... — Szilassy azt akarta mondani, hogy úgy se jöttek meg a nyilasok, akikért elküldte a házmestert, aztán elhallgatott, mert ezt mégse lehet mondani, ez bizony sovány mentség. S különben is még nem tisztázódott minden. Tagadni — s tovább is bizonytalanul mosolygott — Én... nem tudom. Drashe legyintett, mintha mondani akarná, minek itt tagadni. — Ugyan, dehogynem. Az ember nem felejt el ilyesmit olyan egyszerűen. Legalábbis én nem. Hisz nekem elvégre — elismerheti — csakugyan az életemről volt szó. — S aztán elhallgatott egy percig, nézte a másik bizonytalanul mosolygó arcát s nem tudott mit mondani. Volt egy gondolata, hogy megbillenti a kalapját s továbbmegy. Vagy néhány kemény szót mondjon neki: uram, most átadhatnám a rendőrnek, de... Aztán mégis azt mondta: —• Jöjjön, beszélgessünk egy kicsit Ha ráér, Szilassy, mint a vízbefűíá, kapott a kibúvó titán. — Nem, sajnos, nem érek rá. Itt van dolgom... —• s bizonytalan mozdulattal matatott maga mögé. Nem olyan sürgős — mondta Drashe kedélyesen. —- Jöjjön, meghívom egy pohár borra. Jöhet bátran. Körülnézett s egyenesen, a közeli kocsma felé indult Szilassy ijedten, mint egy holdkóros, követte. — Egy féllitert — rendelkezett Drashe odabenn, aztán udvariasan Szilassy felé fordult egy pillanatra —, vagy szeszt inkább? Nem? Akkor egy féllitert Foglaljon helyet ■— Nem hittem volna, hogy fgy találkozunk — mondta aztán kedélyesen lekönyökölve, s cigarettát vett elő. Szilassy még mindig nem tudott megszólalni. Hozták a bort, Drashe házigazdásan töltött odakoccintotta a poharát a Szilassyéhoz. — Egészségére. — Aztán, hogy letette a poharat kezdett tempósan, kedélyesen beszélni ; szórakoztatta, hogy ennyire fölényben van a másikkal szemben. — Hű, egy darabig és mérges voltam magára. Ha akkor elibém kerül... Negyvenötben például... igazolóbizottsági tag voltam, igaz, nem a hadseregnél, maga nem került volna elém... a szakmában. Szilassy itt elérkezettnek látta a pillanatot, hogy valami udvariasat kérdezhessen, például azt, hogy mi a Drashe szakmája. — Bőr — mondta Drashe röviden. — Ma is az, csak — reménytelen mozdulatot tett a kezével — egyre nehezebb persze. Ügy látom, magának is. Nem tartották meg ugye? — Nem. —- Gondoltam. Ez a szerencséje, mert ha most is századosi egyenruhában látom, hát nem állok jót magamért. Tudja, a katonák most sem idegesítenek kevésbé, mint akkor. Csakhát persze, most éppen olyan kevéssé tanácsos hangosan mondani, mint akkor. Üjra ivott egy kortyot, és ravaszul nézett Szilassyra. — Nem így gondoltuk, mi? Maga se, de én se. — Hát nem — mondta Szilassy meggyőződésseL — Persze, mindketten másként, de nem így. Hisz éppen ezért... ezért ültem le most magával. Nem mondom, ha két-három évvel ezelőtt találkozunk... De tudja, az ember ma már látja: könnyű mai ésszel tegnapi okosnak lennL Milyen joggal kérjem én számon magától, hogy akkor nem látta úgy előre a dolgot, minima. Én se láttam. — Hát — forgatta kínlódva a poharát Szilassy az asztalon — tévedtünk mindketten, az biztos. — Egy kicsit sunyin nézett Drashéra, s azt mondta: magát is maholnap államosítják, azt hiszem. — Örült, hogy legalább egy tűszúrást visszaadhatott a másiknak. Drashe legyintett: — As is, meg minden egyéb. Nem panaszkodni akarok én most, csak beszélgetni. Maga mit csinál? Hát... ezt, azt, Mindenfélét — De például most mit? *— Baleset- és életbiztosítási kötéseket Meg minden effélét... Drashe nevetett — Aztán mennyit keres? Nem sokat azt elhiszem. Nem azért, mintha sokat érdemelne, elég nagy csirkefogó volt maga, míg Jól ment... Az ilyen magukfajta embernek nem is kellene soha többet adni, mint amennyiből éppen hogy megél. De hatalmat, azt aztán soha... mondom, nekem ez a véleményem. De tanult ember létére mégis disznóság, hogy valami más foglalkozást nem tud találni. Szilassy azt gondolta, hogy milyen ronda, kellemetlen fráter ez a Drashe: amiért nem szaladt mindjárt rendőrért, most felhatalmazva érzi magát hogy pimaszkodjon, és szidja, mint egy óm kolásíiút Hangosan azonban csak annyit mondott, hogy bizony, bizony, később meg hozzátette, hogy próbálkozott már sok mindennel. Azt mondják, hogy dolgozzak. De hát azt hiszi vaui hol dolgozni? — Ahogy maga dolgozni akarna — mondta Drashe egy csöppnyi megvetéssel, de aztán egy mosollyal enyhítette: hiszen ki bolond, ha nem muszáj. — Újra töltött, a félliteres üveg kiürült Drashe megint odakoccintot- Sa a poharát TM Tudja mit, nézzen fel valamelyik nap majd hozzám. Azt hiszem, tudnék valami jobb foglalatosságot a maga számára, mint ez. — Elővette a noteszét s egy papírlapra felfirkálta a címét telefonszámát — Délelőtt rendesen otthon vagyok. Ne a lakásomra jöjjön, mert a feleségem nem hiszem, hogy nagyon örülne. Tudja, az asszonyok jobban számon tartják az ilyesmit. Biztosan még ma is haragszik magára, Szilassy bólintott, s eltette a cédulát. Ki tudja, mire lesz jó, gondolta elégedetten s most már menni szeretett volna. Drashe még hozzátette. — Külföldre nem próbált? — Nem — mondta Szilassy. — Negyvenötben jöttem haza, elég marha voltam. Szerencsém volt, a társaságot lekapták. — Néni is baj — mondta Drashe. — Meguknak itt a helyük. Csak ne lennének ilyen nyámnyilák. — Halló, fizetek... — Ne lennének ilyen nyámnyilák, bezzeg most nem olyan nagy legény mint négy évvel ezelőtt volt. Hol az akkori virtus? Hol? Barátocskám! Maguk, középosztályi fiatalság, csak állnak, bámészkodnak itt, hagyják magukat ide-oda dobálni, agyonverni, megnyomorítani. Én már öreg ember vagyok, látja, de én nem hagyom magam. Én itt vagyok, negyven évi keserves gürcölés, kínlódás után, annyival, hogy éppen meg tudok élni belőle, semmi megtakarított pénzem, semmi. .. de azért nem esek kétségbe, nem bámészkodók így a világba, mint maga. Ha már a fiatalok is letörnek... Legyintett, és a kabátját gombolgatta, indultak. Mi az ördögért álltam tulajdonképpen szóba vele, gondolta menet közben. Hülye, üresfejű, ostoba fickó. Tipikus katona. — Szilassy meg azt gondolta, hogy öntelt bolond ez a Drashe: bezzeg könnyen henceg, nekem lenne bőrnagykereskedésem. ., — Hát jöjjön majd fel valamelyik nap — nyújtott kezet Drashe. — Jöjjön nyugodtan, ne zavartassa magát Azt a régi dolgot, azt feledjük el mindketten. Én már elfeledtem. Vigyorgott: — Hiszen néhány nap múlva itt a karácsony. A szeretet ünnepe, mikor együtt heverészik a farkas a báránnyal. — Mi meg talán nem äs vagyunk farkasok — mondta Szilassy bizonytalanul. —■ Nem hát Emberek vagyunk, magyarok vagyunk mind a ketten. De — felemelte a mutatóujját — bárányok se legyünk! Birkák se, akik önként mennek a vágóhídra. Azzal elváltak. Szilassy megkönnyebbültnek érezte magát: most már nem kell félni DrashétóL — Vajon milyen állást tud szerezni a vén szamár — gondolta, s betért egy trafikba cigarettáért S míg az aprópénzt válogatta, visszagondolt első talákozásukra, mikor Drashe a bombázás után ijedt krétafehér arccal hebegett valamit hogy disznóság Budapestet védeni, disznó gazemberek, akik nem hagyják már abba a háborút.. — elnevette magát — A vén tökéletlen, akkor bezzeg gyáva volt akkor bezzeg járt a szája, destruálta az embereket Szilassy Sdhúzta magát úgy lépett ki a trafikból, mintha századosi egyenruhája feszített volna rajta, s kemény, elszánt katonához méltó tekintettel gyújtott rá egy cigarettára. Akkor gyáva dögök voltak — gondolta —, akkor destruáltak, most aztán tudnak sírni. Szívta a cigarettát, és majdnem boldognak érezte magát. Nem azért, hogy megszabadult Drashétől, nem kell már félnie, hanem, hogy m is megkapta a magáét, A Kossuth Könyvkiadó megjelentette a Kommunisták Magyarországi Pártja első kongresszusát ismertető könyvet, amelyet Szabó Ágnes és Imre Magda állított össze; a fontos párttörténeti munka az MSZMP Központi Bizottsága Párttörténeti Intézetének gondozásában látott napvilágot. Apró Antalnak, a Politikai Bizottság tagjának, az országgyűlés elnökének beszédeiből, cikkeiből ad válogatást A szocializmus építésének útján című kötet. Az Esztétikai Kiskönyvtár új kötete Dési Huber István művészeti írásait tartalmazza. Kiss Artur Hogyan fejlődik a szocialista demokrácia című politikatudományi vázlata a Napjaink kérdései sorozatban látott napvilágot. Sok hasznos ismeretet ad Halász Zoltán útleírása, a Keresztülkasul Kanadán. Barancs Dénes és Schütz István izgalmas riportkönyve & Portugália szekíűveL Az Akadémiai Kiadó újdonságai között találjuk Bábosik István tanulmányát, Az erkölcsi tudatosság szerepe a magatartás szabályozásában címmel. Megjelent Kis Aladár Olaszország története 1748—1968 című nagyszabású összefoglaló munkája is. Jókai Mór összes műveinek sorozatában cikkeinek és beszédeinek újabb kötete látott napvilágot, az 1861. január 7-től 1865. június 24-ig írt cikkeivel, illetve az ebben az időben elhangzott beszédeiveL A Modem filológiai füzetek sorozatában látott napvilágot Bonyhai Gábor tanulmánya az értékek rendszeréről Thomas Mann: A kiválasztott című regényében. Üj szociológiai tanulmány is megjelent a Teljesítmény-motiváció és a kutatói-fejlesztői munka hatékonyságáról, Varga Károly tollából. A Gondolat Könyvkiadó egyik újdonsága László Gyula Vértesszőllőstől Pusztaszerig című könyve, mely a Kárpát-medencének és lakóinak a magyar államalapítást megelőző életéről tájékoztat színesen, ugyanakkor a tudós hitelességéveL Megindult a Gondolat zsebkönyvek sorozata. Az első három kötet a robotokról, a csillagos ég rejtelmeiről és a régi autókról ad sok színes illusztrációval kísért érdekes információt. A Szépirodalmi Könyvkiadó adta ki Barta Lajos novelláinak válogatott kötetét, Öten a hóban címmeL A Szépirodalmi Kiskönyvtár sorozatban látott napvilágot egy színvonalas válogatás Gábor Andor novelláiból, a Vacsora a Hotel Germániában. Az Olcsó Könyvtár új kötete Szabó Lőrinc válogatott verseit tartalmazza, Káprázat címmeL Megjelent Vas István Önarckép a hetvenes évekből című verses»* kötete is, melyet Szántó Piroska illusztrált. A magyaron kívül orosz és német nyelvű szöveggel is napvilágot látott Janka Gyula új miniatűr könyve, az Aráit a miniatűr könyvekről fedni kell J Sarkad! lire: Szilassy és Drashe
