Szolnok Megyei Néplap, 1975. január (26. évfolyam, 1-25. szám)

1975-01-05 / 4. szám

1975. január 5. SÍOT VdK MFC.VÉ1 VFPf AP 5 Elet az Iparos Körben... Hogvan éltek félszázaddal ezelőtt a nagyiváni iparosok? Mint mindenütt az ország­ban, Nagyivánon is külön réteget, képviseltek a falusi iparosók. Nem volt nrr:y a számuk, a történetíró Palu­­gyai szerint 1850-ben mind­össze 23-an vannak, s mi­ként a falu összlakosságának száma, úgy az iparosoké is lényegében változatlan ma­rad az elkövetkezendő 50— 80 év alatt. A nagyiváni ipa­ros, néhány kádár, cipész, kerékgyártó és kovács — biztos és állandó jövedelmé­vel a falu zömét alkotó cse­lédség, földnélküli vagy 3—4 holdas szikes földön gazdál­kodó törpebirtokos szemében irigyelt, „gazdag” embernek számított. El is különültek a falu szegényebb lakosaitól ám egymással és a különféle szakmabeliekkel márcsak ér­dekeik védelme miatt is szo­ros kapcsolatot tartottak. Az 1872-ben hozott I. Ipartör­vény érvénybelépésétől a eéh-szervezeteket felváltó Ipartestületije tömörültek, azok szabályai szerint dol­goztak, és összejöveteleik, ta­lálkozásaik színhelye az Ipa­ros Kör épülete volt. A nagyiváni Iparos Kör­ben, amelyet egy gazdától vett épületben rendeztek be, különféle szórakozási lehető­ségek adódtak. Volt ping­­pongasztal, amelynél a fia­talabb nemzedék vívott ádáz csatáltat, s volt kugli, kártya az idősebbek számára. Né­hány újság is járt a kör tag­jai számára, a két világhá­ború között például a kis­gazdapárti, a szövetkezeti újságot és a Népszavát járat­ták. Ezenkívül természetesen a piaci árak jöttek elsősor­ban szóba. Balogh Kálmán, az idős nagyiváni kovács­mester ígv emlékszik visz­­sza; „...mink meg beszél­gettünk. Ott a körben meg­tárgyaltuk, hogy mennyiért élezzük az ekevasat. De mindnyájan 10 fillérrel több­re mondtuk, azért, hogy le­gyen miből elengedni. Szó­val ilyen kalkulációkat be­szélgettünk meg.” 'Nem volt nehé2 az egyezkedés a mes­terek között* hiszen a zöm­mel szegények lakta község alig tudott egy-egy iparosnál többet íoglalkoztátni szak­mánként, iparáganként. Ta­lán még a kovácsok voltak a legjbbb helyzetben, mivel bármilyen szegény volt is a falu; a tavaszi szántáshoz az ekevasat csak meg kellett élezni, s időnként a ráf is meg-meglazult. Elfért hát kovácsból három mester is békésen. S még ha rivalizál­tak is némelykor egymással, csábítgatták is egymás kun­csaftjait; csak jólesett ha az Iparos Körben néhány üveg sör mellett volt kinek a na­pi bajokat elkeseregni. Falunak, iparosoknak egy­aránt különleges szórakozást jelentettek a körben rende­zett színi előadások. Ugyan­csak Balogh Kálmán meséli: „ ... akkor még úgy ment, hogy nem voltak színházak, tneg mozik. Nem volt sem­mi, csak a tanító, aki kivá­lasztott ' egy-egy darabot. Megtanította velünk, nii meg lejábszottúk. Én Is voltam színész__Nem úgy volt az régen, ahogy ma! Akkor jó volt egy kis szerep is, vagy akármi. Fő dolog volt, hogy legyen valami. De ma any­­nyira nagy az igény, hogy még azt is megválogatnák, hogy melyik pesti színész jöjjön le játszani ..Főleg az iparos fiúkból állt össze a szereplő gárda. Azok Job­ban kéznél voltak, könnyebb volt őket mozgósítani, mint az egész nap földeken dolgo­zó paraszt fiatalokat. Mi*501, aztán hetekig, sokszor hóna­pokig is eltartó közös pró­bák után elérkezett az elő­adás napja, a falu lakóit összegyűjtötték. az iskola nagytermében, ahol elját­szottak a darabot. Ha. na­gyon tetszett, közkívánatra többször is eljátszották. Volt úgy, hogy „háromszor is”. Sőt mint kiderült. előfordult olyan eset is, amikor „tájol­tak” az önkéntes színészek. „Őrsön voltunk, egyszer meg itt, a füredi Kócson”. — em­lékszik vissza Balogh Kál­mán. Élt ott egy tehetős, két­ezer holdas gazdálkodó em­ber — meséli tovább — akit a nagyivániak csak „leszek úr”-nak tituláltak, mert olyan megszállott módon tö­rekedett vagyonra. Ám en­nek ellenére viszonylag jól bánt az embereivel, a ren­geteg cseléddel, kondással, gulyással, béressel. Sőt egy alkalommal megfizette a színjátszókat, hogy „...az ő embereinek is játsszuk le.” Ez példátlan esetnek számí­tott a környéken. A nagyivá­ni iparos-színjátszók persze örömmel vállalták a vendég­­szereplést. Nem is annyira a Várható különbevétel, hanem a kirándulással járó szórako­zás miatt. Mert hiszen a be­vételből nagyon sok mindent kellett fedezni. Mindenek előtt zenés bemutatóknál a cigányokat. Azután a követ­kező előadás költségeit, kü­lönféle jelmezeket, kelléke­ket, amelyeket a „Pesten nagyban járatos Rózsa Kál­mán”. iparostársuk szerzett be. „ ... felment, oszt hozott ruhákat. Annak az árát is ebből fizették.” S végül, de nem utolsósorban a premier utáni vidám mulatság étkei­nek. nedűinek is ebből a pénzből kellett telnie. A jól megérdemelt mulatság ott az iskolában rögtön az előadás után kezdődött, ahol „ .. .éne­keltek, táncoltak a színda­rabban alkalmazott zenészek muzsikájára.” Kivilágos kivirradtig. „ „ Szabó István Felszaporodtak az évek Látogatóban Szűcs Sándor náprajz(ndősnaf Egyszerű kis fehér ház Bi­harnagyba jómban, a Petőfi utcában. Ez volt Szűcs Sán­dornak. a Sárrét, a Kunság és a Hajdúság 71 esztendős tudósának mindenkori me­nedéke. — Több mint tíz esztende­ig volt Karcagon múzeum­igazgató... — Egy nagy-nagy ajándék és, gok-sok apró bosszúság; ez volt nekem Karcag. Az ajándék Győrffy István. Rá olyan tisztelettel, szeretettel emlékszem, mint szüléimre. — Hogyan került kapcsolatba Győrffy Istvánnal? \ — Mint végzős egyetemis­ta írtam egy dolgozatot az egyetem néprajzi pályázatá­ra. Én ugyan történelmet és földrajzot tanultam, de az Etnográfia című folyóirat egyik számában olvastam Győrffy István valamelyik cikkét, és akkor jöttem rá, hogy igen értékes dolgok azok a följegyzések, melye­ket én kisgyermek korom óta egyszerű embereket hallgat­va készítettem. Attól fogva tudatosan néprajzosnak ké­szültem. így írtam az egye­temi pályamunkát is, ami első díjat nyert. Megjelent egy debreceni újságban, s erre figyelt föl Győrffy Ist­ván. Ő szerkesztette ekkor az Etnográfiát: 1936 után csaknem minden számban megjelent egy-egy tanulmá­nyom. Győrffy többször meg­hívott gyűjtőútjáira, nagyon sokát tahultám tőle. Talán fölfedezte, hogy képes íen­­nék kedves tájaimról össze­gyűjteni mindazt, amit még lehet és érdemes. — Mikor találkoz­tak utólima Győrffy Istvánnal? — Talán 1938 at írtak ak­kor. Gyűjtőtábort szervezett az ország néhány részén, hí­vott engem is. Egy csoportot vezettem. A központunk Derzstomajon volt. Győrffy meglátogatott bennünket, majd látogatása végeztével elköszönt mindenkitől, de mielőtt beült volna az autó­ba, visszalépett, s tőlem új­ra elbúcsúzott. Soha többé nem láttam: meghalt sze­gény. | — Mikor került I Karcagi a? — Ha jól emlékszem 1951- ben. Akkoriban kezdték új­jászervezni az elpusztult ki­sebb vidéki múzeumokat. Szóltak, hogy vállaljam el a karcagi múzeum igazgatását. Státusom nem volt, csak megbízásból csináltam havi ötszáz forintért. No. amikor Odakerültem, elkezdtük a gyűjtést, alapoztuk a múze­um mostani szép gyűjtemé­nyét. — Ügy tudom, hogy akkor is Biharnaqy­­bajomból járt be na­ponta. — Hajnali háromkor kel­tem jó tíz évig, hogy elké­szüljek a négykor induló vo­nathoz, este pedig nyolckor értem haza. I“— Karcaggal kap­csolatban sok apró bosszúságot említett. — Volt Is.., Amikor oda­kerültem. az addig városi múzeum állami lett. Akko­riban nem törődtek annyi­ra vele. Még olyan hangot is hallottunk, hogy nálunk mindenféle limlomot tarta­nák, pedig nagyon kéne a lakás. Méricskél telt, vajon hány lakás telne áz épület­ből? Kizártuk őket. A tető rossz volt, beázott, az egyik helyiség mennyezete nagy darabokban szakadt le, pe­dig ott értékes néprajzi tár­gyak voltak. Később elrom­lott a Vízvezeték, de ezt sem javították meg. Az ország második tsz-kiállítását mi csináltuk (az elsőt á Nép­rajzi Múzeurp). 1961-ben rendeztük 'még á Lenin Tsz jubileumi kiállítását; igen nagv sikere volt. Jelen volt a televízió, rádió, sőt még külföldi követségekről is jöt­tek. De a karcagiak közül néhányan gáncsoskodtak: az egyik fénykép sarkában lát­szott egy kis szalma tetős épület. Miért van ez ott? Szóval sok ilyen bosszúság miatt' ette magát az ember. >— Mostanában min dolgozik? — Májusban fejeztem be a Régi magyar vízivilág című könyvemet. Betyárok, pandú­rok, és egyéb hírességek cí­mű könyvemből filmet ké­szít egy fiatal rendező. Szom­jas György. Most készül a forgatókönyv. A televízió számára Rockenbauer Pál portréfilmet csinált velem, de közreműködtem az ugyan­csak általa rendezett Horto­bágy melléke című tv-film­­ben is. Szeretnék még egy könyvet befejezni, a javát már megírtam. Ideiglenes címe: Tájak, emberek, tör­ténetek. Régebbi adatközlő­imről. gyűjtőutakról írnék, ha be tudnám fejézni..., Ez­zel le is zárulna a dolog ... Többre már nemigen lesz erőm. Felszaporodtak- az évek és tömegesen gyorsab­ban szállnak, akár a njada­­rak. Körmendi Lajos A túrkevei amatőr képzőművészek Törökszentmlklóson, a művelődési központban mu­tattak be müveikből. A kiállításon 13 amatőr festő, szobrász, fafaragó, fotós, illetve intarzia- és foatikkészít í 73 alkotása szerepelt. Képünkön Pólya Pál Portré című fotő­­• ja Papi Lajos szabrászművé jzről Múzeumi mérleg Országos renlczvéayelí, sikeres vínljök’állításolí, sz'nvona’as kiadv ínvok A múzeumok fontos helyet foglalnak el megyénk tudo­mányos életében és közmű­velődésében. ezért nyugtáz­hatjuk ürömmel, hogy tavaly figyelemreijiéltóan fejlődött munkájúk. — így például a monográfikuS feldolgozások, publikációk, tudományos ülé­sek tekintetében volt tapasz­talható előrelépés. A munkásműveltség eme­lésében is eredményesebben működött közre a múzeumi hálózat, mégpedig elsősorban a szocialista brigádokkal va­ló kapcsolatfelvétellel, a ju­­bileurrji . vetélkedők szervezé­sével. Szolnokon és a megye nagyobb városaiban bemutat­ták a „Mi hoztuk az időt” cí­mű országos kiállítást, s az SZMT-vel együttesen ván­dorolta tják a nagyobb üze­mekben az „Ember és mun­ka” című művészeti kiállítást. A tervezettnél lényegesen több időszaki kiállítást ren­deztek a múzeumok. Ezek közpl kiemelkedő volt Papi Lajos gyűjteményes kiállítá­sa, a néprajzi vándorgyűlés témájához igazodó kiállítás, valamint a balti szovjet köz­társaságok képző- és iparmű­vészeti bemutató kiállítás Ez utóbbi, valamint az észt gra­­nivai kiállítás, melyért cseré­be a szolnoki művésztelep tallinni bemutatását a mú­zeum., megyei igazgatóságá­ra bízták, az intézmény nem­zetközi kapcsolatának bővü­lését jelenti. A kiállítások sorában figyelemreméltó a mezőtúri adandó történeti ki­állítás megnyitása. Az ifjúságpolitikai határo­zat megvalósítását sajátos eszközeivel segítette a múze­umok megyei igazgatósága. A TIT-tel közösen a honvé­delmi nevelés témakörében vándorkiállítást szervezték, melyet az általános iákolák­­ban mutatnak be. A zánkai úttörővárosban népi gver­­mekjátékkiállítással kedves­kedtek a pajtásoknak. 1974 évi rendezvényeik közül kiemelkedett a Magyar Néprajzi Társaság szolnoki vándorgyűlése, melynek elő­adásait Faluk. Mezővárosok, Tanyák címmel, három kö­tetben előzetesen kiadta a Damjanich Múzeum. A tárgyi feltételek javulá­sát is hozta az 1974-es év. A jászberényi múzeum kiállító­termeinek felújítása lényegé­ben befejeződött, s a forgató­könyv alapján készül az ál­landó kiállítás. Befejeződött a karcagi múzeum műemléki felújítása is. A Damjanich múzeum néprajzi raktárai­nak átrendezését megkönnyí­tette a jászdózsai tanvai is­kola megvétele, mivel ott na­gyobb méretű tárgyakat rak­tározhatnak. A megyei múzeumi munka eredményességére vall az iménti — nagyon vázlatos — felsorolás mellett , az is &ogy tavalv a muzeológusok közül Győrffy Lajos a megyei ta­nács közművelődési díját kapta. Kaposvári Gyula Móra Ferenc emlékérmet, Bellon Tibor a Szocialista kultúrá­ért kitüntetést kapott, Fü­­vessy Anikó és Egri Mária miniszteri dicséretben része­sült. Egri Máriát Ámog Im­re szolnoki vázlatkönyvéért a Kiadói Főigazgatóság nívó­díjban részesítette. A síuhai penge mestere Dávid Sándor fafaragó legfrissebb munkája mé'tő az elismerésre. A magas, karcsú szobornak, ahogy el­készült, egyszerre tucatnyi csodálója akadt. Dicsérték orrát, szemét, száját, a sisa­kot és a fegyvert egyenesért mesterinek titulálták. Aki nem látta, sajnos már hiába siet Jászszentandrásra. A szobor elolvadt, megsemmi­sült. Végzett vele a Nap, a hóemberek legszigorúbb kri­tikusa. Bár a fa tartósabb alap­anyag, de az idő múlásával megrokkan a legkeményebb tölgy is. Dávid Sándor mel­lett két gyógyításra váró ..beteg”, két köfmyed, flnom­­ívű asztalka, a századfordu­ló világhíres Stindl műhe­lyéből. —• Javításra várnak — magyarázza, s > fejével egy távolabbi sarok felé int: — A garnitúra része az a ko­mód is. Csúr bácsi műhe­lyében reperáltam hetekig. Csúr bácsi, Gsúr István volt a mesterem. Ö adta kezem­be az első fűrészt, tőle ta­nultam a szakma szeretetét. Csűr bácsi talán maga se hitte, hogy tanítványa egy­szer mestér, a fa művésze lesz. Az ügyeskezű setédet á fánál jobban érdekelte a vers. az irténlom — na zs persze a foci. — Akkor kezdődött min­den, mikor a iairari tech­nikumot elv'gtzve a hevesi népművészeti ep háziipari szövetkezethez kerültem részlegvezetőnek. Pár nap alatt szinte szerelmes tet­tem a szakmába. Hamaro­san már szekrényekét, szé­keket, lócákat terveztem. A szolnoki Tisza Szálló, budapesti, gyöngyösi, váci éttermek berendezése di­cséri az ifjú alkotót, számös munkája Olaszországba, Francia-rszágba került. — Egyre gyakrabban fabrikáltam otthon is. Ivó­­csarnokot, botot, karálat faragtam — aztán egy-egy figurát. Aki látta, biztatott; legjobban Domanovszky György, a szobrász. Taná­csára megtanultam intar­ziát készíteni. íme néhány... Soproni utcarészlet, egy gótikus templom belseje, Madách-illusztrációk. Gon­dosan komponált, hatásos, szép táblák. Dió, kőris, ma­hagóni, biboló. bubinga, já­vor, teak, zebránó — sorol­ja Dávid mester á felhasz­nált anyagfajtákat. ’ — Hogy melyikkel dolgo­zom legszívesebben? Az eperrel, a dóival és a cse­resznyével. Nézze, ez a maszk éppen cseresznyefá­ból készült... Modernvonalú kompozí­ció. de engem a busó álar­cokra emlékeztét. Szándé­kosan? — A népművészet forma­elemeit igyekszem felhasz­nálni, minden mű'aiban. Sajnos ffzentandrá^on kevés eredeti motívumot találni, Fiatal község, nincsenek ha­gyományai. A mezőtúri megyei és a debreceni országos amatőr képzőművészeti bemutatókon mégis a hagyományőrzést, a népi motívumok nagyszerű modern feldolgozását emlí­tették Dávid Sándor mun­káinak tétéőbb értékeként... — _ Szilvafából készült ebédlőnarnitúrám Mezőtúron első díjat nyert. Idén egy faliszekrénnyel pályázom. A tervek már készen vannak, hamarosan munkához látck. Egy vázlat került elő. majd néhány féltett, külön­leges szerszám. Kések, pen­gék, vésők. Az udvaron lá­tott esztermténhez. szalag­­fűrészhez viszonyítva elő­ször játéks'vrnek vélem. — A stubai penge hasz­nálata akáf mestervizsga is lehetne. Nehezen . engedel­meskedik a kéznek, de ha igen... Akkor olyan remekek ké­szülnek, mint az Étkező öreg, az Anya, vagy a ko­rábban említett busó-maszk. — Ügy érzem, becsülettel megtanultam a szakmát. Most' már dolgozni, bizonyí­tani keli... Csak égy műhe­lyem lenne rAgre. és versze valamivel több szabad időm. Hevesről igaz Jászapátiba. kerültem a ~ő i"' '-cthe. de a- időrabló ’ rnrnirnp Sz?T2Tl• cséré a taniivá­mir.k a n- ---<kek. c’iramra, ügyéskezü mesteiek ’''--ele. H. D„ *

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom