Szolnok Megyei Néplap, 1974. december (25. évfolyam, 281-304. szám)
1974-12-01 / 281. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP t974. őecem/8«e 1. SZAKOMYfKAROLY: János és Jánoska öt órakor Jánoska azt mondta Novák Évának. — Te, Vica. nekem haza kell mennem. Sajnos. Novák Éva nem nagyon értette, mit mond. mert a jégpálya hangszórói egv ke- ringőt harsogtak. Körülsik- lotta Jánoskát, korcsolyái szép ívet rajzoltak a fiú köré, a jégen. Megkapaszkodott Jánoska karjába, puha, barna haja a lendülettől az arcába csapódott. — Mondtál valamit? — Igen, Vica. Nekem, sajnos haza kell mennem. — Ó, máris? És megint? Tegnap sem maradtál zárásig. Pedig csuda jó a pálya. — Sajnos — hebegte Jánoska. — Várnak. — Ki a csuda vár? — kérdezte Novák Éva. Ellökte magát a fiútól, csinált néhány ügyes figurát hátrafelé, aztán visszakorcsolyázott. Szép. vékony élű arca piros volt a friss téli levegőtől. Jánoska nagyon resteilte magát. — Az öregem vár. Akar valami fontosat... Vagyis mondta, hogy menjek haza fél hatra, mert akar valami hogyishívjákot... nem tudom, mit — Menjek én i6? — kérdezte Novák Éva. , — Hát te maradhatsz... — Jánoska szeme összeszűkült. — Itt van a Bíró Gyu- szi, ugye... — Ne marháskodj — nevetett a lány. — Bíró Gyu- 6zi! Elmegyek haza én is. Ha te nem vagy itt, úgysem ér semmit az egész korizás. De azért még futhatunk egy kört nem? — Persze. — Vagy nagyon kikapsz? — A lány kuncogott, de Jánoska bosszús volt. hát abbahagyta. Megfogták keresztben egymás kézért, és ügyes lendülettel nekivágtak. — A fene egye meg! — szitkozódott a fiú. — Legyek csak egyszer a magam ura! Megszorította a lány csuklóját. válluk összeért. Szépfen siklottak a reflektorfényben a fehér pályán, A keringő még szólt. A hideg az arcukba vágott kerülgették a korcsolyázókat, siklottak. Jó meleg volt Novák Éva tenyere. Jánoska a kis- ujjával simogatta a lány csuklóját. Nagyon jó érzés volt így egymásba kapaszkodva száguldani a jégen. Időnként „ lendülettől ösz- szeért az arcuk. Jánoska érezte Novák Éva hajának enyhén kölnis illatát. Nem ismerte a kölnifajtákat. de nagyon kellemes illat volt Visszatértek a melegedőhöz. — Tényleg menned kell? ■— kérdezte kifulladva Novak Éva. Kicsit nekidőlt * fiúnak. Párát lehelt, amint beszélt Jánoska a fehér fogakat nézte, a kipirult lányarcot; ügyetlenkedve magához húzta, de amaz kiperdült, nevetett. megfogta a kezét, és vonszolta a kijárat felé. — Kikapsz otthon! — kacagott Novak Éva. — Várj! — mondta Já- . noska. A lány megállt. Szemben álltak, a fiú kicsit magasabb volt, pedig egy osztályba jártak. — Na? — kérdezte Novák Éva. Egy otromba fickó nekiütődött. Jánoska majdnem elvágódéit. — Mégis jobb lesz, ha megyünk — mondta a lány. Kinn, a melegedőben, lecsatolták a korcsolyákat. Furcsa volt lépni korcsolya nélkül. Együtt mentek a földalattin; Novák Éva egy megállóval előbb szállt le, mint Jánoska. — Szia! — köszönt a lány. Szíjra fűzött korcsolyáit megemelte, a vasak össgecsör- rentek — Szia! — mondta János- . ka. Egvszer maid megcsókolom. gondolta. Majd lesz egy olyan alkalom. Talán a jégen. Amikor már keygsebben vannak. Csak ne kellene mindig hazamenni. Otthon az anyja ezzel fogadta: — Apád már türelmetlen. Eridj be hozzá. Fintort vágott, de az anyja rászólt. — Meg ne lássam ezt még egyszer! Ledobta a lemberdzsekjét, a sálj át, a kesztyűjét. Az anyja szedegette fel a földről. — Azt akarjátok, hogy megszakadjak?! Törődtök is ti vele! — Itt van? — nézett ki János, Jánoska apja, a szobaajtón. — Na, megjöttél yégre? Azt mondtam, ötre légy itthon. — Azt mondtad, hogy ötig lehetek a iégen. — Már megint ez a vita! — sóhajtott Jánoska anyja. Bement a konyhába, és becsukta az ajtót. — ötig a jégen! — mondta János. — Amikor én már ötre itthon vagyok! Amikor én sietek, felugrálok a villamosokra. hogv itthon legyek és tovább építsem neked a vonalat. Jánoska ott állt az ajtó előtt, fél lábra ereszkedve, unottan, lógó karral. Novák Évával korizhatnék a jégen, gondolta. — Na, most ne állj itt, hanem gyere, gyere. Nézd meg, mire jutottam, addig is. egyedül. Az apja kitárta a szoba- ajtót. Különös fények égtek a padlón a szoba homályában. Alulról világították meg a férfi borzas fejét, gyűrött ingét, amit ráncokba szorított a csíkos nadrágtartó. — Csukd be már az ajtót! — szólt János. A fiú cipősarkával belökte az ajtót. — Na. nem is érdekel? — kérdezte az apja. — Csak azt ne mondd, hogy nem érdekel. Amikor neked csinálom, amikor annyira oda- vagv érte... Egymásra néztek. Az apa arcán ideges mosolyba futottak a ráncok. Piros és zöld fények világítottak a földről, az egész szobát behálózó játékvasút sínéi, állomásai. őrbódéi, sorompói, alagútjai mellől. Parányi szemaforok, lámpácskák fényei. — Megépítettem a nagy viaduktot! — mondta lázas örömmel János. A fiú zsebre tett kézzel állt. nézte az apja arcát. Ma reggel talán nem borotválkozott, az ősze® szakálltüskék beborították az állát. Egyszer csak nem állta a tekintetét. Félrefordította a fejét. A tompán csillogó síneken két szerelvény vesztegelt. Személy és teher. Diesel-mozdony és gőzös. A könyvszekrény mentén a sínek szabályos. harmincöt fokos emelkedője egy merklin hídba torkollt, a híd alatt keresztbe futott egy vágány. De másutt is: a sínek összevissza tekergőztek, hirtelenjében nem is lehetett tudni., merre visz útjuk. — Na, mit szólsz hozzá? — kérdezte Janosf Vigyázva, hogy kárt ne tegyen a bonyolult vaspályában, a viadukthoz lépdelt. — Szabályos emelkedő. Képzeld, mennyit kellett kísérletezni, amíg rájöttem, hogy hány fokos emelkedőt bír ki ez a masina. De most felfut rá, csak látnád! Ez most a pálya legveszélyesebb szakasza. Voltaképpen elég labilis, de így legalább ugyanolyan kilengése van. mint akármelyik nagy viaduktnak. Itt aztán van egy kis izgalom. Gondoltam, megvárlak a végső munkálatokkal, de... ugye... te ott a jégen... Jánoska nekidőlt a fainait. Miért van az. töprengett, hogy a lányok olyan helyesek. kedvesek, de ha az ember kicsit magához akarja ölelni őket, mindjárt kisik- lanak? Pedig én igazán %zer retlek, Vica, Én igazán veretlek. Tőlem nem .kell félned. Én szeretlek. Vica. — Na nézd csak — mondta az apja- — na nézd. kapcsoljuk csak be a Dieselt. Mondjuk a Dieselt. Légy szíves. Holnap nem jövük haza. gondolta Jánoska. Nem, akármi lesz itt. Ott maradunk zárásig a jégen. — Légy szives! — szólt János. — A hatos őrháznál vesztegel a Diesel. Látod, tilos a jelző. Légy szíves, tedd szabaddá a pályát— Apa — szólt halkan Jánoska —, most ne., — Nem értelek. — Most ne. Jó? —- A hatos őrháznál... — Ne. apa. most ne. János, az apa. ott térdelt a viaduktnál. A szabályos emelkedőnél. Két keze tehetetlenül lógott a földre, amint térdelt. Még mosolygott. — De hát miért? Majd meglátod... Jánoska megfordult. Állt a csukott ajtóval szemben, égett a torka. — Most mi van veled? — kérdezte János. — Nincs kész az algebra. — Nincs kész? 0. hát tudod. hogv majd együtt megcsináljuk. Majd vacsora után. Jánoska megfogta a kilincset. Istenem, gondolta, Vica, szeretlek. Vajon ér- zed-e? Tudod-e? Nem merte kinyitni az ajtót. Sértés. Azért azt tudta, hogv sértés. Megforrósodott kezében a kilincs. Hallotta, hogy az apja feláll, valami csörrent, talán az egvik sínpár. Hallotta, hogv az apja a nadrágja térdét porolja. — Miattad csinálom az egészet — dohogta János. — Sietek haza- Villamosokra ugrálok. Miattad építem az új vonalakat. Annyira odavagy érte. Mit gondolsz, nem lenne más dolgom? Nekem! Miért nem kiabál? — gondolta Jánoska. Ha kiabálna, jóbb lenne. Az ajtó egyszer csak kinyílt. Kinn volt az előszobában. Várt A gázóra kattogott — anya főzött a re- zsón. Kinn az udvaron égett egy lámpa a szél lóbálta. mint a jégpálya fölött a fényeket. Vica. gondolta, istenem. Vica. Halk zümmögést hallott- A Diesel elindult a hatos őrháztól. Kattogott a váltókon. Most a viaduktra kapaszkodhat fel, erőlködik a motorja. Anyja résnyire nyitotta a konyhaajtót és kikiáltott: — Aztán majd gyertek vacsorázni ! DONATH gyula rajza Közöss^í’i művelődés forrásai A vetélkedők haszna Három évvel ezelőtt Le- ningrádban tudományos felmérést készítettek a rádiós, televíziós és egyéb vetélkedőkről, Ki mit tud-típusú ' műsorokról. A felmérés eredményeit összegező tanulmányában B. T. Konrád szociológus-professzor félig tréfásan e2t írta: „Két veszély fenyegeti a versenyműsorok résztvevőit: 1. Ha azt hiszik, hogy produkciójuk révén „ki- ugranak” és ismert művészek lesznek; 2. Ha nem hiszik azt.” A tréfában van túlzás, de van igazság Is. Nyilvánvaló, hogy a lelkiismeretes felkészülés csak • nagyfokú ambí- 'ció eredménye lehet. A részvevő meg akarja mutatni tudását, képességeit. Természetes. hogy az elismerés (nyereségben. díjakban) örömére szolgál, hiszen azért senki se szívesen szerepel, hogy pusztán tudomásul vegyék a szereplését. Más kérdés, — de ennek a részleteiben itt nem merülhetünk el —, hogy helyes-e. ha valaki olyan reményeket is táplál magában, amelyek a szereplés utáni időszakra vonatkoznak? Hogv a produkciót bizonyos „élet- tervekkel” is összeköti? Véleményünk szerint, általában nem, — dehát ellenpélda is akad. hiszen sok ismert előadó van. aki egy-egy vetélkedő-műsorban nyújtott ki-' váló teljesítménye révén lett „profivá”. De bármint van is az egyéni tervekkel és ambíciókkal: ezek a játékok hasznára, épülésére válnak a közönségnek, s ez a dolog lényege. Gondolkodásra ösztöGECSE ÄRPAü RAJZA nöznek. újabb közösségekben ébresztenek törekvéseket. Társadalmi — szűkebbre vonván a kört — kulturális hasznuk, értékük ebben van. örvendetes, hogy már ott tartunk: nemcsak a rádió, a televízió fedezte fel, kamatoztatja okosan és mértékkel a vetélkedőkben rejlő lehetőségeket. hanem igen sok vidéki művelődési központ, kultúrház, egyéb művelődést terjesztő intézmény. (Még múzeum is akad közöttük — például a keszthelyi Balaton Múzeum, amely az Ismeretterjesztő Társulattal együtt történelmi, régészeti vetélkedőket rendez.) Hallottuk — sőt be Is számoltunk — több olyan műsorról, amely egy- egy nagyváros. tájegység egész lakosságát megmozgatta: a szolnoki versengés például a város történetéről, a Matyóföldi Napok érdekes és színvonalas „helyi Ki mit tud”-sorozata, stb. Hatalmas élmény- és ismeretanyagot közvetítenek a jól megrendezet vetélkedők. Számvetés nem készíthető arról, hogy hány értékes klasszikus és mai műalkotásra. képre, szoborra, költeményre. színházi előadásra, filmre hívta fel a figyelmet egy-egy jólsikerült vetélkedő. S hány szépirodalmi műre, tudományos ismeretterjesztő munkára. Mert amíg a játékosok a szereplésig eljutnak, .igen sokat tanulnak, olvasnak. Jól tudjuk, hogy egy- egy produkcióra nemcsak úgy készül az ember, hogy kizárólag azt gyakorolja, — hanem akarva-akaratlan körültekint annak környezetében is. A színjátszók nem indulhatnak úgy versenyekre, hogy meg. ne ismerkedhettek volna más színjátszók — színházak — hasonló témakörű produkcióival; a szavaló egész költői életműveket tekint át; a helytörténeti vetélkedők résztvevői egy-egy tájegység múltját, a magyar történelem * egy-egy metszetét, nemritkán ' egész korokat, kultúrákat. Hatalmas tehát a forrásvidék. ahonnan az ismeretek és élmények származnak. A felkészülés — az igényes, és nem jól-rosszúl összetákolt alkalmi rendezvényekre gondolunk. mert ilyenek is akadnak, — hosszú ideig tart és már ebben a szakaszban értékes ismeretekkel gyarapszik a résztvevők tudása. S amikor sor kerül, immár közönség színe előtt magára a produkcióra, o szellemi érték meghatványozódik, rflert — legalábbis egy része — köz- kinccsé válik. A nézőtéren ülők is bekapcsolódnak a Mátékba. vagv'ha nem olvan a forma, követik az elhangzottakat. részesévé válnak a versengésnek. Később utánagondolnak. s egy-eev számukra figyelmet keltő alkotással ismerkednek, elolvassák a témakörbe vágó könyvet. megnéznek egy filmet, színdarabot. A hatásnak rendkívül sokféle formája lehet felsorolva. még csak érinteni sem lehet az ismeretek szivárgásának néha áradásának valamennyi csatornáját. Az emberek azon veszik észre magukat, hogy régen elfelejtették, melyik nyertes milyen elismerést, díjat kapott. — de a tudás, amit szereztek, megmarad. Ez a vetélkedők legfőbb szellemi -* nem túlzás azt se mondani.' hogy erkölcsi — haszna. 9 célja is. Mert hiszen az mindenki számára nyilvánvalő. hogy a díj itt nem az elsőrendű dolog. A • folyamat a fontos. A szellemi közegben való — ha szabad így mondani — „tartózkodás”, amelyet a feklészülés és az élvezetesen megrendezett játék jelent. Közösségi művelődési forma a jó vetélkedő. Ez.ért fontos, hogy okosan és gazdaságosan bánjanak vele. Nem szabad devalválni. Nem szabad derűre-borúra rendezni — itt-ott erre is van hajlandóság —, mert unalmassá válik. Ez óhatatlan: jó témát, amely köré egy-egy komoly verseny építhető, nem mindig könnyű találni. A felszabadulás 30. évfordulójára való készülődés most szinte korlátlan lehetőségeket kínál — elsősorban a történeti. hadtörténeti, szépirodalmi témákból. — s ez nagyon jó. Az élet azonban kevés ilyen alkalmat hordoz, mintegy ajándékként a tanulni művelődni vágyóknak; vigyázni kell tehát, hogy a vetélkedő méltó eseményhez, alkalomhoz kötődjék, olyanhoz. amelyről van mondanivaló. Ennek jó kiválasztása már fél siker. Nagyon fontos, hogy a közműveltségért felelős szervek munkatársai, irányítói figyelemmel kísérjék egy- e"v területen vetélkedők sorsát tartalmát, szellemét, a megrendezés körülményeit. Korunk egvik ielentős művelődési forrása, egész kö- züsépek élménve. megérdemli tehát a törődést. ?. « J r
