Szolnok Megyei Néplap, 1974. december (25. évfolyam, 281-304. szám)
1974-12-25 / 301. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1874. december 25. Valkó Mihály Etiópia éiiren A danakil sivatagban 8 Több száz méterre az i Assab felé vezető kötésűitől, amelyen idáig jöttünk, s amely a Vöröstenger partjáig visz, és több száz kilométerre a fővárostól északkeletre, s már nem kétezerrel a tenger szintje fölött — hanem alatta mélyen ötvennel. Dandroverünk mintha valami forró katlanban haladna. Etiópia másik véglete. Mérhetetlen csend vesz körül bennünket, már- tnár titokzatos némaság. A láthatáron feltűnik egr tevekaraván. Szépen, egyenletesen ringatózik, ősien misztikus látvány. Nomád danakilok, vándorolnak. Minden vagyonuk a teve hátán — mennek ßz enyhébb éghajlatú, kellemesebb hegyvidék felé. Mikgr közelebb érünk hozzájuk, észrevesz- szűk az ,embert is. közülük egy elől halad, vállán fegyver, testén bőrruha. Természetesen állatbőrből. Fegyvere beesésem szerint még az első világháborúból származhat, de mindegy, puska, amelyikbe golyó jár, és tudja azt mindenki, aki erre vetődik, hogy a gyanakvó és hirtelen haragú danakil férfi ál?, kezében gyakran el is sül. Még é kiruccanást megelőzően a dessiéi kórházban láttam két sebesültet, innen hozták be erről a vidékről; egyiknek a kezefeiét vitte el a golyó, másiknak gyomrába fúródott a gyilkos vasmag. Errefelé egyszerűen oldják meg a felmerülő konfliktusokat! Mindezt tudva, csak tisztes távolból küldjük feléjük barátságos biccentésünket, üdvözletünket, A férfi, aki a tevék előtt halad, úgy tesz, mintha észre sem venne bennünket, pedig szeme sarkából mindenbe készen, gyanakodva kémlel és követi minden mozdulatunkat. Nyugat felé tartanak, a kellemesebb éghajlatú hegyes-dombos vidékre. Az egyetlen törzs, amelynek még a számát sem ismerik. — Háromszázezren vannak vagy többen is talán. Itt aztán nehéz volna népszámlálást tartani. De kordában sem igen lehet őket tartani. Élik a maguk törzsi életét. Folytatjuk utunkat a sivatagban. Ügy tűnik, mintha a távolban víztenger terülne el. Talán épp egy tó! Dehát honnan lenne itt a sivatag közepén égy tóra való víz, mikor néhány csepp is alig akad. Hetek óta már nem hullott csapadék, a hőség pedig 45—50 fok körül lehet. Nem mondom, hogy árnyékban. mert árnyék sehol. A tengerről pedig kiderül, hogy csupán csalóka délibáb. pé- libáb-tenger! Hol van ehhez a mi Hortobágyunk soványka tüneménye? Míg ezen elmélkedem, népes csapatban struccok galoppoznak el mellettünk. Majd szétszórt csontok halmazát pillantom meg, ahogy vakítóan fehérlenek a fakósárga homokon. Ezt már a sivatag utcaseprői, a dögkeselyűk sem takarították el, amelyek most is ott köröznek a levegőben áldozatra lesve. Közben gépkocsink úgy átforrosódik, hogy kénytelenek vagyunk kiszállni rövid pihenőre., Nem földre lépünk, hanem tüzes, ízzó lemezre, oly forró a homok. Vékony talpú szandálomon keresztül egészén csontomig hatol a forróság. Kelet felől szél fú az arcomba, de az is mintha egyenesen valami tüzes kemencéből szabadult- volna. Hogy bírhat ember ilyen helyen élni? A költőinek látszó kérdésre váratlan és meglepő válasz: tölünk kétszáz méterre három alak bukkan fel. s vitán felül emberek. Dehát honnan bújhattak elő. mikor az előbb még seholsem láttuk. A földből aligha, a váratlanul felbukkanó emberi teremtmények pedig egyre közelednek. Felénk tartanak. Deréktól felfelé testüket nem fedi semmiféle ruha- Három nő, S az egyik niögüi egy leányka lép elő. Dana- kiiok, mások nem nek. Hisz egész Etiópiában ez az egyeben . ., amelynek lányai és asszonyai nem ismerik azt a fájta szemérmességet, amely a kíváncsi férfiszemek elől elta- kartatná velük női mivoltuk kétségtelen jeleit. Már néhány lépésre vagyunk egyig mástól. És akkor éles hangon, mely csaknem úgy hangzik, mint nálunk ha valaki hirtelen fejhangra vált, sok i-vel és hegyesen, erős gesztusok kíséretében megszólalnak. Először nem értjük, mit mondanak. törzsi nyelvükön szólnak. De ahogy kezük mozgását követjük, távolabbra holmi földkupacoknak látszó gombákat észlelünk, Kétségtelen, állapítjuk meg, a furcsa, éleshangú, jóformán tagolatlan beszéd, valójában kedves invitáció. Mindezt az is megerősíti, hogy az egyik hegyes mellű fiatalasszonyka felém nyújtja azt a gvökérdarabot, amit addig rendületlenül rágcsált kivillanó fehér fogaival. Kóstoljam. ne kóstoljam, a barátság forog kockán. Volt már rá ©set. kísérőm mondja, hogy hasonló esetben a visszautasítás egészen otromba következményekkel jár. Óvatosan megfogom, maid a gyökér szűzi végét számba veszem. Mintha édeskés íze volna, de rögvest megállapítom, hogy szívesebben nyalogatnék helyette egy jó csokoládé fagylaltot. Kísérőm szerint a gyökérnek nem is ízében van a haszna, hanem inkább abban, hogy fényesre csiszolja a fogakat. Szóval afféle sivatagi fogkefe. Menjünk yagy ne menjünk vizitbe? Ez itt a kérdés, miközben a három danakil nőcske élénken vihorászik. Hátha ez a látszólag barátságos invitálás csupán csalétek? Hisz e zárkózott, a civilizációtól távol álló emberekről az a mendemonda járja, hogy eledelük fogytán az emberevéstől sem riadnak vissza. Kíváncsiságom azonban hamarosan fölül kerekedik motoszkáló félelmemen, s otthagyva a ió öreg landrovert, és kísérőmet is, elindulok egvedül a három nő kíséretében a földből alig-alig kilátszó kunyhócs- kák felé. Négy vagy öt lehet egy kupacban. Oldaluk sárból, tetejük bőrből. Rögtönzött hajlékok. Átmérőjük talán három vagy négy méter, magasságúit nem éri el a kettőt. Alacsony ajtaján csak kétrét hajolva férek be- De alighogy belépek — teljesen sötét van, fényt, világosságot sehol nem kap e furcsa lak — már fordulok is kifelé. A fojtogató faggyúszag és a friss kecsketrágya szaga, a féktelen bűz egyszerűen orrba vág. Kibírhatatlan!! A kunyhó előtt folytatódik tehát a baráti eszmecsere. Én mondom magyarul, ők danakilul vj borásznak, Feltűnően jól érzik magukat, de a fotómasinától félve elfordulnak. E kellemes perceknek váratlan fordulat vet véget. Nem messze a kunyhóktól, egv kiszáradt főúri mederből férfi csörtet elő, kezében hatalmas dárda és dühösen rázza. Nem valami boldog, hogy feleségei társaságában forgolódom. (Itt a többnejűség járja.) Nincs más választás. Usgyi vissza a landroverhez! Társam már vár, és jár a motor is. Bevágódom a kocsiba és máris indulunk. Kum! Kum! Kum! hasítja a levegőt a mérges férfi kiáltása. Álljatok meg! Álljatok meg! Ez lehet az értelme. Mikor kikerülünk a ..lőtá- volságból” — barátom csendesen megjegyzi: — Még szerencse, hogv csak dárdája volt és nem Duskáia mert akkor lehet, hogy már alulról szagolnád — a sivatagot! (Következik; Kereskedőkkel a merkátón) Én és a Iandrover A három danakil hölgy közül kettő... „Hull a pelyhes fehér hó.. — hallatszik ki az énekszó az egyik szobából. Az ötödikesek az ünnepi műsor Hó- pihe című jelenetét próbálják Ketten már csomagolnak... Somod! Máriát a török- szentmiklósi Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat Kulich Gyula szocialista brigádja, Czene Ilonát pedig a Május 1. Ruhagyár szolnoki özemében dolgozó Angela Davis brigád látja vendégül az ünnepek alatt Vacsora után a klubszobában. Előkerülnek a társasjátékok, a könyvek, a jobbnál- jobb lemezek, a subaszőnyegek A gyerekek jókedvétől visszhangzanak a termek, a folyosók. Vége a délutáni tanulásnak. A füzetek, könyvek a táskába kerülnek, a diákok lefekvésig még egy kicsit játszanak, zenét hallgatnak, olvasnak. A kisújszállási Teleki Blanka leánynevelő otthon lakói vidáman készülődnek a karácsonyra. Nagy az Izgalom. Sokan csomagolnak, a téli szünidőt a szüleiknél, rokonoknál vagy vendégségben töltik jel. A többiek díszítik a tanulószobákat, a hálótermeket, ajándékokat készítenek, dalokat tanulnak, szerepet próbálnak. , ők is szeretnék a karácsony estét minél * vidámabb, családiasabb hangulatban eltölteni. Nagy Zsolt képriportja A téli szünidő előtti utolsó földrajzórára készülnek a hatodik osztályosok fe!
