Szolnok Megyei Néplap, 1974. november (25. évfolyam, 256-280. szám)
1974-11-28 / 278. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1974. november it. V Átadjuk a staf... Sándor Pál: „A polgári forradalomtól a. proletárforradalomig” % ... Történelemkönyveink tömör megfogalmazásában: a két párt egyesülése alapján megegyezés jött létre a hatalom átvételére vonatkozólag. 1919. március 21-én kikiáltották a Tanácsköztársaságot. Ezzel első ízben — még pedig békés úton — a nép kezébe került a hatalom Magyarországon... A lényeges számunkra most az az elvi megállapítás, hogy a proletáriátus hatalomátvétele békés úton történt, és hogy ez nem egyszeri, tör-, ténelmi véletlen, hanem az adott körülmények között egyik lehetséges mód. Ezt az elméleti álláspontot fejezte ki Lenin az immár történelmi jelentőségűvé vált áprilisi tézisekben, amelyekben a polgári forradalomnak pro- letárforradalommá való át- fejlődésének békés útját határozta meg. „A mai orosz- országi helyzet sajátszerűsége az — hangzik a tézis —, hogy átmenet a forradalom első szakaszából, amely a proletáriátus kellő tudatosságának és szervezettségének hiányában a burzsoázia kezébe adta a hatalmat, második szakaszába, amply a proletariátusnak és a Parasztság legszegényebb rétegeinek kezébe kell, hogy adja a hatalmat” — majd így folytatódik: „Ezt az átmenetet egyrészt a legteljesebb legalitás, másrészt az jellemzi, hogy a tömegekkel szemben neih alkalmaznak erőszakot” S hogy a Nagy Októberi Forradalom további menetében nem érvényesültek az áprilisi tézisek, az néni a bolsevikokon, hanem az ellenforradalom fegyveres akcióin múlott... Az első magyar proletárdiktatúra hatalmas történelmi anticipációja volt annak — a lehetőségnek —, amelyről a Szovjetunió Kommunista Pártjának programja beszél... r Ain a forradalom további menete tanulságos illusztráció a Szovjetunió Kommunista Pártja programjában szereplő másik alternatívára is. „Olyan körülmények között — fejtegeti a program — amikor a kizsákmányoló osztályok a néppel szemben erőszakhoz folyamodnak. tekintetbe kell venni a másik lehetőséget is, a szocializmusba való nem békés átmenetnek a lehetőségét. A leninizmus azt tanítja, és a történelmi tapasztalatok igazolják, hogy az uralkodó oszályok nem engedik át önként a hatalmat. Ilyen feltételek között az osztályharc formája és hevességének foka nem anynyira a proletariátustól, hanem attól függ, hogy milyen ellenállást fejtenek ki a reakciós körök a nép túlnyomó többségének akaratával szemben, hogy alkalmaznak-e erőszakot a szocializmusért folyó harc egyik vagy másik szakaszában.” S ez elméleti megállapításokat a magyar kommün tapasztalatainak. sorsa további alakulásának fényében ki kell egészíteni azzal, hogy a reakciós körök nem feltétlenül az illető ország békés úton hatalomra jutott, győztes proletáriátusának saját reakciós körei azok, amelyek erőszakhoz folyamodnak a forradalom megbuktatása érdekében. Bármily hibákat is követett el — nem rendelkezvén elegendő forradalmi tapasztalattal és Lenin tanainak és útmutatásainak kellő elsajátításával és mély ál- élésével — a Magyar Tanács- köztársaság, azt végül mégis az ellene összefogott imperialista hatalmak fegyveres ereje döntötte meg. A történelemben természetesen nem játszik szerepet az olyan fikció, mi lett volna, ha...? De az eseményeket jobban megmagyarázza és segít levonni a jövőt illetőleg a történelmi tanulságokat az akkori tényleges helyzet visszaidezése. .Ezt a helyzetet két oldalról kell megvilágítani. Az egyik oldal azt mutatja, hogy a magyar forradalom a maga elszigeteltségében válságos helyzetbe kerülhetett, viszont reálig lehetőség mutatkozott arra. hogy az orosz és a magyar Vörös Hadseregek felvegyék a közvetlen érintkezést, és egységes frontot alakítva harcoljanak az impry'alizmus ellen. A Népszabadság nemrég közölte; néhány évvel ezelőtt bukkantak a kutatók Lenin egy táviratára, amelyben 1919 tavaszán Lenin utasította az ukrán Vörös Hadsereg vezetőit: erőiket Gye- nyikin megsemmisítésre és 'Magyarország megsegítésére összpontosítsák. Számos magyar nyelvű röpirat látott azokban az időben Oroszországban napvilágot, amelyben 3 közel százezer magyar volt hadifogoly, aki a Vörös Hadsereg soraiban fegyvert fogott a forradalom védelmére, közvetlen célként azt tűzte ki, hogy átvágják magukat Galíciának azon a keskeny földsávján, amely az ukrajnai tanácsköztársaságot elválasztotta Magyar- országtól. hogy segítségére siessenek a szorongatott Magyar Tanácsköztársaságnak. ... Az egyesülés azojjban mégsem jöhetett létre... A Magyar Tanácsköztársaság sorsa ezzel el is dőlt. De hogv a szocializmus további jövőjét illetően küzdelme nem volt hiábavaló, arról tanúbizonyságot tesz a helyzet másik oldalára való utalás. Az orosz szocialista forradalom vezetői a magyar forradalmat minden hiányosságai és bukása ellenére úgy értékelték, „azáltal, hogy hónapokon át akadályokat gördített a világ ellenforradalmi erői elé, kedvezőbbé tette az ellenállás feltételeit a világforradalom első fellegvárában, az Orosz Szovjetköztársaságban és megkönnyítette annak győzelmét Koi- csak felett.” ... Egy másik történelmi helyzetben pedig az orosz forradalom, a hatalmassá, világhatalommá növekedett, a fasizmust leverő Szovjetunió tette lehetővé, hogy a magyar proletariátus is megvívhassa harcát saját burzsoáziája ellen, és lerakhassa a szocializmus alapjait. És ismét csak a Szovjetunió volt az, amely — amikor a szocializmus építése során elkövetett súlyos hibákat a nemzetközi ellenforradalom kihasználva válságba sodorta a nemzetet — hozzásegítette a szocializmushoz hű erőket, hogv tovább folytathassák a félbeszakadt szocialista építkezést. S ennek az építkezésnek, társadalmi életünk fontos mozzanatának mindennapi tapasztalata élénken demonstrálja, hogy ... a Szovjetunióval való szoros szövetségünk a záloga annak, hogy mind egyénenként, mind a nemzet egészeként boldoguljon, és viszonylag békés körülmények között nyugodt légkörben és biztonságban, anyagi és szellemi erőinket e célra koncentrálva megvalósítsuk a kitűzött főfeladatunkat, a szocializmus teljes felépítését. És persze, itt nem csupán gazdasági és politikai közös erőfeszítésekről van szó. Nagy. egyre nagyobb szerepet látszik, úgv is iránt ösztönző. előrevivő, de adott esetben, mint hátráltató, gátló tényező — az ideológiai élet. S c területen olyan problémával kerülünk szembe. amely át-meg átszövi úgyszólván az egész szocialista munkásmozgalmat, és pedig szinte a kezdet kezdetétől. S ez nem egyéb, mint harc a? elvi következetességért, a marxizmus—leninizmus elméleti tisztaságának megőrzéséért. Ez az ideológiai harc röviden szólva az elhajlások és eszmei ingadozások ellen fol^k, és abban a jelszóban kristályosodott ki mar régen; ketfrontós harc. A kéífrontos harcot azonban nemcsak a jobb és álbaloldaLi elhajlások ellen keli megvívni. Az ellenség, sót az ellenfél ú.iabb módszerhez folyamodik. Úgy értelmezi a harcot, hogy az a szélsőséges ellen folyik, tehát a helyes, az igazi valahol a középen van. Ez a közép- utasság, az anti k, világ középszere. az aurea mediocri- tas lebeg, mint követendő út, a szemük előtt, holott az igazság az, hogy ez az álláspont ismét annak a kispolgári elégiiletlenség^ek a megnyilvánulása, ameiy elméleti síkon abban formu- lázódik, hogy se nem idealizmus, se nem materializmus, politikailag. pedig, hogy se nem kapitalizmus, se nem szocializmus. S most. amikor a Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulása ötvenedik évfordulója alkalmából mi, e part első tagjai és fél évszázadon át mindet^ baj és vész ellenére hűséges katonáig mint kiérdemesült veteránokhoz illik átadjuk a stafétabotot a fiatal nemzedékeknek, nem mulasztjuk el, hogy rá ne véssük e stafétabotra azt a két tanulságot, amelynek megszív le- lése és követése hitünk szerint elengedhetetlen ahhoz, hogy sikeresen a célba jussanak. Az egyik általános érvényű, és így hangzik: nincs harmadik út. A másik hazánk történelmének lényegét foglalja magában és eképp szól: Magyarországon nincs szocializmus a világ haladó erőinek fő támasza, a Szovjetunióval való szövetség. nélkül. VÉGE Könyv Chiléről „Chile tragédiája — Jegyzőkönyvek és dokumentumok” címmel könyvet jelentetett meg a- szovjet Politiz- dat Könyvkiadó és a No- vosztyi Sajtóügynökség. A könyv eredeti okmányok alapján ismerteti a fasiszta puccs előkészítését és a véres terrort. Külön fejezetet szentel a világszerte kibontakozott tiltakozó mozgalmaknak. A könyv végén a chilei junta bűntetteit vizsgáló nemzetközi bizottság márciusi ülésszakának dokumentumai kaptak helyet. Meyerhold centenárium A szovjet színházi világ megünnepelte Vszevolod Meyerhold — a kitűnő rendező, színész és színész-pedagógus — születésének századik évfordulóját. A lapok és folyóiratok az első oldalon ecsetelték a nagy művésznek a szovjet színház kialakulásában játszott feledhetetlen szerepét. Moszkva egyik legszebb hangversenytermében, a Csajkovszkij-Hallban rendezett ünnepségen megjelent Meyerhold néhány személyes tanítványa és kollégája is. A moszkvai Bakrusin Színházi Múzeumban Meyerhold kiállítást nyitottak meg. A fényképek, iratok, díszletvázlatok két termet töltenek meg és fogalmat adnak arról az újító leleményről, amely a mestert egész élet- útján jellemezte. Napfénytároló A Tiensan-hegység állandóan hósapkát viselő, északi csúcsainak közelében található tófüzér titkát fejtették meg kazah hidrogeológusok. Ezek az alpesi magasságban lévő víztárolók már régen foglalkoztatják a szakembereket, mert nyáron a hőmérsékletük eléri a 43 °C meleget is, s télen sem csökken sokat. Feltételeztek, hogy a tavak földalatti hőforrásokból nyerik a meleget, de ezt később megcáfolták. A további kutatások során kiderült, hogy rendkívül magas a víz sótartalma: több mint 200 gramm literenként. Az ilyen oldatok viszont erőteljesen tárolják a nap hőenergiáját. Másik érdekességük hogy noha forrásokból táplálkoznak, mégis sósvizű- ek, mert a medret képező sórétegből telítődnek. Hústermelés Angliában A márciusi brüsszeli ármegállapodás után az angol kormány elhatározta, hogy a sertés- és marhahústermelőknek termelői ártámogatást nyújt és a készletek felhalmozódásának elkerülésére kényszervágásokat eszközöl. A külön megállapítások lehetővé tették, hogy Anglia a brüsszeli áremelkedéseket és az angol agrárárak emelését az 1978-ig tartó ötéves program második lépcsőjében hajtsa végHollondia tejgazdasága Bélyeg ültöknek Vác A tájakat-városokat ismertető sorozat keretében Vác felszabadulásának 30. évfordulóját a Magyar Posta bélyeggel köszönti. A 8 forint névértékű címletet Vertei József grafikusművész tervezte, akinek munkáiból egyidejűleg kiállítás nyílik a városban. Vác gazdag barokk épületekben, ezek közül a bélyegképen a városháza és a felsővárosi templom látható. Baloldalt, alul helyezkedik el a városi címer, amely a múltat és a jelent ötvözi össze. A régi dicsőséget a Mária Terézia látogatását megörökítő diadalív jelképezi, míg korunkat testesíti meg az a három gyárkémény, amely a Dunai Cement- és Mégzmű működésére utal. Az új bélyeg megjelenésével kezdetüket veszik a város 900 éves fennállását köszöntő ünnepségek, amelyben jövőre a 30 ezer főnyi lakosság egésze részt vesz. Vác nevezetességei 1969- ben a Dunakanyar sorozat 40 filléres értékén már szerepeltek. A mostani bélyegen látható műemlékeken kívül akkor a székesegyház látképe is képviselte a várost. Újdonságok Guernesey négy bélyegen mutatja be a szigeten élő jellegzetes páfrányokat. — Svédország a hazai rádióadások 50 esztendejéről emlékezik meg kétértékű sorozattal. Az első bélyegről megismerjük Sven Jerringet, aki 1925 óta a mai napig gyakori szereplője a svéd rádió műsorénak. A második címlet az országgyűlés munkáját egyenes adásban közvetítő tv kamerát ábrázolja. A televízió az ülések közvetítésére az ország közvélemé-t nyét hosszan foglalkoztató viták után kapott csak engedélyt. — Tizenöt bélyegen gyönyörködhetünk a görög táj változatos népviseleteiben. — Az ausztrál posta négy jelképes ábrájú bélyegen ismerteti az ország oktatási rendszerének különböző fokozatait. — Távol-Keleten az évek különböző állatképek jegyében zajlanak. Korea. Szingapúr, Japán. Formoza bélyegein most hosszú fülű mezei nyúl láván boldog új évet. A holland szarvasmarhaállomány három fajtán, alapul: a világszerte ismert fekete-tarka holland-fríz (1/3 részben), a vörös-tarka Maas—Rhein—Ijssel (14 részben) és a groningeri fekete-tarka marhán. 1972-ben 4 111 000 szarvasmarhát tartottak nyilván Hollandiában, ez a szám 1973-ban 4 668 000-re — 13,6 százalékjapán gondok Az élelmiszerimportok folyamatosan növekvő arányai és az élelmiszerárak rohamos emelkedése kedvezőtlenül befolyásolják Japán külkereskedelmi mérlegét, emellett függő viszonyt is kialakal — növekedett. A tejelő állomány ugyanezen' idő alatt 8,7 százalékkal növekedett, és elérte a 2 171 000 darabot. A holland szarvas- marhát a legtermelékenyebb tejelőként ismerik világszerte. Az átlagos tejtermelés 4800 kg/tehén, Észak-Hollan- diában 5350 kg, ami európai rekordnak számít. kíthatnak Japán és a fontos élelmiszer-alapanyagokat szállító országok között. A japán kormány ezért az utóbbi években nagy gondot fordít az ország élelmiszerellátó forrásainak biztosítáMennyi szilvát termesztünk? Jugoszlávia a világ legnagyobb szilvatermesztő országa. Csupán Szerbiában az egy főre jutó szilvamennyiség 67 kilogramm, ezzel szemben Romániában 27 kilogramm, Bulgáriában 25, Magyarországon 20, az Egyesült államokban 2,8 kilogramm, Franciaországban pedig csupán fél kilogramm. India az éhinség küszöbér Ha mindez igaz, ami az indiai központi és helyi la; pókban az egyes államokban uralkodó éhínségről megjelent, akkor az ország ma sokkal komolyabb éhinség szélén áll, mint az 1940-es években a „bengáli éhínség" idején, amely pedig annakidején 3 millió emberéletet követelt. Szinte minden egyes indiai államból élelmiszer- hiányról érkeznek jelentések, s az egyes államok azt jelzik, ;hogy képtelenek a lakosságot a legelemibb élelmiszerekkel is ellátni, noha néhány államnak eddig rendszerint feleslege volt gabonából. A gyapjú világpiacán oagy tőkés országok gyapjú- para üzleti tevékenységének anyhulása és kereslet-csök- cenése következtében csökkent a gyapjú, különösen^ a ,-ékony ruházati gyapjú ára, ;s az Ausztrál Gyapjúterme* .ők Egyesülete az 1973/74-es szezon végén kénytelen volt jelentős mennyiségeket felrv-kl TI í N’Dia, a kávétermelő csoport lelépő elnöke. Majd ezt követően leszögezte, az említett döntésnek az a célja, hogy a jelenlegi árcsökkenési tendenciát megfordítsák. az érett sör számos ritka tápanyagot is juttat a szervezetnek. A diabetikus étrend szempontjából a sör alkohol- és széndioxid-tartalmán kívül fontos szerepet kapnak a cukor, az aminó- sav és a keserű anyagok. A „jóléti társadalom" mostohagyerekei Európa parasztjai a barikádokra leptek. Calaisban a feldühödött parasztok ír lóhúst égettek el, Hollandiában és Belgiumban heves tüntetésekre került sor, a parasztok mindenütt magasabb árat követelnek termékeikért. Ausztriában ugyan még ritkák az ilyen jellegű tiltakozások, de ott ís megváltozott valami. Már régóta nem szabad a gardákat azokkal azonosítani, akik időtlen tunyaságban élnek. Szociális szempontból sokkal inkább az ipari társadalom „kitaszítottjának" tekinthetjük őket. S7eÍ7mil<iis tfrkép A Balkán első szeizmikus térképét moldáviai tudósok , készítették el — az UNESCO felkérésére. A térkép Bulgária. Románia. Jugoszlávia, Görögország, Albánia és Nyugat-Törökország területét mutatja be. Meghatározták azokat a vidékeket, ahol a kutatók véleménye szerint űrrilO ball erősségű földrengések várhatók, valamint feltüntették azt is, hogy a föld alatti lökések miiven gyakorisággal várhatók. Ezek az információk a lakóházak és ipari épületek tervezőinek rendkívül hasznosak. A térképet szovjet és külföldi geofizikai állomások megfigyelései alapjan állították ösaztí Az 1973/74-es szezon első felében a gyapjú világpiacát a következők jellemezték: nőtt a kereslet, mivel kevés volt a gyapjú és az azt helyettesítő rost, bizonytalanná vált a fogyasztó országok üzleti tevékenységének további alakulása, az árak magasak, de ingadozóak voltak. A továbbiak során a Tűi sok a kávé Tizennyolc kávétermelő ország hivatalosan elfo|adta azt a programot, amely1 szerint a következő évben 16 millió zsák kávét (1 zsák = 60 kg) kivonnak a világpiacról, nyilatkozott Georges Diabetikus sör A sör Csehszlovákiában a legelterjedtebb italnak tekinthető, elérte a népital rangját. A sörfogyasztás hagyományai több évszázadosak. A jól kezelt sör szóróját olt, segíti az anyagcserét. étvágyat gerjeszt, sőt