Szolnok Megyei Néplap, 1974. október (25. évfolyam, 229-255. szám)

1974-10-12 / 239. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1974. október tt. Wilson nehéz feladata A közvéleménykutatók ezúttal is tévedtek, Harold Wilson munkáspártja éppen, hogy csak túllépett a bűvös, a többségi kormány megalakítását lehetővé té­vő 318 mandátum elérésén. A nagy, 30—40 fős több­ségről szóló jóslásokat pénteken délelőtt, amikor több mint 12 órája szinte szakadatlanul zajlott a rádió és televízióállomások választási rész-eredményt hirde­tő műsora, már senki sem emlegette Az abszolút többséget alig meghaladó munkáspárti győzelem után a vesztes, a konzervatív párt vezeté­sének kérdése vált az első számú beszédtémává. A választás napiát követő éjszakán Edward Heath rö­vid, rezignált nyilatkozatában már lényegében elis­merte vereségét Jeremy Thorpe pártjának visszaesése pedig — most csak 11 liberális képviselő van a ko­rábbi 14 helyett — sok más mellett azt is jelenti, hogy a becsvágyó liberális vezető eltemetheti „a két* párti rendszer megtörésének” sokat emlegetett remé­nyét. Persze nem lehet elhallgatni, hogy a munkáspárti többség közel sem tekinthető egységesnek. A választási kampány jónéhány eseménye figyelmeztetett arra, hogy a munkáspárti jobboldal több kérdésben is képes lesz megakadályozni, hogy a párt választási kiáltvá­nyában foglaltak kormányprogrammá, megvalósuló munkatervvé váljanak. De túl ezen a belső ellentéten, van ellentmondói a munkáspárt hivatalos vonalában is. Maga Wilson például — akárcsak a nyugati világ más vezető politikusa — szüntelenül az inflációról beszélt, mint a brit gazdaság az angol munkások „első­számú ellenségéről”. Ám ugyanakkor az úgynevezett „társadalmi szerződésben” az „egyenlő teherviselés elvének igazsága jegyében” ugyanannyi áldozatválla­lást kíván a munkásoktól, mint a nagytőkétől: teher­bíró képességük határáig... Wilson és pártjának győzelme azon is alapszik, hogy a tél küszöbén milliók gondolnak a tavalyi tél hidegben és sötétben töltött napjaira, a háromnapos munkahét gondjaira. Mint ahogy februárban is az 1973—74-es tél került Heath konzervatív pártjának mintegy 40 mandátumába, az idei őszön közel 20 parlamenti hellyel fizettek a toryk a tavalyi tél nyo­masztó emlékéért. Wilsonék pedig azt mondhatták: a munkáspárti kormány nyolc hónapja alatt, ha lassan is, ha meg-megállva is, a brit gazdaság elindult a mély­ből felfelé. Ez persze csak a felszín és a választási kampány során emlegetett adatok ellenére a mélyben változatlanok a brit gazdaság megoldatlan problémái. Kissinger Damaszkuszban Szovjetunió nemzeti jövedelme négy év alatt 25 százalékkal nőtt Leonyid Brezsnyev beszéde Kisinyovban Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára a Moldaval Szovjet Szocialista Köztársaság fővárosában rést vesz a köztársaság megalakulásának 50. évfordulója alkalmával rendezett ünnepségeken Szadat egyiptomi elnök és Kissinger amerikai külügy­miniszter csütörtök este újabb, az éjszakába nyúló megbeszélést tartott. A ta­lálkozót követő sajtóértekez­leten csupán annyit közöl­tek, hogy áttekintették a közel-keleti helyzet egészét és megvitatták a kétoldalú kapcsolatok kérdéseit. Kis­singer megjegyezte, hogy világosabbá vált a közel-ke­leti rendezés következő lé­pése. Az egyiptomi államfő és az amerikai külügyminiszter nem volt hajlandó válaszol­ni arra a kérdésre, hogy mi­korra várható a genfi béke­értekezlet felújítása, s mi­lyen módon foglalkoztak ezzel az alapvető problémá­val. Kissinger megismételte, hogy ezzel kapcsolatban nem lehet számítani drámai bejelentésre. BELGRAD Pénteken hivatalos baráti látogatásra Irakba utazott Dzsemal Bijedics jugoszláv miniszterelnök. Bijedics és az általa vezetett küldöttség október 14-ig tartózkodik Irakban. LISSZABON A Portugál Szocialista Párt meghívására Lisszabon­ban tartózkodó Carlos Alta- mirano, a Chilei Szocialista Párt Központi Bizottságának főtitkára csütörtökön nyilat­kozatot adoft a Republica című lapnak és kijelentette: A chilei Népi Egység párt­jai súlyos hibát követtek el azzal, hogy nem fordítottak kellő figyelmet a hadseregre, hanem vakon bíztak benne. Az igazság az, hogy gyengék voltunk és a Népi Egység kormánya megengedte a ClA-nak és az Amerikának engedelmeskedő fasiszta erőknek, hogy fokozatosan megkaparintsák a legfőbb parancsnoki posztokat, illet­ve a legfontosabb egységek ellenőrzését. VARSÓ A varsói Magyar Kultu­rális Intézetben megnyílt Kovács Imre, Molnár Gab­riella, Sáros András Miklós, Tassv Béla és Tulipán Lász­ló fiatal magyar grafikus- művészek kiállítása. Az amerikai külügyminisz­ter péntek délelőtt Damasz­kuszba utazott. Szíriái,» jor- dániai, izraei és szaud-ará- biai tárgyalásai után ismét visszatér az egyiptomi fő­városba, ahol hétfőn újabb megbeszélést tart Szadat el­nökkel. Kissinger Damaszkuszba érkezése után fény derült a kairói repülőtéren történt incidens részleteire: az elő­zetes jelentésekkel ellentét­ben nem egy pisztoly sült el, hanem egy állványról le­esett, izraeli gyártmányú géppisztoly rövid sorozatot adott le, több helyen meg­sebesítve a biztonsági szol­gálat egyik emberét. Az amerikai külügyminiszter 5 —6 méterre tartózkodott a baleset színhelyétől és sér­tetlenül került ki a kaland­ból. GENF A Szovjetunió állandó genfi ENSZ-képviseletének székházában tegnap megtar­totta soron következő talál- t-T'óját a SALT-tárává 1 ásó­kon résztvevő szovjet és amerikai küldöttség. NEW YORK Az ENSZ szabályzatának megfelelően idén ősszel is újraválasztották a Bizton­sági Tanács tíz nem állandó tagjának felét. Ausztrália, Ausztria, Indonézia, Kenya és Peru mandátuma lejárt. Helyettük Olaszország, Ja­pán, Svédország, Tanzánia és Guayana lesz 1975—76- ban a BT tagja. Az öt új- jonnan választott állam, va­lamint az öt állandó^ tag (Szovjetunió, Egyesült Álla­mok. Franciaország, N5gy- Britannia és Kína) mellett Belorusszia, Kamerun, Costa Rica, Irak és Mauritánia foglal jelenleg helyet a tes­tületben. RIJEV Pénteken este dr. Dimény Imre mezőgazdasági és élel­mezésügyi miniszter a .kije­vi Dinamo étteremben foga­dást adott a magyar mező- gazdasági és élelmiszeripari kiállítás megnyitása alkal­mából. A szovjet Moldava és a Moldavai Kommunista Párt fennállásának ötvenedik év­fordulója alkalmából rende­zett kisinyovi ünnepséget pénteken délelőtt Ivan Bo- gyul, a Köztársaság Kommu­nista Pártja Központi Bi­zottságának első titkára nyi­totta meg. Bogyul meleg sze­retettel üdvözölte Leonyid Brezsnyevet, Vlagyimir Scserbickijt, Pjotr Maserovot, Sarai Rasidovot és Mihail Szolomencevet, az SZKP KB Politikai Bizottságának tag­jait, valamint Moszkva és Leningrád városok delegá­cióit, a szövetségi szovjet köztársaságok küldöttségeit, élükön a köztársaságuk kom­munista pártjainak első tit­káraival, Jevgenyij Tyazsel- nyikovot, Komszomol Köz­ponti Bizottságának első tit­kárát, a Moldavai Kommti- nista Párt Központi Bizott­ságának és a Köztársaság Legfelsőbb Tanácsának tag­jait Külön köszöntötte a köz­társaság pártszervezetének vezetője Leonyid Brezsnye­vet, az SZKP KB főtitkárát, aki a háború utáni években Kisinyovban töltött be fe­lelős pártmegbízatást. Bogyul megnyitó szavai után Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságá­nak főtitkára lépett a szó­noki emelvényre. Brezsnyev beszédének külpo­litikai részében hangsúlyozta: a Szovjetunió következete­sen és ingadozás nélkül foly­tatja az SZKP XXIV. kong­resszusának irányvonalát, amelynek célja, hogy szava­tolja a megfelelő békés fel­tételeket a szovjet nép min­dennapi élete és fejlődése, a testvérországok népei, a Szovjetunió szövetségesei és barátai élete és fejlődése szá­mára. és amelynek célja a világbéke szilárdítása. A közel-keleti helyzettel kapcsolatban az SZKP KB főtitkára a következőket mondotta: az izraeli meg­szállók továbbra is kezükben tartják és fokozatosan kiak­názzák a meghódított terü­leteket. Az izraeli kormány V' Hői pedig — láthatóan hagyományos külföldi párt­fogóik segítségével — min­denféleképpen kibújnak a békés rendezésre hivatott genfi konferencia felújítása alól és hogy még világosabb legyen: kijelentik a világ előtt, hogy eszükbe sincs visszatérni az 1967-es hatá­rokra. Az arab államokat jogosan háborítja fel ez a helyzet. Magától értetődően a Szovjetunió miként ko­rábban is most is teljes mértékben támogatja az ara­bok igazságos ügyét. Széles körű és állandóan fejlődő ba­ráti együttműködésünk Szí­riával, Egyiptommal. Irak­kal. a Palesztin Felszabadí­tást Szervezet vezetőségével olyan figyelemreméltó té­nyező, amely az agresszió következményeinek felszá­molása és az igazságos béke elérése irányában hat. A Szovjetunió tehát hatá­rozottan síkraszáll amellett, hogy minél előbb és minél hatékonyabban folytatódjék a genfi békekonfrencia vala­mennyi érdekelt fél. köztük a palesztin fél részvételével. A Közel-Keleten végül is lét­re kell jönnie a tartós és igazságos békének. Ez az adott térség valamennyi ál­lama és így Izrael biztonsága szempontjából is előnyös. Meggyőződésünk, hogy a közel-keleti béke megteremt­hető. Leonyid Brezsnyev a to­vábbiakban rámutatott: az a kitartó és nem könnyű küz­delem a nemzetközi helyzet javításáért, amelyet a Szov­jetunió szocialista szövet­ségeseivel vállvetve, vala­mint a világ haladó és bé­keszerető erői támogatásá­val folytat, kézzel fogható eredményeket hoz. Sikerült megoldani egy sor olyan problémát, amely a második világháló-ó óta mérgezte a nemzetközi légkört. A tőkés világ helyzetét érintve, Brezsnyev az aláb­biakat mondotta: A mélyreható és számos vonatkozásukban eddig még nem tapasztalt erejű és he­vességű válságjelenségek lé­nyegében a burzsoá társa­dalmi rendszer valamennyi szféráját érintették. Leonyid Brezsnyev ugyan­akkor aláhúzta, hogy vannak hatalmas és tekintélyes erők, amelyek minden körülmé­nyek között változatlanul szembeszegülnek a katonai fenyegetődzésekkel és támo­gatnak mindenkit, aki szívén viseli, a béke ügyét. Ezek az erők a szocialista államok — korszakunk békéjének és biz­tonságának fő támaszai. Aki a béke és a békés együtt­működés mellett száll síkra, aki jó szándékról tesz tanú­ságot. aki reális talajon áll, bizton számíthat a Szovjet­unió pozitív reagálására. Beszédének belpolitikai ré­szében az SZKP KB főtit­kára megelégedéssel állapí­totta meg. hogy az ország népgazdasága következetesen fejlődik a pártkongresszus által kijelölt úton. Az előze­tes adatok szerint a Szovjet­unió nemzeti jövedelme négy év alatt mintegy 25 száza­lékkal, ipari termelése pedig egyharmadával növekszik. Annak ellenére, hogy a me­zőgazdaságban több esetben rendkívül kedvezőtlen időjá­rási viszonyokkal kellett szá­molni. az elmúlt években a mezőgazdasági termelés je­lentékenyen megnövekedett. Ezekben az években jelen­tős nagyberuházások történ­tek a népgazdaság további fejlesztése érdekében. A gaz­daság általános növekedése alapján szüntelenül emelke­dik az életszínvonal: négy év alatt a dolgozók átlagbére 15 százalékkal, a kolhozta­goké 22 százalékkal nőtt. „Azt hiszem, nincs okunk a szerénykedésre — mondotta Leonyid Brezsnyev. — Nyíl­tan beszélhetünk erről. Job­ban táplálkozunk, mint ko­rábban, észrevehetően javult a lakáshelyzet, jobb az ellátás iparcikkekből és javultak a szolgáltatások”. Ezzel egvütt hangsúlyozta az SZKP KB főtitkára — mindenkinek világosan kell látnia ahhoz, hogy elérjük a XXIV. kongresszus által kijelölt határokat, még te­vékenyebben. még állhata- tosabban kell dolgoznunk. Vonatkozik ez ennek az év­nek a hátralevő hónapjaira, s természetesen az ötéves terv utolsó évére is. '„A kongresszusra vár a feladat — állapította meg az SZKP KB főtitkára —. hogy megjelölje az ország további fejlődésének távlatait, s ter­mészetes. hogy most már nemcsak arra gondolunk, amit eddig elértünk, hanem arra is. ami a jövőben vár ránk. arra is, hogy milyen úton kell haladnunk a siker érdekében.” Leonyid Brezsnyev beszéde végén részletesen foglalko­zott a Moldovai Köztársaság 50 esztendős történelmi út- jával és gazdasági eredmé­nyeivel. Beszédének befejeztével az SZKP KB főtitkára fel­olvasta a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsa elnökségének rendeletét arról, hogy a Moldovai Szovjet Szocialista Köztársaságot a forradalmi mozgalomban, az Októberi Forradalom gőzeiméért ví­vott harcban tanúsított ér­demekért, a Szovjetunió megszilárdításában, az or­szág ellenségeivel vívott küzdelemben, valamint a békés építőmunkában szer­zett érdemeiért az Októbe­ri Forradalom érdemrenddel tüntetik ki fennállásának félévszázados jubileuma al­kalmából. Brezsnyev szemé­lyesen tűzte fel az érdem­rendet a köztársaság zászla­jára. Az SZKP KB főtitkárának nagy érdeklődéssel kísért beszéde után Ivan Bogyul, a Moldavai Kommunista Párt KB első titkára tartotta meg ünnepi beszámolóját, melyben részletesen foglal­kozott a közel négymillió la­kosú európai szovjet köztár­saság eredményeivel, s kü" lönösen kiemelte azokat a si­kereket, melyeket szovjet Moldava a mezőgazdasági termelő koncentrációjában és szakosításában ért el, példát mutatva ezen a te­rületen a többi szovjet köz­társaságnak is. TODOROV ROMÁNIÁBAN Tegnap hivatalos baráti látogatásra Sztanko Todorov miniszterelnök vezetésével bolgár kormánykülödttség érkezett Bukarestbe. A dele­gációt bukarest nemzetközi repülőterén Manea Manecu román miniszterelnök és más vezető személyiségek fogad­ták. CEAUSESCU FOGADTA A PALESZTIN DELEGÁCIÓT Nicolae Ceausescu román államfő, az RKP főtitkára tegnap találkozott a Paleszti­nái felszabadítási szervezet küldöttségével, csaknem azonnal a delegáció Buka­restbe érkezése után. A kül­döttség Jasszer Arafatnak, a szervezet végrehajtó bízott* sága elnökének vezetésével az RKP KB meghívására tesz hivatalos látogatást Romá­niában. A megbeszélésen mindkét fél kifejezésre juttatta, hogy elégedett az RKP és a PFSZ között kialakult baráti kap* csőlátókkal, amelyeket to­vább kívánnak fejleszteni. A tanácskozás szívélyes ba­ráti légkörben folyt le. SZOVJET PARLAMENTI KÜLDÖTTSÉG AZ NSZK-BAN A hivatalos látogatáson Bonnban tartózkodó szovjet parlamenti küldöttség tegnap a CDU—CSU parlamenti frakciójának vezetőivel ta­lálkozott. A tanácskozáson nyugatnémet részről Kari Carctens a frakció vezetője is résztvett. Az eszmecsere középpontjában kétoldalú, valamint az európai helyzet­tel összefüggő kérdések álltak. A szovjet parlamenti kül­döttség. amelyet Nyikolai Tyihonov. a Szovjetunió mi­nisztertanácsának elnökhe­lyettese vezet," ezen kívül ellátogatott a Bundestag ple­náris ülésére és megbeszélést folytatott a nyugatnémet parlament külügyi bizottsá­gának tagjaival. GANZ Villamossági Művek Szolnoki Gyára LAKATOS SZAKMÁBAN októberben betanító TANFOLYAMOT indít. A tanfolyam idejére a kollektív szerződésben megállapított munkabért fizetjük. A tanfolyam sikeres elvégzése után szakmai gyakorlat és SZAKMUNKÁS VIZSGA lehetőségét biztosítjuk. Jelentkezés a gyár személyzeti és oktatási osztályán. Szolnok, Munkásőr (Körösi) u. 34/c.

Next

/
Oldalképek
Tartalom