Szolnok Megyei Néplap, 1974. október (25. évfolyam, 229-255. szám)

1974-10-15 / 241. szám

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP * 1974. október 15. „Atomsokk" és a Nobel-díj A legújabb jelentések szerint Japánban viharos gyorsasággal dagad az a botrány, amely egyszerre kül- és belpolitikai természetű és amelyet a megfi­gyelők otthon is, külföldön is „atomsokk-ügy”-nek neveznek. Annak megértéséhez, miről is van szó, egy kicsit vissza kell pergetnünk az események filmjét. Néhány héttel ezelőtt a japán flotta hajójáról elterjedt, hogy bonyolult — és a vizek, a környezet tisztaságára eleve súlyos veszélyt jelentő — nukleá­ris berendezés van rajta. Olyan felzúdulás támadt, hogy ezt a japán hajót a szó fizikai értelmében nem engedték be egyetlen japán kikötőbe sem: halász­bárkákkal és kereskedelmi hajókkal torlaszoltak el minden bejáratot. De ez csak a kezdet volt, a tulajdonképpeni skandalum kirobbantója. A közvélemény nyomására az ellenzéki pártok úgy döntöttek, követelik a par­lament rendkívüli ülésszakának összehívását, amelyen — az infláció és egyéb belső kérdések mellett — a kormányon levő liberális demokrata párt atompoliti­káját vitatnák meg. Ebben a politikai helyzetben valósággal bomba­ként robbant Larocque nyugalmazott amerikai ten­gernagy nyilatkozata, amely szerint az amerikai ha­dihajók, minden ellenkező állítás ellenére, igenis atomfegyverekkel felszerelve futnak be japán ki­kötőkbe. Erre a bejelentésre akkora vihar tört ki, hogy Tokio azonnal hivatalos cáfolatot kért — és kapott — az Egyesült Államok hadügyminisztériumától, a Pentagontól. Ez azonban nem hangzott meggyőzően. Annyira nem, hogy az atomsokk nem csökkent, ha­nem éppenséggel növekedett. A közvélemény a cáfo­latot egyszerűen nem hitte el és az ügy legfrissebb fejleménye bebizonyította, hogy a jelek szerint a hi­tetleneknek van igazuk. Az USA legtekintélyesebb lapja, a New York Times ugyanis nagy cikkben leplezte le, hogy egy régi és 1972-ben megerősített megállapodás szerint az amerikai hajók befuthatnak japán kikötőkbe atom­fegyverekkel a fedélzetükön, illetve gyomrukban. A botrány dagad és Japánban is, másutt is mind több szó esik arról: hogyan kaphatott Nobel-békedíjat az a Szato miniszterelnök, aki Tanaka elődjeként az első számú képviselője volt ennek a tudatosan meg­tévesztő, békés jelzővel nehezen minősíthető politi­kának... (KS) A PLÉNUM-ÉVFORD ÜLŐRŐL A PRAVDÁBAN Á szocialista világrendszer a haladás és a béke vezető ereje Az SZKP bef- és kűlp<v litikájának tízéves eredmé­nyeit, időszerű feladatait méltatta a Pravda vasárnap, az 1964 októberi plénum ti­zedik évfordulója alkalmá­ból. Az SZKP Központi Bizott­ságának lapjában „A szo­cializmus és a béke lenini útján” címmel megjelent cikkben a lap szerkesztősé­ge megállapítja: a Központi Bizottság 1964 októberi plé­numa demonstrálta a párt hajthatatlan akaratát, hogy tovább haladjon a pártélet lenini normái szigorú be­tartásának, a szubjektiviz­mus és voluntarizmus iránti kérlelhetetlenség útján. Az októberi plénumnak kiemelkedő szerepe volt a fejlett szocialista társadalom feltételeinek megfelelő poli­tikai vonal kidolgozásában. Ennek az irányvonalnak a következetes végrehajtása biztosította a Szovjetunió politikai, gazdasági és vé­delmi erejének szüntelen növekedését, nemzetközi po­zícióinak megszilárdítását. Az SZKP megnövekedett tekintélye a szovjet társada- dalmon belül új, még na­gyobb feladatok végrehajtá­sát teszi lehetővé. A kom­munisták és minden szovjet dolgozó munkájához nagy­erejű ösztönzést jelent az az intenzív és alkotószellemű bel- és külpolitikai tevé­kenység, melyet a Központi Bizottság és annak Politikai Bizottsága végez, élén Leo- ryid Brezsnyevvel. Ez a te­vékenység a szovjet nép ré­széről mély tiszteletet és tá­mogatást. határtalan bizal­mat élvez. A XXIV. pártkongresszus által fémjelzett korszak tör­ténelmi jelentőségű sajátos­sága a gazdaság mind erő­telesebb fordulata a nép életszínvoríalának emelésével összefüggő sokrétű feladatok megoldása felé. Az eltelt tíz évben a munkások és al­kalmazottak munkabére több mint másfélszeresére nőtt. Végrehajtották az átállás* az ötnapos munkahétre. Fel-: emelték a munkások és al­kalmazottak minimális fize­téses szabadságát. A Szovjetunió Kommu­nista Pártjának nemzetközi tevékenységéről a Pravda szerkesztőségi cikke többek között megállapítja, hogy a nemzetközi téren végbeme­nő kedvező fordulat azok­nak az összehangolt csele­kedeteknek az eredménye, amelyeket a Szovjetunió a szocialista közösség orszá­gaival, a kommunista és munkáspártokkal karöltve hajt végre. Az SZKP elsőrendű jelend tőséget tulajdonít a szocia­lista világrendszer fejleszté­sének, mert ez a világmére­tű haladás és a béke leg­főbb vezető ereje. Hatalmas politikai jelentőségűek a testvérpártok vezetőinek kétoldalú és sokoldalú ta­nácskozásai. A szocialista közösség országai közötti növekvő testvéri egység va- , lóságos demonstrációvá vál­tak a szocialista országok­ban nemrégiben lezajlott felszabadulási és jubileumi ünnepségek, a Magyar Nép- 1 köztársaság párt- és kor­mányküldöttségének szovjet­unióbeli látogatása, a szov­jet párt- és kormánykül­döttség részvétele az NDK 25. évfordulójával kapcsola­tos ünnepségeken. A cikk megemlékezik a vietnami nép győzelméhez nyújtott szovjet támogatás­ról, az arab népek harcá­nak segítéséről és ciprusi függetlenség melletti szovjet kiállásról. * Fejlődnek a Szovjetunió és a többi szocialista ország kapcsolatai Nyugat-Európa országaival. E kapcsolatok legelőször Franciaországgal kezdtek kialakulni, s az európai helyzet javulásához jelentékenyen hozzájárult a szocialista országok és az NSZK viszonvának rendezé­se. Az európai biztonsági konferenciának óriási jelen­tősége van abban, hogy gyö­keret eresszen a hit Európa békés jövőjében. SZOVJET—EGYIP TOMI TÁRGYALÁS OK MOSZKVÁBAN Az ni lehetőségek reményében SZÁD AT—KISSIN GER A KÖZEL—KE LETI KÉRDÉSRŐL Iszmail Fahmi egyiptomi külügyminiszter tegnap hi­vatalos látogatásra a szovjet fővárosba érkezett. Fahmit Andrej Gromiko szovjet kül­ügyminiszter látja vendégül, s a szovjet főváros diplomáciai köreiben úgy tudják, hogy a két külügyminiszter átfogó eszmecserét folytat majd a szovjet—egyiptomi kapcsola­tok továbbfejlesztésének kér­déseiről, valamint a közel- keleti helyzetről. A TASZSZ hírügynökség az egyiptomi vendég érke­zésének bejelentésekor kife­jezésre juttatta a szovjet félnek azt a reményét, hogy a látogatás hozzájárul majd a két ország közötti baráti viszony továbbfejlesztéséhez és megszilárdításához. Szovjet részről, amint azt a Szuezi-csatorna megtisztí­tásában való aktív közremű­ködés is bizonyította, válto­zatlanul készek hozzájárulni az egyiptomi gazdaság fej­lesztéséhez, moszkvai kp*n- mentátorok azonban nem hagyhatták figyelmen kívül az egyiptomi kormánynak azokat az intézkedéseit, ame­lyek az ország súlyos gaz­dasági nehézségei ellenére a külföldi tőkeberuházások ked­vezményben részesítését és a magánszektor erősítését cé­lozták. Az egyiptomi külügymi­niszter moszkvai tárgyalásai­nak másik nagy témaköre minden bizonnyal a közel- keleti helyzet rendezésében tapasztalható megtorpanás leküzdésével függ majd ösz- sze. Az ezzel kapcsolatos szovjet álláspontot Leonyid Brezsnyev, az SZKP Köz­ponti Bizottságának főtitká­ra fejtette ki legutóbb ki- sinyovi beszédében. Brezs­nyev hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió, akárcsak koráb­ban, teljes mértékben támo­gatja az arab népek igaz­ságos követeléseit. És hatá­rozottan síkraszáll a genfi közel-keleti tanácskozás fel­újítása mellett. Szadat egyiptomi elnök tegnap délelőtt fogadta Kis­singer amerikai külügvmi- nisztert és másfélórás meg­beszélés során áttekintette vele szíriai, jordániai, izraeli és szaúd-arábíai tárgyalásai­nak eredményeit. Kissinger később a sajtó számára ki­jelentette, hogy „pozitív je­leket tapasztalt a béke felé való előrehaladásban”. Kissinger elmondotta, hogy Szadat elnökkel megvitatták a megszállt területek bizo­nyos újabb részeinek átadá­sát is, de csak általánosság­ban, térkép nélkül. Nem be­széltek a genfi értekezlet összehívásának lehetséges időpontjáról sem. Az amerikai külügymi­niszter tegnap. Kairóból Da­maszkuszba érkezett, s meg­kezdte tárgyalásait Hafez, Asszad szíriai államfővel. A találkozó előtt Kissinger szí­riai kollegájáyal Abdel Ha­lim Khaddammal folytatott rövid egyórás eszmecserét. Kissinger tegnap délután Algírba utazott. GIEREK HAZAÉRKEZETT Edward Gierek, a LEMP KB első titkára, felesége és kísérete egy hetes hivatalos látogatásának befejeztével tegnap hazaérkezett az Egyesült Államokból. Az egy hetes út mérlegét megvonó első kommentárjában a Try* buna Ludu kiemelte, hogy a tárgyalások eredménye­ként Edward Gierek és Ford elnök nyilatkozatot írt alá a két ország politikai kap­csolatainak, valamint gazda­sági együttműködésének el­veiről, s ezen túlmenően több államközi szerződést kötöttek. Gierek tárgyalásai a nem­zetközi enyhülési folyamat rendkívül fontos elemét ké­pezik. Erre a csúcstalálko­zóra nem kerülhetett volna sor a szovjet—amerikai vi­szony kedvező fejlődése nél­kül. E. Gierek útja sikeres, gyümölcsöző és eredményes volt, a kétoldalú kapcsolatok fejlődése és a nemzetközi enyhülés ügyét szolgálta. LEONYID BREZSNYEV ÜDVÖZLETE Szovjet küldöttség Finnországban Helsinkibe érkezett az a szovjet küldöttség, amely Nyikolaj Podgornijnak, a Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsa Elnöksége elnökének vezetésével részt vesz a szov­jet—finn fegyverszüneti szer­ződés aláírásának és a Finn —Szovjet Társaság megalapí­tásának 30. évfordulója al­kalmából rendezendő ünnep­ségeken. A küldöttség Urho Kekkonen finn köztársasági elnök meghívásának tesz ele­get A két államfő tegnap megkezdte tárgyalásait Megállapították, hogy az elmúlt harminc esztendő alatt nagyfokú bizalom és szoros együttműködés alakult ki a két ország között s ez jellemzi jelenlegi kapcsola­taikat. Jelentős szerepet töl­tött be ebben az 1948-ban aláírt szovjet—finn barátsá­gi, együttműködési és kölcsö­nös segítségnyújtási szerző­dés, amely a két nép közötti őszinte jószomszédi viszony szilárd alapja lett. Podgornij és Kekkonen foglalkozott időszerű nem­zetközi problémákkal is, kü­lönös figyelmet szentelve az európai biztonság és együtt­működés kérdéseinek. Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára üdvözöl­te a Finn—Szovjet Baráti Társaság vezetőségét és tag­jait a társaság megalakulá­sának 30. évfordulója alkal­mából. Az eltelt harminc év népe­ink számára minden terüle­ten az együttműködés sike­res és gyümölcsöző fejlődé­sének időszaka volt — hang­zik Brezsnyev üdvözlete. A szovjet—finn kapcsolatok példája világosan bizonyítja, hogy a különböző társadalmi, és politikai rendszerű álla­mok békés egymás mellett élése népeink javát szolgálja, segít együttműködni á béke és biztonság megszilárdításá­nak munkájában. A Finn—Szovjet Baráti Társaság tevékenysége nagy­ra értékelésének jele a Né­pek Barátsága renddel való kitüntetés. — mutat rá az üdvözlet. Haladó intézkedések Portugáliában A portugál miniszterta­nácsnak szorosan aláren­delt úgynevezett sajtó-bi­zottság 60 napra megtiltotta a portugál ipari- és finánc­tőke folyóiratának, az „Eco- nomia e Financas” megjele­nését, mert a lap szélsőjobb- oldali szellemben tárgyalt egy sor gazdaságpolitikai kérdést és szembehelyezke­dett a fasiszta rendszert megdöntő fegyveres erők mozgalmának (MFA) haladó programjával. A portugál ideiglenes kor­mány döntése értelmében október 20-ig minden tulaj­donosnak be kell jelentenie a közigazgatási hatóságok­nál, hány üres lakással, il­letve lakó-helyiséggel ren­delkezik. Az erről szóló ren­delet hátterében az áll, hogy a ház — illetve lakástulaj­donosok — a gazdasági ne­FOLYTATJÄK A FOGOLYCSERÉT Űjabb megbeszélést tartott tegnap Nicosiában a három héttel ezelőtt felfüggesztett hadifogolycsere folytatásáról Glavkosz Kleridesz, Ciprus ügyvezető elnöke, az ország görög közösségének vezetője és Rauf Denktas, a szigetor­szág alelnöke, a török kö­zösség vezetője. A tegnapi eszmecseréről kiadott hivatalos közlemény szerint a hadi fogolycserét hamarosan folytatják, s Kle­ridesz és Denktas legköze­lebb e héten pénteken újra találkozik. héhségekre spekulálva — in­kább nem adják bérbe a la­kásokat, hanem üresen hagyják, abban a remény­ben, hogy később még drá­gábban adhatják el, vagy bérbe. A portugál gazdaságügyi minisztérium keretében olyan húsztagú bizottságot létesítettek, amelyet azzal a feladattal bízták meg, hogy tervet dolgozzon ki a kis- és középüzemek, termelő egységek, szövetkezetek gaz­dasági helyzetének javításá­ra és a nehéz helyzetbe ke­rültek megsegítésére. GENF Tegnap Genfben Szemjo- nov külügyminiszterhelyet­tes a SALT-tárgyalásokon részvevő szovjet delegáció vezetője találkozott amerikai kollegájával. A. Johnson nagykövettel, az amerikai küldöttség vezeetőjével. NEW YORK Haissam Kelani, Szíria ENSZ-képviselője a közgyű­lés tegnapi ülésén határozat- tervezetet terjesztett elő, amely indítványozza, a Pa­lesztinái kérdés vitájára hívják meg a Palesztinái Felszabadítási Szervezet képviselőit. A Francia Szocialista Párt értekezletet tartott azoknak a politikai csoportoknak és személyiségeknek részvételével, akik szocialistának vallják magukat, de eddig nem tartoz­tak a szocialista párthoz. Az elnökségben (balról jobbra): Pierre Mauroy, Francois Mitterand, a párt első titkára, André Janson, Michel Rocard és Gérard Jacquet Honecker — Husák találkozó Erich Honeckernek, a Né­met Szocialista Egységpárt Központi Bizottsága első tit­kárának vezetésével tegnap Prágába érkezett a Német Demokratikus Köztársaság párt- és kormányküldöttsége. A delegációt a CSKP Köz­ponti Bizottsága és a cseh­szlovák kormány hívta meg hivatalos baráti látogatásra. Röviddel az NDK párt- és kormányküldöttségének Prá­gába való megérkezése után Gustáv Husák, a CSKP Köz­ponti Bizottságának főtitkára és Lubomir Strougal cseh­szlovák miniszterelnök meg­beszélést folytatott Erich Ho- neckerrel, az NSZEP Köz­ponti Bizottságának első tit­kárával és Horst Sinderman- nal, az NDK miniszterelnö­kével. A találkozó igen szívélyes és elvtársi légkörben folyt le. Erich Honecker és az NDK párt- és kormánykül­döttségének tagjai tegnap megkoszorúzták az ismeret­len katona sírját a prágai Vitkov-heg-"°-> majd virágor kát helyeztek el Klement Gotwald sírjánál. Este a prágai várban Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizott­sága és a Csehszlovák Szo­cialista Köztársaság kor­mánya fogadást adott az NDK párt- és kormánykül­döttség tiszteletére. William Simon Moszkvában Nyikolaj Patolicsev szov­jet külkereskedelmi minisz­ter tegnap fogadta William Simon amerikai pénzügymi­nisztert, aki népes küldöttség élén vasárnap érkezett a szovjet fővárosba. Az ameri­kai delegáció a szovjet— amerikai kereskedelmi és gazdasági tanács ülésén vesz részt, amelyen a két ország közötti gazdasági kapcsola­tok továbbfejlesztésének le­hetőségeit vitatják meg. A szovjet fővárosban ma kezdődik meg a szovjet- amerikai kereskedelmi és gazdasági tanács második ülése. NAIROBI A több mint 10 millió la­kosú keletafrikai államban, Kenyában tegnap parlamen­ti választások kezdődtek. A 158 parlamenti helyre 740 jelölt pályázik, mindannyian az ország egyetlen politikai pártjának, a Kenyai Afrikai Nemzeti Uniónak (KANU) színeiben. PHNOM PENH A Khmer hazafiak — feb­ruár óta először — rakéta- támadást intéztek a Phnom Penh-i repülőtér és a rádió- állomás eilen. Előzőleg a kormánycsapatok egy tiszto- gató hadművelet során, Kambodzsa északi részén 42 Khmer hazafit megöltek. ROMA Leone olasz köztársasági elnök tegnap magához kéret, te Amintore Fanfarát, a ke* rész tény demokrata párt fő­titkárát és megbízta az új kormány megalakításával. Fanfani fenntartással fogad­ta el a megbízatást. t

Next

/
Oldalképek
Tartalom