Szolnok Megyei Néplap, 1974. szeptember (25. évfolyam, 204-228. szám)
1974-09-10 / 211. szám
XXV. évf. 311. sz. 1914. szept. 10. kedd VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ÁRA: 80 FILLER Egyhetes látogatásra Észt küldöttség érkezett megyénkbe Á delpgíciót K. V. Lebegi ev, az Észt KP Központi Bizottságának másodtitkára vezeti Az érkezés ntáni pillanatok a Ferihegyi repülőtéren • • Ünnepélyes tanévnyitó a mezőtúri főiskolán és a jászberényi tanítóképzőben Harthadik éve jogos a teljes név: Debreceni Agrártudományi Egyetem mezőtúri Mezőgazdasági Gépészeti Kara, s ezúttal harmadik alkalommal gyülekeztek évnyitó ünnepségen a felsőfokú mezőgazdasági szakember- képzés megyei fellegvárában a kar oktatói, hallgatói. A harmadik tanév az, amelyben már mindegvik évfolyam az 1972-es főiskolai tanterv szerint tanul. A tanévnyitó ünnepségen dr. Ács Antal egyetemi tanár, az egyetem rektora köszöntötte a főiskola oktatóit, diákjait, valamint a megjelent vendégeket, akik közt ott volt dr. Majoros Károly, az MSZMP Szolnok me",,eí Bizottságának titkára, Móricz Béla, a városi pártbizottság első titkára, Papp János, a Mezőtúr városi Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke, valamint dr. Mihályfalvi István főiskolai tanár, a szarvasi testvér főiskola igazgatója is. Dr. Patkós István főiskolai tanár, a kar igazgatója ünnepi beszédében szólt a főiskolának a mezőgazdaság gépesítésében betöltött növekedő szerepéről, ép az iránta népköztársasági ösztöndíjat. 'Ezután az első évfolyam hallgatóinak eskütétele következett, majd a kar igazgatója ünnepélyesen főiskolai polgárrá avatta őket. Az 1974/75-ös tanévben 262 nappali tagozatos (köztük 93 első éves) 90 levelező és 189 mezőgazdasági gépészszaktechnikus kiegészítő szakos hallgató ül iskolapadba Mezőtúron. Tanévnyitó ünnepséget tartottak tegnap Jászberényben a Tanítóképző Intézetben. Az ünnepség — a hagyományokhoz híven — a több évtizeddel ezelőtt végzős pedagógusokról szóló megemlékezéssel, vas, gyémánt és arany diplomák kiosztásával kezdődött. Ünnepi beszédet Andrási Béla igazgató tartott. Köszöntötte az új tanévet kezdő százharmincegy elsőéves hallgatót. Bejelentette, hogy az 1974/75. iskolai évben 352 nappali és 250 levelező tagozatos hallgató tanul az intézetben. Szólt arról, hogy az elmúlt 15 év, különösen pedig az utóbbi évek egyértelművé (Folytatás az 5. oldalon.) egyre fokozódó társadalmi igényről, amely mind a főiskola oktatóival, mind a diákokkal, a leendő szakemberekkel szemben egvre magasabb követelményeket támaszt. Ennek megfelelően az oktatók a tudományos fokozatok megszerzésén túl (jelenleg két kandidátusi, öt egyetemi doktori cím tulajdonosa tanít a főiskolán), a gyakorlati munkába is aktív segítőként bekaocsolód- nak, elsősorban a szakemberek továbbképzése terén. A kar további céljairól szólva elmondotta, hogy fokozott gonddal kezelik a Szolnok megyei mezőgazda- sági termelési rendszerek gépsoraival kapcsolatos kérdéseket. Mielőtt az évnyitó legünnepélyesebb aktusára, a hallgatóvá fogadásra sor került volna, az iaarmtó ni"1-'., társasági ösztöndíj odaítéléséről tájékoztatta a hallgatóságot: a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter az 1974'75-ös tanévre Paál László III. éves főiskolai hallgatónak jeles tanulmányi eredménye és tudományos diákköri, valamint diákbizottsági munkája alapján odaítélte a Púja Irigy es külügyminiszter Prágában Megkezdődtek a hivatalos tárgyalások A Szolnok megyei Tanács meghívására magasszintű észt küldöttség érkezett tegnap megyénkbe Konsztantin Vaszilijevics Lebegyev, az Észt SZSZK Kommunista Partja Központi Bizottságának masodtitkára vezetésével. A küldöttséget — melynek tagjai: Ajno Tammeorg, a pärnui városi pártbizottság első titkára. Vello Prints, a „Május 9” kolhoz pártszervezetének titkára és Oleg Murarnets. az Észt KP Központi Bizottsága pártszervezési osztályának munkatársa — Szekeres László, a megyei pártbizottság titkára és dr. Hegedűs Lajos, a megyei tanács elnöke fogadta Budapesten, a Ferihegyi repülőtéren. Észt vendégeinket Szolnokon dr. Gergely István, a megyei pártbizottság első titkára köszöntötte. A délutáni órákban került sor az észt delegáció és a megye vezetőinek megbeszélésére. A megye politikai-gazdasági életéről dr. Gergely István tartott számúkra tájékoztatót. A baráti hangulatú eszmecserén — melyen részt vett Szekeres László, dr. Hegedűs Lajos, valamint a megye társadalmi életének több vezetője — szó esett a megye életének mindennapjairól, szocialista épitőmqnkánk eredményeiről, gondjairól, s az elkövetkezendő időszak feladatairól is. Észt barátaink örömmel értesültek a közelmúlt nagyszerű sikereiről, így többek között a mezőgazdaság nyári betakarítási rekordjairól, ipari nagyüzemeinkben folyó kongresz- szusi munkaverseny szép eredményeirőL Dr. Gergely István tájékoztatóját Konsztantin Vaszilijevics Lebegyev köszönte meg, s egyben tolmácsolta testvér-köztársaságunk dolgozóinak üdvözletét. majd beszámolt észt barátaink életéről. Végül átadta dr. Gergely Istvánnak az észt kommunisták ajándékát: Paul Kam grafikus egyik nagyszerű művét. A beszélgetés résztvevői végezetül közös városnéző sétára indultak, végigjárták az új városközpont nagy építkezéseit. Az észt delegáció szeptember 16-ig tartózkodik megyénkben. Ipari és mezőgazdasági üzemekbe. oktatási intézményekbe látogatnak el, így a mai napon a szolnoki Vegyi pari-Finommechanikai és Műszeripari Szakközépiskolába. valamint a Szolnok megyei Víz- és Csatornamű Vállalathoz. Délután dr. Hegedűs Lajos, a megyei tanács elnöke, a tanácsi szervezetről és a tanácsi munkáról tájékoztatja őket H. D. Uta: Abódszalóki jubileum ☆ A félhold közelről * A tudomány világából Az ember a főszereplő # A munka adott értelmet $ Sport eredmények Tegnap a kora délelőtti órákban néhány napos hivatalos baráti látogatásra Prágába érkezett Púja Frigyes, a Magyar Népköztársaság külügyminisztere és kísérete. A magyar vendéget a prága- ruzyni repülőtéren Bohuslav Chnoupek csehszlovák külügyminiszter és Frantisek Krajcir, a külügyminiszter első helyettese fogadta. Nem sokkal megérkezése után Púja Frigyes a prágai Vitkov-hegyen, a huszita harcosok győztes csatájának színhelyén megkoszorúzta az ismeretlen katona sírját., majd a hegyen épült panteonban virágcskrot helyezett el Klement Gottwald- nak, a köztársaság első munkáselnökének szarkofágjánál. A Kolumbariumban ugyancsak lerótta kegyeletét a csehszlovákiai munkásmozgalom több kiemelkedő alakja, így Julius Fucik, Major István és Antonin Zapotoclcy emléke előtt. Púja Frigyes végül megtekintette a szovjet hősök dísztermét és távozása előtt bejegyezte nevét a csehszlovák nemzeti emlékmű vendégkönyvébe. A prágai Cernin-palolábas tegnap délután megkezdődtek Púja Frigyes és Bohuslav Chnoupek tárgyalásai. A megbeszéléseken részt vesznek: Frantisek Krajcir, a csehszlovák külügyminiszter első helyettese és a csehszlovák külügyminisztérium más képviselői, valamint a magyar külügyminiszter kíséretének tagjai. Jelen vannak a nagykövetek is. A miniszterek kölcsönösen tájékoztatták egymást hazájuk belső (Folytatás « 2. oldalon) — HÍREK finÓSÍTASOK — HÍREK Holnap: a chilei szolidaritás napja Szeptember tt-e, délelőtt 11 óra: a tiltakozás napja, a tiltakozás órája. Az üzemekben, gyárakban pár percre megállnak a gépek, a földeken elcsendesednek a traktorok, a tervezőmérnök leteszi ceruzáját, a pedagógus megszakítja óráját. Egy esztendeje. 1973. szeptember 11- én délelőtt 11 órakor oltotta ki a gyilkos fasiszta terror dr. Salvador Allendének, Chile törvényes elnökének életét a Moneda-palotában. A munkások kollektívái, a hivatalok, intézménvek d°i- gozói. tanárok és diákok ebben az órában ismét fölemelik tiltakozó szavukat a véres terror ellen, követelik — együtt a világ haladó, demokratikus erőivel. — állítsák helyre a szabadságjogokat Chilében, engedjék szabadon Luis Corvalánt, a Chilei Kommunista Párt főtitkárát s a többi bebörtönzött hazafit V. A. Kirillin látogatása Inotán és Székesfehérvárott V. A. Kirillin, az SZKP Központi Bizottságának tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhelyettese tegnap megtekintette az ino- tai November 7. Erőművet, ahol Siller János vezérigazgató tájékoztatást adott az új erőműnek az energiagazdálkodásunkban betöltött szerepéről. Ezután V. A. Kirillin Székesfehérvárra utazott. ahol felkereste a Videoton Gyárat. Dán képviselők hazánkban Losonczi Pál. a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke tegnap for gadta a dán parlament küldöttségét. amely Kari Skyt- te elnök vezetésével — a magyar országgyűlés meghívására — hivatalos látogatáson tartózkodik hazánkban. A delegáció tagjai ezt megelőzően megkoszorúzták a Magyar Dósok emlékművét a Hősök terén, majd felkeresték Apró Antalt, az országgyűlés elnökét, akivel hivatalos megbeszélést folytattak. Apró Antal délben ebédet adott a küldöttség tiszteletére. A delegációt délután fogadta Huszár István, a Minisztertanács elnökhelyettese. Fogadás a KNDK nagykövetségén Pafc Gjong Szun. a Koreai Néni Demokratikus Köztátr saság budapesti nagykövete a KNDK megalakulásának 26. évfordulója alkalmából tegnap fogadást adott a nagykövetségen. A fogadáson megjelentek: Nemes Dezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, Borbándi János. a Minisztertanács elnökhelyettese. Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára, és a politikai, a gazdasági és a kulturális élet más vezető személyiségei. Koszorúzás Harkányban és Csurgón Bulgária nemzeti ünnepe — a szocialista forradalom 30. évfordulója — alkalmából Sztoio Sztanoev, a Bolgár Népköztársaság budapesti nagykövete tegnap megkoszorúzta a hazánk felszabadításáért hősi halált halt bolgár katonák harkányi emlékművét. Ezt megelőzően szombaton megkoszorúzta Georgi .Dimitrovnak. a bolgár nép nagv fiának. a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő harcosának budapesti szobrát. Koszorúzási ünnePsőget rendeztek a csurgói bolgár hősi emlékműnél is. A községi művelődési központban ugyanakkor megnyílt a bolgár nép életét bemutató kiállítás. Tudományos rendezvénysorozat A magyar—szovjet tudományos-műszaki együttműködési megállapodás aláírásának 25. évjordulöja alkalmából a két ország akadémikusai. tudósai. egyetemi tanárai, iparági vezető szakemberei Budapesten és vidéken egy hónapon át tartó tudományos műszaki rendezvénysorozaton számolnak be a negyedszázados együttműködés eredményeiről és pels- pektívairól. A rendezvény- sorozat megnyitó ünnepségét tegnap tartották a Technika Háza kongresszusi termében. Utoljára sorsolják a VI. Békekölcsönt A VI. Békekölcsön utolsó húzását — egyben az utolsó államkölcsön sorsolást — egy hét múlva, szevtember 17-én, kedden rendezi az Orszáaos Takarékvénztár Münnich Ferenc utcai kultúrtermében. A húzáson az 1974 első és második félévre jutó nyere- ménj"'’1~ct sorsolják ki 7 IS millió forint értékben. Ebből a kölcsönből névértékben 129.9 millió forint jut a kötvénytulajdonosoknak. A nyeremények kifizetését, illetve a kötvények beváltását az összesített nyeremény jegyzek alapján október 8-án kezdik meg. Egy mondatban — Tegnap hazánkba érkezett E. M. Ojala. az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) vezérigazgató-helyettese. — Fock Jenő. a Miniszter- tanács elnöke üdvözlő táviratban fejezte ki jókívánságait Wallace Rowlingnak, Üj-Zéland miniszterelnökévé történt megválasztása alkalmából. — Dr. Diménv Imre mező- gazdasági és élelmezésügyi miniszter tpgnaD küldöttség élén Prágába utazott a KGST mezőgazdasági állandó bizottságának 40. ülésére. — Tegnap ötnapos vendég- szereplésre Csehszlovákiába utazott az Állami Bábszínház 28 tagú együttese. — Nyilvános ünneBi tanácsülés keretében nyitotta meg tegnap 26. tanévét a Marx Károly Közgazdaság- tuúományi ggyefera.